Ruth és Eszter

A héten folytatjuk azoknak a történeteknek a tanulmányozását, amelyek az utolsó idők eseményeire mutatnak előre. Isten valós események és emberek által az Ő szemszögéből láttatja a dolgokat, és segít megérteni, hogyan magyarázzuk a hitünk erősítéséért adott, jövőre vonatkozó próféciákat.

A figyelmünket két kiemelkedő nő, Ruth és Eszter felé fordítjuk, akiknek az élete megérintette számtalan generáció szívét. Az egyikük egy nincstelen özvegy, aki előtt akkor csillan fel a remény, amikor találkozik a jólelkű Boázzal, és ő rokonaként megváltja. Házasságuk a keresztények kedvelt szerelmi története lett, mivel Krisztus irántunk való szeretetét tükrözi. A másik egy idegen földön élő fiatal lány esete, aki értesül népe kiirtásának tervéről, és hirtelen egy dráma közepén találja magát, aminek során aztán megmenekülnek.

A próféciában az asszony természetesen Isten egyházának fontos szimbóluma, és ez sokat elárul arról, hogyan viszonyul Isten a népéhez. Nézzük meg a bibliai beszámolókat erről a két nőről, akiknek az életkörülményeiről is olvashatunk ezekben az igei leírásokban.

Június 14. – Gyűjtés az Egyházterületek különleges projektjei számára

Június 14. – A női misszió napja

A médek és perzsák végzését nem lehetett visszavonni. Látszólag semmi remény nem volt. A rendelet minden zsidót pusztulásra ítélt.

Az ellenség cselszövését azonban meghiúsította az emberek fölött uralkodó hatalom. A gondviselés folytán a magasságos Istent félő zsidó Eszter lett a Médó–Perzsa Birodalom királynéja. Márdokeus közeli rokona volt Eszternek. Szorult helyzetükben elhatározták, hogy Xerxeshez fordulnak népük érdekében. Eszternek kellett közbenjáróként Xerxes elé merészkednie. „Ki tudja – mondta Márdokeus –, nem éppen a mostani idő miatt jutottál-e királynői méltóságra?” (Eszt 4:14)

A megoldásra váró válság gyors és megfontolt cselekvést követelt Esztertől. Márdokeussal tudták, ha Isten nem tesz valami rendkívüli dolgot érdekükben, a saját erőfeszítésük hiábavaló. Eszter időt szentelt az Istennel – ereje forrásával – való bensőséges beszélgetésre. – Próféták és királyok, 601. o.

 

A Biblia kinyilatkoztatja Isten mennyei akaratát és terveit. Aki követi tanításait, Krisztus szavainak betöltőjévé válik, és ezáltal a jellemépítéshez szükséges szilárd elemekre tesz szert. Figyeljünk az ihletett igékre, amelyek irgalmasságra és alázatosságra szólítanak fel. Boáz igazi hívő jellemről tett bizonyságot. Ábrahámhoz hasonlóan megparancsolta háznépének, hogy az Úr útján járjanak, csak jót és igazságos dolgokat cselekedett. Kedvességet és előzékenységet tanúsított szolgái iránt, és miközben munkásai között járt a mezőn, így szólt hozzájuk: „Az Úr legyen veletek”, mire ők így feleltek: „Áldjon meg téged az Úr.” Íme, egy lecke a munkaadók és a munkáltatók számára. A munkások ekképpen megerősödnek szívükben, hogy csak jót és igazságot cselekedjenek, hűségesek legyenek a jóságos, tiszteletet és kedvességet tanúsító munkaadójuk iránt. A keresztényeknek kellene a világ legelőzékenyebb embereinek lenniük. – Home Missionary, 1894. december 1.

Az önuralom hiányának leírásai, amelyekről Eszter könyve 1. fejezetében olvashatunk, nem szereznek tisztességet Istennek. Az Úr azonban olyan emberek által is véghez viszi akaratát, akik félrevezetik embertársaikat. Ha Isten nem lépne közbe, akkor furcsa dolgok történhetnének. Az Úr azonban hatással van az emberek elméjére, hogy általuk még akkor is elérhesse célját, ha helytelen gyakorlatokkal élnek. Az Úr olyanok által is véghez viszi terveit, akik nem ismerik bölcsességének leckéit. Az ő kezében van minden földi uralkodó, ezért úgy forgathatja, ahogy akarja, miként a folyóvíz irányát is képes megfordítani.

Azzal, ahogy Esztert trónra juttatta, Isten valójában népére vonatkozó tervének teljesítésén munkálkodott. Az esemény, ami nagy menynyiségű borivás hatására történt meg, valójában Izrael javát szolgálta. – Manuscript 39, 1910. 

A keresztény hit bírálói gyakran bizonyítékként mutatnak a földi élet brutalitására, mondván, hogy a) Isten nem létezik, vagy b) nincs ereje közbe lépni, amikor rossz történik, vagy c) nem törődik azzal, ami nekünk fáj. Azonban sok bibliai történet bizonyítja, mennyire nem helytállóak ezek az állítások. Igaz, Isten engedi, hogy az ember elszenvedje az ellene való lázadás következményeit. Ám anélkül, hogy korlátozná a szabad akaratunkat, Ő mindig ott van és munkálkodik az emberiség történelmében, folyamatosan a bűn és a szenvedés problémájának végső megoldása felé mozgat. Ruth története is példa erre.

