Az evangélium kezdete

E heti tanulmányunk: Ézsaiás 40:3; Dániel 9:24-27; Apostolok cselekedetei 13:1-5, 13; 15:36-39; Márk 1:1-15

Ki írta Márk evangéliumát, és mi célból? Egyik evangélium sem nevezi meg a szerzőjét. Egyedül János tesz egy közelítő utalást „a szeretett tanítványt” említve (Jn 21:20, 24).
A Kánonban szereplő evangéliumokat már a korai időktől kezdve kapcsolatba hozták valamelyik apostollal (Máté, János), vagy egy apostol munkatársával. Például Lukács evangéliumát Pállal hozták összefüggésbe (lásd Kol 4:14; 2Tim 4:11; Filem 1:24), Márk evangéliumát pedig Péterrel (lásd 1Pt 5:13).
Bár Márk evangéliumának szerzője nem nevezi meg magát a szövegben, a korai egyházi hagyomány szerint írója János Márk volt, aki egy időben Pállal és Barnabással utazott (ApCsel 13:2-3), később pedig Péter munkatársa lett (1Pt 5:13).
Ezen a héten első lépésként Márkról tanulunk, azt, amit a Szentírás mond róla, tanúi leszünk kezdeti kudarcának, majd pedig megerősödésének. Ezután rátérünk Márk evangéliumának első szakaszára, előretekintve megnézzük, hogy merre tart a történet, visszafelé pillantva pedig azt vizsgáljuk, hogyan is tudott egy ilyen könyvet megírni egy kudarcot vallott, ám később megerősödött misszionárius.

EGW idézet

Miért volt szükség arra, hogy Máté, Márk, Lukács, János, Pál apostol és sokan mások tegyenek bizonyságot a Megváltó életéről és munkásságáról? Miért nem írhatott volna egyetlen tanítvány olyan teljes körű beszámolót, amelyből megismerhettük volna Jézus földi életét? Miért mutat be egy-egy evangélista olyat is, amiről a többiek nem számolnak be? Ha ezek annyira fontosak, miért nem beszél róla az összes bibliai író? Azért, mert az emberek különböző módon gondolkodnak, és nem egyformán értik a leírtakat. A Szentírás bizonyos igazságai nagyobb erővel hatnak egyik vagy másik ember elméjére.
Hasonló elv érvényes a szónokokra is. Némelyek olyan részleteket hangsúlyoznak, amelyektől mások könnyebben eltekintenek. A teljes igazságot nagyobb eséllyel mutatják be többen, mintha egy ember tenné. Vannak eltérések az evangéliumok között, a leírások mégis harmonikusan kapcsolódnak egymáshoz. – Counsels to Parents, Teachers, and Students, 432. o.

Márk anyja keresztény hitre tért. Jeruzsálemi háza azóta is menedé- ket nyújtott a tanítványok számára. Tudták, hogy ott mindig kedvesen fogadják őket, és nyugodtan meg is pihenhetnek. Az apostolok egyik ilyen látogatása alkalmával ajánlkozott fel Márk, hogy elkíséri misszióútjára Pált és Barnabást. Isten kegyelmi munkája érintette a szívét, és feltámadt benne a vágy, hogy életét teljesen az evangélium szolgála- tának szentelje. – Az apostolok története, 166. o.

Így történt azután, hogy Márkot elfogta a félelem és a csüggedés. Egyelőre megingott abbeli szándékában, hogy feltétel nélkül az Úr munkájának szentelje életét. A nehézségekhez nem volt hozzászokva, az utazás veszélyei és nélkülözései teljesen letörték. Kedvező körülmények között eredményesen dolgozott, most azonban a nehézségek és veszélyek közepette, amelyek oly gyakran környékezték az úttörőket, gyenge harcosnak bizonyult. Nem tudta a kereszthordozás terheit elviselni. Meg kellett még tanulnia, hogy bátran és hősiesen szembeszálljon a veszélyekkel, az üldözésekkel és a nyomorúsággal. Miközben az apostolok továbbnyomultak, és még nagyobb nehézségek mutatkoztak, Márk megriadt. Nem volt bátorsága őket tovább kísérni, visszatért tehát Jeruzsálembe. – Az apostolok története, 169. o.

A keresztény élet több, mint ahogy sokan gondolják. Nem csupán szelídségből, türelemből, alázatosságból és kedvességből áll. Ezek az erények fontosak, de szükség van bátorságra, erőfeszítésre, határo- zottságra és kitartásra is. Az az út, amelyet Krisztus mutat, keskeny út, az önmegtagadás ösvénye. Erre az útra csak erős jellemű, határozott emberek tudnak rálépni, és a nehézségek és csüggesztő körülmények árán is csak előre menni. […]
A sikerhez bátorság és kitartás kell; nemcsak a passzív, de az aktív erények művelése is. Ha választ adnak, azt szelíden kell tenniük, ezzel elhárítják a haragot. A bűnnek pedig a hős bátorságával kell ellenállniuk. A mindent eltűrő szeretet mellett szükségük van a jellem olyan erejére is, amely befolyásukat pozitív hatalommá teszi. – A nagy Orvos lábnyomán, 497. o.
 

1. Olvassuk el ApCsel 12:12 versét! Hogyan mutatja be ez a könyv Márkot?

János Márk, Márk evangéliumának legvalószínűbb szerzője bizonyára még fiatal volt, amikor az Az apostolok cselekedetei 12. fejezetének eseményei játszódtak, körülbelül a Kr. u. 40-es évek közepén. A 12. vers szerint egy Mária nevű asszony fia. Mária az egyház tehetős támogatója volt, otthonában tartotta Az apostolok cselekedetei 12. fejezete által híressé lett imaórát. Péter börtönből való szabadulása és az azt követő események, majd Heródes halála tele van Péter és a király közti feltűnő – sőt, időnként humoros – különbségekkel. János Márknak nem igazán van szerepe ebben a történetben, de ezen a ponton történő bemutatása előkészíti későbbi kapcsolódását Barnabáshoz és Pálhoz.

