Amikor a szülők tévednek

A kisgyerekek általában felnéznek szüleikre. Gondolkodás nélkül ugranak, ha édesapjuk kitárja feléjük karját. Sokszor vitába is keverednek osztálytársaikkal bizonyos kérdésekben csak azért, mert az apukájuk azt úgy mondta.
Azonban ahogy a gyerekek nőnek, értelmük is fejlődik. Előbb-utóbb felismerik, hogy a szüleiknek is van hibája. A legjobb szülők is tévednek. És nem minden szülő istenfélő. Egyes szülőknek lehetnek dühkezelési gondjaik, követhetnek el házasságtörést, lehetnek szenvedélybetegek, szerencsejáték-, alkohol, dohány- vagy pornográfia függők. 
A Biblia minden helyzetben nyújt útmutatást a fiataloknak, bármilyen zavaros, vagy súlyos legyen is az. A szülőknek szükségük van az imára. A szülők küzdenek a kísértésekkel. A gyerekek gyakorolhatnak erőteljes befolyást rájuk és bátoríthatják szüleiket. Szüleink gyengeségeinek ismerete hasznos lehet számunkra. Bár természetes, hogy szüleinket utánozzuk, bukott emberi természetünk hajlamossá tesz inkább a hibáikat  megismételni, mint erényeiket lemásolni. Ezékiás királyról tudjuk, hogy:
1Kir 22:53 – „És gonoszul cselekedék az Úrnak szemei előtt, járván az ő atyjának és anyjának útján.”
A második parancsolat az öröklődés törvényéről szól. Nemcsak szüleink, hanem nagyszüleink, dédszüleink, ükszüleink bűnei is befolyásolnak. (lásd: 2Móz 20:5)
„Rendszerint a gyermekek szüleik nyomdokaiban járnak.” (Pátriárkák és próféták, 306. old.)
Ez két okból kifolyólag is igaz:
„Öröklődés és szüleik példája útján a fiak részt vesznek atyáik bűneiben.” (ibid.)
Ez hatással van hajlamainkra, ízlésünkre, sőt, lehetséges betegségeinkre is. 
„A bűnös hajlamok, a romlott kívánságok és durva, lealjasodott erkölcsök éppen úgy, mint a testi betegségek és elkorcsosulások átszállnak örökségként apáról fiúra a harmadik és negyedik nemzedékig. E félelmetes igazságnak vissza kellene tartania bennünket a bűn útjának követésétől.” (ibid.)
Bár általában így történik, soha nem elkerülhetetlen vagy szükséges megismételnünk szüleink bűneit, mert Isten igéjének van ereje megállítani a bűn, ezen nemzedékről-nemzedékre ható körforgását. 
Zak 1:4 – „Ne legyetek olyanok, mint atyáitok, akikhez az elébbi próféták kiáltottak, mondván: Ezt mondja a Seregeknek Ura: Térjetek meg kérlek a ti gonosz útaitokról, és a ti gonosz cselekedeteitekből, de nem hallgattak meg, és nem figyelmeztek reám, szól az Úr.”
Mennyire hálásak lehetünk, hogy Isten képes megszabadítani minden gonoszságtól. 
„Bármilyen öröklött vagy szerzett hajlamaink legyenek is a rosszra, győzni tudunk azzal az erővel, amelyet Ő készséggel ad nekünk.” (A Nagy Orvos lábnyomán, 175. old.)
A bibliai történetek komoly bátorítást nyújtanak ebben a kérdésben is. A jó Ezékiás király nem istenfélő otthonban nevelkedett. Apja, Akház király volt Izrael egyik legrosszabb királya. (lásd: 2Kir 16) Isten megszüntette Akház gonosz uralmát, és a király alig 36 éves korában elhúnyt. 
Ezékiás születésekor Akház nagyon fiatal volt, talán csak 11 éves. Amint Ezékiás fgyelte, hogy apja egyre távolabb és távolabb kerül az Úrtól, ő egyre közeledett Istenhez. Ebben az időszakban Ezékiás megtanulta az ima szükségességét. Uralkodásának éveire utalva a Biblia számtalanszor felhívja figyelmünket Ezékiás imaéletére. 

