Isten uralmának alapja

Szombat délután

E heti tanulmányunk: Példabeszédek 28:9; Prédikátor 12:15-16; Dániel 7:25; Jelenések 14:6-12; A nagy küzdelem 25–27. fejezete

Az adventisták a Biblia elmélyült kutatása nyomán megértették a menynyei szentek szentjében lévő törvény jelentőségét. Isten törvényének szívébe tekintve felfedezték a negyedik parancsolat, a szombat jelentőségét, ami a többinél világosabban azonosítja Istent teremtőként. Ez az igaz istentisztelet alapja. Ez a téma különösen időszerű a föld történelmének végső napjaiban (Jel 14:6-12).
Sátánnak kezdettől az volt a célja, hogy a törvény elferdítésével Isten imádatát hiúsítsa meg. Tudja, hogy ha valaki „vét egy ellen, az egészre nézve vétkessé lesz” (Jak 2:10). Tehát Isten törvényének megszegésére ösztönzi az embereket. A szombat a Teremtőre és a helyes istentiszteletre emlékeztet, ezért gyűlöli Sátán annyira. Ott van a mennyei szentek szentjében, Isten törvényének szívében. A törvény határozza meg, hogy mi számít bűnnek, ezért érvényben kell maradnia – beleértve a szombat parancsolatát is.
E tanulmány rámutat a szentélyt, az Isten törvényét, a szombatot és a fenevad bélyegét érintő krízis összefüggéseire. Foglalkozni fogunk még a szombat jelentőségével a végidei generáció életében.

Június 1. – A gyermekek szombatja
 

EGW idézet

A magban levő csíra az Isten által belehelyezett törvényszerűséget követve növekszik. Fejlődése nem emberi képességektől függ. Ez érvényes Krisztus országára is. Ez az ország új teremtés. Fejlődésének elvei ellentétesek az evilági országokat szabályozó elvekkel. A földi hatalmak nyers erőszak útján győznek, és uralmuk fenntartásának eszköze a fegyver. Az új birodalom alapítója a béke Fejedelme. A Szentírás vadállatok képében mutatja be a földi hatalmakat. Krisztus pedig „Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit” (Jn 1:29). Kormányzati módszerében nincs nyers erőszak, nincs lelkiismereti kényszer. A zsidók azt gondolták, hogy Isten országa úgy jön létre, mint a világ országai. Az igaz életet kívülről ható intézkedésekkel akarták elérni. Módszereket és terveket dolgoztak ki hozzá. Krisztus pedig olyan elvet vés az emberi lélekbe, az igazság és igazságosság elvét, amellyel meghiúsítja a tévelygést és a bűnt. – Krisztus példázatai, 77. o.

Krisztus azonban nemcsak azért vállalta a szenvedést és a halált, hogy megváltsa az embert. Azért jött, hogy a „törvényt naggyá” tegye, és „dicsőségessé”. Nemcsak azért jött, hogy e föld lakói úgy tekintsék a törvényt, ahogy kell, hanem azért is, hogy az egész világegyetemnek megmutassa: Isten törvénye változhatatlan. Ha a törvényt el lehetett volna törölni, akkor Isten Fiának nem kellett volna élete feláldozásával engesztelést szereznie annak áthágásáért. Krisztus halála bizonyítja a törvény változhatatlanságát. A bűnös megváltásáért hozott áldozat, amelyre a végtelen szeretet késztette az Atyát és a Fiút, az egész világegyetem előtt arról tesz bizonyságot, hogy Isten törvényének és kormányzásának alapja: az igazságosság és irgalom. – A nagy küzdelem, 503. o.

Sátán folytonosan megfeszített erővel és ezer álarccal azon dolgozik, hogy hamis színben tüntesse fel Isten jellemét és kormányzását. Alapos, jól szervezett tervekkel és csodálatos erővel igyekszik tévedésben tartani a világ lakóit. Isten, aki végtelen és mindentudó, kezdettől látja a véget, és a bűnt nagy horderejű és átfogó tervek szerint kezeli. Nemcsak el akarta fojtani a lázadást, hanem a lázadás jellegét is be akarta mutatni az egész világegyetemnek. Istennek az volt a szándéka, hogy megmutassa igazságosságát, irgalmasságát, valamint azt, hogy bölcsen és igazságosan kezeli a bűnt. […]
A nagy küzdelem folyamán kibontakozó tények által Isten bemutatja kormányzatának elveit és szabályait, amelyeket Sátán és az általa becsapottak meghazudtoltak. Végül az egész világ el fogja ismerni Isten igazságosságát. – Pátriárkák és próféták, 78–79. o.
 

1. Olvassuk el 2Móz 25:16, 31:18, Jel 11:19 és 12:17 verseit! Mi volt a szentek szentjében elhelyezett szövetség ládájában?

A nagy engesztelési nap az ítélet ideje volt. Isten megparancsolta, hogy Izrael egész népe vegyen részt ezen az eseményen bűnbánattal, szívük vizsgálatával, tartózkodva minden munkától (lásd 3Móz 23:29-31). Csak ezen a napon lépett be a főpap a szentek szentjébe, hogy engesztelést szerezzen a bűnért. A szentély legbelső részében állt a frigyláda, abban helyezték el a kőtáblákra írt Tízparancsolatot. A láda arany fedlapját nevezték a kegyelem királyi székének, arra hintették a vért, hogy megtisztítsák a szentélyt a bűntől. A kegyelem királyi széke felett Isten jelenléte látszott meg a sekina dicsőségében. Minden áldozat Istennek a bűnös emberek iránti kegyelmét fejezte ki, azonban amint az engesztelési nap rámutatott, a bűnök nem mennek feledésbe az ítélet napjáig (Zsid 10:3). Csak Krisztus kereszthalálakor távolíthatja el azokat teljesen a bűnöktől megtisztító vére, mi pedig hit által tisztulhatunk meg azoktól (1Pt 1:18-19). Ott, Isten jelenlétében csodálatosan találkozik a kegyelem és az igazság.
János apostol látta, hogy „megnyílt az Isten temploma a mennyben,… és láthatóvá lett az ő szövetségének ládája” (Jel 11:19, ÚRK). „A menynyei templomban – a szentek szentjében – dicsőség övezi Isten törvényét, azt a törvényt, amelyet Isten mennydörgések közepette hirdetett ki a Sínai-hegyen, és saját ujjával írt a kőtáblákra. Isten törvénye, amely a mennyei templomban van, az eredeti szent törvény. A kőtáblákra írt és a Mózes öt könyvében feljegyzett rendelkezések pontosan ugyanazt örökítették meg. Akik ezt a fontos dolgot megértették, azok felismerték, hogy Isten törvénye szent és változhatatlan” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2020, Advent Kiadó, 373. o.).
Amint az első adventhívők kutatták, mit tanít a Biblia a szentélyről, felismerték Isten törvényének és abban a szombatnak a jelentőségét. Arra a következtetésre jutottak, hogy ha a mennyei szentélyben, a szövetség ládájában látszik Isten törvénye, akkor bizonyára nem vált érvénytelenné a kereszten.
 

