BÜSZKESÉG VAGY ALÁZAT

E heti tanulmányunk: Lukács 18:9-14; Lukács 22:24-27; Filippi 2:3-8; Zsid 11:24-26; 1János 1:9; 1János 2:15-17

Mindannyiunknak vannak nagy egóval rendelkező ismerősei, akik azt hiszik, hogy mindig mindent jól csinálnak. Vagy biztosan ismersz valakit, aki mindent kontrollálni akar, aki sosem nyitott az utasításokra vagy az építő kritikára. Elménk rögtön másokban keresi ezeket a jegyeket, pedig az igazi kérdés az, hogy mi a helyzet velünk. Amikor másokra mutogatunk vagy tagadjuk saját büszkeségünket, magunkat csapjuk be.
Mindannyian küzdünk a büszkeséggel. Tapasztaltuk már sokszor az életünkben, hogy jobban akarunk kinézni, tenni dolgokat, beszélni, megjelenni, mint azok, akik körülöttünk vannak, mert jobbnak gondoljuk magunkat, néhány szempont szerint legalább. Valaki egyszer így fogalmazott: a büszkeség abból a vágyból származik, hogy meg akarjuk mutatni másoknak, milyen értékes az életünk.
Csakhogy tudnunk kellene, hogy az életünk attól értékes, hogy Isten teremtett minket, és Krisztus meghalt értünk. A héten megnézzük, milyen hatással van a büszkeség az Istennel és másokkal való kapcsolatunkra, és mit tanít a Biblia az alázatról.

Április 11–18. – A vallásszabadság hete
Április 18. – A vallásszabadság napja (adományok)

EGW idézet

Sátán saját becsvágya miatt bukott el, mert egyenlő akart lenni Istennel. Részt akart venni a mennyei tanácskozásokon és tervezésben, ahonnan azért lett kizárva, mert teremtett lényként nem foghatta fel a végtelen Isten bölcsességét. Nagyravágyó büszkesége végül lázadáshoz vezetett, ma pedig ugyanezekkel az eszközökkel próbálja tönkretenni az embert.
A bűn az önzésben fogant meg. Lucifer, az oltalmazó kerub, első akart lenni a mennyben. Át akarta venni a mennyei lények fölötti irányítást, el akarta szakítani őket a Teremtőtől, hogy minden dicsőséget magának tulajdonítson. Ennek érdekében hamis fényben tűntette fel Istent, és önmagát akarta felmagasztalni. Úgy próbálta beállítani saját gonosz jellemtulajdonságait, mint amiket a szerető Teremtőtől kapott.
Ha Lucifer igazán vágyott volna a Magasságoshoz hasonlóvá válni, akkor sosem hagyta volna el mennyei őrhelyét, mivel az isteni lelkület önzetlen szolgálatban nyilvánul meg. Ő azonban a legfőbb pozícióra vágyott, és ma is minden lény ugyanezt teszi, akit sátáni lelkület ural. Ha beengedik az ambíciót és a büszkeséget, az élet tönkremegy, mivel a büszkeség nem érzi szükségét a mennyei áldásoknak, és elzárkózik azok elől.
A büszkeség félelmetes tulajdonság. „A megromlás előtt kevélység jár.” Ugyanez érvényes a család, a gyülekezet, de még a nemzet életére is. – The Faith I Live By, 68. o.

Most van itt az ideje, hogy fületek meghallja az irgalom gyengéd hangját. A mai nap érkezik el hozzátok a mennyei hívás. Ma az égben minden azt mondja: Jöjj.
Jöjj, mert minden készen áll. Aki csak akarja, jöjjön és vegye az élet vizét ingyen. Most van itt az ideje, hogy gyermeki egyszerűségre törekedjünk. Látni akarjuk, ahogy a büszkeség, a hiúság és a könnyelműség mind eltűnik. Az ítélet napja már közel van hozzánk. Férfiak és nők elszántan fognak majd vágyakozni arra az erőre, amely mindenféle más emberi támasznál nagyobb segítséget jelent számukra. Támaszunk csak a hatalmas Jahve karja lehet. Közel már a nap, amikor az emberek cselekedetei és erőfeszítései megítélésre és kiértékelésre kerülnek, és azt szeretnénk, hogy készen álljatok. Könyörgünk nektek, hogy számoljatok le a világ büszkeségével, a hiúsággal, a könnyelműséggel és az élet kérkedésével. Jézus szeret titeket. Jézus szán benneteket. Az angyalok sokaságát a megsegítésetekre küldi. És vajon most, miközben az egész menny rád figyel, neked vane gondod önmagadra?
Vannak, akik félnek szaván fogni Istent, mintha ez elbizakodottság lenne. Imádkoznak az Úrhoz, hogy tanítsa őket, de ugyanakkor félnek bizakodni Isten szavának ígéretében, és nem mernek hinni abban, hogy Ő tanított minket. Amíg alázatosan és tanulékony lelkülettel járulunk mennyei Atyánkhoz, buzgón vágyakozva arra, hogy tőle tanuljunk, addig miért is kételkednénk abban, hogy Isten teljesíti saját ígéreteit? Mikor az Ő akaratának megismerésére törekszel, akkor tudnod kell, hogy a vele való együtt munkálkodásban a te részed az lesz, hogy hidd: Ő vezetésével, támogatásával és áldásával segít, hogy teljesíthesd akaratát… Krisztus ma is vezeti népét, és megmutatja nekik, hol és hogyan munkálkodjanak. – Isten fiai és leányai, 67. o. (március 1.)

Büszkeség. Amikor a szóról gondolkodsz, talán egy büszke politikus, egy híres vagy gazdag ember, egy feltűnősködő egyén képe ugrik be. A büszkeség az, amikor azt gondolod, hogy másoknál fontosabb, jobb vagy. Valójában ez olyan érzés, amelyre sem alapozni, sem támaszkodni nem szabad a saját életedben. A büszkeség Luciferrel, az oltalmazó kerubbal indult, aki közvetlenül Isten szolgálatában állt. Nem tudjuk pontosan, az önző gondolatok mikor és hogyan fészkelték be magukat a szívébe, de az biztos, hogy ezek a gondolatok taszították a világegyetemet a nagy küzdelemként ismert harcba. Látjuk, hogy Sátán Isten ellenfele lett (Ézs 14:12-14 és Fil 2:5-11). Ebből eredően a világunk szenvedi a bűn következményeit, mióta Sátán kételyt ültetett Ádám és Éva elméjébe, majd azzal kísértette meg őket, hogy jobban szeressék önmagukat Istennél, jobban bízzanak magukban, mint benne.

