KUDARCAINK

E heti tanulmányunk: Jób 19:23-27; Jób 23:8-12; Márk 4:35-41; Márk 5:21-34; Lukács 24:13-27; Róma 5:35; Róma 8:18, 28

Egyik este a nap éppen a horizont alá bukott, amikor egy lány hazafelé sétált, de szörnyű vihar közeledett. A lány megszaporázta a lépteit, hogy még a vihar tombolása előtt hazaérjen. Egy magányos esőcsepp az arcára esett, majd még egy, és csakhamar csuromvizes lett. Futásnak eredt, és hazaérve feltépte az ajtót. Az apja sietett elé, vállára terített egy takarót, és megkérdezte:
–    Láttalak az esőben. Miért álltál meg minden egyes villámcsapás alkalmával, hogy mosolyogva felnézz az égre?
–    Megálltam és felnéztem – mondta ő –, mert Isten fotót készített rólam.
Hogyan reagálunk az életünkben lecsapó viharokra, amikor visszaesést érzékelünk az Istennel való kapcsolatunkban? Lehajtjuk a fejünket, hogy az esőcseppek a hátunkat érjék, vagy felnézünk, tudva és bízva abban, hogy Isten velünk van, ezért felé fordítjuk az arcunkat?
A héten az élet nehézségeire adott lehetséges válaszreakciókra fogunk fókuszálni. Arról gondolkodunk, meggyengüléseink miként erősíthetnek inkább, nehogy visszaessünk a legfontosabb kapcsolatunkban.

Június 13. – A női misszió napja

EGW idézet

Nem könnyű átjutni a szoros kapun. Krisztus ezzel a szemléltetéssel mutatta be, milyen nehéz az emberek, férfiak és nők számára lemondani a világról és annak kívánságairól, és teljes szívvel, szeretetből engedelmeskedni Isten parancsolatainak. A tágas kapun könnyű átjutni. Ott nincsenek az emberi szív számára olyan fájdalmasnak tűnő korlátok. A széles úton nem találni önmegtagadást és önfeláldozást. Ott csak engedékenység, büszkeség, irigység, rosszindulat, pénz szeretete és önfelmagasztalás van.
Krisztus ezt mondta: „Igyekezzetek bemenni…” Fel kell ismernünk, hogy állandó szükségünk van Istenre, tudatában kell lennünk saját bölcsességünk, ítélőképességünk hiányosságainak, és teljes mértékben arra kell hagyatkoznunk, aki helyettünk legyőzte az ellenséget, mivel Ő irgalmasan viszonyul a gyengeségünkhöz, és tudja, hogy elvesznénk, ha nem sietne a segítségünkre… Ne higgyétek, hogy erőfeszítések nélkül, könnyedén elnyerhetitek az örök jutalmat. Az úton ravasz ellenség leselkedik rátok. „Aki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe üljön velem, amint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyiszékében.” (Jel 3:21) Ez az a harc, amiben diadalmaskodnunk kell Krisztushoz hasonlóan. Előttünk áll az Ő megpróbáltatásokkal, kísértésekkel, gyötrelmekkel és konfliktusokkal telt élete, amit követnünk kell. Saját erőnkből is próbálkozhatunk, de nem fogunk sikerrel járni. Ha azonban a sziklára, vagyis Krisztusra esünk tehetetlenül, szenvedésekkel tele, mert segítségre szorulunk, és mert érezzük, hogy lelkünk győzelme az Ő érdemeitől függ, és hogy a nagy Győztes különleges segítsége nélkül hiábavaló minden erőfeszítésünk, akkor Krisztus kész elküldeni a menny összes angyalát, hogy megmentsenek bennünket az ellenség hatalmától, és nem engedi, hogy elbukjunk. – That I May Know Him, 304. o.
 
Vallási életünk tisztasága és szilárdsága nemcsak az általunk elfogadott igazságtól függ, hanem attól is, hogy kivel társulunk, és milyen erkölcsi légkör vesz körül. A hit, a rugalmasság és életerő, a reménység, az öröm, a kételyek és félelmek, a restség, a balgaság, az irigység, a féltékenység, a bizalmatlanság, az önzés, a tévelygés és a züllöttség – mindmind a másokkal ápolt kapcsolataink, a bennünket körülvevő és általunk belélegzett légkör következményei. […]
Krisztus, a nagy Orvos minden hívőnek receptet írt fel. Az Isten Igéje által felkínált táplálékot kell fogyasztanunk. Az Isten és az emberek iránti szeretet által munkálkodó hit pedig nemcsak attól a tápláléktól függ, amit fogyasztunk, hanem az általunk belélegzett
„légkörtől” is. Ha gonosz emberekkel társulunk, bűntől szennyes levegőt lélegzünk be. Csak Jézus szelíd és alázatos követőivel társuljatok, és tegyetek érte, hogy tiszta és szent légkör vegyen körül benneteket. – Our High Calling, 255. o.

Jézus azzal töltötte a napját, hogy hatalmas tömegnek beszélt a Galileaitenger partján. Szavai sokáig visszhangzanak az emberek elméjében, egészen az örökkévalóságig. Amint az este elérkezett, Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy „Menjünk át a túlsó partra” (Mk 4:35). Tudta, hogy jön a vihar, mégis azt mondta nekik, hogy induljanak el. Fontos dolgot akart a legközelebbi követőinek megtanítani az életről. Valószínűleg tudod, mi következett ezek után.