A szombat kivétel nélkül minden héten 1670 km/h sebességgel érkezik el hozzánk. Mennyire fontos tehát a teremtés tana ennek fényében is? Még melyik tantételre kapunk ilyen erőteljes, rendszeresen érkező emlékeztetőt?

EGW idézet

Jelenések könyvében János ezt mondja: „Megnyílt a mennyben Isten temploma, és megláttatott az ő szövetségének ládája az ő templomában.” János látomásban látta, hogy Isten népe várja az Úr eljövetelét, és keresi az igazságot. Amint Isten megnyitotta templomát a népe előtt, a frigyládában levő Isten törvénye fényességet árasztott. Akik befogadták ezt a világosságot, azokról mondja, hogy a harmadik angyal üzenetét hirdetik. – A Te Igéd igazság, 4. köt., 1152. o.

Éreztük, hogy az ima lelkülete rendkívül áthat bennünket, és mialatt imádkoztunk, kiáradt ránk Isten Szentlelke… Csakhamar eltűnt tudatomból minden földi dolog, és látomásban Isten dicsősége ölelt körül. Láttam, amint igen gyorsan angyal repült felém, és a földről Isten szent városába vitt fel. A városban templomot láttam, amelybe beléptem. […] A szentek szentjében láttam a frigyládát, amelynek oldalai és teteje tiszta aranyból volt. A frigyláda mindkét végén egy-egy dicső kerub állt, szárnyukat a láda fölé terjesztve… A frigyszekrényben volt az arany mannás korsó, Áron kivirult vesszője és a kőtáblák, amelyek könyvhöz hasonlóan voltak összehajtva. Jézus kinyitotta a táblákat, és láttam az Isten ujjaival írt Tízparancsolatot. Az egyik táblán négy, a másikon hat parancsolat volt. Az első kőtáblán a négy első parancsolat fényesebben ragyogott a többinél, de a negyedik, a szombatparancsolat volt a legfényesebb mind között, mert Isten a szombatot szent nevének dicsőségére választotta el. A szent szombat dicsőségesnek látszott, fényes gyűrű vette körül ezt a parancsolatot.
Láttam, hogy a szombat parancsolata nem volt a keresztre szegezve. Ha úgy lett volna, akkor a többi kilenccel sem lenne másként, ami azt jelentené, hogy a többi kilenc parancsolatot is éppúgy áthághatnánk, mint ahogy a negyediket, a szombatot megszegik. Láttam, hogy Isten sohasem törölte el vagy változtatta meg a szombat parancsát, mert Ő nem változik. Ellenben az egyház helyezte át a szombatot a hetedik napról a hét első napjára, mert az Írások szerint az egyház megváltoztatja az időket és a törvényt. – Tapasztalatok és látomások, 32. o.

A hetednapi szombat nem burkolózik homályba. Ez Isten teremtői munkájának emlékünnepe. A mennyei eredetű emlékünnep megtartása az engedelmesség jele. Isten saját ujjával írta a két kőtáblára az egész törvényt. […]
Ne gyengüljön meg a hited! Szilárdan kell állnunk lobogónk alatt, mely nem más, mint Isten parancsolatai és a Jézus hite. Mindazok, akik kezdeti bizalmukban mindvégig erősen kitartanak, megtartják a hetednapi szombatot, melynek a nap jelzi eljövetelét. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 3. köt., 318. o.
 

2. Olvassuk el Zsolt 111:7-8, Péld 28:9, Préd 12:15, Mt 5:17-18 és 1Jn 5:3 verseit! Hogyan tekintsünk tehát a törvényre?

A hetednapi adventisták a reformátorok nyomdokában járva vallják Isten törvényének szentségét. Figyeljük meg Wesley hangsúlyos kijelentését: „Mózes adta át Izrael népének a szertartási vagy ceremoniális törvényt, ami tartalmazza a régi templomi áldozati és szertartási rendre vonatkozó összes útmutatást és rendelést. Azt Urunk valóban semmissé tette, eloszlatta, teljes mértékben eltörölte… Azonban nem vette el a Tízparancsolatban foglalt erkölcsi törvényt, amit a próféták kötelezőként mutattak be. Eljövetelével egyáltalán nem akarta visszavonni annak egyetlen részét sem. Ez olyan törvény, ami soha nem törhet meg,
»megáll örökké, mint a Hold: a hű tanú az égben« (Zsolt 89:38, ÚRK)… E törvény minden részének mindenkor érvényben kell maradnia, az egész emberiségre nézve, mivel nem idő, hely vagy bármilyen változó körülmény függvénye, hanem Isten természetétől, az emberétől és egymáshoz fűződő változatlan kapcsolatuktól függ” (Upon Our Lord’s Sermon on the Mount, Discourse V. John Wesley’s Sermons: An Anthology. Nashville, TN, 1991, Abingdon Press, 208–209. o.).
 

3. Vessük össze 2Móz 34:5-7 és Zsolt 19:8-12, 89:15, 119:142, 172, Róm 7:11-12 verseit! Mit tudhatunk meg ezekből az igékből Isten törvényének és jellemének kapcsolatáról?

