Ami a konkolyt ILLETI…

Mióta a bűn belépett a világunkba, Sátán folyamatosan próbál beszivárogni Isten népe közé és elpusztítani azt. Minden korban igyekezett hamis elméleteket és gyakorlatokat bevezetni az egyházba.

Káin volt az első, aki nyíltan megpróbálta megváltoztatni az elfogadott istentiszteleti formát (1Móz 4:3, 5). Az azt követő évszázadok során is voltak erre próbálkozások. Az engedékeny uralkodók időnként nem tudtak ellenállni a gonosztól érkező befolyásnak. Ez történt akkor is, amikor Áron megengedte az aranyborjú imádatát (2Móz 32:4). Olykor maguk a ravasz uralkodók rukkoltak elő új ötletekkel, amelyeket gyakran még az utódaik is elfogadtak. Ez akkor történt, amikor Jeroboám kezdeményezte az aranyborjú hódolatát (1Kir 12:28). Máskor a vezetők félreértelmezték Isten utasításait, és félrevezették az egész népet, ahogyan azt Gedeon is tette (Bír 8:27).

Pál figyelmeztetett, hogy halála után hamis kereszténység fog kialakulni az egyházon belül (ApCsel 20:30). Ez a prófécia be is teljesedett, amikor a keresztények felhagytak a bibliai szombattal, és az első századokban átvették a bálványimádást. Sátán harca az igazság ellen az idők végezetéig folytatódik; a jövőben sem leszünk immunisak rá. Isten figyelmeztetés gyanánt őrizte meg ezt a történetet (1Kor 10:11, 12). Nem csoda, hogy Péter figyelmeztet: „Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen!” (1Pt 5:8)

Ellen White utolsó írásban fennmaradt utasítása egy figyelmeztetést tartalmaz. „Az a feladatom, hogy közöljem népünkkel: egyesek közülünk nem veszik észre, hogy Sátánnak számos módszer áll a rendelkezésére, amelyeket olyan módon hajt végre, amire nem számítanak. Sátán ügynökei módszereket találnak ki a szentek bűnössé tételére.” (Ms 1, 1915)
Jézus egy példázaton keresztül tanított Sátán gyülekezeten belüli támadásairól. Ez egy gazdáról szólt, aki négyféle talajba hullatott magokat: az út szélére, köves talajra, tüskékkel és gyomokkal benőtt talajra és jó talajra. A magok Isten Igéjének igazságait jelképezték. (Lk 8:11) Sátán erőfeszítéseket tett arra, hogy megakadályozza a magvak csírázását – az út széle, a megkeményedett talaj a közömbös és kemény szívű hallgatókat jelképezi. A köves talaj a felületes hallgatóságot jelenti. A tüskés földterület azokat ábrázolja, akiknek idejét elveszik a világ dolgai. (Mk 4:15-19)
Jézus úgy fejezte be a példázatát, hogy egyúttal egy másikat vezetett be. „Némely pedig a jó földbe esék, és gyümölcsöt terme, némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit.” (Mt 13:8) Ez a befejezés a következő kérdést váltotta ki a hallgatókból: Miért volt ilyen drámai különbség a jó talaj terméshozatalában? Miért termett ugyanaz a talaj egyes területeken csak harmincat, máshol százat?
Jézus egy másik, jó talajról szóló példázattal válaszolt erre a kérdésre. Részletezte, hogy mi történt a földdel, miután elvetették benne a jó magot. „Hasonlatos a mennyeknek országa az emberhez, aki az ő földébe jó magot vetett; de mikor az emberek alusznak vala, eljöve az ő ellensége és konkolyt vete a búza közé, és elméne.” (24, 25. v.) Mivel Sátán nem tudta megakadályozni a termést és annak betakarítását, titokban konkoly ültetésével igyekezett csökkenteni azt.
Eleinte úgy tűnt, hogy semmi sem változott. Hamarosan előbukkantak a hajtások, és a betakarítás ragyogónak tűnt, sok egészséges növényt ígérve. De ahogy a termés megjelent, a konkoly jelenléte is nyilvánvalóvá vált. A gazda szolgái kíváncsiak voltak arra, hogy mi módon történhetett ez, és mit lehet tenni ellene.

Krisztus világosan megmondta, hogy a köztudottan vétkezőket ki kell zárni a gyülekezetből; de a jellem és az indítékok megítélését nem reánk bízta. – Krisztus példázatai, 71. old.