(lásd: Megbeszélendő kérdések)
 

Bár Ezékiásnak borzalmas apja volt, ő teljes szívvel szolgálta az Urat. Befolyása által csodálatos újjászületés kezdődött el Júdában. Sajnálatos módon azonban Ezékiás fia, Manassé egészen más döntéseket hozott.
2Krón 33:9 – „De Manasse elcsábítá Júdát és Jeruzsálem lakóit, hogy még gonoszabbul cselekedjenek, mint a pogányok, akiket az Úr kigyomlált volt az Izráel fiai elől.”
Manassé végül megbánta bűneit, de fia, Ámon nem tanult apja tapasztalatából. 
2Krón 33:22-23 – „És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt, miként az ő atyja Manasse cselekedett volt, mert áldozék Amon mindama bálványoknak, amelyeket az ő atyja Manasse csináltatott, és azoknak szolgál vala. Meg sem alázá magát az Úr előtt, mint az ő atyja Manasse megalázta magát; hanem még sokasítá Amon a bűnt.”
A szülők titkon elkövetett vétkeit a gyerekek gyakran nyíltan követik. Ámonhoz hasonlóan, a gyerekek hajlamosak ebben is felülmúlni szüleiket. Mi több, általában kevésbbé éreznek lelkiismeret furdalást szüleiknél. Ezért, amikor Jósiás, Ámon nyolc éves fia lett a király, arra lehetett számítani, hogy még gonosz apjánál is rosszabb lesz, a Biblia azonban valami egészen mást jegyez fel róla. 
2Krón 34:2 – „És jó dolgot cselekedék az Úr előtt, és jára az ő atyjának Dávidnak útjain, és nem hajolt el sem jobbra, sem balra.”
Mennyire bátorító Jósiás története, különösen, ha nem élveztük azt az előjogot, hogy istenfélő szüleink legyenek. Isten kegyelméből, a körülmények vagy a genetika nem kárhoztat őseink gonoszságának megismétlésére.
„Gonosz apától született, mindenhonnan kísértések érték, hogy az ő nyomdokaiba lépjen, és kevés tanácsosa irányította jó útra, Jósiás mégis hűséges volt Izrael Istenéhez. Nem ismételte meg apja bűnét, nem gonoszságban járt. Bár nem volt meg a keresztény szülői befolyás előjoga, amelynek nagyon sokan örvendhetünk, elhatározta, hogy felemelkedik, ahelyett, hogy lesüllyedne a bűn és pusztulás azon szintjére, melyre apja és nagyapja jutottak. Az ő tévedéseikből tanulva a helyes utat választotta, és bár gonoszsággal volt körülvéve, a magasba vezető ösvényre tette a lábát. Engedelmessége lehetővé tette Isten számára, hogy egy vad olajfából, nemes olajfává nevelje, megadva neki a kegyelmet, hogy azt tegye ami helyes Isten szemében.” (The General Conference Bulletin, 1903. április 1.)
A Biblia csodálatos ígéretet tartalmaz mindazoknak, akik Jósiáshoz hasonlóan az igazságot választják. 
Ez 18:14,17 – „S ímé, ha fiat nemz, és ez látja atyjának minden vétkét, melyeket cselekszik; látja, de nem cselekszik azok szerint.” „A szegényre nem veti rá kezét, uzsorát és kamatot nem vesz, törvényeim szerint cselekszik, parancsolataimban jár: az ilyen ne haljon meg atyja vétkéért, hanem élvén éljen.”
Tehát, akár jó, akár rossz családi háttérrel rendelkezel, ne csüggedj. Isten adhat kegyelmet, hogy felülemelkedj bármilyen vétken, melyet a szüleid elkövettek.
Tegyük fel, hogy nehéz családi helyzetben vagy, mint az ifjú Ezékiás, vagy Jósiás. Hozzájuk hasonlóan te is egy másik utat választasz, és elhatározod, hogy Istent szolgálod. Most már szabadon kritizálhatod szüleidet hibáikért? Nem. A szülőknek együttérzésre, nem kritikára van szüksége. A szülők nagy része valószínűleg sok mindent feláldozott a gyerekek érdekében. A szülőknek járó tiszteletadás nem az istenfélő szülők kiváltsága. Az ötödik parancsolat így szól:
2Móz 20:12 – „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ád te néked.”

