SZEMBENÉZÉS A VALÓSÁGGAL

E heti tanulmányunk: 1Mózes 2:7; 1Mózes 3:8-10; Jeremiás 31:3-4; János 15:1-11; Róma 8:9-11; Jelenések 3:14-22; Jelenések 4:9-11

Miként írnád le az Istennel való jelenlegi kapcsolatodat? Életteli és erős? Elég időt fektetsz bele, kutatod ihletett Igéjét, és úgy beszélsz Vele, mint egy baráttal? Ha igen, mennyi az az idő, amit ezekkel a dolgokkal töltesz? Érzele késztetést arra, hogy megoszd másokkal az Istennel való közösséged dolgait, csak mert ez a legcsodálatosabb kapcsolati szál az életedben? Mondhatjuk, hogy igen, újra és újra rápillantasz, de ha őszintén szembenézel magaddal, ki kell mondanod, hogy valójában már nem is olyan erős, mint lennie kellene. Vagy az is lehet, hogy a két végpont között található valahol, azon a tájon, amit a Biblia úgy jellemez, hogy
„lágymeleg” (Jel 3:16).
Gondolkodtál már azon, vajon az angyalok felteszik-e a kérdést, miért nem élünk Istenünk és Megváltónk nagyobb dicsőségére, éhezve az igazságot, elménket odaszánva, hogy minden egyes nap közelebb kerülhessünk Istenhez? Mert igaz az, hogy az Istennel való kapcsolatunkon áll vagy bukik minden ma és az örökkévalóságra nézve egyaránt.
A héten jelenlegi lelkiállapotunkról fogunk elmélkedni, Istennel való kapcsolatunkról, és arról, mit tanácsol a Biblia erre nézve számunkra. Nem válhatunk jobbá addig, amíg őszintén szembe nem nézünk önmagunkkal, valamint nem figyelünk jobban arra, mit tanácsol Jézus ezzel kapcsolatban.

Áprils 4. – A könyvevangélisták szombatja

EGW idézet

Az Istennel való kapcsolat kialakulásában a megújult ember csak visszakerült az Úrral való közösségébe… Elsősorban családja és legközelebbi rokonai iránt elkötelezett. Semmi sem menti fel, ha elhanyagolja a belső kört egy nagyobb külső kör érdekében. A végső számadásban apák és anyák felé felteszik a kérdést, mit tettek és mondtak, hogy biztosítsák a rájuk bízott lelkek üdvösségét és azt a felelősséget, hogy elvitték őket a világba? Vajon elhanyagolják bárányaikat, idegenek gondjaira hagyva őket? A másokért végzett sok jó nem törli el Isten iránti tartozásunkat: a gyermekeinkről való gondoskodást. Családunk lelki jóléte az első.
Gyermekeink helyes nevelése és elméjük formálása az az anyákra bízott legnagyobb küldetés, amit valaha halandókra bíztak.
Amikor csak felvállalod a hozzád legközelebb állókért rajtad nyugvó felelősséget, akkor Isten megáld téged és meghallgatja imáidat. Túl sokan vannak, akik csak kifelé végeznek misszió munkát, miközben saját háznépük szűkölködik az efféle erőfeszítések tekintetében – és elpusztulnak az elhanyagoltság miatt. Az elsődleges miszsziómunka arra ügyelni, hogy szeretet, világosság és öröm áradjon az otthonba. Ne törekedj arra, hogy valami nagy életmód, vagy egyéb misszió munkát végezz, amíg nem tettél eleget otthoni kötelességeidnek. Minden reggel arra kell gondolj, mit tehetsz ma? Milyen kedves és szelíd szót szólhatnék? Az otthoni kedves szavak olyanok, mint az áldott napsugár. A férjnek, a feleségnek és a gyermekeknek egyaránt szükségük van rájuk… Minden szívnek arra kellene vágyódnia, hogy olyan sokat nyerjen a mennyből, amennyit csak lehetséges. – Isten fiai és leányai, 252. o.

Isten szolgálatában nincs középút… Senki se számítson arra, hogy miközben kompromisszumot köt a világgal, örülhet az Úr áldásainak is. Bárcsak Isten népe kijönne és elszakadna a világtól. Jobban kellene vágynunk mennyei Atyánk akaratának teljesítésére. Bárcsak az igazság ránk ragyogó fényét úgy fogadnánk, hogy fényes sugarai rólunk szétáradhassanak a világra. Bárcsak meglátnánk, hogy a rendelkezésünkre álló hit késztetésére lehetünk jobb férfiak és nők, mivel hitünk élő valóság, jellemünk megszentelője és életünket átformáló erő… Bárcsak mennyei dolgokról beszélgetnénk. Vegyük körül magunkat a keresztény vidámság légkörével. Mutassuk meg, hogy vallásunk képes kiállni a próbát. Bárcsak jóságunk, türelmünk és szeretetünk által bemutatnánk a világnak hitünk erejét. – Our High Calling, 305. o.

Elgondolkodtál valaha azon, mit mondhatna Jézus, ha le kellene írnia a vele való jelenlegi kapcsolatunkat? Talán azt mondaná, hogy igen, erős a kapcsolatunk, vagy talán azt, hogy azért régen jobb volt. Vagy mit mondhatna, ha az utolsó időben élő népéről kellene elmondania, hogy mit lát? A helyzet az, hogy Jel 3:14-22 verseiben a Megváltó pont ezekre a kérdésekre ad választ. Annak a kijelentésével kezdi, hogy Ő „a hű és igaz bizonyság, az Isten teremtésének kezdete” (Jel 3:14). Márpedig a hű és igaz tanúbizonyság nem hazudik, hanem nyíltan és őszintén beszél.

1. Olvassuk el Jel 3:14-17 verseit, ahol Jézus a mai népe lelki helyzetét írja le! Mennyire találóak ezek személyesen veled kapcsolatban?