1. Olvasd el 1Jn 2:15-17 verseit! Milyen három fő pontot tanít ez a szakasz a büszkeségről és a világ szeretetéről?

Lehet a büszkeség pozitív tulajdonság? Annak összefüggésében, amit tudunk róla, aligha, miközben a szót lehet pozitívan használni, például amikor arról beszélünk, amit valaki elért, vagy a mély elismerés jeleként azzal kapcsolatban, amit valaki megtett („Olyan büszke vagyok rád!”). Fontos tisztában lenni azzal, hogy a kiválóságra, elismerésre való törekvés, valamint ha értékeljük az Istentől kapott ajándékainkat, képességeinket, az nem feltétlenül büszkeség (önteltség). A Szentírás szerint létezik az önszeretetnek egy megfelelő fajtája (gondoljunk Jézus parancsára Mk 12:31 versében, ahol azt mondja, hogy úgy szeressük a többieket, mint önmagunkat), de ez mindig önzetlen szeretet.
Az ember nem büszke, ha érzékeli Isten jelenlétét az életében, és az életének céltudatos irányultsága van (1Tim 3:1). A büszkeség az, ha nem Istennek adjuk a dicsőséget azért, amit Ő tesz az életünkben.
Fontos emlékezni arra, hogy nem a javaink, a képességeink és az eredményeink határozzák meg az értékünket. Az értékünk mindig Istentől származik, hiszen mindenünket, amink van, még azt is, ami büszkeségre csábít, amúgy is csak tőle kaptuk. Ezt soha nem szabad elfelejtenünk!

Kérdezd meg magadtól: Valójában mennyire vagyok büszke? Hogyan befolyásolhatja a személyes büszkeség az Istennel és másokkal való kapcsolatomat?

EGW idézet

Semmi sem fogja úgy meggyengíteni a gyülekezet erejét, mint a büszkeség és a szenvedély… Krisztus a szeretet és az alázat példáját nyújtotta, és megparancsolta követőinek, hogy úgy szeressék egymást, ahogy Ő szeretett bennünket. Többre kell tartanunk másokat magunknál. Viszonyuljunk szigorral a jellemtulajdonságainkhoz, törekedjünk saját tévedéseink és hibáink felismerésére, de szenteljünk sokkal kevesebb figyelmet mások hibáira. Különleges odafigyeléssel tekintsünk embertársainkra – ne kívánjuk a javaikat, ne keressük és ne emeljük ki a tévedéseiket, hanem minden téren ragaszkodjunk a szigorú igazsághoz mind a testvéreinkkel, mind pedig azokkal szemben, akikkel csak kapcsolatba kerülünk. Ha önző módon saját érdekeinket tartjuk szem előtt, ha felsőbbrendűségi vagy versengési lelkületről teszünk bizonyságot, ezzel Isten bántjuk meg. A krisztusi lelkület arra készteti a követőit, hogy ne csak saját sikerükkel és jólétükkel törődjenek, hanem a testvéreikével is. Ilyen az az ember, aki úgy szereti embertársát, mint önmagát. […]
Csak Jézust kell magasztalnunk. Bármilyen képességgel rendelkezünk, bármilyen sikereket értünk el, ez nem magunknak és saját erőnknek köszönhető, hanem Istentől kapott szent feladatunk azt bölcsen felhasználni az Ő szolgálatára és dicsőségére. Mindaz, amink van, Istentől ránk bízott tőke. Miért magasztalnánk fel magunkat? Miért emlegetnénk mások hibáit? Minden képességünk és értelmünk a bölcsesség Forrásától ered, hogy magasztalhassuk Istent. […]
A talentumok miatti büszkeség nem lakozhat annak szívében, aki Krisztussal együtt elrejtőzött Istenben… Ezért tehát alázzuk meg magunkat, és hódoljunk Jézusnak, de sohase magasztaljuk fel magunkat… Ha életcélunk Jézus Krisztust szolgálni, úgy hódoljunk neki, hogy áldást szerezzünk az embereknek, és akkor még a legnehezebb feladat útja is megvilágosodik előttünk – ezt az utat jelölte ki megváltottainak az Úr. – That I May Know Him, 176. o.

A felelős beosztásban levők ne feledjék, hogy közeledünk az utolsó napok veszedelmeihez. Az egész világnak Isten elé kell járulnia… Senki se kövessen korlátolt és tévedésre hajlamos lényeket. Isten a halandók fölött áll, mindenki tőle kapja a bölcsességet és az ismeretet bármely dolog elvégzéséhez. Isten készségesen nyújt segítséget bárkinek. Nem részrehajló.
Akikre az Úr kiárasztja gazdag ajándékait, vigyázzanak, nehogy büszkeségük és önelégültségük átvegye fölöttük az uralmat. A befolyásos személyekért és azokért, akiket sokan készek követni, folyamatosan imádkozzanak a munkatársai, és tanácsolják őket. Imádkozzanak azért, hogy az Úr őrizze meg őket a büszkeségtől és az önigazultságtól. – Christ Triumphant, 158. o.

Két ember megy a gyülekezetbe imádkozni. Az egyikőjük köztiszteletben álló presbiter, aki legelőbb áll meg a gyülekezetben, a közösség előtt, ahol mindenki láthatja. Hangosan ad hálát a sok jóért, amit Isten neki adott. A másik személy a társadalom peremére került; ő a gyülekezet végében áll meg. Szemét elhomályosítják a könnyei, mert annyira ránehezedik bűneinek a terhe. A hátsó sarokban térdre rogyva, kétségbeesve suttogja: „Uram, kérlek, kegyelmezz nekem, bűnösnek!”

2. Olvasd el Lk 18:9-14 verseit! Mit gondolsz a két emberről? Mit gondolt róluk Jézus? Milyen fontos tanulságokkal szolgál számunkra ez a történet?

Nagyon könnyű felmagasztalni magunkat. Időnként második természetünkké válik, hogy másokkal folyamatosan tudassuk, mit értünk el, milyen jók is vagyunk. A menny szemében azonban ezek a dolgok önmagukban semmilyen kiválóságot nem jelentenek. Sőt, valójában szembemennek azzal, ahogy gondolkodnunk kellene, mivel „aki felmagasztalja magát, megaláztatik; és aki megalázza magát, felmagasztaltatik” (Lk 18:14). Jézus azt is tanácsolja, hogy a hátsó sorokban foglaljunk helyet, és hagyjuk, hogy a meghívónk emeljen ki minket, ha úgy akarja (Lk 14:8-10). Amit Jézus tanít, az éppen az ellenkezője annak, amit mi várunk. „Krisztus csak azt az embert mentheti meg, aki tudja, hogy bűnös” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház, 105. o.).
Ha előbb felismerjük bűnös állapotunkat, továbbá azt, hogy kétségbeejtő szükségünk van Krisztusra, csak akkor tudunk hozzá fordulni azzal a biztos tudattal, hogy „ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól” (1Jn 1:9). Minél közelebb húzódunk Krisztushoz, annál inkább tisztában leszünk bűnösségünkkel és értéktelenségünkkel. „Igazi önismeretre csak egy úton juthatunk: Krisztust kell szemlélnünk. Az ember azért tartja magát igaznak, mert nem ismeri Krisztust” (i. m. 105. o.). Mit gondol tehát Isten a büszkeségről? 1Pt 5:5 versében ez áll: „Isten a kevélyeknek [büszkéknek] ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad” (ÚRK). Nem is lehetne világosabb az állásfoglalása.