Ironikus, ahogyan a történet kezdődik: éhínség sújtotta Betlehemet, a várost, aminek a neve azt jelenti, hogy „a kenyér háza”. Felidézhetjük az Éden bőségét, ahol Isten így szólt Ádámhoz és Évához: „A kert minden fájáról bátran egyél” (1Móz 2:16). Léte hajnalán az emberiség bőségben élt a nagylelkű Teremtő gondoskodását élvezve, majd ahelyett, hogy továbbra is a teremtett világ gondviselője maradt volna, a bűn rabszolgájává vált. „Arcod verítékével egyed kenyeredet, mígnem visszatérsz a földbe” (1Móz 3:19) – mondta Isten Ádámnak.
Mint Naomi, mi is elveszítettük örökségünket, amit Isten eredetileg nekünk szánt, nehézzé vált az életünk. Isten ajándékba adta Édent, de nem feltétel nélkül: az embernek szabadságában állt fellázadni, de ez azzal járt, hogy már maguk felelnek jólétükért. Eredetileg, a bűneset előtt
„uralmunk alá” kellett volna hajtani az egész földet, Isten áldásával, utána azonban már a bűnbe süllyedt világ az, amit uralmunk alá kellene hajtani. Rengeteg fájdalom és szenvedés származik abból, hogy önző emberek küzdenek egymással a szűkös erőforrásokért.
A tragédia elmondhatatlan: ugyan a föld még ma is bőven terem, ami Isten szeretetének komoly bizonyítéka, de az emberi kapzsiság és a bűn pusztítása következtében mintha inkább a föld hajtana bennünket uralma alá, nem pedig fordítva. Egy nap azonban ennek majd vége lesz.

A föld nem a maga erejéből kering a nap körül. Isten irányítja a bolygókat, s tartja kijelölt helyükön, szabályos keringéssel. A nyár és tél, vetés és aratás, nappal és éjszaka Isten hatalma által követik rendben egymást. Az ő szavára növekszik, fejlődik a növényzet. A fák ágai a szavára rügyeznek ki, s a virágok is az ő szavára nyílnak ki. Minden jó, amiben részünk van: a fény, a csapadék, a táplálék, életünk minden perce a szeretet ajándéka.
Amikor még szeretet nélkül valók, méltatlanok, gyűlöltek és gyűlölködők voltunk, mennyei Atyánk megkönyörült rajtunk. „De mikor a mi megtartó Istenünk jóvolta és az emberekhez való szeretete megjelent, nem az igazságnak cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket.” (Tit 3:4–5) Ha befogadjuk az Úr szeretetét, jóságossá és gyöngéddé tesz minket, nemcsak a kedvünkre valók, hanem a leghibásabb, legtévelygőbb, legbűnösebb emberek iránt is. – Gondolatok a hegyibeszédről, 74–75. o.

Abból, ami a természet dolgaiból most látható, csupán halvány fogalmat alkothatunk az Éden dicsőségéről. A bűn megrontotta a föld szépségét: mindenen ott láthatók munkájának nyomai. Mégis sok minden megmaradt a szépségből. A természet tanúsítja, hogy az a valaki, akinek hatalma végtelen, jósága, irgalma, szeretete nagy, teremtette a földet, és betöltötte élettel és boldogsággal. Megrontott állapotában is minden a Mester, a nagy művész keze munkáját hirdeti. Bármerre fordulunk, Isten hangját hallhatjuk, és jóságának tanúit láthatjuk.
A mennydörgés ünnepélyes, mély zengésétől és az óceán szakadatlan morajlásától az erdőt betöltő vidám madárdalig a természet tízezernyi hangon beszéli el Isten dicséretét. A föld, a tenger és az ég csodálatos színeiben és árnyalataiban, amelyekben a kápráztató ellentét és az egymásba olvadó harmónia váltogatja egymást, Isten dicsőségét szemlélhetjük. Az örök hegyek is az ő hatalmát hirdetik. A fák, amik zöld lombjaikat lengetik a napfényben, és a virágok finom rajzolatú szépségükben Teremtőjükre hívják fel a figyelmet. Azt hirdeti a barna földet szőnyegként borító élénkzöld növényzet, hogy Istennek a legszerényebb teremtményére is gondja van. A tenger üregei és a föld mélységei megmutatják kincseiket. Aki az igazgyöngyöt az óceánba helyezte, az ametisztet és a krizolitot pedig a sziklák közé, szereti a szépet. A felkelő nap Őt jelképezi, aki minden alkotásának élete és világossága. A földet ékesítő és az eget bevilágító minden szépség és ragyogás Istenről beszél. – A nagy Orvos lábnyomán, 411. o.

Naomit annyi keserűség érte az életben, hogy azt kérte, Márának hívják (lásd Ruth 1:20). A bűn súlyosan megrontotta a Teremtővel való kapcsolatunkat, lelki ínségbe taszítva bennünket. A kilátásaink sötétek, az életünket úgy töltjük, hogy csak a mező szélén szedegetjük a kalászt, a megtört világban még fellelhető örömnek csupán a morzsáin tengődünk. Azonban minden egészen más lesz, amint felfedezzük, hogy Isten nem feledkezett meg rólunk.

Naomi nem vehette birtokba a férje, Elimelek földjét a férje családjának támogatása nélkül. Az asszony remélte, hogy elhunyt férje egy közeli rokona feleségül veszi Ruthot, aki majd gyermeket szül Elimelek nevének. Isten úgy rendelkezett, hogy az izraeliták visszaszerezhetik örökségüket az ígéret földjén, ha egy közeli rokon megváltja azt. Boáz nem csupán jóindulatú gazda volt, hanem Elimelek közeli rokona is, aki megválthatta a földet.

A lehető legjobb hír volt Naomi számára, hogy Boáz nemcsak egy kedves, nagylelkű férfi, hanem rokon is, mert így a két nő szegénységének nem kell örökké tartania.

Boázban a keresztények Krisztus előképét látják, aki a Teremtőnk, de a Megváltónkká is lett, hús­vér emberré vált, többek között ezért is utalt magára gyakran így: „Emberfia” (Mt 12:8, ÚRK; Mk 8:31; Lk 22:22; Jn 3:14).

