BESZÉLJÜNK RÓLA!

E heti tanulmányunk: Hóseás 7; Zakariás 10; Máté 28:18-20; 1Péter 3:8-15; 2Péter 3:18

Zsúfolt szombatja volt X lelkésznek. Korán kellett kelnie, indult a szombatiskolába és a prédikációjára, estefelé pedig evangelizációs alkalmat is tartott. Felkapta a kulcsait, kirohant az ajtón és elviharzott.
Ahogy a városi forgalomban vezetett, zavarta, hogy miért van annyi ember az utakon szombat délelőtt, miattuk késik majd el a gyülekezetből. Hova megy ez a sok ember? Majd hirtelen, a semmiből elévágott egy autó. Rátaposott a fékre, dühösen, idegesen rázta az öklét, rákiáltott a másik sofőrre. Végül csak megérkezett a gyülekezethez. Ahogy felállt, hogy levezesse a szombatiskolát, végigpásztázta a csoportját, és a szeme megakadt egy ismerős arcon: az a sofőr ült ott, akire percekkel korábban annyira kiakadt.
Később, amikor az egyik tag bemutatta a sofőrt, egy nem adventista vendéget, aki egy rokonát látogatta meg, X lelkész újból ráébredt, miért kell minden interakciónkat a szeretet burkába csomagolnunk, a szeretetébe, amely az Istennel való kapcsolatunkból ered, függetlenül attól, hogy ismerős vagy ismeretlen valakivel van dolgunk. Sosem tudhatod, miként hatnak másokra a tetteid, különösen mivel hívő vagy.

Június 20. – A menekültek világnapja

EGW idézet

Az igazi keresztények olyan tapasztalatot szereznek, amilyet átélt Krisztus a kísértés pusztájában. Különösen azoknak lesz részük ilyen tapasztalatokban, akik vállalják, hogy lelkeket szabadítanak ki Sátán csapdájából. Szembe kell nézniük a minden igazság ellenségének támadásaival, és ahogy Krisztus is győzött, kegyelme által ők is győzhetnek. A keresztényeknek a nehéz kísértések közepette nem kellene úgy érezniük, hogy Isten elhagyta őket. Ha szilárdan megállnak a kísértésben, Sátán békén hagyja őket, és angyalok fognak szolgálni nekik, ahogyan Jézusnak is szolgáltak. Semmi sem fogható ahhoz a vigasztaláshoz, amelynek örülhetnek a keresztények, amikor a kísértésben legyőzik Sátánt. Jézusról tesznek bizonyságot, és teljes mértékben Isten Igéjére alapoznak: „Meg van írva.” Így tartottak ki Sátán minden kísértése közepette, és mert győzelmet arattak, a kísértő visszavonult.
Semmi esetre se vessük meg az embereket csak azért, mert súlyosan meg vannak kísértve, és mert úgy tűnik, hogy a hullámok elnyelik őket. Emlékezzünk arra, hogy Jézus is mindenben megkísértetett hozzánk hasonlóan, hogy segíthessen a megkísértetteknek. […]
Mindannyian személyes befolyással bírunk. Szavaink és tetteink kitörölhetetlen hatással vannak másokra. Kötelességünk nem csupán magunknak élni, hanem törekednünk kell mások jólétére. Ne az érzelmek, hanem az elvek vezéreljenek. Nem szabad szem elől tévesztenünk azt a tényt, hogy vagy jó, vagy rossz befolyást gyakorolunk az emberekre. Vagy örömöt hozó világosság leszünk, vagy pusztító vihar. […]
Isten törvénye elvárja, hogy úgy szeressünk másokat, mint önmagunkat. Elménk minden képességét arra kell használnunk, hogy a lehető legtöbb jót cselekedjük… Ó, milyen kedves az Adományozó számára, ha megőrizzük a lélek királyi ajándékait úgy, hogy azok máso 
kat is hatalommal megszólíthassanak! Ezek kötik össze az embereket Istennel, nyilatkoztatják ki a krisztusi lelkületet és a mennyei tulajdonságokat. A kérkedés nélkül kifejezett szentség ereje ékesebben hangzik még a legértelmesebb prédikációnál is. Istenről téve bizonyságot bemutatja az embereknek azt, amit tenniük kell, és ezt sokkal erőteljesebben teszi, mint ahogy azt a szavak megtehetnék. – Christ Triumphant, 210. o. (július 22).

Krisztus bizonyságtevőiként el kell mondanunk, amit mi magunk láttunk, hallottunk, éreztünk. Ha lépésről lépésre követjük Jézust, jogunk van elmondani a lényegét annak az útnak, amelyen vezet minket. Elmondhatjuk, hogyan tettük próbára ígéretét, s hogyan találtuk igaznak. Bizonyságot tehetünk, hogy megismertük Krisztus kegyelmét. Ez az a bizonyságtétel, amelyre Urunk hív, s amelynek hiányában a világ elvész. […]
Az igazi hívőnek mindenben Isten az első és a legnagyobb. Semmilyen becsvágyó indíték nem csökkenti Isten iránti szeretetét. Szilárdan, kitartóan visszahárítja a dicsőséget mennyei Atyjára. Ha hűségesen megdicsőítjük Isten nevét, indítékainkat a menny irányítja, lelki és értelmi képességeink pedig fejlődnek.
Jézus, a mennyei Mester mindig mennyei Atyja nevét dicsőítette. Tanítványait oktatta, hogy így imádkozzanak: „Mi Atyánk, aki a menynyekben vagy, szenteltessék meg a te neved.” (Mt 6:9) Nem felejthették el megvallani, hogy „tied… a dicsőség” (Mt 6:13). – Isten csodálatos kegyelme, 105. o. (április 7.)

1. Olvasd el a nagy misszióparancsot Mt 28:18-20 verseiben! Írd le Jézus különböző üzeneteit, amikor a „minden” vagy a „mindazt” szót használja (a görögben ugyanazzal a szóval fejezhető ki: „pasz”)!