Mikor tapasztaltad utoljára Isten kegyelmét? (A helyzet az, hogy naponta kellene tapasztalnunk!) Nekünk is kegyelmet kell tehát tanúsítanunk mások iránt! Szánj egy kis időt most arra, hogy kérd Istent: tegyen alázatossá hatalmas kezében, hogy a megfelelő időben Ő emelhessen fel téged!

EGW idézet

Azt hiszed, hogy a tévedéseid és a bűneid olyan súlyosak, hogy az Úr már nem hallgathatja meg az imáidat, nem áldhat meg és nem üdvözíthet… Minél közelebb húzódsz Jézushoz, annál bűnösebbnek látod magad, hiszen tisztánlátásra teszel szert, így a tökéletlenségeid és az Ő tökéletes természete között még élesebb ellentét mutatkozik meg. De ne veszítsd el a bátorságodat, mert így te magad bizonyíthatod azt, hogy Sátán csalásai veszítettek erejükből, viszont Isten Lelkének megújító befolyása felrázott, és így eltűnt életedből a közöny és a hanyagság.
Amelyik szív nem látja saját bűnös voltát, nem élhet mélységes szeretetben Jézussal. A kegyelem által megváltozott lélek csodálja menynyei jellemét, viszont, ha nem látja saját erkölcsi romlottságát, akkor képtelen meglátni Krisztus szépségét és tökéletességét. Minél kevesebb értékelendőt találunk magunkban, annál többre értékeljük Megváltónk végtelen szépségét és fedhetetlenségét. Saját bűnösségünknek a beismerése vezet el a megbocsátó Istenhez. […]
A Mindenható nem úgy bánik velünk, ahogy a véges emberek bánnak egymással. Gondolatai az irgalom, a szeretet és a legőszintébb megértés gondolatai. Istenünk „bővölködik a megbocsátásban”. Ő mondta: „Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget.” […]
Emeljétek fel szemeiteket ti megpróbáltak, megkísértettek és elkeseredettek! Tekintsetek Jézusra! Az égre tekinteni mindig biztonságot nyújt, aki viszont csak lefelé néz, halálos veszedelembe kerül. Ha lefelé nézel, a föld meginog alattad, a talaj kicsúszik a lábad alól, és minden bizonytalanná válik.
Fejetek felett az ég azonban nyugodt és elmozdíthatatlan, és a menny mindig kész segíteni azoknak, akik felfelé törekszenek. A végtelen Isten átnyúl az egeken, hogy erős karjával magához öleljen. Közel van a Mindenható segítség, hogy áldást nyújthasson, felemelhessen és még a legbűnösebb embert is bátoríthassa, ha hittel néz Őreá. A bűnösnek csak az égre kell tekintenie. – Our High Calling, 27. o.

Isten… megajándékozta őket [az izraelitákat] törvényével és az engedelmesség feltételének teljesítésétől függően áldások ígéretével: „Mostan azért, ha figyelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok az én szövetségemet… lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép.” (2Móz 19:5–6) A nép nem fogta fel saját bűnös voltát. Azt sem, hogy Krisztus nélkül lehetetlen volt számukra Isten törvényének megtartása. Mindezek ellenére készségesen léptek szövetségre Istennel. Úgy érezték, hogy képesek voltak és lesznek saját igazságukat létrehozni, és ezért merték kijelenteni: „[…] Mindent megteszünk, amit az Úr parancsolt, és engedelmeskedünk.” (2Móz 24:7) Áhítatot keltő fenséggel tanúbizonyságot tettek a törvény kihirdetéséről, és rémületen remegtek a hegy előtt. Ám csak néhány hét telt el és máris megszegték Istennel kötött szövetségüket, és leborulva imádták a faragott képet. Nem remélhették Isten tetszését egy olyan szövetség útján, amelyet megszegtek. Most azonban, mikor belátták bűnös voltukat és azt is, hogy bocsánatra van szükségük, tudatára ébredtek annak, hogy nem lehetnek meg ama Megváltó nélkül, aki az ábrahámi szövetségben jelentette ki magát, és az áldozati felajánlásokban vetítette előre árnyékát. – Pátriárkák és próféták, 371. o.

Az egyiptomi palota hatalmas csarnokai pompával, élvezetekkel, nagy kényelemmel kérkedtek. „Megtanították Mózest az egyiptomiak minden bölcsességére, és hatalmas volt szóban és tettben” (ApCsel 7:22, ÚRK). Mózes hatalmat, gazdagságot és népszerűséget kapott, végül mégis valami egészen mást választott. „Nagy műveltségével kimagaslik minden idők nagy emberei közül. Páratlan történetíró, költő, filozófus, hadvezér és törvényadó volt. Mégis, amikor szinte az egész világ nyitva állt előtte, volt erkölcsi ereje ahhoz, hogy visszautasítsa a gazdagság kecsegtető kilátásait, a nagyságot és a hírnevet, »inkább választván az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideigóráig való gyönyörűségét« (Zsid 11:25)” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 205. o.).

3. Zsid 11:24-26 szerint miért választott Mózes más utat, miért alázta inkább meg magát?

Mózes későbbi alázatossága figyelemre méltó, különösen annak fényében, hogy milyen hatalommal bírt és honnan jött. Mégis, egy elhamarkodott, bűnös cselekedet miatt (2Móz 2:12) elveszítette önuralmát és önbizalmát. Osztálytermének innentől a hegyek számítottak, büszkesége tovaszállt. Negyven éven keresztül Isten tanította arra, amire tényleg szüksége lesz, hogy egy rabszolgaságból szabaduló nép vezetője lehessen, akiket elvezet az ígéret földjére. A hatalom és a gazdagság, amit előzőleg Egyiptomban megkapott, jelentéktelennek tűnt a szemében, amikor az örökkévaló dolgokra nézett. Isten különleges módon hívta el, és ő követte a hívást. Igen fontos dolgot mond el ezzel kapcsolatban 4Móz 12:3: „Az az ember, Mózes pedig igen szelíd volt, minden embernél szelídebb a föld színén” (ÚRK). Arról ismerszik meg Mózes, az egyik a nagy pátriárkák közül a Bibliában, hogy milyen alázatos és szelíd. Gondold végig, menynyire másként alakult volna az élete és vezetői szerepe, ha az élete e nagy eseményeibe bekúszik a büszkeség: az égő csipkeboroknál, az egyiptomi csapások alkalmával, az átkelésnél a Vöröstengeren, a mannahullásnál, amikor közvetlenül beszélt vele Isten, a Tízparancsolat átvételekor, amikor hallotta Isten szavát, miután megütötte a sziklát!

