Gondolatok A TANULÁSRÓL
Text de memorat
„A bölcseségnek kezdete az Úrnak félelme; és a Szentnek ismerete az eszesség. Mert én általam sokasulnak meg a te napjaid, és meghosszabbítják néked életednek esztendeit.” Példabeszédek 9:10-11
A nevelésben az első és legnagyobb lecke: tudni és megérteni Isten akaratát. – Fundamentals of Christian Education, 414. old.
Az iskolai ballagás, a diplomaosztó az élet egyik szakaszából egy másikba való átlépésnek az örömünnepe. Ezt számos kisebb, és talán fontosabb változás előzi meg a fiatalok életében.
Dániel és három társa életében az egyik legdrasztikusabb változás egy hirtelen és váratlan iskolaváltás volt körülbelül 17 éves korukban. Ezt megelőzően vallási iskolába jártak, bár tanáraik nem mindannyian voltak valóban lelki emberek. A fordulat után Babilonban pogány tanároktól tanultak. Ez nem az ő döntésük volt. Ha az lett volna, nem valószínű, hogy Dániel története bekerült volna a Bibliába. Ebben a tanulmányban megvizsgáljuk, milyen tanácsot ad a Biblia az iskolával, tanulmányaink elvégzésével kapcsolatban. Dániel és barátai is letették az érettségi vizsgát, nekik is volt diplomaosztójuk, körülbelül 18-20 éves koruk környékén. Szakosodtak, melyet maga a király választott ki a legértelmesebb foglyok számára: bölcsészetet tanultak, különös tekintettel a káldeai nyelvre, kultúrára, vallásra és politikára. A felvételi nehéz volt. A diákoknak olvasottaknak, egészségeseknek és a tudományokban jártasoknak kellett lenniük. „És mondá a király Aspenáznak, az udvarmesterek fejedelmének, hogy hozzon az Izráel fiai közül és királyi magból való s előkelő származású ifjakat, akikben semmi fogyatkozás nincsen, hanem akik ábrázatra nézve szépek, minden bölcsességre eszesek, és ismeretekkel bírnak és értenek a tudományokhoz, és akik alkalmatosak legyenek arra, hogy álljanak a király palotájában; és tanítsák meg azokat a káldeusok írására és nyelvére. És rendele nékik a király mindennapi szükségletül a királyi ételből és a borból, melyből ő iszik vala, hogy így nevelje őket három esztendeig, és azután álljanak a király előtt.” (Dán 1:3-5)
A későbbiekben azokról a gondokról és nehézségekről is olvasunk, melyekkel ez a négy fiatal az oktatási program keretén belül találkozott. A legfontosabb, hogy komolyan elhatározták, hogy semmiféle nyomásnak nem engednek, és minden körülmények között feddhetetlenek maradnak. Tanulmányaik elvégzése után Isten különleges közbelépése által azonnal magas rangra emelkedtek Nabukodonozor birodalmában. Nemsokára ők négyen lettek a királyság vezetői. „Akkor a király fölmagasztalá Dánielt, és sok nagy ajándékot ada néki, és hatalmat adott néki Babilonnak egész tartománya felett, és a babiloni összes bölcseknek előljárójává tevé őt. És Dániel kéré a királyt, hogy Sidrákot, Misákot és Abednégót rendelje a babiloni tartomány gondviselésére; Dániel pedig a király udvarában vala.” (Dán 2:48-49)
Hogyan sikerült nekik ilyen gyorsan befolyásos tisztségre szert tenni? Hogy tudtak tanulmányaik befejezése után pár nappal rangban a főváros politikusai fölé emelkedni? A válasz egyszerű: Isten rendelte nekik ezeket a helyeket. És miért állította Isten pont ezeket a fiatalokat ilyen pozícióba? Miért nem idősebb, tapasztaltabb, érettebb felnőtteket választott ki? „Amilyen hűségesen végezte feladatait a királyi udvarban, ugyanolyan hűségesen ápolta Istennel való kapcsolatát is, ezért Isten megtisztelte őt azzal, hogy hírnökké tette a babiloni uralkodó számára.” (T6, 220. old.)
Ez a négy fiatal iskolai évei során a jellemépítésre összpontosított. Igen, tanultak nyelveket, tudományt és filozófiát, de soha nem felejtették el elhívásukat. Soha nem tértek le az Isten iránti hűség ösvényétől. Engedelmeskedtek Isten minden parancsolatának, és a megszentelődés útján haladtak.
Az Úr erős, odaszentelt és önfeláldozó ifjakat és fiatal nőket keres, akik az élen haladnak, és az iskolapadban töltött rövid időt követően megindulnak előre, felkészülten az üzenet átadására a világnak. – Keresztény szolgálat, 64. old.
Az iskolai ballagás, a diplomaosztó az élet egyik szakaszából egy másikba való átlépésnek az örömünnepe. Ezt számos kisebb, és talán fontosabb változás előzi meg a fiatalok életében.