(lásd: Megbeszélendő kérdések)
 

Milyenek lennének a szüleid, ha tökéletesen nevelték volna őket? Mi lett volna, ha nagyszüleid soha nem kiabáltak volna rájuk, vagy soha nem büntették volna meg őket mérgükben? Mi lett volna, ha reggeli és esti áhitatban lett volna részük és Isten tanácsaival összhangban éltek volna?
Milyen lett volna, ha minden nagynénédnek és nagybátyádnak eszményi befolyása lett volna életedre? Mi lett volna, ha az ő lelkészük mindig a legmegfelelőbb üzenetet prédikálta volna? Mi lett volna, ha iskoláik olyan lelki helyszínek lettek volna, ahol a tanulók misszióztak volna, és a bibliatanulmány órái lettek volna a legérdekesebbek és a legbecsesebbek?
De nem így történt. Nemde?
Ezért kell irgalmasan gondolkodnunk. Ez valahogy így néz ki: „Szegény anya, őt nem nevelték tökéletesen. Fiatal korában biztosan rossz szokásokat alakított ki, amelyek miatt most nagyon nehéz neki.” Amikor irgalmasan gondolkodunk, felismerjük, hogy az emberek általában az elhanyagolás, a rossz nevelés, a hiányos szülői példamutatás és más nehézségek áldozatai. Ez segít inkább együttérzően és sajnálattal, mint keserűen vagy kritikus lelkülettel tekinteni hibázó rokonainkra. 
Isten is irgalmasan gondolkodik. Ha még azt is figyelembe veszi, hogy milyen városban nevelkedtünk fel, biztosak lehetünk benne, hogy ennél sokkal fontosabb kérdéseket is számításba vesz. (lásd: Zsolt 87:4-6) Isten azt szeretné, ha elkezdenénk együttérezni szüleinkkkel, az ő gondjaikkal még akkor is, ha nem igazán értjük. 
Egy másik módja, hogy együttérzően és irgalmasan gondoljunk szüleinkre, hogy imában megvalljuk, hogy mind ők, mind mi vétkeztünk. Jeremiás és Dániel is így cselekedett. Ez segített nekik alázatosan visszaemlékezni, hogy ők is a bűnös emberi család tagjai. 
Jer 14:20 – „Ismerjük Uram a mi gonoszságainkat, atyáink bűnét; bizony vétkeztünk ellened!”
Dán 9:8 – „Miénk, oh Uram, orcánk pirulása, a mi királyainké, fejedelmeinké és atyáinké, akik vétkeztünk ellened.”
Tehát, bármilyen gyengesége vagy hiányossága legyen is szüleiteknek, nevelőszüleiteknek vagy más hozzátartozóitoknak, Isten segít megoldani ezt a helyzetet. Ő segít jobb útat, az engedelmesség ösvényét választani. Szerethetitek és tisztelhetitek azokat, akik felneveltek, minden tökéletlenségük ellenére, hiszen végtére is, ti magatok sem vagytok tökéletesek. Ezt nevezik alázatosságnak. Ez az irgalmas gondolkodás. 
A szülői feladatok elvégzése sok időt és energiát vesz igénybe. Legyetek hálásak ezért a kedvességért, még akkor is, ha egy olyan szülőtől jön, aki hibázik. Ez a fajta hála a felnőtté válás része és velejárója. 
Ez magába foglalja azt is, hogy említsétek meg szüleiteknek hibáikat. Ha erre sor kerül, illetve, ha szükségessé válik, legyetek mindig tisztelettudóak, illedelmesek és szeretetteljesek.
1Tim 5:1 – „Az idősb embert ne dorgáld meg, hanem intsed mint atyádat.”
A kedvesség Jézus lelkülete. A kritizálás, a vádaskosdás, az „én jobb vagyok nálad” – hozzáállás nem lágyítja meg a szíveket. Utánozzátok le Jézus példáját.
„Krisztus életét az édesanyja iránti tisztelet és szeretet jellemezte. (...) Mária gyakran helytelenítette Jézus magatartását, és unszolta, hogy alkalmazkodjék a rabbik szokásaihoz. (...) Amikor a papok és a tanítók Mária segítségét kérték Jézus irányításához, kétségbeesett; de béke szállt a szívébe, amikor Fia megmutatta azokat az íráshelyeket, amelyek igazolták eljárását.” (Jézus élete, 90. old.)