Tekints vissza az életedre! Ha valakinek rólad kellene jellemzést adnia, szerepelne benne az „alázatos” vagy a „szelíd” minősítés? Miért igen, vagy miért nem? Az az igazság, hogy önmagunkban nem tudunk alázatosak lenni. A bűn része az életünknek, ezért van szükségünk annyira Jézusra.

EGW idézet

Mózes negyven éven keresztül juhokat legeltetett Midián pusztájában. Úgy tűnt, hogy végleg elszakadt élete nagy küldetésétől, valójában azonban ez idő alatt lett felkészítve feladatának teljesítésére.
Mózes sok olyat tanult Egyiptomban, amit el kellett felejtenie. Azok a befolyások, amelyek körülvették őt – nevelő anyja szeretete, magas rangja, amelyet a király unokájaként töltött be, a kéznél levő dolgok eltékozlása, a finom modor, a bölcsesség és a hamis vallás miszticizmusa, a bálványtiszteletek pompája, az építészet és a szobrászat ünnepélyes magasztossága – mindez mély benyomást hagyott fejlődő elméjében, és bizonyos mértékben formálta szokásait és jellemét. Ezeket a benyomásokat csak az idő, környezetének változása és az Istennel való közösség tudta eltávolítani. Mózesnek egy életen át tartó küzdelmet jelentett a tévelygések megtagadása és az igazság elfogadása, de Isten mindig megsegítette, amikor a küzdelemhez kevés volt az ereje. […]
Azért, hogy megkapjuk Isten segítségét, el kell ismernünk gyengeségünket és elégtelenségünket; elménket azokra a nagy változásokra kell irányítanunk, amelyek bennünk végbe mennek… Sokan azért nem érnek el magas szintet – amelyet pedig elérhetnének –, mert Istenre várnak, hogy majd megcselekszi helyettük azt, aminek a megtételéhez elegendő erőt adott nekik. […]
A hegységek bástyái között Mózes egyedül volt Istennel. Itt nem tettek rá többé semmi benyomást Egyiptom pazar templomai, és elméjét nem befolyásolták többé az egyiptomi vallás babonái és hamisságai. Az örökkévaló halmok, hegyek ünnepélyes nagyszerűségében meglátta a Magasságos fenségét, és tudatára ébredt, hogy Egyiptom istenei mennyire erőtlenek és jelentéktelenek voltak. Itt mindenre maga a Teremtő írta rá nevét. Mózesnek úgy tűnt, mintha itt Isten jelenlétében állna. Büszkesége és önelégültsége szertefoszlott. A puszta egyszerűségében semmivé lettek egyiptomi életének könnyű és fényűző következményei. Mózes így vált türelmes, tiszteletteljes és alázatos emberré. „Az az ember pedig, Mózes, igen szelíd vala, minden embernél inkább, akik e föld színén vannak.” (4Móz 12:3) Jákob hatalmas Istenébe vetett hite erős volt. – Conflict and Courage, 86. o.

Mózes alkalmas volt arra, hogy a föld nagyjai között kimagasló helyet foglaljon el, hogy a legdicsőbb ország királyi udvarában tündököljön, és megmutassa hatalma erejét. Nagy műveltségével kimagaslik minden idők nagy emberei közül. Páratlan történetíró, költő, filozófus, hadvezér és törvényadó volt. Mégis, amikor szinte az egész világ nyitva állt előtte, volt erkölcsi ereje ahhoz, hogy visszautasítsa a gazdagság kecsegtető kilátásait, a nagyságot és a hírnevet. […]
Mózest tanították arra is, hogy Isten a végső jutalmat az ő alázatos és engedelmes szolgáinak megadja, és ezzel szemben minden világi előnyt jelentéktelennek minősített. A fáraó palotájának a nagyszerűségét és az uralkodó trónját ösztönzésként tárták elé. Ő azonban tudta, hogy a királyi udvar bűnös örömei és élvezetei az embert elvonják Istentől. Mózes túltekintett a káprázatos palotán, a koronán, és tekintetét arra a nagy megtiszteltetésre irányította, amelylyel a Magasságos az Ő szentjeit ajándékozza majd meg bűntől mentes országában. A hit szemével Mózes látta azt a hervadhatatlan, el nem pusztítható koronát, amelyet a mennyei világ Királya helyez a győztesek homlokára. – Pátriárkák és próféták, 245–246. o.

Képzeld azt, hogy Jézus tanítványa vagy! Vele utazol, együtt eszel vele, egymás mellett alszotok, és tőle tanulsz, miközben Ő számtalan életet formál át, közöttük a tiedet is! Az emberek tolonganak körülötte, és te egyszer csak ráébredsz, mennyire különleges, hogy Ő téged választott ki azok közé, akik a legközelebb lehetnek hozzá. Aztán megfogalmazódik benned a kérdés: Vajon ki a legnagyobb a tanítványok közül?

4. Lk 22:24-27 verseiben azt olvassuk, ahogy Jézus reagál a tizenkét tanítvány vitájára, amit a nagyságról folytattak. Melyik kijelentés foglalja össze legjobban Jézus üzenetének lényegét?

Azt gondolhatnánk, hogy miután annyi időt töltenek Jézussal, egy ilyen vitára nem kerülhetne sor a tanítványok között. Mégsem ezt látjuk. Ahelyett, hogy elégedettek lennének elhívásukkal, büszkeség üti fel a fejét közöttük, és azon kezdenek gondolkodni, ki lehet nagyobb köztük. Nem is olyan nehéz domináns teret adni az ilyen gondolatoknak. Ez komoly figyelmeztetés. „Semmi sem sérti úgy Istent, és semmi sem veszélyezteti annyira az ember lelki életét, mint a gőg és az önelégültség. A bűnök között ez a legreménytelenebb, a leggyógyíthatatlanabb” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, Advent Kiadó, 102. o.).
Ez nagyon komoly dolog. Az önteltség minden másnál jobban bántja Istent, és ezt a jellemtulajdonságot nehéz legyőzni, mert többnyire nem ismerjük fel. Önelégülten nem kívánunk önvizsgálatot tartani, mivel a büszkeség uralkodik rajtunk. Meg kell állnunk, önvizsgálatot kell tartanunk, majd kérjük Istent, nyissa meg a szemünket, hogy meglássuk valódi állapotunkat, mivel a büszkeség válhat a legfőbb tényezővé, ami akadályozza az Istennel való szoros kapcsolatot.

