A zene és AZ IMÁDAT

A zene a mennyei hajlékokban folyó istentiszteletnek egy részét alkotja. Törekednünk kell azért arra, hogy dicséreteinkben, amennyire csak lehet, megközelítsük a mennyei karok harmóniáját. – Pátriárkák és próféták, 594. old.

Zenei tanulmányunk folytatásához elengedhetetlen, hogy megértsünk valami fontosat az imádattal kapcsolatban. A Biblia azt mondja, hogy létezhet olyan istentisztelet is, amely hiábavaló és értéktelen. Ahhoz, hogy elkerülhessük, meg kell értenünk, melyik ez.

Ha gyülekezetünkben az a célja a zenének, hogy a vendégek vagy a tagok kedvében járjunk vele, akkor választhatnánk bármilyen népszerű zenét. De ha Isten dicsőítése a célunk, akkor meg kell ismernünk, milyen zenét szeretne Ő hallani. Azoknak, akik énekelnek és hangszereken játszanak, igaz keresztényeknek kell lenniük. „Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai.” (Mt 15:8, 9) Isten nem fogadhatja el a dicséretet és a dicsőítő éneket olyan szívből, amely távol van Tőle. Hogyan is tehetné? Az a személy, aki a saját útján jár, de azt énekli, hogy „Atyám, vezess engem nap mint nap a te vigasztaló utadon”, hamis tanúságot tesz. Lucifernek szép hangja volt, de amikor arra használta, hogy önmagára irányítsa a figyelmet, imádata értéktelen lett. Amikor az angyalok megengedték, hogy elméjüket Lucifer vonzza és kösse le, már nem Istent, hanem a bukott angyalt imádták. Ugyanez megtörténhet a Földön is. Egy vonzó és szép hanggal rendelkező fiatal énekelhet Isten dicsőségére, ahogyan Lucifer is tette. Ugyanez a személy azonban énekelheti ugyanazt a zenét önmaga felmagasztalására is. A bibliavers pedig azt mondja, hogy Isten nem fogadja el annak imádatát, akinek a szívét világi dolgok foglalják el. Az ilyen emberek hamis vezetőkké válnak, akik emberi elképzeléseket helyeznek Isten követelményei fölé.
Felmerülhet azonban a kérdés, vajon ha az istentisztelet Istenre irányul, nem teszi-e másodlagossá az imádó jellemének kérdését? A válasz: nem. Amikor egy bűntől szabadulni, megváltozni nem akaró szív közeledik Istenhez, ezt az imádatot Ő nem fogadja el. Az istentisztelet szertartásának nincs ereje elfedni a szennyes szívet.
Isten egy szemléltetést használt a bűn és a szentség természetének bemutatására. Megmutatta, hogy a szentség nem elveszíthető. Nem attól válunk szentekké, hogy valami szentet érintünk. A szennyes dolgok ezzel szemben fertőzőek. Ha valami tisztátalant érintünk, magunk is tisztátalanokká válunk. Isten a következőket mondta Aggeus prófétának: „Ezt mondja a Seregeknek Ura: Kérdezd meg csak a papokat a törvény felől, mondván: Ha szentelt húst visz valaki az ő köntösének szárnyában, és illeti annak szárnyával a kenyeret vagy a főzeléket, vagy a bort, vagy az olajat, vagy bármi más eleséget: vajjon szent-e az? És felelének a papok, és mondák: Nem. Aggeus pedig mondá: Ha hulla által fertőzött illeti mindezeket, tisztátalanná lesz-é? És felelének a papok, és mondák: Tisztátalanná!” (Agg 2:11-13)
Az illusztráció központi gondolata az, hogy a tisztátalan szívű emberek nem vihetnek véghez szent tetteket, így tiszta istenimádatra sem képesek.
„Aggeus pedig felele, és mondá: Épp így e nép és épp így e nemzet én előttem, azt mondja az Úr, és épp így kezöknek minden munkája, és amit ide felhoznak: tisztátalan az.” (14. v.)
Isten szeretné, ha megértenénk, hogy az istentisztelet csak akkor elfogadható számára, ha tiszta vagy bűnbánó szívből jön. Egy szent templom szentélye nem szülhet szentségtelen énekest vagy szentségtelen zenét. Viszont a szentségtelen énekes és ének megfosztja a szentélyt és az istentiszteletet a szentségtől. Ezt fontos megértenünk.
„Isten szemében nincs sértőbb, mintha hangszerekkel igyekszünk kérkedni, de a zenészek megtéretlenek, szívükben nem énekelnek az Úrnak.” (Evangelizálás, 510. old.)
Szeretnénk, hogy istentiszteletünk elfogadható legyen Isten előtt. Mi viszont nem tudjuk szentté tenni magunkat. Amikor tehát énekelünk, imádkozzunk úgy, mint Dávid: „Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem.” (Zsolt 51:12)