Dániel és három társa életében az egyik legdrasztikusabb változás egy hirtelen és váratlan iskolaváltás volt körülbelül 17 éves korukban. Ezt megelőzően vallási iskolába jártak, bár tanáraik nem mindannyian voltak valóban lelki emberek. A fordulat után Babilonban pogány tanároktól tanultak. Ez nem az ő döntésük volt. Ha az lett volna, nem valószínű, hogy Dániel története bekerült volna a Bibliába. Ebben a tanulmányban megvizsgáljuk, milyen tanácsot ad a Biblia az iskolával, tanulmányaink elvégzésével kapcsolatban. Dániel és barátai is letették az érettségi vizsgát, nekik is volt diplomaosztójuk, körülbelül 18-20 éves koruk környékén. Szakosodtak, melyet maga a király választott ki a legértelmesebb foglyok számára: bölcsészetet tanultak, különös tekintettel a káldeai nyelvre, kultúrára, vallásra és politikára. A felvételi nehéz volt. A diákoknak olvasottaknak, egészségeseknek és a tudományokban jártasoknak kellett lenniük. „És mondá a király Aspenáznak, az udvarmesterek fejedelmének, hogy hozzon az Izráel fiai közül és királyi magból való s előkelő származású ifjakat, akikben semmi fogyatkozás nincsen, hanem akik ábrázatra nézve szépek, minden bölcsességre eszesek, és ismeretekkel bírnak és értenek a tudományokhoz, és akik alkalmatosak legyenek arra, hogy álljanak a király palotájában; és tanítsák meg azokat a káldeusok írására és nyelvére. És rendele nékik a király mindennapi szükségletül a királyi ételből és a borból, melyből ő iszik vala, hogy így nevelje őket három esztendeig, és azután álljanak a király előtt.” (Dán 1:3-5)
A későbbiekben azokról a gondokról és nehézségekről is olvasunk, melyekkel ez a négy fiatal az oktatási program keretén belül találkozott. A legfontosabb, hogy komolyan elhatározták, hogy semmiféle nyomásnak nem engednek, és minden körülmények között feddhetetlenek maradnak. Tanulmányaik elvégzése után Isten különleges közbelépése által azonnal magas rangra emelkedtek Nabukodonozor birodalmában. Nemsokára ők négyen lettek a királyság vezetői. „Akkor a király fölmagasztalá Dánielt, és sok nagy ajándékot ada néki, és hatalmat adott néki Babilonnak egész tartománya felett, és a babiloni összes bölcseknek előljárójává tevé őt. És Dániel kéré a királyt, hogy Sidrákot, Misákot és Abednégót rendelje a babiloni tartomány gondviselésére; Dániel pedig a király udvarában vala.” (Dán 2:48-49)
Hogyan sikerült nekik ilyen gyorsan befolyásos tisztségre szert tenni? Hogy tudtak tanulmányaik befejezése után pár nappal rangban a főváros politikusai fölé emelkedni? A válasz egyszerű: Isten rendelte nekik ezeket a helyeket. És miért állította Isten pont ezeket a fiatalokat ilyen pozícióba? Miért nem idősebb, tapasztaltabb, érettebb felnőtteket választott ki? „Amilyen hűségesen végezte feladatait a királyi udvarban, ugyanolyan hűségesen ápolta Istennel való kapcsolatát is, ezért Isten megtisztelte őt azzal, hogy hírnökké tette a babiloni uralkodó számára.” (T6, 220. old.)
Ez a négy fiatal iskolai évei során a jellemépítésre összpontosított. Igen, tanultak nyelveket, tudományt és filozófiát, de soha nem felejtették el elhívásukat. Soha nem tértek le az Isten iránti hűség ösvényétől. Engedelmeskedtek Isten minden parancsolatának, és a megszentelődés útján haladtak.
Az Úr erős, odaszentelt és önfeláldozó ifjakat és fiatal nőket keres, akik az élen haladnak, és az iskolapadban töltött rövid időt követően megindulnak előre, felkészülten az üzenet átadására a világnak. – Keresztény szolgálat, 64. old.
Dánielnek és barátainak az érettségi vizsga utáni tapasztalata éles ellentétben áll azzal, hogy sokan a tanulmányok elvégzése utáni kudarcokat élnek át. Van eset, amikor a ballagás valóságos fordulópontot jelent, és a reménység helyét a csüggedés veszi át.
Azok, akiknek az iskolában nagy terveik voltak, gyakran olyan sokat tanulnak, hogy elhanyagolják az élet gyakorlati oldalát, mint például a főzés, a takarítás, az anyagiak kezelése. Amikor kikerülnek az iskolából vagy az egyetemről, teljesen készületlenül állnak az élet kihívásai előtt. Van, aki a szüleivel marad, mások pedig minden energiájukat a túlélésre fordítják. A nagyratörő tervek helyét a lakbér kifizetésének reménye veszi át. Istennek nem az volt a terve, hogy az oktatás, a képzés ilyen helyzetbe hozza a fiatalokat, ezért tanácsokat adott az okok feltérképezésére, hogy elkerülhetővé váljon a szomorú következmény.
„Az életre való felkészülés jegyében elküldik a fiatalokat az iskolába, hogy ott könyvekből sajátítsák el az ismereteket. A mindennapi kötelességektől elszakítva merülnek bele a tanulásba, és gyakran szem elől tévesztik a célt. Kezdeti, buzgó lelkesedésük szertefoszlik, és sokan személyes, önző ambíciókat kezdenek dédelgetni. Amikor megszerzik végzettségüket, ott állnak tehetetlenül az élet kapujában. Annyi ideig lefoglalta őket a sok elvont, elméleti tananyag, hogy amikor teljes lényüket igényelné a való élet sokféle, szigorú kihívása, felkészületlenek lesznek és nem tudnak szembenézni azokkal.” (Nevelés, 265. old.)
Az Úr erős, odaszentelt és önfeláldozó ifjakat és fiatal nőket keres, akik az élen haladnak, és az iskolapadban töltött rövid időt követően megindulnak előre, felkészülten az üzenet átadására a világnak. – Keresztény szolgálat, 64. old.
E. A. Sutherland bizonyos értelemben hasonlított Dániel barátaihoz. Fiatal volt, 30 éves korában lett a későbbi Andrews Egyetem igazgatója. Egy idősebb, rangosabb férfi egyszer írt egy levelet neki, melyben felajánlotta, hogy önkéntesként átvállalja az elnöki teendőket, és megengedi Sutherlandnek, hogy tanárként tevékenykedjen tovább. Az egyetem igazgatói tisztének betöltése különösen nehéz feladat volt, mivel minden tanárnak és alkalmazottnak megpróbálta bemutatni Isten oktatási tervét. Ezért komolyan fontolgatta, hogy elfogadja a férfi ajánlatát. Ellen White mindkettőjüknek írt, és levelében felfedezhetitek az okot, amiért Isten gyakran fiatalokat hív el fontos pozíciók betöltésére. „Ami Sutherland testvér korát illeti, valóban fiatal, de ez előnyére válik, mert gyermeknek érzi magát, aki bölcsesség tekintetében Istentől függ. Bizonyos területeken a fiataloknak nem kell annyit harcolniuk, mint az idősebb keresztényeknek.”
„Szeretném, ha diákok ezreit láthatnánk tanításra képes fiatalok irányítása és vezetése alatt, akik felismerik, hogy naponta kell képezniük magukat Isten iskolájában, hogy megértsék a Szentírást a maga egyszerűségében, majd úgy adják tovább, hogy az másoknak is világossá váljon.”
„Semmiképp nem akarjuk alábecsülni az idősebb tanárokat. Nem. Bátorítjuk az idősebb és a fiatalabb tanárokat, hogy dolgozzanak Istenért, de rá szeretnénk mutatni, hogy az iskolákat nem előrehaladott korú emberek is sikeresen vezethetik.” (Manuscript Releases, 15. köt., 118, 122. old.)