Jézus kijelenti nekünk, az utolsó idők népének, hogy tudja, kik vagyunk. Sem melegek, sem hidegek nem vagyunk, mivel a saját nézőpontunk szerint semmire sincs szükségünk. A napok, hetek egyre múlnak, és mi alig foglalkozunk Istennel, és azt hisszük, hogy mindez elég. Csakhogy ez önbecsapás. Sokkal nagyobb szükségünk van Jézusra, mint ahogy el tudnánk képzelni. Bárcsak teljes szívvel tudnánk szeretni Őt, teljes szívvel tudnánk érte élni, vagy hagyni az egészet! Isten szemében még az iránta való közömbösség is jobb, mint a félszívvel való követés. Jézus azt mondja, hogy emiatt kivet bennünket a szájából. Ám mindez még nem következett be, és arra kér minket, hogy hozzunk jó döntéseket vele kapcsolatban.

2. Milyen tanácsot ad Jel 3:18-19?

A régi időkben valamit „venni” leginkább barterben való cserét vagy szimpla cserekereskedelmet jelentett. Jézus ebben az igeszakaszban nagylelkű ajánlatot tesz nekünk: problémás életünkért cserébe saját aranyát kínálja, általa készített fehér ruhát és szemgyógyító kenőcsöt. Az igazsága hibátlan köntösével akar befedni bennünket, meg akarja nyitni a szemünket, hogy lássuk, hogyan változtat meg mindent az életünkben a vele való kapcsolatunk. Mindazt kínálja, amire tényleg szükségünk van, leginkább azért, mert pont azt nem tudjuk magunknak biztosítani, amire tényleg szükségünk van. Egyedül Ő képes ezeket megadni és nekünk adja, ha mi is ezt akarjuk.

Mennyire találod reményteljesnek ezeket az igéket, miközben fáj így látni önmagadat és a lelkiállapotodat?

EGW idézet

A Krisztus idejében élő zsidókhoz hasonlóan ma is sokan hallják az igazságot és hisznek, mégsem hajlandók az engedelmesség útjára lépni és elfogadni az igazságot úgy, ahogy az Jézusban felfedezhető. Attól tartanak, hogy elveszítik a világi előnyöket. Elméjük összhangban van az igazsággal, csakhogy ez engedelmességet, önmegtagadást és kereszthordozást feltételez, mint ahogy azt is, hogy nem szabad emberben vagy emberi erőben bízniuk, ezért elfordulnak a kereszttől. Letelepedhetnének Jézus lábai elé, hogy naponta tanuljanak attól, akinek az ismerete maga az örök élet, de ezt nem akarják.
A megváltott lélek vesse alá saját terveit, önfelmagasztaló, nagyratörő céljait, és járjon azon az úton, amit Jézus mutat számára. Értelmét alá kell vetnie Jézusnak, hogy Ő megtisztíthassa és megfinomítsa. Ez akkor valósul meg, amikor az Úr Jézus tanításait megfelelő módon fogadják el. Az énnek még abban az esetben is nehéz naponta meghalnia, ha Isten kegyelmének csodálatos megnyilatkozása feltárja azt a szeretetet, amellyel Ő megelégíti a lélek szükségleteit.
Ó, mily nagy szükségünk van jobban megismerni az Úr Jézust! Igazodnunk kell akaratához, terveit kell teljesítenünk és teljes szívből ki kell jelentenünk: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” Felettébb vágyom látni, hogy gyülekezeteink sokkal jobb állapotba kerülnek, mint most, mivel lágymeleg vallási életünkkel minden nap megszomorítjuk a Szentlelket. Krisztus mondta: „Sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból.” (Jel 3:15–16)
 
Ó, mennyire magasztalt és dicsőített lehetne Krisztus a világiak és az istentelenek előtt, ha a követői azok lennének, akiknek vallják magukat – igazi keresztények, akik Krisztus szerelemének késztetésére megismertetik Őt a bálványimádó világgal, és rámutatnak arra az éles ellentétre, ami húzódik az Istent szolgálók, és az Őt nem szolgálók között… Beszélnünk kell az embereknek Krisztus szeretetéről, ehhez azonban tapasztalatból kellene ismernünk, hogy milyen is az, amikor ez a szeretet a szívben lakozik. Ha kihasználják a kínálkozó alkalmat, akkor mindenkinek bőven lesz lehetősége a munkára. – This Day with God, 64. o.

A magukat Isten gyermekeinek vallók közül sokaknak az állapota a Laodiceához intézett üzenetet igazolja. Isten szolgái előtt felbecsülhetetlen értékű igazságok lettek feltárva, amelyek gyakorlatba ültetve megmutatják a különbséget az Istent szolgálók és az Őt nem szolgálók között. […]
A Biblia Isten felfoghatatlan gazdagságainak tárháza. Ám akik nem ismerik az igazságot, nem értik meg olyan mértékben, ahogyan megérthetnék. Szívükben és életükben nincs meg Krisztus szeretete. Az Ige kutatója az élő kútforrásból merít. Az egyháznak az Ige lelkiségéből kell innia. Az Istenért végzett szolgálatnak különbnek kell lennie gyenge vallási tapasztalatnál, amelyből hiányzik az élet és az érzelem, és amely a hívőket elkülöníti a hitetlenektől. – Our High Calling, 348. o.

 

Miután leírja kétségbeejtő állapotunkat, Jézus arról beszél, hogy a helyzetünk nem menthetetlen: „Aki győz, megadom annak, hogy velem együtt üljön az én trónomon, amint én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónján” (Jel 3:21, ÚRK). Néhányunk számára talán a gyengeségünk és tehetetlenségünk felismerése, Jézus feddésének az elfogadása, a megtérés, az igazság Jézus által kínált köntösének felvétele a legnagyobb kihívás, amivel valaha szembesülünk. Lenyűgöző viszont, hogy Jézus nagyon is jól érti kétségbeejtő állapotunkat, langymelegségünket és azonosul velünk (miközben Ő sosem volt langymeleg). Azt mondja: „Aki győz… amint én is győztem” (Jel 3:21). Mivel meghalt értünk, legyőzte a bűnt és annak következményeit is. Pontosan érti a bűn ellen vívott csatáinkat, és ezért ígéri, hogy segíteni fog bennünket. A Bibliában sokan elfogadták Isten szövetségi meghívását. Ez a Biblia teljes egészén végig vezető nagy narratíva vagy téma. Amikor ezekre az emberekre tekintünk, látjuk, hogy Isten más és más korokban különféleképpen lépett velük kapcsolatba.