Jézus megbízást adott nekünk, hogy adjuk tovább üzenetét a világban: „Menjetek el azért, és tegyetek tanítvánnyá…” (ÚRK). Ez a Hetednapi Adventista Egyház küldetése, hogy aztán az új hívők majd másokat is tanítvánnyá tegyenek. Így mindannyian hirdetjük az örökkévaló evangéliumot és a hármas angyali üzenetet (Jel 14:6-12), hogy felkészítsük a világot Jézus közeli visszatérésére. Isten mindenkit arra hívott el, aki új életet kapott Krisztusban, hogy a tanúja legyen. Mégis gyülekezeti tagok gyakran gondolják úgy, hogy nem tudnak vagy nem akarnak bizonyságot tenni Krisztusról. Talán felvillan előttük egy kép, amikor egyesek az utcasarkon hirdetik Isten Igéjét, vagy komoly bibliatanulmányokat tartanak, és csak a fejüket rázzák: „Ez nem én vagyok! Semmiképpen nem! Én visszahúzódó vagyok, a bizonyságtétel kívül esik a komfortzónámon.” A valódi bizonyságtétel azonban gyakran abból fakad, hogy átélői (szemtanúi) vagyunk annak, amit Isten az életünkben tesz: észrevesszük, mire tanít bennünket, miközben benne növekszünk, majd mindezt továbbadjuk másoknak, elmondjuk a saját tapasztalatainkat. Isten olyan jó, és amit értünk tett, az a lehető legjobb hír, amit ez a világ hallhat. Nem hallgathatunk, nem is szabad hallgatnunk! Megváltott téged, néven szólított – az övé vagy. Lehet ennél jobb hír bárki számára, bárhol a világon? Az első tanítványokat nem képezték a rabbinikus iskolák tanításaiban, sem ékesszólói nem voltak a szóbeli hagyománynak, de sokat tanulhatunk tőlük.

2. Olvasd el ApCsel 1:8 és ApCsel 4:13 verseit! Milyen volt a korai egyház tanúságtétele? Hogyan hatottak a hallgatóságra Péter és János szavai?

Péter és János kijelentette: „Mert nem tehetjük, hogy ne beszéljünk azokról, amiket láttunk és hallottunk” (ApCsel 4:20, ÚRK). „Jézussal voltak” (ApCsel 4:13), így késztetést éreztek arra, hogy beszéljenek az evangéliumról. A Szentlélek bátorságot adott nekik, szavaiknak pedig meggyőző erőt.

Imádkozz most azonnal! Kérj bátorságot ahhoz, hogy amikor Isten embereket küld az életedbe, legyen erőd beszélni róla! Kérj tőle bölcsességet, hogy tudd, mikor és mit kell mondanod! Olvasd el 1Jn 4:7-11 verseit, és imádkozz ilyen szeretetért!

EGW idézet

Isten terve az volt, hogy a Biblia vallását Józsefen keresztül mutassa be az egyiptomiaknak. Ez a hű tanú jelenítette meg Krisztust a királyi udvarban. Józsefnek ifjúkorában álmokon keresztül üzent Isten, melyben burkolt célzást tett arra, hogy magas tisztség betöltésére hívta el. Testvérei eladták rabszolgának, hogy megakadályozzák az álmok teljesedését, de kegyetlen tettük épp az ellenkezőjét eredményezte.
Azok, akik Isten szándékának megfordítására törekszenek és szembeszállnak akaratával, úgy tűnhet, időlegesen sikerrel járnak, de az Úr terve teljesülni fog, és nyilvánvalóvá teszi, hogy ki a menny és a föld uralkodója.
József rabszolgának való eladását a legnagyobb csapásnak tekinthette, ami egyáltalán csak történhetett vele. De rádöbbent az Istenben való bizalom szükségességére, amit apja szeretetének védelmében sohasem érzékelt ennyire. Magával vitte Istent Egyiptomba, és ez nyilvánvalóvá vált nehéz sorsa közepette tanúsított derűjén keresztül. Ahogy a frigyláda a nyugalmat és a jólétet jelentette Izrael számára, úgy ez az Urat szerető, istenfélő ifjú áldást hozott Egyiptomra. Ez volt látható abban is, ahogyan Potifár – akinek a házában szolgált – az áldásokat e rabszolgának tulajdonította és inkább fiaként kezelte. Isten akarata az, hogy akik szeretik és tisztelik az Ő nevét, azok megbecsülést szerezzenek maguknak, és általuk az Úr dicsőíttessék meg, ahogy dicsősége rajtuk visszatükröződik.
József jelleme akkor sem változott, amikor bizalmi tisztségbe emelkedett. Erénye tündöklően ragyogott munkájában, Isten áldása nyugodott rajta és környezetén. Potifár házának minden felelősségét ráruházták. Mindezekben nyilvánvaló volt rendíthetetlen becsületessége, mert szerette és félte Istent. – A Szentlélek eljő reátok, 256. o.

Mi, Jézus szeretett tanítványához hasonló módon ítélhetjük meg azokat, akik azt állítják, hogy Krisztus követői, de ugyanakkor Isten törvényét áthágják. Az utolsó napokban hasonló bajok fenyegetik a gyülekezet fejlődését, mint amelyek az ősegyházat támadták; e pontokban tehát János apostol tanításait gondosan meg kell szívlelnünk.
„Gyakoroljátok a szeretetet!” – hallatszik mindenfelől, de különösen azoktól, akik hivalkodnak szentségükkel. Az őszinte szeretet azonban tisztább annál, semhogy egyetlen rejtegetett bűnt is elfedezne. Egyrészt szeressük a lelkeket, kikért Krisztus életét adta, másrészt azonban nem szabad a gonosszal megalkudnunk. Nem szabad egyesülnünk a lázadókkal és ezt szeretetnek nevezni. Isten megkívánja, hogy népe ebben a korszakban éppen olyan rendíthetetlenül álljon ki az igazságért, ahogyan annak idején János szembeszállt a lélekromboló tévelygésekkel. […]
A Megváltó életéről és haláláról szóló tanúsága világos és hatalmas volt. Szíve túláradt Megváltója iránti szeretetétől; ajkára tolultak bizonyságtételei, amelyek ellenállhatatlanul ragadták magukkal hallgatóit. – Az apostolok története, 554–555. o.

