Jézus szolgálatának egy napja

E heti tanulmányunk: 3Mózes 13; Márk 1:16-45; 5:41; Lukács 6:12; János 1:29-42

 

Mindegyik evangélium a maga különleges módján mutatja be Jézus szolgálatának kezdetét. Máté lejegyzi, hogyan hívta el Jézus a tanítványokat, majd mondta el a Hegyi Beszédet.
Lukács közli Jézus szombatnapi, nyitó beszédének történetét a názáreti zsinagógában.
János felidézi az első néhány tanítvány elhívását, majd a kánai menyegzőt, ahol Jézus az első jelet tette.
Márk evangéliuma elbeszéli négy tanítvány elhívását, majd részletesen szól egy kapernaumi szombatnapról és az utána történtekről.
Egy szombat Jézussal – Márk a könyve elején ezzel a beszámolóval ad ízelítőt az olvasónak abból, hogy kicsoda Jézus. Az e heti tanulmányban tárgyalt szakasz csak keveset közöl Jézus szavaiból: rövid elhívás tanítványságra, parancs egy démonnak, különböző helyek meglátogatásának terve, egy leprás meggyógyítása, majd utasítása, hogy mutassa meg magát egy papnak, aki tisztának nyilvánítja. A hangsúly a cselekményen van, különösen az emberek meggyógyításán. Az evangélium írója szereti az azonnal szót használni, hogy érzékeltesse Jézus szolgálatának gyors ütemét.

Július 13. – A Világmisszió napja (adománygyűjtés)
 

EGW idézet

Jézus… miután megkezdte szolgálatát, kijelentette: „Nékem cselekednem kell annak dolgait, aki elküldött engem, amíg nappal van: eljő az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhat.” (Jn 9:4) Jézus nem menekült a gondoktól és a felelősségtől, mint sok állítólagos követője… A Jézusban megnyilvánuló határozottságot és erőt, jellemének megbízhatóságát és szilárdságát ugyanazzal a neveléssel mi is kifejleszthetjük, amivel Ő tette. Az a kegyelem, amelyet Ő elnyert, a miénk is lehet.
Megváltónk, amíg az emberek között élt, osztozott a szegények sorsában. Tapasztalatból ismerte gondjaikat és nehézségeiket, így vigasztalni és bátorítani tudott minden egyszerű munkást. Azok, akik valóban megértették Jézus életének tanítását, sohasem fognak különbséget tenni a társadalmi osztályok között, és sohasem fogják jobban tisztelni a gazdagot az arra érdemesebb szegénynél. – Jézus élete, 73. o.

Krisztus kiválasztotta a „balgákat” – akiket a világ tudatlannak és képzetlennek nevezett –, hogy összezavarja a világ bölcseit. A tanítványok nem részesültek rabbinikus oktatásban, de mivel Krisztus volt a példaképük és tanítómesterük, a legmagasabb szintű tanítást kapták, hiszen a mennyei példakép állt előttük. Krisztus a legnemesebb igazságot mutatta be nekik.
Akik vállalják a szolgálatot, azokat Isten szeretné a maga módján felkészíteni. Az evangélium hirdetőinek naponta tanulmányozniuk kell Krisztust, hogy megértsék az üdvösségnek és az emberi lelkek érdekében vállalt halálának titkát… Mindenben engedniük kell magukat formálni, és az ő szent együttérzésével, de ugyanakkor a gonoszsággal szembeni szigorával kell rendelkezniük. – 53. levél, 1905. február 2.
 
A Megváltó földi élete a természettel és Istennel való bensőséges kapcsolat élete volt. Ebben a közösségben nyilatkoztatta ki az erővel teljes élet titkát.
Jézus Krisztus lelkiismeretes, szorgalmas munkás volt. Soha emberre nem súlyosodott akkora felelősség, mint rá. Soha senki nem hordott ilyen nehéz terhet: a világ fájdalmának és bűnének súlyát. Soha senki nem fáradozott olyan önemésztő buzgalommal az emberekért, mint Ő. De egészségesen élt. „A hibátlan és szeplőtlen” áldozati bárány (1Pt 1:19) fizikailag és lelkileg is jelképezte Őt. Testben és lélekben példázta, milyen életformát vár el Isten az egész emberiségtől, amely életforma csak a menny törvényei iránti engedelmességgel valósítható meg.
Jézus arcát figyelve az emberek egy olyan arcot láttak, amelyen az isteni könyörület a nyilvánvaló hatalommal együtt tükröződött. Látszott, hogy lelki légkör veszi körül. Amellett, hogy kedves és szerény volt, rejtett, de teljesen mégsem leplezhető erővel hatott az emberekre. – A nagy Orvos lábnyomán, 51. o.
 

1. Olvassuk el Mk 1:16-20 szakaszát! Kik voltak azok a férfiak, akiket Jézus tanítványainak hívott el? Mit válaszoltak?

Márk evangéliuma 1. fejezete nem jegyez fel sokat Jézus szavaiból. Mk 1:17 azonban megemlíti, amit két halászembernek mondott. Egyikük Simon, akit később Péternek nevezett el, a másik a testvére, András. A két férfi a Galileai-tenger partján éppen a hálókat vetette ki.
Nem történik említés hajóról, vagy egyéb, komoly halászfelszerelésről, és ez talán arra utal, hogy a két férfi nem volt tehetős ember. Mk 1:19-20 verseiben azt olvassuk, hogy Jakab és János egy hajóban voltak apjukkal és a szolgáikkal, ami azt sugallja, hogy ők jobban álltak anyagilag, mint Péter és András. Lukács sejtetni engedi, hogy Péternek is volt hajója, és Jakab meg János valójában együtt dolgozott Péterrel és Andrással (lásd Lk 5:1-11). Márk evangéliuma talán különbséget mutat a két testvérpár között, hogy szemléltesse: Jézus tanítványainak hívja azokat, akiknek kevesebb anyagi forrása van, és azokat is, akik többel rendelkeznek.
Jézus egyszerű, közvetlen prófétai szavakkal hívja el tanítványait. Azt mondja, hogy kövessék Őt, legyenek a tanítványai. Jelzi, hogy ha elfogadják a hívását, emberek halászaivá teszi őket.
 