Isten törvénye a jellemének tükre, uralmának alapja és az emberiség erkölcsi fundamentuma, ezért gyűlöli Sátán. „Amennyiben a földi templom a mennyei templom formájára és mintájára épült, lehetetlen volt nem látni, hogy a földi frigyládában elhelyezett törvény a mennyei frigyládában foglalt törvény pontos másolata. A mennyei szentélyről szóló igazság elfogadásával együtt el kellett volna ismerni Isten törvényének és a negyedik parancsolatnak, illetve a szombat megtartásának kötelező voltát. Ezért volt a Szentírás harmonikus magyarázata – amely rávilágított Krisztus mennyei szentélyszolgálatára – olyan elkeseredett és ádáz támadások céltáblája” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2020, Advent Kiadó, 374. o.).

Általában mire hivatkoznak az emberek, amikor azzal érvelnek, hogy már nem kell betartani a Tízparancsolatot? Valójában mi lehet e mögött?

EGW idézet

Mikor az emberek megszegik Isten törvényét, és ellenkeznek a menny akaratával, akkor Sátán ujjong. Bebizonyosodott, jelentette ki Sátán, hogy nem lehet engedelmeskedni a törvénynek, és hogy a bűnt elkövető embereknek nem lehet megbocsátani. Mivel Sátánt lázadása után száműzték a mennyből, azért azt követelte, hogy az emberi nemzetséget is örökre zárják ki az Úr kegyéből. Isten nem lehet egyszerre igazságos és ugyanakkor irgalmas a bűnösökhöz – mondta.
Az emberek azonban – éppen, mint bűnösök – más helyzetben voltak, mint amilyen helyzetben Sátán. Lucifer a mennyben követte el a bűnt, Isten dicsőségének világosságában. Neki Isten úgy nyilvánította ki szeretetét, mint senki másnak a teremtett lények között. Sátán, bár ismerte Isten jellemét, és tudott jóságáról, mégis úgy választott, hogy saját önző és független akaratát követi. Választása végleges volt. Isten semmi többet nem tudott tenni megmentése érdekében. Sátán álokoskodó bölcselete azonban elámította az embereket, és elhomályosította elméjüket. Nem ismerték meg az Atya szeretetének magasságát és mélységét; pedig csak Isten szeretetének ismeretében lett volna reményük az Úr jellemének a szemlélésével visszatérni hozzá.
Jézus által Isten irgalma nyilvánvalóvá lett az emberek számára. Ez az irgalom azonban nem teszi félre az igazságosságot. A törvény feltárja Isten jellemének jellegzetes tulajdonságait. A törvényből egy jottát és egy szikrányit sem lehet megváltoztatni annak érdekében, hogy az emberek eleget tudjanak annak tenni elesett állapotukban. Isten nem változtatta meg törvényét, hanem feláldozta magát Krisztusban az emberek megváltásáért. – Jézus élete, 761–762. o.

Amikor az ítélet összeült, a könyveket megnyitják, és minden embert a könyvben írottak alapján ítélnek meg, akkor a két kőtáblát, melyet addig a napig Isten elrejtett, úgy állítja majd a világ elé, mint az igaz élet, vagyis az igaz jellem mértékét. Akkor az emberek látni fogják, hogy üdvösségük előfeltétele az Isten tökéletes törvénye iránti engedelmesség. Akkor már senki sem talál mentséget bűnére. A törvény igazságos elvei alapján mondják ki az emberekre az élet vagy a halál ítéletét. – A Te Igéd igazság, 1. köt., 1109. o.

Isten törvénye, amely a mennyei templomban van, az eredeti szent törvény. A kőtáblákra írt és a Mózes öt könyvében feljegyzett rendelkezések pontosan ugyanazt örökítették meg. Akik ezt a fontos dolgot megértették, azok felismerték, hogy Isten törvénye szent és változhatatlan. Úgy értették meg, mint soha azelőtt, hogy milyen súlya van a Megváltó kijelentésének: „Míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik.” (Mt 5:18) Isten törvénye, amely kinyilatkoztatja akaratát, és visszatükrözi jellemét, örökre megmarad, „mint a felhőben lévő bizonyság”. A törvény egyetlen parancsa sem vesztette hatályát; egy jótája vagy pontocskája sem változott meg. Ezt mondja a zsoltáríró: „Uram! Örökké megmarad a te Igéd a mennyben.”
„Minden ő végzése tökéletes. Megingathatatlanok örökké és mindvégig.” (Zsolt 119:89; 111:7–8) – A nagy küzdelem, 434. o.
 

4. Olvassuk el 1Móz 2:1-3, 2Móz 20:8-11, Jel 4:11 és 14:6-7 verseit! Mi a kapcsolat a teremtés, a szombat és Isten törvénye között?

A teremtés mutat rá, milyen nagy értéknek tekint bennünket Isten. Nem vagyunk magunkra hagyva az univerzumban, és nem is genetikai baleset folytán létezünk. Mindenképpen összeegyeztethetetlen a bibliai beszámolóval az élet eredetére vonatkozó, általánosan tudományosnak tartott elképzelés, ami felkapottá vált a hírekben és a kultúrában. Azért létezünk, mert Jézus megteremtett bennünket. Méltó az imádatunkra nemcsak a teremtés, hanem a megváltás jogán is. Tehát a szombat alapvetően fontos a megváltási terv megértése szempontjából. A szombat a Teremtő gondoskodását és a Megváltó szeretetét hirdeti.
A teremtés hetének végén Isten megpihent az általa alkotott világ fenséges szépségében. Pihenésével nekünk is példát adott. A szombat alkalom arra, hogy hetente megálljunk és dicsérjük Alkotónkat. Miközben szombatonként Istent imádjuk, nyitott szívvel fogadhatjuk külön arra a napra helyezett áldásait. A szombat a Teremtőre mutat, aki annyira szeretett bennünket, hogy semmiképp nem akart elhagyni bennünket, miután eltértünk szándékától. A szombat az Istenben található nyugalom örök szimbóluma, a Teremtőhöz való hűségünk különleges jele (Ez 20:12, 20). A megpihenés jelképe, nem a cselekedeteké; a kegyelemé, nem a törvényeskedésé; a bizonyosságé, nem a kárhoztatásé; az Istentől jövő megváltásé, nem az önmegváltásé. Az igazi szombati nyugalom azt jelenti, hogy megpihenünk Teremtőnk, Megváltónk, az értünk visszatérő Jézus kegyelmes, szerető karjában.
Jelenések 14. fejezete Isten végidei üzenete a világnak, amelyben arra hívja az embereket, hogy minden szombaton találjanak megnyugvást szeretetében és gondviselésében. Figyelmeztet, hogy emlékezzünk meg Teremtőnkről és adjunk dicsőséget neki. A szombatünneplés összekötő kapocs az Éden tökéletessége és az eljövendő új ég és új föld dicsősége között. Emlékeztet, hogy Isten egy nap majd helyreállítja Éden pompáját.
 