Talán attól tartva, hogy őket okolják majd a konkoly megjelenéséért, „a gazda szolgái pedig előállván, mondának néki: Uram, avagy nem tiszta magot vetettél-e a te földedbe? honnan van azért benne a konkoly?” (Mt 13:27)
De a gazda ismerte a konkoly valódi forrását, és elmagyarázta szolgáinak, hogy egy ellenség vetette el azt.
A szolgák alig várták, hogy visszatérjenek a mezőre, és kitépjék a konkolyt, ahogyan korábban is eltávolították a látható bűn gyomait (Krisztus példázatai, 71. old.). Ám amikor engedélyt kértek a gazdától, ő megtiltotta nekik, és elmagyarázta, miért: „Nem. Mert amikor összeszeditek a konkolyt, azzal együtt netalán a búzát is kiszaggatjátok.” (Mt 13:29) Olyan nagy volt az értéke valamennyi búzaszemnek, hogy a gazda nem volt hajlandó megkockáztatni, hogy akár egyet is elveszítsen.
A gazda ezután néhány fontos, de nehezen követhető utasítást adott a szolgáinak. „Hagyjátok, hogy együtt nőjjön mind a kettő az aratásig, és az aratás idején azt mondom majd az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, és kössétek kévékbe, hogy megégessétek; a búzát pedig takarítsátok az én csűrömbe” (30. v.).
A szolgák egy része biztosan azon töprengett, hogy miért mondja a gazda: „Hagyjátok, hogy együtt nőjön mind a kettő az aratásig!” Ez egy elég gyenge módszernek tűnik a helyzet kezelésére. A konkoly értékes táplálékot vesz el a búzától, csökkenti a termés mennyiségét. Csakhogy amikor kihajt, pont úgy néz ki, mint a búza, és a szolgák nem tudtak volna különbséget tenni a két növény között. „Némely embereknek a bűnei nyilvánvalók, előttök mennek az ítéletre; némelyeket pedig hátul követnek is.” (1Tim 5:24) A konkoly a második kategóriába tartozik.
Természetesen Jézus az Ember, aki elvetette a jó magot (Mt 13:57). Bevetette a földjét, amely az egyház (Krisztus példázatai, 70. old.). Mivel az aratás a világ végét jelképezi, a példabeszéd fontos rálátást nyújt az egyház végidei állapotáról (Mt 13:40). Ugyanakkor felfedi Isten módszerét is a gyülekezet megtisztítására.

Krisztus példázata világossá teszi, hogy „az egyházba megoszlások fognak jönni. Két csoport van alakulóban. A búza és a konkoly együtt nőnek az aratásig. Az idő legvége felé a munka mélyebbé és komolyabbá fog válni. Az Istennel együtt munkálkodók elszántan fognak harcolni az egykor a szenteknek adatott hitért.” (Szemelvények E. G. White írásaiból, 2. köt., 114. old.)
A gyülekezetbe járnak megváltott és elveszett tagok egyaránt, és ez az aratásig így lesz. Ébresszen fel minket a gondolat, hogy vagy búzaszemek, vagy konkolyok vagyunk. De a kettőt nem lehet megkülönböztetni mindaddig, amíg el nem jön az aratás ideje, és megmutatkozik a termés (Mt 7:16-20).
„Sokan, amikor a gyülekezethez csatlakoznak, azt hiszik, hogy várakozásaik teljesülnek, mert tiszta és tökéletes testvériséghez csatlakoztak. Hitükben buzgók, de ha látják a gyülekezeti tagok hibáit, felkiáltanak: »Elhagytuk a világot azért, hogy szabaduljunk a jellemtelenektől, ám a gonosz itt is dolgozik!« Ők is felteszik a kérdést, ahogyan a szolgák a példázatban: »Honnan van azért benne a konkoly?« Ne érezzünk csalódást, hiszen az Úr nem ígérte nekünk, hogy a gyülekezet tökéletes. Összes igyekezetünk sem elegendő arra, hogy a harcoló egyházat olyan tisztává tegyük, mint amilyen a diadalmas egyház lesz majd.” (Bizonyságtételek a prédikátoroknak, 47. old.)
A búza és a konkoly együtt nő az aratásig.