Ha ráébredtél, hogy egyedül Isten szabadíthat meg a büszkeségtől és az önzéstől, állj meg egy pillanatra, és mondd el ezt az imát: „Uram, vedd a szívemet, mert én magam nem tudom odaadni! A szívem a Tied, tartsd meg tisztán, mert én nem tudom megőrizni! Ments meg akkor is, ha ellenállok; ha gyenge vagyok; ha Téged nem tükrözlek! Alakíts, formálj, emelj fel abba a tiszta, szent légkörbe, ahol szereteted gazdag árja átjárhatja lelkem” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház, 106. o.)!

EGW idézet

Az újjászületés a szívben végbement változást igazolja, ami azonban csak a Szentlélek hatékony munkája által valósul meg… A büszkeség és önszeretet ellentétesek Isten Lelkével, az emberi természet minden erejével meg akarja akadályozni azt, hogy az egyén lemondjon az önmagáról alkotott felfogásáról és büszkeségéről, és a krisztusi szelídség és alázat felé fordulhasson. De ha az örök élet útján akarunk járni, nem hallgathatunk énünk sugallataira. „Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem.” (Zsolt 51:10) Amint mennyei világosságot nyerünk, és elkezdünk együttműködni a mennyei lényekkel, Krisztus ereje által „újjászületünk” és megtisztulunk a bűn szennyétől. – The Faith I Live By, 137. o.

Jakab és János anyjuk által tárták kérelmüket Jézus elé, hogy Krisztus országában a legmagasabb tisztségeket foglalhassák el. Mit sem gondolva Jézus ismételt tanításaira, országának lényegét illetőleg ez a két fiatal tanítvány még mindig abban reménykedett, hogy a Messiás az emberi kívánalmaknak megfelelően foglalja el majd trónját, veszi át királyi hatalmát. Anyjuk, aki szintén igényelte fiai számára a tisztelethelyeket, így kérlelte az Urat: „Mondd, hogy ez az én két fiam üljön a te országodban egyik jobb kezed felől, a másik bal kezed felől.” (Mt 20:21)
Az Üdvözítő ellenben így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Megihatjátok-e a pohárt, amelyet én megiszom? És megkeresztelkedhettek-e azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Noha ebben a pillanatban eszükbe jutottak a próbákra és szenvedésekre vonatkozó titokzatos kijelentések, azok ellenére bátran felelték. „Meg.” Megtiszteltetésnek tekintették, ha azzal bizonyíthatják hűségüket, hogy megosztanak mindent, ami Urukat éri (Mt 20:22).
„Az én poharamat megisszátok ugyan, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedtem, megkeresztelkedtek” – jelentette ki nekik Jézus. Trón helyett a kereszt vár reá, társnak jobb és bal keze felől egy-egy gonosztevő. Jakab és János részesült Mestere szenvedéseiben, az egyikre gyors halál várt kard által, a másiknak sorsa pedig az volt, hogy Ura szolgálatában és követésében gyalázat és üldöztetés közben túlélje az összes tanítványt. Jézus így folytatta: „De az én jobb és bal kezem felől való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz az, akiknek az én Atyám elkészítette.” (Mt 20:21–23) […]
Isten országában nincs részrehajlás. Állást, rangot ott nem lehet kiérdemelni, kiosztásuk azonban mégsem önkényes. A jellem jutalma. A korona és a trón az elért magaslatok jelképei, az önmagunk felett aratott győzelmeink jelvényei, az Úr Jézus Krisztus kegyelme által. […]
Az áll legközelebb Krisztushoz, aki legtöbbet merített önfeláldozó szeretetéből. „A szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt” (1Kor 13:4–5) – szeretet, amely a tanítványokat Urukhoz hasonlóan arra indítja, hogy embertársaik megmentéséért mindent feláldozzanak; hogy ezért éljenek, dolgozzanak és halálig síkraszálljanak. – Az apostolok története, 541–543. o.

5. Olvassuk el újra Lk 22:27 versét! Milyen kulcsüzenetet találunk itt, amely Krisztus minden követőjének szól?

Éles ellentétben áll Jézus végtelen alázatának példája azzal, ahogy a tanítványok vágytak a nagyságra, vagy amikor azt hitték, hogy jobbak a társaiknál. Jézus így beszélt: „Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál” (Lk 22:27, ÚRK). Ő mindennap adott azoknak, akik körülötte szükséget szenvedtek, mivel könyörületes volt, és úgy tekintett a sokaságra, mint pásztor nélküli juhokra. Tisztában volt vele, hogy az emberiségnek mindennél nagyobb szüksége van Őrá, miközben csak kevesek fogták fel ezt az egyszerű igazságot. Feladta a mennyet azért, hogy életét adja az emberekért abban a reményben, hogy végül megértik a kegyelem e cselekedetét, és megfelelő választ adnak a hívásra, hogy kapcsolatba kerüljenek vele.

6. Olvasd el Fil 2:3-8 verseit! Az itt elhangzottak szerint tehát miként kellene élnünk a kereszt világosságában?

Jézus mindezt véghezvitte, elszenvedte. Amikor elég sokáig megállunk, hogy Őt szemléljük, nem tudjuk nem észreveni saját tisztátalanságunkat, illetve azt, hogy milyen elképesztően szükségünk van Rá ma. Amikor ránézünk, minden más (különösen a magunk személye és saját nagyságunk érzete) teljesen jelentéktelenné válik a szemünkben. Aki Ő, amit tett és amennyire szereti a teremtményeit, az válik igazán fontossá és középponttá. Az én biztosan ellebben, amikor Őt nézzük. Jézus. Milyen gyönyörű és magasztos név! Ő az alázat tökéletes megtestesítője. Amikor nyitott szívvel tanulunk róla, amikor megértjük, mit tett értünk, amikor hagyjuk, hogy az élet Igéje beszivárogjon az elménkbe, ráébredünk, milyen önteltek és nyomorultak vagyunk valójában.
Ha a vele élő és tőle tanuló tanítványok is küzdöttek a büszkeséggel, nem hitegethetjük magunkat azzal, hogy különbek vagyunk. Csak akkor növekedhetünk a Krisztussal való kapcsolatunkban, ha alázatosak leszünk.

Tölts el vele egy kis időt most! Vedd a Bibliádat, végy tollat és papírt, és keress egy csendes helyet, akár a szabadban is! Hívd Istent, hogy lágyítsa meg a szívedet, és beszéljen hozzád! Szóról szóra írd le Zsoltárok 138.-t, és közben figyeld meg, mely szavak ragadnak meg leginkább!