Feltetted már a kérdést, hogy miként maradt Jézus álladóan motivált a munkában, a gyógyításban, a vigasztalásban és a prédikálásban, oly sok embert tanítva nap mint nap? Az Ige szerint „amikor látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elesettek voltak, mint a pásztor nélküli juhok” (Mt 9:36, ÚRK). Szeretete és könyörülete adott neki erőt a munka végzéséhez. Ehhez hasonlóan Isten szeretete bennünk is érezteti, ösztönzi a felelősség terhét, hogy hozzá és az igazsághoz vezessünk embereket (2Kor 5:14).
Figyelted már ismeretlenek arcát a tömegben, arra gondolva, mi lesz velük az örökkévalóságban, feltéve a kérdést, hogy vajon ismerik-e Jézust? Érezted már azt a máshoz nem fogható érzést rászoruló idegenek iránt, ami csak az Isten irántunk való szeretetéből fakadhat? A bennünk élő isteni szeretet késztet arra, hogy átérezzük az emberek hozzá vezetésének súlyát és felelősségét. Jeremiás is erről vallott: „Mintha égő tűz volna szívemben, a csontjaimba rekesztve; erőlködöm, hogy elviseljem, de nem tehetem” (Jer 20:9, ÚRK).
Amikor azonban Istenről beszélünk másokkal, sosem erőltethetjük őket, hogy fogadják el Istent vagy a Biblia igazságait. A kényszer bármely formája Isten jellemével menne szembe. Ő nem kényszerítette Ádámot és Évát, hogy maradjanak távol a jó és a gonosz tudásának fájától (1Móz 2:16-17). Nem kényszerítette az embereket a bárkába az özönvízkor, hogy megmeneküljenek (1Móz 7:1). Nem erőltette a szövetségben maradást az izraeliták számára (5Móz 4:29-31). Ehelyett megadta, amire szükségük volt (Mt 4:23-25), és hívta őket, hogy kövessék Őt. Jézus soha senkit sem kényszerített arra, hogy kövesse Őt vagy az igazságot, miközben sosem mond le rólunk (Mt 23:37).
Bizonyságtételünknek a jézusi módszert kell tükröznie. Ellen G. White ezt írja: „Nem képezi Krisztus küldetésének részét, hogy arra kényszerítse az embereket: fogadják el Őt. Sátán és az általa indított emberek akarják a lelkiismeretet kényszeríteni… Nincs következetesebb bizonyítéka, hogy Sátán lelkülete tölt el minket, mint ha készek vagyunk megsebezni, elpusztítani mindazokat, akik nem értékelik munkánkat vagy elgondolásainkkal ellentétesen cselekszenek” (Jézus élete. Budapest, 2004, Advent Kiadó, 412. o.). Hagynunk kell, hogy Isten közvetítő csatornáivá váljunk! Olyan világban élünk, amely gyűlöli az igazságot, de ennek sosem szabad visszatartania minket attól, hogy átgondoltan és szeretettel teljesen beszéljünk az evangéliumról. Ne feledd, hogy gyakran a személyes bizonyságtételünk esik legnagyobb súllyal a latba, különösen eleinte (Jel 12:11)!

Olvasd el 2Péter 3:18 versét! Milyen módon növekedhetünk a kegyelemben és
az ismeretben? Hogyan nyilvánul ez meg a környezetünkkel való viszonyunkban?

EGW idézet

Sidrák, Misák és Abednégó sértetlenül jött ki a roppant tömeg elé. Megváltójuk vigyázott rájuk jelenlétével, hogy bajuk ne essék, és csak a kötelékeik égtek meg. „Az összegyűlt kormányzók, elöljárók, helytartók és a király udvari emberei pedig látták, hogy ezeknek a férfiaknak semmit sem ártott a tűz, a hajuk szála sem perzselődött meg, a ruhájuk sem égett meg, sőt még a füst szaga sem járta át őket.”
Elfelejtve a nagy pompával felállított aranyszobrot, az emberek féltek és remegtek az élő Isten jelenlétében. „Áldott legyen a Sidrák, Misák és Abednégó Istene, mert elküldötte angyalát, és kiszabadította szolgáit, akik benne bíztak. Még a király parancsát is megszegték, és kockára tették az életüket, de a maguk Istenén kívül nem tiszteltek egy istent sem, és nem hódoltak előttük.”
E nap élménye Nabukodonozort ilyen rendelet kiadására késztette: „…aki nem tiszteli Sidrák, Misák és Abednégó Istenét, azt vágják darabokra, bármilyen nyelvű népből vagy nemzetből való is, házát pedig tegyék szemétdombbá! Mert nincs más isten – indokolta –, aki így meg tud szabadítani.”
Babilon királya ilyen és hasonló szavakkal akarta a föld minden népének tudomására hozni azt a meggyőződését, hogy a héberek Istene hatalmánál és tekintélyénél fogva egyedül méltó a legfőbb imádatra. Istennek tetszett, hogy a király igyekezett tiszteletet tanúsítani iránta, és megvallotta hódolatát a babiloni birodalom előtt.
A király helyesen tette, hogy nyilvánosan megvallotta meggyőződését, és igyekezett a menny Istenét minden más isten fölé magasztalni. Amikor azonban megpróbált alattvalóitól hasonló hitvallomást és hasonló tiszteletadást kikényszeríteni, túllépte földi uralkodói jogkörét. Éppúgy nem volt joga – sem polgári, sem erkölcsi vonatkozásban – halállal fenyegetni embereket azért, mert nem tisztelik Istent, mint ahogy nem volt joga tűzbe vettetni azokat, akik nem voltak hajlandók imádni az aranyszobrot. Isten soha nem kényszeríti engedelmességre az embert. Mindenkinek szabad döntésére bízza, hogy kit akar szolgálni.
Hű szolgái megszabadításával az Úr kinyilatkoztatta, hogy az elnyomottak mellé áll, és rendreutasít minden földi hatalmat, amely fellázad a menny tekintélye ellen. A három héber ifjú Babilon egész népe előtt megvallotta hitét abban, akit imád. Istenre hagyatkoz 
tak. A próba idején megemlékeztek az ígéretről: „Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg.” (Ésa 43:2) Így Isten mindenki szeme láttára csodálatosan megtisztelte az élő Igébe vetett hitüket. Bámulatos szabadulásuk hírét sok országba elvitték a különböző népek képviselői, akiket Nabukodonozor meghívott a szobor felszentelési ünnepségére. Gyermekei hűsége által Isten megdicsőült az egész földön. – Próféták és királyok, 509–511. o.

A mindannyiunkat érintő kérdés: Kivel tudsz beszélni Jézusról: a postással, a bolti eladóval, vagy mással, aki naponta lát téged? Isten minden hívőtől azt kéri, hogy legyünk a segítői az evangélium terjesztésében. Ezért megígérte, „olyan nyelvet [ad] nekem, hogy beszédemmel erősíteni tudjam a megfáradtat” (Ézs 50:4, ÚRK). Ugyanakkor az is a feladatunk, hogy mindig álljunk készen megvédeni a bennünk lévő hitet és reménységet (apológia) (1Pt 3:15).