1. A hit mely leckéjét olvasod ki a Mk 4:35-41 veseiben leírt történetből?

Gondolkodj el a következő mozzanatokon!
1.    Jézus aludt valamin, ami talán az egyetlen párnaszerű dolog lehetett a hajón. A halászhajókon egy helyen volt ilyen, a hajó hátuljában, amin a kormányos ült. Tehát úgy néz ki, Jézus volt a „vezető” helyén, de Ő elaludt a kormánykeréknél.
2.    Nem minden tanítványnak volt újdonság a hajózás. Péter, János és Jakab tapasztalt halászok voltak. Jól ismerték a Galileai-tengert, és tudhatták, mit kell tenni vihar esetén.
3.    Ez az egyetlen feljegyzés az evangéliumokban, ahol Jézus alszik. Éppen életük egyik legrosszabb viharában, amikor a tanítványok megrémültek, és azt gondolják, hogy meg fognak halni, Jézus alszik a hajó hátsó részében.
4.    A tanítványok reakciója életük krízisére, hogy „Nem törődsz velünk?” Megkérdőjelezik Jézus jellemét és szeretetét. Nem pontosan ugyanezt tesszük mi is gyakran a nehéz időkben?
A reménytelenség közepette, amikor igyekszünk megvédeni magunkat (mint a tanítványok tették), máskor pedig, amikor fájdalmat és veszteséget érzünk, elkezdjük megkérdőjelezni Isten szeretetét és törődését, kétségeink támadnak. Azt gondoljuk, hogy egy bizonyos módon kellene fellépnie az érdekünkben, a mi elképzelésünk szerint, ahogy saját emberi nézőpontunkból látjuk. Ám a mi esetünkben is úgy van ez, mint a tanítványokéban, hogy Isten az élet viharaiban képes a legnagyobb csodáit láttatni velünk. Ő mindig hű marad, akkor is, amikor nem pontosan látjuk, mit tesz, ezért nem is értjük. Velünk van a viharainkban, lecsendesítheti azokat, amikor mi képtelenek vagyunk rá.

Hogyan befolyásolják életed megpróbáltatásai az Istennel való kapcsolatodat? Mikor tapasztaltad meg a 2Kor 5:7 versében leírtakat?

EGW idézet

Urunk végrendeletet hagyott hátra, mielőtt kínhalált szenvedett volna a keresztfán. Nem volt ezüstje, aranya vagy háza, amit örökül hagyhatott volna tanítványaira. Földi javak tekintetében szegény ember volt. Azonban tanítványaira sokkal értékesebb örökséget hagyott, mint amit földi uralkodó hagyhatott volna alattvalóira. „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek” – mondta –, „nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!”
Azt a békességet hagyta rájuk, amely egész földi élete alatt elkísérte, és vele maradt szegénységben, szenvedésben és üldöztetésben, és nem hagyta el Gecsemánékerti haláltusájában és a kegyetlen keresztfán sem.
Habár támadások kereszttüzében zajlott a Megváltó élete e földön, mégis békével teli élet volt. Miközben dühödt ellenségei állandóan követték, ezt mondta: „És aki küldött engem, énvelem van. Nem hagyott engem az Atya egyedül, mert én mindenkor azokat cselekszem, amelyek néki kedvesek.” A sátáni düh kitörő viharai sem tudták megingatni az Istennel való tökéletes közösség nyugalmát. Krisztus ezt mondja: „az én békességemet adom néktek.”
 Akik szó szerint elhiszik Krisztus szavait, lelküket rábízzák, életüket az Ő vezetése alá helyezik, megtalálják ezt a békét és nyugalmat. A világon semmi el nem keserítheti őket, mert maga Jézus örvendezteti meg híveit jelenlétével. A teljes nyugalom a teljes elfogadásban rejlik. Az Úr mondja: „Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel tebenned bízik.”
Emberi tapasztalatunk az Ige szavainak igaz voltáról tanúskodik:
„És a hitetlenek olyanok, mint egy háborgó tenger, amely nem nyughatik” […] A bűn feldúlta békénket. […] Senki sem képes uralni szíve zsarnoki szenvedélyeit… Ám az, aki nyugalmat parancsolt a Galileaitenger habjainak, a „béke” szót minden egyes ember javára mondta ki. Akármilyen hevesen tombolna az orkán, akik az „Uram, ments meg!” kiáltással fordulnak Jézushoz, megmenekülnek. Kegyelme a lelket megbékélteti Istennel, lecsendesíti az emberi szenvedélyek tusáját, és a szív megnyugszik szeretetében. „Megállítá a szélvészt, hogy csillapodjék, és megcsendesedtek a habok.”
Amely szív összhangban van Istennel, abban mennyei békesség honol, és mindenhol érezteti jótékony befolyását. A béke lelkülete üdítő harmatként száll a földi vívódásoktól zaklatott és elgyötört szívekre. – Krisztusi élet, 278. o. (szeptember 21.)

Képzeljük el a tolongó tömeget a Galileaitenger partján! Kora reggel óta várják a visszatérő Jézust, és ahogy kilép a csónakból, szinte összepréselik, miközben követni igyekeznek Kapernaum felé haladva. Aztán egyszer csak megjelenik Jairus, a zsinagóga elöljárója, és kérlelni kezdi, hogy menjen vele és gyógyítsa meg a lányát. A tömegben ott egy asszony is, aki évek óta beteg. Minden pénzét orvosokra költötte, „és semmit sem javult, sőt inkább még rosszabbul lett” (Mk 5:26). Hallott a nagyszerű galileai Emberről, és reményteli szívvel, minden maradék erejét összeszedve elindult aznap reggel, hogy csatlakozzon a sokasághoz. A tömeg nyomása fojtogatta, ahogy centiről centire igyekezett közelebb jutni Jézushoz. Aztán egyszer csak a sok tolakodás és lökdösődés után meglátta Őt. Erőt vett magán: „Ha csak ruháját érintem is, meggyógyulok” (Mk 5:28, ÚRK).