EGW idézet

Sokan azért gyengülnek el lelkileg, mert Krisztus helyett önmagukra tekintenek… Számunkra Krisztus jelenti azt a nagy tárházat, ahonnan minden alkalommal erőt és boldogságot meríthetünk. Miért fordítjuk el szemünket az Ő erejéről, és sajnálkozunk saját gyengeségünkön? Miért feledjük el, hogy Jézus kész megsegíteni minket minden nehézségben? Amikor saját alkalmatlanságunkról beszélünk, szégyent hozunk rá.
Önmagunk helyett tekintsünk szüntelenül Jézusra, és napról napra váljunk egyre hasonlóbbá Őhozzá. Beszéljünk róla egyre többet, és fogadjuk nagyobb felkészültséggel kedvességét, segítségét és áldásait! Ha ilyen közösségben élünk vele, erőssé válunk az Ő erejében, és a körülöttünk levő emberek áldására és megsegítésére lehetünk.
Krisztus mindent megadott annak érdekében, hogy erősek lehessünk. Nekünk adta Szentlelkét, akinek feladata, hogy Krisztus minden ígéretét az emlékezetünkbe idézze, hogy békességben és a bűnbocsánat édes érzésében részesülhessünk. Ha tekintetünket a Megváltóra emeljük, és bízunk az Ő hatalmában, biztonságérzet fogja eltölteni lelkünket. Krisztus szentsége a mi szentségünkké válik.
Amikor kísértések vesznek körül, elárasztanak a gondok és nehézségek, csüggedsz, és bánatos vagy, és mármár átadod magadat a kétségbeesésnek, akkor tekints fel oda, ahol hitszemeddel utoljára láttad a világosságot! Ekkor a körülötted eluralkodó sötétséget eloszlatja Isten dicsőségének fényes ragyogása. Ha a bűn uralomra tör a lelkedben, és bántja lelkiismeretedet, s a hitetlenség megzavarja gondolkodásodat, siess az Üdvözítőhöz! Kegyelme elegendő a bűn legyőzéséhez. Jézus megbocsát és megörvendeztet minket Istenben.
Az Úr fejleszteni kívánja értelmünket. Arra vágyik, hogy kegyelmét megnyugtassa rajtunk… Ha eggyé válunk Jézus Krisztussal, miként Ő is egy az Atyával, akkor az Atya úgy szeret bennünket, mint Fiát. Nekünk is részünk lehet abban a segítségben, mint Krisztusnak, erőt kaphatunk minden veszély elhordozására, hiszen Isten a mi védőpajzsunk és oltalmunk. – Isten csodálatos kegyelme, 259. o. (szeptember 8.)

Isten olyan sokat tett annak érdekében, hogy mi szabadok lehessünk Krisztusban, és kiszabaduljunk a rossz szokások és a gonosz hajlamok rabságából! Fiatal barátaim, igyekeztek-e szabaddá válni Krisztusban? Ti egyik vagy másik névleges keresztényre mutattok, és ezt mondjátok: „Nem bízom benne. Ha ilyen egy példás keresztény élete, akkor nem kérünk a kereszténységből.” Ne tekintsetek a körülöttetek élő emberekre, hanem tekintsetek az egyedüli tökéletes példaképre, az Ember Jézus Krisztusra! Reá tekintve változtok el az Ő képmására. – Our High Calling, 29. o.

„Minél közelebb jutunk Jézushoz, és minél tisztábban meglátjuk jellemének tisztaságát, annál inkább érezzük a bűn mérhetetlen rútságát, és annál kevésbé dicsőítjük önmagunkat. Azok, akiket a menny szentnek ismer el, soha nem hivalkodnak jóságukkal” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház, 106. o.).
„A dicsőség előtt van a megalázkodás. A menny azt a munkást választja magas poszt betöltésére, aki Keresztelő Jánoshoz hasonlóan alacsony beosztást vállal Isten előtt. A leggyermekibb tanítvány végzi Istenért a leghatékonyabb munkát. A mennyei értelmes lények azokkal tudnak együttműködni, akik nem a maguk dicsőségét keresik, hanem lelkek megmentéséért munkálkodnak…
Ám ha az ember felmagasztalja magát, s úgy érzi, hogy rá feltétlenül szükség van Isten nagy tervének sikeréhez, az Úr félreteszi őt… (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1990, Advent Kiadó, 369–370. o.).
Ne feledd! A büszkeség bizonyulhat az egyik legnagyobb akadálynak az Istennel való kapcsolat kialakításában. Ha elégedettek vagyunk magunkkal, és nem tudatosul bennünk, hogy szükségünk van Istenre, akkor egyszerűen nem fogunk törekedni a Vele való kapcsolat ápolására. Jézus volt a legalázatosabb Ember a földön, Aki életével szemléltette, milyen szoros kapcsolatban élni Istennel.

Naponkénti tanulmányozásra:

1Krónikák 16

1Krónikák 17

1Krónikák 18

1Krónikák 19

1Krónikák 20

1Krónikák 21

1Krónikák 22;

Ellen G. White: Étrend és táplálkozás, 11. fejezet, egészen a „Ne idézd elő a nyomorúság idejét!” alcímig

1. Mi volt Hémán, Jedutun és a többi, név szerint megnevezett férfi feladata?

2. Hány szekeret tartott meg Dávid a hadizsákmányból? 

3. Ki győzte le a hatalmas termetű férfit, akinek hat-hat ujja volt minden kezén és lábán?

4. Mire utasította az Úr angyala Gádot? Mit kellett mondania Dávidnak?

5. Többek között mi az oka annak, hogy egyeseknek nem sikerült egyszerűsíteniük az étrendjükön?

Általános áttekintés

Az első tanulmányban az Úr Laodicea lelki betegségéről felállított diagnózisáról tanultunk: „Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok […] és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen” (Jel 3:17). János, a Jelenések prófétája elítélte a lelki büszkeség problémáját, amely abból fakad, hogy az ember a saját énjére összpontosít. A megrázó valóság az, hogy Istentől elszakítva semmit sem tehetünk önmagunk legyőzéséért. Hálásak lehetünk azért, hogy a Biblia üzenete teljes egészében ennek az önmagunkkal kapcsolatos problémának a megoldásával foglalkozik, amely mindannyiunkat érint.
Ezen a héten a büszkeség bűnét vizsgáljuk meg, hogy megértsük annak működési mechanizmusát és veszélyes voltát. Ehhez három fő eseménycsoportot fogunk elemezni: (1) a büszkeség kezdetei a mennyben: Lucifer elhatározta, hogy elfoglalja Isten helyét (Ézs 14:13); (2) a Bábel tornya építőinek törekvése: eltervezték, hogy nevet szereznek maguknak azzal, hogy egy égig érő tornyot építenek (1Móz 11:4); és (3) a büszkeség és az alázatosság párhuzamos példái: a fáraó és Mózes, Nabukodonozor és Dániel, a farizeus és a vámszedő a Jézus példázatában (Lk 18:9–14). Ez a harmadik rész a bibliai bölcsesség tanításai alapján (Péld 11:2; 27:1–2) összehasonlító elemzést nyújt a büszkeségről és az alázatosságról.