4. Mit mutatnak ezek a történetek arról, hogyan lép kapcsolatba Isten az emberekkel a különböző szituációkban?

1Móz 2:7; 1Móz 3:8-10 

1Móz 5:24

1Móz 6:13

1Móz 12:1-4

2Móz 34:29

Akár fizikailag együtt sétált a gyermekeivel, akár csak beszélt velük, igazából mindig is arra vágyott, hogy közeli kapcsolatban legyen az emberiséggel. Nem számít, milyen most a kapcsolatod Istennel, akárhogy is legyen, Ő közel akar lenni hozzád: „A messzeségből is megjelent nekem az ÚR: örök szeretettel szeretlek, azért vonzottalak kegyelmemmel. Újra fölépítelek téged, és felépülsz…” (Jer 31:3-4, ÚRK). Akár most kezdődik a napod, akár éppen véget ér, Isten keres téged, és vár, mert közelebb kíván vonni magához. Fel akarja építeni vagy újra akarja építeni a kapcsolatodat vele. Amennyiben végül ez nem sikerül, nem az Ő hibája lesz, hanem kizárólag a tiéd.

Melyek azok a dolgok az életedben most, amelyeket ha le nem győzöl, képesek akadályozni az Isten és közötted lévő kapcsolatot?

EGW idézet

Kívánságod, hogy az Úr tetszésére élj, ezt pedig megteheted, ha ígéreteiben hiszel. Isten arra vár, hogy kegyelmes tapasztalat kikötőjébe vezessen, s így szól hozzátok: „Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!” Nyugtalan időket éltetek át, ám Jézus felszólít titeket: „Jöjjetek énhozzám, … s én megnyugosztlak titeket.” Ha Krisztus öröme él a Lélekben, ez az öröm felülmúlhatatlan. „Akkor örvendenek”, mert az a kiváltságuk, hogy az Örökkévaló Szeretet karjaiban megnyugodhatnak. […]
Isten arra vár, hogy bűnbocsánatának áldását, az életszentségnek ajándékait árassza mindnyájatokra, akik hisznek és elfogadják az általa felajánlott üdvösséget. Krisztus készen áll, hogy a bűnbánó bűnöshöz így szóljon: „Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat, és ünnepi ruhákba öltöztettelek téged!” Jézus Krisztus vére az ékesen szóló könyörgés, amely a bűnös érdekében beszél, közbenjár. Ez a vér
„megtisztít minden bűntől”.
Kiváltságotok, hogy Jézus szeretetében bízzatok, üdvösségetekre. A legteljesebb, legbiztosabb, legnemesebb módon, hogy mondjátok, Ő szeret engem, elfogad engem, benne bízom, mert életét adta értem. Minden kételyt a legjobban eloszlat, ha kapcsolatunk van Krisztus jellemével. Ő mondja: „Aki énhozzám jő, azt semmiképpen ki nem vetem.” Más szóval, nem vethetem ki, mert szavamat adtam, hogy elfogadom. Fogjad Krisztust szaván, ajkad pedig hirdesse, hogy győzelmet arattál. – Bizonyságtételek lelkészeknek, 516–517. o.

Amikor a bűnös a kereszthez ér és felnéz arra, aki meghalt üdvössége érdekében, örömmel töltekezhet be a szíve, hiszen megbocsáttattak a bűnei. A kereszt elé térdelve a legmagasztosabb helyre jutott, ahová ember kerülhet. Jézus Krisztus arcáról Isten dicsőségének ismerete sugárzik, ajkai pedig megbocsátást szólnak: „Immár éljetek, ti bűnösök! Megtérésetek elfogadást nyert, mert én megtaláltam a megváltás útját.”
A kereszt által tanuljuk meg, hogy mennyei Atyánk végtelen és örök szeretettel szeret, és az anyai szeretetnél mélyebb szeretettel vonz magához. Nem csoda, hogy Pál ki tudta jelenteni: „Nékem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében.” Hasonlóképpen a mi előjogunk is, hogy dicsekedhetünk a golgotai kereszttel, és teljes valónkat átadhatjuk annak, aki életét adta értünk. Utána pedig, ha már az arcáról sugárzó szeretet ránk ragyog, ezt a világosságot tovább áraszthatjuk a sötétségben élőkre is. – Our High Calling, 46. o.

A tanítványok követték Jézust a felső szobából, a lépcsőkön lefelé egészen az utcaszintig. Ahogy lépkedtek a Gecsemáné felé azon az éjszakán, amely az egyik legjelentősebb éjszaka volt a föld történetében, valószínűleg fel sem fogták, milyen megrendítően hangzottak egyes szavai a felházban.