2. Vajon miért válaszoltak ezek az emberek azonnal (Mk 1:16-20) és hagytak hátra mindent, hogy kövessék Jézust?

János evangéliuma részletesebben ábrázolja ezt a képet (lásd Jn 1:29-42). Úgy tűnik, a testvérek Keresztelő János követői voltak, és hallották a kijelentését, hogy Jézus „az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét” (Jn 1:29, ÚRK). Találkoztak Jézussal, időt töltöttek vele a Jordán folyónál. Amikor tehát elfogadták hívását a szolgálatra, az nem komolytalanság vagy virtuskodás volt, hanem nagyon is átgondolt döntés.
Vajon miért nem oszt meg Márk ennél több részletet? Valószínűleg azért, hogy Jézus hatalmát hangsúlyozza. Jézus szól, a készséges halászemberek válaszolnak, aminek hatására többé az életük, sőt az egész világ sem lesz már ugyanaz.
 

Minek az elhagyására hív most Jézus, hogy követhesd Őt? (Gondolj a válaszod következményeire, horderejére, különösen, ha most semmi konkrét nem jut eszedbe!)

EGW idézet

Földi élete során Krisztus nem kérte a halászoktól, hogy hálóikat és hajóikat elhagyva menjenek a zsidó tanítókhoz, hogy megfelelő képzést szerezzenek az evangélium hirdetése érdekében. A Galileai-tenger partján járva Jézus „láta két testvért, Simont, akit Péternek neveznek, és Andrást, az ő testvérét, amint a tengerbe hálót vetnek vala; mert halászok valának. És monda nékik: Kövessetek engem, és azt mívelem, hogy embereket halásszatok. Azok pedig azonnal otthagyván a hálókat követék Őt. És onnan tovább menve láta más két testvért, Jakabot, a Zebedeus fiát, és Jánost, amannak testvérét, amint a hajóban atyjukkal, Zebedeussal a hálóikat kötözgetik vala; és hívá őket. Azok pedig azonnal otthagyván a hajót és atyjukat követék Őt.” (Mt 4:18–22)
Figyelemreméltó ez a gyors felelet, amely nem tesz fel kérdéseket, és nem vár ígéretet a jutalmazásra vonatkozóan. A meghívás azonban magában foglalta azt is, hogy Krisztus szerint milyeneknek kellene lenniük. Szavaiban kényszerítő erő volt. Nem hangzott el hosszadalmas magyarázat, viszont amit mondott, az vonzerővel hatott rájuk. – This Day With God, 41. o.
 
Akik az élet megszokott útját járják, azokban különleges képességek alakulnak ki. Ha férfiak és nők képesek befogadni az igazság üzenetét, akkor a hallgatóik közül is sokan elfogadják azt. Minden társadalmi osztályhoz tartozók, gazdagok és szegények egyaránt befogadják a jelenvaló igazságot. Némelyek, akiket képzetleneknek tart a világ, elhívást nyernek a szolgálatra. Hasonlóképpen hívta el a Megváltó az alázatos, tanulatlan halászokat is. Elhív embereket az eke szarvától, ahogy elhívta Elizeust, hogy vállalják el azt a szolgálatot, amit rájuk bíz az Úr. Alázattal és csendben kezdenek el dolgozni, olvasva és magyarázva másoknak az Írásokat. Egyszerű erőfeszítéseiket siker fogja koronázni. – This Day With God, 115. o.

A galileai halászok alázatos, egyszerű emberek voltak, de Krisztus, a világ Világossága kiválóan fel tudta készíteni őket arra a munkára, amire elhívattak. A Megváltó nem vetette meg a tanulást, hiszen ha Isten iránti szeretet és szolgálatkészség vezérli, akkor az intellektuális tudás áldás lehet az ember számára. Jézus azért hagyta figyelmen kívül korának bölcseit, mert annyira bíztak önmagukban, hogy nem voltak képesek együtt érezni szenvedő embertársaikkal, így nem válhattak a Názáreti munkatársaivá. Elvakultságukban nem akartak Krisztustól tanulni. Jézus azoknak az együttműködését várja el, akik hajlandók kegyelmének csatornáivá válni. […]
Aki annak idején elhívta a galileai halászokat, ma is embereket hív el a szolgálatra. És ugyanúgy kész kinyilvánítani általunk hatalmát, mint annak idején megtette a tanítványok által. Bármennyire is tökéletlenek, bűnösök lennénk, az Úr megadja a lehetőséget, hogy együtt munkálkodjunk vele, és hogy Krisztus tanítványaivá váljunk. Hív, hogy isteni bölcsességéből tanulva egyesüljünk Krisztussal, és dolgozzunk Isten művében. – Conjlict and Courage, 282. o.
 

3. Olvassuk el Mk 1:21-28 szakaszát! Milyen felejthetetlen eset történt a kapernaumi zsinagógában? Milyen lelki igazságokat tanulhatunk meg ebből a beszámolóból?

A legtöbb keresztény szerez feledhetetlen pillanatokat a lelki élete során: amikor eldöntötte, hogy követi Jézust, a keresztsége napja, egy meghatározó igehirdetés, amikor erősen érezte Isten jelenlétét. Néhány ilyen pillanat nem csupán feledhetetlen, de az ember életét is megváltoztatja. Többek számára ilyen lehetett az a szombat Kapernaumban, amelyről az első fejezet szól. „Álmélkodtak tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók” (Mk 1:22, ÚRK). Miközben Jézus beszélt, egy démontól megszállott ember – kétségtelenül azért, mert tanításának ereje hatott rá – így kiáltott: „Mi közünk hozzád, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje” (Mk 1:24, ÚRK). Jézus kiűzte a démont. Gondoljunk bele, mi minden következik a démon szavaiból! Az első, hogy a démon felismeri Jézusban „Izrael Szentjét”. Megerősíti, hogy Jézus Isten szent küldötte, egészen más, mint Sátán tisztátalan, szentségtelen seregei. Szent dolgok és egyének köré istentiszteleti hátteret, nem pedig szentségtelen és tisztátalan dolgokat képzelünk el. Ebben a történetben tehát éles ellentétben állnak a jó és a gonosz erők, láthatjuk a nagy küzdelem valóságát. Az emberek talán nem mérik fel, kicsoda Jézus, de a démon egyértelműen tudja, és nyilvánosan ki is jelenti. Továbbá érthető a parancs, hogy menjen ki az emberből, viszont azt miért mondta neki, hogy „némulj el”? Itt jelenik meg először Márk evangéliumában egy figyelemreméltó motívum: Jézus hallgatásra int mindenkit azzal kapcsolatban, hogy ki Ő. A teológusok ezt nevezik „messiási titoknak”.
Nagyon is jó oka volt annak, hogy Jézus hallgatásra intett, mert az Ő idejében a messiási váradalmaknak politikai felhangja volt. Kockázattal járt, ha valakit messiásnak mondtak. Azonban a csendre intés mellett elhangzik a tévedhetetlen kinyilatkoztatás is, hogy kicsoda Jézus. Idővel világossá vált: kilétét nem lehet elrejteni, és az evangéliumnak éppen az a központi üzenete, hogy ki Ő. Az embereknek nemcsak tudniuk kell, hogy ki Ő, de dönteniük is kell arról, hogyan fogadják eljövetelét, és az mit jelent számukra.
 