Láttuk, hogy a zenének és a dicséretnek Istennek alárendelt szívből kell származnia, különben elfogadhatatlan. Az arrogáns énekesek, a temperamentumos kórusvezetők és a nem megfelelően öltözött vagy tiszteletlen énekesek olyan dicséretben részesítik Istent, amelyet nem fogad el addig, amíg a szívük meg nem igazíttatik.
Mi lenne, ha az istentisztelet zene nélkül, azaz énekek, himnuszok és bármilyen különleges dallam nélkül zajlana? Veszítene a ránk való hatásából. Isten azt akarja, hogy istentiszteleteink minőségi zenét is tartalmazzanak – emiatt a Zsoltárok könyve a Biblia leghosszabb, a szentély himnuszainak könyve.
A zene Isten ajándéka. „A zene isteni eredetű.” (The Voice in Speech and Song, 424. old.) Létezett a világ teremtése előtt, és létezni fog a mennyben, miután a megváltottak elhagyják ezt a világot (Jób 38:4-7; Jel 14:1-3). Csakhogy Sátán meghamisította a zenét is, mint ahogy azt más áldások kapcsán is tette. Biztosaknak kell lennünk abban, hogy minden zenénk kedves Isten előtt, mind a stílusát, mind a felhasználási módját tekintve.
Imádatunk középpontjában természetesen az igehirdetésnek, és nem a zenének kell állnia. Jézus a saját példáját állítja elénk követendő modellként. Istentisztelete az Ige hirdetésére összpontosult. Meg van írva a Szentírásban: „hirdeté nékik az igét” (Mk 2:2). Az emberek, akik hallgatták, tudták, hogy szavaiban különleges erő rejlik. Őszinte és tiszta tanítása felemelte őket. Olykor zsoltárokkal, himnuszokkal és lelki énekekkel kísérte a tanítását. Az Úrvacsorát követően például egy zsoltár éneklésére szólította a tanítványait. „És dícséretet énekelvén, kimenének az Olajfák hegyére.” (Mt 26:30) Azáltal, hogy tanítását istentiszteleti zenéhez kapcsolta, segített a hallgatóinak emlékezetükbe vésni azt.
Sátán gyűlöli a Szentlélek erejét, amely a szent zenét és a Bibliából való egyszerű prédikációt kíséri. Megtalálta a módját, hogy érvénytelenítse ezek befolyását. Tudja, hogyha az istentiszteletet izgalmas zenével vegyítjük, az emberek élvezni fogják a zenét, és elveszítik az Ige iránti éhségüket. Még ha Isten szándéka szerint a zene fontos része is az istentiszteletnek, jobb lenne teljesen eltávolítani, mintsem rossz zenét hallgatni az istentiszteleten. (Lásd: Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 2. köt., 36. old.)
Létezik egy úgynevezett „pünkösdi” istentiszteleti stílus, amit tévesen emlegetnek ezzel az elnevezéssel, és amelyről azt tartják, hogy néhány adventista gyülekezetre is alá fog szállni, mielőtt véget érne a próbaidő. Ébereknek kell lennünk, és őrködnünk kell a helyzet felett. „Minden kellemetlen dolog látható lesz. Kiáltozás, dobpergés, zene és tánc.” A zene tánczene lesz, amelyet dobok intenzív és erős ritmusa kísér. A hangerő megemelkedik, és kiáltások hallatszanak. Ilyen befolyás alatt „a racionális lények érzékszervei olyan nagy mértékben összezavarodnak, hogy többé nem lehet megbízni az emberek döntéseinek helyes voltában”. Az ebből fakadó lelkesedést hamisan „a Szentlélek érintésének” fogják nevezni. (Uo.)
Amikor ilyen összejöveteleket látunk, biztosak lehetünk benne, hogy nem a Szentlélek az, aki munkálkodik, mert „a Szentlélek sohasem fedi fel magát ilyen módszerekkel, ilyen nagy zajban és zavarban”. Viszont biztosak lehetünk abban, hogy az a szellem, amely az ilyen összejöveteleket vezeti, teljesen mentes a szentség bármilyen formájától. „Ez Sátán találmánya, hogy elfedje zseniális módszereit, amelyekkel elpusztítja a jelen időre vonatkozó tiszta, őszinte, felemelő, nemes és megszentelő igazságot. Jobb, ha inkább nem foglaljuk bele a zenét az istentiszteletünkbe, minthogy olyan munkát végezzünk a hangszerek használatával, amelyről tavaly januárban mutatta meg nekem az Úr, hogy meg fog nyilvánulni a tábori összejöveteleinken. A mostani igazságnak semmi ilyesmire nincs szüksége a lelkeket megtérítő munkában. A nagy zaj és a zavar sokollja az érzékszerveket, és megrontja azt, ami áldássá lehetne, ha helyesen végeznénk. A sátáni ügynökök ereje zajjal és felfordulással vegyítve karneválhoz vezet, és ezt a munkát nevezik tévesen a Szentlélek munkájának.” (Uo.)
Napjainkban már hallgathatjuk ugyanezt a típusú zenét – fülhallgatón keresztül, mialatt a körülöttünk tartózkodó emberek élvezik a csendet. Gondoljátok, hogy biztonságos dolog ez?

