A zsidó ÉV

A legtöbb ország és kultúra rendelkezik egyfajta aratási ünneppel. Az Egyesült Államokban és Kanadában például a Hálaadás Napja nemzeti ünnep. Ezek olyan időszakok, amikor örülünk az Istentől kapott áldásoknak, illetve különösen annak, ahogyan a kertjeinket és a földjeinket gyümölcsözővé tette.

A legközelebbi Hálaadás Napján gondolkodjatok el a következőkön: Izraelben minden évben három aratási ünnep volt. Következésképpen három lehetőségük volt a zsidóknak arra, hogy kifejezzék a hálájukat. Három aratásban volt részük – kettőre tavasszal, egyre ősszel került sor. Az általunk télnek nevezett időszakban árpát és búzát (és egyéb téli növényeket) vetettek, amelyek tavaszra készen álltak a betakarításra. Először az árpa érett be, ez volt az első oka annak, hogy a nép kifejezze a háláját. A búzát később aratták, ez jelentette a hála kifejezésének második okát. Aztán tavasszal más növényeket is vetettek, amelyek ősszel értek meg, a harmadik betakarítás idejére. A Józsué korabeli izraeliták olyan ünnepeket tartottak, amelyeket Isten rendelt el. Ezek az ünnepnapok szentek voltak. Az oltárhoz, a szentélyhez és az áldozatokhoz hasonlóan tele voltak jelképekkel és információkkal az üdvösségi tervre vonatkozóan. Az első szent nap a húsvét volt, a zsidó vallási év első hónapjában (5 Mózes 16:1).

Az Úr tudta, hogy az összejövetelek szükségesek népe lelki életéhez. Hátat kell fordítaniuk a világi gondoknak, hogy Istennel érintkezzenek, és a láthatatlan valóságokról elmélkedjenek. – Bizonyságtételek, 6. köt., 40. old.

Ez az egyiptomi rabságból való szabadulásra emlékeztette az embereket. De egyben prófécia is volt Jézus haláláról, illetve hogyan fog megszabadítani minket a bűneinktől. Nagyon érdekes, hogy Jézust épp húsvét napján feszítették keresztre, amikor az esti áldozatot mutatták be (Mk 15:34-38). Más szóval a szent nap még azt is megjövendölte, hogy az év mely napján áldozzák fel Jézust értünk!
A húsvéthoz kapcsolódott a kovásztalan kenyerek ünnepe, amely húsvét másnapján kezdődött, és egy hétnapos ünnep volt (3Móz 23:5, 6). A kovásztalan kenyér, amit ennek az ünnepnek az idején fogyasztottak, azt jelképezte, hogy a bűntelen Jézus feláldozza önmagát értünk.
Ennek a két ünnepnek a párhuzama megtalálható ma az úrvacsorai szolgálatokban. Szőlőlevet iszunk, Krisztus vérére mint áldozatra emlékezzünk. Kovásztalan kenyeret eszünk, hogy emlékezzünk: Krisztus értünk feláldozott, bűntelen életének a mi életünk részévé kell lennie. Ebből is látszik, hogy el kell fordulnunk a bűneinktől. „Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, aminthogy kovász nélkül valók vagytok; mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk.” (1Kor 5:7)
A kovásztalan kenyér ünnepének első napja egy szertartásos szombat volt. A következő napon, amely az ünnep második napját jelentette, a zsidók egy érett kévét lengettek meg (3Móz 23:7-11). Ez az első aratás azokat jelképezte, akik feltámadtak Krisztus halálakor (Mt 27:50-53; Jézus élete, 785–786. old.). Ezek a különleges emberek voltak az idők végén bekövetkező nagy aratás első zsengéi.
A következő ünnepre a zsidó vallási év harmadik hónapján került sor. Ezt a pünkösdnek vagy hetek ünnepének hívták. Ekkor gyűjtötték be a búzát, és a lelkek nagy aratását jelképezi, amely a Szentlélek kiáradásának idején fog megtörténni. Attól a naptól számolva, hogy meglengették a kévét, az ötvenedik napra esett a pünkösd. Ezen a napon áradt ki a hívőkre a Lélek a felső szobában (ApCsel 2:1, 41).
A tavaszi ünnepkör egy csodálatos prófécia arról az időről, amely Jézus életének végén és a keresztény egyház megjelenésével teljesedett be. Az őszi pedig éppoly bámulatos, mint a tavaszi.