Amikor bizonyságot teszünk, miért bölcs dolog nem egyszerre elmondani mindent, amit a „jelenvaló igazságról” hiszünk?

EGW idézet

Az ördögtől megszállott ember Jézusban megsejtette azt a valakit, aki megszabadíthatja. De amikor meg akarta fogni azt a csodálatos kezet, egy másik akarat visszatartotta, és más szavakat mondatott vele.
Iszonyatos volt a sátáni hatalom és saját szabadságvágya közötti küzdelem. A meggyötört ember már-már elvesztette életét az emberi mivoltától megfosztó ellenséggel vívott harcban. De a Megváltó szólt: szavában erő volt, és megszabadította a foglyot. Az imént még megszállott ember teljesen lehiggadva, fegyelmezetten állt a csodálkozó emberek előtt. […]
Minden embernek joga van eldönteni, hogy melyik hatalom uralma alá akarja helyezni magát. Senki sem süllyedt olyan mélyre, senki sem olyan aljas, hogy ne találhatna Krisztusnál szabadulásra. A megszállott – imádkozás helyett – csak a Sátán szavait tudta kimondani, de Isten hallotta a szív ki nem mondott esdeklését. Isten egyetlen sóvárgó kiáltást sem hagy figyelmen kívül, ha az esdeklés nem is formálódik szavakká. Nem lesz Sátán martaléka, és gyengeségében nem marad magára senki, aki Istennel szövetségre lép. – A nagy Orvos lábnyomán, 91–93. o.

Ugyanaz a gonosz lélek kísértette Krisztust a pusztában, amely hatalmában tartotta a kapernaumi megszállottat, és irányította a hitetlen zsidókat is. Az utóbbiak esetében azonban a kegyesség látszatát keltette, s be akarta csapni őket a Megváltó elutasításának indítékait illetően. Állapotuk reménytelenebb volt, mint a megszállotté, mert nem érezték, hogy szükségük van Krisztusra, s ezért Sátán erősen hatalmában tarthatta őket. […]
Krisztus idejében Izrael vezetői és tanítói képtelenek voltak ellenállni Sátán munkájának. Figyelmen kívül hagyták az egyetlen eszközt, mellyel védekezhettek volna a gonosz lelkekkel szemben. Krisztus Isten Igéje segítségével győzte le a gonoszt. Izrael vezetői azt állították, hogy ők hivatottak Isten szavának értelmezésére, de csak hagyományaik fenntartása és ember alkotta előírásaik kikényszerítése céljából tanulmányozták az Igét. Értelmezésük alapján olyan felfogást fejezett ki az Ige, amilyet Isten sohasem írt belé. Misztikus magyarázatuk homályossá tette, amit az Úr világosan kijelentett. Jelentéktelen alaki részleteken vitatkoztak, miközben gyakorlatilag a leglényegesebb igazságokat tagadták meg. Ezzel szétszórták a hitetlenség magvait. Isten szavát megfosztották erejétől, és a gonosz lelkek kedvükre munkálkodhattak. – Jézus élete, 256–257. o.

Az igazi ismeret Istentől jön, és Istenhez tér vissza. Gyermekei ezt az ismeretet kell, hogy elsajátítsák, és ezt kell, hogy továbbadják másoknak. Aki Isten kegyelme által intellektuális és lelki ajándékokat kapott, miközben növekedik, másokat is magasabb szint elérésére kell, hogy ösztönözzön. A mások érdekében végzett munkát láthatatlan angyalok fogják támogatni. Minél hűségesebben kitartunk a szolgálatban, annál magasztosabb vágy fog fűteni a feddhetetlenség, a szentség és Isten megismerése után. – Manuscript 108, 1898. szeptember 1.
 

4. Olvassuk el Mk 1:29-34 szakaszát! Jézus hogyan segített Péter családján? Milyen lelki tanulságot vonhatunk le ebből a beszámolóból?