Hogyan tudja elérni Sátán, hogy az emberek áldottnak érezzék magukat, amikor valójában csak össze vannak zavarodva? Az is a probléma része, hogy sokan nem tudják, mit jelent hitben élni. Ezek az emberek nem tapasztalták annak az örömét, hogy minden Igével éljenek, amely Isten szájából származik. (Lásd Mt 4:4)

Amikor nem értjük, hogy miben is áll a hit, könnyen összetévesztjük azt az érzéseinkkel. Amikor nem érezzük közel magunkat Istenhez, azt feltételezzük, hogy Isten távol van tőlünk. Amikor pedig közel érezzük magunkhoz Istent, azt feltételezzük, hogy minden bizonnyal velünk van. Ez tévedés.
„Napról napra Istennek kell szentelnünk magunkat, bízva abban, hogy elfogadja az áldozatunkat anélkül, hogy azt vizsgálnánk, rendelkezünk-e éppen az érzések egy olyan szintjével, amely megfelelne a hitünknek. Kiáltsunk kitartóan Istenhez, akár érzünk valamit, akár nem, és éljünk az imáink szerint. Isten Igéje a biztosítékunk és a bizonyítékunk, és miután kértünk valamit az Atyától, higgyünk habozás nélkül. Dicsérlek, Istenem, dicsérlek! Soha nem okoztál csalódást Szavad teljesítése tekintetében. Felfedted magad előttem, én pedig a tied vagyok, hogy teljesítsem akaratodat.” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 2. köt., 243. old.)
Más szóval, amikor átadjunk az életünket Istennek, el kell hinnünk, hogy a Krisztus érdemeire való tekintettel elfogadást nyerünk. Megtörténhet, hogy semmi különöset nem érzünk. De a rendelkezésünkre állnak Isten ígéretei, és tudjuk, hogy akkor is áldottak vagyunk, amikor az érzéseink azt jelzik, hogy el vagyunk keseredve.
De ha ezt nem érti valaki, az illető nagyon üresnek érezheti magát. Ez lehetőséget ad Sátánnak, hogy a zenén keresztül még jobban összezavarja az illetőt. Azáltal, hogy vidám zene hallgatására ösztönzi, eléri, hogy átmenetileg jól érezze magát. Ezek után az ember arra a következtetésre jut, hogy a zene áldást közvetített számára.
Ha keresztények zenélnek, az illető még azt is elhiheti, hogy Isten azt használja fel a bátorítására, holott a valóságban Sátán használja fel arra, hogy távol tartsa a hitélettől. Ilyenkor a zene csapdává válik, amely hamis imádathoz vezet. Ahogyan a zene azt jelezte hajdanán, hogy az emberek meghajolnak a Dániel 3. fejezetében szereplő állókép előtt, ugyanúgy az idők végén a zene lesz azon személyek vallásos érzéseinek a forrása, akik figyelmen kívül hagyják Isten igazságát.