Izrael nevelésében fontos szerepet töltöttek be az ünnepek. – Nevelés, 41. old.

A zsidó naptár következő néhány hónapja munkával telt, a mezőgazdasági tevékenységeknek szentelték. Gondosan figyelni kellett a növényekre. Nem léteztek növényvédő szerek. A gyomokat és a rovarokat kézzel kellett eltávolítani, és a talajt is elő kellett készíteni. Mindenkinek sok volt a tennivalója. Ennek az időszaknak a vége – a betakarítás ideje – volt a legmozgalmasabb.
Az őszi aratás öröm volt, és Izraelnek három ünnepe is volt ez idő alatt, amelyek körülbelül 3 hét alatt zajlottak le. Mit jelképeztek ezek az aratási ünnepek? Nem kell találgatnunk. Jézus maga mondta nekünk: „az aratás pedig a világ vége; az aratók pedig az angyalok” (Mt 13:39). Ezeket az ünnepeket arra tervezték, hogy megtanítsanak bennünket az idők végének eseményeire (A nagy küzdelem, 399–400. old.).
Az őszi ünnepek közül a kürtzengés ünnepe volt az első. A kürt arra szólította fel az izraelitákat, hogy hallgassák Isten törvényét (2Móz 19:13). „A hetedik hónapban, a hónap első napján ünnepetek legyen néktek, emlékeztető kürtzengéssel, szent gyülekezéssel.” (3Móz 23:24) Ezen az ünnepen, amely ceremoniális szombat is volt egyben, az emberek figyelme a közeledő engesztelési napra irányult, amikor megtérésre szólították a népet, a papok pedig felolvasták a törvényt (Neh 8:1-8).
A kürtzengés ünnepe egy profetikus ünnep. Az idők végén, mielőtt a mennyei szentélyben kezdetét venné a nagy engesztelési nap, Isten üzenetet küld, hogy felhívja népe figyelmét az eljövendő ítéletre. „Fújjátok a kürtöt a Sionon, és rivalgjatok az én szent hegyemen! Rémüljenek meg e föld minden lakói; mert eljő az Úrnak napja; mert közel van az.” (Jóel 2:1) Ezt a fontos munkát William Miller és sokan mások végezték, amikor az 1844-et megelőző években az első angyal üzenetét hirdették (Jel 14:6, 7).
A következő ünnep az engesztelés napja volt – a zsidó nép legkomolyabb szent napja. Ez volt az egyetlen nap, amelyen a főpap belépett a szentek szentjébe. Amíg ott tartózkodott, az embereknek meg kellett alázniuk a lelküket Isten előtt. Akkor dőlt el a sorsuk egyénenként és népként egyaránt.
Elvesztek mindazok, akik nem vettek részt szívük megvizsgálásának és bűneik megvallásának komoly munkájában. „Mert ha valaki nem sanyargatja meg magát ezen a napon, irtassék ki az ő népe közül.” (3Móz 23:29)
Ez a nap előképe volt egy jövőbeli eseménynek. Bár a hét bármely napjára eshetett (mint ahogy a születésnapod), az eddig említett szent ünnepek közül sokat úgy kezelték, mint a heti szombatnapot. Pál ezeket a szent napokat évi szombatoknak nevezte, „melyek csak árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé” (Kol 2:16, 17).
Az engesztelés napja előrevetítette a mennyben éppen zajló ítéletet. Míg a többi szent nap ünnepnap volt, az engesztelés napján böjtöltek. Ez arra tanít minket, hogy mennyire fontos győzni és eltávolítani életünkből a bűnt.
A győzteseket azok a szentély körül tartózkodó emberek képviselték, akik megvallották bűneiket, és bíztak Isten irgalmában. Amikor a főpap kijött a szentek szentjéből, mindannyian örültek. Felszabadultak a bűneik alól, mert bocsánatot nyertek, és a bak kiűzése által „a nép örökre megszabadult tőlük” (A nagy küzdelem, 420. old.).
De ez a csodálatos nap nem az utolsó volt a zsidó év szent napjai közül. Ezt követte a legkellemesebb, a sátoros ünnep.

