A reformhoz való VISZONYULÁS

Text de memorat

„Engedj a tanácsnak, és vedd be az erkölcsi oktatást; hogy bölcs légy végre. Sok gondolat van az ember elméjében; de csak az Úrnak tanácsa áll meg.” Példabeszédek 19:20-21

Legnagyobb és legsürgetőbb szükségletünk az igaz istenfélelem felébredése közöttünk. Első dolgunk ennek keresése legyen. – The Review and Herald, 1887. március 22. 

Salamon halála után Izrael két egymással versengő és harcban álló országra oszlott. Északi fele földrajzilag nagyobb volt, több lakossal, és megtartotta az Izrael nevet (később Samáriának hívták), míg a déli részt Júdának nevezték.


A királyság kettéválása után mintegy húsz évvel Asa, a tizenéves, vagy talán a húszas évei elején járó fiatalember került Júda trónjára. Hogyan tudna egy ilyen tapasztalatlan fiatal kormányozni egy ellenségektől körülvett, széthúzásokkal teli, erkölcstelenségbe süllyedő kis országot? Első fennmaradt tette az volt, hogy „kiveszté a férfiú paráznákat az országból.” (1Kir 15.12)
Az angol fordításban használt „sodomita” kifejezés a Biblia egyik megnevezése a homoszexuálisokra. „Romlott korunkban sok olyan emberrel találkozunk, akiket annyira elvakított a bűn, hogy az erkölcstelen élet mellett döntenek, mert az felel meg szívük egyre inkább megromlott hajlamainak. (…) A romlott emberek könnyebbnek tartják, ha vétkeik alátámasztására elferdítik a szent írásokat, mintsem lemondjanak bűneikről, és megtisztítsák szívüket és életüket. Sokkal több ilyen ember akad, mint sokan képzelnék. Sőt, számuk szaporodni fog, amint közelebb érünk a végső napokhoz.” (Bizonyságtételek, 5. köt., 141. old.)
Ugyanakkor Asa „elrontá az idegen istenek oltárait és a magaslatokat; a bálványokat eltöreté, és az Aserákat kivágatá.” (2Krón 14:3)
E reformintézkedések bevezetésével egyidőben Asa a megújulást is szorgalmazta. „És megparancsolá Júdának, hogy az Urat, az ő atyáik Istenét keressék,és cselekedjék az Isten törvényét és parancsolatját.” (4. v.)
Ezek együttesen alkották a leghatékonyabb módszert az ország egységének elérésére. „És az ország csendes lőn alatta.” (5. v.) A Júda és Izrael közötti különbség szembeötlő volt. Míg Júda békés, erős és stabil volt, Izraelt a széthúzás és a viszálykodás jellemezte.
Bár Júdában tíz évig béke volt, ez idő alatt is rettenetes ellenségekkel kellett szembenézniük. Asa bölcsen kihasználta a békeidőt királysága megerősítésére. Fallal körülvett városokat, tornyokat, kerítéseket, egy egész erődített védelmi rendszert épített ki, és megszervezett egy majdnem félmillió fős, képzett hadsereget (lásd: 1,7,8. v.).
A reformokkal azonban nem lehet ellenállás nélkül haladni. Ez senkinek nem sikerül, és Sátán ez alkalommal is buzgón tevékenykedett annak érdekében, hogy meghiúsítsa a terveit. Uralkodásának harmadik évében államcsíny zajlott Izraelben. Nádáb királyt megölték, és helyette Baása vette át az uralmat (lásd: 1Kir 15:28).
Baása gyűlölte Asa reformjait, és 24 évig tartó uralkodása idején végig ellenségesen viszonyult Júdához. (lásd: 1Kir 15:16,32) Sátán ugyanakkor felindította Zérahot, egy erőszakos etióp uralkodót, hogy hatalmas hadsereggel „ezerszer ezer emberrel és háromszáz szekérrel” vonuljon Júda ellen. (2Krón 14:9) Ez sokszorosa volt Asa seregének.
Ebben a válsághelyzetben Asa válasza az ima volt. „Akkor kiálta Asa az Úrhoz, az ő Istenéhez, és monda: Oh Uram, nincs különbség előtted a sok között és az erő nélkül való között, hogy megsegítsed! Segélj meg minket, oh mi Urunk Istenünk, mert benned bízunk, és a te nevedben jöttünk e sokaság ellen! oh Uram, te vagy a mi Istenünk, ne vegyen ember te rajtad erőt.” (11. v.)
Isten meghallgatta az imáját, és válaszolt rá. „Megveré azért az Úr a szerecseneket Asa és Júda előtt, és elfutának a szerecsenek. És üldözé őket Asa az ő seregével Gerárig, és elhullának a szerecsenek közül sokan, hogy közülök senki sem marada életben, mert leverettek az Úr előtt és az ő serege előtt; és hozának nagy zsákmányt.” (12-13. v.)