(lásd: Megbeszélendő kérdések)
 

1.    Emlékezzetek vissza a második parancsolatra. 2Móz 20:4-6 Miért különösen fontos, hogy a szülők legyőzzék a bűnt, és jó példát mutassanak gyermekeiknek? Melyik igazság kellene ünnepélyes erővel hasson az emberekre, hogy elhagyják bűnös útjukat? 

 

2.    Egy nap, lehet nektek is lesz gyermeketek. Mit tehettek már most annak érdekében, hogy megkönnyítsétek a mennybe vezető útjukat? További tanulmányozásra: Ez 18. Fej.
 

3.    Jósiás és Ezékiás történetéből kiindulva, mit mondhatnál annak a barátodnak, akinek nincsenek istenfélő szülei?
 

4.    Hasonlítsd össze Dániel és Nehémiás imáját. Milyen hasonlóságokat fedeztél fel? Dán 9:3-19, Neh 1:4-11
 

5.    Gondolj néhány kihívásra, mellyel a szüleidnek szembe kellett néznie. Fel tudsz fedezni összefüggéseket ezen nehézségek, és az ő gyengeségeik között? 

6.    Ha szükségét érzed, hogy elbeszélgess a szüleiddel tévedéseikről, milyen lelkülettel kell ezt tenned?

7.    A szüleidért végzett szolgálat egyik legcsodálatosabb módja, hogy imádkozz értük. Milyen egyedi kihívásokkal kell szembenézniük, amiért te kérheted számukra Isten segítségét?

Első látomásom – 3. rész

„Mindnyájan a fa alá léptünk és helyet foglaltunk alatta, hogy a hely dicsőségét szemlélhessük. Majd Fitch és Stockmann testvérek, akik Isten országának evangéliumát hirdették – de akiket Isten már előbb elszólított, hogy megmentse őket – hozzánk közeledtek, és élményeink felöl kérdezősködtek, melyek azalatt történek, míg ők a sírban aludtak. Akartuk volna elmondani nagyobb küzdelmeinket, de a bennünket körülvevő végtelen dicsőséghez képest azok oly csekélynek látszottak, hogy képtelenek voltunk beszélni róluk s csak azt kiáltottuk: Hallelujah, óh mily könnyű elnyerni a mennyországot! Majd pengetni kezdtük arany hárfáinkat, úgy, hogy még az ég boltozata is visszhangzott tőle. 
Jézus vezetése mellett mindnyájan a városból a földre szálltunk alá éspedig egy hatalmas hegyre, amely azonban az Urat el sem hordozhatta úgy, hogy kettévált s helyén egy tágas síkság keletkezett. Azután feltekintettünk s láttuk a nagy várost, amelynek tizenkét alapja és tizenkét kapuja volt, három-három minden oldalon, s amelynek minden kapujánál egy angyal állott. Mindnyájan így kiáltottunk fel: „A város, a nagy város alájött hozzánk Istentől a mennyből.” S a város jött s leereszkedett arra a helyre, amelyen álltunk. Majd kívülről szemléltük a városban levő fenséges dolgokat. Láttam ott ezüstösen pompázó házakat, amelyeket