A legtöbb adventistának mondták már, hogy törvényeskedő, leginkább a szombatünneplés miatt. Beszélgessünk arról, hogy a szombat a megváltás és a hit általi megigazulás szimbóluma! Vajon miért gondolják az emberek, hogy éppen a megpihenés isteni parancsának engedelmeskedve igyekszünk megdolgozni a megváltásunkért?

EGW idézet

Figyelmeztetlek benneteket, hogy ne vessétek be tekintélyeteket Isten parancsolatai ellen. A törvény igaz, amint azt az Úr a mennyei templom számára leírta. Az ember lábbal taposhatja az idelenti másolatot, az Úr az eredetit ennek ellenére ott tartja az Isten szövetségszekrényében a mennyben; s a szekrény fedelén, közvetlenül a törvény fölött van a kegyelem trónja. Jézus ott áll a szövetség ládája előtt, hogy közbenjárjon az emberért. […]
Semmit sem lehet eltörölni a két kőtáblára írottakból. A törvény becses feljegyzéseit a bizonyságtétel ládájába helyezték, és még most is ott van biztonságban elrejtve az emberek elől. Isten kijelölt időpontjában mégis elő fogja hozni e két kőtáblát, hogy bizonyság legyen az egész világ számára, parancsolatainak semmibevevése és a hamis szombat bálványimádó tisztelése ellen. – A Te Igéd igazság, 1. köt., 1109. o.

„A szombatnak mint a teremtés emlékünnepének az az igazi jelentősége, hogy állandóan arra emlékeztet, miért is illeti Istent imádat.” Azért, mert Ő a Teremtő, mi pedig a teremtményei. „A szombat tehát Isten imádásának éppen a gyökerét érinti, mert semmi más intézmény nem tanítja ezt a nagy igazságot ilyen meggyőzően. Isten imádásának igazi alapját – nem csupán a hetedik napinak, hanem minden istentiszteletnek – a Teremtő és teremtményei közötti különbségben kell megkeresni. Ez a nagyszerű tény soha nem fakulhat meg, és ezt sohasem szabad elfelejteni.” Isten az Édenben azért rendelte el a szombatot, hogy az embert állandóan emlékeztesse erre az igazságra. Ameddig azért imádjuk Istent, mert Ő a Teremtő, addig a szombat lesz ennek a jele és emlékeztetője. – A nagy küzdelem, 437. o.

A szombat rámutat tehát teremtőjére és megszentelőjére. Azt hirdeti, hogy Ő az egyház feje, aki mindent megalkotott mennyen és földön, akiben fennállnak a dolgok, és akinek ereje által békélünk meg Istennel. Izraelről szólva ezt mondja: „Adám nékik szombataimat is, hogy legyenek jegyül köztem és őközöttük; hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő megszentelőjük.” (Ezék 20:12) A szombat Krisztus hatalmának a jele, amely szentté tesz minket. Mindenkinek megadatik, akit Krisztus megszentel – szentté teszem őket. A szombat mindenkinek megadatik, mint az ő megszentelő erejének jele, aki Krisztus által részesévé válik Isten Izraelének. […]
Mindazoknak, akik a szombatot Krisztus teremtő és megváltó hatalmának jeleként fogadják el, örömük lesz benne. Krisztust látják általa, benne gyönyörködnek. A szombat rávilágít a teremtés művére, mint az ő hatalmas, megváltó erejének bizonyítékára. Az elvesztett édeni békére emlékeztet, és az Üdvözítő által helyreállított békéről beszél. – Jézus élete, 288–289. o.
 

5. Hogyan mutatják be Sátán haragját Jel 12:12, 17 és 13:7 versei? A gonosz miért gyűlöli annyira Isten végidei népét?

Jelenések 12. fejezete felvázolja a Krisztus és Sátán közötti, korszakokon át dúló harcot, aminek tetőzésekor Sátán végső támadást intéz Isten népe ellen. Jelenések 13. fejezete bemutatja a sárkány két szövetségesét, a tengerből, illetve a szárazföldből feljövő fenevadat. Ezzel a két hatalommal összefogva hadat indít Isten népe ellen.

6. Olvassuk el Jel 13:4, 8, 12, 15, 14:7, 9-11 verseit (lásd még Jel 15:4, 16:2, 19:20, 20:4, 22:9)! Mi ezekben a közös téma?