Az etióp támadással Sátán célja Júda legyengítése volt. Tönkre akarta tenni azt a jó munkát, amelyet Asa véghezvitt. Mindazonáltal „semmit sem cselekedhetünk az igazság ellen, hanem csak az igazságért.” (2Kor 13:8)

Ahelyett, hogy ez a támadás elpusztította volna az országot, még jobban megerősítette és felvirágoztatta. Asa győztes csapata „üldözé őket (…) Gerárig, és elhullának a szerecsenek közül sokan, hogy közülök senki sem marada életben, mert leverettek az Úr előtt és az ő serege előtt; és hozának nagy zsákmányt. És Gérár környékén elpusztítának minden várost, mert az Úrtól való rettegés szállotta meg őket. És a városokat mind feldúlták, mivelhogy sok ragadomány vala azokban. A barmok tanyáit is lerombolták, és sok juhot és tevét elhajtának, s úgy tértek vissza Jeruzsálembe.” (2Krón 14:13-15)
Azonban egy ennél is nagyobb győzelem még hátra volt. Miközben az ország örvendezett Isten szabadításának, Obed próféta fontos üzenetet kapott. Emlékeztette a népet azokra a hosszú időszakokra, amikor a papok nem tanították megfelelően Isten törvényét. A hitehagyás ezen szakaszaiban zűrzavar, háborúk és nehézségek sújtották az országot (lásd: 2Krón 15:5-7). A prófétaság lelkének támogatása által a reformáció elterjedt az egész országban, és Asa „elpusztítá a Júda és Benjámin földéről mindenestől a bálványokat.” (8. v.) A bálványimádás, amely a templomi szolgálatokba is belevegyült, végre megszűnt. Izraelből is sokan átköltöztek Júdába, ezzel még jobban gazdagítva és erősítve az országot. Asa hálás szívvel vezette a népet az Isten iránti szövetségének megújítására (lásd: 12-14. v.).
Asa története a fiatalok lehetőségeiről szól. Az otthonok és a gyülekezet vezetői jól tették, hogy követték jó példáját. Bár családi öröksége a bálványimádás és az erkölcstelenség volt, ő elhatározta, hogy nem folytatja ezt a gonoszságot és törvénytelenséget. A megújulást és a reformot helyezte munkája középpontjába. Fiatal felnőttként nem tért el ettől az elhatározásától, ami békét eredményezett az országban.
Isten megígérte, hogy mindenkit megáld, „aki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül, hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal. És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, amely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el; és minden munkájában jó szerencsés lészen.” (Zsolt 1:1-3)
Amikor azonban a reformáció a dagályhoz hasonlóan elérte csúcspontját, elkezdődött a hanyatlás. Ahelyett, hogy „erőről erőre” (lásd: Zsolt 84:8) jutott volna, Júda önelégültté és büszkévé vált. Elhidegültek az imádatban, belemerültek a szertartásokba, a külsőségre fektetve a hangsúlyt. Katonai és gazdasági sikerei elbizakodottá tették Asát, és Júda lassan önmagában kezdett bízni. Hihetetlen, szinte felfoghatatlan, de elfelejtették Istent. Így a megmaradt „magaslatokat” nem rontották le, és a megmaradt sodomiták sem lettek elűzve. (lásd: 1Kir 15:14, 22:46)
Északon, Izrael gonosz királya, Baása kétségbeesett a Júdába kivándorlók nagy tömege, és a Júdából érkező, a reformról és megújulásról szóló hírek miatt. A határok lezárására irányuló erőfeszítései miatt behatolt az országba és hatalmába kerítette Ráma városát, hogy „senkit ki és be ne bocsásson.” (1Kir 15:17)
Mivel Ráma csak 5 mérföldre volt Jerzsálemtől, Baása ténykedése veszélyeztette Asa királyságának biztonságát. Ő azonban nem gondolta arra, hogy imádkoznia kellene. Nem tudjuk, hogyan válaszolt volna Isten egy ilyen imára. Lehet, hogy az északi királyság felhagyott volna a hitehagyással, elkezdte volna keresni az Urat, és egyesül Júdával. Azt tudjuk, hogy Isten fel akarta használni Asát Szíria meghódítására, ez azonban nem történt meg, mert Asa nem imádkozott.
Hányszor előfordult már, hogy az életünkben felmerülő gondok ahelyett, hogy megerősítettek volna, legyengítettek, mert nem imádkoztunk.