De nem létezik semmilyen jó mentség az ilyesfajta zavarokra. A Biblia azt tanítja, hogy aki igaz hittel rendelkezik, az tiszta életet él. Ha valaki még mindig régi természete szerint él, továbbra is kiabál, hazudik, bűnös kívánságai vannak, továbbra is pornográf tartalmakat néz, vagy megfeledkezik a szombatról, akkor az illetőnek értéktelen a hite. „Azonképpen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában.” (Jak 2:17) A zene egy sor boldog érzést nyújthat, de ez nem változtatja meg az ember életét úgy, ahogyan azt a hit általi élet teszi.
Az idők végén az egész világ össze fog zavarodni az igaz istenimádatot illetően. Jelenések 13-ban azt olvassuk, hogy a Föld szinte teljes lakossága meg fog hajolni egy bizonyos istentiszteleti törvény előtt. Azt tanulhattuk a tanulmány során, hogy a zene része Sátán tervének, amelyen keresztül fel akarja készíteni az embereket erre a megtévesztésre. Ha érzelmeiktől függővé teszik az embereket ma, holnap könnyű lehet azoknál fogva vezetni őket.
De nem tud mindenkit így félrevezetni. „Az igaz pedig hitből él.” (Zsid 10:38)

I. RÉSZ
1. Olvassátok újra Máté 15:8, 9-et! Bármilyen istentiszteleti forma elfogadható Isten számára? Mi teszi elfogadhatóvá vagy elfogadhatatlanná az istenimádatot?

Miért nem fogadta el Isten Kórah 250 vezérének imádatát? (4Móz 16)

Miért nem fogadta el Nádáb és Abihu hódolatát? (3Móz 10:1-11)

Miért nem fogadta el Kain áldozatát? (1Móz 4:3-7)

2. Amikor egy szent tevékenységet társítanak egy szentségtelennel, ez a társítás szentnek számít, vagy mentes a szentségtől? Mit gondoltok erről a zenei előadásmód kapcsán?

II. RÉSZ
3. Milyen módszereket és imádati stílust használ Sátán, amelyeket a Szentlélek sohasem alkalmaz?

„A gyülekezeti tagok szívét vagy lelkiségének szintjét nem fogja növelni valamennyi zenei tehetség gyakorlása.” (Manuscript Releases, 11. köt., 99. old.) Akkor mi változtatja meg a szívet? (Ef 5:26; Róm 10:17; 1Pt 1:23-25) 

III. RÉSZ
4. Hogyan használja fel Sátán a zenét arra, hogy elfedje valódi kilétét, és az emberek összetévesszék a Szentlélekkel?

5. Ha a helyi gyülekezet zenei bizottságának tagjai vagytok, milyen elveket tudnátok bemutatni, amelyek alapján helyes döntéseket lehetne hozni a megfelelő zenei vezetők megválasztását illetően?

További tanulmányozásra: Evangelizálás, 493–512. old.; Bizonyságtételek, 9. köt., 142–144. old.; Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 3. köt., 332–335. old.

Újra együtt a White családdal

Ezernyolcszázhetvenkettő április 25. és 28. között tartottunk egy kaliforniai összejövetelt Santa Rosában. Mélységesen hálásak lévén a Generál Konferenciának, 2000 dollárt gyűjtöttünk egy befektetési alaphoz, és elküldtük a pénzt Battle Creekbe a White házaspár, hogy töltsék velünk az 1872-73-as telet.