3. Olvasd el 1Pt 3:8-15 verseit! Mit mondanak ezek a versek nekünk?

Íme néhány egyszerű tipp ahhoz, hogy tudatosabban tehess bizonyságot Jézusról:
•    Ismerkedj meg valakivel, és fokozatosan alakíts ki vele barátságot! Ha kedvesen, őszintén érdeklődést tanúsítasz iránta, az közelebb vonhatja Istenhez. (Egyesek ezt nevezik „barátságevangelizációnak”.)
•    Imádkozz a Szentlélekért, hogy hasson az illető szívére! Imádkozz alkalmakért, amikor kapcsolatba kerülhetsz vele!
•    Beszélj az illetőnek személyes hittapasztalataidról, és ajánld fel, hogy imádkozol érte! Kérj Istentől bátorságot, ugyanakkor gyengédséget is, hogy mindez jól sikerüljön!
•    Keresd meg a módját, hogy új barátod kapcsolatba kerüljön a gyülekezettel is, és megtapasztalhassa a közösség szeretetét. Az evangelizációs alkalmon vagy kiscsoportos bibliatanulmányozásban való részvétel lehet a következő lépés.
•    Imádkozz új barátod speciális szükségleteiért, és keresd meg a módját, hogy megmutasd, miként ajánl ezekre a Biblia vigasztalást, hogyan tanácsol e téren és milyen életvezetési megoldásokat kínál! Először egyszerűen elmondhatsz neki egy bibliai ígéretet, vagy egy kérdésére kínált választ, amely ajtót nyithat a mélyebb beszélgetésekhez. Imádkozz is minden esetben ezekért a dolgokért!
•    Eljön majd az idő, amikor megkérdezheted tőle, nem akar-e továbbmenni a megkezdett úton (pl. tovább tanulmányozni a Bibliát, vagy később megkeresztelkedni). Ne siettesd ezeket a lépéseket, de ne is halogasd! Imádkozz ezért is!
•    Amit teszünk, megmutatja, kik vagyunk. Ahogyan másokkal bánunk, elárulja, milyen értékeket képviselünk. Amint jellemünk az Ő hasonlóságára formálódott (megszentelődött), úgy élünk majd, hogy ez másokat is Istenhez vonzzon.

EGW idézet

Az emberiség számára már csak egy reménysugár maradt, mégpedig az, hogy az egymással szembenálló és bomlasztó elemek közé „új kovász” kerül, ami az emberiségnek elhozza az új élet erejét, így Isten ismerete újra jelen lesz a földön. Krisztus azért jött, hogy ezt az ismeretet helyreállítsa.
Azért jött, hogy félresöpörje a tévtanításokat, amelyekkel állítólagos ismerői hamis színben tüntették fel Őt. Azért jött, hogy kinyilatkoztassa törvényének jellegét és saját jellemének szentséges szépségét.
Krisztus az örökkévalóságon át szívében összegyűlt szeretettel jött el ebbe a világba! Elvetette azokat a kötöttségeket, amelyekkel Isten törvényét megterhelték, és bemutatta, hogy az Ő törvénye a szeretet szabálya, Isten jóságának kifejezője. Bemutatta, hogy a törvény elveinek való engedelmességen múlik az emberiség boldogsága és azzal együtt a társadalom szilárdsága, alapja és kerete.
Isten törvénye semmiképpen sem önkényes követelések sorozata, hanem sövényként, védőkorlátként adatott az embernek… Biztosítja az ember jólétét már itt e földi létben és az eljövendő világban egyaránt. Az engedelmesnek ez az örök élet pecsétje, mert az örök érvényű elveket fejezi ki.
Krisztus azért jött, hogy bemutassa az isteni elvek értékét azáltal, hogy bizonyítja, milyen csodálatos erővel tudják megújítani az emberek életét. Azért jött, hogy megtanítsa, hogyan lehet ezeket az elveket fejleszteni és alkalmazni.
Krisztus korában az emberek a külsőségek alapján állapították meg a dolgok értékét. Ahogy a vallás veszített belső erejéből, úgy gyarapodott a fényűzésben. A kor tanítói a hivalkodással és kérkedéssel igyekeztek maguknak kivívni a tiszteletet. Jézus élete mindezzel szöges ellentétben állt. Megváltónk minden megnyilvánulásával azt bizonyította, hogy mindazok a dolgok, amelyeket az emberek az élet legfontosabb szükségleteinek tartanak, valójában értéktelenek. A lehető legzordabb körülmények között született, egy paraszti otthonban nőtt fel, szerény fizetésből, kétkezi munkával tartotta el magát, az ismeretlenség homályában, a világ arctalan robotosai között élt; mégis – bármilyen környezetben kellett lennie – Jézus követte a nevelés isteni tervét. Nem járt korának iskoláiba, mert azok túlhangsúlyozták a jelentéktelen dolgokat, és semmibe vették az örök jelentőséggel bíró tényeket. Közvetlenül a menny által kijelölt forrásokból merítette tudását: a hasznos munkából, a Szentírás és a természet tanulmányozásából és az élet tapasztalataiból – ezek Isten munkafüzetei, tele értékes leckékkel mindazok számára, akiknek készséges keze, látó szeme és értelmes szíve van. – Nevelés, 76–77. o.

Sokan elsőkézből ismerik annak szívszaggató fájdalmát, amikor egy gyerek, aki lelkileg erős családban nőtt fel, később mégis úgy dönt, hogy elfordul az Istennel való kapcsolattól.

4. Efraim Isten választott népének része volt, de eltávolodott az Úrtól. Mit találunk Hós 4:17 versében és a Hós 7. fejezetében Efraim bűneiről?

Ezen felül arról olvasunk, hogy Ráhel, Efraim nagyanyja, képletesen siratja Erfaim eltávolodását az Úrral való kapcsolatától (Jer 31:15). Isten ezekkel a szavakkal reagál az asszony nagy fájdalmára: „Tartsd távol magadtól a sírást és szemedtől a könnyhullatást, mert meglesz cselekedeted jutalma – ezt mondja az ÚR –, hiszen visszatérnek fiaid az ellenség földjéről. Reménységed lehet a jövő felől – ezt mondja az ÚR –, mert visszajönnek fiaid a határaikra” (Jer 31:16-17).

5. Isten azt mondja Ráhelnek, hogy a makacs gyermek siratása helyett őrizze meg a reménységét. Milyen egyéb tanulságokat vonultat fel még Jeremiás? Olvasd el Jer 31:18-19 verseit!

Efraim történetéből megtanulhatjuk, hogy mindig van remény, mert Isten sosem mond le rólunk. Bár a Teremtő időről időre megfeddi zabolátlan gyermekeit, nem vész el Isten kegyelme, és a pozitív üzenet tovább folytatódik a fejezetben (lásd Jer 31:20).
Talán mély fájdalmat, tehetetlenséget és csüggedést érzünk, vagy akár bántóan szólunk azokról a hozzánk közel állókról, akik elfordultak az Istennel való kapcsolattól. Isten azonban emlékeztet, hogy Ő viszont sosem feledkezik meg elpártolt gyermekeiről – soha! Isten törődése nem múlékony, hanem szívből jövő és őszinte. Valójában Isten azt mondja, hogy vágyakozik utánuk. Azt kívánja, bárcsak visszatérnének hozzá, kegyelméhez.