Az ébredés a lelki élet megújulását, a szív és az elme erejének felélénkülését, a lelki halálból való feltámadást jelenti. A reformáció újjászervezést, a gondolatok, elméletek, szokások és gyakorlatok megváltozását jelenti. – Christian Service, 42. old.

Legnagyobb győzelmeinket sokszor legnagyobb kudarcaink követik. Ez történt Józsuéval a jerikói tapasztalat, Illéssel a Kármel után, majd Asával is.

Az etióp hadjárattal összehasonlítva Baása betörése inkább csak egy összetűzéshez hasonlított. Lehetséges, hogy ezért volt az ország annyira magabiztos. Viszont egyetlen gond sem annyira csekély, hogy megoldásához ne lenne szükség Isten segítségére és irányítására.
Stratégiailag Asa helyesen érvelt azzal, hogy ha Izraelt északról megtámadják, akkor Baásának két fronton kell harcolnia, és hadseregének nagy részét el kell vonnia Izrael déli, Júdával közös határától. Isten tanácsának kikérése nélkül döntött úgy, hogy pénzzel oldja meg ezt a kérdést, és egy vagyont fizetett Benhadádnak, Szíria ualkodójának, hogy támadja meg Izrael északi határát. A stratégia briliáns volt, és emberi szempontból sikeresnek tűnt. Benhadád több ponton is megtámadta Izrael gyengén védett, északi városait. Baásának ki kellett vonulnia Rámából. Hízelgő tanácsosai dicsérték és magasztalták Asa bölcsességét, aki egész Júdát mozgósította, és Baása erődítményeit lerombolva az építőanyagokat felhasználta Ráma védelmi vonalának kiépítésére, hogy a további támadásoknak elejét vegye. Isten Hanáni prófétának adta azt a nehéz feladatot, hogy megdorgálja Asát a látszólag sikeres katonai megmozdulásaiért. „Az időben méne Hanáni próféta Asához, a Júda királyához, és monda néki: Mivel a Siriabeli királyban volt bizodalmad, és nem az Úrban, a te Istenedben bízál: ezért szabadult meg a Siriabeli király hada a te kezedből.” (2Krón 16:7)
Ez a történet arra tanít, hogy a pénz nem megoldás az élet kérdéseire. Ostobaság abban bízni, hogy a pénz kiment a gondokból. Asa aprócska „győzelme” lehangoló kudarc volt ahhoz képest, amit Isten tett volna Júdáért.
Ahelyett, hogy gazdagságot eredményezett volna a nemzetnek, ez a háború kiürítette az ország tartalékait, még a templomi alapból is el kellett venniük. Ezek a szent erőforrások pedig Isten népe egyik legnagyobb ellenségének a kezébe kerültek. Asa terve ahelyett, hogy kimentette volna az országot a háborúból, meghosszabbította a konfliktust, ahogy azt a próféta meg is mondta a királynak. „Azért mostantól kezdve háborúk lesznek te ellened.” (9. v.)