négy, gyöngyökkel ékesített csodálatos oszlop támasztott alá. A szentek hajlékai voltak; mindegyiken arany párkány. Láttam szenteket, kik bementek a házakba, levették koronájukat, és a párkányra helyezték s majd ismét kijöttek és munkálkodni kezdtek a házak melletti földeken, de nem úgy, mint ahogy nekünk itt a földön dolgoznunk kell, nem, nem! Fenséges fény sugárzott mindnyájuk feje felett s állandóan dicsőítették és magasztalták Istent. Majd újabb rétet láttam, amelyet a legkülönfélébb virágok díszítettek s mikor szedegettem belőlük, így kiáltottam fel: „Hisz ezek nem hervadnak el, sohasem hervadnak el!” Azután megint másik rétet láttam, melyet gyönyörű magas zöld fű borított s midőn Jézus dicsőítésére hullámzott, az arany és ezüst színpompájában tündökölt. Majd olyan mezőre léptünk, hol a legkülönfélébb állatok: oroszlán, bárány, leopárd és farkas a legteljesebb egyetértésben éltek egymás mellett. Közöttük járkáltunk s azok békésen követtek bennünket. Azután egy erdőbe mentünk. Ez az erdő sem hasonlított a mi sűrű sötét erdeinkhez; egészen világos volt s ragyogó színben tündökölt. A fák ágai fel és alá hajladoztak s mi így kiáltottunk: „Mi biztonságban lakozunk a vadonban és alszunk az erdőben.” Átmentünk az erdőkön, mert éppen útban voltunk Sion hegye felé. 
Mikor kissé tovább mentünk, embercsoporttal találkoztunk, amely szintén a hely pompáját csodálta. Észrevettem, hogy vörös szegély húzódik végig ruhájukon. Koronáik ragyogtak, ruhájuk tiszta fehér volt. Mikor üdvözöltük őket, megkérdeztem Jézustól, hogy kik ezek? Azt felelte, hogy vértanuk, akik érette életüket adták. Nagy csapat gyermeket is láttam mellettük, akiknek ruháján szintén vörös szegély volt. Most már közvetlenül előttünk állott Sion hegye s megpillantottuk a hegyen emelkedő fenséges templomot. Körülötte még hét hegy emelkedett rózsákkal és liliomokkal borítva. És láttam, midőn a kicsinyek felmásztak a hegyre, vagy ha akarták, szárnyaikat használták, s úgy repültek fel a csúcsokra, hol a soha el nem hervadó virágok nyíltak, melyeket kedvükre szedhettek le. A templom körüli térséget a legkülönfélébb fák díszítették: fenyők, ciprusok, olajfák, mirtuszok és gránátalmák. A fügefák egészen lehajoltak a megszámlálhatatlan gyümölcs terhétől. Mindez rendkívül pompássá tette ezt a teret. Mikor éppen be akartunk lépni a templomba, Jézus nyájas hangon így szólt: „Csak a száznegyvennégyezer léphet be e helyre.” S mi így kiáltottunk: Hallelujah!” (Folytatjuk.)
(Tapasztalatok és látomások, 17-18. old.)
 