Milyen érzéssel tölt el a tudat, hogy Isten így válaszolt Ráhel fájdalmára, amelyet Efraim eltévelyedése miatt érzett? Hogyan formálja ez a gondolkodásodat azokról az ismerőseidről, akik elfordultak az Úrral való kapcsolattól? Miképpen jelent ez számodra kihívást vagy bátorítást?

EGW idézet

„Mit hiszel Krisztussal kapcsolatosan?” Mit jelent számodra? Hited Üdvözítőd köré összpontosul? Hiszed, hogy megválthat a bűnből, és igazságát neked tulajdonítja?
„A világosság eljött, de az emberek jobban szeretik a sötétséget.” Nem akarnak a világosságra jönni, mert félnek a büntetéstől. Sokan választják ezt az álláspontot. A nevük ott szerepel a gyülekezeti névsorokban. Sok szertartást megtartanak, de nem szeretik az igazságot. Megelégednek annyival, hogy megállhatnak az ajtóban. Nem törekednek bejutni Krisztus jelenlétébe, hogy részesüljenek királyi életének dicsőségéből. Jellemük nincs összhangban az igazsággal. Nem rendelkeznek szeretet által munkálkodó és lelket megtisztító hittel. A rosszindulatú beszéd, a gyanakvás, a tisztességtelen cselekedetek vetnek árnyékot az útjukra. Hitük belemélyül a szégyen eme árnyékába, és úgy érzik, hogy elszakadtak Krisztustól. Éreznek egyfajta lelkiismeretfurdalást, amely elítéli őket, ezért el akarnak rejtőzni Isten elől. A világosság eljött a világba, ők mégis jobban szeretik a sötétséget, mert a cselekedeteik gonoszak. […]
Eljött az ideje, hogy örök érdekünket szem előtt tartva higgyünk Krisztusban… Ő Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Ő mondta:
„Szívükbe írom az én törvényemet.” A szentség isteni elvét helyezi azokba, akik hittel járulnak Őhozzá, és ez a hit a szívükben fog lakozni, megvilágosítja az értelmüket, és uralma alá helyezi a vágyaikat. […]
[„Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.” (Mt 11:28–30)] Micsoda meghívás! Ezt a meghívást intézte az Úr Énokhoz is az özönvíz előtt… Énok számára Krisztus épp olyan valóságos Megváltó volt, amilyen valóságos számunkra, és az akkori züllött emberiség közepette Énok Krisztus ereje által tudott szert tenni tökéletes keresztény jellemre.
A hang, ami megszólít: „Aki engem követ, nem jár sötétségben”, Énokot is ezekkel a szavakkal szólította meg, és biztosította arról, hogy ha a Megváltót követi, nem fog a tudatlanság sötétségében járni. Az Úr készítette fel Énokot, és tette őrállójává. Énok Isten hű tanúja volt. Figyelmeztette az akkori világ lakóit, hogy az imádatban ne Kaint kövessék, hanem szolgáljanak az élő Istennek. – Christ Triumphant, 52. o. (február 15.)

Mindannyiunknak voltak már gyenge, bizonytalan pillanataink az Úrral való járásban – mélységek, amikor a szívünk hitetlen lett, vagy csak hosszabb időre közönyössé váltunk. Mi hozott vissza aztán az Istennel való mély kapcsolatba?

6. Zakariás 10. fejezete néhány kiemelkedő üzenetet tartalmaz olyan helyzetekről, amikor Isten visszavezette népét magához. Olvasd el lassan a fejezetet, és jegyzeteld ki a lényeget!

Gyakorlati értelemben kihívást jelenthet, hogyan viszonyuljunk, beszéljünk a szeretteink közül azzal, aki elfordult az Úrtól. Eltűnődhetsz azon, miként alakulhattak volna másképp a dolgok, hogy más legyen a végkifejlet. Azon is gondolkodhatsz, hogyan viszonyulj hozzá most, hogy már más a világképe. Talán idegesít, vagy elcsüggeszt, ha látod a rossz döntéseit. Ezek a gondolatok óhatatlanul hatnak arra, miként bánsz a szeretteiddel, éppen ezért annyira fontos, hogy életeden és szavaidon érezhető legyen a Megváltóval töltött időd hatása.
Az életed bizonyságtétele, a cselekedeteid és a szavaid, valamint az imáid a házastársadért vagy a gyerekedért, aki eltávolodott az Istentől, alapvető változást hozhatnak az életében. (Olvasd el Lk 22:31-32 és Jn 21:15-17 verseit arról, miként változtatta meg Péter jövőjét Jézus imája!) Vess alá az Úrnak minden szomorúságot, ítélkezést és megítélést, amit esetleg érzel iránta, és kérd Őt, hogy adjon helyette olyan szeretetet, ami egyedül tőle jöhet! Kérd Istent, borítson be jellemével, hogy szeretettel és önzetlenül tudj viszonyulni ahhoz az emberhez. Ne feledd, „semmi másnak nincs olyan nagy hatása az ember lelkére, mint az önzetlen élet befolyásának. Az evangélium ügye mellett szóló legnyomósabb érv egy szerető és szeretetre méltó keresztény” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó, 339. o.).
Következetes, Jézusra mutató életünket látva, a Krisztust elhagyók észrevesznek majd valamit bennünk, ami csak Istentől származhat. Látják majd a megmagyarázhatatlan békét, a szeretetet, ami soha nem tűnik el, a rendíthetetlen reményt, ami dacol a lehetetlennel. Soha nem inog meg Isten szeretete irántunk és a szeretteink iránt. Mi pedig továbbadhatjuk ezt a szeretetet, amit mi is naponta kapunk, azoknak, akik körülöttünk élnek.

Hogyan erősít meg minket Ef 3:17-19 abban, amit tennünk kell?