5. Mit mondott Jézus Jn 15:1-11 verseiben? Mit jelent ez számunkra?

Jézus szavai pontosan azt mutatják meg, milyen a szoros kapcsolat Istennel. Figyeld meg az ismétlődő szót, amely nemcsak kétszer, hanem többször is előfordul: „maradjatok”. A Jézusban maradás nem más, mint kapcsolatban lenni vele. A kereszt árnyékában nemcsak annak a fontosságát hangsúlyozza, hogy benne maradjunk, hanem tisztán és világosan beszél arról is, milyen gyakorlati jelentősége van mindennek az életünkre nézve. Vagyis: Jézus a szőlőtő, mi pedig a szőlővesszők. Annak eredményeként, hogy benne maradunk (vagyis kapcsolódunk hozzá), gyümölcsöt termünk majd az ágainkon. Magunktól viszont erre nem vagyunk képesek. Néha talán úgy tűnhet, hogy kapcsolódunk hozzá, benne vagyunk, de a gyümölcsök hiánya azt bizonyítja, hogy ez nem így van, és végül az ág, ami mi vagyunk, elszáradhat. Ekkor pedig a Szőlősgazda végül lemetsz majd minket a tőkéről. Attól függ, hogy lemetszenek-e minket, vagy sem, hogy teremtünk-e gyümölcsöt.
Mindeközben mindannyiunknak kihívásokkal és fájdalmas pillanatokkal kell szembesülnünk. Ha viszont benne maradunk, ezek a pillanatok is gyümölcsöt fognak teremni hosszú távon. A gyümölcstermés bizonyítja, hogy kik vagyunk valójában (tanítványok). A gyümölcsök pedig az Ő dicsőségére teremnek (nem a miénkre). A Jézusban maradás azt jelenti, hogy megtartjuk a parancsolatait, amelyek az Ő tökéletes jellemét, önzetlen szeretetét tükrözik. A benne maradás az öröm forrása is. Amikor benne maradunk, azt tesszük, amit Ő kér tőlünk, ez a reakciónk arra, aki Ő maga. „Mert az az Isten iránti szeretet, hogy a parancsolatait megtartjuk; az ő parancsolatai pedig nem nehezek” (1Jn 5:3, ÚRK). És bizony a Jézusban maradás az egyik ellenpontja a laodiceai állapotunknak is (Jn 15:4; Jel 3:20). Ez a teljességre jutott és értelmes élet nagy titka a földön, de az örökkévalóságban is; ennek ellenére valahogy mégis könnyen elfeledkezünk Jézus ezirányú tanácsáról. Végső tanácsként Jézus ezt mondja mindnyájunknak: „Amint az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben” (Jn 15:9, ÚRK)! A jézusi szeretet a legmeggyőzőbb érv, amely hozzá von bennünket, és amikor megismerjük ezt a szeretetet, ez mélyen megindít minket.

EGW idézet

Ha Krisztushoz jövünk, hinnünk kell Őbenne. Be kell Őt vinnünk mindennapi életünkbe, akkor békénk, örömünk lesz, és tapasztalatból tudjuk meg, mit jelentenek ezek a szavak: „Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.” (Jn 15:10) Hittel kell igényelnünk ígéretét, hogy megmaradjunk Krisztus szeretetében. Jézus mondta: „Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon tibennetek az én örömem, és a ti örömetek beteljék.” (11. vers)
A hit szeretet által munkálkodik és megtisztítja a lelket. A Szentlélek hit által juthat be a szívbe és teremthet benne szentséget. Nem lehet valaki Krisztus küldötte és nem végezheti Ura munkáját anélkül, hogy ne működne együtt Istennel a Szentlélek által. Csak úgy válhatunk alkalmassá a mennyre, ha jellemünk átalakul; Krisztus igazsága lesz a megbízólevelünk, hogy az Atyához járulhassunk. Isteni természet részeseivé kell válnunk, elkerülve a romlottságot, mely a kívánság által van a világban. A Szentlélek befolyása által napról napra formálódnunk kell, mert a munkája nemesíti az ízlést, megszenteli a szívet, és bemutatja a léleknek Jézus Krisztus hasonlíthatatlan szépségét.
Krisztust kell szemlélnünk, és e szemlélés által változunk meg. Hozzá kell járulnunk, mint az élő, kimeríthetetlen forráshoz, melyből újra és újra ihatunk, és mindig friss vizet meríthetünk. Viszonoznunk kell szeretetének vonzását, az Élet Kenyeréből kell táplálkoznunk, mely a mennyből szállt alá, s az Élet Vizéből kell innunk, mely Isten trónjánál fakad. Állandóan felfelé kell néznünk, hogy a hit Isten trónjához kössön bennünket. Ne nézzünk lefelé, mintha a földhöz lennénk ragadva! Ne tartsunk vizsgálatot hitünk felett, ne tépjük ki, mintha egy szál virág lenne, s mi meg szeretnénk nézni, vane gyökere, vagy nincs. A hit növekedése alig észrevehető. – A Szentlélek eljő reátok, 77. o.

Krisztus ismeri a lelkeket megpróbáló nehézségeket: „Maradjatok énbennem és én is tibennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanem ha a szőlőtőkén marad; akképpen ti sem, hanem ha énbennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” (Jn 15:4–5)
 
Legfőbb kötelességünk arra törekedni, hogy Krisztusban maradjunk. A munkát Ő végzi el. Tudatában kell lennünk annak, hogy „így szól az Úr”, az életünket pedig az Ő vezetése alá kell helyeznünk. Ha Krisztus Lelke lakozik bennünk, minden megváltozik. Csak a Megváltó részesíthet abban a nyugalomban és békében, amelyre oly nagy szükségünk van. Meghívásaival – keressük az Urat, hogy felismerhető legyen bennünk – valójában felszólít, hogy maradjunk Őbenne. A meghívás nemcsak arra vonatkozik, hogy hozzá kell járulnunk, hanem arra, hogy Őbenne kell maradnunk. Erre Isten Lelke késztet bennünket. Ha már elnyertük ezt a békét és nyugalmat, napi gondjaink nem fognak arra késztetni, hogy legyünk bárdolatlanok, durvák és modortalanok. Többé nem saját útjainkat és akaratunkat követjük, hanem igyekszünk Isten akaratát teljesíteni, és szőlővesszőként Krisztusban maradni. – This Day with God, 140. o.