Ennek az üzenetnek megtérésre kellett volna vezetnie Asát, de ő visszautasította azt, megharagudott a prófétára és börtönbe vetette (lásd: 10. v.).
Életének utolsó két évében lábbetegséget kapott, és ismét nem Istent kereste. Nem Istent kereste, hanem kora orvosainak tanácsát követte. Isten csalódott volt, mert az orvosok tanácsa nemcsak, hogy nem enyhítette fájdalmát, de megrövidítette Asa életét.
Bár Asa élete azt szemlélteti, hogyan legyünk fiatalon sikeresek, az ezzel járó veszélyekre is rámutat. Történetéből megtanuljuk, hogy a megújulás és a reform érdekében tett erőfeszítéseinknek soha nem szabad lankadniuk. Soha ne fáradjunk bele a jótevésbe (lásd: Gal 6:9).
A korai győzelmeket mély odaadásnak és komoly elhatározásnak kell követnie. A próbák – nagyok, vagy látszólag kicsinyek – megoldása az ima, és az Isten akaratának való teljes odaszentelődés.
Alázzuk meg szívünket, amikor megdorgálnak valami olyanért, amit mi nagyon jónak tartunk. Végül megtanuljuk, hogy ha a világ szakembereitől származó tanács ellentétben áll Isten tanácsával, akkor egyedül Isten tanácsát kell követnünk (lásd: Péld 19:21).

I. RÉSZ

1. Hasonlítsd össze 1Kir 14:24-et 3Móz 18:22,24-el. Hogyan értheted meg a Bibliából azt, hogy a sodomita kifejezés a homoszexualitásra vonatkozik?
2. Olvasd el újra a Bizonyságtételek 5. kötetéből idézett részt. Mivel a Biblia kifejezetten elítéli a homoszexualitást, magyarázd meg, hogyan terjedhetett el annyira Júdában, hogy csak komoly erőfeszítések árán tudták megtisztítani az országot ettől a bűntől.
II. RÉSZ

3. Hasonlítsd össze 2Krón 15:11-et 4Móz 31:25-30-cal. Ha ezeket az utasításokat követték, számold ki, mennyi volt azon állatok száma, melyeket az etiópiai háború után zsákmányoltak?
4. Olvasd el a 6–7. oldalon található Ellen White idézetet. Hogyan alkalmazta Asa történetét a mai világra?
III. RÉSZ

5. Bár a pénz sokat segít az evangélium terjesztésének munkájában, a meglevő pénzalapok hogyan akadályozhatják az evangélium előrehaladásával kapcsolatos isteni terveket?
6. Isten terve az etiópiaiak elleni harccal (1) gazdagságot szerzett Júdának, (2) gazdagította a templom vagyonát, (3) győzelemmel végződött. Hogyan vallott kudarcot Asa Baására vonatkozó terve mindhárom területen?
7. Néhány beteg adventista nem ment el a Battle Creek-i Szanatóriumba, és nem keresték fel Dr. Kelloggot, mert nem értettek egyet vele bizonyos egészségügyi kérdésekben, és nem fogadták el nézőpontját. Miben hasonlít ez Asa döntésére, hogy nem a prófétai utasítást követte betegségével kapcsolatban?