2. Olvassuk el ApCsel 13:1-5, 13 verseit! János Márk hogyan szegődött Pál és Barnabás mellé, és mi lett ennek a következménye?
 

Az apostolok cselekedetei 13. fejezete Pál és Barnabás első misszióútjáról ír, amely Kr. u. 46-ban kezdődött. János Márkot csak az 5. vers említi, csupán segítői vagy szolgai szerepben, azután nem találunk utalást rá egészen a 13. versig, ott egy rövid megjegyzés említi, hogy visszatért Jeruzsálembe.
Távozására nincs indoklás, és érzései, érzelmei leírása híján csak elképzelni lehet, mi indíthatta arra, hogy visszavonuljon a kétségtelenül rengeteg veszéllyel és kihívással járó missziómunkától. Ellen G. White ezt írja: „Márkot elfogta a félelem és a csüggedés. Egyelőre megingott ama szándékában, hogy feltétel nélkül az Úr munkájának szentelje életét. A nehézségekhez nem volt hozzászokva, az utazás veszélyei és nélkülözései teljesen letörték” (Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 113. o.). Röviden: túl nehéznek bizonyult számára a helyzet, ki akart lépni.
 

Ki ne tudná közülünk, milyen érzés visszariadni valamitől, vagy teljes kudarcot vallani valamiben, különösen lelki dolgokban, keresztény életünk egyes területein? Mit tanultunk hasonló tapasztalatainkból?
 

EGW idézet

Márknak a veszélyek előli szökését Pál igen kedvezőtlenül, sőt, szigorúan ítélte meg. Barnabás azonban hajlandóbb volt Márk viselkedését tapasztalatlanságával magyarázni. Szívből óhajtotta, hogy Márk ne tegye le a prédikátori tisztséget, mert látott benne képességeket; tudta, hogy Krisztusnak használható és alkalmas szolgájává fog válni. Barnabásnak Márk érdekében követett kíméletes bánásmódja később busás jutalmat aratott, mert ez a fiatalember végül maradéktalanul az Úrnak és az evangélium hirdetésének szentelte életét – még a legnehezebb területeken is. Isten áldásával, Barnabás bölcs vezetése mellett értékes munkássá fejlődött. – Az apostolok története, 170. o.

Isten mindenkinek munkát adott az országának építésében. Akik Krisztus nevét valljuk, legyünk mindahányan buzgó, önzetlen munkások, álljunk készen az igazság elveinek megvédésére. Minden lélek vegyen részt Isten ügyének fejlesztésében. Bármi legyen is a foglalkozásunk, a keresztények feladata közismertté tenni Krisztust a világban. Váljunk lélekmentővé. Az legyen a fő célunk, hogy embereket nyerjünk meg Krisztus számára.
Isten a gyülekezetére bízta világosságának terjesztését és szeretetüzenetének hordozását. Nem kárhoztatás, nem elítélés a feladatunk, hanem Krisztushoz vonni az embereket. Kérleljük őket, hogy béküljenek meg Istennel. Bátorítsuk, vonzzuk a lelkeket, így nyerjük meg őket az Üdvözítőnek. Ha ez nem szívügyünk, ha visszatartjuk Istentől szívünk és életünk szolgálatát, akkor tekintélyt, pénzt, időt és igyekezetet lopunk el tőle. Ha elmulasztjuk, hogy embertársaink javára legyünk, dicsőségétől fosztjuk meg Istent, ami, ha lelkek térnének meg, hozzá áramlana. […]
Akik Istenért kívánnak dolgozni, kezdjék el odahaza, a családjukban, szomszédaik, barátaik körében. Itt kecsegtető hittérítő területre bukkannak. Az otthoni lélekmentés a vizsgájuk, mely kimutatja képességüket vagy alkalmatlanságukat a messzi területen való szolgálatra. – Bizonyságtételek, 6. köt., 427–428. o.

Krisztusnak, a megfeszítettnek kellene gondolkodásunk homlokterében tartózkodnia, ennek kellene feléleszteni lelkünkben a legmélyebb érzelmeket. Krisztus valódi követői nagyra becsülik a csodálatos megváltást, melyet Ő vívott ki számukra; s bárhová vezeti is őket, követni fogják. Bármilyen terhet hárít is rájuk, előjognak tartják, ha hordozhatják. Csakis a kereszt által tudjuk felbecsülni az emberek üdvösségének értékét. Olyan becsesek az emberek, akikért Krisztus az életét adta, hogy az Úr nem tartotta túlzottnak az ember megváltásáért a végtelen árat. Átengedte Fiát, hogy meghaljon üdvösségünkért. […]
Milyen felelősségteljes helyzet is ez, hogy a világ Megváltójával egyesüljünk, menteni az embereket! Ez a tevékenység lemondást, áldozathozatalt, nagylelkűséget, kitartást, bátorságot és hitet követel. – Bizonyságtételek, 2. köt., 634–635. o.

3. Olvassuk el ApCsel 15:36-39 szakaszát! Pál miért tartotta alkalmatlannak János Márkot? Barnabás miért adott neki egy második esélyt?

ApCsel 15:38 megindokolja, hogy Pál miért utasította el a fiatalembert: mert Márk visszafordult, nem folytatta a szolgálatot. Az apostol hozzáállása érthető, ha nyers is. Kemény, megterhelő volt a misszionáriusok élete, különösen az ókori világban (vö. 2Kor 11:23-28). Pál a munkatársaira támaszkodott, hogy ők segítsenek hordozni a nagy kihívást jelentő munka és körülmények terheit. Az ő nézőpontja szerint nem érdemelt helyet a gonosz erők ellen vállvetve harcoló misszionáriusok csapatában az, aki ilyen gyorsan meghátrált.
Barnabás nem értett egyet Pállal. Ő látta a lehetőséget Márkban, és nem akart elfordulni a fiatalembertől. Olyan heves vita alakult ki Pál és Barnabás között János Márk miatt, hogy elváltak útjaik. Pál Silást választotta útitársául, Barnabás pedig Márkot vitte magával.
Az apostolok cselekedetei nem magyarázza, miért döntött úgy Barnabás, hogy magával viszi Márkot. Ebben a könyvben itt jelenik meg utoljára a két férfi, érdekes módon azonban az Újszövetség nem itt említi utoljára Márkot.
 