A Krisztusban maradás időnként a legnehezebb dolognak tűnhet. Miközben tudjuk, hogy erre van szükségünk, az élet rohanása beszippanthat, és végül az egész olyan kivitelezhetetlennek tűnik. Isten követése válhat a legnagyobb tehertétellé is, különösen azok számára, akiket közben még folyton nógatnak is azzal, hogy ezt kell tenniük. Ez a fajta vallásosság a kemény vallási erőfeszítés érzését keltheti, mivel ebben minden a külsőségről, a látszatról szól, nem arról, ami a szívben van. Ennél semmi sem áll távolabb attól, amire Isten vágyik, az pedig a vele való jó, kölcsönös szeretetre épülő kapcsolat, ami nem puszta szabálykövetés; a választott kapcsolat (amelyben Isten választott ki minket elsőként) szereteten és szabad döntésen alapul.
Időnként lehet, hogy csak részlegesen kapcsolódunk a Szőlőtőhöz, és nem állunk teljes kapcsolatban vele létünk minden „rostjával”. Talán eljárunk a gyülekezetbe, imádkozunk és azt tesszük, amit helyes tennünk, de belül már kiapadt patakok vagyunk. Az igazság: ahogy egy szőlővessző nem kapcsolhatja magát a tőkéhez, mi sem maradhatunk önerőből Jézusban. Isten előbb szeretett bennünket. Az első lépés az Övé. A mi cselekvésünk mindig csak válaszlépés arra, amit Ő már kezdeményezett értünk.
Ha megnézzük, miként éli túl a telet a szőlőinda, egy fontos leckét tanulhatunk meg belőle: a vesszőn lévő rügyek elveszítik a víztartalmukat, és a nedvkeringésük leválik az egyéb részekről egészen tavaszig. Amikor a talaj felmelegszik, a gyökerek vizet kezdenek felszívni, és az életnedvek elkezdenek áramlani a tönkön keresztül a rügyek felé, amelyek ekkor növekedésnek indulnak. Az életadó nedv nélkül nincs növekedés. Az életnedv a szőlőindában olyan, mint a Szentlélek a mi életünkben. Tudatos választásra van szükségünk, amelyben eldöntjük, hogy Jézusban akarunk maradni, és kérnünk kell a Szentlelket (az életnedvet), hogy áramoljon az életünkbe!

6. Olvasd el Jer 31:3, Lk 11:13, Róm 8:9-11 és 1Jn 4:19 verseit! Milyen fontos
üzenetet szűrhetünk le az igékből a magunk számára?

Csak a Szentlélek hozhat növekedést és biztosíthatja számunkra, hogy virágzó életet éljünk, és csak Ő kapcsolhat össze a Szőlőtőkével. Mindennap imádkoznunk kell a Lélekért, aki azért van velünk a földön, hogy: 

• vigasztalónk legyen (Jn 14:16-18),

• Jézust kijelentse számunkra (Jn 15:26),

• meggyőzzön a bűnről (Jn 16:7-8),

• elvezessen az igazságra (Jn 16:13).

EGW idézet

A keresztény jellem a mindennapi életben nyilvánul meg. Krisztus mondta: „Minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt hoz.” Határozottan kijelenti, hogy aki a tanítványa akar lenni, annak jó gyümölcsöt kell teremnie, ezután pedig megmutatja, hogy a venyigék hogyan lehetnek gyümölcsözők. „Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanem ha a szőlőtőkén marad, akképpen ti sem, hanem ha énbennem maradtok.” (Jn 15:4)
Pál apostol leírja azokat a lelki gyümölcsöket, amelyeket a kereszténynek teremnie kell. „A léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság hűség, szelídség, mértékletesség.” (Gal 5:22) Mindezek a becses kegyelmi ajándékok Isten törvényeinek a gyakorlati életben alkalmazott elveit képezik.
Isten törvénye az egyedüli zsinórmértéke az erkölcsi tökéletességnek. Ezt a törvényt gyakorlatilag a legteljesebben Krisztus élete mutatta be. Ő mondta önmagáról, hogy az Atya parancsait megtartotta. Csak az ilyen engedelmesség felel meg az Isten szavában kifejezett követelményeknek. Ha netán arra gondolnánk, hogy mi erre képtelenek vagyunk, jusson eszünkbe az Úr ígérete: „Elég néked az én kegyelmem.” Miközben magunkat Isten törvényének égi tükrében szemléljük, belátjuk a bűn rendkívül szennyes voltát, s tudatára ébredünk szomorú állapotunknak. De bűnbánat és hit által megállhatunk Isten előtt, aki kegyelmében képessé tehet bennünket parancsolatai iránti engedelmességre.
Akik őszintén szeretik az Urat, azok komolyan törekedni fognak akaratának megismerésére és teljesítésére… Az a gyermek, aki szüleit szereti, az irántuk való engedelmesség által fogja szeretetét bebizonyítani; ám az önző, hálátlan gyermek édeskeveset törődik szülei akaratával, értük csak a lehető legkevesebbet teszi; mégis egyenlő jogokat akar élvezni az engedelmes és hűséges gyermekkel.
Ugyanilyen különbséget tehetünk azok között is, akik Isten gyermekeinek nevezik magukat. Sokan azok közül, akik érzik, hogy szeretetének és gondviselésének tárgyai, s akik vágyakoznak Isten áldásában részesülni, nem találnak örömet az Úr akarata iránti engedelmességben. Isten követelményeit kellemetlen kényszernek, parancsait nehéz igának tekintik. Ám, aki teljes szívéből vágyik az igazi szentségre és kegyességre, annak kimondhatatlan örömére szolgál minden egyes isteni parancs teljesítése, s bánkódik azon, ha ennek nem tud kellőképpen megfelelni. – Krisztusi élet, 96. o. (március 23.)