Az alázat, az Istentől való függés érzése és a tanulékonyság azok a jellemvonások, amelyek hasznossá tesznek Isten kezében. A ballagás, a sikeres érettségi vizsga nem önmagunk felmagasztalásának ideje, amikor azt érezzük, hogy jobbak vagy okosabbak vagyunk másoknál. Ha akadémiai sikereink büszkévé tesznek, akkor haszontalanná válunk Isten munkájában, és tanulmányaink elvégzése után kudarcot vallunk. Ez annak az ideje, hogy beismerjük Istentől való függésünket.
Egy bölcs király így fogalmazott: „Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál. Minden te utaidban megismerd őt; akkor ő igazgatja a te utaidat.” (Péld 3:5-6)
Bizonyosodj meg róla, hogy megkaptad azt a ballagási ajándékot, amelyet Isten szeretne adni neked: „Az Isten a kevélyeknek ellenök áll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ád.” (Jak 4:6)
Azok, akiknek az iskolában nagy terveik voltak, gyakran olyan sokat tanulnak, hogy elhanyagolják az élet gyakorlati oldalát, mint például a főzés, a takarítás, az anyagiak kezelése. Amikor kikerülnek az iskolából vagy az egyetemről, teljesen készületlenül állnak az élet kihívásai előtt. Van, aki a szüleivel marad, mások pedig minden energiájukat a túlélésre fordítják. A nagyratörő tervek helyét a lakbér kifizetésének reménye veszi át. Istennek nem az volt a terve, hogy az oktatás, a képzés ilyen helyzetbe hozza a fiatalokat, ezért tanácsokat adott az okok feltérképezésére, hogy elkerülhetővé váljon a szomorú következmény.
„Az életre való felkészülés jegyében elküldik a fiatalokat az iskolába, hogy ott könyvekből sajátítsák el az ismereteket. A mindennapi kötelességektől elszakítva merülnek bele a tanulásba, és gyakran szem elől tévesztik a célt. Kezdeti, buzgó lelkesedésük szertefoszlik, és sokan személyes, önző ambíciókat kezdenek dédelgetni. Amikor megszerzik végzettségüket, ott állnak tehetetlenül az élet kapujában. Annyi ideig lefoglalta őket a sok elvont, elméleti tananyag, hogy amikor teljes lényüket igényelné a való élet sokféle, szigorú kihívása, felkészületlenek lesznek és nem tudnak szembenézni azokkal.” (Nevelés, 265. old.)
Az Úr erős, odaszentelt és önfeláldozó ifjakat és fiatal nőket keres, akik az élen haladnak, és az iskolapadban töltött rövid időt követően megindulnak előre, felkészülten az üzenet átadására a világnak. – Keresztény szolgálat, 64. old.
E. A. Sutherland bizonyos értelemben hasonlított Dániel barátaihoz. Fiatal volt, 30 éves korában lett a későbbi Andrews Egyetem igazgatója. Egy idősebb, rangosabb férfi egyszer írt egy levelet neki, melyben felajánlotta, hogy önkéntesként átvállalja az elnöki teendőket, és megengedi Sutherlandnek, hogy tanárként tevékenykedjen tovább. Az egyetem igazgatói tisztének betöltése különösen nehéz feladat volt, mivel minden tanárnak és alkalmazottnak megpróbálta bemutatni Isten oktatási tervét. Ezért komolyan fontolgatta, hogy elfogadja a férfi ajánlatát. Ellen White mindkettőjüknek írt, és levelében felfedezhetitek az okot, amiért Isten gyakran fiatalokat hív el fontos pozíciók betöltésére. „Ami Sutherland testvér korát illeti, valóban fiatal, de ez előnyére válik, mert gyermeknek érzi magát, aki bölcsesség tekintetében Istentől függ. Bizonyos területeken a fiataloknak nem kell annyit harcolniuk, mint az idősebb keresztényeknek.”
„Szeretném, ha diákok ezreit láthatnánk tanításra képes fiatalok irányítása és vezetése alatt, akik felismerik, hogy naponta kell képezniük magukat Isten iskolájában, hogy megértsék a Szentírást a maga egyszerűségében, majd úgy adják tovább, hogy az másoknak is világossá váljon.”
„Semmiképp nem akarjuk alábecsülni az idősebb tanárokat. Nem. Bátorítjuk az idősebb és a fiatalabb tanárokat, hogy dolgozzanak Istenért, de rá szeretnénk mutatni, hogy az iskolákat nem előrehaladott korú emberek is sikeresen vezethetik.” (Manuscript Releases, 15. köt., 118, 122. old.)
Az alázat, az Istentől való függés érzése és a tanulékonyság azok a jellemvonások, amelyek hasznossá tesznek Isten kezében. A ballagás, a sikeres érettségi vizsga nem önmagunk felmagasztalásának ideje, amikor azt érezzük, hogy jobbak vagy okosabbak vagyunk másoknál. Ha akadémiai sikereink büszkévé tesznek, akkor haszontalanná válunk Isten munkájában, és tanulmányaink elvégzése után kudarcot vallunk. Ez annak az ideje, hogy beismerjük Istentől való függésünket.
Egy bölcs király így fogalmazott: „Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál. Minden te utaidban megismerd őt; akkor ő igazgatja a te utaidat.” (Péld 3:5-6)
Bizonyosodj meg róla, hogy megkaptad azt a ballagási ajándékot, amelyet Isten szeretne adni neked: „Az Isten a kevélyeknek ellenök áll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ád.” (Jak 4:6)
Egy másik, sokkal fontosabb vizsga előtt állunk, amikor ettől a földtől búcsúzva belépünk abba a magasszintű iskolába, ahol mindig Jézus lesz a tanárunk. Hogyan tudunk felkészülni erre a közelgő alkalomra?
Figyeljük meg a következő tanácsot, amely hatalmas jelentőséggel bír örök sorsunkat illetően: „Naponta készülsz egy magasabb szintű iskolába való belépésre? Egyre felkészültebb vagy belépni a mennyei udvarokba? Kihasználod kiváltságaidat, őszintén keresve, hogyan győzd le rossz szokásaidat? A vizsga nagy napján egyetlen le nem győzött rossz szokás is megakadályoz, hogy elnyerd a győztesek jutalmát.” (Southern Field Echo, 1910. április 1.)
Ez az esemény Krisztus iskolájának egyik szintjéről a másikba való átlépést jelenti, amely valóban a végső diplomaosztó lesz. Ellen White ezt írta egy fiatalnak: „Krisztus iskolájából nincs ballagás. A keresztények egy örökkévalóságon át ennek az iskolának a tanulói lesznek.” (Manuscript Releases, 10. köt., 56. old.)