Figyeljük meg: az ember vagy a Teremtőt imádja, vagy valami mást. A Teremtő méltó az imádatra (Jel 5:9). A Krisztus és Sátán közötti küzdelem a mennyben robbant ki, méghozzá az imádat kérdése körül: „A magas felhők fölé megyek föl, és hasonló leszek a Magasságoshoz” (Ézs 14:14, ÚRK). Sátán az egyedül a Teremtőt megillető imádatot akarja megszerezni. Jelenések 13. fejezete szerint a tengerből feljövő fenevad tevékenysége révén ér el sikert (Jel 13:4).
Dániel 7. fejezetével összevetve látjuk, hogy ez a fenevad ugyanaz, mint a kis szarv, amely „úgy véli, hogy meg tudja változtatni az időket és a törvényt” (Dán 7:25, ÚRK). A hatalma ezerkétszázhatvan prófétai napig, azaz valós évig tart (lásd Jel 13:5; 6. tanulmány). Isten törvényében, a Tízparancsolatban egyedül a 4. parancsolatban van szerepe az időnek. Ez a hatalom, vagyis egyház kísérelte meg az istentisztelet napját áttenni a hetedik napról, szombatról a hét első napjára, vasárnapra.
Amikor egy földi hatalom arra törekszik, hogy megváltoztassa az istentisztelet napját, a szombatot, amit maga Isten rendelt el fennhatósága jeleként (2Móz 31:13; Ez 20:12, 20), akkor a legalapvetőbb szinten isteni tekintély bitorlására tör. Itt összpontosul tehát az igaz és hamis imádat közötti végső küzdelem.
A jelenések könyve ezért azonosítja úgy az Istenhez hűségeseket, hogy
„akik megtartják az Isten parancsolatait” (Jel 14:12, lásd még 12:17). A parancsolatban pedig a szombat szerepel, nem a vasárnap. Akik viszszautasítják a három angyal végső hívását, hogy imádják Istent a szent napján (Ézs 58:13), és inkább a fenevadat imádják a hamis szombaton, azaz vasárnap, azokra a fenevad bélyege kerül (lásd 11. tanulmány).

EGW idézet

A jó és a rossz közötti nagy küzdelem hevessége egészen az idők végéig fokozódik. Sátán minden korban kinyilvánította, hogy haragszik Krisztus egyházára. Isten pedig kegyelmével és Lelkének hatalmával megerősítette népét, hogy meg tudjon állni az ördög hatalmával szemben. Krisztus apostolai a Lélek különleges világosságát kapták, amikor hirdetniük kellett az evangéliumot a világnak, és le kellett írniuk a későbbi korok számára. Az egyház végső szabadulásának közeledtével azonban Sátán még nagyobb erővel dolgozik. Leszáll, és „nagy haraggal teljes, úgy, mint aki tudja, hogy kevés ideje van” (Jel 12:12). „A hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival” (2Thessz 2:9) fog dolgozni.
Ez a lángelme, aki egykor Isten angyalai között a leghatalmasabb volt, hatezer éven át teljes erejével csalt és pusztított. Sátán e küzdelmes korszakok alatt szerzett minden ügyességét, ravaszságát és tökélyre vitt kegyetlenségét latba veti Isten népe ellen a végső harcban. E vészterhes időkben Krisztus követőinek figyelmeztetniük kell a világot az Úr második adventjére; és egy olyan népet kell felkészítenünk, amely meg tud állni „szeplő nélkül és hiba nélkül” (2Pt 3:14) Krisztus előtt, amikor eljön. Ebben az időben legalább annyira szükség lesz Isten kegyelmének és hatalmának különleges megnyilatkozására, mint amennyire szükség volt az apostoli korban. – A nagy küzdelem, Bevezetés, IX. paragrafus.

Azért kell Istent imádnunk, mert Ő a Teremtő, és minden lény neki köszönheti létét. Ahol a Biblia arról beszél, hogy Isten a pogányok isteneinél nagyobb tiszteletet és mélységesebb imádatot igényel, ott mindenütt Isten teremtői hatalmának bizonyítékára is hivatkozik. „A nemzeteknek minden istene bálvány, az Úr pedig egeket alkotott.” (Zsolt 96:5) „Kihez hasonlíttok hát engem, hogy hasonló volnék? – szól a szent. – Emeljétek föl a magasba szemeteket, és lássátok meg, ki teremté azokat.” (…) „Jöjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le; essünk térdre az Úr előtt, a mi alkotónk előtt!” (Zsolt 100:3; 95:6) A szent mennyei lények, akik Istent imádják, elmondják, miért illeti Őt hódolat: „Méltó vagy, Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt; mert te teremtettél mindent.” (Jel 4:11) – A nagy küzdelem, 436. o.

Ha a szombat egyetemes ünnep lett volna, az ember értelmével és szívével felfogta volna a Teremtőt, akit tisztelet és imádat illet, és soha senki nem lett volna bálványimádó, istentagadó vagy hitetlen. A szombat ünneplése az igaz Istenhez való hűségünk jele, ahhoz az Istenhez,
„aki teremtette a mennyet és a földet és a tengert és a vizek forrásait.” Tehát az Isten imádására és parancsolatai megtartására felszólító üzenet a negyedik parancsolat megtartására különös súllyal szólít fel. – A nagy küzdelem, 437. o.

Az első angyal nagy hangon kiált: „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája; és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait” (Jel 14:7). A menny arra hív, hogy mindenekfelett Istenhez legyünk hűségesek, szívből imádjuk a Teremtőt, a közelgő ítélet tudatában.
A második angyal kijelenti: „Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város! mert az ő paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek” (Jel 14:8). Babilon egy elbukott, hitehagyóvá lett vallási rendszert szimbolizál, ami elutasította az első angyal üzenetét, és inkább egy hamis istentiszteleti rendszert követ. Ezért óv Jel 14:9-11 szakasza attól, hogy bárki imádja „a fenevadat és annak képét”. Egymással ellentétben álló választásokat mutat be ez a szakasz: a Teremtő vagy a fenevad imádatát. A földön minden embernek meg kell hoznia végső, megmásíthatatlan döntését azzal kapcsolatban, hogy kinek fogad maradéktalan hűséget – Jézusnak vagy Sátánnak.
 