Mielőtt megszülettünk volna, Isten már szeretett minket. Tervet készített arra, hogyan ismerjük meg Őt, és miként kerül majd közelebb hozzánk. Úgy igyekszik közel kerülni hozzánk, mint a jó Pásztor, és hív, hogy maradjunk meg benne mindennap. A mi részünk pusztán az, hogy úgy döntünk, reagálunk a hívására, amire Ő válaszul véget vet a nyomorúságunknak és laodiceai állapotunknak, hogy a rosszat a jó ajándékaival váltsa fel (Jel 3:18-19). Mint ahogyan a szőlővesszők sem nőnek gyorsan, az Istennel kialakuló kapcsolatunknak is talán több idő kell a növekedéséhez, miközben az is előfordulhat, hogy hirtelen nő meg, a régen várt esőtől. Bármilyen gyorsan növekszünk, bármennyi gyümölcsöt terem az életünk, napi szinten kell befogadnunk az „életnedvet”, vagyis a Lelket, aki egyedül képes biztosítani, hogy megmaradjon a kapcsolatunk Jézussal.
„A Krisztusban maradás Lelkének állandó birtoklását jelenti, azt, hogy életünket minden feltétel nélkül átadjuk az Ő szolgálatára. A kapcsolat csatornáját mindig nyitva kell tartani az ember és Isten között. Mint ahogy a szőlővessző folyamatosan szívja magába a nedvet az élő szőlőből, úgy nekünk is hozzá kell tapadnunk Krisztushoz, és hittel el kell tőle fogadnunk lényének erejét és tökéletességét” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1990, Advent Kiadó, 583. o.).
Ne feledd! Mielőtt elkezdenénk fejlődni az Istennel való kapcsolatunkban, fel kell mérnünk, hogy milyen a jelenlegi kapcsolatunk Vele. Ha az langymeleg, és nem növekszünk lelkileg, Jézusnak van egy tökéletes megoldása lelki állapotunkra: maradjunk meg mindvégig Őbenne!

Naponkénti tanulmányozásra:

1Krónikák 2

1Krónikák 3

1Krónikák 4

1Krónikák 5

1Krónikák 6

1Krónikák 7

1Krónikák 8;

Ellen G. White: Étrend és táplálkozás, 9. fejezet

1. Mivel rontotta meg Ákán Izraelt? 

2. Miért kapta Jábes ezt a nevet az édesanyjától?

3. Kié az elsőszülöttség haszna? 

4. Mit tudunk Áser fiairól?

5. Mi történik, ha korán vacsorálunk, és mi, ha túl későn?

Általános áttekintés

 

Ebben a tanulmányban egyházunk jelenlegi lelkiállapotának valóságával szembesülünk. Ez a valóság mindannyiunkat érint, egyrészt Isten népeként, másrészt pedig személyesen, egyháztagokként is. Állapotunkat a laodiceai gyülekezetnek címzett apokaliptikus üzenet fényében fogjuk értékelni. Ahogyan azt a Jelenések könyvéből megtudhatjuk, ez az üzenet a hetedik és egyben utolsó, kisázsiai gyülekezeteknek címzett levél. A 2. és 3. fejezetben található hét üzenet egy átfogó jövendölés, amely a keresztény egyház teljes történelmét lefedi az ősegyház korától egészen a vég idejéig. Isten maga szólítja meg egyházát ezekben a levelekben.
Természetesen a „hét gyülekezet, amely Ázsiában van” (Jel 1:4, 11) kifejezés nem mai gyülekezetekre utal, hiszen napjainkban sokkal több gyülekezet van a világon, mint a János korában. Az ószövetségi próféciák hagyományának megfelelően (Dán 2; 7; 8; Jer 6:2) a Jelenések könyve képeket használ eszkatológiai üzenetének közvetítésére. Pontosabban, a tényleges gyülekezetek és azok történelmi-földrajzi jellemzői a prófétai igazság szimbolikus ábrázolásaként szolgálnak. Ha áttekintjük az Úr egyházával kapcsolatos cselekedeteinek alakulását – ahogyan azt a hét levél feltárja előttünk –, megértjük, hogy az Úr eljövetele egyre közelebb van hozzánk:
1.    Efézus: Az Úr „jár” (Jel 2:1).
2.    Szmirna: Az Úr „halott vala és él” (Jel 2:8).
3.    Pergámum: Az Úr megdorgálja népét, mondván: „Térj meg: ha pedig nem, ellened megyek hamar!” (Jel 2:16).
4.    Thiatira: Az Úr sürgeti népét: „Tartsátok meg addig, míg eljövök
[azt, ami nálatok van]” (Jel 2:25).
5.    Sárdis: Az Úr figyelmezteti népét: amennyiben nem elég éber („nem
vigyáz”), és nem tér meg, „elmegy hozzá, mint a tolvaj” (Jel 3:3).
6.    Filadelfia: Az Úr kiáltja: „Ímé, eljövök hamar” (Jel 3:11).
7.    Laodicea: Az Úr kijelenti, hogy közel van népe szívéhez: „Ímé, az ajtó előtt állok és zörgetek” (Jel 3:20).
A laodiceai gyülekezetnek szóló üzenet tehát azt a nagy horderejű pillanatot jelzi, amikor az Úr eljövetele a legközelebb van hozzánk: most kopogtat szívünk ajtaján, most várja, hogy válaszoljunk kegyes zörgetésére, és nyissuk meg szívünket, hogy belépjen életünkbe, és velünk lakozhasson (ld. Kol 1:27).

 