A zsidó év utolsó ünnepe több elnevezést is kapott – sátoros ünnep vagy a betakarítás ünnepe. Erre az ünnepre a zsidó vallási év végén került sor. Ezután a hála hete következett, az Isten által a teljes év során adott áldások feletti elmélkedésnek az időszaka. Ezen az ünnepen a szolgák is részt vettek, megosztották az aratás áldásait az utazókkal, az özvegyekkel és az árvákkal (5Móz 16:13-15).
A pusztai vándorlás emlékére a zsidók faágakból és levelekből kialakított sátrakban gyűltek össze (3Móz 23:40). Ezért is nevezték sátoros ünnepnek. A Jeruzsálemben élők a háztetőkre helyezték sátraikat, és ott aludtak. A látogatók az utcákon, a templom udvarán, az erdős területeken táboroztak. A hét során különféle templomi szertartások emlékeztették a zsidókat azokra az eseményekre, amelyek őseik negyvenéves pusztai vándorlásának ideje alatt történtek (42, 43. v.).
Ez az utolsó ünnep nemcsak a pusztai vándorlásra tekintett vissza, hanem a második eljövetelre is. Mózes „a betakarítás ünnepének” nevezte ezt az ünnepet. Azt mondta az izraelitáknak, hogy meg kell őrizni mindaddig, „amikor termésedet betakarítod a mezőről” (2Móz 23:16). Mi lehetünk az a gyümölcs, amelyet Isten be fog takarítani a világ végén. Jézus elmagyarázta az aratás bibliai szimbólumát. „És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig.” (Mt 24:31)
Ez az ünnep arra emlékeztet bennünket, hogy rövid az időnk ezen a földön. Nehézségeink és megpróbáltatásaink legfeljebb néhány évig tartanak. Életünk során a földön „sátorozunk” (2Pt 1:13). Milyen rövid az élet ezen a földön! Milyen hamar visszatér Jézus, és új, dicsőséges testet ad szentjeinek! (Fil 3:21) Akkor a bűn uralma a múlté lesz. Az üdvözültek örökké örülhetnek a megújult föld gyönyörűségeinek.
Micsoda nap lesz az, amikor a Krisztusban meghalt emberek feltámadnak, és az élők egy szempillantás alatt elváltoznak! Ezt a halandó testet egy új test fogja felváltani. Jelenlegi testünk kisebbé tétetett az angyalokénál (Zsid 2:7). De ezt a sátrat magunk mögött fogjuk hagyni, és új testünk azonos lesz az angyalokéval (The Review and Herald, 1874. február 24.).

Évről évre, amikor az izraeliták a szentélyhez és onnan visszafelé utaztak, hogy megünnepeljék a szent napokat, volt idejük elgondolkodni a vetés és az aratás lelki tanulságain. Volt alkalmuk elmélkedni a szentély szolgálatainak és ünnepeinek jelentőségén, és ezáltal világos képet kaptak Isten megváltási tervéről.
Fontos, hogy időt szánjunk az említett igazságokon való gondolkodásra! Megláthatunk új dolgokat, felismerhetünk új összefüggéseket. „A zsidó üdvrend jelentőségét még mindig nem értjük teljesen. Rítusai és szimbólumai hatalmas és mélységes igazságokat vetítenek előre.” (Krisztus példázatai, 133. old.) Ezen a földön csak egy bevezetőben lehet részünk, mert „a megváltás kérdései töltik be a megváltottak szívét és gondolatvilágát. Erről beszélnek az örökké tartó korszakokon át.” (I.m. 134. old.)

I. RÉSZ
1. 1. Melyik az a három ünnep, amelyekre tavasszal került sor, és hogyan teljesedtek be az Újszövetség idején?

II. RÉSZ
2. Melyik az a három ünnep, amelyekre ősszel került sor, és milyen jövőbeli eseményeket jelképeznek?

III. RÉSZ
3. Olvassátok el 3Mózes 23. fejezetét! A hét hetedik napjának szombatját követően, amelyet a 3. versben említ, a fejezet fennmaradt része több olyan ceremoniális szombatot tárgyal, amelyek a hét bármely napjára eshetnek. Hány szerepel ebben a fejezetben?