Még néhány dolgot meg kell jegyeznünk ezzel kapcsolatban. Az egyik, hogy az érettségi vizsga után az Istentől kapott képességek sáfáraivá válunk. Használjuk ezeket a világ javára, emlékezve rá, hogy nem az iskolával, hanem a teremtő Istennel szemben van kötelezettségünk. A tálentumok példázata két lényeges tanulságot tartalmaz ezzel kapcsolatban (lásd: Mt 25:14-30). Az egyik, hogy eredetileg Krisztustól kaptuk képességeinket. Mindent Neki köszönhetünk, és nincs miért panaszkodnunk. A másik, hogy örök hasznosságunk és sikerünk függ attól, hogyan használjuk fel ezeket. „Képességeink fejlesztése elsődleges kötelességünk. Ezzel tartozunk Istennek és embertársainknak. Az ember nem tölti be az élet célját, ha nem szerez egyre több talentumot, és nem lesz napról napra hasznosabb. Krisztusba vetett hitünk megvallásával elkötelezzük magunkat, hogy megtanuljuk mindazt, amire nekünk, mint a Mester munkásainak, lehetőségünk van. Minden képességünket a legmagasabb szintre kell tökéletesítenünk, hogy a lehető legtöbb jót tehessük.” (Krisztus példázatai, 329. old.)
Egy másik fájdalmas felismerés az lehet, hogy talán az iskola nem volt megfelelő számunkra. „Sokan felkészültebbek, jobb lelki rálátásuk, istenismeretük és törvénytiszteletük van, amikor belépnek egy iskolába, mint amikor végeznek. (…) Könyveik bálványaikká válnak, és képesek egészségüket és lelkiségüket is feláldozni a képzésért. Korlátozzák az imában töltött időt és a jó cselekvésének lehetőségeit. (…) A missziómunka egyre érdektelenebb lesz számukra. (…) Tanulmányaik előtérbe helyezése miatt elszakadnak a bölcsesség Istenétől. Egyesek gratulálnak nekik haladásukért és bátorítják őket, hogy diplomát diploma után szerezzenek annak ellenére, hogy kevésbé képzettek Krisztus módszereivel végezni Isten munkáját, mint tanulmányaik elkezdésekor.” (Fundamentals of Christian Education, 355, 356. old.)
Ha még nem érettségiztél, bizonyosodj meg arról, hogy lemondások nélkül meg tudod tenni. Ha már érettségiztél, bizonyosodj meg arról, hogy hátrahagytad a tudás bálványimádását, és keresd a hasznos életet. Dániel ezt tette.
Figyeljük meg a következő tanácsot, amely hatalmas jelentőséggel bír örök sorsunkat illetően: „Naponta készülsz egy magasabb szintű iskolába való belépésre? Egyre felkészültebb vagy belépni a mennyei udvarokba? Kihasználod kiváltságaidat, őszintén keresve, hogyan győzd le rossz szokásaidat? A vizsga nagy napján egyetlen le nem győzött rossz szokás is megakadályoz, hogy elnyerd a győztesek jutalmát.” (Southern Field Echo, 1910. április 1.)
Ez az esemény Krisztus iskolájának egyik szintjéről a másikba való átlépést jelenti, amely valóban a végső diplomaosztó lesz. Ellen White ezt írta egy fiatalnak: „Krisztus iskolájából nincs ballagás. A keresztények egy örökkévalóságon át ennek az iskolának a tanulói lesznek.” (Manuscript Releases, 10. köt., 56. old.)
Még néhány dolgot meg kell jegyeznünk ezzel kapcsolatban. Az egyik, hogy az érettségi vizsga után az Istentől kapott képességek sáfáraivá válunk. Használjuk ezeket a világ javára, emlékezve rá, hogy nem az iskolával, hanem a teremtő Istennel szemben van kötelezettségünk. A tálentumok példázata két lényeges tanulságot tartalmaz ezzel kapcsolatban (lásd: Mt 25:14-30). Az egyik, hogy eredetileg Krisztustól kaptuk képességeinket. Mindent Neki köszönhetünk, és nincs miért panaszkodnunk. A másik, hogy örök hasznosságunk és sikerünk függ attól, hogyan használjuk fel ezeket. „Képességeink fejlesztése elsődleges kötelességünk. Ezzel tartozunk Istennek és embertársainknak. Az ember nem tölti be az élet célját, ha nem szerez egyre több talentumot, és nem lesz napról napra hasznosabb. Krisztusba vetett hitünk megvallásával elkötelezzük magunkat, hogy megtanuljuk mindazt, amire nekünk, mint a Mester munkásainak, lehetőségünk van. Minden képességünket a legmagasabb szintre kell tökéletesítenünk, hogy a lehető legtöbb jót tehessük.” (Krisztus példázatai, 329. old.)
Egy másik fájdalmas felismerés az lehet, hogy talán az iskola nem volt megfelelő számunkra. „Sokan felkészültebbek, jobb lelki rálátásuk, istenismeretük és törvénytiszteletük van, amikor belépnek egy iskolába, mint amikor végeznek. (…) Könyveik bálványaikká válnak, és képesek egészségüket és lelkiségüket is feláldozni a képzésért. Korlátozzák az imában töltött időt és a jó cselekvésének lehetőségeit. (…) A missziómunka egyre érdektelenebb lesz számukra. (…) Tanulmányaik előtérbe helyezése miatt elszakadnak a bölcsesség Istenétől. Egyesek gratulálnak nekik haladásukért és bátorítják őket, hogy diplomát diploma után szerezzenek annak ellenére, hogy kevésbé képzettek Krisztus módszereivel végezni Isten munkáját, mint tanulmányaik elkezdésekor.” (Fundamentals of Christian Education, 355, 356. old.)
Ha még nem érettségiztél, bizonyosodj meg arról, hogy lemondások nélkül meg tudod tenni. Ha már érettségiztél, bizonyosodj meg arról, hogy hátrahagytad a tudás bálványimádását, és keresd a hasznos életet. Dániel ezt tette.
I. RÉSZ
1. Miért állíthatta Isten Dánielt és társait már olyan fiatalon befolyásos tisztségekbe?
1. Miért állíthatta Isten Dánielt és társait már olyan fiatalon befolyásos tisztségekbe?
Dánielhez hasonlóan mi sem tudjuk előre, milyen helyet tervezett nekünk Isten. Hogyan lehetünk a legfelkészültebbek arra, amit tervezett számunkra, bármi legyen is az?
2. Dániel és társai törekedtek a rang elérésére?
II. RÉSZ
3. Olvasd újra a Nevelés című könyvből idézett részt. Az iskolában töltött idő mikor válik inkább kárunkra, mint hasznukra?