Túl sokan képzelik Istent kíméletlennek, aki talán beenged a mennybe, ha az erkölcsi listán minden pontot ki tudunk pipálni, de csak vonakodva teszi, ha egy technikai kérdésben bukdácsolunk. A Boáz által kirajzolódó Krisztus-­kép eloszlatja az efféle nézeteket. Isten nem egyszerűen észrevesz bennünket, hanem mély lelki szegénységünk dacára menyasszonyául is akar fogadni.

A szegényekről további gondoskodás is történt. Isten igényeinek elismerésén kívül a Mózes által adott törvényeket semmi sem jellemzi jobban, mint a szegények iránti bőkezű, gyöngéd és vendégszerető lelkület. Bár mérhetetlen áldásokat ígért népének az Úr, mégsem volt az a szándéka, hogy ismeretlen legyen közöttük a szegénység. Kijelentette: mindenkor lesznek szegények az országban. Mindig lesznek népe között olyanok, akik igényelnék együttérzésüket, gyengédségüket és jóakaratukat. Akkor éppúgy, mint manapság, voltak, akiket szerencsétlenség, betegség ért, és elveszítették tulajdonukat; mégis mindaddig, amíg követték az Isten által adott utasításokat, nem volt koldus köztük, sem olyan, akinek nem volt mit ennie. […]

Ilyen intézkedéseket hozott a kegyelmes Teremtő, hogy enyhítse a szenvedést, és reményt, napsugarat árasszon a nincstelenek és nélkülözők életére. – Pátriárkák és próféták, 530, 534. o.

 

Krisztus azzal is megtisztelte a házastársi viszonyt, hogy a közte és megváltottai közötti kapcsolat egyik szimbólumává tette. Ő maga a vőlegény, az egyház a menyasszony, akiről mint választottjáról ezt mondja: „Mindenestől szép vagy, én mátkám, és semmi szeplő nincs benned!” (ÉnÉn 4:7)

Krisztus „szerette az egyházat, és önmagát adta azért, hogy azt megszentelje, megtisztítván... hogy legyen szent és feddhetetlen. Úgy kell a férfiaknak szeretni az ő feleségüket.” (Ef 5:25–28)

Minden kötelék közül a családé a legszorosabb, leggyöngédebb és legszentebb a földön. Isten az emberiség áldásául szánta. És áldás is mindenütt, ahol értelmesen, istenfélelemben és a vele járó felelősségeket kellően mérlegelve kötnek házasságot. – A nagy Orvos lábnyomán,

356. o.

 

Krisztus nagy dicsőséggel jön el az ég felhőiben. Ragyogó angyalok sokasága kíséri majd. Azért jön, hogy feltámassza a halottakat, és hogy megdicsőítse azokat, akik szerették Őt, és megtartották parancsolatait, és magához veszi őket. Nem feledkezett meg róluk, sem ígéretéről. Újra összekapcsolódunk családunk tagjaival. Mikor halottainkra tekintünk, elgondolkozhatunk arról a reggelről, mikor Isten harsonái megszólalnak, „a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk” (lKor 15:52). Már csak egy rövid idő, és meglátjuk a királyt a maga szépségében és dicsőségében. Már csak egy rövid idő, és Jézus letöröl minden könnyet a szemünkről. Már csak egy rövid idő, és a Fiú az Isten

„dicsősége elé állíthat” bennünket „feddhetetlenségben nagy örömmel” (Júd 1:24). Azért, mikor Krisztus megadta érkezése jeleit, ezt mondta:

„Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel, és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelgett a ti váltságotok.” (Lk 21:28) – Jézus élete, 632. o.

Boáz beleszeret Ruthba, feleségül akarja venni, de komoly akadályba ütközik: van egy közelebbi rokon, aki szintén igényt tart a nőre és a földre. Boázt Krisztus előképének tekintve ez a helyzet rámutat a nagy küzdelem egy fő kérdésére. Krisztus szeret bennünket, de van egy „közelebbi rokon”, Sátán, aki követelően lép fel.

Sátán elment a mennyei tanácskozásra, ahol azt mondta Istennek, hogy „körülkerültem és átmeg átjártam a földet” (Jób 1:7, ÚRK). Isten megkérdezte tőle, hogy látta­e az igaz Jóbot. Sátán úgy beszélt róla, mint aki már az övé. Arra célzott, hogy Jób valójában a szívében már nem Istenhez tartozik. Csak azért követ téged, mert jó vagy hozzá. Ne legyél olyan jó hozzá, és majd meglátod, igazából ki mellett áll!

Júdás levele tesz egy rövid utalást az Izraelben jól ismert történetre: Isten eltemette Mózest (5Móz 34:6), majd később feltámasztotta. A részleteket ugyan nem ismerjük, de Júdásnál azt olvassuk, hogy Mózes teste felett vitatkoztak, és Sátán a követeléseit hangoztatta. „Most először szándékozott Krisztus életet adni a holtnak. Mikor az élet fejedelme és a fénylő angyalok a sírhoz közeledtek, Sátán féltette hatalmát. Gonosz angyalaival ott állt, hogy vitatkozzék a területére való behatolásról, amelyet sajátjának tekintett. Azzal kérkedett, hogy Isten szolgája az ő foglya lett. Kijelentette, Mózes sem volt képes megtartani Isten törvényét, mert jogot formált Jahvét illető dicsőségre, amely a legnagyobb bűn, hiszen ő is ezért száműzetett a mennyből, és ezzel a törvényszegéssel Mózes az ő hatalmába került” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 446. o.). Krisztus nyilván cáfolta Sátán állításait, és Mózes feltámadt (lásd Mt 17:3).