4. Olvassuk el Kol 4:10,  2Tim 4:11, Filem 24 és 1Pt 5:13 verseit! Milyen részletekre utalnak ezek az igeversek Márk későbbi munkába állásáról?

Úgy tűnik, hatalmas változás ment végbe Márkban. Ezekben a szakaszokban Pál elismeri, hogy számára mennyire értékes a fiatalember a szolgálatban. Munkatársaként utal rá, és azt akarja, hogy Timótheus vigye magával hozzá. Péter is megemlíti, hogy szintén szoros munkatársi kapcsolata volt Márkkal. Pál és Péter valószínűleg a Kr. u. 60-as években írták leveleiket, úgy tizenöt-húsz évvel Az apostolok cselekedetei 15. fejezetében lejegyzett események után. Márk egyértelműen kiköszörülte a csorbát, és szinte biztos, hogy azért, mert unokatestvére, Barnabás bízott benne.

Idézzünk fel egy esetet, amikor valamiben kudarcot vallott valaki – mi magunk vagy egy barátunk –, de kapott egy második esélyt! Hogyan változtatott ez az esemény a szereplőkön, illetve azokon, akik segítettek nekik? Hogyan hat az ilyen tapasztalat a másokért való szolgálatunkra?

EGW idézet

Barnabás kész volt Pállal útra kelni, azonban azt kívánta, hogy vigyék magukkal Márkot is, aki újból elhatározta, hogy életét az Úr szolgálatára szenteli. Pál ez ellen tiltakozott. „Azt tartá méltónak, hogy ne vegyék maguk mellé azt”, aki első misszióútjukon a szükségben elhagyta őket. Nem volt hajlandó elnézni Márk gyöngeségét, aki a rá váró otthoni biztonság és kényelem kedvéért munkáját otthagyta. Hangsúlyozta, hogy olyan ember, akinek kevés a kitartása, alkalmatlan olyan munkára, amely türelmet, önmegtagadást, bátorságot, odaadást, hitet, áldozatkészséget, sőt, szükség esetén még az életét is igényli. Pál és Barnabás itt olyan éles ellentétbe kerültek egymással, hogy szétváltak. Barnabás, meggyőződéséhez híven, Márkot vette maga mellé, és „elhajózék Ciprusba; Pál pedig Silást választva maga mellé elméne, az Isten kegyelmére bízatván az atyafiaktól” (Csel 15:39–40). – Az apostolok története, 202. o.

Márk az évek folyamán megerősödött keresztyéni tapasztalataiban. Miközben Krisztus életét és halálát behatóbban tanulmányozta, tisztább és világosabb fogalmakat nyert az Üdvözítő küldetéséről, nehézségeiről és küzdelmeiről. Amikor azután Jézus kezeinek és lábainak sebhelyein feltárultak előtte az emberiségért hozott áldozatának jelei, és felismerte, hogy milyen messzemenő volt önmegtagadása az elveszettek, a pusztulásra ítéltek megmentéséért, elhatározta, hogy követi a Mestert az önfeláldozás útján. Mialatt megosztotta Pállal a fogolysorsot, felismerte jobban, mint valaha, mily mérhetetlen nyereség: Krisztust bírni! Mily örök veszteség a világot megnyerni, és ezért elveszteni a lelket, amelynek megváltásáért Krisztus a vérét ontotta. Márk ezután is bölcs és szeretett segítőtársa maradt az apostolnak, kitartott állhatatosan a legnagyobb kísértések és nehézségek közepette is. – Az apostolok története, 455. o.

Amikor Isten utat nyit egy bizonyos feladat elvégzésére, és biztosít az eredményről is, a választott eszköznek minden tőle telhetőt meg kell tennie a megígért eredmény elérésére. A munka végzése közben tanúsított lelkesedés és kitartás arányában adja Isten az eredményt. Csak akkor tud csodákat művelni népéért, ha az fáradhatatlan energiával megteszi a maga részét. Szolgálatára szentelődő, erkölcsileg bátor emberekre van Istennek szüksége, akik mélységesen szeretik embertársaikat, és buzgóságuk sohasem lankad. Az ilyen munkás semmilyen feladatot nem tart terhesnek, semmilyen kilátást túl reménytelennek. Tántoríthatatlanul addig fáradozik, amíg a látszólagos kudarc dicső győzelemmé lesz. A máglya és a börtönfalak sem térítik el attól a szándékától, hogy Istennel együtt dolgozzon országa építésén. – Próféták és királyok, 263. o.

5. Olvassuk el Mk 1:1-8 szakaszát! Kik szerepelnek ezekben az igeversekben, mit mondanak, mit tesznek?

E verseknek három fő szereplője van: Jézus Krisztus, akire Mk 1:1 utal, az Atya Isten (Mk 1:2 szerint) és Keresztelő János, a hírnök és prédikátor, akiről szól e szakasz utolsó része. Mk 1:2-3 tartalmaz egy ószövetségi idézetet, amivel Márk bemutatja, merre fog alakulni a történet. Az idézeteket három szakaszból vette: 2Móz 23:20, Ézs 40:3 és Mal 3:1.