2. Olvasd el Mk 5:21-34 verseit! Mi történt, és mi mit tanulhatunk a történtekből?

Az esemény rámutat Jézus törődésére és könyörületére azok iránt, akik betegek és magányosak, és általában elveszettek a sokaságban. Sokan nyomódtak Jézus oldalához aznap, amint a tömeg sodródott, de csak egy valaki nyújtotta ki a kezét felé, hogy megérintse és ezzel áldást nyerjen, áldást, amelyre kétségbeesetten szüksége volt. Azonban nem az érintés gyógyította meg, hanem a hite miatt kapott gyógyulást (Mk 5:34).
„A Megváltó meg tudja különböztetni a tömeg szokványos, véletlen érintését a hit érintésétől” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1994, Advent Kiadó, 344. o.). Jézus köntösében nem volt semmilyen kivételes erő, az inkább az asszony hitében, döntésében rejlett, hogy megérinti Őt, és ezáltal gyógyulást nyer.
Az a törékeny nő szenvedése és fájdalma közepette ágyban maradhatott volna aznap reggel, ahelyett hogy úgy dönt és abban reménykedik, hogy megkeresi Jézust a gyógyulás érdekében. Nem volt neki elég, hogy távolról szemlélje, közelebb kellett kerülnie hozzá. Jézus arra hív minket is, hogy hasonlóan cselekedjük ma. Azt mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és lelketek nyugalmat talál” (Mt 11:28-29, ÚRK).

Miként demonstrálja ennek a nagy szükségben lévő nőnek az esete Róm 5:3-5 üzenetét? Hogyan néz ki mindez a te életedben?

EGW idézet

Sátán a pusztító, az Úr pedig a helyreállító. Az Úr nem dolgozhatott orvosként úgy, ahogy szeretett volna, ezért is mondta: „És nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen!” Mindenütt enyhülést keresünk, kivéve nála, aki a Józseftől kölcsönvett sírbolt fölött kijelentette: „Én vagyok a Feltámadás és az Élet!” […]
Krisztus találkozott egy szegény lélekkel, egy asszonnyal, aki mindenét arra költötte, hogy meggyógyuljon testi betegségéből. A bibliai elírás szerint minden vagyonát orvosokra költötte, az állapota mégsem javult, épp ellenkezőleg, csak romlott. De amikor a hite alapján egyszer megérintette Krisztust, azonnal kigyógyult évek óta tartó betegségéből. Ez a szenvedő asszony Krisztus közelébe férkőzött, és hátulról megérintette a ruháját, mert hitt a ruhát viselő személyben, és azonnal meggyógyult. „Ki az, aki engem illete?” – kérdezte Krisztus. A kérdés hallatán Péter elcsodálkozott: „Mester, a sokaság nyom és szorongat téged, és azt mondod: Ki az, aki engem illete?”
 
Krisztus felejthetetlen tanítást akart adni a jelenlevőknek. Rá akart mutatni az élő hit érintése és a közönséges érintés közötti különbségre. Így szólt: „Illete engem valaki; mert én észrevettem, hogy erő származék ki tőlem.” Amikor „látta az asszony, hogy nem maradt titokban”, remegve előállt, Jézus lábai elé esett, és előadta fájdalmas történetét. Krisztus megvigasztalta őt: „Bízzál leányom, a te hited megtartott téged; eredj el békességgel!”
Miért nem járulunk hittel Jézushoz? Sokan csak közönséges módon érintik meg Őt, mert csak a személyével akarnak kapcsolatba lépni. Ez az asszony többet akart. Hittel nyújtotta ki a karját, és azonnal meggyógyult… Az igazság barátai meg fogják tisztelni hitük szerzőjét és bevégzőjét. Krisztus pedig olyan orvos lesz számukra, aki helyreállítja a testüket és a lelküket is. Isten munkatársai felveszik Krisztus igáját, és mind testileg, mind pedig lelkileg szoros kapcsolatba kerülnek Istennel. […]
Az Istennel ápolt együttmunkálkodás révén kell edzeni férfiak, nők és gyermekek akaratát … A lelki öröm, valamint a lelki és testi egészség összhangja nyilvánvalóvá válik, és azt az áldást hirdeti, amit az Úr Jézus elhozott a világunkba, hogy felkínálhassa minden embernek, aki hisz. – Christ Triumphant, 239. o. (augusztus 20.)

Amikor az élet nehézségeire gondolunk a Biblia viszonylatában, talán Jób az első, aki eszünkbe jut. Nemcsak a teljes vagyonát vesztette el (Jób 1:14-17), de a gyermekeit (Jób 1:18-19) és az egészségét is (Jób 2:7). Ezek után a felesége megpróbálta rávenni, hogy átkozza meg Istent és haljon meg (Jób 2:9). Egy idő után három barátja látogatta meg, hogy együtt üljenek vele. Annyira sokkolta őket Jób látványa, hogy hét egész napig csak szótlanul ültek (Jób 2:13). Aztán amikor végül meg tudtak szólalni, emberi módon próbáltak magyarázatot adni a Jóbot ért szerencsétlenségre, amivel akaratukon kívül is növelték a pátriárka szenvedését. A három barát őt vádolta, mondván, hogy biztosan kell lennie valamilyen rejtett bűnének, amiből meg kell térnie (Jób 8., 11. és 15. fejezete). Még olyan kijelentést is tettek, hogy „ilyenek hát az álnok embernek hajlékai, és ilyen annak lakóhelye, aki nem tiszteli Istent” (Jób 18:21).

3. Hogyan válaszolt ezekre Jób? Olvasd el Jób 19:23-27 és Jób 23:8-12 verseit!

A tragikus események dacára, amelyek érték, annak ellenére, hogy semmit nem értett az egészből, Jób mindvégig hű maradt. Kitartott. Nem vádolta Istent, nem átkozta meg. Inkább kijelentette, amikor Isten megátkozásával kísértették: „Mezítelen jöttem ki az én anyámnak méhéből, és mezítelen térek oda vissza. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve” (Jób 1:21)! Ugyanebben a csatában élünk mi is. Sátán fájdalommal, szenvedéssel, veszteséggel és nehézséggel gyötör minket, amely mind a tervének a része, hogy eltorzítsa bennünk a szerető Isten képét. Az ilyen nehézségekben két válaszlehetőségünk van: vádolni és megtagadni Istent, vagy ragaszkodni hozzá minden erőnkből. A csata hevesen dúl körülöttünk, mindig tartsuk észben, hogy az örökkévalóság fényében a pillanatnyi problémáink, bár valóságosak, ideiglenes próbák csupán (2Kor 4:16-18). Annyi más dolog is része a nagy képnek azon kívül, amit itt és most látunk! Minden hívő életében az egyik nagy kihívás, hogy higgyen Istenben még az élet sötét óráiban is. Isten annyiféleképpen megjelentette nekünk szeretetének valóságát. Ragaszkodnunk kell a nagyon fontos igazsághoz – hogy Isten szeret –, még akkor is, amikor adott pillanatban nem érezzük ezt!