3. Olvasd újra a Nevelés című könyvből idézett részt. Az iskolában töltött idő mikor válik inkább kárunkra, mint hasznukra?
4. Milyen ajándékot ad Isten az alázatos végzősnek?
Milyen haszna van ennek?
III. RÉSZ
5. Gondolj tanulmányaid elkezdésének pillanatára. Felkészültebb vagy felkészületlenebb vagy-e lelkileg a szolgálatra most, mint akkor?
5. Gondolj tanulmányaid elkezdésének pillanatára. Felkészültebb vagy felkészületlenebb vagy-e lelkileg a szolgálatra most, mint akkor?
Ha felkészületlenebb vagy, mit tehetsz ennek megváltoztatása érdekében?
6. Hogyan válhatnak a könyvek a diákok bálványaivá?
7. Miért szükséges egy fiatal kereszténynek szorgalmasan tanulnia? 2Tim 2:15
Miben befolyásolja ez szakterületünket?
Tél Waukonban
Abban az időszakban a Hetednapi Adventista Egyházban még nem volt egy szervezett rendszer a lelkészek támogatására. Ha valaki pénzt akart adni a szolgálatra, azt hálásan megköszönték, és a hiányzó részt kétkezi munkával pótolták.
Ezért hívott meg engem J. N. Andrews lelkész az iowai Waukonba, mert biztosítani tudott nekem egy aprócska földterületet, ahol termeszthettünk valamit a család élelmezésének kiegészítésére, és prédikálhattam is az embereknek, hiszen ebben az államban még csak most nyílt meg az út erre. 1856. október 4-én J. T. Ortonnal és családjával mi is elköltöztünk Rochesterből Iowába. A holminkat két deszkaszállító kocsi vitte. Buffalóból gőzhajóval mentünk át Detroitba, majd vonattal Chicagóba. 11-én indultunk el Waukonba, ahova 20-án érkeztünk meg. Úgy költöztem oda, hogy egyáltalán nem állt szándékomban elhagyni az igazságot vagy a szolgálatot. A helyzet azonban egészen más volt, mint amire számítottunk. Az állam annyira új volt, és az emberek annyira szétszórtan laktak, hogy nem sok esélyt láttunk nyilvános összejövetelek tartására. A magas árak nemsokára felemésztették kevéske megtakarításunkat, közeledett a tél, ezért elkezdtem dolgozni egy asztalosműhelyben, hogy pénzt szerezzek családom eltartására, majd elkezdhessek dolgozni a jó ügyért. Szomorú voltam, amikor Isten ügyének megtorpanására gondoltam, azonban világias kilátások csillantak fel előttem. Vagyonra vágytam, elkezdtem elveszíteni a Szemle iránti érdeklődésemet és a testvérek iránti szeretetemet. Munka közben azonban többször is rám tört a felismerés, hogy minden energiámat Isten ügyébe fektessem. Miközben ezen késztetés ellen tiltakoztam, egyre kevesebb alkalommal éreztem. A Szemle egyik számából megtudtuk, hogy 1856 decemberében a White házaspár nyugatra, Round Grove-ba utazott, és nagyon érdekes összejöveteleket tartottak a szombatünneplőkkel, akik Vermontból és más államokból költöztek oda. Nem is gondoltunk arra, hogy a fagyos hidegben és a nagy hóban majdnem 200 mérföldet tesznek meg szánon, hogy minket meglátogassanak. December 9-én White testvérnő látomást kapott Round Grove-ban, hogy mindenképp Waukonba kell mennie, hogy minket felrázzon, és visszaállítson az Úr munkájába. Egy nap, karácsony környékén, miközben Mead testvérrel egy üzlethelyiség felépítésén dolgoztunk Waukonban, egy férfi jött oda, rám nézett, és megkérdezte: „Ismersz a környéken egy Hosea Mead nevű asztalost?” „Igen, itt dolgozik éppen velem” – válaszoltam. Közben Mead testvér lekiáltott az állványról: „Ez Elon Everts hangja!” „Gyere le!” – kiáltotta Everts. „White testvér, White testvérnő és Hart testvér itt vannak a szánon!” Akkor sem lepődhettünk volna meg jobban, ha ezek a személyek egyenesen az égből estek volna le. A földet három lábnyi hó borította, de a jég nem mindenhol volt annyira vastag, hogy megtartsa egy ló súlyát. Waukon körül 40 mérföldes körzetben több, mint egy hete járhatatlanok voltak az utak. Az emberek várták az idő enyhülését az utak megnyitására. Az, hogy egy szán egymaga törjön magának utat 40 mérföldön keresztül ilyen utakon, herkulesi feladatnak számított. Amikor a szánhoz értem, White testvérnő a következő kérdéssel üdvözölt: „Mit csinálsz itt, Illés?” Meglepetten válaszoltam: „Mead testvérrel asztalosmunkát végzünk.” „Mit csinálsz itt, Illés?” – ismételte meg a kérdést. Annyira szégyelltem magam, hogy esetem Illéshez hasonlította, hogy nem is tudtam, mit mondjak. Egyértelmű volt, hogy hallanom kellett, ami ennek hátterében állt. Majd harmadszorra is megismételte a kérdést: „Mit csinálsz itt, Illés?” Eszembe jutott Illés munkásságának azon szakasza, amikor a barlangban bujkált az Úr munkája elől. Később tudtam meg, hogy látomásban kapta azt az utasítást, hogy ezzel a háromszoros kérdéssel üdvözöljön. Biztosítlak titeket arról, hogy ez a köszöntés döbbentett rá arra, hogy komoly változásoknak kell elébe néznünk, és vissza kell térnem a munkához, amelyre elköteleztem magam.