A munka területén való szükségletek feltérképezése közben megállapodtunk Cornell lelkésszel abban, hogy a következő összejöveteleket a Sacramentótól 12 mérföldre található woodlandi sátorban tartsuk. Május 21-én érkeztünk Woodlandbe, ahol Johnson bíró biztosította a szállást, és másnap felállítottuk a sátrat a bírósággal szemben. Még aznap estére meghirdettem az első találkozót. Váratlan érkezésünk nagy lelkesedést váltott ki a város lakóinak körében, és a sátor megtelt emberekkel. Nem tudtam róla, hogy William Saunders, egy helyi újság szerkesztője 1862-ben részt vett egy teljes előadássorozaton a michigani Charlotte-ban, és majdnem elfogadta az igazságot. Személyes beszélgetésekben és a Yolo vidék újságában is azt tanácsolta az embereknek, hogy vegyenek részt a találkozókon. Még a város vezető emberei is eljöttek – a seriffhelyettes, a vidék pénztárosa, a bírósági bemondó és mások. A harmadik vasárnapon egy különvonat érkezett Knight’s Landingből olyan emberekkel, akik részt akartak venni az összejöveteleken. Mivel a helyi egyházak lelkipásztorai üzleti úton voltak, az embereknek lehetőségük volt egyedül tanulmányozni az igazságot anélkül, hogy ellenállásba ütköztek volna. Bár ingyen kínáltuk az irodalmat az embereknek, a kilencedik estén a bírósági bemondó felállt, és a következőket mondta: „Ezek az emberek olyan dolgokról beszélnek, amelyek mélyen érdekelnek és érintenek bennünket. Nem kértek segítséget, de mi szeretnénk tenni valamit. Adományokat fogok gyűjteni, és szeretném, ha mélyen a zsebeitekbe nyúlnátok.” Ezt követően körbejárt fehér, hódprémből készült kalapjával, és 51,55 dollárt gyűjtött. Isten pecsétjének és a fenevad jelének bemutatását követően közel negyvenen fogadták el a szombatot. A bírósági bemondó ismét felállt: „Nem vagyok megelégedve a múlt vasárnap összegyűlt összeggel. És bár ezek a lelkészek nem egyeztek bele, újabb adományt fogok gyűjteni.” A hódprémes kalap ismét körbejárt, újabb 41,10 dollárt gyűjtve. Egyik délután elsötétült az ég, mennydörgés hallatszott a távolban, és a találkozónk idején esni kezdett. De az érdeklődés olyan nagy volt, hogy 300 ember gyűlt össze. Senki sem aggódott a sátorponyvára zúduló eső miatt, és amiatt sem, hogy hogyan fognak hazajutni a sötétben, sárban és esőben. Amikor megtudtuk, hogy a White házaspár szeptemberben érkezik, és egy tábort javasoltak, szeptember 15-én befejeztem a Woodlandben tartott összejöveteleket. A tábor egy windsori erdőben zajlott szeptember 30. és október 3. között. A fősátor körül 36 kempingsátor gyűlt össze. Rendkívül változatosak voltak! Bár némelyik közönséges sátor volt, másoknak sietve felemelt keretük volt, amelyre lepedőt vagy szőnyeget dobtak, némelyik pedig nyers deszkákból összetákolt kunyhó volt. Egy férfi, aki csak előző este hallott a táborról, kerítéskereteket helyezett néhány cövek közé, és egy sálat használt ajtó gyanánt. Mivel az idő szép és száraz volt, senkinek sem adódtak kellemetlenségei. A találkozón elhangzott 16 üzenet közül tizenhármat a White házaspár adott elő. A Woodlandben lévők szerették volna felállítani a sátrat, hogy a White házaspár ott is hirdesse az Igét, így végül megszerveztünk egy második előadássorozatot is október 15. és november 4. között. A novemberi San Francisco-i munka végén Cornell lelkész visszatért Woodlandbe, hogy imaházat építsen. Amíg a gyülekezet épült, ingyen használhattuk a tárgyalótermet. 1872. december 5-től 1873. február 20-ig a White házaspár Santa Rosa-i otthonomban lakott, és találkozókat tartottak a Sonoma vidék különböző csoportjai számára. 1873. február 16-án részt vettek a Kaliforniai Konferencián, amelyet a bloomfieldi tárgyalótermünkben tartottunk. Hét gyülekezet részvételét szavazták meg, és a szombattartók száma 238-ra növekedett.

A fiatalokhoz – 3. rész

Az éneklés olyan bálvány, melyet sok szombattartó keresztény imád. Sátán nem kifogásolja a zenét, ha felhasználhatja a fiatalok gondolatainak foglyul ejtésére.
Bármi megfelel céljának, ami eltereli azokat Istentől, és leköti az időt, melyet az Úr szolgálatára kellene szentelni.