Ha éppen nehéz élethelyzetben élsz, fuss Istenhez! Vedd a Bibliádat és egy jegyzettömböt, és menj ki a természetbe Istenhez! Másold le Róm 5:3-5 szakaszát, és gondolkodj az ige különféle üzenetein! Hidd el, hogy Isten szeretete, törődése a legbiztosabb és legstabilabb tényező az életedben!

EGW idézet

A lelket nyomasztó csüggedés nem annak a bizonyítéka, hogy Isten megváltozott. Ő „tegnap és ma és örökké ugyanaz” (Zsid 13:8). Biztos lehetsz, hogy Isten a jóindulatában részesít, amikor érzed az igazság Napjának sugarait, de akkor sem kell elhagyatva érezned magad, amikor felhők árnyékolják be a lelkedet. Hitednek át kell törnie a sötétségen. A szemed legyen tiszta, hogy lásson, és akkor az egész testedet világosság járja át. Krisztus kegyelmének gazdagságait kell az elmében őrizned. Kincsként őrizd azokat a leckéket, amelyeket szeretete kínált fel. Bárcsak olyan hittel rendelkezhetnél, mint Jób, hogy kijelenthesd: „Ha megöl is engem, akkor is bízom benne.” […]
A keresztény életének legnehezebb tapasztalatai szerezhetik a legnagyobb áldásokat. A sötét órákban a különleges gondviselés bátorságot nyújthat a lélek számára Sátán következő támadásaival szemben, és felfegyverezheti Isten szolgáját, hogy megálljon a próbák tüzében. Hited próbája értékesebb az aranynál. Olyan kitartó bizalmat kell tanúsítanod Isten iránt, amit nem zavarnak meg a csaló kísértései és álnokságai. Fogd szaván az Urat. Tanulmányozd ígéreteit, és azokat szükség szerint tedd magádévá. „Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által.” (Róm 10:17) […]
A hit ismerteti meg a lélekkel Isten létezését és jelenlétét, és ha csak az Ő dicsőségét szemlélve élünk, akkor egyre inkább felismerjük jellemének szépségét. Lelkünk a mennyei légkör belélegzése révén erősödik meg; felismerjük, hogy Ő mellettünk áll, és így szilárdan kitarthatunk… Szüntelenül a végtelen Isten jelenlétében kell élnünk. […]
Isteni bölcsesség fogja vezérelni azoknak lépteit, akik az Úrban bíznak, és isteni szeretet veszi körül azokat, akik megtapasztalják a Vigasztaló Szentléleknek a jelenlétét. – Our High Calling, 324. o.

Mindenkit érnek keserű csalódások, és olykor mindenkit hatalmába kerít a csüggedés; amikor fájdalom az ember sorsa, és nehéz hinnie, hogy Isten még mindig jóságos segítője földi gyermekeinek; amikor annyira gyötrik a bajok, hogy inkább kívánja a halált, mint az életet. Ilyenkor sokan elengedik Isten kezét, és a kétely rabságába, a hitetlenség fogságába esnek. Ha ekkor megnyílna lelki szemük, és felfognák Isten intézkedéseit, megmentésükön fáradozó angyalokat látnának, akik lábukat az örök hegyeknél is erősebb alapra helyezik. És akkor új hit, új élet ébredne bennük.
A hívő Jób a szenvedés és a homály napján ezt mondta: „Inkább választom a fulladást, inkább a halált, mint e csontvázat. Megvetem az életemet, nem kell tovább!”
Jób belefáradt az életbe, de Isten nem engedte meghalni. Feltárult előtte a jövő lehetősége, és a reménység üzenetét kapta: „... erős leszel és nem kell félned. Elfelejted a nyomorúságot, úgy gondolsz rá, mint elmúlt árvízre.”
Jób a csüggedés és reménytelenség mélységéből az Isten kegyelmébe és megmentő hatalmába vetett feltétlen bizalom magaslatára emelkedett. Diadalmasan vallotta: „Hiszen megölhet engem! Nem is reménykedem!” – Próféták és királyok, 162–163. o.

Érzelmi hullámvasútként élhette meg az elmúlt néhány hét történéseit a két tanítvány, amikor újra és újra visszagondoltak beszélgetéseikre és tapasztalataikra. A dicsőséges bevonulás Jeruzsálembe, a templom megtisztítása, a pászka a felső szobában, Jézus imája a Gecsemánéban, Júdás szörnyű árulása, a tárgyalás, a kigúnyolás, a megverés. Jézus megtépázott teste, amint függ a kereszten, majd az utolsó szavai, mielőtt kilehelte volna lelkét, amikor az ég is elsötétedett. A templomi kárpit kettészakadásának hangja, az igazak sírjainak megnyílása. Jézus testének óvatos levétele a keresztről, majd a sírba fektetése még a szombat kezdete előtt. Aztán az összezavarodottság érzése, a kiábrándulás, a kérdések a tanítványok fejében. Hogyan tévedhettek ekkorát?
Jézus követői csalódtak és elbizonytalanodtak, teljesen összezavarodtak. Életük legnagyobb sokkja érte őket. Amit nem láttak, hogy mindez pusztán egy pillanat volt minden idők legnagyobb történetében. Amint ketten közülük Emmaus felé haladtak, Jézus megjelent mellettük és csatlakozott hozzájuk.