Ruth 4:1­-12 szakaszában Boáz elment Betlehem kapujába – Krisztus ebben a városban jött világra közeli rokonunkként. A város vénei öszszegyűltek, és a megbeszélés végén a másik férfi átadta a saruját (mint tulajdonjogának szimbólumát). A városkapuban szokták a különböző ügyeket eldönteni, ez az ítélet jelenetének előképe, Dán 7:13­-14, 22, 26-27 ítéleti színét tükrözi. Nem szabad megfeledkezni arról a fontos szempontról, hogy az ítélet „a szentekért” történik, ami csakis azért vált lehetségessé, mert Krisztus megfizette az árat értünk, ahogy Boáz is fizetett a menyasszonyáért.

Akik elfogadják Krisztust személyes Megváltójuknak, nem maradnak árván, nem kell egyedül viselniük az élet megpróbáltatásait. Jézus a menynyei család tagjaivá fogadja őket, s bátorítja, hogy atyjuknak nevezzék Atyját. Ők Jézus „kicsinyei”, Isten szívének kedvesek, a leggyengédebb és legmaradandóbb kötelékkel kapcsolódnak hozzá. Túláradó gyöngédsége annyival múlja felül, amit apánk és anyánk érez irántunk gyámoltalanságunkban, amennyivel az isteni az emberi fölött áll.

Jézusnak a népéhez fűződő viszonyát gyönyörűen szemlélteti az Izraelnek adott törvény. Ha egy elszegényedett zsidó kénytelen volt megválni vagyonától, s magát is el kellett adnia szolgának, legközelebbi rokonának kötelessége volt kiváltani őt és örökségét (lásd: 3Móz 25:25, 47–49; Ruth 2:20). Így a bűn következtében elveszített örökségünk és magunk megváltásának műve rá hárult, aki „közeli rokonunk”. Megváltásunkért lett hozzátartozónkká. Megváltó Urunk közelebb áll hozzánk, mint apánk, anyánk, testvérünk, barátunk, hitvesünk. „Ne félj – mondja –, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!” „Mivel kedves vagy az én szememben, becses vagy, és én szeretlek: embereket adok helyetted, és népeket a te életedért.” (Ésa 43:1, 4) Krisztus szereti a trónját körülvevő mennyei lényeket, de mi magyarázza azt a nagy szeretetet, mellyel bennünket szeret? Nem érthetjük meg, csak tapasztalhatjuk, hogy így van. Ha pedig vele tartjuk a rokonságot, milyen gyöngéden kell tekintenünk Urunk fivéreire és nővéreire! Nem kellene igyekeznünk felismerni, mire kötelez Istennel való rokonságunk? Az Úr a családjába fogadott bennünket, nem kellene-e tehát tisztelnünk Atyánkat és rokonságunkat? – Jézus élete, 327. o.

 

A ma tapasztalható lelki gyengeség egyik oka, hogy akik hisznek Krisztusban, nem tartják fontosnak, hogy az életüknek folyamatosan meg kell változnia. A Megváltó végtelen árat fizetett értünk, és azt várja el örökségétől, hogy az értük kifizetett ár arányában tartsanak önvizsgálatot. Ne gyalázzátok meg azzal Jézust, hogy értéktelennek gondoljátok magatokat! Használjátok ki azokat a lehetőségeket és előjogokat, amelyek értékesebbé tesznek Isten előtt, mert kegyelmi kincseit elfogadva fogtok értékesebbé és kedvesebbé válni előtte. A kegyesség gyakorlása aranyfonálként fogja átszőni az életeteket, és amikor Isten látja odaszentelődéseteket, így szól: „Drágábbá teszem az embert a színaranynál és a férfit Ofir kincsaranyánál.” Az egész menny örül, amikor egy gyenge, bűnös ember átadja magát Jézusnak, és ereje által él feddhetetlenül. – Signs of the Times, 1896. október 22.

Eszter történetében találkozunk a pozíció és hataloméhes Hámánnal. A birodalomban már addig is kiemelt helyet foglalt el, felette állt a többi fejedelemnek (Eszt 3:1).

Ézs 14:12­-15 és Ez 28:11­-15 verseit olvasva párhuzamot találunk Lucifer és Hámán között. Hámán Isten kiválasztott népének ádáz ellensége volt, nem akart meghajolni Isten előtt. Krisztus megkísértésének történetében megmutatkozik Sátán alapvető szándéka, amikor is egy magas helyre viszi fel Jézust, hogy megmutassa neki a világ országait (Mt 4:8-11). Krisztus azért jött, mint aki közülünk való, hogy megváltsa a világot, az Övé legyen. Jézus a legközelebbi rokonként a Megváltónk, és rendkívül magas árat fizetett a világ megváltásáért.

A jelenések könyvében látjuk, hogy Sátán hatalomés imádat utáni vágya taszítja végső krízisbe a világot. Csalásaival megtéveszti a földet, hogy „csodálva kövessék” a fenevadat (Jel 13:3-­4) – egy számottevő csoport kivételével, akik nem hajlandóak azt imádni. Velük szemben erőszakhoz folyamodik.

Hámán észrevette, hogy Márdokeus, Isten kiválasztott népének egy tagja nem adja meg neki azt a „hódolatot”, ami pedig szerinte jogosan megilletné őt, ezért „megtelt haraggal” (Eszt 3:5-­6, ÚRK). Eltökélte, hogy Márdokeus egész népét kiírtja a föld színéről.

Az ördög állítja, hogy övé a világ, de az Isten mellett hűen kitartó nép léte – akik megtartják a parancsolatokat – rácáfol állítására. „Amikor a kereszténységben különösen vitatott ponttá lesz a szombat, a többség nyomásának kitartóan ellenálló kisebbség egyetemes közutálat tárgyává válik” (Ellen G. White: Signs of the Times. 1910. február 22.).