Olvassátok el Kolossé 2:16, 17-et! Honnan tudhatjuk biztosan, hogy ezekben a versekben Pál nem a hét hetedik napjának szombatjáról beszél?

4. Sokan álmatlanul, az Ószövetség tanulmányozásával töltötték a Krisztus keresztrefeszítése utáni éjszakát. Ezen zsidók közül sokan miért nem vettek többé részt a húsvéti ünnepen? (Jézus élete, 775. old.)

5. Készítsetek egy diagramot a zsidó vallási évről, a Mózes 3. könyve 23. fejezetében szereplő hat ünnepről és azok előképéről!

A Föld körül

Amikor elkezdtük a munkát Nagy-Britanniában, olyan nehézségekbe ütköztünk, amilyeneket Amerikában nem tapasztaltunk. Itt a gazdagok nem hallgatják meg azt, aki a szegényekhez beszél. Többnyire kereskedők, iparosok és munkások körében dolgoztunk. A szegények között tudatlanság uralkodott, és nagyrészük írástudatlan volt.

Úgy tűnt, hogy az urakhoz, a nemesekhez és a gazdagokhoz még a könyvevangélistákon keresztül sem érhetünk el, mivel házaikat magas falak vették körül, a nagy vaskapukat pedig zárva tartották. Csak akkor lehetett bejutni, ha az ember ajánlólevelet kapott valakitől, a saját körükből. Abban a reményben, hogy igazságszerető embereket találhatunk a gazdagok között, bevetettük az egyetlen lehetséges megközelítési módot, olvasnivalót küldtünk nekik. Mindezek ellenére az Úr ránk árasztotta az áldását, és teljes szívünkből örültünk, amikor láttuk, hogy bizonyos emberek a zűrzavar ellenére is elfogadták az igazságot. 1879 nyarán, amikor J. N. Andrews megérkezett Amerikából, elkísérte az unokahúga, Edith Andrews és Annie Oyer, akik a svájci Bázelbe mentek segíteni a missziómunkában. Mivel a házunk elég kicsi volt, Edith és Annie számára egy közeli szomszédnál, Nippard úrnál találtunk szállást, akivel Ings lelkész kapcsolatot teremtett röpiratterjesztés közben. Nippard úr és családja barátságos volt a lányokkal. Mialatt Ings lelkész tanulmányozta vele a Bibliát, ő valósággal „itta” az igazságot, és kifejezte a vágyát, hogy bármiben segítene, bár nem látta világosan, hogyan lehetséges megtartania a szombatot. Egy hajó „tulajdonosa” volt a Peninsular and Oriental gőzhajótársaságnál, amely Southamptonból nyolcvan Kelet- és Nyugat- Indiában, Afrikában és Közép-Amerikában található kikötő felé indította hajóit. Egy nap Nippard úr azt mondta Ings lelkésznek: „Segíthetek neked irodalmat küldeni más kikötőkbe. Csak készítsétek elő az iratokat a kívánt kikötők vezetőinek. Csatoljatok egy levelet, amelyben megkéritek őket, hogy adják át az anyagokat azoknak, akiket érdekelhet. Így kiadványaitokat a világ bármelyik kikötőjébe eljuttathatjátok.” Megfogadtuk a tanácsát. Akkoriban hetente 1000 példányt kaptunk az Idők jelei-ből, Amerikából. Összeállítottunk egy tekercset a folyóiratokból, traktátusokból, és más nyelvű újságokból, majd hozzácsatoltunk egy levelet, melyben kértük, hogy ne csak osztogassák a röpiratokat, hanem tájékoztassanak, ha más irodalmi anyagokra is szükségük van. Bár Dél-Afrikából, Brit Guyanából és más kikötőkből is kaptunk választ, csak 24 év múlva tudtuk meg, hogyan fogadtak egy folyóiratot tartalmazó csomagot Cape Haitenen, Haitin. Az ügynök, akit nem érdekelt a vallás, elküldte a folyóiratokat egy baptista lelkésznek, aki szétosztotta őket gyülekezete tagjai között. Egy Henry Williams nevű jamaicaihoz is eljutott a folyóirat. Miután elolvasta, a feleségével együtt elkezdték megtartani a szombatot. Bár üldözték, sőt, egyszer arra kényszerítették őket, hogy a hegyekbe meneküljenek, hűségesek maradtak. 20 éven keresztül egyedül tartották életben a lángot. Aztán 1904-ben felkeltették egy iskolaigazgató figyelmét, aki úgy érezte, hogy a harmadik angyal üzenete válasz az imáira. Írt egy dolgozatot, amelyben elmagyarázta, hogy miért hagyta el a katolicizmust, és csatlakozott az adventistákhoz. Erőfeszítései sikeresek voltak, és előkészítették az utat a szigeten végzett missziómunkánk számára. 1879. január 1. és 1883. október 10. között az Angliában dolgozó missziómunkásaink 49140 családot és hajót látogattak meg, 84887 anyagot osztottak ki, és közel 3000 dollár értékben adtak el könyveket. Száz ember fogadta el akkor az igazságot. Miután elintéztük, hogy mások irányítsák az angliai missziómunkát, 1883. október 10-én családommal együtt a City of Rome gőzhajóval Liverpoolból New Yorkba utaztunk. (Megjegyzés: Loughborough lelkész az elkövetkező néhány évben tábori összejöveteleket látogatott, támogatta a Csendes-óceán északi részén és a Kaliforniában folyó munkát, továbbá egy mandátus erejéig a Kaliforniai Egyházterület elnökeként szolgált.)