A zsinagógában történt emlékezetes szolgálata után Jézus visszavonult Péter otthonába szűk tanítványi körével (Péterrel, Andrással, Jakabbal és Jánossal). Nyilván azért, hogy a szombat további részét közös étkezéssel, baráti légkörben töltsék. Csakhogy aggasztó hír érkezik: Péter anyósa belázasodott, ami annak idején azt jelentette, hogy az ember vagy meggyógyul, vagy meghal. Jézusnak is beszámolnak a betegségről. A Mester kézen fogja az asszonyt, talpra állítja, aki azonnal gondoskodni kezd ellátásukról. Nagyszerű példa ez arra, hogy akit Jézus megment és meggyógyít, az válaszul szolgálni fog.
Márk evangéliumában Jézus gyakran úgy gyógyít, hogy megérinti a beteget (lásd Mk 1:41; 5:41), máskor azonban nem említ ilyet (lásd Mk 2:1-12; 3:1-6; 5:7-13).
Jézus még nem végzett a szolgálattal azon a napon. Napnyugta után sokan indultak Péter házához gyógyulásért, nyilván azért, mert látták, mi történt a zsinagógában, vagy hallottak róla. Az evangélium írója nem közli konkrétan az olvasókkal: az emberek azért mentek későn, mert megvárták a szombat óráinak a végét. Ezek szerint tudta olvasóiról, hogy tisztában vannak a szombat jelentőségével. Márk evangéliumának ez a jellemzője egybecseng azzal, hogy olvasói szombatünneplők voltak. Az evangélista beszámol arról, hogy aznap este az egész város összegyűlt az ajtónál (Mk 1:33). Sok időbe telhetett, mire Jézus segített mindenkinek.
„Órák hosszat jöttek-mentek, mert senki nem tudhatta, hogy még másnap is közöttük lesz-e a Gyógyító. Kapernaum addig soha nem látott ilyen napot. A levegőt betöltötte a győzelem hangja, a szabadulás üdvrivalgása. A Megváltó örült, hogy örömet szerezhetett. Amint látta a hozzá jövők szenvedését, szíve részvéttel telt meg, és örvendezett hatalmának, hogy egészséget és boldogságot adományozhat. Jézus nem szűnt meg munkálkodni, míg az utolsó betegen is nem könnyített. Késő éjszaka volt, mire a sokaság eloszlott, s csönd ülte meg Simon házát. Elmúlt a hosszú, eseményekben gazdag nap, és Jézus pihenésre vágyott. Mialatt azonban a város még az igazak álmát aludta, a Megváltó »fölkelvén, kiméne, és elméne egy puszta helyre és ott imádkozék«” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2010, Advent Kiadó, 208. o.).

EGW idézet

A kapernaumi halászháznak betege volt. Péter feleségének édesanyja „hideglelésben feküdt”, és „szólának (Jézusnak) felőle”. Jézus „illeté annak kezét, és elhagyta őt a láz”. Majd felkelt, és szolgált a Megváltónak és tanítványainak (Lk 4:38; Mk 1:3; Mt 8:15).
A hír gyorsan elterjedt. A csoda szombaton történt, de a rabbiktól való félelem miatt a nép nem mert naplemente előtt Jézushoz gyógyulásért menni. Ám utána a házakból, műhelyekből, vásárterekről a város lakossága özönlött a szerény lakóház felé, amely Jézust befogadta. A betegeket hordágyon hozták, mások mankóra támaszkodva vagy barátaik támogatásával támolyogtak a Megváltó elé. […]
Jézus csak az utolsó szenvedő megsegítése után hagyta abba a munkát. Késő éjszaka volt, amikor a tömeg eltávozott, és csend borult Simon házára. – A nagy Orvos lábnyomán, 29. o.

Krisztus hűségének megvallása a menny választott eszköze, mellyel bemutathatjuk Őt a világnak. Méltányolnunk kell kegyelmét, melyet a hajdani szent emberek által ismertetett meg, de ennél is hatásosabb saját tapasztalatunkról bizonyságot tenni. Isten tanúi vagyunk, ha isteni erő munkálkodása nyilvánul meg bennünk. Mindenkinek a másokétól különböző élete van, tapasztalatai is eltérőek a többiekétől. Isten azt szeretné, ha saját egyéniségünk jegyeit viselő dicséret szállna föl hozzá. Az ő kegyelme dicsőségének, magasztalásának ilyen értékes elismerése, ha krisztusi élettel párosul, ellenállhatatlan erőt jelent a lélekmentő munkában. – Jézus élete, 347. o.

Vegyük fel Krisztus igáját, és dolgozzunk úgy, ahogy Ő munkálkodott a veszendő lelkekért. Akik osztoznak szenvedéseiben, részesülni fognak a dicsőségében is. Az apostol mondotta: „Isten munkatársai vagyunk.” Ragadjuk meg tehát az ő erejét. Mindazok, akik Krisztus nevéről neveztetnek, váljanak Isten munkatársaivá! A munka teljes terhe ne csak a lelkészek vállaira nehezedjék, hanem a gyülekezet minden tagjának fel kell ismernie a munka ráeső részét. […]
Íme, a Megváltó felhívása népéhez: „Elmenvén e széles világra hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek.” Ó, mennyire elhanyagolták ezt a munkát! Ezért éhezi a veszendő világ az élet kenyerét! Az ember minden lépését bízza Istenre, fogadja el a Szentlélek mennyei utasításait, és induljon el hirdetni a sötétségben élőknek a Megváltó szeretetéről és áldozatáról szóló üzenetet. Közölje velük, hogy nem kell elveszniük, hanem örök életet nyerhetnek. Bárhol is éltek, árasszatok világosságot az emberekre, mutassátok meg az Úr megváltottai számára előkészített utat, hogy ők is azon járhassanak, s így Isten munkatársaivá válhassatok! – Bible Echo, 1892. április 15.

5. Olvassuk el Mk 1:35-39 szakaszát! Milyen fontos tanulságokat vonhatunk le abból, amit Jézus itt tett?

Jézus még pirkadat előtt felkelt, és elvonult egy csöndes, elhagyatott helyre imádkozni. Mk 1:35 kihangsúlyozza, hogy tettei középpontjában az imádság állt. Minden egyéb igei alak a mondatban összefoglaló jellegű: fölkelt, kiment, puszta helyre vonult (az eredeti görögben aoristos igeidőben, ami befejezettségre utal). Az „imádkozni” ige viszont befejezetlen múlt időben (elbeszélő múlt) van, ami egy még zajló folyamatra utal – különösen itt. Jézus imádkozott, tovább imádkozott. A szöveg azt is kiemeli, hogy milyen korán volt még, amikor Jézus kiment, utalva ezzel imádkozása idejének igencsak hosszú voltára.
Az evangéliumokban mindenütt úgy láthatjuk Jézust, mint az ima emberét (lásd Mt 14:23; Mk 6:46; János 17). Erőteljes szolgálatának nyilván ez volt az egyik kulcsa.
 

6. Olvassuk el Lk 6:12 versét! Milyen tanítás rejlik ebben Jézus imaéletéről?

Sok keresztény meghatározott időszakokban imádkozik. Ez a gyakorlat nagyszerű és helyes is, de könnyen rutinná, gépiessé válhat. Kitörhetünk viszont a sémából, ha alkalmanként változtatunk az időponton, vagy a szokottnál hosszabban imádkozunk. A lényeg, hogy ne merevedjünk bele valamiféle megváltoztathatatlan szokásba.
Péter és a társai nem mentek Jézussal az imádság helyére, azonban valószínűleg tudták, hogy hol van, mert megtalálták. Megjegyezték, hogy mindenki Jézust keresi, arra utalva, hogy a Megváltó további gyógyítással és tanítással folytassa az előző nap izgalmas tapasztalatait. Meglepő módon azonban Jézus ezzel nem ért egyet, inkább a szolgálat szélesebb területeire, más helyszínekre mutat. „Ő pedig így válaszolt: Menjünk máshova, a közeli városokba, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem” (Mk 1:38, ÚRK).
 