6. Olvassuk el 2Móz 23:20, Ézs 40:3 és Mal 3:1 verseit! Mi a közös ebben a három igében?

2Móz 23:20 egy angyalra utal, akit Isten küld Izrael előtt, hogy bevezesse a népet Kánaánba. Ézs 40:3 arról szól, hogy Isten megjelenik a pusztában, a neki készített úton. Mal 3:1 egy hírnökről tudósít, aki az Úr előtt megy, készíti az útját. Mindhárom szakasz egy útról beszél.
Az ézsaiási szöveg több ponton kapcsolódik Keresztelő János szolgálatához, és az Úr útjára irányítja a figyelmet. Márk evangéliumában a gyors ütemben haladó elbeszélés erősíti az utazás érzését. Jézus azon az úton halad, ami a kereszthez, értünk vállalt áldozati halálához vezet.
Azonban sok mindennek kell történnie, mielőtt a kereszthez ér. Az út még csak most kezdődik, Márk pedig mindent elmond róla.
Az Ószövetségből vett idézettel összhangban Mk 1:2-3 arról beszél, hogy Keresztelő János bűnbánatra, megtérésre, a bűntől való elfordulásra és Istenhez való visszatérésre szólított (Mk 1:4). Úgy öltözött, mint Illés próféta (vö. 2Kir 1:8), és Mk 1:7-8 szerint arról a Személyről szól, aki utána jön, de hatalmasabb nála. Az eljövendőnek még a saruja szíját sem méltó megoldani, ez a kijelentése mutatja, hogy milyen magasztos képe volt Jézusról.
 

EGW idézet

A menny megszánta az emberiséget, ezért az Atya, a Fiú és a Szentlélek lefektette a megváltási tervet. A terv sikeres véghezvitele érdekében született meg a határozat, hogy Isten egyszülött Fia, Krisztus önmagát áldozza a bűnökért. Ó, micsoda mélységes szeretet! Isten azért döntött így, hogy az ember ne állíthassa: tehetett volna többet is az Úr. Krisztussal együtt Isten odaadta a menny összes kincsét, hogy az ember megváltásának terve semmiben sem szenvedjen hiányt. Ez olyan kimondhatatlan szeretetről tanúskodik, amelynek a csodálata hálával tölti el az emberi lelket. Ó, micsoda semmihez sem fogható szeretet! E szeretetet csodálva tisztul meg a lélek az önzéstől, a tanítvány megtagadja önmagát, felveszi a keresztjét, és követi a Megváltót. – Counsels on Health, 222. o.

De Isten oly jelet ígért [Jánosnak], melyből felismerheti Isten Bárányát. Ez a jel pedig az volt, hogy a mennyei galamb megnyugodott Jézuson, és a menny dicsősége beragyogta Őt. János kinyújtotta a kezét, Jézusra mutatott, és fennhangon kiáltotta: „Íme, Istennek Báránya, aki elveszi a világ bűneit.”
János kijelentette tanítványainak, hogy Jézus a megígért Messiás, a világ Üdvözítője. Midőn János munkája bevégződött, kioktatta tanítványait, hogy Jézusra tekintsenek, s mint az isteni nagy Mestert, úgy kövessék. János élete a gond és önmegtagadás élete volt. Ő hirdette Krisztus első eljövetelét, de nem adatott meg neki, hogy csodáinak szemtanúja legyen, s hogy az általa megnyilvánult hatalomnak örvendhessen. János tudta, hogy neki meg kell halni, midőn Jézus mint tanító fellép. Szavát ritkán hallották másutt, mint a pusztában. Visszavonult életet élt. Nem csüngött apja családján, hogy társaságuknak örvendjen, hanem elhagyta őket, hogy annál teljesebben élhessen hivatásának. – Tapasztalatok és látomások, 153–154. o.

Népünk kötelessége a Szentlélek irányítása alatt készíteni az Úrnak útját és hirdetni a tiszta evangéliumot. Az élő vízfolyam medre mélyülni és szélesedni fog. Emberek minden területről, közelről és távolról, a szántóföldekről vagy kereskedői tevékenységeiktől – melyekkel szinte teljesen lefoglalják az elméjüket – elhívást kapnak, hogy olyan személyekhez társuljanak, akik már szereztek tapasztalatot, és értik az igazságot, s így készülnek fel a szolgálatra. Isten csodálatos beavatkozásainak eredményeképpen a nehézségek hegyei mozdíttatnak ki a helyükből, és a tengerbe vettetnek. […]
Amint válaszolnak a hívásra, a föld lakói számára oly fontos üzenet meghallgatásra és megértésre talál. Az emberek megismerik az igazságot, és a mű egyre jobban halad előre. A Gondviselés fontos eseményei is felismerhetővé válnak mind az ítéletekben, mind pedig az áldásokban, és az igazság végső győzelemhez vezet. – 230. levél, 1906. július 5.

7. Olvassuk el Mk 1:9-23 szakaszát! Ki jelent meg Jézus keresztségekor? Mi történt akkor?

János megkeresztelte Jézust a Jordán folyóban. Amint felemelkedett a vízből, megnyílt a menny, és a Szentlélek galamb formájában leszállt rá. Hallotta Isten hangját: „Te vagy az én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm” (Mk 1:11).
Ezek az események Jézus keresztségének fontosságát mutatják. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek együtt erősíti meg, hogy ezennel elkezdődik Jézus szolgálata. Márk evangéliuma 15. fejezete szerint a kereszt jelenetében ennek az eseménynek a jelentősége talál visszhangra. Több hasonló elem újra lejátszódik a történetnek abban a részében.
A Lélek ragadta el Jézust a pusztába. A „kivitte” szó görögül a köznyelvben ismert ekballó, amit Márk evangéliuma a démonok kiűzésére is használ. A Lélek jelenléte jól mutatja, hogy milyen hatalma volt Jézus életében a Szentléleknek. Az Úr elindult szolgálatának útján, és azonnal megütközött Sátánnal. A csata hevét érzékelteti az utalás, hogy a kísértések negyven napon át tartottak, miközben vadállatok portyáztak a területen, majd angyalok szolgáltak Jézusnak.
Márk evangéliuma nyitó jelenetének szokatlan jellemzője, hogy bemutatja Jézus isteni és emberi természetét. Az isteni természet oldaláról: Ő a Krisztus, a Messiás (Mk 1:1), az Úr, akinek jöttét hírnök jelenti be (Mk 1:2-3), hatalmasabb Jánosnál (Mk 1:7), Ő a szeretett Fiú, akire szállt a Lélek (Mk 1:10-11). Az emberi természet oldaláról a következőt látjuk: János keresztelte meg (nem pedig fordítva, Mk 1:9), a Lélek vezette (Mk 1:12), Sátán megkísértette (Mk 1:13), vadállatok vették körül (Mk 1:13), angyalok szolgáltak neki (Mk 1:13).
Mi a célja ezeknek a kontrasztoknak? Krisztus, Urunk, Megváltónk és Istenünk csodálatos lényére mutatnak, aki ugyanakkor emberként a testvérünk és példaképünk. Hogyan foghatnánk fel a maga teljességében ezt? Sehogy. Mégis fogadjuk el hittel, csodálva mindazt, amit ez az igazság Istennek az emberiség iránti szeretetéről nyilatkoztat ki!
 