4. Lk 24:13-27 versei szerint miről beszélgettek? Gondold végig a történetet a követők és a Jézus szemszögéből!

Egyszer csak megnyílt a szemük, a két tanítvány pedig rohant Jeruzsálembe, hogy elmondja mindazt, ami velük történt az úton (Lk 24:33-35). Amint Jézus megjelent, megállt középen. Mindannyian megrémültek. Figyeld meg Jézus hozzájuk intézett kérdését: „Miért ijedtek meg, és miért támad kétség szívetekben” (Lk 24:38, ÚRK)?
Ugyanezt kérdezi Jézus tőlünk is. Túl gyakran elfelejtjük, hogy mellettünk jár, amikor próbákon megyünk keresztül, és szem elől tévesztjük, hogy a történet még nem ért véget, jóval több van még hátra. A nehézségek között gyakran támadnak kétségeink, elfelejtjük, hogy Jézus biztonságos karjában tart minket. És nagyon sokszor hisszük azt, hogy mi jobban tudjuk, mi történik az életünkben, mint Jézus (Lk 24:18).

A Szentírás kiváló tanácsokat ad arra vonatkozóan, hogy miként reagálhatunk keresztényként életünk kihívásaira és nehézségeire. Szánj időt a következő igerészek átgondolására: Róm 8:28; 2Kor 12:9-10; Fil 4:4-13; Jak 1:24, 12! Ennek részeként írd le a három kulcsüzenetet, amit ezekből el tudsz mondani valakinek, aki jelenleg nehézségek között él, emlékezve 2Kor 1:4 tanítására!

EGW idézet

Krisztus keresztre feszítése után, a hét első napján, a tanítványoknak minden okuk megvolt arra, hogy örüljenek. De ez a nap sokuk számára mégsem volt az öröm napja. Némelyeket bizonytalanság, zavar és kétely gyötört… Az asszonyok olyan híreket hoztak, amelyek… teljes bizonyossággal igazolták, hogy Krisztus feltámadt a halálból, hisz elmondták, hogy ők maguk látták a kertben a feltámadt Jézust.
De úgy tűnt, a tanítványok mégsem hisznek. Reménységük együtt halt meg Krisztussal. Bár hírét vették a feltámadásának, a valóság mégis annyira távol állt korábbi elképzeléseiktől, hogy egyszerűen nem tudták elhinni… A tanítványok némelyike a pénteki eseményekkel kapcsolatosan pontos leírást kapott a szemtanúktól. Mások pedig saját szemükkel nézték végig a keresztre feszítést. A hét első napjának délutánján két nyugtalan és szomorú tanítvány úgy döntött, hogy visszatér a Jeruzsálemtől nagyjából harminc kilométerre fekvő Emmausba. […]
Nem jutottak messzire, amikor egy idegen csatlakozott hozzájuk. Csakhogy őket annyira magával ragadta a szomorúság és a csalódás, hogy nem ismerték fel Őt. Tovább beszélgetve tárták fel szívük gondolatait… Jézus tudta, hogy a szívük szeretettel ragaszkodik Őhozzá, és át akarta ölelni őket, szívesen letörölte volna a könnyeiket, hogy felvidítsa a szívüket. Előbb azonban egy feledhetetlen leckére akarta megtanítani őket. […]
A tanítványok elmondták, hogy csalódást éreznek a Mesterük iránt, és elmesélték, hogy „mimódon adák őt a főpapok és a mi főembereink halálos ítéletre, és megfeszíték őt”. Csalódástól szomorú szívvel és remegő ajkakkal jelentették ki: „Pedig mi azt reméltük, hogy ő az, aki meg fogja váltani az Izráelt. De mindezek mellett ma van harmadnapja, hogy ezek lettek.”
Vajon miért nem jutottak eszükbe Krisztus szavai, és miért nem ismerték fel, hogy az eseményeknek valóban így kellett történniük? Miért nem ismerték fel, hogy Jézus földi élete utolsó szakaszának pontosan úgy kell teljesednie, ahogyan az élete első szakaszában történt, és harmadnapra fel fog támadni? Erre kellett volna emlékezniük. A papok és a főemberek azonban mindezt nem felejtették el. – Christ Triumphant, 295. o. (október 15.)

Kiábrándultságodban vágytál-e valaha arra, hogy láthasd Jézust? Helyettesítsd be magad a következő látomásba! „Úgy tűnt, teljes kétségbeesésben ülök, arcomat a kezembe temetve. Így elmélkedtem: Ha Jézus most a földön lenne, elmennék hozzá, a lába elé borulnék, és elmondanám neki minden szenvedésemet. Nem fordulna el tőlem, hanem irgalommal lenne irántam, én pedig mindenkor szeretném és szolgálnám Őt. Ekkor hirtelen kinyílt az ajtó, és belépett egy gyönyörű alakú, ragyogó tekintetű személy. Részvéttel nézett rám, majd így szólt: »Szeretnéd látni Jézust? Itt van, és megláthatod, ha valóban szeretnéd. Vedd mindenedet, amid van, és kövess engem!« Ezt kimondhatatlan örömmel hallottam, és boldogan gyűjtöttem össze minden apró dolgomat, értékes kincsemet, majd követtem a vezetőmet. Egy meredek és látszólag törékeny lépcsőhöz vezetett. Amint megkezdtem a lépcsőfokok megmászását, óva intett, hogy csak felfelé nézzek, nehogy megszédüljek és leessek. Végül elértük a lépcső tetejét, és megálltunk az ajtó előtt. Itt vezetőm azt tanácsolta, hogy hagyjak ott mindent, amit magammal hoztam. Kinyitotta az ajtót, és hívott, hogy lépjek be. Egy pillanattal később Jézus előtt álltam. Nem lehetett összetéveszteni mással gyönyörű tekintetét. Ilyen ragyogó jóságot és fenséget sugárzó arckifejezés senki másé nem lehetett. Amikor tekintete megnyugodott rajtam, azonnal tudtam, hogy ismeri életem minden körülményét. Igyekeztem eltakarni az arcomat, mert úgy éreztem, hogy nem bírom elviselni vizsgáló pillantását, de Ő mosolyogva közelebb lépett, kezét a fejemre tette, majd így szólt: »Ne félj!« Édes hangja szívemet olyan boldogsággal töltötte el, amit korábban még soha nem éreztem. Annyira örültem, hogy elakadt a szavam, de a kimondhatatlan boldogságtól lenyűgözve arcra borultam lába előtt. Amíg tehetetlenül ott feküdtem, a szemem előtt a szépség és dicsőség jelenetei tárultak fel, és úgy éreztem, elértem a menny biztonságát és békéjét. Végül visszatért az erőm, és felkeltem. Jézus szerető tekintete továbbra is rajtam pihent, mosolya lelkemet örömmel töltötte be. Jelenléte szent tiszteletre és kimondhatatlan szeretetre indított… Ez az álom reményt… és hitet adott… Az Istenben való bizalom szépsége és egyszerűsége kezdett világossá válni elvakult lelkem előtt” (Ellen G. White: Early Writings. 79–81. o.).
Amikor csüggedtek vagyunk, összpontosítsunk az Úr Jézusra és arra, amit Isten szeretetéről kinyilatkoztat számunkra!

