Néhány szó a diákokhoz
Minden lélek az egyéniségére jellemző légkörrel van körülvéve. Ez lehet ragályos is,
amely mérgezően hat az igazság elveire. Nincs szükségünk napokra vagy hetekre
ahhoz, hogy észrevegyük, hogy egy személy befolyása Krisztustól vagy Sátántól
származik-e. A társaság hatása sehol nem erősebb, mint az iskolában. Azonban ha egy diák azzal az őszinte vággyal megy oda, hogy társai segítségére és áldására legyen, akkor olyan társaságot keres, amely csatlakozik hozzá a helyes elvek és szokások gyakorlásában.
A diákoknak érezniük kell annak felelősségét, hogy iskolai életüket sikeressé tegyék. Minden erejükkel törekedjenek a jóra, hogy ne okozzanak csalódást szüleiknek és nevelőiknek, akik keményen dolgoznak, hogy taníttassák őket, és aggódnak mind jelen, mind örök jólétükért. A diákok határozzák el, hogy a róluk szóló feljegyzések nem szégyenítik meg őket az ítélet napján. Aki körültekintően viselkedik, akit nem sodor jobbra vagy balra a rossz befolyás szele, sikeresen visszatarthatja azokat, akik fitogtatják önállóságukat, durva sportokat űznek, nem tartják be a szabályokat, szomorúságot és csüggedést okozva tanáraiknak. Az élet gondjait egyénileg kell megoldanunk. Senki nem formálhatja másvalaki jellemét. Mindannyiunknak része van saját sorsunk formálásában. Isten szabad, felelősségteljes ügynökei vagyunk. „Félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.” A diákok tehetnek akár jót, akár rosszat, de „amit vet az ember, azt aratja is.” Próbáink egyéniek. A mennyei intelligencia készen áll segíteni minden Jézushoz forduló léleknek, és minden igaz istenfélő együttműködik a mennyei ügynökökkel, hogy a lelkeket eltérítsék az ostoba, kicsinyes vagy könnyelmű dolgoktól. Krisztus követői nem állnak Sátán oldalára, hogy gyengítsék az igaz hitet, káros befolyást árasztva az erkölcsre és a jellemre. Sajnálatos módon azonban iskoláinkban is vannak olyanok, akik csak névleg keresztények. Nem telik el sok, ameddig látható lesz, hogy Sátán ügynökei. Iskoláinkban vannak megosztott szívű emberek, akik kellemes modorukkal sikeresen elbűvölnek bizonyos köröket, és mielőtt még a tudatlanok ennek tudatára ébrednének, befolyásukra már megváltoztak az érzéseik és jellemük. Akik a kereszténység ruháját viselik, de a világ divatja és szokásai vezetik őket, lelkileg romlottak. Vallják, hogy a mennyei kincseket keresik, de a légkör, amely körülveszi lelküket, halálos métellyel fertőzött. Akik nem szeretnének megfertőződni, kerüljék őket. A józan ítélőképességű fiatalok könnyen észreveszik ezeket a személyeket, mert tudják, hogy nem krisztusiak, de vajon megengedjék-e, hogy botránykövekké váljanak életükben? Van egy kézikönyvük, amely azokat jellemzi, akik az Úr oldalán állnak. Ha tudják, hogy cselekedeteik nem mindig egyeztethetőek össze a kereszténységgel, és ha megértik mit jelent az istenfélő élet, akkor felelősek a birtokukban levő világosságért és ismeretért. A Mester akaratát kell teljesíteniük, megmutatva a világnak, mit jelent a valódi kereszténység, a krisztusi élet és jellem. – The Youth’s Instructor, 1894. május 3.
MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK
1. Jellemezd az embereket körülvevő légkört.
Răspunsul se salvează automat
Salvat la
Mennyi időbe telik felismerni, milyen légkör van valaki körül?
Răspunsul se salvează automat
Salvat la
2. Miért a társaság befolyása a legerősebb?
Răspunsul se salvează automat
Salvat la
3. Ha egy diák azzal az őszinte vággyal kezdi el tanulmányait, hogy társai segítségére és áldására legyen, milyen két dolgot kell megtennie?
Răspunsul se salvează automat
Salvat la
4. Mire kötelezzék el magukat a diákok?
Răspunsul se salvează automat
Salvat la
5. Mi gyakorol visszatartó erőt azokra, akik rossz befolyást árasztanak?
Răspunsul se salvează automat
Salvat la
6. A cikkben az szerepel, hogy „az élet kérdéseit egyénileg kell megoldanunk”. Mit jelent ez? A válasz előtt gondoljunk a szövegösszefüggésre!
Răspunsul se salvează automat
Salvat la
7. Mire van felkészülve a mennyei intelligencia?
Răspunsul se salvează automat
Salvat la
Mit tesz minden igazi istenfélő?
Răspunsul se salvează automat
Salvat la
8. Jellemezd azokat, akiket kerülniük kell azoknak, akik nem akarnak megfertőződni a világ szennyével.
Răspunsul se salvează automat
Salvat la