Nevelés és ünnepek

A választott nép nevelésének minden eleméből az látszik, hogy az istenközpontú élet teljes életet jelent. Minden vágynak, amit belénk ültetett, beteljesedést ad, és minden képességnek, amiben részesített, fejlődést biztosít.

Ő, aki minden szépség Teremtője, maga is szereti a szépet, és gyermekeibe is beleültette a képességet, hogy szeressék azt. Arról is gondoskodott, hogy társasági igényeiket is kielégítse, hogy legyenek kedves segítőtársaik, akikkel megértik egymást, és akiknek lényétől megszépül és örömmel telik meg életük. Izrael nevelésében fontos szerepet töltöttek be az ünnepek. A mindennapi életben a család iskola és gyülekezet is volt egyben, a szülők világi és vallási vonalon is tanítást adtak gyermekeiknek. Évente háromszor azonban kijelölt ünnepek adtak lehetőséget a kapcsolatépítésre és közös istentiszteletre. Ezeket az összejöveteleket eleinte Silóban, majd később Jeruzsálemben tartották. Ott csak az apáknak és fiaiknak volt kötelező megjelenni, de mivel senki sem akarta elmulasztani az ünnepi alkalmakat, amennyire lehetséges volt, az egész háznép velük tartott; s hogy a vendégszeretetet is gyakorolhassák, az idegenek, a léviták és a szegények is csatlakoztak hozzájuk. Az utazás Jeruzsálembe – egyszerű, patriarkális módon – a tavaszi rügyfakadás, a nyárközépi viruló természet és az ősz érett pompája közepette egyaránt élvezet volt. Hálaáldozataikkal együtt érkezett az ősz hajú, a meglett korú férfiaktól kezdve a karon ülő gyermekekig mindenki, hogy találkozzék Istennel az Ő szent helyén. A zsidó gyermekeknek útközben sokat mesélték a múlt emlékeit, az idősek és a fiatalok által még mindig nagyon kedvelt történeteket. Újra és újra felhangzottak azok az énekek, amelyek őseiket a pusztai vándorlás során felvidították. Miközben újra és újra elismételték Isten parancsolatait, a természet megnyugtató hatása, valamint a jó társaságban eltöltött idő örökre bevésődött sok-sok gyermek és fiatal szívébe. A Jeruzsálemben végignézett szertartások, például a húsvéti szolgálattal kapcsolatosan – az éjszakai összejövetel, felövezett férfiak saruval a lábukon, bot a kézben, a nagy sietséggel elköltött vacsora, a bárány, a kovásztalan kenyér, a keserű füvek és a néma csöndben előadott történet az ajtófélfára hintett vérről, a halált osztó angyalról és a rabságból való nagy kivonulásról – mind olyan jellegű történések voltak, amelyek megragadták képzeletüket és mély nyomokat hagytak szívükben. A sátoros ünnep vagy más néven aratási ünnep a gyümölcsösök és a mezők gazdag terméséből hozott áldozatokkal, az egyhetes táborozás a leveles ágakból szőtt lugasokban, a baráti találkozások, a szent megemlékező istentisztelet, Isten szolgáinak, a szentélyben feladatot teljesítő lévitáknak a bőkezű vendégszeretete, amint megvendégelték a gyermekeket, az idegeneket és a szegényeket, mind-mind hálára késztették a népet Teremtőjük iránt, aki „megkoronázza az évet javaival, és nyomain bőség fakad”. Izraelben évente egy egész hónapot töltöttek el így. Az ünnepek idején szabadok voltak a gondoktól és a munkától, ezért ezt az időszakot a valódi nevelésnek szentelhették… Azáltal, hogy szétosztotta a nép tagjai között a földet, Isten a fejlődést leginkább elősegítő foglalatosságot biztosította számukra, ahogy annak idején az Éden lakóinak is: a növények és állatok gondozását. A nevelés további fontos eleme az volt, hogy minden hetedik esztendőben fel kellett függeszteni a mezőgazdasági munkát, a földeket parlagon hagyni, és ami magától is megtermett, azt mind a szegényeknek adni. Ily módon lehetőség nyílt arra, hogy még kiterjedtebb tanulmányokat folytassanak, közösséget építsenek egymással, Istent imádják és gyakorolják a jótékonyságot, amire az élet gondjai és terhei közepette igen kevés idő jut…
Minden jövedelem tizedének a beszolgáltatása – akár a gyümölcsösök és a szántóföldek termése vagy szellemi, illetve kétkezi munka bére, valamint egy második tized átadása a szegények javára vagy más jótékonysági célra – segített abban, hogy az emberek emlékezetében tartsa azt, hogy mindennek Isten a tulajdonosa, és ők lehetnek áldásának csatornái. Ez a képzés a gyakorlatban alkalmazva kiölte a tanulókból az önzés szikráját is, és mások felé nyitott, nemes jellemet alakított ki bennük.
Az izraeliták nevelésének forrása, eszköze és célja az volt, hogy Istent ismerjék, vele tanulmányozás és munka által közösséget alakítsanak ki, valamint jellemük átformálódjon az Ő képmására. Isten ezt a „tantervet” adta a szülőknek és általuk a gyermekeiknek.
– Nevelés, 20, 21. old.