Az Isten népe ellen hamarosan kiadandó rendelet némiképp hasonló ahhoz, amit Ahasvérus király adott ki Eszter idejében a zsidók ellen. Hámán gyűlöletéből született a perzsa törvény, amit Márdokeussal szemben táplált. De nem mintha Márdokeus ártott volna Hámánnak, hanem mert egyszerűen nem tudott hízelegni és olyan tiszteletet kifejezni Hámán iránt, ami egyedül Istent illette. A zsidók elleni királyi rendelet hamis okok miatt lett kiadva. Sátán állt az összeesküvés mögött, mert el akarta tüntetni a föld színéről az istenismeret megőrzőit. Ténykedéseit azonban legyőzte az emberek fölött uralkodó hatalom. Erős angyalok kaptak felhatalmazást arra, hogy óvják meg Isten népét, így az ellenség összeesküvése épp maguk ellen fordult.

A történelem meg fog ismétlődni. A múltban a hívők ellen szövetkező lángelme most is azon ügyködik, hogy ellenőrzése alá hajtsa a protestáns egyházakat, tehát általuk ítélje el és végezze ki mindazokat, akik nem tartják meg a bálványimádás napját. Nekünk nem az emberek ellen kell harcolnunk, mint ahogy látszólag tűnik, hanem test és vér ellen, fejedelemségek ellen, hatalmasságok ellen, az élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak. Ám ha Isten népe benne bízik, és az ő erejére támaszkodik hit által, akkor Sátán tervei a mi időnkben is kudarcot vallanak, úgy, ahogy Márdokeus napjaiban történt. […]

Krisztus sosem kötött békét vagy barátságot a gonoszsággal szövetkezve. Noha szíve minden ember iránt tele van szeretettel, mégsem viszonyulhat engedékenyen az emberek bűneihez. Mivel szerette őket, szigorúan meg is dorgálta a szenvedélyeik miatt. Szenvedéssel teli élete és a megátalkodott nemzedéktől elszenvedett gyalázata azt mutatja, hogy követőinek sosem szabad feladniuk az elveiket. Isten megpróbált népének buzgón kell őrködnie imában, hogy miközben meg akarják előzni a nézeteltéréseket, nehogy lemondjanak az igazságról, s meggyalázzák az Úr igazságát. Túlságosan sokba kerül a béke, amit a Sátán ügynökeinek tett engedményekkel szerzünk meg. Az elvek legkisebb feladása is az ellenség csapdáinak fogságába taszít. – Signs of the Times, 1899. november 8.

 

Ha elgondolkoznánk Isten irántunk tanúsított jóságán, elzárná lelkünk ösvényeit az ördög sugallatai előtt.

Az Úr naponta bizonyítja, hogy szeret bennünket; mi mégsem tartjuk észben kedvezéseit, és közönyösen haladunk el kérlelései mellett. Pedig gyöngédségének, szeretetének és hosszútűrésének lelkületével törekszik mély benyomást tenni ránk; mégis alig vesszük tudomásul szeretetének jeleit, s vajmi kevés fogalmunk van a szeretet leckéiről, melyekre meg szeretne tanítani minket. Némelyek, akár Hámán, elfelejtik Isten áldásait, mivel Márdokeus lebeg a szemük előtt, s őt még nem alázták meg; mivel tele van a szívük ellenségeskedéssel, gyűlölettel a szeretett, drága Megváltónk lelkülete helyett, aki drága életét adta ellenségeiért. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 4. köt., 222. o.

Egyes keresztények sajnos hajlamosak a bibliai próféciáknak csak a nehéz kérdéseivel foglalkozni. Látjuk, hogy súlyos idők állnak előttünk, és a próféciák tanulmányozása válhat félelemalapúvá is, amikor az ember a nehézségekre fókuszál, nem pedig a történet megígért megoldására. Isten nem vonja be a jövőt cukormázzal, nyíltan közli, hogy milyen eseményekre kerül még sor a nagy küzdelem lezárulása előtt, de mindig végig kell olvasni a történetet!

A próféciák általános mintázata szerint Isten valóságos képet ad az emberi lázadás okozta káoszról, és megmutatja a következményeket is, ugyanakkor mindig felmutatja a reményt. Vannak, akik félelemmel és rettegéssel gondolnak a végső megpróbáltatásra (Jákób éjszakájára) vonatkozó jövendölésekre. A végső események kétségkívül nem lesznek könnyűek Isten népe számára, de éppen annyira megbízhatóak a szabadítás ígéretei is, mint a nehéz időkkel kapcsolatosak!

Jelenések 12. fejezetében az ördög bosszúszomjas gyűlölettel üldözi Krisztus menyasszonyát, de Isten közbelép a megmentéséért. Eszter történetének drámájában a csodaszép királyné központi szerepet kap, Isten különleges módon felhasználja népe megmentésére.

A maradék egyházat Isten a történelem egy meghatározott idejére támasztotta. A középkor ezerkétszázhatvan napos időszakának lejártával előhívta rejtekéből a menyasszonyát (vö. Jel 12:14), hogy elvigye a világnak a végső kegyelmi üzenetet, a hármas angyali üzenetet. Mi „e mostani időért” (Eszt 4:14) vagyunk itt.
Eszter felismerte, hogy nem egyedül kell szembeszállnia az üldözéssel, amit Hámán a népe ellen indított. A királyné kegyelmet talált a királynál, és a nép végül megszabadult. Mi sem vagyunk egyedül a föld történelmének záró momentuma előtt – a Király a mi oldalunkon áll, és Isten népe megszabadul.