EGW idézet

A harmadik angyalhoz csatlakozó angyal be fogja tölteni az egész földet dicsőségével. Egy világméretű munka és rendkívüli erő jelentkezésének megjövendölése ez. Az 1840–44es adventmozgalom Isten hatalmának dicsőséges megnyilatkozása volt. Az első angyal üzenete eljutott a világ minden misszióállomásához, és egyes országokban olyan érdeklődés támadt a vallás iránt, amelyre a XVI. századi reformáció óta nem volt példa. De mindezt túl fogja szárnyalni az a hatalmas megmozdulás, amely a harmadik angyal utolsó intését viszi a világnak.
Ez a munka hasonló lesz a pünkösdnapihoz. Miként az evangélium hirdetésének kezdetén a Szentlélek kiáradásával a „korai eső” hullt, hogy szárba szökkentre a kalászt, az evangélium lezárulásakor a „késői eső” fog hullani, hogy beérlelje a termést. „Ismerjük hát el, törekedjünk megismerni az Urat. Az Ő kijövetele bizonyos, mint a hajnal, és eljő hozzánk, mint eső, mint késői eső, amely megáztatja a földet.” (Hós 6:3) „Ti is, Sionnak fiai! Örvendezzetek és vigadjatok az Úrban, a ti Istenetekben; mert megadja néktek az esőt igazság sze 
rint, és korai és kései esőt hullat néktek.” (Jóel 2:23) „Az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre.” „És lészen, hogy mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik.” (Csel 2:17, 21)
Nem lesz kisebb az az erő, amivel Isten az evangélium hatalmas munkáját lezárja, mint amilyennel ezt a munkát elindította. A próféciák, amelyek az evangélium hirdetésének kezdetén a korai eső kiáradásában teljesedtek, a lezárulásakor a késői esőben ismét teljesedni fognak. Ez a „felüdülés ideje”, amelyet Péter apostol előre látott, amikor ezt mondta: „Tartsatok tehát bűnbánatot és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek; hogy eljöjjön az Úrtól a felüdülés ideje, és elküldje Jézust.” (Csel 3:19–20)
Isten szolgái szent lelkesedéstől fénylő arccal sietnek egyik helyről a másikra, hogy hirdessék a menny üzenetét. Az egész földön ezernyi hangon szól majd a figyelmeztetés. Csodálatos dolgok fognak történni. Betegek meggyógyulnak, és a hívők munkáját jelek és csodák kísérik. Sátán is dolgozik, de hamis csodákkal. Még tüzet is hoz alá az égből az emberek szeme láttára (Jel 13:13). A föld lakóinak el kell dönteniük, ki mellé állnak.
Az üzenet nem annyira érveléssel, mint Isten Lelkének mélységes meggyőzése nyomán fog terjedni. Az érvek már korábban elhangzottak. A magvetés megtörtént, és most a mag ki fog kelni, és termést hoz. A missziómunkások által terjesztett irodalom megteszi a hatását. De sok embert, aki az igazság hatása alá került, még mindig gátol valami az igazság tökéletes megértésében és az engedelmességben. A fénysugarak mindenhova bevilágítanak, és az igazság tisztán felragyog. Isten őszinte gyermekeit a családi és egyházi kapcsolatok nem tudják már visszatartani. Elszakítják ezeket a kötelékeket. Az igazság mindennél drágább nekik. Az igazság ellen szövetkező erőkkel szemben sokan az Úr oldalára állnak. – A nagy küzdelem, 611–612. o.

Krisztusi élet, „Krisztus felemel a szenvedés által” című fejezet, 364. o. (december 16.)

„Akik legtevékenyebben és érdeklődve, híven kitartanak a léleknyerés munkájában, azok fejlődnek legjobban a lelkiekben és a szent életben” (Ellen G. White: Evangelizálás. Budapest, 2007, Advent Irodalmi Műhely, Felfedezések Alapítvány, 245. o.).
„A gonosszal szembeni ellenálláshoz szükséges erőt leginkább a tevékeny szolgálat által nyerhetjük el” (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 71. o.).
„Azért, hogy beléphessünk örömébe, hogy áldozata árán üdvözült lelkeket láthassunk, részt kell vennünk a megmentésükért folyó munkájában” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 111. o.).
„Azok, akik visszautasítják a Krisztussal való közösség kiváltságát a szolgálatban, elvetik az egyetlen utat, amely alkalmassá teszi őket az Ő dicsőségében való részvételre” (Ellen G. White: Előtted az élet. Nevelés. Budapest, 1992, Advent Kiadó, 262. o.).

Ne feledd! Amikor Isten szeretete és élő, hatalmas Igéje betölti mindennapi életünket, késztetést érzünk arra, hogy szeressük Őt, és másoknak is beszéljünk Róla. Imádkoznunk kell, figyelmesnek lennünk és gondosan megválasztanunk szavainkat, amikor bizonyságot teszünk Istenről, meg lévén győződve arról, hogy az Ige, amely az Ő szájából származik, nem tér vissza üresen, hanem teljesíti akaratát, és „szerencsés lesz ott, ahová Isten küldte” (Ézs 55:11).

Naponkénti tanulmányozásra:

Nehémiás 4

Nehémiás 5

Nehémiás 6

Nehémiás 7

Nehémiás 8

Nehémiás 8

Nehémiás 10;

Ellen G. White: Étrend és táplálkozás, 19. fejezet

1. Mire biztatta Nehémiás a népet? Kiért kellett harcolniuk?

2. Kiktől kapott leveleket Tóbiás „azokban a napokban”?

3. Mit tett a nép, amikor Ezsdrás felnyitotta a törvény könyvét?

4. Mit nem volt hajlandó tenni a nép szombaton és ünnepnapokon?

5. Mely desszertek a rossz emésztés kifejezett elősegítői?

Általános áttekintés

A múlt héten azzal zártuk a tanulmányunkat, hogy Jób látomása szerint a Megváltó él, és „utoljára az ő pora felett megáll” (Jób 19:25). Ezen a héten arról tanulunk, hogy miként oszthatjuk meg ezt a rendkívüli látomást a föld népeivel. Ennek érdekében két fontos bibliai szakaszra fogunk összpontosítani.
Az első Máté 28:16–20, amelyben a Mester a tanítványaihoz – és hozzánk – szól. Ez Jézus nagy megbízása vagy misszióparancsa. Ez az igeszakasz, amely az Úr Jézus utolsó szavait rögzíti, az egész evangélium csúcspontját képezi. Fontos szöveg, mely felhívja figyelmünket arra, hogy rendkívüli felelősség nyugszik rajtunk: minden emberrel meg kell osztanunk a Jézus Krisztus által felkínált reményt. Ez a nagy küldetés, amely Jézus isteni hatalmán alapul, egyetemes érvényű, és biztosítja Isten jelenlétét mellettünk az idők végezetéig (Mt 28:20).
A második szakasz 1Péter 3:8–18, 21–22. Az apostol itt arra buzdít minket, hogy építsük jellemünket, dolgozzunk gyülekezeteinkben és tanuljuk meg szeretni egymást, hogy lelkileg felkészüljünk az evangélium jó hírének terjesztésére. Ennek a munkának a célja az egyház egységének és tagjai kitartásának ösztönzése az üldöztetés idején. Szembesít minket Jézus Krisztus iránti felelősségünkkel, aki meghalt értünk, és feltámadásával, valamint a mennyei szentélyben végzett közbenjáró szolgálatával üdvözített bennünket (Zsid 7:25).