Ezért hívott meg engem J. N. Andrews lelkész az iowai Waukonba, mert biztosítani tudott nekem egy aprócska földterületet, ahol termeszthettünk valamit a család élelmezésének kiegészítésére, és prédikálhattam is az embereknek, hiszen ebben az államban még csak most nyílt meg az út erre. 1856. október 4-én J. T. Ortonnal és családjával mi is elköltöztünk Rochesterből Iowába. A holminkat két deszkaszállító kocsi vitte. Buffalóból gőzhajóval mentünk át Detroitba, majd vonattal Chicagóba. 11-én indultunk el Waukonba, ahova 20-án érkeztünk meg. Úgy költöztem oda, hogy egyáltalán nem állt szándékomban elhagyni az igazságot vagy a szolgálatot. A helyzet azonban egészen más volt, mint amire számítottunk. Az állam annyira új volt, és az emberek annyira szétszórtan laktak, hogy nem sok esélyt láttunk nyilvános összejövetelek tartására. A magas árak nemsokára felemésztették kevéske megtakarításunkat, közeledett a tél, ezért elkezdtem dolgozni egy asztalosműhelyben, hogy pénzt szerezzek családom eltartására, majd elkezdhessek dolgozni a jó ügyért. Szomorú voltam, amikor Isten ügyének megtorpanására gondoltam, azonban világias kilátások csillantak fel előttem. Vagyonra vágytam, elkezdtem elveszíteni a Szemle iránti érdeklődésemet és a testvérek iránti szeretetemet. Munka közben azonban többször is rám tört a felismerés, hogy minden energiámat Isten ügyébe fektessem. Miközben ezen késztetés ellen tiltakoztam, egyre kevesebb alkalommal éreztem. A Szemle egyik számából megtudtuk, hogy 1856 decemberében a White házaspár nyugatra, Round Grove-ba utazott, és nagyon érdekes összejöveteleket tartottak a szombatünneplőkkel, akik Vermontból és más államokból költöztek oda. Nem is gondoltunk arra, hogy a fagyos hidegben és a nagy hóban majdnem 200 mérföldet tesznek meg szánon, hogy minket meglátogassanak. December 9-én White testvérnő látomást kapott Round Grove-ban, hogy mindenképp Waukonba kell mennie, hogy minket felrázzon, és visszaállítson az Úr munkájába. Egy nap, karácsony környékén, miközben Mead testvérrel egy üzlethelyiség felépítésén dolgoztunk Waukonban, egy férfi jött oda, rám nézett, és megkérdezte: „Ismersz a környéken egy Hosea Mead nevű asztalost?” „Igen, itt dolgozik éppen velem” – válaszoltam. Közben Mead testvér lekiáltott az állványról: „Ez Elon Everts hangja!” „Gyere le!” – kiáltotta Everts. „White testvér, White testvérnő és Hart testvér itt vannak a szánon!” Akkor sem lepődhettünk volna meg jobban, ha ezek a személyek egyenesen az égből estek volna le. A földet három lábnyi hó borította, de a jég nem mindenhol volt annyira vastag, hogy megtartsa egy ló súlyát. Waukon körül 40 mérföldes körzetben több, mint egy hete járhatatlanok voltak az utak. Az emberek várták az idő enyhülését az utak megnyitására. Az, hogy egy szán egymaga törjön magának utat 40 mérföldön keresztül ilyen utakon, herkulesi feladatnak számított. Amikor a szánhoz értem, White testvérnő a következő kérdéssel üdvözölt: „Mit csinálsz itt, Illés?” Meglepetten válaszoltam: „Mead testvérrel asztalosmunkát végzünk.” „Mit csinálsz itt, Illés?” – ismételte meg a kérdést. Annyira szégyelltem magam, hogy esetem Illéshez hasonlította, hogy nem is tudtam, mit mondjak. Egyértelmű volt, hogy hallanom kellett, ami ennek hátterében állt. Majd harmadszorra is megismételte a kérdést: „Mit csinálsz itt, Illés?” Eszembe jutott Illés munkásságának azon szakasza, amikor a barlangban bujkált az Úr munkája elől. Később tudtam meg, hogy látomásban kapta azt az utasítást, hogy ezzel a háromszoros kérdéssel üdvözöljön. Biztosítlak titeket arról, hogy ez a köszöntés döbbentett rá arra, hogy komoly változásoknak kell elébe néznünk, és vissza kell térnem a munkához, amelyre elköteleztem magam.
Néhány szó a diákokhoz
Minden lélek az egyéniségére jellemző légkörrel van körülvéve. Ez lehet ragályos is,
amely mérgezően hat az igazság elveire. Nincs szükségünk napokra vagy hetekre
ahhoz, hogy észrevegyük, hogy egy személy befolyása Krisztustól vagy Sátántól
származik-e. A társaság hatása sehol nem erősebb, mint az iskolában. Azonban ha egy diák azzal az őszinte vággyal megy oda, hogy társai segítségére és áldására legyen, akkor olyan társaságot keres, amely csatlakozik hozzá a helyes elvek és szokások gyakorlásában.
A diákoknak érezniük kell annak felelősségét, hogy iskolai életüket sikeressé tegyék. Minden erejükkel törekedjenek a jóra, hogy ne okozzanak csalódást szüleiknek és nevelőiknek, akik keményen dolgoznak, hogy taníttassák őket, és aggódnak mind jelen, mind örök jólétükért. A diákok határozzák el, hogy a róluk szóló feljegyzések nem szégyenítik meg őket az ítélet napján. Aki körültekintően viselkedik, akit nem sodor jobbra vagy balra a rossz befolyás szele, sikeresen visszatarthatja azokat, akik fitogtatják önállóságukat, durva sportokat űznek, nem tartják be a szabályokat, szomorúságot és csüggedést okozva tanáraiknak. Az élet gondjait egyénileg kell megoldanunk. Senki nem formálhatja másvalaki jellemét. Mindannyiunknak része van saját sorsunk formálásában. Isten szabad, felelősségteljes ügynökei vagyunk. „Félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.” A diákok tehetnek akár jót, akár rosszat, de „amit vet az ember, azt aratja is.” Próbáink egyéniek. A mennyei intelligencia készen áll segíteni minden Jézushoz forduló léleknek, és minden igaz istenfélő együttműködik a mennyei ügynökökkel, hogy a lelkeket eltérítsék az ostoba, kicsinyes vagy könnyelmű dolgoktól. Krisztus követői nem állnak Sátán oldalára, hogy gyengítsék az igaz hitet, káros befolyást árasztva az erkölcsre és a jellemre. Sajnálatos módon azonban iskoláinkban is vannak olyanok, akik csak névleg keresztények. Nem telik el sok, ameddig látható lesz, hogy Sátán ügynökei. Iskoláinkban vannak megosztott szívű emberek, akik kellemes modorukkal sikeresen elbűvölnek bizonyos köröket, és mielőtt még a tudatlanok ennek tudatára ébrednének, befolyásukra már megváltoztak az érzéseik és jellemük. Akik a kereszténység ruháját viselik, de a világ divatja és szokásai vezetik őket, lelkileg romlottak. Vallják, hogy a mennyei kincseket keresik, de a légkör, amely körülveszi lelküket, halálos métellyel fertőzött. Akik nem szeretnének megfertőződni, kerüljék őket. A józan ítélőképességű fiatalok könnyen észreveszik ezeket a személyeket, mert tudják, hogy nem krisztusiak, de vajon megengedjék-e, hogy botránykövekké váljanak életükben? Van egy kézikönyvük, amely azokat jellemzi, akik az Úr oldalán állnak. Ha tudják, hogy cselekedeteik nem mindig egyeztethetőek össze a kereszténységgel, és ha megértik mit jelent az istenfélő élet, akkor felelősek a birtokukban levő világosságért és ismeretért. A Mester akaratát kell teljesíteniük, megmutatva a világnak, mit jelent a valódi kereszténység, a krisztusi élet és jellem. – The Youth’s Instructor, 1894. május 3.