Arról is gondoskodott, hogy társasági igényeiket is kielégítse, hogy legyenek kedves segítőtársaik, akikkel megértik egymást, és akiknek lényétől megszépül és örömmel telik meg életük.

MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK
1. Mi látszott a választott nép oktatásának részleteiben?

2. Milyennek kellett lennie a családnak a hétköznapi életben?

Melyek voltak a szülők kötelességei?

3. Mit meséltek a zsidó gyermekeknek az ünnepekre való utazás során?

Mi volt a zene szerepe az utazás során?

4. Hogyan mozgatta meg a húsvét a képzeletet, és milyen hatással volt a szívre?

5. Hogyan váltott ki a sátoros ünnep hálát Isten iránt?

6. Mennyi időt szentelt évente egy istenfélő izraelita család a hitoktatásra az ünnepek alkalmával?

7. Mi volt a célja annak, hogy hétévente egyszer felhagytak a mezőgazdasági munkával?

8. Meséljetek az izraeliták által fizetett két tizedről!

Milyen információknak kellett megmaradniuk az emberekben, és mire alkalmazták ezt a fajta oktatást?

9. Mi volt az izraeliták oktatásának forrása, eszköze és célja?

Keresztény vagy? - Joelle Thea

Big egyik diákom, aki az angol társalgási óráimra jár. Beceneve nem a méretéből – közepes termetű nő lévén –, hanem abból ered, hogy ő az elsőszülött a családban. A kurzus első hetén észrevettem, hogy Big valahogy más, mint a többiek.