Azok a próbák, amelyek Isten népét Eszter korában sújtották, nemcsak arra a korra jellemzőek. A pátmoszi látnok végigtekintett a korszakokon az idők végéig, és ezt mondta: „Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen, akik az asszony utódai közül valók, akik megtartják az Isten parancsait, akiknél megvan Jézus bizonyságtétele.” (Jel 12:17) A föld jelenlegi lakói közül egyesek tanúi lesznek e szavak teljesedésének. Az a lelkület, mely az igaz egyház üldözésére késztette a letűnt korokban az embereket, hasonló eljárást fog kiváltani Isten hűséges gyermekeivel szemben a jövőben. Már elkezdték az előkészületeket erre az utolsó nagy küzdelemre.

Az Isten maradék népe elleni végső rendelet nagyon fog hasonlítani ahhoz, amit Ahasvérus adott ki a zsidók ellen. Az igaz egyház ellenségei ma a szombat parancsát megtartók kis csoportjában Márdokeust látják a kapuban. Isten népének a menny törvénye iránti tisztelete állandó szemrehányást jelent azok számára, akik nem félik, az Urat és lábbal tiporják szombatját. – Próféták és királyok, 605. o.

 

Isten a múltban csodálatosan munkálkodott odaszentelt életű nők által, akik csatlakoztak a Mindenható szolgálatát felvállalók munkájához. Asszonyokat használt fel, hogy nagy és döntő fontosságú győzelmeket arasson. Sok esetben épp a válságos időkben helyezett fontos pozícióba nőket, hogy sok ember életét megmenthesse általuk. Eszter királyné révén az Úr csodálatos menekülést szerzett népének. Amikor úgy tűnt, hogy nincs olyan hatalom, amely megmenthetné a zsidókat, Eszter és a körülötte élő asszonyok böjttel, imával és határozott fellépéssel járultak hozzá a nép szabadulásához. – Daughters of God, 45. o.

 

Az Eszter idejében Isten népét környékező nehézségek nem csak arra a korra voltak jellemezzők. János, a látnok az idők végét szemlélve kijelentette: „Megharagvék azért a sárkány az asszonyra, és elméne, hogy hadakozzék egyebekkel az ő magvából valókkal, az Isten parancsolatainak megőrzőivel, és akiknél vala a Jézus Krisztus bizonyságtétele.” […]

Az Isten népe ellen kiadott rendelet hasonló lesz ahhoz, amit Ahasvérus király adott ki a zsidók ellen Eszter idejében. […]

Aki féli Istent, nem fogadhat el olyan intézményt, mely lábbal tiporja a Tízparancsolat akár egyetlen előírását is. Ezen a téren fog zajlani az igazság és a hazugság közti utolsó nagy küzdelem. És ebben a kérdésben nem lehetnek kételyeink. Eszter és Márdokeus idejéhez hasonlóan az Úr most is kiáll népe és az igazság védelme mellett. – Advent Review and Sabbath Herald, 1908. január 23.

További tanulmányozásra: Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, „Izrael első királya” c. fejezet, 564–565. o., Próféták és királyok, „Eszter királyné kora” című fejezet (597. o.).

„Sátán felháborodást ébreszt a népszerű szokásokat és hagyományokat visszautasító kisebbséggel szemben. Magas állású és neves emberek fognak szövetkezni a törvényt megvető, gonosz emberekkel, hogy tanácskozzanak velük Isten népe ellen. Gazdagság, lángelme, műveltség összefog, hogy megvetéssel illesse őket. Üldöző uralkodók, lelkészek, egyháztagok esküsznek össze ellenük. Szóban és írásban, kérkedéssel, fenyegetéssel és gúnnyal igyekeznek megtörni hitüket. Megtévesztéssel és dühös felhívásokkal fogják felkelteni az emberi indulatokat. Mivel az »így szól a Szentírás« szavakkal nem tudnak a bibliai szombat képviselői ellen semmit sem felhozni, ezért az erőszak eszközével lépnek fel. A törvényhozók meghajolnak a vasárnaptörvény követelései előtt, hogy ezzel népszerűségre tegyenek szert és pártfogásban részesüljenek. De azok, akik félik Istent, nem fogadhatják el a Tízparancsolat egyik előírását sértő intézményt. Ezen a csatatéren vívja meg utolsó nagy harcát az igazság a tévelygéssel. Nem lehet kétség a harc kimeneteléről. Ma is, mint Eszter és Márdokeus korában, az Úr megvédi igazságát és népét” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 375. o.).

Naponkénti tanulmányozásra: 1Mózes 46 – 2Mózes 2; Ellen G. White: Az apostolok története, 24. fejezet

1. Miért mondta Izráel Józsefnek: „Immár örömest meghalok!”?

2. Hol élt Egyiptom népe az éhínség utolsó időszakában?

3. Hogyan áldotta meg Jákob Józsefet?

4. Miért volt keserves a zsidók élete?

5. Mit tett Pál, ha időközben alábbhagyott a buzgósága?

Általános áttekintés

A Biblia számos nő életét mutatja be, aki fontos szerepet játszott az élete során Izrael történetében. Éva (nevének jelentése „élet”), minden élők anyja volt az, aki továbbította a messiási magot, amelyből Jézus Krisztus, az emberiség Üdvözítője született (1Móz 3:15). A patriarchális korban Sára, Rebeka, Ráhel és Lea, de akár még Támár is, erős befolyást gyakoroltak az üdvtörténetre. Cselekedeteik a messiási vonal folytonosságát biztosították.