amely mérgezően hat az igazság elveire. Nincs szükségünk napokra vagy hetekre
ahhoz, hogy észrevegyük, hogy egy személy befolyása Krisztustól vagy Sátántól
származik-e. A társaság hatása sehol nem erősebb, mint az iskolában. Azonban ha egy diák azzal az őszinte vággyal megy oda, hogy társai segítségére és áldására legyen, akkor olyan társaságot keres, amely csatlakozik hozzá a helyes elvek és szokások gyakorlásában.
A diákoknak érezniük kell annak felelősségét, hogy iskolai életüket sikeressé tegyék. Minden erejükkel törekedjenek a jóra, hogy ne okozzanak csalódást szüleiknek és nevelőiknek, akik keményen dolgoznak, hogy taníttassák őket, és aggódnak mind jelen, mind örök jólétükért. A diákok határozzák el, hogy a róluk szóló feljegyzések nem szégyenítik meg őket az ítélet napján. Aki körültekintően viselkedik, akit nem sodor jobbra vagy balra a rossz befolyás szele, sikeresen visszatarthatja azokat, akik fitogtatják önállóságukat, durva sportokat űznek, nem tartják be a szabályokat, szomorúságot és csüggedést okozva tanáraiknak. Az élet gondjait egyénileg kell megoldanunk. Senki nem formálhatja másvalaki jellemét. Mindannyiunknak része van saját sorsunk formálásában. Isten szabad, felelősségteljes ügynökei vagyunk. „Félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.” A diákok tehetnek akár jót, akár rosszat, de „amit vet az ember, azt aratja is.” Próbáink egyéniek. A mennyei intelligencia készen áll segíteni minden Jézushoz forduló léleknek, és minden igaz istenfélő együttműködik a mennyei ügynökökkel, hogy a lelkeket eltérítsék az ostoba, kicsinyes vagy könnyelmű dolgoktól. Krisztus követői nem állnak Sátán oldalára, hogy gyengítsék az igaz hitet, káros befolyást árasztva az erkölcsre és a jellemre. Sajnálatos módon azonban iskoláinkban is vannak olyanok, akik csak névleg keresztények. Nem telik el sok, ameddig látható lesz, hogy Sátán ügynökei. Iskoláinkban vannak megosztott szívű emberek, akik kellemes modorukkal sikeresen elbűvölnek bizonyos köröket, és mielőtt még a tudatlanok ennek tudatára ébrednének, befolyásukra már megváltoztak az érzéseik és jellemük. Akik a kereszténység ruháját viselik, de a világ divatja és szokásai vezetik őket, lelkileg romlottak. Vallják, hogy a mennyei kincseket keresik, de a légkör, amely körülveszi lelküket, halálos métellyel fertőzött. Akik nem szeretnének megfertőződni, kerüljék őket. A józan ítélőképességű fiatalok könnyen észreveszik ezeket a személyeket, mert tudják, hogy nem krisztusiak, de vajon megengedjék-e, hogy botránykövekké váljanak életükben? Van egy kézikönyvük, amely azokat jellemzi, akik az Úr oldalán állnak. Ha tudják, hogy cselekedeteik nem mindig egyeztethetőek össze a kereszténységgel, és ha megértik mit jelent az istenfélő élet, akkor felelősek a birtokukban levő világosságért és ismeretért. A Mester akaratát kell teljesíteniük, megmutatva a világnak, mit jelent a valódi kereszténység, a krisztusi élet és jellem. – The Youth’s Instructor, 1894. május 3.
MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK
1. Jellemezd az embereket körülvevő légkört.
1. Jellemezd az embereket körülvevő légkört.
Mennyi időbe telik felismerni, milyen légkör van valaki körül?
2. Miért a társaság befolyása a legerősebb?
3. Ha egy diák azzal az őszinte vággyal kezdi el tanulmányait, hogy társai segítségére és áldására legyen, milyen két dolgot kell megtennie?
4. Mire kötelezzék el magukat a diákok?
5. Mi gyakorol visszatartó erőt azokra, akik rossz befolyást árasztanak?
6. A cikkben az szerepel, hogy „az élet kérdéseit egyénileg kell megoldanunk”. Mit jelent ez? A válasz előtt gondoljunk a szövegösszefüggésre!
7. Mire van felkészülve a mennyei intelligencia?
Mit tesz minden igazi istenfélő?
8. Jellemezd azokat, akiket kerülniük kell azoknak, akik nem akarnak megfertőződni a világ szennyével.
Távolítsd el a bálványokat!
Shyam Hansda hindu családban született, de nem volt megelégedve vallásával. Úgy
érezte, valami hiányzik életéből. Folyamatosan kereste az igazságot, és barátaitól is
tanácsot kért.