A legtöbb itteni ember szeret szórakozni, inni, húsos és fűszeres ételeket fogyasztani. Big kerüli a bulikat, mert nem szereti az azokon uralkodó légkört. Szeret egészségesen étkezni, és nem iszik alkoholt. Rendszeresen edz, szereti gondozni a növényeket, és van egy kertje, amelyben fűszernövényeket termeszt. Azon tűnődtem, hogy vajon Big keresztény-e, de nem kérdeztem meg tőle. Ugyanúgy, mint amikor az amerikai állami iskolákban tanítottam, ebben az országban sem helyénvaló, hogy egy tanár beszélgetést kezdeményezzen a hitről az osztályteremben, így csak az életemről adtam a diákoknak információkat, miközben válaszoltam a kérdéseikre. Egyik délután, amikor az íróasztalomnál ültem, és a következő órámra készültem, váratlanul Big lépett be az osztályterembe. Miután leült, és elővette a könyveit az órára, felém fordult, és nekem szegezte a kérdést: „Tanárnő, ön keresztény?” Meglepetésként ért a kérdés, így egész egyszerűen azt válaszoltam, hogy igen, majd megkérdeztem, hogy miért érdekli. Ekkor mesélt egy kicsit magáról. Nagybátyja, aki lelkész Amerikában, arra biztatta, hogy érdeklődjön a kereszténység iránt. Azóta sok időt töltött a kereszténységen töprengve. „Szeretnék többet megtudni Istenről” – mondta nekem. Aztán feltett még egy kérdést, amely még jobban meglepett. „Hova jár templomba? Jöhetnék én is?” Eldöntöttük, hol és mikor találkozzunk szombat reggel. Amikor óra után épp kifelé tartott az osztályteremből, felém fordult, és azt mondta: „Olyan szerencsés vagyok, hogy önt a barátomnak tudhatom, és hogy tanulhatok öntől a kereszténységről.” Szombat reggel Big várt a megbeszélt találkozóhelyen. Még ételt is készített a közös étkezéshez. Angol nyelven hallgattuk meg az istentiszteletet, mivel próbára akarta tenni az angol tudását. Amikor elkezdődött a prédikáció, odaadtam neki a Bibliámat, amely az ő anyanyelvén íródott, és segítettem neki megtalálni az igehelyeket. Attól a pillanattól kezdve, hogy a Bibliát a kezébe adtam, az istentisztelet végéig elmerült benne. Kikereste a verseket, amelyekről a prédikátor beszélt, összehasonlította őket, lapozgatta a környező oldalakat. Az istentisztelet után elmondta, hogy nagyon tetszett neki az első rész, amit felolvastak. „Sok tanulság van benne az életemre nézve” – magyarázta. Elkezdődött a szombatiskola, és ahelyett, hogy elhagyta volna a termet azért, hogy angolul hallgathassa az istentiszteletet, ahogyan azt terveztük, a helyén maradt, és olvasta a Bibliát. Négy órával azután, hogy először lépett be a gyülekezetbe, illetve két istentiszteletet és egy szombatiskolai alkalmat követően végül becsukta a könyvet, és visszaadta nekem. „Néhány napja kaptam egy Bibliát, de nem olvastam bele” – mesélte. „Nem tudtam, hogy ennyi hasznos információt tartalmaz az élet valamennyi területére nézve. Tessék megnézni, itt van például egy részlet a házasságról. Tele van hasznos információkkal! Ez a könyv nagyszerű! Mindig is érdekelt, hogyan lehet a keresztények életében annyi béke és öröm. Most már tudom. Ez a Bibliának köszönhető. Ezentúl minden nap akarom olvasni a Bibliámat.” Nagy öröm számomra, hogy tudom, Isten felhasználhat engem, egyszerű emberi lényt arra, hogy hatással legyek egy gyermek életére, aki még nem ismeri Őt. Ezért adtam fel az államokbeli életemet, amelyet szerettem, és jöttem ide. Micsoda felelősség, de egyben áldás is ezért élni! Mi lesz azzal a vágyával, hogy rendszeresen olvassa a Bibliát, és tanuljon a kereszténységről, illetve Istenről? Kérlek titeket, hogy imádkozzatok Bigért és a többi tanítványomért, akiknek életem példáján keresztül igyekszem bizonyságot tenni. Imádkozzatok azért, hogy legyenek kérdéseik felém, és Isten áldjon meg engem azokkal a szavakkal, amelyekre szükségem van ahhoz, hogy Őfelé fordítsam a szívüket.