Azokat az eszközöket használja, melyek a lehető legerősebben tartják a lehető legtöbb embert a kellemes elvakultságban, míg hatalma megbénítja őket. Ha jóra használják, a zene áldás lehet, gyakran azonban Sátán egyik legvonzóbb eszköze a lelkek csapdába ejtésére. Mikor visszaélnek vele, büszkeségre, hiúságra és hiábavalóságra vezeti a megszenteletlen embert. Borzalmas átokká válik, mikor hagyjuk, hogy elfoglalja az áhítat és ima helyét. A fiatalok összegyűlnek énekelni, s bár hitvalló keresztények, hiábavaló beszélgetésükkel, rosszul választott énekekkel gyakran szégyent hoznak Istenre és hitükre. Nincs ínyükre a szent zene. Felhívták figyelmemet Isten Igéjének világos tanításaira, melyeket észrevétlenül mellőznek. Az ítélet napján az ihletés szavai fogják elítélni azokat, akik nem engedelmeskedtek azoknak... A szeretettel teli szívből fakadó dicsérő énekek megdicsőítik Istent. Amikor a megszentelt életű hívők összegyűlnek, beszélgetésük nem mások gyarlóságairól folyik, nem mormogás és zúgolódás ízű. Jóindulat, szeretet, a tökéletesség köteléke öleli körül őket. Isten és embertársaik szeretete természetesen árad belőlük a testvéri együttérzés, szeretet és megbecsülés szavaiban. Isten békéje uralkodik szívükben. Szavaik nem hiábavalók, üresek és semmitmondók, hanem megnyugtatók és építik egymást. Ha a keresztények engedelmeskednek Krisztus és ihletett apostolai tanításainak, akkor a Biblia vallásának díszére válnak. Kegyetlen próbákat és sok tanácstalanságot takarítanak meg maguknak, amit annak tulajdonítanak, hogy népszerűtlen igazságokba vetett hitük miatt szenvednek. Ez bizony szomorú tévedés. Próbáik java részét maguk zúdítják magukra, mivel eltávolodnak Isten Igéjétől. Behódolnak a világnak, az ellenség területére lépnek, kísértik az ördögöt, hogy kísértse meg őket. Akik szigorúan követik Isten szavának intéseit és utasításait, s imádkozó szívvel törekednek megismerni és követni igazságos akaratát, azok észre sem veszik a naponta előforduló apró bántalmakat. Hálájuk és a bennük uralkodó béke arra készteti őket, hogy szívből zengedezzenek az Úrnak. Szeretettel és hálával emlékeznek meg drága Üdvözítőjükről, Aki úgy szerette őket, hogy meghalt értük, hogy nekik életük lehessen. Akiben az Üdvözítő lakik, nem hoz szégyent rá, olyan hangokat csalva ki hangszeréből, melyek Istenről és a mennyről a jelentéktelen dolgokra terelik a gondolatokat… A fiataloknak fel kell vetniük a kérdést: „Uram, mit kívánsz, hogy cselekedjem? Hogyan tisztelhetném és dicsőíthetném nevedet a földön?” Körülöttünk mindenfelé emberek pusztulnak el. Milyen felelősséget hordoznak a fiatalok, hogy lelkeket nyerjenek meg Krisztusnak? Az iskolások jó hatást gyakorolhatnának az Üdvözítő oldalán; de ki emlegeti Krisztust? Ki kérleli gyöngéd komolysággal társait, hogy hagyják el a bűn útjait, és válasszák a megszentelődés ösvényét? Az Úr közölte velem, hogy a hívő fiataloknak ezt az utat kellene követniük, de nem teszik. Sokkal tetszetősebb nekik, ha csatlakoznak a bűnösökhöz a játékokban és szórakozásokban. A fiatalok előtt a hasznosság széles tere nyílik, de nem veszik észbe. Ó, bárcsak megerőltetnék agyukat, hogy módokat találjanak a pusztuló bűnösök megközelítésére, hogy megismertethessék velük a megszentelődés útját, és imával, kérleléssel akár egyetlen lelket is, de Krisztus számára nyerjenek! Mily nemes vállalkozás lenne ez! Eggyel több ember dicsőítené Istent az örökkévalóságon át! Eggyel több örvendezne a boldogságnak és az örök életnek! Eggyel több drágakő tündökölne koronájukban örökkön örökké, miként a csillagok. De egynél többet is rá lehetne vezetni, hogy a tévedéstől az igazsághoz, a bűntől a szentséghez forduljon. Azt mondja az Úr a prófétán át: „Akik sokakat az igazságra tanítottak, tündökölnek örökkön örökké, miként a csillagok.” Akkor majd azok, akik Krisztussal és angyalaival a pusztuló lelkek megmentésére igyekeznek, a men�nyek országában gazdag jutalomban részesülnek…
Ifjú férfiak és nők! Láttam, hogy Isten munkát tartogat számotokra! Vegyétek fel kereszteteket és kövessétek Krisztust, mert nem vagytok méltók hozzá. Míg fásult közönyben maradtok, honnan tudnátok, mi Isten rátok vonatkozó akarata? Hogyan reméltek üdvözülni, ha megbízható szolgaként nem teljesítitek Uratok akaratát? Akik elnyerik az örök életet, derék szolgák voltak idelenn. A dicsőség királya felemeli őket jobbjára, s így szól hozzájuk: „Jól van te, derék és hűséges szolga.” Hogyan tudhatnád, hány lelket menthettél volna meg a romlástól, ha élvezetek hajhászása helyett azt nézted volna, milyen munkát végezhetnél Mestered szőlőjében? Hány lélek megmentését szolgálták ezek a gyülekezések, ahol beszélgettek és zenéltek? Ha egy emberre sem tudtok rámutatni, forduljatok, jaj, forduljatok más irányba! Kezdjetek imádkozni az emberekért, húzódjatok közelebb Krisztushoz; közelebb vérző oldalához! Ékesítse életeteket a szelídség, a lelki béke, és szálljanak az égre buzgó, megtört, alázatos kéréseitek bölcsességért, hogy eredményesek lehessetek nemcsak a magatok, hanem mások megmentésében is! Imádkozzatok többet, mint amennyit énekeltek! Nem lenne nagyobb szükségetek az imára, mint az énekre? Fiatalok! Isten szólít benneteket, hogy fáradozzatok, munkálkodjatok érte. Változtassátok meg viselkedéseteket! Olyan munkát végezhettek el, melyet az Igével és tanítással szolgálók nem tudnak elvégezni. Olyan csoportot érhettek el, akikre a lelkész nem tud hatni.
– Bizonyságtételek, 1. köt., 506–513. old.

MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK
1. Milyen bálványnak hódolnak sokan a keresztény szombattartók közül?

2. Hogyan akarja felhasználni Sátán a zenét?

3. A zene minden bizonnyal nagy áldás lehet, ennek ellenére mivé válhat?

Hova vezet, ha visszaélnek vele?

Mikor válik a zene szörnyű átokká?

4. Hogyan hoznak szégyent Istenre az önmagukat keresztényeknek tartó fiatalok?

Mit gondolnak a vallásos zenéről?

Milyen zenén keresztül lehet felmagasztalni Istent?

5. Honnan ered a keresztények sok megpróbáltatása?

6. Milyen zene hoz szégyent Jézusra?

7. Mit kellene kérdezniük a fiataloknak?

8. Mit kezdjenek a fiatalok elméjük erejével?

9. Mi alapján tudjuk kideríteni, hogy a megbeszélések és az éneklés céljával történő találkozók jó vagy rossz dolognak bizonyulnak?

10. Az ima és az énekek. Melyikkel kellene több időt töltenünk a kettő közül? Mire van nagyobb szükségünk?

A kisebbik testvér – 1. rész

Dayita Sharma

Kérlek, Uram, légy az egész világgal!” Az imám bizonytalanul és erőtlenül hagyja el az ajkaimat. Ó, hit nélküli szív, súgja nekem a Szentlélek. Ilyen kis jelentéktelen imák egy nagy Isten felé! De a szükség óriási – a pahari nép szereti a sötétséget.
Nem is tudom, hogy miért imádkozzam.