Egy nap meglátott egy jól öltözött embert a faluban, és szóba elegyedett vele. Elmondta neki, hogy nem boldog vallásában, és tudni szerette volna, az idegen ismer-e egy olyan vallást, amely hasznossá teszi az életet. Az idegen lelkész volt, aki késlekedés nélkül elmagyarázta Shyamnak, hogy igen, van egy nagyon jó vallás, amely értelemmel töltené meg életét. Nem kell más hozzá, csak az élő Istenbe vetett hit, valamint az Ő követésére való hajlandóság. Meghívta Shyamot egy imaórára egy gyülekezeti tag otthonába, ahova épp igyekezett. A házigazda üdvözölte Shyamot, aki leült, hogy lássa, mi történik. Az összegyűlt emberek köszöntötték egymást, majd énekelni kezdtek. Shyamnak tetszett az üzenet és az imák is. Rádöbbent, hogy egész életében ez hiányzott neki. Az összejövetel után megmondta a lelkésznek, hogy többet szeretne tudni erről, és meghívta otthonába. A lelkész így válaszolt. „Szeretném, ha látogatnád a mi gyülekezetünket, amelyik még érdekesebb, mint ez az imaóra.” A gyülekezetben kedvesen fogadták Shyamot. Észrevette, hogy mindenki ünneplőbe öltözött, és egy nagy, fekete könyvet visznek magukkal. Az istentisztelet minden percét élvezte, és hétről hétre eljött, mind többet és többet tanulva. A lelkész a mértékletességről, az étkezési szokásokról, a tisztaságról és más témákról is beszélt. Shyam a feleségének is beszélt új hitéről. „Közvetlenül kell imádnunk Istent az otthonunkban, nem képek és bálványok által. Távolítsd el őket! Olyan sok gyümölcsöt, édességet és virágot mutatunk be áldozatként ezeknek az isteneknek, akik nincsenek is hasznunkra. Gyere velem a gyülekezetbe, és nézd meg, hogyan imádják ott Istent, hogyan köszöntik egymást, és milyen beszélgetéseket folytatnak a helyes táplálkozásról.” A felesége is boldog volt a gyülekezetben. Megértette, eddig mi hiányzott nekik, és nagyon örült új hitének. Elkezdték tanulmányozni a Bibliát, és átadták szívüket Jézusnak. Később megkeresztelkedtek, és mindketten a gyülekezet hűséges tagjai lettek.
„Sohasem volt nagyobb szükség önfeláldozó tettekre, mint most, amikor a vizsgálat órái gyorsan közelednek a végükhöz, s a vég előtt el kell juttatnunk a világnak a kegyelem utolsó üzenetét. Nyugtalan a lelkem, amikor országunk minden részéből, az Atlanti-óceántól a Csendes- óceánig, s a tenger szigeteiről hallom a kiáltást: »Jöjjetek át, és segítsetek rajtunk!« Testvéreim, válaszolunk-e a hívásra? Megteszünk- e minden tőlünk telhetőt, hogy lelkészeket és pénzt küldjünk? Megtagadjuk- e magunktól házaink fényűző berendezését, testünk és ruháink díszítgetését és étvágyunk egészségtelen kielégítését? Adunk-e Isten ügyére a ránk bízott anyagiakból, s fenntartás nélkül a munkának szenteljük-e magunkat? Üresek a pénztárak, nagy szükség van a segítségünkre. Értékesebb ma egy dollár befizetése, mint tíz lesz a jövőben.” – Bizonyságtételek, 5. köt., 732. old.
Ha szeretnél többet megtudni a Gospel Outreach munkájáról, vagy segíteni akarod Isten munkáját a 10/40-es ablakban, keresd fel a www.goaim.org honlapot, vagy hívd az 1-509-525-2951 telefonszámot.
érezte, valami hiányzik életéből. Folyamatosan kereste az igazságot, és barátaitól is
tanácsot kért.
Egy nap meglátott egy jól öltözött embert a faluban, és szóba elegyedett vele. Elmondta neki, hogy nem boldog vallásában, és tudni szerette volna, az idegen ismer-e egy olyan vallást, amely hasznossá teszi az életet. Az idegen lelkész volt, aki késlekedés nélkül elmagyarázta Shyamnak, hogy igen, van egy nagyon jó vallás, amely értelemmel töltené meg életét. Nem kell más hozzá, csak az élő Istenbe vetett hit, valamint az Ő követésére való hajlandóság. Meghívta Shyamot egy imaórára egy gyülekezeti tag otthonába, ahova épp igyekezett. A házigazda üdvözölte Shyamot, aki leült, hogy lássa, mi történik. Az összegyűlt emberek köszöntötték egymást, majd énekelni kezdtek. Shyamnak tetszett az üzenet és az imák is. Rádöbbent, hogy egész életében ez hiányzott neki. Az összejövetel után megmondta a lelkésznek, hogy többet szeretne tudni erről, és meghívta otthonába. A lelkész így válaszolt. „Szeretném, ha látogatnád a mi gyülekezetünket, amelyik még érdekesebb, mint ez az imaóra.” A gyülekezetben kedvesen fogadták Shyamot. Észrevette, hogy mindenki ünneplőbe öltözött, és egy nagy, fekete könyvet visznek magukkal. Az istentisztelet minden percét élvezte, és hétről hétre eljött, mind többet és többet tanulva. A lelkész a mértékletességről, az étkezési szokásokról, a tisztaságról és más témákról is beszélt. Shyam a feleségének is beszélt új hitéről. „Közvetlenül kell imádnunk Istent az otthonunkban, nem képek és bálványok által. Távolítsd el őket! Olyan sok gyümölcsöt, édességet és virágot mutatunk be áldozatként ezeknek az isteneknek, akik nincsenek is hasznunkra. Gyere velem a gyülekezetbe, és nézd meg, hogyan imádják ott Istent, hogyan köszöntik egymást, és milyen beszélgetéseket folytatnak a helyes táplálkozásról.” A felesége is boldog volt a gyülekezetben. Megértette, eddig mi hiányzott nekik, és nagyon örült új hitének. Elkezdték tanulmányozni a Bibliát, és átadták szívüket Jézusnak. Később megkeresztelkedtek, és mindketten a gyülekezet hűséges tagjai lettek.
„Sohasem volt nagyobb szükség önfeláldozó tettekre, mint most, amikor a vizsgálat órái gyorsan közelednek a végükhöz, s a vég előtt el kell juttatnunk a világnak a kegyelem utolsó üzenetét. Nyugtalan a lelkem, amikor országunk minden részéből, az Atlanti-óceántól a Csendes- óceánig, s a tenger szigeteiről hallom a kiáltást: »Jöjjetek át, és segítsetek rajtunk!« Testvéreim, válaszolunk-e a hívásra? Megteszünk- e minden tőlünk telhetőt, hogy lelkészeket és pénzt küldjünk? Megtagadjuk- e magunktól házaink fényűző berendezését, testünk és ruháink díszítgetését és étvágyunk egészségtelen kielégítését? Adunk-e Isten ügyére a ránk bízott anyagiakból, s fenntartás nélkül a munkának szenteljük-e magunkat? Üresek a pénztárak, nagy szükség van a segítségünkre. Értékesebb ma egy dollár befizetése, mint tíz lesz a jövőben.” – Bizonyságtételek, 5. köt., 732. old.
Ha szeretnél többet megtudni a Gospel Outreach munkájáról, vagy segíteni akarod Isten munkáját a 10/40-es ablakban, keresd fel a www.goaim.org honlapot, vagy hívd az 1-509-525-2951 telefonszámot.
Studiul 10, 1-7 iunie