Magyarázat

Lucifer büszkesége. – A Lucifer büszkeségéről szóló legfontosabb bibliai szöveg Ézsaiás 14:12–15 szakaszában található, amely része Ézsaiás Babilon elleni próféciájának (Ézsaiás 14:3–23). Megjegyzendő, hogy a Babilon, illetve Lucifer ellen szóló üzenetben használt nyelvezet hasonlít a laodiceai egyház ellen megfogalmazott vádak nyelvezetéhez: „Holott ezt mondtad [Lucifer] / Mivel ezt mondtad [Laodicea]” (Ézs 14:13; Jel 3:17). Mind a laodiceai egyháznak címzett levélben, mind Ézsaiás Lucifer ellen szóló üzenetében ötször fordul elő az egyes szám első személyben történő kommunikáció: „az égbe megyek föl”, „Isten csillagai fölé helyezem trónomat”, „az összegyülekezés hegyén telepszem meg”, „a magas felhők fölé megyek föl”, és „hasonló leszek a Magasságoshoz” – hirdeti Lucifer. Akárcsak a laodiceaiaknak írt levélben, Ézsaiás üzenete is egy váratlan fordulatot tartalmaz: „Pedig a Seolba szállsz alá, a sírgödör mélységébe” (Ézs 14:15). Mindkét próféciában az ihletett szerzők az egyértelműen elítélt dicsekvés forgatókönyvét írják le.
Ezt a kontextust szem előtt tartva fordítsuk figyelmünket Lucifer bukásának történetére, amely tele van lelki tanulságokkal. Pontról pontra elemezzük ezeket.
•    Lucifer neve. – Lucifer problémája közvetett módon a nevében is benne van, amely a latin lux ferre („fényhordozó”) kifejezésből származik. Ez a héber heylal („fény”) szó fordítása, amely az istenimádat során elhangzó „halleluja” kiáltást idézi fel. A név jelentése arra utal, hogy Lucifer legmélyebb szándéka az volt, hogy imádják őt. Teljes szívéből vágyott erre (Ézs 14:13).
•    Az önfelmagasztalás. – Ahhoz, hogy imádják, Lucifer folyamatosan arra törekedett, hogy feljebb lépjen a ranglétrán: célja az volt, hogy Isten pozícióját foglalja el. Ez a felfelé irányuló törekvés többször is feltűnik a szövegben, ami Lucifer szándékát hangsúlyozza. Először is, a fölfelé mozgást leíró kulcsszó, az alah („felemelkedni”) kétszer jelenik meg a Lucifer által végrehajtott cselekvések sorozatának első és utolsó igéjeként: „az égbe megyek föl” (Ézs 14:13), és „a magas felhők fölé megyek föl” (Ézs 14:14). Ez a fölfelé irányuló mozgás visszhangzik az 'arim igében is („felmagasztaltatom magam”), aminek a szó szerinti jelentése
„felmászni”, és Lucifer trónjára utal. Lucifer merész szándéka tehát az volt, hogy trónját „Isten [legmagasabb] csillagai fölé helyezze”.
•    Lucifer célja. – Lucifer célja az volt, hogy feljusson az „összegyülekezés hegyére”. Az Ezékiel 28. fejezetében található párhuzamos szakasz „Isten hegyére” utal (Ez 28:16), amely Isten templomának helyét jelöli, ahová népe összegyűl imádni Őt. Ézsaiás 14:13 verse voltaképpen meghatározza, hogy ez a hely „az északi végeken” (VDC) / „a távoli északon” (NTR) található, ami a legmagasabb hely, magának Istennek a helye, ahol a mennyben lakók imádják Őt. Zsoltár 48:2 versében is ugyanez a kifejezés jelöli a templom helyét („az Ő szentséges hegye”).
•    Lucifer mélyen rejlő szándéka. – A fentebb említett igei rész Lucifer valódi szándékának felfedésével zárul: „Hasonló leszek a Magasságoshoz” (Ézs 14:14). Ezek Lucifer utolsó szavai, amelyek ebben a szakaszban szerepelnek (Ézs 14:14). Ez a beszámoló a büszkeségre mint istenkáromlásra és az azzal járó merészségre világít rá: az Istenhez hasonlóvá válás vágyára. A végső konklúzió az alábbi következményekre figyelmeztet: a menny legmagasabb helyét, az Isten trónját elfoglalni szándékozó luciferi büszkeség eredménye, hogy Lucifer és mindaz, aki követi őt, „nyomorult, nyavalyás, szegény, vak és mezítelen” lesz (Jel 3:17), és „a Seolba száll alá, a sírgödör mélységébe” (Ézs 14:15).
A bábeli büszkeség. – A Bábel tornya építőinek tevékenységét leíró nyelvezet a teremtés történetét idézi, egyértelműen jelezve az építők szándékát, hogy Isten helyébe lépjenek, és önmagukat Teremtőként azonosítsák. Ez a szándék már a 10. fejezet elején feltárt nemzetségi táblázatban is nyilvánvaló, ahol a szerző a Nimród által alapított Bábelt a re'shit („a nagy”, 1Móz 10:12) vagy „a kezdet” műszóval vezeti be. Ugyanez a szó vezeti be Isten teremtő munkáját is (1Móz 1:1).
Bábel tornyának építőit is ugyanaz a vágy hajtja, mint Nimródot: Isten helyébe lépni! Isten szava – wayyomer, 'Elohim, amit „Isten mondta”ként fordítanak, s amely Isten teremtő cselekedeteinek ritmusát jelzi – itt az „építők” magától értetődő alanyával együtt használatos: wayy'omeru, azaz „ők mondták” (1Móz 11:3–4). A teremtés isteni megvalósulásának nyelvezete – wayehi, „és lett” (1Móz 1:3) – Bábel tornya megvalósulásának is a nyelvezete: wattehi, azaz „lőn nékik… [tégla] gyanánt” (1Móz 11:3 [Károli], azaz „téglaként szolgált nekik” [az EDCRváltozat szerint]). Az Isten teremtéskor alkalmazott szabad döntéséhez kapcsolódó terminológia – na'aseh, „teremtsünk [embert]” (1Móz 1:26) – négyszer jelenik meg az építők önálló döntésével kapcsolatban: „Jertek, vessünk téglát és égessük ki jól!” (1Móz 11:3), valamint: „Jertek, építsünk magunknak várost és tornyot!” (1Móz 11:4). Még az a szándék is, hogy nevet szerezzenek maguknak (1Móz 11:4), az isteni kiváltságok bitorlása, hiszen csak Isten „magasztalhatja fel” az ember nevét (1Móz 12:2), egyedül Ő szerezhet nevet magának (Ézs 63:12, 14; Jer 32:20).
Bábel tornyának építői tehát ugyanazt a célt tűzték maguk elé, mint Lucifer. Hozzá hasonlóan ők is fel akartak emelkedni Isten helyére, az
„Isten kapujához” (BabEl). Történetünk a torony nevével kapcsolatos ironikus szójátékkal végződik: a BabEl (az „Isten kapuja”), a merész építkezési vállalkozás neve a balal szót sejteti, melynek jelentése „zűrzavar” (ld. 1Móz 11:9).
A büszkék és az alázatosak. – A Bibliában nem találunk elvont fogalmakkal operáló esszét a büszkeségről és az alázatosságról. Az erényeket és a bűnöket legjobban a bibliai történetek és azok szereplőinek cselekedetei révén érthetjük meg. A Bibliában az alázatosságról és a büszkeségről szóló tanításokat a szerény és a felfuvalkodott emberek közti ellentétek szemléltetik, gondolok itt elsősorban a Káin és Ábel, a Jákob és Ézsau, a József és testvérei, a fáraó és Mózes, vagy a Dániel és Nabukodonozor közötti ellentétekre. E heti tanulmányunkban a fáraó és
Mózes közötti ellentétet elemezzük.
•    A fáraó és Mózes. – A Kivonulás könyvének elején mindkét férfi szembesül azzal a ténnyel, hogy Isten távol van tőle, amikor viszont megtapasztalják Isten közelségét, az Úr jelenléte eltérő reakciót vált ki bennük. Mózes úgy válaszol Istennek, hogy két kérdést tesz fel Neki. Az első voltaképpen önmagára vonatkozik: „Kicsoda vagyok én?” (2Móz 3:11). Mózes jelentéktelennek érzi magát Isten előtt, alkalmatlannak arra, hogy teljesítse a rá bízott küldetést. Mózes második kérdése magát Istent érinti: meg akarja ismerni Őt (2Móz 3:13), hogy kapcsolatba lépjen Vele.
Másrészt, amikor a fáraó Istenről hall, első reakciója az, hogy tagadja a létezését, Mózessel ellentétben nem hajlandó tudomást venni Róla (2Móz 5:2). Egyszerűen azért képtelen elismerni a létét, mert saját magát tartja istennek, következésképpen hallani sem akar más istenségről. Nem engedelmeskedik a mennyei parancsnak: nem engedi el az izraelitákat, hogy szabadon ünnepelhessék a szombatot (2Mózes 5:6–9), hanem még keményebb munkára kötelezi őket. Az Úr „szemtől szemben” ismerte Mózest (5Móz 34:10), miközben a fáraó továbbra is elutasította Őt, és nem volt hajlandó megalázkodni Előtte (2Móz 10:3). Míg Mózes a föld legalázatosabb embereként maradt fent a történelmi köztudatban (4Móz 12:3), a fáraóra a legarrogánsabb férfiként emlékeznek mind a mai napig (2Móz 7–10; vö. Neh 9:10).