Csodák New Yorkban
A sátoros összejövetelek első szakaszában egymás után tizenegy helyen hirdettük az igét. Mi ezt „sátorfuttatásnak” neveztük. Valóban úgy tűnt, mintha egyik helyről a másikra futnánk, de ez nem így volt, hanem minden ilyen erőfeszítésünket rövid lélegzetvételűre terveztük, hogy az embereknek, bár tömören, de a teljes igazságot bemutassuk. Néhány lélek el is fogadta azt. Arra törekedtünk, hogy minél több helyen ébresszünk érdeklődést, hogy majd ott folytathassuk a munkát. 

Az 1854-55 telét New York államban töltöttük. Amikor ottani embereink megtudták, milyen sikeres volt a michigani sátoros összejövetel, vásároltak egy sátrat és egy kocsit, hogy New Yorkban is megismételjük ezt. Ugyanakkor megvásárolták és nekem adták azt a lovat és kocsit, amellyel korábban a White házaspár utazott. 1855 májusának végén megvettek egy hatvan lábnyi sátrat, amelyet Mill Grove-ban állítottak fel. Így kezdődtek el nyári erőfeszítéseink R. F. Cottrell szervezésében. 
Július 4-én, amikor Cottrell testvérrel Mannsville- ből West Winfieldbe vittük a sátrat, át kellett kelnünk Salmon Creeken. Mivel a hidat elmosta egy tavaszi áradat, át kellett gázolnunk a folyón. Az előző esti heves esőzés miatt a vízállás magasabb volt, mint gondoltuk. Gyors folyású víz volt, köves mederben, és egyáltalán nem látszott mélynek. Az átkelőhely egy gyalogoshíd és egy malomtó között volt. Amikor odaértünk, nem láttunk friss nyomokat, ezért megkérdeztünk egy közelben lakó családot, hogy átkelt-e valaki. „Ó, igen” – válaszolta a nő. 
Cottrell testvér átment a gyalogos hídon, de amikor én behajtottam, kiderült, hogy a víz a kocsi tengelyéig, és a lovak hátáig ér. (A keleti adventisták körében jól ismert Öreg Charley-val utaztunk.) Ami egy sekély pataknak tűnt, végül mély és erős sodrású folyónak bizonyult. Az áramlat ledöntötte a lovat a lábáról, és a kocsival együtt leúsztatta a malomtó felé. Cottrell lelkész a gyalogoshídon, és én a kocsiban egyszerre imádkoztunk Istenhez segítségért. Én nem tudtam úszni, és ha a Gondviselés nem lép közbe, a lóval együtt csekély a túlélési esélyünk. Ahogy sebesen közeledtünk a malomtó felé, a kocsi kereke