Jézusnak sok időre volt szüksége, amit imában töltött, de mi a helyzet velünk? Nekünk mennyi időt kellene az imádságra szánnunk? Mire tanít Jézus példája?

EGW idézet

Nézd, miként borul térdre Isten Fia imában Atyja előtt! Bár Isten Fia, mégis imával erősíti hitét, és a mennyel való érintkezésből merít erőt, hogy ellenállhasson a gonosznak, és segíthessen az emberek ínségén. Mint idősebb testvérünk, ismeri azok szükségletét, akik gyengeségük ellenére – a bűnnel és kísértésekkel telt világban élve – égnek a vágytól, hogy neki szolgálhassanak. Tudja, hogy azok a követek, akiket szétküld, gyenge és tévelygő emberek; azonban mindenkinek, aki teljesen átadja magát, isteni segítségét ígéri. Példája bizonyítja, hogy a mélységes hitből fakadó komoly és állhatatos könyörgés, valamint művéhez való teljes ragaszkodás és odaadás megszerzi a Szentlélek segítségét minden ember részére a bűnnel vívott harcában.
Isten minden munkást előkészít, aki Krisztus példáját követi, hogy befogadja és felhasználja azt az erőt, melyet Isten megígért egyházának a föld aratásának megérlelésére. Ha az evangélium hírnökei megújítják odaszentelési fogadalmukat, az Úr napról napra újra megajándékozza őket Lelke megelevenítő és megszentelő jelenlétével. – Az apostolok története, 56. o.

Mindazoknak, akik Istentől tanulnak, szükségük van egy-egy csendes órára a természettel való kapcsolatra, a saját szívükkel és az Istennel való bensőséges beszélgetésre. Általuk egy olyan életnek kell megmutatkoznia, amely szokásaiban, életformájában egészen más, mint a világé. Ezért személyes tapasztalatból kell megismerniük Isten akaratát. Személy szerint kell meghallanunk, amint szívünkhöz szól. Amikor minden más zaj elül, és elcsendesülten várunk az Úrra, a lélek ebben a csendben jobban megérti Isten szavát. Ezt mondja: „Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!” (Zsolt 46:11) Így lehet eredményesen felkészülni Isten szolgálatára. Aki a rohanó tömeg közepette és az élet mérhetetlen sok tennivalójának hordozása közben így felüdül, az a világosság és békesség légkörében él. Új erőt kap mind fizikailag, mind szellemileg. Élete jó illatot áraszt, és az a mennyei erő, amelyről bizonyságot tesz, megérinti az emberek szívét. – A nagy Orvos lábnyomán, 58. o.

Péter és társai korán reggel Jézushoz jöttek azzal, hogy a kapernaumiak már keresik Őt… Meglepve hallgatták Krisztus szavait: „Menjünk a közel való városokba, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem.” (Mk 1:38)
A Kapernaumot elöntő izgalom azzal a veszéllyel járt, hogy Jézus küldetésének célját szem elől tévesztik. Ő nem elégedett meg annyival, hogy csak mint csodatevő vagy testi betegségek gyógyítója vonja magára a figyelmet. Megváltóként óhajtotta magához vonni az embereket. A nép azt akarta hinni, hogy királyként jött el, földi országot fog alapítani; ezzel szemben Ő a földiekről a lelki dolgok felé szerette volna terelni gondolataikat. Puszta földi siker csak akadályozta volna munkáját. – Jézus élete, 260. o.

1. Olvassuk el Mk 1:40-45 szakaszát! Mit tanít ez a rész Jézusról? Hogyan viszonyult a társadalom számkivetettjeihez?

A szakaszban, ill. az Ószövetség sok helyén említett lepra nem csak arra utal, amit ma Hansen-kórként ismerünk. A bibliai szóhasználat alapján pontosabb fordítás lenne a „rettegett bőrbetegség”, ami más bőrbetegségeket is jelölhetett. A Hansen-kór valószínűleg a Kr. e. 3. században jelent meg az ősi Közel-Keleten (lásd „lepra” szócikk, David P. Wright és Richard N. Jones: The Anchor Bible Dictionary. 4. köt. New York, 1992, Doubleday, 277–282. o.). Tehát a szakaszban szereplő leprás valóban szenvedhetett Hansen-kórban, bár ez nem egészen biztos, csak az, hogy igen rossz állapotban volt.
A leprás hitte, hogy Jézus képes megtisztítani. 3Mózes 13. fejezete szerint a leprásokat rituális értelemben tisztátalannak tekintették, és kerülniük kellett az érintkezést másokkal (lásd 3Móz 13:45-46).
„Jézus megszánta, kezét kinyújtva megérintette, és így szólt hozzá: Akarom, tisztulj meg” (Mk 1:41, ÚRK)! A törvény szerint ez a mozdulat tisztátalanná tette volna Jézust aznap estig, amikor fürdőt kellett volna vennie, hogy rituálisan megtisztuljon (vö. 3Mózes 13-15). Márk azonban világossá teszi, hogy Jézus érintése kigyógyította ezt a beteget a leprából. Tehát Őt nem szennyezte be, amikor megérintette.
Jézus elküldte a férfit egy paphoz az utasítással, hogy mutassa be az áldozatot, amit 3Mózes 14. fejezete írt elő ilyen esetekre. Márk evangéliumában Jézus mindvégig úgy jelenik meg, mint aki védelmébe veszi és támogatja Mózes tanításait (lásd Mk 7:10; 10:3-4; 12:26, 29-31). Ez a megközelítés éles ellentétben áll a vallási vezetőkével, akik elferdítik a Mózes által adott tanítások eredeti szándékát Márk 7., 10. és 12. fejezetében. Ezek a részletek magyarázzák, miért parancsolta Jézus az embernek, hogy hallgasson (Mk 1:44). Ha elmondaná, hogy Jézus gyógyította meg, az befolyásolhatná a pap döntését, aki elfogult lenne Jézussal szemben. Azonban úgy tűnik, a megtisztított leprás nem értette ezt, és Jézus szavának nem engedelmeskedve széltében-hosszában terjesztette a hírt, emiatt pedig Jézus nem tudta más városokban is nagy felbolydulás nélkül elkezdeni a szolgálatát.