Isten iránti hűség

Dániel és barátai babiloni példáján keresztül láthatjuk, hogy lehetetlen elérni azt a mércét amelyet az Úr állított gyermekei elé, és közben egy könnyed, alkalmazkodó vallási gyakorlatot élni, amely kihagyja az elveket, és a körülményektől függ. 
A fiatalok, akik a menny Istenét szolgálják, nem kötelezhetik el magukat világi élvezeteknek, nem vehetnek részt pompás lakomákon és nem ihatnak erős italokat csak azért, mert ezt a világ befolyásos, köztiszteletben álló és gazdag emberei eléjük teszik, és amelyet félnek visszautasítani.
Azt hihetik, hogy különleges bánásmódban volt részük, és ez a kedvesség megköveteli, hogy elfogadják a felajánlott kiváltságokat. Azonban az Isten iránti hűség felül kell kerekedjen ezen a gondolkodásmódon, hogy inkább a menny Urát féljenek megbántani. Ez kellene irányítsa a keresztényeket. Babilon királya azt gondolta, hogy hatalmas szívességet tesz Dánielnek és barátainak, ők azonban jobban tisztelték Isten parancsolatait, mint a király ajándékait.
Az Isten oldalán álló fiatalok fel kell tegyék magukban a kérdést: Hallgassak hajlamaimra és engedjek az étvágynak, vagy kövessem, amit a lelkiismeretem diktál és tartsam tisztán elmém, őrizzem meg fizikai erőnlétem és tartózkodjak minden olyan szokástól, amely ezeket gyengítené? Váljak áldozatává a világi szokásoknak, tartsam tiszteletben a babilóniaiak szabályait és törvényeit, vagy zárkózzak el minden olyan szokástól és hagyománytól, amelynek káros következményei lehetnek? Nem kellene inkább Istent, mint a világot tisztelnem?
A babiloni udvarban Dániel és barátai felismerték, hogy elveiket kockáztatják, és nem engedhetnek meg maguknak semmiféle kompromisszumot a kísértővel. Az Isten trónjától áradó világosság és igazság drágább volt nekik, mint bármilyen emberi tisztesség. A mai fiatalok kiváltsága, hogy határozottak és igazak maradjanak, olyan szerények, de sikeresek, mint azok a zsidó ifjak a babiloni királyságban. Ne feledjék el, hogy a leírt történetek és tanulságok számukra kerültek be a Szentírásba, és utánozzák Dániel példáját a jótettekben. Isten megtisztelte Dánielt, és megtisztel minden fiatalt, aki ugyanezt az utat követi istenfélelemben. 
„És ada az Isten ennek a négy gyermeknek tudományt, minden írásban való értelmet és bölcseséget; Dániel pedig értett mindenféle látomáshoz és álmokhoz is. (...) És minden bölcs és értelmes dologban, amely felől a király tőlök tudakozódék, tízszerte okosabbaknak találá őket mindazoknál az írástudóknál és varázslóknál, akik egész országában valának.” A mai fiatalok képezzék magukat magasztos és szent célok elérésére. Tanulják meg, hogyan legyenek Isten gyermekei, a lélek megszentelődése és az igazság hite által. Jézusra, hitük szerzőjére és bevégzőjére tekintve lépjenek a szentek közösségébe. Megváltójuk jellemét figyelve átváltoznak az Ő képére és mennyei természet részeseivé válnak. Ők Krisztus iskolájának diákjai, akik naponta tanulnak mennyei Mesterüktől. 
„Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől.” Mindig legyen előttünk Urunk képe. Akik ezt teszik, Énokhoz hasonlóan Istennel járnak, és számukra is felfoghatatlan módon eggyé válnak az Atyával és a Fiúval. Napról napra változik szívük és elméjük, természetes hajlamaik pedig átalakulnak Isten akarata szerint. Növekednek lelki ismeretekben, ameddig felnőtté válnak Krisztus Jézusban. Visszatükrözik a világnak Krisztus jellemét, Benne laknak, és Ő bennük, betöltik a küldetést, amire Isten gyermekeiként elhívattak, világossággá válva a világnak, mint a hegyen épített város. „Senki pedig, ha gyertyát gyújt, nem teszi rejtekbe, sem a véka alá, hanem a gyertyatartóba, hogy akik bemennek, lássák a világosságot.” Akik felülről kapják a világosságot tovább terjesztik az Igazság Napjának sugarait. (The Youth’s Instructor, 1894. október 25.)

Megbeszélendő kérdések
 

1.    Milyen fontos leckére tanít meg Dániel példája?
 

2.    Ehet, ihat, vagy tehet bármilyen más rosszat egy keresztény csak azért, nehogy megsértsen valakit?

3.    Mi kellene minden keresztényt irányítson?

4.    A világnak való tetszés helyett, mit kellene a keresztények tegyenek?

5.    Mi a mai fiatalok kiváltsága?
 

6.    Mit tesz Isten minden fiatalért, aki Dánielhez hasonlóan tiszteli Őt?

7.    Milyen csodálatos változás megy végbe azok életében, akik Énokhoz hasonlóan Istennel járnak?

8.    Nagyon valószínű, hogy egy nap valami ahhoz hasonlóval kell szembenéznetek, mint ami Dániellel történt Babilonban. Valaki otthon, az iskolában, a gyülekezetben vagy a munkahelyen elvárja, hogy szívességből tegyetek valami rosszat. Mit tanulhattok Dániel példájából, amely segít az ilyen helyzetekben?

9.    Ha szükéges, röviden olvassátok újra Dániel történetét a Bibliából. A zsidók állhatatossága milyen hatással volt azokra, akik fölöttük uralkodtak? Ha szüleitek nem szeretik Istent, lehet a ti állhatatosságotok az Ő üdvösségük kulcsa?