megakadt egy nagy sziklában, amely megtartotta, ameddig a lónak is sikerült lábra állnia. Hátrafordult és sajnálkozva nézett rám. Odakiáltottam: „Charley, ki kell vinned engem innen!” Ahogy meghúztam a kantárt, hogy a fejét ellenkező irányba fordítsam, kétszer vagy háromszor teljes erejéből nekilendült a túlsó part felé. Nemsokára biztosabb talajt érzett a lába alatt és biztonságosan partra húzta rakományát, az odasereglett tömeg éljenzése közepette. Nem mentünk sokat, megálltunk pihenni egy ligetben, ahol megköszöntük Istennek a szabadítást. 
Második erőfeszítésünk Oswegoban volt. Azon az összejövetelen a White házaspár is mellettem volt. Nem sok segítségünk volt a sátor felállításához. Én túlságosan lestrapáltam magam és megbetegedtem, ezért nagyon úgy tűnt, hogy a prédikálás is a White családra marad. Imádkoztak értem, és azonnal meggyógyultam. 
Amikor 1852-ben elfogadtam az üzenetet, még nem rendelkeztünk az egészséges életmód világosságával úgy, ahogy az mára már nyilvánvalóvá vált népünk körében. A bizonyságtételek világosan szóltak a tea, a kávé, a dohány használata ellen, amikor azonban betegséggel szembesültünk, nem ismertük a természetes gyógymódokat. Betegeinket Jakab 5. fejezete szerint az Úr elé vittük imában. A rochesteri gyülekezetben hónapokon keresztül minden ilyen eset gyógyulással végződött. Egyeseket ez arra a következtetésre vezetett, hogy minden beteg, akit az Úr elé viszünk, biztosan meggyógyul, annak ellenére, hogy erre nem kaptunk megerősítést sem a Bibliából, sem White testvérnőtől. 
Ez idő tájban Nathaniel White, James testvére elkapta a tuberkulózist, és imádkoztak érte. Bár sok áldásban részesült, sajnos életét vesztette. Amikor ennek híre eljutott népünkhöz, Seely testvérnő, aki sok ilyen imaalkalmon részt vett, felkiáltott: „Nem halt meg. Nem lehetséges, hiszen imádkoztunk érte!” 
White testvérnő így szólt a rochesteri közösséghez: „Az Úr hallotta Nathaniellel kapcsolatos imánkat, és válaszolt rá. Alászállt a sírgödörbe, senkinek nem volt terhére. Isten ismeri ennek a fiatalembernek a jövőjét, valamint a rá leselkedő veszélyeket. Megengedte, hogy elaludjon, amikor fel volt készülve.”