5. Milyen reménység árad Róm 8:18, 28 verseiből?

EGW idézet

Amikor Jézus leült pihenni Jákób kútjánál, Júdeából jött, ahol szolgálata kevés gyümölcsöt termett… Erőtlenül, kimerülten sem tagadta meg a beszélgetés lehetőségét egy asszonytól, bár az idegen volt, elszakadt Izraeltől, és nyílt bűnben élt. – Jézus élete, 194. o.

Amint addigi élete elvonult előtte, átérezte, hogy nagy szüksége van valamire. Rádöbbent, hogy lelke szomjazik, és ezt Sikár kútjainak vize sohasem csillapíthatja. Eddig semmi sem érte, ami ennyire ráébresztette volna magasabb rendű szükségleteire. Az Üdvözítő meggyőzte arról, hogy olvas életének titkaiban, mégis barátjának érezte Őt, olyannak, aki szánja és szereti. Bár már jelenlétének tisztasága is ítélet volt bűnei felett, Jézus egy szóval sem vádolt, hanem kegyelméről beszélt, ami megújíthatja a lelket. […]
Otthagyta a vizeskorsót, és visszatért a városba, hogy elvigye az üzenetet másoknak… Örömtől túlcsorduló szívvel sietett útjára, hogy másokkal is megossza a kapott drága világosságot. „Jertek, lássatok egy embert, aki megmonda nékem mindent, amit cselekedtem.” – mondta a város lakóinak; „Nem ezé a Jézus?” (Jn 4:29) Szavai az emberek szívét érintették. Új volt az arckifejezése, egész megjelenése. Az emberek érdeklődtek Jézus iránt. – Jézus élete, 189, 191. o.

Mihelyt megtalálta a Megváltót, a samáriai asszony másokat is elhozott hozzá. Jobb misszionáriusnak bizonyult, mint Jézus tanítványai… Gondolataik a nagy munka felé irányultak, amelyet a jövőben kell elvégezniük. Nem látták, hogy éppen körülöttük van az aratni való, amit be kell gyűjteni. A lenézett asszony viszont egy egész várost hozott el, hogy hallhassák a Megváltót. […]
Ez az asszony a Krisztusban való gyakorlati hit munkálkodását jeleníti meg. Minden igaz tanítvány misszionáriusként születik Isten országába. Aki az élet vizéből iszik, az élet kútfejévé válik. – Jézus élete, 195. o.

Mennyei helyeken, „Megtartó hit” című fejezet, 108. o. (április 11.)

Akkor kell legjobban ragaszkodni Jézushoz, amikor kihívásokkal nézünk szembe. A negyedév minden témája abban igyekszik megerősíteni minket, hogy megújuló és erős kapcsolatunk legyen Istennel. Amikor nehézséggel nézel szembe, pl. egyészségügyi problémákkal, anyagi gondokkal, házassági válsággal, egy hozzád közelálló személy halálával, vagy más terhek fosztanak meg az örömtől, gondolkodj el azon, amit ebben a negyedévben eddig tanultál!

Ne feledd! Még mindig egy bűnös, fájdalommal és szenvedéssel teli világban élünk. Mindannyian szembesülünk életünk során olyan nehézségekkel, amelyek miatt megkérdőjelezzük Isten szeretetét. Ha megnézzük, hogyan reagáltak a különböző bibliai szereplők az élet nehézségeire, bátorságot meríthetünk abból, hogy tudjuk: nehéz időkben tanúsított hűségünk megerősíti a kapcsolatunkat Istennel, aki sosem változik (Mal 3:6), s akinek szeretete örökké tart.

Naponkénti tanulmányozásra:

Ezsdrás 7 

Ezsdrás 8

Ezsdrás 9

Ezsdrás 10

Nehémiás 1

Nehémiás 2

Nehémiás 3; 