Magyarázat

A nagy küldetés – Jézus feltámadása (Mt 28:1–7) képezi a nagy küldetés közvetlen kontextusát, amelyben három mozzanatot különböztetünk meg. Az első: az asszonyok (Mt 28:9), majd a 11 tanítvány imádja Jézust (Mt 28:16–17); a második: a Krisztus sírját őrző római katonák megjelennek a főpap előtt (Mt 28:11–15); a harmadik momentum az Úr Jézus jelenléte az előbb említett két szituációban. Ez a három fordulat készíti elő és igazolja a nagy misszióparancsot. Jézus imádása előrevetíti Jézusnak „a mennyben és a földön” gyakorolt isteni hatalmára történő utalását (Mt 28:18). A sírt őrző katonáknak a papok előtt tett hamis tanúvallomása előkészíti az átmenetet a kizárólagos szövetségről – amelyben Izrael népe volt az egyedüli kedvezményezett – a földön élő „minden nemzet” (Mt 28:19) számára szóló egyetemes szövetségre. Az Úr Jézus valódi jelenléte a nők és a tanítványok körében előkészíti az egyházat ígérete teljesedésére, miszerint a világ végezetéig” velük lesz (Mt 28:20).

Az Úr Jézus hatalma: Amint meglátták a feltámadt Krisztust, a tanítványok imádták Őt. Megértették, hogy legyőzte a halált (ld. Jel 1:18), és hogy Ő Isten. Valójában a „hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik” (Mt 28:18) mondat, mely bevezeti az Úr Jézus szavait, a Kivonulás könyvében az Isten szavát következetesen bevezető kulcsmondat másolata (2Móz 6:10; vö. 6:29; 7:8 stb.). Jézus szavai igazolják a tanítványok értelmezését az Ő identitásáról és „mennyen és földön” (Mt 28:18) regnáló isteni hatalmáról. Uralkodásának hatásköre az egész teremtett világot magában foglalja, ami Teremtőként egyetemes felségjogot biztosít számára (1Móz 1:1). A „minden” szó háromszor ismétlődik (Mt 28:18, 19, 20), ahogy az a teremtés leírásának befejezésében is történik (1Móz 2:1–3). Ez a szó, amely Krisztus hatalmára vonatkozik, az általa adott nagy megbízás mondataiban is kétszer szerepel (28:19, 20). Éppen teljes értékű isteni tekintélyének köszönhetően van joga Jézus Krisztusnak ahhoz, hogy megbízást adjon tanítványainak: menjenek el „minden” néphez, és tanítsák őket „mindarra”, amit Ő parancsolt nekik.

Az egyetemes szövetség: Ebben a vitában azt is fontos megjegyeznünk, hogy mi Jézushoz vezetjük a tanítványokat, nem magunkhoz. Vagyis nekünk mint pásztoroknak, tanítóknak, evangélistáknak vagy egyháznak nem szabad személyes követőcsoportot gyűjtenünk magunk köré. Nem magunknak, hanem Krisztusnak kell megkeresztelnünk a tanítványokat, aki minden nemzet felett áll, és hamarosan eljön, hogy öszszegyűjtse népét.
A keresztség az új életbe való átmenet. Maga a ceremónia az Úr teremtő munkájára emlékeztet, amelyről Mózes első könyve első fejezeteiben olvasunk. Ugyanakkor a keresztség egy olyan szertartás, amely az új ég és új föld jövőbeni teremtésére utal. A keresztség nemcsak Isten jelenlétének a jele és a lelki újjászületés szimbóluma, hanem annak a bizonyosságnak az eszkatológiai jele is, hogy az Úr Jézus jelenléte „a világ végéig” garantált számunkra (Mt 28:20). Mielőtt az Ember Fiaként megjelenne az ég felhőin, Jézus az Immánuel, a „velünk az Isten”. Így a nagy misszióparancs Jézus jelenlétének reményével zárul itt és most (vö. Mt 1:23).
Felkészülés a jó hír terjesztésére (1Pt 3:8–15, 21–22) – Péter ezt a szakaszt a „végezetül” (Károli) / „tehát” (VDC) / „végül” (NTR) jelentésű telos kifejezéssel kezdi, jelezve ezzel az előző tartalmi egység lezárását, amely szakasz a gyülekezet világ számára végzett bizonyságtevésével foglalkozott (1Pt 2:11–3:7). Ezért 1Péter 3:8–15, 21–22 versei különösen fontosak az egyház küldetése szempontjából. Míg a nagy misszióparancs szövege arra összpontosít, hogy miért kell eljutnunk minden nemzethez, Péter első levele arra teszi a hangsúlyt, hogy mi módon kell felkészülnünk ennek a küldetésnek a teljesítésére. Először a hívők közösségén belüli kapcsolatok kérdését tárgyalja (1Pt 3:8–9), majd rátér a nem hívőkkel – a nem ugyanazon lelki célokat és életértékeket vallókkal – való kapcsolatokból eredő nehézségek megbeszélésére (1Pt 3:13–17). Péter arra bátorítja hittestvéreit, hogy a jót cselekedve viseljék el a szenvedést, s ezt alátámasztandó az Úr Jézus példáját hozza fel (1Pt 3:18).

Felhívás az egységre: Péter az evangélium hirdetésére való felkészülésünk legfontosabb és valószínűleg legigényesebb szempontjának bemutatásával kezdi. „Mindenkit” (1Pt 3:8) – vagyis minden gyülekezeti tagot – arra buzdít, hogy javítsák egymáshoz való viszonyukat. Ennek érdekében hangsúlyozza az egység és a szeretet fontosságát, továbbá szem előtt tartja azokat a vitákat, amelyek megosztják a gyülekezeten belüli csoportokat. Péter számára a probléma megoldása a testvéri szeretet, amelyet nem pusztán érzelemként definiál. A szeretet szellemében öt melléknév segítségével ír az egység gondolatáról:
Elsősorban, mindnyájan „egyértelműek” kell, hogy legyünk (1Pt 3:8), azaz harmóniában kell élnünk egymással.
Másodsorban, a hívőknek empátiát („rokonérzelműséget”) kell tanúsítaniuk egymás iránt, vagyis figyelmesnek kell lennünk mások szükségleteit és gondjait illetően.
Harmadsorban, az „atyafiszeretők” melléknév (1Pt 3:8) azt a jóságot fejezi ki, amely ugyanazon család testvérei közt létezik. Krisztussal való közös kötelékünk alapján Isten családjának tagjai vagyunk, akiket arra buzdít Péter, hogy szeressük egymást.
Negyedsorban, az egyháztagoknak „irgalmasnak” kell lenniük, vagyis megbocsátónak és megbocsátásra hajlandónak, ahogy Krisztus is viszonyult hozzájuk.
És végül, de nem utolsó sorban, „kegyesnek” (alázatosnak) kell lennünk, ami Péter felsorolásában az ötödik és egyben utolsó kritérium. Az alázatosság tiszteletet feltételez, a tisztelet pedig azt jelenti, hogy hajlandó vagy a testvéredet magadnál is többre értékelni.
 