Hirtelen meghallom, hogy nyikorog a bejárati ajtó, és Sonu a konyhánkba toppan. „Bhabi, csinálj nekem pogácsát! Éhes vagyok!”, parancsolja játékos vigyorral. Hellyel kínálom, felajánlva neki a nappali padlóján található gyékényszőnyegek egyikét, és megkérdezem, hogy mit szeretne enni a pogácsához. Leül és Priti kisbabánkkal játszik, amíg én tésztából puha golyót formálok, amit aztán a tűz fölé tartok, amíg kis lufivá nem dagad. Amikor először találkoztam Sonuval, láttam, hogy Isten együttérzéssel és igazságérzettel teli szívet teremtett benne. Hamar megkedvelte a férjemet, Dahát, és megkérte, hogy szólíthassa a bátyjának, engem pedig „bhabinak”, vagyis az idősebb testvér feleségének. Gyakori látogatásai eleinte irritáltak. Egyik alkalommal, amikor épp a reggeli rosszullét miatt szenvedtem, szokása szerint kopogás nélkül lépett be a házba. „Még mindig ágyban vagy?” kérdezte, és szélesre tárta az ablakokat. A fény hatására hunyorogni kezdtem, és magamra, illetve a vödörre húztam a takarót. Nehéz éjszakám volt. Rövid időn belül azonban meggyőződtem róla, hogy a házam ajtaját a lehető leggyakrabban nyitva kell hagynom Sonu számára. Úgy éreztem, hogy ott kell lennie, és hogy ez része Isten tervének. Hiányoltuk Dahával Sonut, amikor többé nem lepett meg minket az érkezésével. Egyik nap Sonu édesanyja elmesélte, hogy fia koraszülötten jött világra egy kicsi, koszos kórházban. „Amikor megszültem, Sonu úgy nézett ki, mint egy kisegér” – mondta. „Olyan kicsi volt, hogy elfért a kezemben. A nővér ki akarta dobni a szemetesbe, de egy amerikai orvos közbelépett. Azt mondta, hogy várjak, és meglátjuk. Azután halk nyöszörgést hallottam – életben volt!” Néztem a fiút, akinek mosolygó felsőajkán már bajusz pelyhedzett. „Meg fogok hízni ezután!” dicsekedett. „Sonu, én úgy hiszem, hogy okkal menekültél meg” – mondtam. A fiú egy pillanatra elgondolkodott, majd felderült az arca. „Hogy találkozzak veled és a bátyámmal, Dahával, igaz?” – kérdezte. „Igen, azt hiszem, ezért” – válaszoltam. Sonu legnagyobb érdeklődését az életben – leszámítva a bicikliket és a Facebook számítógépünkön való használatát – édesapja lelki élete jelenti. Ő egy hindu pap, aki órákat tölt énekléssel, harangozással, szanszkrit imák mormolásával és egyéb szertartásokkal. Apjához hasonlóan Sonut is megszállja időnként egy devta szelleme, és olyankor a jövőről beszél. Minden érdekli, ami a vallásával kapcsolatos. Hetek teltek el úgy, hogy minden este nálunk vacsorázott. Az ételmelegítés vagy a vacsora maradványainak rágcsálása közben Sonunak gyakran volt alkalma megtapasztalni a kereszténységet, vagyis énekelt, Bibliát olvasott és Istenről szóló általános beszélgetéseken vett részt. Mindenről beszéltünk a kasztoktól Krisztusig. Addig is családunk körében volt, ameddig Dahával altatódalt énekeltünk Pritinek. Mindig a „Boldog, boldog ház” című dalt kérte. Gyakran csatlakozott a nővére is hozzánk, és egy idő után az ő neveiket is belefoglaltuk az altatódalba. „Egy év múlva nem fogok tudni veletek együtt enni többé” – jelentette ki egyik este rizzsel teli szájjal. „Pap leszek, mint az apám, és azután már csak azt ehetem, amit a családom főz.” „Sírni fogok” – mondtam neki, és ez igazabb volt, mint gondolta.

Aki meghaltál érettünk,
Tégedet magasztalunk.
Te, ki megbocsátád bűnünk,
Általad megváltattunk!
A menny polgárai lettünk,
A menny polgárai lettünk,
Gyermekidnek neveztettünk,
Örökre magasztalunk!