Hogyan lehetünk óvatosak, nehogy olyasmit tegyünk, ha mégoly nemesek is a szándékaink, ami gátolná az evangélium terjedését?

EGW idézet

A leprás – távol állva – elkap néhány szót a Megváltó ajkáról. Látja, amint kezét a betegekre helyezi. Látja a sántákat, bénákat és a különböző betegségekben haldoklókat egészségesen felkelni, dicsőítve Istent a szabadulásért. Hite erőre kap. Egyre közelebb húzódik a Jézust hallgató tömeghez. Elfeledkezik az őt korlátozó rendelkezésekről, az emberek biztonságáról, és arról is, hogy mindenki fél tőle. Csak az a boldog reménység él benne, hogy meggyógyul.
A leprás undorító látványt nyújt. A betegség ijesztő sebeket ejtett rajta. Borzasztó rothadó testére nézni. Amint meglátják, az emberek hanyatt-homlok menekülnek tőle. Rémületükben egymást lökdösik, nehogy hozzájuk érjen. Egyesek megpróbálják Jézustól elzárni, de hiába. Se nem látja, se nem hallja őket. Észre se veszi utálkozó tekintetüket. Csak Isten Fiát látja, csak a haldoklót életre hívó hangot hallja.
Jézushoz furakodva lábához veti magát, és így kiált: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem.” És Jézus válaszol: „Akarom, tisztulj meg!”, és kezét ráhelyezi (Mt 8:2–3).
Abban a pillanatban valami változás történik a leprással. Vére egészséges, idegei érzékenyek, izmai erősek lettek. Bőrének felületén a leprára jellemző természetellenes fehér pikkelyek eltűntek, és teste olyan lett, mint egy kisgyermeké. – A nagy Orvos lábnyomán, 68–69. o.

A tanítványok meg akarták óvni a Mestert attól, hogy hozzáérjen; mert aki leprást érintett, maga is tisztátalan lett. Jézus ráhelyezte kezét a leprásra, de nem fertőződött meg. A leprás pedig megtisztult. Így van ez a bűn poklosságával is, e halálos betegséggel, amelynek gyökerei mélyre nyúlnak. Emberi erővel nem lehet kigyógyulni belőle… Jézus, aki azért jött, hogy az emberek között éljen, nem fertőződött meg. Jelenléte gyógyító erő volt a bűnös számára. Aki lábához esve hittel könyörög: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem”, meghallja a választ: „Akarom, tisztulj meg”.
Egyes esetekben Jézus nem azonnal árasztotta ki a kért áldást a hozzá forduló betegre. De a leprás abban a pillanatban meggyógyult, mihelyt kérte. Lehet, hogy földi áldásokért mondott imánkra késik a válasz, vagy Isten valami mást ad, mint amit kérünk, de nem így van ez akkor, ha bűntől való szabadulásért könyörgünk. Isten ki akar bennünket gyógyítani a bűnből, hogy gyermekeivé formáljon, és képessé tegyen bennünket a szent életre. Krisztus önmagát adta „a mi bűneinkért, hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból az Istennek és a mi Atyánknak akarata szerint” (Gal 1:4). „És ez az a bizodalom, amellyel őhozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az ő akarata szerint, meghallgat minket: És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, amelyeket kértünk őtőle.” (1Jn 5:14–15) – A nagy Orvos lábnyomán, 70. o.

További tanulmányozásra: Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, „Kapernaumban” és „Megtisztíthatsz engem” c. fejezetek, 201–219. o.

Milyen képet fest Jézusról Márk 1. fejezete? Hatalma van elhívni tanítványokat, akik válaszolnak hívására. Lénye szent, ellentétben a Sátán szolgálatában álló, tisztátalan lelkekkel. Heves harc dúl a jó és a rossz között, de Jézusnak nagyobb a hatalma, mint a démonoknak. Ő részvétet érez a betegek iránt, segít rajtuk, megérinti őket akkor, amikor más ezt nem tenné.
„Jézus a zsinagógában beszélt alapítandó országáról, küldetéséről, Sátán foglyainak szabadon bocsátásáról. [...] Zavar és rémület lett úrrá a tömegen. Az emberek figyelme elterelődött Krisztusról, senki sem figyelt szavára. Éppen ebből a célból vezette Sátán áldozatát a zsinagógába. [...] Aki legyőzte Sátánt a megkísértés pusztájában, újból szemtől szembe került ellenségével. [...] A Megváltó azonban hatalommal szólt, és megszabadította a foglyot” (i. m. 204. o.).
Mindeközben Urunk szorgalmasan végezte szolgálatát, egyik helyről a másikra haladva állandóan kapcsolatban volt az emberekkel. Hogyan tudott higgadtan és állhatatosan viszonyulni a szolgálatához és az emberekhez? Kétségtelenül a napi imaéletéből merített erőt.
Gondoljuk át, milyen lenne a számunkra kivitelezhető napirend, amelynek része az ima és a Szentírás tanulmányozása!

Naponkénti tanulmányozásra: Mikeás 6 – Habakuk 2; Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, „A helyes és a helytelen nevelés” c. fejezet
„Hitetlen szerzők” és „Történelmi és teológiai tudomány” c. alfejezetei
 

1.    „Mit kíván az Úr tetőled?”     

2.    Miért tanácsolja Mikeás, hogy ne bízz a barátban és a közeli rokonban?     
 

3.    Kik voltak többen, „mint az égnek csillagai”?     

4.    Mi által él az igaz?    

5.    Mire gondolt Ellen White, amikor a könyvesboltokban vaskos történelemés teológiatudományi könyveket látott?

Általános áttekintés

Márk evangéliumában Jézus földi küldetését az Atyával együttműködve kezdi. Az író már az elején világosan kijelenti, hogy Jézus Isten Fia, „az Istennek Szentje” (Mk 1:24). Isten Fiaként Jézus Isten evangéliumát hirdeti. E mennyei akkreditációval rendelkezve, nagyon aktív életet kezd a földön, amint ezt Márk evangéliumának első fejezete is érzékelteti.