A kivonulás idején, amikor a fáraó rendeletet adott ki minden héber elsőszülött fiú meggyilkolására, Izrael népe nők közreműködésének is köszönhetően élte túl a próbát. A Tóra, Mózes öt könyve megemlíti a héber bábákat (2Móz 1:15–17), a fáraó lányát (2Móz 2:7) és más asszonyokat, akik sokszor életük kockáztatásával hozzájárultak Isten népének megmentéséhez. Később a történelemben Debora, Izrael bírája és prófétanője volt az, aki „felkelt”, hogy megmentse népét a háború idején (Bír 5:7). Ráháb elrejtette a kémeket, amivel hozzájárult a zsidók kánaániták elleni győzelméhez. A Máténál feltüntetett genealógia szerint (Mt 1:5) Ráháb volt annak a Boáznak az anyja, aki feleségül vette Ruthot, s így a Messiás egyik felmenőjévé vált.

Tanulmányunkban két fontos asszonyra fogunk összpontosítani, akiről bibliai könyvet is elneveztek: Ruthra és Eszterre. A két történet kora és kontextusa más, de ennek dacára ebben a két nőben összegződik számos bibliai női szereplő tulajdonsága, amely alapján Isten kiválasztotta őket arra, hogy hozzájáruljanak Izrael népének megmentéséhez.

Magyarázat

Elmondható, hogy Ruth és Eszter története az ókori Izrael történelmének egy jelentős szakaszát keretezi. Ruth Izrael történelmének azon korai periódusában élt, amikor „bírák bíráskodának” (Ruth 1:1), és az izraelita törzsek az Ígéret Földjén telepedtek le. Eszter az ókori Izrael népének későbbi időszakában – a perzsa száműzetés korában – élt. Az, hogy a bibliai Izrael történelme egy­egy nő szerepével kezdődik és ér véget, azért is jelentőségteljes, mert bibliai szempontból a nő gyakran az egyház jelképe. E tekintetben tehát feltehetjük a kérdést, hogy ez a két nő miként jelképezi Isten egyházát, és milyen tanulságokat vonhatunk le a történetükből mi, Isten utolsó napokban élő egyházának tagjai.

 

Figyelemreméltó továbbá, hogy a nomád társadalmak nagyobb figyelmet szenteltek a nőknek, mint a mozgásszegény közösségek. Ennek a tendenciának a fényében ma jobban tennénk, ha végiggondolnánk, hogy Ruthnak és Eszternek, valamint modern megfelelőinek befolyása mi módon válhatna hasznára ennek az egyre zavartabb, erőszakosabb világnak.

Feltáró erejű Ruth élettörténetét a megváltási terv végidei távlatában olvasni. A Ruth név szógyökének jelentése „barát”, „szövetséges”, amiben egyszerre van benne a szelídség és az erő konnotációja. A könyv központi témája a jóság. Nincs a szép, költői történetben negatív feszültség, gonosz szereplő, nehéz konfliktus, de még keserűség sem. Ruth moábita, ez a részlet két ízben is említésre kerül. A történet hősnője tehát idegen asszony, következésképpen a jóság üzenete, amelyet a könyv közvetít, mentes bárminemű nemzeti jellegtől. A jóság egyetemes, és átlépi a nemzeti határokat.

A bibliai beszámolóból megtudjuk, hogy ez a moábita asszony egy izraelita férfi özvegye volt, aki úgy döntött, hogy követi az anyósát, Naomit, s teszi ezt nemcsak fizikai, hanem lelki értelemben is: elkíséri anyósát Izraelbe, és áttér az izraelita vallásra: „Mert ahova te mégy, oda megyek […], néped az én népem, és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott halok meg, ott temessenek el engem is” (Ruth 1:16–17). Az elbeszélés tehát egy evangelizációs siker megnevezésével indít, habár nincs a könyvben missziós stratégiával kapcsolatos jelentés. Ruth nem egy rendkívüli csoda folytán tért meg, valamely evangelizációs kampány eredményeként. Egyszerűen csak szeretetből követte anyósát, mivel ismerte őt és bízott az ítélőképességében.

Megjegyzendő, hogy Naomi nem vetett be semmiféle érvet, hogy maradásra bírja Ruthot. Ellenkezőleg, még bátorította is, hogy térjen vissza édesanyjához (Ruth 1:8). Naomi csak akkor hagyta abba menye győzködését, amikor látta, hogy Ruth „erősködik vele menni” (1:18).

A narráció következő lépése elvezet minket Boázhoz, Naomi gazdag, földművelő rokonához, akitől Ruth alázatosan engedélyt kért, hogy búzát szedhessen a mezőjéről. A beszámoló elárulja, hogy Boáz „megvigasztalta” őt (Ruth 2:13), és nagylelkű volt iránta (2:8). Boáz az egyetlen közeli rokon, aki hajlandó vállalni a go`el szerepét, azaz a családmegváltás felelősségét. A „megvált” ige kulcsszerepet tölt be Ruth könyvében (Ruth 4:4, 7).

 

Figyelemreméltó az a lelkesedés és merészség, amivel Ruth a megváltójához közeledik. Nem kerülheti el a figyelmünket Ruth alázatossága sem, ugyanis elismeri „idegen” voltát (2:10) és érdemtelenségét: „Megvigasztaltál engem […], holott én nem vagyok a te szolgálóleányaid közül” (2:13). Kitűnik anyósa iránti jósága is, amire sokan felfigyeltek, Boáz, a lehetséges megváltója is (2:12). A bibliai szerző egyszer sem utal Ruth vallási és szertartási kötelezettségek terén tanúsítandó hűségére, mintha a mások iránti jósága elegendő bizonyítéka lett volna elköteleződésének ahhoz, hogy meggyőzze megváltóját.