Az alábbi sorok részletesen ismertetik ezeknek a tulajdonságoknak az alkalmazási lehetőségeit. Konkrétan ez a szeretetideál azt üzeni, hogy nem szabad rosszal válaszolnunk annak, aki bántott minket (1Pt 3:9). Ehelyett áldjuk őket, amiképpen Jézus is erre buzdított minket (Lk 6:29). Érvelése alátámasztására Péter a 34. zsoltárból idéz, amely arról szól, hogy milyen kárt okozhat a nyelvünk, amikor pletykálunk vagy másokat sértegetünk (Zsolt 34:14). Péter ezt a kárt azzal az áldással állítja szembe, amely azokat kíséri, akik a békét keresik (1Pt 3:11–12). A shalom, vagyis a béke, amely egyesíti a gyülekezet tagjait, Isten áldását vonja maga után, hogy a világ megtudja, Ő küldte az Úr Jézust, az Atya pedig úgy szeret minket, ahogyan a Fiát szereti (Jn 17:22–23).

Az üldözés elviselése: Ugyanezen logikai érvelés mentén haladva Péter megemlíti azok esetét, akiknek szenvedniük kell a hitük miatt (1Pt 3:13–14). Az apostol szerint még ha ártatlanok vagyunk és igazságtalanul szenvedünk is, nem szabad gonosszal válaszolnunk a gonoszra. Két okból: először is, mert az igazak szenvedése áldás, Isten a mi oldalunkon áll. Másodszor, mert a nehézségek nagyszerű alkalmakat kínálnak arra, hogy bizonyságot tegyünk és megvédjük a hitünket (1Pt 3:15). Péter arra a következtetésre jut, hogy jobb azért szenvedni, mert jót cselekszünk, mint azért, mert rosszat (1Pt 3:17). E javaslatok, tanácsok etikai alapelve az, hogy jobb áldozatként szenvedni, mint elnyomóként szenvedést okozni. A szenvedés pozitív aspektusáról szóló érvelését alátámasztandó Péter Krisztusra hivatkozik, aki Igazként szenvedett a „nem igazakért”, és szenvedése által üdvösséget szerzett a bűnösöknek (1Pt 3:18). Ennek eredményeként Krisztus felmagasztaltatott, és most Isten jobbján ül.

Alkalmazás

Tanács a tanító számára: Oszd fel a csoportodat kisebb egységekre, és kérd meg őket, hogy végezzék el az alábbi tevékenységek egyikét! Adj nekik időt, hogy megbeszéljék a tevékenységeket és a kérdéseket, majd osszák meg ötleteiket a csoporttal! Ösztönözd őket, hogy ezeknek a tevékenységeknek az elveit építsék be saját lelki életükbe a hét folyamán! (Vedd figyelembe, hogy ezek közül a tevékenységek közül néhány inkább személyes elmélkedésre alkalmas, mint csoportos részvételre [ezeket külön jelöltük].)
1.    tevékenység: elmélkedés az imádatról (Olvassátok el JerSir 3:29 versét!)
1.    (Szombatiskolán kívüli, személyes elmélkedéshez) Amikor imádkozol, térdelj le és hajolj meg; tudatosítsd magadban, hogy por vagy (Zsolt 103:14)! Ebből a porból fog Isten feltámasztani, ha meghalsz, mielőtt eljön az ég felhőin. Ezzel a szerény és csodálatos gondolattal a szívedben kérd Istent, hogy változtassa meg a jellemedet, és alakítsa át az Ő saját lénye élő tükrévé!
2.    (Kis csoportok számára.) Tegyétek fel magatoknak a következő kérdést: Miért kellene az istentiszteletnek arra ösztönöznie, hogy másokat is Jézushoz vezessek? Gondoljátok át alaposan a válaszaitokat (például: azért, mert a mi Istenünk őket is a saját képmására teremtette, és meg akarja őket menteni)!
2.    tevékenység: „Elmenvén azért…” (Mt 28:19)
1.    Mit sugall neked a „megy” ige ebben a kontextusban?
2.    Hasonlítsd össze Jézus küldetési parancsát Isten Ábrahámnak a lakóhelye elhagyására szólító parancsával! Írj listát a hasonlóságokról és a különbségekről! Például Ábrahámnak egy számára ismeretlen helyre kellett mennie, míg nekünk ismeretlen embereket kell megkeresnünk az evangélium üzenetével.
3.    Hogyan segít a hasonlóságok és különbségek listája abban, hogy jobban megértsd és megbecsüld Jézus nagy misszióparancsát?
3.    tevékenység: „Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek” (Mt 28:20)
1.    Sorold fel azokat a dolgokat, amelyeket Jézus parancsolt neked! Például: szeress, tanúsíts kegyelmet, és emlékezz az Ő igazságaira! Milyen egyéb tételekkel egészítheted ki ezt a listát?
2.    Hogyan tudnád ezeket a parancsokat a gyakorlatban alkalmazni ezen a héten?
4.    tevékenység: „Én ti veletek vagyok” (Mt 28:20)
(Ez a tevékenység csoportosan is elvégezhető, vagy kiválaszthatunk valakit, aki egyedül elénekli az éneket.)
1.    Énekeljétek el a „Köztetek vagyok” című éneket (320as az „Evangé
liumi karénekek” c. énekeskönyvben).
2.    Mit éreztek, amikor ezt az éneket halljátok?
3.    Milyen vigaszt és reménységet nyújt nektek ez az ének?
5.    tevékenység: olvassátok el Zsoltár 19:15 és 141:3 versét!
(Ez a tevékenység a személyes elmélkedést szolgálja.)
1.    A nap végén tedd fel magadnak a következő kérdéseket: Hogyan segített Isten ma abban, hogy kordában tartsam a nyelvem? Voltak olyan szavak, amelyekért bűnbánatot kell tartanom?
2.    Határozd el, hogy megkéred az Urat, segítsen hatékonyabban használnod a beszédet mint kommunikációs eszközt! Imádkozz: „Uram, őrizd meg a nyelvemet! Ihlesd a gondolkodásomat! A Szentlélek segítségével, add, hogy a szívemből és elmémből fakadó szavak Téged dicsőítsenek! Ámen!”
6. tevékenység: olvassátok el 1Péter 3:15 versét!
1.    Miért hisztek Istenben?
2.    Miért vagytok hetednapi adventisták?
3.    Miért nem hisztek a lélek halhatatlanságában?
4.    Készítsd elő az érveket, hogy megvédd a hitedet azokon a területeken, ahol az ismereteid hiányosak! (Ez az utolsó tevékenység a szombatiskolán kívül is elvégezhető.)