A tanulmány témái

1.    Jézusnak az Atyával együtt végzett munkássága.
2.    Jézus kapernaumi és egész Galileát lefedő küldetése.
3.    Jézus imaélete.
4.    Jézus tekintélye.
5.    Jézus találkozása az ördögi lelkekkel.

Magyarázat

Jézus, az Atya munkatársa
Jézus élete és munkássága az evangélium átható erejének szemléltetése. Jézus a testet öltött, emberiségnek szóló jó hír. A Megváltó pontosan tudta, mi az Ő küldetése ezen a földön: hirdetni minden embernek Isten evangéliumát. „Menjünk a közel való városokba, hogy ott is prédikáljunk, mert azért jöttem” (Mk 1:38). Márk feljegyzései szerint Jézus naponkénti, aktív szolgálatot végzett embertársaiért.
Megjegyzendő, hogy Márk nemcsak Jézus cselekedeteiről ír ismételten, hanem megemlíti az Atya Isten Fia küldetésében játszott szerepét is. Az Atya és a Fiú szorosan együttműködnek (Jn 5:19). Példa erre Márk 5:19 verse: „[…] Jézus monda néki: Eredj haza a tieidhez, és jelentsd meg nékik, mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült rajtad” (a szerk. kiemelése). „Márk evangéliumában Isten mint személy 75 alkalommal lép közbe az emberek életében, és ezeket a közbelépéseket 35 ige által juttatja kifejezésre” (Paul L. Danove: The Rhetoric of Characterization of God, Jesus and Jesus` Disciples in the Gospel of Mark, 2005, 30. o.). Márk az „Isten” és az „Úr” (Kurios) névvel utal az Atyára, és a Szentírásból idéz, amikor azt kívánja sugallni, hogy az Atya Isten áll egy bizonyos cselekvés vagy történés mögött. Példákat Márk 5:19; 9:37; 10:6, 9; 11:25 és 13:19–20 verseiben találunk.

Kapernaum és Galilea teljes területe
Márk 2:1 verse szerint Jézus Kapernaumban élt („[…] Kapernaumba, és meghallák, hogy otthon van”; a szerk. kiemelése; ld. Mt 4:13), itt volt nyilvános szolgálata idejének nagy részében a főhadiszállása. Máté 9:1 versében Kapernaum Jézus városaként van feltűntetve (ld. R. H. Mounce: The International Standard Bible Encyclopedia, 1979–1988, 609. o.,
„Capernaum” szócikk).
Jézus nagyon korán kelt, Márk 1:35 verse szerint „kora reggel, még szürkületkor.” Gyalog járta Galilea tájait (Mk 1:14, 39), és nagy valószínűséggel Kapernaum környéke, a Galileai tenger (Mk 1:16) és a közeli városok (Mk 1:38) voltak azok a helyek, ahol a leggyakrabban megfordult, de „egész Galileát” bejárta, a viszonylag gyéren lakott területeket is (Mk 1:45).
Járt Kapernaum (Mk 1:21) és a környék számos zsinagógájában (Mk 1:39), hogy tanítsa az embereket és prédikálja nekik az Igét. Amikor eljutott Jeruzsálembe, naponta belépett a templomba, hogy oktassa a jelenlévőket (Mk 14:49), és gyógyítsa a testi és lelki szenvedőket: „És az egész város odagyűlt vala az ajtó elé. És meggyógyíta sokakat, akik különféle betegségekben sínlődnek vala; és sok ördögöt kiűze, és nem hagyja vala szólni az ördögöket, mivelhogy őt ismerék” (Mk 1:33–34).

Jézus, az ima embere

Márk evangéliuma szerint Jézus szüntelenül dolgozott. Munkáját egy sor esemény tükrözi, amelyek rövid időközönként követték egymást.
A görög euthus határozószó, amelynek jelentése „azonnal”, „rögtön”, „hirtelen”, 51-szer jelenik meg a négy evangéliumban, és csak Márknál 41szer (többek közt Mk 1:21, 28; 6:45, 50 és 14:43 versekben; ld. A Greek Lexicon of the New Testament and Other Early Christian Literature,
406. o.). Nyilvánvaló, hogy Márk beszámolója maga a cselekvő evangélium. Annak ellenére, hogy egy rendkívül aktív, szent küldetéséért élő Jézus jelenik meg az evangéliumában, Márk azt is kiemeli, hogy a Megváltó munkásságának központi eleme az ima.
Az imádság Jézus emberi tapasztalatának és küldetésének kulcseleme, prioritása (Mk 1:35). Noha napi programja tele van tevékenységekkel, elmaradhatatlanul ápolja a kapcsolatot az Atyával. Evangéliuma kezdetén Márk kiemeli Jézus imatapasztalatát, gondolok itt az ördögi lelkek kiűzésére (Mk 9:29) és földi szolgálata utolsó napjaira (Mk 14:32–38).