Magyarázat

A laodiceai gyülekezetnek címzett levél prófécia, mely rávilágít Isten utolsó időben élő népének lelkiállapotára, és az üzenet értelmében cselekvésre buzdítja a gyülekezetet. Az üzenet szerzőjét három cím jelöli, és mindhárom titulus az emberiség történelmére utal a végtől a kezdetekig, a héber okozatokokozat összefüggés sajátos sorrendjét követve. Az első titulus az „Ámen” (Jel 3:14), a keresztény imádság végét jelző szó, amely kifejezi az eszkatológiai reményt Isten üdvösségre vonatkozó ígéretének beteljesedésére (2Kor 1:20). A következő cím – „a hű és igaz bizonyság” – Isten jelenlétére céloz az emberi történelem folyamatos menetében. Az „Isten teremtésének kezdete” a történelmet elindító Teremtőre vonatkozik. Ezek a címek Jézus Krisztusnak a Jelenések könyvét kezdő látomásban található jellemzésére utalnak, ahol „a hű tanúbizonyságként” és a
„halottak közül az elsőszülöttként” jelenik meg (Jel 1:5).
A laodiceai gyülekezetnek írt levélben három főszereplő tűnik fel:
(1) a hírnök, aki a laodiceai gyülekezet angyala (Jel 3:14); (2) a levél írója, Jézus; és (3) azok, akik az üzenetet fogadják. Maga a levél négy részre oszlik. (I) Isten mindentudó Bíróként jelenik meg, aki ismeri a gyülekezetet: „Tudom a te dolgaidat” (Jel 3:15). (II) A figyelem Isten népe közül azokra irányul, akik nincsenek tisztában valódi állapotukkal (Jel 3:16–17). (III) Az Úr reagál a helyzetükre, és tanácsot ad nekik a helyreállításra és a gyógymódra vonatkozóan (Jel 3:18). (IV) A levél feltárja Isten népe iránti szeretetének mélységét (Jel 3:19–21). Az alábbi magyarázatban mindenik szakaszt közelebbről is megvizsgálunk.
(I)    A nép Bírája. – Ebben az első szakaszban a nép szembesül a diagnózissal, amelyet az Úr állít fel róla. A diagnózis közlése előtt azonban Isten emlékezteti őket mindentudásáról: „Tudom a te dolgaidat” (Jel 3:15). A Zsoltárokban Dávid ugyanilyen tudatossággal kezdi bűnbánó imáját: „Uram, te megvizsgáltál, és ismersz engem” (Zsolt 139:1). Az emberek nem menekülhetnek Isten szeme elől: „Hová menjek lelked elől, arcod elől hová fussak?” (Zsolt 139:7). Úgy tekintik Istent, mint aki Bíróként mindent lát (Zsid 12:23; 2Tim 4:1; Péld 5:21; 15:3). Nincs mód elkerülni vagy megtéveszteni a nagy Bíró és Teremtő átható tekintetét:
„Bizony Te alkottad veséimet” (Zsolt 139:13); „Aki a fület plántálta, az ne hallana? És aki a szemet formálta, az ne látna?” (Zsolt 94:9).
Figyelemreméltó tény, hogy a héber próféta, Mikeás hagyományában (Mik 1:10–16) János apostol helynevekre épülő szójátékot használ, ami a bibliai szövegnek mély spirituális jelentést kölcsönöz. Következésképpen a Laodicea név – melynek jelentése „a nép igazsága” – emlékezteti Isten gyermekeit, hogy három dolgot fog megtenni értük: (1) az ítélet napján kedvező és igazságos ítéletet hoz a javukra; (2) megbosszulja őket az ellenségeik előtt; és (3) feláldozza magát helyettük: a Laodicea név – „a nép igazsága” – emlékeztet bennünket Krisztus Urunk helyettesítő áldozatára, amellyel megmentette követőit az igaz és szent Isten bűnnel szemben megnyilvánuló haragjától. A törvény igazságos követelményei Krisztus engesztelő áldozata által teljesültek. Következésképpen, Isten az Ő irgalmában megkímélheti népét a bűn büntetésétől. A kifejezés legteljesebb értelmében tehát, Krisztus – aki saját magára vállalva a büntetést, megváltja őket a halálos ítélettől – a „nép igazságszolgáltatójaként” lép fel.
(I)    A nép állapota. – Isten első vádja Laodicea ellen a vallásgyakorlatára vonatkozik. A nép „sem hideg, sem hév”, hanem „lágymeleg” (Jelenések 3:15–16). Azt állítja magáról, hogy „gazdag” (Jel 3:17), pontosabban az Isten népét alkotók gazdagok a bibliai igazságban, elvégre ők képezik a „maradékot”. Laos dikaiosnak, azaz „igaz embereknek” tartják magukat (ironikus módon ez a „Laodicea” név másik jelentése). Öt hiányosság miatt vádolhatók: „nyomorultak”, „nyavalyásak”, „szegények”,
„vakok” és „mezítelenek”. Azt hiszik, hogy látnak; állítják magukról, hogy lelki tudás birtoklói. Dicsekszenek, hogy nagy igazságok őrizői, de nem látják saját állapotukat és valódi szükségüket: hiányzik belőlük a Szentlélek. Nem szentelik meg őket az igazságok, amelyeket hirdetnek. Önelégültek és képtelenek tudatosítani magukban szükségüket, ami a büszkeséget és az alázatosság hiányát táplálja bennük. Ezért dicsekednek azzal, hogy „semmire sincs szükségük” (Jel 3:17). Annak sem érzik szükségét, hogy képezzék magukat, növekedjenek, változzanak, és felismerjék szánalmas állapotuk okát. Ennek következményeként a bűnbánatra is képtelenek.
(II)    Az Úr tanácsai. – Tekintettel a nép állapotára, Isten Laodiceának adott tanácsai közvetlen válaszok a három nagy szükségletre. Az első szükséglet a hitélethez kapcsolódik, amelyet Jelenések 3:16 verse a lágymeleg vízhez hasonlít. Nem kellemes langyos vizet inni, ezért Isten figyelmezteti népét: „Kivetlek téged az én számból” (Jel 3:16). Ez Isten ószövetségi Izraelnek adott figyelmeztetésére emlékeztet (3Móz 18:25). Az a tény, hogy a laodiceaiak sem hidegek, sem forrók, még inkább azt mutatja, hogy önmagukat csapják be: meggyőződésük, hogy teljes mértékben élvezik Isten kegyelmét, miközben valójában szegények lelkileg.
Egyszóval, Isten tanácsa Laodiceának az, hogy először vásároljon Tőle tűzben megpróbált aranyat. Ennek az arany minőségére vonatkozó apró részletnek fontos kihatásai vannak: utal arra, hogy Isten népe nem elégedhet meg olcsó, salakkal kevert, hamis arannyal, amely csak a színében és a megjelenésében hasonlít az igazira. E jelképeken keresztül az Úr a hamis és felületes vallásosságra figyelmezteti népét. Arra ösztönzi a laodiceaiakat, hogy Tőle vegyék az igazi aranyat.
Isten második tanácsa a ruházatra vonatkozik. Mivel népe mezítelen, Isten azt tanácsolja neki, hogy vásároljon magának „fehér ruhákat” (Jel 3:18). Szintén a Jelenésekben írja János, hogy az Új Jeruzsálem, a Bárány menyasszonya „tiszta és ragyogó fehér gyolcsba” lesz öltözve, „mert a fehér gyolcs a szenteknek igazságos cselekedetei” (Jel 19:8). És mert
„minden igazságunk olyan, mint a beszennyezett ruha” (Ézs 64:6), szükségünk van Krisztus igazságára, hogy eltakarja mezítelenségünket, amint azt a fehér ruha is szemlélteti. A fehér a tisztaság jelképe, Isten igazságát képviseli, amit nekünk tulajdonít, s amiben részesít minket. Mivel népe nem képes arra, hogy meglássa valódi állapotát, Isten azt ajánlja neki, hogy kenje meg a szemét „szemgyógyító írral”, hogy helyreálljon a látása. Akkor tudatosulhat benne mezítelensége és az Isten által rendelkezésre bocsátott gyógymódok iránti nagy szükséglete.
(I)    Az Úr szeretete. – Azáltal, hogy megvizsgálja népe valódi lelkiállapotát, Isten arra törekszik, hogy felébressze benne a Tőle való elszakítottságból fakadó valódi tehetetlenség és reménytelenség érzését (Jel 3:15–18). Aztán a 19. versben kifejezésre juttatja szeretete végtelen mértékét.
Jeremiás próféta ugyanazt a kifejezést használja, amikor Isten „örök
szeretetére” utal (Jer 31:3). A héber „olam” szó – amelyet általában
„örök”ként fordítanak – többet fejez ki valamely kronológiai szempontnál vagy hosszú időtartamnál. Ez a szókapcsolat a fokozott intenzitás idiomatikus kifejezése. Más szavakkal, Isten szeretete olyan erős és hatalmas, hogy minden mértéket meghalad: mint az örökkévalóság végtelen természete. Isten szeretetének örökkévalósága feltárul népe előtt, hogy pozitív választ ébresszen benne a dorgálásra: „Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg!” (Jel 3:19).
Ezen a ponton, közvetlenül a pásztori buzdítás után, az Úr beszéde személyesebbé válik. Eddig Isten Laodiceát kollektíven szólította meg, mint népét, mint utolsó napokban élő egyházát. A 20. versben azonban hirtelen minden egyes hívőt egyenként szólít meg, akit személyesen szeret, s akivel különleges kapcsolatot ápol. Fontos tény, hogy a 7es szám ismétlődésének apokaliptikus kontextusában az egyes szám első személyű
„szeret” igét további 7 ige követi, amely az Úr mindannyiunk iránt tanúsított erős és személyes vonzalmát fejezi ki (Jel 3:19–21): (1) „megfeddem”, (2) „megfenyítem”, (3) „az ajtó előtt állok”, (4) „zörgetek”, (5) „bemegyek ahhoz”, (6) „vele vacsorálok, és ő énvelem”, és (7) „megadom annak, hogy az én királyi székembe üljön velem”.