Jézus Isten volt, de felvette az emberi természetet is, hogy megmentsen bennünket. Mit árul ez el Isten hatalmas szeretetéről?

EGW idézet

Amikor Jézus a keresztsége után leborult a Jordán partján, megnyílt a menny, galamb alakjában leszállt a Szentlélek, és dicsősége aranyló fénnyel vette körül a Megváltót. Isten hangja hallatszott a mennyből:
„Ez az én szerelmes Fiam, akiben gyönyörködöm.” Jézus Krisztus imája, amellyel az emberiségért könyörgött, megnyitotta a menny kapuit, az Atya elfogadta az értünk mondott imát. Jézus úgy imádkozott, mint a mi helyettesünk és kezesünk, ezért most az egész emberi család az Atyához járulhat az ő szeretett Fia érdemei által. Földünket a törvényszegés miatt száműzték a menny köréből, az ember és Teremtője közötti érintkezés megszűnt – de most megnyílt az út, és az ember visszatérhet az atyai házhoz. Jézus „az út, az igazság és az élet”. Az Isten trónjától áradó fény bevilágít azok szívébe, akik szeretik Őt, még ha e bűnnel fertőzött világban élnek is. Az Isten szent Fiát körülvevő világosság mindazok ösvényét beragyogja, akik követik Krisztust. Nincs okunk a csüggedésre, mert Isten ígéretei bizonyosan beteljesednek. – Az én életem ma, 260. o.

Krisztus a Jordán partján mindazokért imádkozott, akik hinni fognak benne. Az ígéret, miszerint Isten téged is elfogad szeretett Fiában, hozzád is eljut. Töretlen hittel kapaszkodj az ígéretbe. Isten mondotta:
„Ez az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm!” Ez azt jelenti, hogy a sötét homályon át, amelyet Sátán vetett eléd az úton, Krisztus megnyitotta a végtelen Isten trónja felé vezető utat. Ő belekapaszkodott a végtelen hatalomba, és téged is elfogad. – Lift Him Up, 109. o.
 
Krisztus pusztai tartózkodása alatt böjtöt tartott, de érzéketlen volt az éhség iránt. Szüntelen esdekelt imában Atyjához, hogy készítse fel ellenállni az ellenfélnek. Nem érzett éhséget. Buzgó imával, mintegy Istennel bezárkózva töltötte idejét. Mintha Isten jelenlétében lenne. Erőért könyörgött, hogy szembe tudjon szállni az ellenféllel, bizonyosságért, hogy kegyelemben fog részesülni annak véghezvitelére, amit az emberiség javára vállalt. Az előtte álló küzdelem elfeledtetett vele mindent, lelke az élet kenyeréből táplálkozott, éppen úgy, amint Isten ma is táplálni fogja a segítségért hozzá fordulókat… Nem ébredt éhségérzetére, míg csak böjtjének negyven napja véget nem ért. […]
Krisztus tudta, hogy Atyja gondoskodni fog táplálékról, mikor az javát szolgálja. A súlyos gyötrelemben, mikor az éhség mértéken fölül szorongatta Őt, árnyalatnyival sem akarta enyhíteni a kiszabott próbát isteni hatalma igénybevételével. – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1080. o.
 

8.  Olvassuk el Mk 1:14-15 verseit! Mi a Jézus által hirdetett evangéliumi üzenet három része?

Márk összegzi Jézus egyszerű és lényegretörő üzenetét, amelynek három részét az alábbi táblázat mutatja:

Kategória	Tartalom
Idői prófécia	Betelt az idő
Szövetségi ígéret	Elközelített az Isten országa
Tanítványságra hívás	Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban!

Dán 9:24-27 szakaszában a hetven hétről szól az az idői prófécia, amire Jézus utal. Ez a prófécia akkor teljesült, amikor Jézus megkeresztelkedett, és a Szentlélek felkente, majd elkezdte szolgálatát (ApCsel 10:38). A hetven hétről szóló, lenyűgöző próféciát a következő táblázat magyarázza: Lásd táblázat

Ebben a próféciában egy nap egy évet jelent (4Móz 14:34; Ez 4:6). Kr. e. 457-ben kezdődött, az Artaxerxész, Perzsia királya által kiadott rendelettel, amelyben engedélyezte Jeruzsálem helyreállításának befejezését (lásd Ezsdrás 7). A hatvankilenc prófétai hét Kr. u. 27-ig tartott, amikor Jézus megkeresztelkedett és szolgálatának kezdetén felkente a Szentlélek. Keresztre feszítése három és fél évvel később történt. A hetvenedik hét végén, Kr. u. 34-ben Istvánt megkövezték, azután kezdődött az evangélium hirdetése nemcsak a zsidók, hanem a pogányok között is.
 

Mikor tanulmányoztuk legutóbb a hetven hétről szóló próféciát? Ennek ismerete hogyan erősítheti a hitünket – nemcsak Jézusba, hanem a prófétai Szó megbízhatóságába vetett hitünket is?