7. Jel 14:12 szerint mi a két jellemzője azoknak, akik nem hajlandóak imádni a fenevadat? Miért olyan fontos mindkettő?

A végidőben lesz Istennek egy népe, amely a legnagyobb támadások és a leghevesebb üldözés ellenére is hűséges hozzá. Krisztus igazságának ajándéka által kegyelemmel teljes, engedelmes életet él. A Teremtő imádata éles ellentétben áll a fenevad imádásával, és Isten parancsolatainak megtartása fejezi ki. A Krisztus vagy a fenevad hatalmához való hűségért dúló végső harc központjában az imádat, és így a szombat áll.
A Megváltó hűséges követői nemcsak hisznek Jézusban, hanem Jézus hite is meglesz bennük. Jézus hite olyan mély, annyira erős a bizalma, olyannyira elkötelezett, hogy a pokol összes démona és a földi megpróbáltatások heve sem rázza meg. Képes bízni, ha nem is lát, hisz, amikor nincs magyarázat, és reménykedik, ha nem is érti a helyzetet. „Jézus hite” önmagában ajándék, amit hit által kapunk. Ez vezet át az előttünk álló válságon. A végső krízis kirobbanásakor, a gazdasági bojkott, üldözés, bebörtönzés és halál fenyegetései között Jézus hite lesz az, ami átsegít bennünket a föld utolsó óráin, míg Jézus vissza nem tér.
 

Hogyan készíti fel a hitedet Isten ma arra, ami a jövőben fog történni?

EGW idézet

Ezt az angyalt az ég közepén látja repülni kiáltván „hangos szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét és bélyegét felveszi vagy homlokára, vagy kezére, az is iszik az Isten haragjának borából, amely elegyítetlenül töltetik haragjának poharába, és kínoztatik tűzzel és kénkővel a szent angyalok és a Bárány előtt... Itt van a szentek békességes tűrése, itt, akik megtartják Isten parancsolatait és a Jézus hitét.”
Ez a nép építi fel az Isten parancsolatain ütött romlást. Tudják, hogy hamis nyugalomnappal helyettesítették a negyedik parancs szombatját, olyan nappal, melyet Isten szava nem szentesít. Súlyos ellenzések közepette bár, mégis hűségessé váltak Istenhez, s a harmadik angyal lobogója alatt foglaltak állást. – A Te Igéd igazság, 4. köt., 1152. o.

Ha mi a hármas angyali üzenet erejét és lelkét akarjuk, akkor a törvényt és az evangéliumot együtt kell feltárnunk, mert ez a kettő elválaszthatatlan. Ahogy az alvilági hatalom a hitetlenség gyermekeit arra sarkallja, hogy Isten törvénye érvénytelen, és hogy Krisztust, a mi igazságunkat lábbal tapossák; úgy egy másik hatalom befolyásolja a hűségesek szívét, hogy a törvényt magasra emeljék, és Krisztust mint a tökéletes Üdvözítőt felmagasztalják. Ha Isten gyermekeinek életét nem hatja át Isten ereje, akkor hamis tanok és vélemények ejtik foglyul gondolataikat. Krisztus és igazsága hiányozni fog tapasztalataikból, és hitük nélkülözi az éltető erőt. Isten szolgái mind a munkaterületeken, mind a gyülekezetekben Krisztus teljességét hirdessék, hogy a hallgatók értelmes hitre tegyenek szert. Az embereket tanítsák meg arra, hogy Krisztus az ő megmentőjük és igazságuk. […]
Üzenetünk súlypontja nem Isten törvénye önmagában, hanem ezzel együtt a Jézusba vetett hit. Ösvényünket ma ragyogó fény világítja meg, amely Krisztusba vetett hitünket növeli. Minden fénysugarat magunkévá kell tennünk és aszerint élnünk. – Az evangélium szolgái, 161–162. o.

Milyen hatással lesz az engedelmesekre és igazakra, amikor a világ semmibe veszi Isten törvényét? Magával sodorja-e őket a gonoszság erős áradata? Felbontja-e Isten népe a szövetséget akkor, amikor sokan a sötétség fejedelmének zászlaja alá gyűlnek? Nem! A Krisztussal járók közül senki nem bukik el. Isten követői engedelmesen meghajolnak a minden földi nagyságot meghaladó hatalom előtt. Isten parancsolatainak lábbal tiprása sokakat az igazság elhallgatásához és megvetéséhez vezet, de a hűségesek még nagyobb elszántsággal emelik magasba az Úr tanításait. – Maranatha, 28. o.

Ellen G. White: Maranatha, 213. o.: „A maradék és az elpecsételés” című fejezet.

„Voltak azonban a letűnt nemzedékek idején olyan vasárnapünneplő keresztények, akik azt hitték, hogy a bibliai szombatot tartják; és ma is vannak minden egyházban igaz keresztények – beleértve a Római Katolikus Egyházat is –, akik őszintén hiszik, hogy a vasárnap Isten szombatja. Isten elfogadja becsületességüket és szándékuk őszinteségét. De eljön az idő, amikor a vasárnap megtartását törvény teszi kötelezővé, és a világ tisztán fogja látni, hogy melyik az igazi szombat. Ha valaki akkor szegi meg Isten törvényét, hogy olyan parancsnak engedelmeskedjen, amely csak Róma tekintélyének bélyegét viseli magán, ezzel a pápaságot helyezi Isten fölé. Rómának hódol, és annak a hatalomnak, amely érvényt akar szerezni a Róma által elrendelt ünnepnek. A fenevadat és annak képét imádja. Amikor az ember elveti azt az ünnepet, amelyet Isten a maga hatalma jelének nevez, és helyette a Róma által választott hatalmi jelvényt tartja tiszteletben – ezáltal elfogadja a Róma iránti hódolat jelét: »a fenevad bélyegét«. Ez azonban csak akkor lesz aktuális, amikor a kérdés világosan feltárul az emberek előtt, és választaniuk kell Isten törvénye és az emberi rendelések között. Aki ekkor is a törvényszegés mellett dönt, az felveszi »a fenevad bélyegét«” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2020, Advent Kiadó, 386–387. o.).