Válságban az iskolánk – 1. rész
Fred Coker, AFM misszionárius, Guinea

Január 8-án, kedden reggel, a csoportos áhitat után elindultam az adventista elemi iskolába. Ahogy a kapuhoz közeledtem észrevettem, hogy egy papírlap van a kapura ragasztva.
Egy kézzel írt figyelmeztető levél volt, melyben az állt, hogy ne tartsunk többet reggeli áhitatot az iskolában a gyerekekkel, majd azzal fenyegetett, hogy általunk fognak példát statuálni másoknak, ha ezt január 25-ig nem valósítjuk meg. Az aláírás pedig: „Egy ifjú muzulmán Friából.”
Sürgősségi csapatgyűlést hívtam össze és megkértem az egyik tanárt, hogy hangosan olvassa fel a levelet.  Mindenki megdöbbent. Fria egy kimondottan csendes és barátságos város volt, ahol a muzulmánok és a keresztények békésen laktak együtt és kölcsönösen tisztelték egymást. A közterületeken annyira összevegyültek, hogy alig lehetett megmondani ki kicsoda. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy ez egy nagyon komoly kérdés, és értesítenünk kell a helyi hatóságokat. Imával zártuk a gyűlést és kértük Isten irányítását. Ezután felhívtam az AFM területi igazgatót, Dr. Marc Colemant, és elmondtam a történeteket. 
Szerda reggel beszkenneltem a levelet, néhány másolatot is készítettem, majd számos hivatali intézménynek írtam panaszlevelet, az Oktatási Minisztérium helyi képviselőit is beleértve. A városi hatóságok is komolyan vették a fenyegetést, és összehívták a helyi közösségi és vallási képviselőket csütörtökre. Türelemre és megértésre kértek. Mindenkit emlékeztettek arra, hogy a muzulmán családokból a mi iskolánkba íratott gyerekek, és szüleik elolvasták az intézmény működési szabályzatát, amely tisztán és világosan kimondja hogy a Biblia és az ima az oktatási folyamat része, sőt, alá is írtak egy erre vonatkozó beleegyezést. 
Arra is emlékeztették a résztvevőket, hogy Guineában vallásszabadság van, tehát ha valaki nem szeretné, hogy a gyereke olvassa a Bibliát vagy a keresztény tanárokkal imádkozzon, akkor nem kell keresztény iskolába járnia. Végezetül fgyelmeztették a közösséget és a vallási vezetőket, hogy ha valamelyikünket fizikailag bántalmazzák, az elkövetők az állam törvényei szerint lesznek felelősségre vonva.
A városházán tartott gyűlés után tartottam éppen hazafelé, amikor megcsörrent a telefonom. Az iskolai lelkész volt. „Fred bácsi, az oktatási igazgató és a kísérői itt vannak az iskolában, és szerintem nagyon mérgesek!” Gyorsan leintettem egy motortaxit és az iskolába siettem. Az oktatási igazgató mogorva tekintettel fogadott. Miért haragudott? Fogalmam sem volt. Behívtam az irodámba, de azzal mentegette magát, hogy nem marad sokáig, ezért mind a heten az előcsarnokban foglaltunk helyet. Az iskola adminisztrátora és a lelkész is velem voltak. Az oktatási igazgató három kísérővel érkezett. Legnagyobb meglepetésemre egyikük Diallo úr volt, a friai magániskolák igazgatója, egyik tanulónk apja. Azt mondta, hogy nem akar hallani semmiféle magyarázkodást a részóünkről. Csak figyelmeztetni akarnak, és két kérésük van: 1) Fejezzük be a reggeli áhitatokat és az imádkozást a tanulókkal, és 2) tartsuk be a guineai tantervet és órarendet. Ez azt jelentette, hogy az osztályok csütörtök és vasárnap kivételével minden nap bent kell legyenek az iskolában. Ha ezeket visszautasítjuk, bezárják az iskolát. 
„Ismeritek a szabályzatunkat” – válaszoltam. „A te gyereked is ebbe az iskolába jár. Minden reggel megtartjuk az áhitatot a gyerekekkkel, melynek keretén belül erkölcsi tanácsokkal látjuk el őket és kérjük Istent, hogy áldja meg őket bölcsességgel. Azt is tudod, hogy szombaton járunk gyülekezetbe, ezért a mi iskolai órarendünk hétfőtől péntekig tart, hat órát naponta, 30 órát egy héten, ahogy azt az állam előírja. Ugyanezen elvek szerint működünk az iskola megalapítása óta, vagyis kilenc éve. Ha ez eddig nem jelentett gondot, miért vált most kérdéssé?”
„Holnap küldök egy felügyelőt, hogy figyelje a tevékenységeteket” – mondta az oktatási igazgató mérgesen. „Ha nem alkalmazkodtok ahhoz, amit az imént hangsúlyoztunk, bezárjuk az iskolát.” Ezzel felálltak, és elmentek. (Folytatjuk.)