Az evangéliumi üzenet, amelyet maga a Megváltó hozott, a próféciákon alapult. Az „idő”, amelyről azt mondja, betölt, a Gábriel arkangyal által Dánielnek megadott időszakot jelenti... „Tudd meg azért, és vedd eszedbe: a Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől a Messiás fejedelemig hét hét és hatvankét hét van” (Dán 9:25), hatvankilenc hét, vagyis négyszáznyolcvanhárom év. A Jeruzsálem helyreállítására és újjáépítésére vonatkozó parancsot Artaxerxes Longimanus rendelete véglegesítette (lásd: Ezsdr 6:14; 7:1, 9); ez Kr. e. 457 őszén lépett hatályba. Ettől az időtől számítva négyszáznyolcvanhárom év Kr. u. 27 őszéig tart. A prófécia szerint ennek az időszaknak a Messiásig, a felkentig kell tartania. Kr. u. 27-ben Jézust a keresztségekor felkente a Szentlélek, s ezután hamarosan elkezdődött a szolgálata. Ekkor hirdette az üzenetet: „Bétölt az idő.” (Mk 1:15) – Isten csodálatos kegyelme, 12. o.

„Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért. [...] Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim, amiként ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért.” (Jn 10:11, 14–15) […] Ézsaiás próféta ezt a jelképet alkalmazta a Messiás küldetésére a vigasztaló szavakkal: „Magas hegyre menj fel, örömmondó Sion! emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! emeld föl, ne félj! mondjad Júda városainak: Ímhol Istenetek! [...] Mint pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyűjti a bárányokat, és ölében hordozza.” (Ésa 40:9, 11) […] Krisztus magára alkalmazta ezeket a próféciákat, és megmutatta, milyen ellentét feszül saját és Izrael vezetőinek jelleme között. A farizeusok éppen kirekesztettek valakit az akolból, mert volt bátorsága tanúskodni Krisztus erejéről. Elszakítottak egy lelket, akit az igaz Pásztor magához vonzott. Ezzel kimutatták, mennyire nincs fogalmuk a rájuk bízott munkáról, mennyire méltatlanok megbízatásukra, hogy a nyáj pásztorai legyenek. Jézus most eléjük tárta a köztük és a jó Pásztor közötti ellentétet, és önmagára mutatott, mint az Úr nyájának valódi őrizőjére. Még mielőtt ezt tette volna, egy másik jelkép segítségével beszélt önmagáról. – Jézus élete, 476–477. o.

Az Úr ma is ugyanolyan kész emberi erőfeszítéseken át fáradozni, gyönge eszközökön át végezni el nagy fontosságú feladatokat. Az igazság értelmesen felfogott ismerete elengedhetetlen; mert hiszen hogy másképp tudnánk szembeszegülni ármányos ellenfeleivel? Tanulmányoznunk kell a Bibliát, nem csupán a hittételekért, hanem gyakorlati leckéiért is. Sohase érjen meglepetés, sohase legyetek fegyverzetetek nélkül. Álljatok készen bármi kényszerhelyzetre, a kötelesség bármi hívására. Figyeljetek minden alkalomra, hogy hirdessétek az igazságot. Legyetek jártasak a jövendölésekben, ismerjétek Jézus tanításait. Ne bízzatok jól elkészített érvekben. Az érvek magukban nem elegendők. Istent keressétek térdre hullva, azután induljatok el, hogy Isten Lelkének hatalmától és befolyásától támogatva álljatok az emberek elé. – A Te Igéd igazság, 2. köt., 1003. o.
 

További tanulmányozásra: Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2010, Advent Kiadó, „Kiáltó szó a pusztában” c. fejezet, 71–81. o.; Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, „Az evangélium hírnökei”
c. fejezet, 111–117. o; Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., „János különleges munkája” című fejezet (410–411. o.); 
Lenyűgöző, hogy Jel 14:6-7 verseiben az első angyal üzenete párhuzamos gondolatokat tartalmaz Mk 1:15 versében a Jézusról szóló evangéliumi üzenettel! Az első angyal az örökkévaló evangéliumot hirdeti a világnak az utolsó napokban, előkészítve ezzel Jézus második eljövetelét. Jézus szavaihoz hasonlóan az angyal végidei üzenetében is megvan ugyanaz a három elem, amint az alábbi táblázat is mutatja:

Márk 1	Kategória	Jelenések 14
Betelt az idő (Dániel 9)	Idői prófécia	Az ítélet órája (Dániel 7-8)
Elközelített az Isten országa	Szövetségi ígéret	Örökkévaló evangélium
Térjetek meg és higgyetek!	Elhívás a tanítványságra	Féljétek, dicsőítsétek, imádjátok Istent!

Az első angyal üzenete bejelenti az advent előtti ítélet kezdetét Dán 8:14 versének 2300 éves próféciája szerint, ami 1844-ben kezdődött el. Az ítélet elhozza Isten országát üldözött népe számára (Dán 7:22). A végidőben hangzik el az első angyal üzenete, hogy féljük, dicsőítsük és imádjuk Istent, ami tanítványságra hív, miközben a Jelenések 13. fejezetében ábrázolt fenevadak hamis isten félelmére, dicsőítésére és imádására szólítják a világot. Jézus üzenete Márk 1. fejezetében szorosan kötődik Dániel próféciáihoz az evangélium hirdetésének kezdetén, hasonlóképpen az első angyal üzenete is kapcsolódik Dánielhez a föld történelmének záró időszakában.

Naponkénti tanulmányozásra: Jónás 3 – Mikeás 5;
Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, „A helyes és a helytelen nevelés” c. fejezet első három bekezdése
 

1.    Hogyan kellett böjtölniük a ninivei állatoknak?     

2.    Mit érez Isten azok iránt, akik nem tudnak különbséget tenni jobbés balkezük között?     
 

3.    Ki „volna e népnek prófétája”?     

4.    Kit kellett „pálcával arcul verni”?    

5. Milyen iskolákra van szükségünk?

Általános áttekintés

Evangéliuma első versében Márk nemcsak a bevezető fejezet, hanem az egész narráció témáját összefoglalja: „A Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete.” Abban az évszázadban, amelyben az embereket gyakran kísértette a Krisztus evangéliumától eltérő „örömhír” varázsa (ld. Gal 1:9), Márk a keresztény vallás lényege kiemelésének céljával egy magasztos kijelentéssel kezdi beszámolóját. Jézus nemcsak azoknak fedte fel az evangéliumát, akiket meggyógyított az érintésével, hanem egy kiterjedt, változatos összetételű közösségnek, amelynek szüksége volt arra, hogy higgyen benne. Márk szerint Jézus az evangélium.