Naponkénti tanulmányozásra: Dániel 7 – Hóseás 1; Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, „A gyermek” c. fejezet

 

1.    Milyen beszédeket szólt a kis szarv?

2.    Mit jelképezett a kétszarvú kos és a szőrös kecskebak?

3.    Mi történt Dániel prófétával, amikor a nagy látomást látta?

4.    Hányan olvassák majd a Dániel könyvét a vég idején?

5.    Mit kell tenniük az anyáknak, ha azt akarják, hogy a gyermekeik erősek és egészségesek legyenek?

Általános áttekintés

A nagy küzdelem és a mennyei szentély bibliai témája elválaszthatatlanul bele van szőve Isten törvényének és szombatjának témájába, amely része Isten törvényének. Tulajdonképpen a nagy küzdelem azzal kezdődött, hogy Lucifer hamisan megvádolta Istent, az Ő jellemét, törvényét és kormányzási elvét. A lázadó angyal azt sugallta, hogy önálló lények vagyunk, képesek arra, hogy az élet értelmét saját feltételeink szerint határozzuk meg, és a kapcsolatainkat és a társadalmat oly módon alakítsuk, ahogy azt mi akarjuk. Végsősoron ez a szentségtörő javaslat kifejezi azt az egyértelmű vágyat, hogy kizárjuk Istent az életünkből, a kapcsolatainkból, a világegyetemből. Ezért a törvény érvényességéhez való ragaszkodásunk nem a legalizmus vagy a cselekedetek általi üdvösség kérdéséről szól, de mivel a törvény Isten jellemének kifejeződése, ezért a nagy küzdelem tétjét képezi.
Isten törvényének védelme a mennyei szentélyből kormányzó Isten jellemének és teremtői, uralkodói státuszának védelme. Amikor az Isten törvényét védjük, mindenki számára közvetítjük: tudatában vagyunk annak, hogy Ő az erkölcsi mércék és az élet értelmének egyedüli forrása. Ha az ember eltér Istentől és életelveitől, az eredmény káosz és örök halál lesz. Ezért vallják a hetednapi adventisták a következő bibliai igazságokat:
•    Isten törvényének változhatatlan volta;
•    a szombat Isten teremtői és uralkodói minőségének jele;
•    a mennyei szentély Isten kormányzásának és a megváltási terv végrehajtásának székhelye;
•    Isten elhívta az advent mozgalmat mint maradék egyházat, hogy hirdesse az emberiségnek Isten utolsó meghívását az Ő országába való visszatérésre.
A Hetednapi Adventista Egyház küldetésének központi eleme Jelenések 14. fejezetének hármas angyali üzenete. E három üzenet alapján kijelenthetjük: a nagy küzdelem két, egymással gyökeresen ellentétes elv közötti választás: az ördög elve, amely a pusztuláshoz vezet, és Isten elve, amely maga az örök élet.

A tanulmány témái

1.    Isten törvénye, amely a szombatot is magába foglalja, örök és változhatatlan, mivel Isten lényét, jellemét, teremtői és világegyetem felett uralkodói státuszát, valamint életés kapcsolati elveit képviseli.
2.    A mennyei szentély Isten kormányzásának és a megváltási terv végrehajtásának központja.
3.    A nagy küzdelem azért kezdődött el, mert Lucifer Isten státuszára és tekintélyére vágyott.
4.    A földön zajló nagy küzdelem vége felé Isten elhívta és megalapította maradék egyházát, amelyet azzal bízott meg, hogy hirdesse az emberiségnek kegyelme utolsó felhívását: fogadja el Őt Teremtőjének, Szabadítójának és Urának, aki az élet egyedüli Forrása.