Az Istenbe vetett bizalom fontossága
Akkor kiálta Asa az Úrhoz, az ő Istenéhez, és monda: Oh Uram, nincs különbség
előtted a sok között és az erő nélkül való között, hogy megsegítsed! Segélj meg
minket, oh mi Urunk Istenünk, mert benned bízunk, és a te nevedben jöttünk
e sokaság ellen! Oh Uram, te vagy a mi Istenünk, ne vegyen ember te rajtad erőt.
Megveré azért az Úr a szerecseneket Asa és Júda előtt, és elfutának a szerecsenek. És üldözé őket Asa az ő seregével Gerárig, és elhullának a szerecsenek közül sokan, hogy közülök senki sem marada életben, mert leverettek az Úr előtt és az ő serege előtt; és hozának nagy zsákmányt. És Gérár környékén elpusztítának minden várost, mert az Úrtól való rettegés szállotta meg őket. És a városokat mind feldúlták, mivelhogy sok ragadomány vala azokban.” (2Krón 14:11-14) Látjuk, hogy amikor Izrael bízott az Úrban, Ő mindig munkálkodott értük. Ott volt egy hatalmas hadsereg, több ezren, és úgy tűnt, hogy nekik, egy maroknyi embernek, esélyük sem lehet. Asa azonban az Úrban bízott, nem a nagy létszámban. Hitte, hogy Isten ugyanúgy meg tudja szabadítani őket, ha sokan, ha kevesen vannak. Kinyújtotta a kezét Isten felé, és hittel nézett az Úrra, Ő pedig kegyelmesen meghallgatta és válaszolt neki. Győzött, mert Isten teljes mértékben az ő oldalukon állt. Ez valóban a bizalom, a hit próbája volt az izraeli hadseregben szolgáló hűségesek számára. Féltek attól, hogy körükben is annyira sok a bűn, hogy Isten nem tehet csodát értük. Nagyszámú ellenséggel kellett szembenézniük, Asa azonban nem foglalkozott sem szórakozással, sem kedvteléssel. A béke idején felkészült a nehézségekre, sereget készített fel egy esetleges fegyveres konfliktusra, de mégis milyen kevesen voltak az ellenséghez képest. Vajon ez gyengítette hitüket? Elbátortalanította őket? Nem! Hitük növekedett és erősödött, de nem önmagukban bíztak, hanem egyedül abban, akiben valóban bízhattak. Asa imái nem voltak hiábavalóak. Jóléte idején kereste az Urat, ezért most, a válsághelyzetben nyugodt szívvel támaszkodhatott Rá. Láthatóvá vált, hogy nem idegen tőle Isten csodálatos ereje. „Akkor kiálta Asa az Úrhoz, az ő Istenéhez, és monda: Oh Uram, nincs különbség előtted a sok között és az erő nélkül való között, hogy megsegítsed! Segélj meg minket, oh mi Urunk Istenünk, mert benned bízunk, és a te nevedben jöttünk e sokaság ellen! oh Uram, te vagy a mi Istenünk, ne vegyen ember te rajtad erőt.” Ez az ima számunkra is megfelelő. Kilátásaink egyáltalán nem hízelgőek. Sokan támadnak az igazság ellen, akiknek be kell mutatnunk a világosságot. A mi reményünk nem az igazság ismeretében vagy saját képességeinkben van, hanem az egyedül igaz, élő Istenben. Ha Asa királyhoz hasonlóan felkészültünk, ha viseljük az igazság fegyverzetét, és készen állunk találkozni Isten és az igazság ellenségeivel, akkor megtettük a részünket. Az Istenbe vetett élő hitet kell gyakorolnunk a munkában. Isten dicsősége a tét. Határozott erőfeszítésekre van szükség a részünkről, valamint élő hitre a mindenható Istenben, hogy nyilvánvalóvá tegye erejét, másképp minden akarat kudarcba fullad. Isten legyőzte Izrael ellenségeit. Megfutamította őket, összezavarta soraikat. Ki állhat meg Izrael Istene előtt?
Most nem test és vér ellen harcolunk, hanem elvek, erők és lelki gonoszság ellen. Az Úr bátorít,hogy nézzünk fel Rá, mint erőnk forrására, mert egyedül Ő tud segíteni. Nézhetünk emberekre, és kapunk is tanácsot tőlük, de veszíteni fogunk. Azonban amikor Izrael Istene áll ki értünk, az biztos sikert jelent. Tudni szeretnénk, hogy igazak vagyunk-e Isten előtt. Ha nem vagyunk azok, akkor őszinte erőfeszítéssel hozzuk helyre a Vele való kapcsolatunkat. Egyénenként kell ezt megtennünk. Ne kockáztassuk örök érdekünket találgatással. Tegyünk mindent helyre. Kövessük Isten utasításait, majd várjuk, hogy használja fel erőfeszítéseinket. (2Krón 20:15) Isten az Ő igazságának fényével munkálkodik bennünk. Engedelmeskedjünk minden parancsolatának! – The Review and Herald, 1887. május 10.
MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK

1. Mutasd be, mekkora volt az Asa ellen támadó sereg.
Mi történhetett volna a kicsiny izraelita hadsereggel?
2. Miben bízott Asa?
Mit tett meg Isten Júdáért, amikor bíztak Benne?
Hogyan végződött ez a harc?
3. Könnyű volt nekik bízni Istenben ilyen körülmények között?
Mitől féltek?
4. A reménytelen kilátások mit eredményeztek az izraeliták hitében és erőfeszítéseiben?
5. Miért támaszkodhatott Asa az Úrra a szükség idején?
6. Mi a megfelelő ima számunkra?
Miért?
7. Mi az egyedüli, ami nem vall kudarcot?
8. Mire bátorít az Úr?
9. Miért jobb Istentől, és nem emberektől kérni tanácsot?

Amikor éhes voltam
Milyen lehet hajléktalan gyermeknek lenni Myanmar utcáin? Milyen érzés először találkozni krisztusi kedvességgel? Olvassátok el Khin Mg Yee történetét.

A nevem Joshua, melyet az Ayeyarwady Adventista Szemináriumba való érkezésemkor kaptam egyik adventista tanáromtól. 12. osztályos tanuló vagyok. A másik nevem Khin Mg Yee, melyet egy szerzetes adott. Myanmar Bago tartományában lakom. Négy lány- és két fiútestvérem van. Édesapám születésemkor meghalt. Hét éves koromban édesanyám egy kolostorba küldött, hogy szerzetes legyek és mindent megtanuljak Buddha tanításairól. Ennek másik oka az volt, hogy túlságosan szegény volt, hogy mindannyiunkat tápláljon. A kolostori szerzetesek nagyon szigorúak voltak. A nap hajnali négy órakor kezdődött, amikor meg kellett tanulnunk egy buddhista imát. Ezt elmélkedés követte, majd kimentünk táljainkkal ételt kéregetni. Ha valami hibát követtünk el, a szerzetesek megkötözték kezeinket és lábainkat, és egy vesszővel megvertek. Számomra ez nem fegyelmezés, hanem egyszerűen megalázás volt. Egy nap egy másik szerzetes jött oda hozzám és megosztotta velem a kolostorból való szökési tervét. Ó, gondoltam, ez jó alkalom megszabadulni innen. Másnap, amikor a többiek még aludtak, megszöktünk. Felültünk a vonatra és elrejtőztünk, hogy ne kelljen kifizetnünk a jegyet. Hosszú út volt, és azt sem tudtuk, milyen irányba megyünk. Végre megérkeztünk Mon államba. A barátommal ott töltöttünk néhány napot a vasútállomásban. Egy nap, mire felébredtem, a barátom eltűnt. Rádöbbentem, hogy magamra hagyott. Szomorú voltam és féltem. Azt kívántam, bárcsak ne hagytam volna el a kolostort. Könnyek kezdtek lecsorogni az arcomon. Senkit nem ismertem, nem tudtam hova, merre menjek. Éhes voltam. Azt gondoltam, könnyebb lesz házról házra járva ételért koldulni. A házigazdák azonban a kutyáikkal kergettek el. Nem akartam, hogy valamelyik megharapjon, ezért elkezdtem az utcán kéregetni. Alig kaptam annyit, hogy el tudjak valahogy aludni. Két hétig egy utca szélén aludtam a hold és a csillagok alatt. Egy nap, koldulás közben megláttam egy szokatlanul kedves hölgyet. Közelebb mentem és ételt kértem. Ő rám mosolygott, és megkérdezte a nevemet. Megmondtam, és annyi pénzt adott nekem, amennyi egész napi élelmemre elegendő volt. Arra vágytam, bárcsak az anyám lehetne, ezért elmondtam neki nehézségeimet. „Szeretnél az adventista iskolába járni?” – kérdezte kedvesen. Először haboztam. „Én adventista tanár vagyok” – folytatta, majd elmesélte milyen az iskola. „A diákjaink szeretik egymást és együtt játszanak. Az iskola napi két étkezést biztosít, és alvó-, illetve tanulóhelyet. A diákok együtt imádkoznak és énekelnek.” Mindez menyországnak tűnt számomra. Sokkal több volt, mint amire számítottam. Nekem elegendő, ha van mit ennem, és hol aludnom. Elhatároztam, hogy elmegyek oda. Ő fizette az utat és az ételt. Szeretete megváltoztatta az életem. Az iskolába érkezéskor ő nevezett el Joshuának (Józsué). Szeretem ezt a nevet. Az első osztállyal kezdtem, és most 12.-es vagyok. Az elmúlt tizenkét év gyorsan eltelt. Itteni életem nagyon örömteli, pontosan, ahogy az adventista tanár megígérte. Amikor elvégzem az iskolát, én is adventista tanár leszek és megmentek más gyerekeket, ahogy az én tanárom tette velem.



Ha szeretnél többet megtudni a Gospel Outreach munkájáról, vagy segíteni akarod Isten munkáját a 10/40-es ablakban, keresd fel a www.goaim.org honlapot, vagy hívd az 1-509-525-2951 telefonszámot.