Alkalmazás

Tanács a tanító számára: Hogyan halunk meg önmagunknak? Ugyanilyen fontos kérdés az is, hogy miként őrizzük meg alázatos magatartásunkat, amikor a Teremtőnket szolgáljuk. A kérdésekre adott válaszok feltérképezése érdekében olvasd el az alábbi gondolatokat! Beszéljétek meg a csoportban az alábbi kérdéseket!
Elmélkedésre: Az Úr mindannyiunkat lelki és természetes adományokkal ajándékozott meg, hogy áldásként szolgáljunk egyháza számára. Ezek közé az ajándékok közé tartozik az éneklés, a prédikálás, a tanítás, a segítségnyújtás, a vendégszeretet gyakorlása, az evangelizálás, a történetmondás, stb. Sajnos, könnyen szem elől tévesztjük magát az ajándékok Adományozóját, és teljes figyelmünket az ember felmagasztalására fordítjuk.
1.    Mit tehetsz annak érdekében, hogy alázatos maradj, miközben a Tőle kapott ajándékokkal következetesen az Urat és az Ő dicsőségét szolgálod?
2.    Milyen veszélyei vannak a büszkeségnek és önmagunk felmagasztalásának?
3.    Miért olyan fontos az alázat és a szerénység, amikor az Úrnak szolgálunk?
4.    Beszéljétek meg a fenti kérdésekre adott válaszokat Pál kijelentésének fényében: „Naponként a halál révén állok” (1Kor 15:31). Pál szerint hogyan juthatunk el erre a „halálra”? Miért döntő fontosságú ez a „halál” az Úrnak való alázatos és sikeres szolgálatban?
Tanács a tanítónak: Oszd párokra a szombatiskolai csoportodban résztvevő személyeket, és bízd meg őket egyegy ellentétes karakterpár vizsgálatával: Káin és Ábel, Ábrahám és Lót, Jákob és Ézsau, József és testvérei, Dániel és Nabukodonozor. Adj nekik időt, hogy elemezzék a különbségeket, és készítsenek egy rövid prezentációt is tanulmányozásuk eredményéről, majd kérd meg őket, hogy osszák meg gondolataikat a csoport többi tagjával.
Káin és Ábel (1Móz 4): Hasonlítsátok össze Káin és Ábel nevének jelentését, azt, hogy mit választottak áldozatul, illetve hogy milyen párbeszéd zajlott le közöttük!
Ábrahám és Lót (1Móz 13): Elemezzétek Ábrahám és Lót földválasztáshoz való hozzáállását!
Izsák és Ismáel (1Móz 18): Hasonlítsátok össze azokat a pillanatokat a történetben, amikor nevetnek a szereplők! Beszéljétek meg a csoportban Izsák engedelmes magatartását, amikor atyja, Ábrahám áldozatul ajánlotta fel őt (1Móz 22)!
Jákob és Ézsau (1Móz 27): Hasonlítsátok össze a testvérek elsőszülöttséghez való hozzáállását, és későbbi találkozását Mózes első könyve 33. fejezetében!
József és testvérei (1Móz 37): Hasonlítsátok össze a testvérek József álmai által kiváltott reakcióját a József bosszúvágyától való félelmével (1Móz 50)!
Nabukodonozor és Dániel (Dán 1, 3, 4): Nabukodonozor Dániel 3. fejezetében megpróbálja bitorolni Isten felsőbbrendűségét, a 4. fejezetben viszont mély alázatosságról tesz bizonyságot. Hasonlítsátok össze Nabukodonozor két lelkiállapotát!