Alkalmazás

 

Tanács a tanító számára: Kérj meg valakit, hogy olvassa fel a csoportban a laodiceai gyülekezetnek címzett üzenetet (Jel 3:14–22), majd beszéljétek meg az alábbi gondolatokat, élethelyzeteket, és végül válaszoljatok a szakasz végén feltett kérdésekre!
Istennek az Ő egyházával szembeni bírálata:
1. „Sem hideg nem vagy, sem hév” (Jel 3:15)
    A. Említsetek olyan eseteket, amikor gyülekezetetekben vagy saját életetekben beteljesedett ez a prófécia!
    B. Hogyan oldhatjuk meg a langymelegség problémáját anélkül, hogy a fanatizmus hibájába esnénk?
2. „Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok […], és semmire nincs szükségem” (Jel 3:17)
     A. Említs olyan eseteket, amikor gyülekezeted, szégyenletes módon, lelki és anyagi gazdagságával, missziós eredményeivel dicsekedett!
      B. Hogyan segít nekünk Isten laodiceai gyülekezetnek adott tanácsa abban, hogy elkerüljük ezt a büszke magatartást?
Isten kérései
3.    „Végy tőlem tűzben megpróbált aranyat” (Jel 3:18)
Elmélkedésre: Jelenések 3:18 versében Krisztus felhívást intéz hozzánk, mely ellentmond az emberi hagyományoknak és az emberek igazságra való törekvésének. E tanács elsődleges, gyakorlati jelentése arra utal, hogy Isten kinyilatkoztatását kell keresnünk. Tanulmányozzuk komolyan a Szentírást, de ne csak azért, hogy érveket találjunk saját igazságrendszerünk alátámasztására! Leljünk örömöt az igazság felfedezésében, amely meglep és kihívás elé állít, ugyanakkor megrögzött elképzeléseinket is feloldja, s végül bűnbánatra és Isten képmására való átalakulásra késztet. A szenvedés kemencéjében megtisztított arany keresése arra a szeretetre és hitre utal, amely a próbatételek és fájdalmak során születik meg bennünk azon döntésünk nyomán, hogy Isten akaratának engedelmeskedünk.
1.    „Végy tőlem […] fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen!” (Jel 3:18).
Mit jelent számodra ez a tanács?
2.    Mit kell tenned ahhoz, hogy megszerezd ezeket a fehér ruhákat?
Isten szeretete
Tevékenység: Javasold a csoportod tagjainak, hogy ebben a negyedévben vezessenek naplót, amelybe feljegyzik azokat a tapasztalatokat, melyek során határozottan érezték Isten feléjük áradó szeretetét. Kérd meg őket, hogy gondolkodjanak el az alábbi kérdéseken, és írják le a válaszaikat!
1.    Mikor érezted azt, hogy Isten megdorgál téged?
2.    Mikor sírtál a kereszt lábánál?
3.    Mikor hallottad, hogy Isten kopogtat a szíved ajtaján?
4.    Mikor válaszoltál örömmel az Ő hívására?
5.    Az imádság bensőséges pillanataiban érezted-e már Isten közelségét?
6.    Láttad-e félreérthetetlenül megnyilvánulni Istent életed valamely
eseményében?