Jézus tekintélye, hatalma

Márk evangéliumában első alkalommal az 1. fejezet 22. versében történik utalás Jézus hatalmára: „És elálmélkodának az Ő tanításán, mert úgy tanítja vala őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.”
M. Eugene Boring Márk evangéliumához írt magyarázatában megemlíti, hogy „a judaizmus és a korai kereszténység számára Isten volt a legmagasabb tekintély; a gond azzal volt, hogy Isten hatalma miként lett közvetítve az ember felé. A judaizmusban az isteni tekintélyt a Tóra közvetítette, amit képzett írástudók értelmeztek, majd a magyarázatokat megvitatták és szavazásra bocsátották. Márknál Isten hatalmát Jézus szava továbbítja” (Mark: A Commentary, 2006, 63. o.). Ez a perspektíva megmagyarázza a zsidó vezetők aggodalmát, amikor feltették Jézusnak ezt a kérdést: „[…] hozzámenének vala a főpapok és az írástudók és a vének, és mondának néki: Micsoda hatalommal cselekszed ezeket, és ki adta néked a hatalmat, hogy ezeket cselekedd?” (Mk 11:27–28).
Ne feledjük, hogy az írástudók és az írnokok ismerték a törvény betűjét, de az úgy tűnik, sosem változtatta meg őket. Képtelenek voltak megélni a mindennapjaikban az evangélium gyakorlati dimenzióját (Mk 1:22). Sokatmondó e tekintetben János evangéliumának 5. fejezete, amely egy párbeszédet örökít meg Jézus és a zsidók között: „Tudakozzátok az Írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek, és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam. […] De ismerlek benneteket, hogy az Istennek szeretete nincs meg bennetek” (Jn 5:39–42). Jézus, a legnagyobb Tanító és Példakép hallgatói figyelmét a törvény betű szerinti, felületes betartásáról a bibliai igazság élő és igaz megélésének szükségességére irányítja.
Márk 1:27 verse segít jobban megértenünk Jézus tekintélyének, hatalmának témáját. A bibliaszöveg így hangzik: „És mindnyájan elálmélkodának, annyira, hogy egymás között kérdezgeték, mondván: Mi ez? Micsoda új tudomány ez, hogy hatalommal parancsol a tisztátalan lelkeknek is, és engedelmeskednek néki?” Az emberek Jézus tanítását a hatalommal társították, ami a maga során láthatóan kapcsolódik a cselekedetekhez. Márk az Úr Jézus hatalmát a csodáival asszociálja és konkretizálja. Más szavakkal, Jézus hatalma magába foglalja az exousiát, azaz
„ismeret és hatalom is egyben” (Greek-English Lexicon, 353. o.). Márknál a jó hír terjesztéséhez hozzátartoznak a csodák is.

Jézus és az ördögi lelkek

Márk jelentős figyelmet szentel az Úr Jézus és az ördögi lelkek közti küzdelemnek. Az evangélium feljegyzi, hogy az ördögi erők ellenállnak az Úr Jézus küldetésének (Mk 1:34, 39; 3:15, 22; 6:13; 7:26, 29–30; 9:38; 16:9, 17). Ezek a sötét erők gonosz vagy tisztátalan lelkekként vannak feltűntetve (Mk 1:23, 26; 3:11, 30; 5:2, 8, 13; 6:7; 7:25; 9:25). Márk „ördöngösöknek” nevezi ezeket a tisztátalan lelkek által megszállott, szenvedő embereket (Mk 1:32; 5:15; 5:18). Egyik evangéliumban sincs annyi utalás a gonosz erőkre, mint a Márkéban. Jézus és az ördögi lelkek találkozásait illetően három szempontot különböztetünk meg:
1.    A gonosz már Jézus munkásságának kezdetén jelen volt (Mk 1:23). Jézus első csodája – Márk szerint – a kapernaumi zsinagógában történt, amikor is a Tanító tisztátalan lelket űzött ki egy emberből (Mk 1:25).
2.    Az ördögi lelkek képesek voltak felismerni Jézusra és azonosságára vonatkozóan mindazt, amire Izrael tanítói képtelenek voltak. A tisztátalan lelkek kijelentették, hogy Jézus „Istennek Szentje” (Mk 1:24); „Istennek Fia” (Mk 3:11) és „a magasságos Istennek Fia” (Mk 5:7).
3.    Jézus mindig győzedelmeskedett a gonosz lelkek felett. Márk leírja, hogy a démonok kiáltva kérdezték Jézustól: „Azért jöttél-e, hogy elveszíts minket?” (Mk 1:24). Egy másik alkalommal a tisztátalan lelkek „mikor meglátták vala Őt, leborulának előtte” (3:11). Jézus kiűzte az ördögöket az emberből, függetlenül attól, hogy hányan tartották fogva az illetőt (Mk 5:9; 16:9).
Az alábbiakban egy spanyol tanulmányból idézek, melyet a zsinagógai ördöngös ember szabadulásáról írtak: „Jézusnak hatalma van, mivel Ő Isten Fia, Isten Felkentje, akit a Szentlélek lelkesít. Jézus szava átülteti a valóságba Isten szuverenitását; a tisztátalan lélek ellenáll ennek a független hatalomnak, és kihívja Jézust, miközben megszentségteleníti a zsinagóga szent területét. […] Az ördögök tiltakozhatnak ugyan, de nem akadályozhatják meg, hogy Isten szuverén hatalma Jézus felszabadító szava által gyorsan elterjedjen” (Ricardo Aguilar: „La liberación de un poseído en una sinagoga [Mc 1:21b–28]”, Reflexiones Bíblicas Para un Mundo en Crisis, Javier Quezada [szerk.], 2010, 190–193. o.).
Jézus, aki azért jött, hogy megalapítsa Isten országát (Mk 1:15), minden ördögi lélek fölött áll. „Az Ő hatalma örökkévaló hatalom” (Dán 7:14). Uralkodása magába foglalja az emberi hatalmak és a gonosz lelki erők feletti uralmat. Márk evangéliumában Sátán legyőzött ellenség.

Alkalmazás
Ellen G. White pontosan leírta az Úr Jézus mozgalmas tevékenységét: „Megváltónk földi élete korántsem volt a kényelemnek, önérdeknek szentelt élet – állandóan szent buzgalommal és komolysággal fáradozott az elesett emberiség megváltásán. A betlehemi jászoltól kezdve a golgotai keresztig az önmegtagadás útját járta; sohasem húzódozott a nehéz munkától, a fárasztó utazástól, valamint a kimerítő gondtól és fáradtságtól sem. […] Hozzá hasonlóan mindazok, akik Krisztus kegyelmében részesültek, készek az áldozatokra, hogy mások is részeseivé lehessenek e mennyei adománynak. Ezek minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy általuk embertársaik élete megjavuljon” (Jézushoz vezető út, 78. o.).
Csoportod tagjai valószínűleg részt vesznek a gyülekezeti szolgálatokban. Kérd meg őket, hogy gondolkodjanak el az alábbi kérdések felett, majd beszéljék meg őket!
1.    Az Úr Jézus teljes életét – a jászoltól a keresztig – az önmegtagadás jellemezte. Volt-e részünk olyan szolgálatban, amely túl sok áldozatot követelt a részünkről?
2.    Hogyan éljük meg az evangéliumot nap mint nap?