A tanulmány témái

E heti tanulmányunk Márk evangéliuma első versének két elemét vizsgálja meg: a „Jézus Krisztus evangéliuma” szószerkezetet, valamint a „Jézus Krisztus” nevet.
1.    „Jézus Krisztus evangéliuma”. Márk számára az evangélium (görögül euangelion) Isten jó híre, amely a Szentírásban gyökerezik, Krisztus hirdette a zsinagógákban, valamint földi küldetése révén is megnyilvánult a világban. Isten jó híre valójában Jézus jó híre.
2.    „Jézus Krisztus”. Márk az Úr Jézust szolgálata különböző szempontjaiból mutatja be olvasóinak. Jézus Isten Fia, a Szent. Mások Nagy Tanítónak és Igehirdetőnek is nevezik, irgalmas Gyógyítónak, aki Galilea területén és azon túl végzi szolgálatát.

Magyarázat

Az evangélium kezdete

Az Újtestamentum mind a négy evangéliumának első sorai az Úr Jézus Krisztus „kezdetére” utalnak. Máté evangéliuma Jézus emberi származásával kezdődik: „Jézus Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségéről való könyv” (Mt 1:1). Lukács az evangéliumát azzal a feltárással kezdi, hogy szemtanúk megállapításai alapján „sokan kezdették rendszerint megírni” (Lk 1:1–2) a Jézus nyilvános szolgálatáról szóló történetet. János „kezdete” különleges, mivel egy olyan időre vonatkoztat, amely megelőzi az emberi történelem – az eredet – hajnalát. János evangéliumának első sora Jézus Krisztus öröktől fogva létezésére utal:
„Kezdetben vala az Ige” (Jn 1:1). Ezzel szemben Márk evangéliumának nyitó sora ekképpen hangzik: „A Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete” (Mk 1:1), amiből következik, hogy Jézus Krisztus evangéliumának leírását a történések kezdetétől jegyzi le.
Márk evangéliumának első sora a könyv témáját foglalja össze:
„A Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete” (Mk 1:1). Az előttünk álló héten ebből a mondatból a „Jézus Krisztus evangéliuma” és a „Jézus Krisztus” szókapcsolatot fogjuk megvizsgálni.

„Jézus Krisztus evangéliuma”

Márkon kívül egyetlen evangélista sem használja a „Jézus Krisztus evangéliuma” szókapcsolatot [gör. euangelion Iēsou Christou] az írásában. Ez a kifejezés egyedül Márknál található meg, és azt a gondolatot fogalmazza meg, hogy Jézus és evangéliuma Márk narrációjának központi eleme, lényege.
Márk evangéliuma tanulmányozásának elején tegyük fel a kérdést: Mi az evangélium? Lexikográfiai tanulmányok feltárják, hogy a görög euangelion szónak több jelentése van. Az euangelion „Isten embereknek szánt jó hírére utal”, „olyan könyv, amely Jézus életével és tanításaival foglalkozik; „evangéliumi beszámoló”, amely „részleteket közöl Jézus életéről és küldetéséről”; „Jézus jó híre” (William Arndt [szerk.]: A Greek-English Lexicon of the New Testament and Other Early Christian Literature, 2000, 403. o.). Figyelembe véve ezeket a meghatározásokat, arra következtethetünk, hogy Márk Jézus szolgálata irgalmas cselekedeteinek leírására használja az „evangélium” szót, továbbá kifejezi azt is, hogy ez egy Istentől származó jó hír az emberiség számára.

Az evangélium mint Jézus cselekedetei

Márk Jézus emberiségért végzett szolgálata kontextusában mutatja be „Jézus Krisztus evangéliumát”. Már a könyve elején bejelenti a jó hírt, ahogy azt Jézus tanításai és prédikációi (Mk 1:22, 39), a tisztátalan lelkek feletti uralma (Mk 1:27) és csodálatos gyógyításai hirdetik (Péter anyósának felépülése [Mk 1:30–31] és egyéb gyógyítások [Mk 1:32, 34, 40–42]).
János a logos preegzisztenciájával és Jézus előjogaival kezdi az evangéliumát, ahogy erről Keresztelő János is tanított. Máté és Lukács jelentős szakaszt szán Jézus emberi eredete témájának és földi élete első éveinek. Márk azonban egyenesen a cselekvő Jézust mutatja be, Jézus tevékenysége képezi Márk narrációjának középpontját. Márk evangéliuma a cselekvés evangéliuma.

Az evangélium mint a jó hír, amit prédikálni kell 

Márk evangéliuma Isten Igéjében gyökerezik, pontosabban Isten kinyilatkoztatásában. Rögtön az első vers kijelentése után – „A Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete” – Márk az Ószövetségből (Ézsaiás könyvéből [Mk 1:2–3]) idéz, és utal Dániel könyvének 70 hetes periódusára (Mk 1:15; vö. Dán 9:24–27). Tisztán látható itt, hogy az evangélium egy pozitív tartalommal bíró üzenet, egy boldog bejelentés. Márk ezt „Isten evangéliumának” definiálja. Az evangélium vagy örömhír tehát egy az emberiségnek szóló isteni kijelentés, kiáltvány, nyilatkozat.
Röviden, Márk azt kívánja értésünkre adni, hogy az evangélium egyszerre Isten Szava és az Úr Jézus cselekedetei földi munkássága során.