A beszámoló vége ennél is lenyűgözőbb: Ruth nemcsak hogy férjhez ment Boázhoz, helyreállítva ezzel családja méltóságát, de részesült a legnagyobb jutalomban is, amit egy család kaphat: helyet a Messiás genealógiájában. Ruth könyvének bizonyságtétele igen jelentős. Ruth személyét idegen eredete ellenére – vagy éppen annak köszönhetően (amint azt a könyv is hangsúlyozza) – elfogadták Izraelben (Ruth 1:4, 22; 2:2, 6, 10–13, 21; 4:5, 10). A zsidó liturgiában Ruth könyvét a Sávuót ünnepén (a törvényadás emléknapján) olvassák fel.

Az emberiség utolsó napjaiban Eszter könyve hasonlóképpen felemelő és provokatív Isten megváltási tervének fényében. Abban az értelemben provokatív, hogy világi könyvnek tűnik, nincs benne kifejezett vallási tartalom és Istenre utalás. Az események látszólag maguktól sodródnak, mennyei beavatkozás nélkül. Minden, ami a történetben lejátszódik, a királyi udvarhoz tartozó Márdokeus éles elméjének és gyors cselekvő képességének, Eszter királyné szépségének és bátorságának, valamint a megfelelő pillanat kínálta lehetőség kihasználásának köszönhető (Eszt 3:7; 9:24). A papi és prófétai szerep teljesen hiányzik a történetből, az elbeszélés vége is aggályokat vet fel a könyv lelki értékét illetően (sok ember meggyilkolásáról számol be). Fontos részlet, hogy Eszternek és Márdokeusnak zsidó azonosságuk ellenére sikerült a legmagasabb tisztségeket betölteniük a pogány királyi udvarban. Továbbá semmi sem sejtet feszültséget köztük és az ellenséges környezet között. Nem csoda, hogy sok ókori rabbi és korai keresztény egyházatya kétségbe vonja a könyv lelki értékét és kánonban elfoglalt helyét.

Eszter könyve azonban éppen a fentebb említett problematikus tények miatt ihletforrás is. Fontos elem, hogy nincs megemlítve benne Isten, ami jelentőssé teszi számunkra, szekuláris, zavargó világban élők számára ezt a könyvet. Isten hallgatásának megtapasztalása Isten gondviselő jelenlétének ellentmondásos eleme. Eszter pontosan abban az időben királyné, amikor a népe fenyegetettségben él, továbbá a király álmatlanságának köszönhetően fedezi fel az életét megmentő Márdokeus lojalitását. Másfelől, a szöveg egyértelműen utal arra, hogy a zsidó nép védelmet élvez. Ha Eszter hallgat és nem beszél a királlyal, „máshonnan lészen könnyebbségük és szabadulásuk a zsidóknak” (Eszt 4:14). A maga idejében Jézus is hasonló érvet hoz fel: „Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a követ fognak kiáltani” (Lk 19:40).

Egyes bibliamagyarázók Eszter nevében is a Gondviselés bizonyítékát látják, ugyanis a hester panim (az „arc elrejtése”) fogalmához társítják, ami fontos dimenziója Isten népével való kapcsolatának akkor, amikor Isten úgy tűnik, hiányzik népe életéből (ld. Ézs 8:17; 50:6; 53:3). Az engesztelés napjára történő célzás a közös elemek miatt feltűnő: a böjt, az ítélet gondolata, Isten népének megváltása, valamint a gonoszok megbüntetése. Az ókori rabbik a pur és a kippur (az engesztelés napja) szavak közötti hasonlóság és szójáték miatt utaltak erre az összefüggésre. Az engesztelési naphoz hasonlóan Eszter könyve is a reménység és a béke jegyében ér véget (ld. Eszt 10:3 NTR­, BTFés EDCR­fordításait, majd vesd össze Zsolt 122:8–9 verseivel).

Alkalmazás 

Hogyan alkalmazhatod az életedben a következő, Ruthra és Eszterre vonatkozó következtetéseket?

Ruth. Nagyon vallásosnak érezzük magunkat, és tudatában vagyunk annak, hogy Isten népéhez tartozunk, ez azonban nem ok arra, hogy szomorúak legyünk vagy felfuvalkodjunk. Státuszunkhoz komoly etikai kódex társul. Ahogy Ruth kedves és barátságos volt a környezetében élőkkel, nekünk is törekednünk kell kedvesnek és barátságosnak lenni a családunk tagjaival és általában az emberekkel. Figyelemre méltó továbbá Ruth alázata. Nem dicsekszik a képességeivel, kegyességével, ellenben érdemtelennek érzi magát, és sosem ítélkezik mások felett. Nem viselkedik vallásos aktivistaként, távol áll tőle a legalizmus, nem hisz a jó cselekedetek érdemszerző voltában az üdvösséget illetően. Egyedül az anyósa és Boáz kegyelmében bízik. Végezetül megjegyezzük, hogy Naomi miszszionárius módszere lényegében a kedvesség és a jó cselekedetek gyakorlása.

Eszter. Eszter története jól rezonál modern, szekuláris világunkban.

Bárhol lennénk és bármit tennénk – a munkahelyünkön, útközben, az egyetemen vagy a családunk körében, legjelentéktelenebb feladataink végzése közben –, fontos a jelenlétünk, és befolyással lehetünk mások üdvösségére. Ki tudja, talán éppen azért vagyunk egy bizonyos helyen, hogy mások sorsát a menny felé irányítsuk (ld. Eszt 4:14)! Légy bölcs: nem mindig kell azonnal felfedned a vallási azonosságodat (Eszt 2:10, 20)! Viselkedj úgy, hogy „kedvet és kegyelmet nyerj” mások előtt, ahogy Eszter is tette (Eszt 2:17)! Ígérd meg, hogy mindent megteszel a nehézségeid megoldása érdekében, és bízz Isten kegyelmében, hogy megváltoztathasd az események menetét!