Ellen G. White: Étrend és táplálkozás, 17. és 18. fejezet

1. Mi nyugodott Ezsdráson, amikor megérkezett Jeruzsálembe?

2. Mennyi ideig volt bánatos Ezsdrás azok vétke miatt, akik a fogságból érkeztek?

3. Ki döntötte el, hogy mikor tér vissza Nehémiás a királyhoz?

4. Mi okozott bosszúságot Szanballatnak és Tóbiásnak?

5. Melyek az igazi gyógymódok?

Általános áttekintés

Hűséges keresztényekként bízhatunk abban, hogy Isten megvéd minket a bajtól és a veszélytől, és minden okunk megvan arra, hogy elhiggyük, valóban így is fog tenni, hiszen megígérte, hogy megáld és megőriz minket (4Mózes 6:24). Minden tettünkben arra törekszünk, hogy tiszteljük Őt, nehogy elveszítsük ezt az áldást, vagy illetlen módon, arrogánsan kiköveteljük magunknak. Mégis fennáll annak lehetősége, hogy megbetegszünk, igazságtalanság ér bennünket, vagy elnyomás alatt kell élnünk. Ilyenkor Istenhez kiáltunk segítségért.
Nem csak mi imádkozunk Istenhez az élet sötét pillanataiban. A Biblia tele van olyan férfiakról és nőkről szóló történetekkel, akik szenvedtek és segítségért kiáltottak az Úrhoz. A Zsoltárok könyvében is szép számmal találkozunk istenfélő emberek buzgó imáival, akik Istent hívják segítségül, hogy megszabadítsa őket a gonosztól (Zsolt 71:4; 97:10). Különösen a Jób könyve illusztrálja ezt a jelenséget. Jób istenfélő ember, de hűséges volta ellenére sok szerencsétlenséget és fájdalmat kénytelen elszenvedni. Nem érti megpróbáltatása okát. Gyötrelmeiben Istenhez kiált igazságtalannak tetsző helyzetében. Jób esete éppen ezért érdemel figyelmet. Két szélsőséges helyzetben tapasztalja meg Isten kegyelmét: a boldogságban és a fájdalomban. E nehezen elviselhető konfliktust meghatározó két szélsőség között Jób megtanul reménykedni.

Magyarázat

A kegyelem tapasztalata – Jób könyve a Jób erényeiről szóló nyomatékos kijelentéssel kezdődik. A bibliai szerző szerint „feddhetetlen és igaz” ember (Jób 1:1), aki „nagyobb keletnek minden fiánál” (Jób 1:3). Még Isten is tanúsítja, hogy egyedülálló és különleges: „Bizony nincs hozzá hasonló a földön” (Jób 1:8). Minden beszámoló szerint tehát tökéletes ember. A könyv végén azonban Jób a válaszában bevallja Istennek, hogy amikor „feddhetetlennek” tartották, Istennel való kapcsolata még csak kezdeti stádiumban volt: „Az én fülemnek hallásával hallottam felőled, most pedig szemeimmel látlak téged” (Jób 42:5). Jób tehát elismeri, hogy volt valami lényeges dolog az életében, ami megakadályozta abban, hogy kezdetben meglássa Istent.
Mi volt az?
 
A bibliai szöveg figyelmes olvasása során feltűnik a khinam szó ismételt használata (jelentése: „ok nélkül”/térítés nélkül”), ami segít megtalálnunk a választ erre a kérdésre. A khinam szó először a Jób könyvében jelenik meg kérdés formájában, amikor Sátán válaszol a Jóbot jámborságáért dicsérő Istennek: „Avagy ok nélkül [khinam] félie Jób az Istent?” (Jób 1:9). Sátán érvelése szerint Isten túlságosan is óvja Jóbot. És hogy igazát bizonyítsa, kihívó kéréssel kísérti Istent: „De bocsássad csak rá a te kezedet, verd meg mindazt, ami az övé, avagy nem átkozé meg szemtőlszembe téged?!” (Jób 1:11). Sátán fogadni mer arra, hogy Jób ilyen körülmények között vétkezni fog. Ekkor Isten megengedi, hogy Jób minden vagyona Sátán pusztító hatalmának áldozatául essen. A szabeusok támadása, az égből alászálló tűz és az erős szél elpusztítja a vagyonát (Jób 1:13–19). A pusztítás eredményeként Jób mindenét elveszíti, és bár gyászol, mindeközben nem vétkezik (Jób 1:22).
A vádra válaszul Isten ugyanazt a szót használja, amit Sátán is (khinam), amikor azzal vádolta Istent, hogy védőkerítést emelt Jób köré. Az Úr így szól: „Ellene ingereltél, hogy ok nélkül [khinam] rontsam meg őt” (Jób 2:3). Ezt Jób is megerősíti, amikor a későbbiekben ugyanezt a kifejezést használja Istenhez intézett kiáltásában, sebeire utalva, melyek „ok nélkül” (khinam) megsokasodnak (Jób 9:17).
A khen („kegyelem”) szóból származó khinam tehát kulcsszó a leírásban, mely meghatározza Jób sorsát. Egyrészt Jób „ok nélkül” (khinam) szenved. Másrészt azzal vádolják, hogy önző okból és a jóléthez való ragaszkodásból szolgálja Istent. Sátán vádját visszhangozza Jób barátainak gyanakvása is (Jób 34:9; 35:3). Valójában Jób maga is támogatni látszik ezt az elképzelést, amikor felsorolja jó cselekedeteit (Jób 29:1217; 31:1), és kifejezi reményét, hogy azokért egyszer majd jutalomban részesül (Jób 29:18). Ami viszont hiányzott Jób és Isten kapcsolatából, az a kegyelem tapasztalata volt. Jóbnak át kellett élnie az „ok nélküli”, „hiábavaló”, azaz a bármiféle haszon reménye nélküli szenvedés tapasztalatát, hogy megértse Isten kegyelmének meg nem érdemelt ajándékát.
A szenvedés kérdése – Jób könyvének egyik fontos következtetése, hogy Sátán az emberi szenvedés okozója (Jób 1:12). Maga Isten is megerősíti, hogy Sátán a felelős Jób szenvedéséért (Jób 2:6). Ellen G. White nagyon világosan fogalmazza meg, kit terhel Jób szerencsétlenségének felelőssége: „Jób élettörténete megmutatta, hogy a szenvedést Sátán okozza” (Jézus élete, 471. o.). Jézus is az ellenségnek tulajdonítja a szenvedést (Mt 13:28). Téved Jób, amikor azt sejteti, hogy Isten a felelős a fájdalmáért?
 