„Jézus Krisztus”

Márk evangéliuma kezdetének egy másik fontos szókapcsolata a „Jézus Krisztus” név. Beszámolója során Márk Jézust „Isten Fiaként” (Mk 1:1), ember Fiaként (Mk 9:31) és „Dávid Fiaként (10:47) mutatja be. E három azonosság közül Jézus isteni mivoltáról Márk evangéliumának elején olvashatunk.
Jézus mint Isten Fia. A testet öltéskor Jézus, az örök Fiú felvállalta megváltói szerepét, alávetette magát az Atya Isten tekintélyének (Mk 1:11), és jószántából elfogadta az Atya és a Szentlélek vezetését földi élete során (Mk 1:10–11). Márk ember Fiának is nevezi Jézust, ami voltaképpen utalás Dániel 7. fejezetére. Azáltal, hogy Jézus Krisztus azonosságát az ember Fiaként határozzuk meg, Márk tulajdonképpen igazolja, hogy Isten országa a Jézusé (Dán 7:14, 27), és ez az ország – a Márk korában – közel volt, „elközelített” (Mk 1:15). A szerző részletesen ír Jézusnak mint embernek a cselekedeteiről, de csak miután isteni személyként mutatta be Őt.
Jézus, a szent, „Isten Szentje”. Márk „Isten szentjeként” is bemutatja Jézust, ami megegyezik Jézus isteni státuszával (Mk 1:24). Ez a leírás utalásként értelmezhető Ézsaiás 6. fejezetére, ahol az Úr „szentként” van bemutatva (Ézs 6:3). A mennyei lények a „Szent” megnevezéssel szólítják meg az Urat, ez a kedvelt megnevezésük rá vonatkozóan. Márknál még a démonok is szentként ismerik el Jézust (Mk 1:24, [ho hagios]), azaz tudatában vannak feddhetetlen, tiszta jellemének (ld. A Greek-English Lexicon of the New Testament and Other Early Christian Literature, 11. o.). A tisztaság Isten személyének a lényege, következésképpen a tisztátalan lelkek nem állhatnak meg előtte, mi több, elismerik, hogy Isten jelenléte megsemmisíti őket (Mk 1:24).
Jézus mint Tanító és Prédikátor. Márk Tanítóként és Prédikátorként is bemutatja Jézust, aki maga is első eljövetele céljaként emeli ki küldetése ezen szempontjait: „[…] hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem” (Mk 1:38). Az igehirdetés és a tanítás kedvelt helye abban a korban a zsinagóga volt. Ez a hely négyszer van megemlítve Márk evangéliuma első fejezetében (Mk 1:21, 23, 29, 39). Jézus tanításai és prédikációi magukon viselték a kinyilatkoztatásból származó isteni bélyeget, amit Jézus megpróbált átadni a hallgatóságának, mondván: „Betelt az idő, és elközelített az Istennek országa” (Mk 1:15). Miután Jézus a zsinagógában kiűzött egy tisztátalan lelket valakiből, a jelenlévők „mindnyájan elálmélkodának, annyira, hogy egymás között kérdezgeték, mondván: Mi ez? Micsoda új tudomány ez, hogy hatalommal parancsol a tisztátalan lelkeknek is, és engedelmeskednek néki?” (Mk 1:27).
Habár Márk megjegyzi, hogy Jézus nem úgy tanította az embereket, mint a kor írástudói (Mk 1:22), üzenete összhangban volt Keresztelő János tanításaival. János megtérésre szólította az embereket (Mk 1:4), ahogyan Jézus is, és felszólította hallgatóit, hogy higgyék és fogadják el üzenetét.
Jézus nemcsak egy városban tanított és prédikált (mint például Kapernaumban, amelyet „Jézus városának” is neveztek; Mk 1:21). Utazó Prédikátor volt, aki „prédikál vala azoknak zsinagógáiban, egész Galileában, és ördögöket űz vala” (Mk 1:39).
Jézus mint Gyógyító. Márk evangéliuma első fejezete szerint Jézus munkássága nem korlátozódott egyetlen városra vagy helyre, mint például a zsinagóga. Jézus „Galilea tengere mellett járt” (Mk 1:16), egy napon meglátogatta Simont és Andrást az ő otthonában (Mk 1:29), vagy visszahúzódott valamely elszigetelt helyre (Mk 1:35). Küldetése kiterjedt Galilea egész tartományára és a környező tájakra (Mk 1:28), beleértve a lakatlan területeket is (Mk 1:45). Megkereste az embereket ott, ahol éltek.
Intenzív tanítói és igehirdetői tevékenysége mellett gyógyított is. Célja a teljes ember helyreállítása volt. Meggyógyított egy ördöngöst a zsinagógában (Mk 1:23–26), visszaadta az egészségét Péter anyósának, aki „hideglelésben feküdt vala” (Mk 1:30–31), és ördögöket űzött ki az emberekből (Mk 1:32–34, 39). Nem maradt közömbös a bélpoklos szenvedései láttán sem: nem félt, hogy elkaphatja tőle a betegséget, megérintette és meggyógyította őt (Mk 1:40–42). Jézus a testet öltött jó hír, az evangélium sok ember számára: „És az egész város odagyűlt vala az ajtó elé” (Mk 1:33); „és mennek vala hozzá mindenfelől” (Mk 1:45). Munkája során a teljes emberi lényt állította helyre. A helyreállítás Jézus Krisztus evangéliumának lényege, a szó leggyakorlatibb értelmében.

Alkalmazás

Pál apostoltól tudjuk, hogy az első században az igaz evangélium mellett több más „örömhír” is terjengett. Sajnos ezek a hamis evangéliumok sok keresztényt megtévesztettek (ld. Gal 1:6). Kérd meg a csoportod tagjait, hogy elmélkedjenek az alábbi kérdéseken:
1.    Milyen jelentőséggel bír számodra az evangélium?
2.    Mi a lényege annak az evangéliumnak, amelyben hiszel?
3.    Napjainkban a közösségi oldalak életünk számos területét irányítják: hogyan kommunikálunk, hogyan építjük ki a kapcsolatainkat, hogyan osztunk meg híreket, információkat. Hogyan irányítja az evangélium az életünket?
4.    Isten Igéje napjainkban is fontos forrása az igazi örömhírnek?
5.    Jézus prédikált, gyógyított, imádkozott és tanította az embereket. Oszd meg a csoportoddal Jézus munkájának azt a vetületét, amely a legnagyobb hatást tette rád mint szombatiskolai tanítóra! Kérdezd meg a csoportod tagjait, hogy életükben Jézus szolgálatának mely aspektusai a legfontosabbak!