Magyarázat

A kereszténység és Isten törvénye 

Sok keresztényben ellentmondásos érzések vannak Isten törvénye iránt, viszont azt mind elismerik – legalábbis bizonyos mértékben –,hogy Isten törvénye jó és szükséges. Még Luther Márton is – akiről számos protestáns tartja, hogy negatív módon viszonyult a törvényhez – a Nagy katekizmusában terjedelmes fejezetet szentelt az Isten törvénye fontosságának. Kátéja előszavában bevallja, hogy akárhányszor csak tehette, hangosan felmondta a Tízparancsolatot, a Miatyánkot, az apostoli hitvallást és a Zsoltárokat.
Másfelől, a történelem folyamán a keresztények kerestek okot és módot arra, hogy csökkentsék Isten törvényének fontosságát, de még ennél is tovább mentek: megváltoztatták Isten parancsolatait. Az első századokban, majd a középkorban a teológusoknak viszonylag könnyűnek tűnt megváltoztatni a szombatot. Miért? Akárcsak a szentély esetében, a dualizmusnak és a görög világszemléletnek a doktrínákba való integrálása lehetővé tette a szombatnak mint nyugalomnapnak az elvetését. A görög filozófia szerint a mennyei szféra tértelen, következésképpen a szó szerinti mennyei szentély léte értelmetlen. Az Úr Jézus mennybemenetele anyagi, teret kitöltő emberi testben ugyanúgy elképzelhetetlen volt a görög filozófiában. Ha pedig a mennyei szféra tértelen, a tulajdonképpeni szombatnapnak mint szent időnek sincs semmilyen relevanciája Isten és a vallás szempontjából. Csakhogy a szombat nagyon is nyilvánvaló téma a Bibliában, nem hagyható figyelmen kívül. Ezért az első századokban és a középkorban sok keresztény az allegorikus értelmezés módszerével olvasta a Bibliát, ugyanis egyedül ez tette lehetővé a görög és a bibliai világnézet egymással való kibékítését. E módszer szerint valamely bibliai tanítás legfontosabb jelentése nem a szó szerinti, hanem a lelki, transzcendens, időtlen jelentés. Arra a következtetésre jutottak, hogy nem kötelező a keresztények számára a tulajdonképpeni, szó szerinti szombat megünneplése, behelyettesíthetik valamivel, aminek lelki jelentése van, például az Istenben való elvont, örök pihenés fogalmával. Nem csoda, hogy a középkor századaiban a keresztények nem szenteltek különleges figyelmet Isten törvényének.
A reformátorok változtattak ezen a tendencián, és visszatértek a Biblia szó szerinti, grammatikai olvasásához. Nagy fontosságot tulajdonítottak a keresztény életben a Tízparancsolatnak, a katekizmusaikba is belefoglalták, mégis, mintha még ezekben az iratokban is úgy viszonyultak volna Isten törvényéhez, mint aminek csak részleges tekintélye van. Például, mindössze néhány paragrafussal azután, hogy a Tízparancsolatnak a keresztény életében betöltött fontos szerepét hangsúlyozta, Luther a Nagy katekizmusában azt a magyarázatot fűzte a nyugalomnap parancsolatához, hogy a szombat ószövetségi rendelés, amely nem vonatkozik a keresztényekre, Krisztus felszabadította őket e parancsolat kötelezettsége alól. Reformátori volta ellenére Luther nem tudott teljesen elszakadni a görög világnézet és a hagyományos keresztény gondolkodás sémáinak vonzó hatásaitól.
Napjainkban a diszpenzacionalizmusnak sikerült egy másik okot vagy módszert találnia, amivel csökkentheti Isten törvényének fontosságát a keresztények életében. A diszpenzacionalizmus alapvető tanítása: az üdvösség története több szakaszra osztható, ez a felosztás azonban nem egyszerű periodizálása az üdvtörténelemnek, inkább arról van szó, hogy Isten minden időszakaszban különleges szövetségeket kötött bizonyos emberekkel, egyedi kinyilatkoztatásokban részesítette őket, és az előző szövetségben foglaltakhoz képest plusz felelősségeket bízott rájuk. Szerintük, az egyik ilyen speciális időszak a törvényadás időszaka, mely lefedi a Sínai hegytől a Jézus haláláig terjedő történelmi korszakot, amelyet a Sínainál kötött szövetség és törvény jellemez. A diszpenzacionalisták hiszik, hogy a törvény egyedül Izrael népének lett kinyilatkoztatva, a Sínai előtt élt és Krisztus után élő embereknek viszont nem, következésképpen Isten törvénye és a szombat nem fontos a keresztények számára.
Mindezek a módszerek Isten törvényének aláaknázására vagy fontosságának csökkentésére végül a fenevad bélyegének megalapításához vezetnek, Isten törvényét emberi, démoni rendeletekkel helyettesítik, mégpedig a kereszténység kontextusában. A szombat helyét átveszi a hamis szombat. A fenevad bélyege pontosan Sátán kezdeti szándékát és célját szolgálja a nagy küzdelemben: elutasítani Isten tekintélyét és törvényét, az ördög tekintélyével és törvényével helyettesíteni azt. A hetednapi adventisták hiszik, hogy Isten megbízta őket a hármas angyali üzenet hirdetésével, amely felhívást intéz az emberekhez, hogy térjenek vissza Isten országához; fogadják el és hirdessék Isten törvényét; utasítsák el Sátán jelét és a fenevad hatalmának tekintélyét, és csatlakozzanak Isten végidei maradékához, amely Krisztus közeli eljövetelét várja (Jel 14:6– 12). A hetednapi adventisták ezért szántak a hitelveikben egy teljes doktrínát Isten törvényének: „Isten törvényének nagy alapelveit a Tízparancsolat foglalja össze, és Krisztus élete is ezt szemlélteti. A Tízparancsolat Isten szeretetét, akaratát fejezi ki, és meghatározza az ember magatartását és kapcsolatait. Ez minden korban, minden emberre kötelező. Ez a törvény az Isten és népe közti szövetség alapja, és Isten ítéletében zsinórmérték. A Szentlélek munkája által rámutat a bűnre, és vágyat ébreszt a Megváltó után. A megváltás nem cselekedetekből, hanem kegyelemből van, és a kegyelem gyümölcse a Tízparancsolat betartása. Az engedelmesség fejleszti a keresztény jellemet, és boldogságot ad. Ez bizonyítja az Úr iránti szeretetet és embertársaink iránti aggodalmunkat. Az engedelmes hit Krisztus életet átalakító hatalmát mutatja be, és így erősíti a keresztény bizonyságtételét” (A Hetednapi Adventista Egyház hitelvei, 19. hitelv: Isten törvénye).
Ez az alapvető hittétel Isten törvényének legkevesebb két szempontját hangsúlyozza.
1.    Isten törvénye jellemének és országa elveinek tükröződése (ld. Zsolt 89:14). Következésképpen a törvény a mennyei szentély szívében, a szentek szentjében, a frigyládában található (Jel 11:19). Ezért Isten törvénye örök, és minden kor minden emberére érvényes. Mivel Isten, természete és jelleme nem változik, törvénye sem változott, s nem is fog változni soha! Jézus Krisztus maga is kijelentette: nem a törvény megváltoztatásáért, hanem annak betöltéséért jött (Mt 5:17–19), továbbá soha senkit az Ő népe köréből nem hatalmazott fel arra, hogy megváltoztassa vagy aláaknázza a törvényt, vagy annak bármely részletét.
2.    Isten törvénye szerető természetének és feddhetetlenségének tükröződése, amely országa elveiben jut kifejezésre. Pál apostol szerint „a törvénynek betöltése a szeretet” (Róm 13:10). Ezen okból kifolyólag a törvény nem állítható szembe az evangéliummal vagy az üdvösséggel, a törvény nem volt és nem is lesz soha ellenség. Az igazi ellenség a bűn és az ördög. Isten törvénye „szent, és a parancsolat szent és igaz és jó” (Róm 7:12). A szabadulás Isten kegyelméből történhet meg, és hit által fogadható el; a Szentlélek munkája, akinek célja visszaállítani minket eredeti minőségünkbe: Isten gyermekeiként szeretetét és igazságát kell közvetítenünk a világ felé.

Alkalmazás

1.    Keresztény országban élünk. Hogyan viszonyulnak az emberek Isten törvényéhez? Hogyan oszthatjuk meg velük az Isten törvényére vonatkozó adventista üzenetet?
2.    A mai keresztény országok többségében nyilvános vitákat folytathatnánk a szombat és a vasárnap kérdéséről. De megtehetnénk-e mindezt egy nem keresztény országban, s ha igen, hogyan? Miként magyaráznád meg a barátaidnak a szombatra és a nagy küzdelemre vonatkozó igazságot?
3.    Hasonlítsd össze a ceremoniális törvényt az erkölcsi törvénnyel. Miben hasonlít, és miben különbözik egymástól? Mit tár fel mindkét törvény Istenről? Hogyan viszonyulnak ezek a törvények Jézus Krisztushoz?