A könyv egészében Jób Istennek tulajdonítja „nyomorgatásának” (Jób 10:3) és „szétzúzatásának” felelősségét (Jób 16:12). Még fel is teszi a kérdést: „Nem így van? Kicsoda hát Ő?” (Jób 9:24). A könyv végén azonban Isten azzal válaszol Jób állításaira, hogy felsorolja teremtő munkájának alkotásait (Jób 38; 39). Úgy védekezik Jób állítása ellen, hogy Ő a Teremtő. Amikor tehát Jób Istent tekinti szenvedése forrásának, valójában annak a monoteista meggyőződésének ad hangot, hogy csak egy Isten van, egy hatalom, aki végső soron felelős azért, ami az emberiséggel történik. Az Úr Mózes révén a következő szavakkal fejezi ki ezt a szemléletet: „Most lássátok meg, hogy én vagyok, és nincs Isten kívülem! Én ölök és elevenítek, én sebesítek és én gyógyítok, és nincs, aki kezemből megszabadítson” (5Móz 32:39). Ez a paradoxon tükrözi Jób hitének lényegét és minőségét.
Jób híressé vált szavai Istenről: „Íme, meg is ölhet engem, én mégis Benne reménykedem” (Jób 13:15, az NTR-fordítás alapján). A hűséges zsidó meg van győződve arról, hogy a jó – akárcsak a rossz – Isten kezéből származik (Péld 16:4), mivel a hűségesek ismerik Isten jóságának és kegyelmének valóságát, ezért bíznak Benne, függetlenül az élet körülményeitől vagy a kedvezőtlen, nehéz helyzetektől (1Móz 50:20; Róm 8:28).
A feltámadásra vonatkozó meggyőződés – Bildád törvényszegéssel vádolja Jóbot, a barátját (Jób 18), valamint azzal, hogy nem ismeri Istent, következésképpen megérdemli a halált (Jób 18:21). Jób ezt válaszolja neki: „Mert én tudom, hogy az én Megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll” (Jób 19:25). Jób itt a feltámadásba vetett hitét erősíti meg, amely az idők végén fog bekövetkezni. Meggyötört testének látványából kiindulva fogalmazza meg a remény paradoxonát: „És miután ezt a bőrömet megrágják, testem nélkül látom meg az Istent” (Jób 19:26).
Jób ebben az igei szakaszban nem a jelenlegi életében zajló egzisztenciális tapasztalatra, és nem is a halál utáni halhatatlanságára utal. Az esemény, amelyről beszél, a földet érintő kozmikus megnyilvánulás része, egy távoli jövőben – `akharon, „a végén”, „az utolsó napon” – bekövetkező eszkatológiai esemény tartozéka. Ez az esemény nem más, mint a halottak feltámadása, amikor saját szemével fogja meglátni Istent, az ő Megváltóját (Jób 19:27).
Visszatérve Bildád utolsó szavaihoz (Jób 18:21), Jób ironikusan egy figyelmeztetéssel fejezi be beszédét: „Megtudjátok, hogy van ítélet!” (Jób 19:29). Jób feltámadásba vetett reménysége tehát az ítélet napjához kapcsolódik, ahogy ezt Dániel is leírja a könyvében (Dán 12:1–3).
 
Az Úr Jézus felhívja Márta figyelmét erre a reményre Lázár feltámadásának napján (Jn 11:23), Pál pedig ezt az áldott reményt hirdeti éppen azoknak, akik tagadják azt (1Kor 15:12–19). Ez a remény a Biblia végső üzenete: a világ problémáinak egyetlen megoldása az, hogy Isten „új eget és új földet” teremt, ahol „halál nem lesz többé, sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak” (Jel 21:1, 4).

Alkalmazás

Tanács a tanító számára: Beszéljétek meg a következő kérdéseket a csoportban (dönthetsz úgy is, hogy kisebb egységekre osztod őket; ez esetben hagyj nekik elegendő időt a kérdés megvitatására, és úgy gazdálkodj a tanulmányozás idejével, hogy az óra végén bemutathassák ötleteiket)!
Ösztönözd a csoport tagjait, hogy a következő héten végezzenek el egy vagy több gyakorlatot a Tevékenységek szakaszban felsoroltak közül! Kérd meg őket, hogy a következő szombaton osszák meg tapasztalataikat a többiekkel! Hogyan erősítette ez a tevékenység a hitüket? Hogyan hozta őket közelebb Jézushoz?
Kérdések
1.    Hogyan vigasztalnád meg azokat, akik látszólag ok nélkül szenvednek, akárcsak Jób?
2.    Hogyan válaszolnál azoknak, akik megkérdőjelezik a betegek vagy szenvedők kegyességét és vallásos odaadását?
3.    Kitartanátok-e a hitben, ha Isten nem válaszolna szeretteitek meggyógyításáért mondott imátokra?
4.    Készen álltok-e arra, hogy hálát adjatok Istennek a nehézségekért (betegségért, vizsgaelbukásért stb.), még akkor is, ha mindent megtettetek ezek elkerülése érdekében? Beszéljék meg!
5.    Hibáztatod a szegényeket a helyzetükért? Magyarázd meg a válaszodat!
6.    Milyen érveid vannak azokkal szemben, akik azt állítják, hogy az emberek megérdemlik a nehézségeket, amikkel szembesülnek? Mit gondolsz arról az elképzelésről, hogy Isten minden imádságodra várakozásaidnak megfelelően válaszol, és hogy Isten népének életét mindig a siker koronázza?
7.    Miért Isten kozmikus válasza, az új teremtés az egyetlen megoldás személyes gondjainkra és a szenvedő világ problémáira?
 
Tevékenységek
1.    Írj egy prédikációt vagy méltató beszédet, amelyet egy szeretted vagy elhunyt barátod sírjánál is elmondhatsz! Küldd el a gyászoló családnak, hogy vigaszt nyújts nekik!
2.    Oszd meg saját életedből azokat a helyzeteket, amikor egy fájdalmas időszakban megtapasztaltad Isten kegyelmét! Tanulj meg hálát adni Istennek az élet rossz és jó dolgaiért egyaránt!
3.    Látogasd meg egy beteg barátodat a kórházban, vagy valakit, aki halálos betegségben szenved! Milyen vigasztaló szavakat fogsz mondani neki?