Sátán (…) Krisztussal szembeni gyűlöletből szórja a gonoszság magvát Isten országának jó magvai közé. – Krisztus példázatai, 71. old.

Krisztus egy sor szimbólumot alkalmazott annak a két embercsoportnak a bemutatására, amelyeket a végidei gyülekezetben találunk. A búzát és a konkolyt juhoknak és kecskéknek, bölcs és bolond szüzeknek, bölcs és bolond kőműveseknek, bölcs és bolond szolgáknak, illetve esküvői ruhával rendelkező és esküvői ruhával nem rendelkező lakodalmi vendégeknek is nevezi. Ezek a különböző leírások ugyanannak a két csoportnak a különböző jellemzőit emelik ki.
Függetlenül attól, hogy milyen nevet viselnek, a gyülekezeten belüli két csoportot az különbözteti meg egymástól, ahogyan Isten Igéjére reagálnak. A búza azokat képviseli, akik hallgatnak Isten tanításaira, és követik azokat Isten ereje által. Azok, akik konkolynak minősülnek, megvallják a hitüket Isten Igéjében, de nem engedelmeskednek annak. Jézus azt mondja róluk: „Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem.” (Mt 15:8) Istentiszteletük, imáik és dicséreteik csupán külsőségek, amelyeket Isten nem ismer el.
A konkolyt akkor vetették el a gyülekezetben, „amikor az emberek aludtak”. A Biblia nyelvén az alvó emberek olyan személyek, akik nem őrködnek a kísértések felett, és nem imádkoznak (Mk 14:37). Az ébrenlét hiányában észrevétlenül és váratlan módokon furakszik be a hiba a szívünkbe (Jézus élete, 379. old.).
Amikor nem figyelünk, Sátán elülteti a kétség és a tévedés magvait. Éva hű maradt volna, ha magát a bukott angyalt látta volna, de nem sejtette, hogy az kígyónak álcázza magát. „Elaludt”, miközben ébernek kellett volna lennie. Sátánnak jól működő vetőgépei vannak, amelyekről nem is gondolnánk, hogy azok, mert keresztény címkével látja el őket – ide tartozhatnak a zene, az olvasmányok, a színház, az oktatás vagy azoknak az embereknek a szavai, akiket csodálunk és akikben megbízunk. Sátán magvai közelebb visznek a világhoz, és elszakítanak Isten Igéjétől.
A tanítványok aludtak, mialatt Sátán konkolyt vetett közöttük. „A tanítványok nagyra becsülték Júdást, és ő nagy hatással is volt rájuk.” (Jézus élete, 717. old.) „Látszólag nagyon kegyes és bölcs szavakkal igyekezett más megvilágításba hozni bizonyos dolgokat, mint ahogyan Jézus tárta azokat tanítványai elé, és olyan értelmet adott Jézus szavainak, amelyekre az Úr sohasem gondolt. Javaslatai folytonosan becsvágyó kívánságot ébresztettek a tanítványok szívében az ideiglenes világi nagyság után és ezáltal elfordították figyelmüket a fontos dolgokról, amelyekkel foglalkozniuk kellett volna. A viszályt azzal kapcsolatban, hogy ki legyen közöttük a nagyobb, általában Júdás keltette tanítványtársai körében.” (I.m. 719. old.)
Júdást megtévesztették, hogy azt higgye, valójában Krisztus ügyét segíti elő, amikor titokban szövetkezett a papokkal és a templomőrökkel (I.m. 720, 721. old.; Lk 22:4). Ily módon egy lett Jézus nyilvános ellenségeivel. Önmagát árulta el, amikor elárulta Jézust, mert eljött az aratás ideje, amikor gyümölcsei láthatókká váltak mindenki számára.
Ez a sorsa minden konkolynak. Aratáskor nyilvánvalóvá válik Isten iránti gyűlöletük és a világ iránti szeretetük. Egy csoportba gyűlnek majd össze az igazság ellenségeivel. „Amikor közeledik a vihar, sokan, akik hitet tettek a harmadik angyal üzenete mellett, de az igazságnak való engedelmesség híján nem szentelődtek meg, elhagyják helyüket, és az ellenség soraiba lépnek. Mivel egyesülnek a világgal, és azonosulnak szellemével, szinte egészen magukévá teszik a világ szemléletét.” (A nagy küzdelem, 608. old.) Akárcsak Júdás esetében, ezeket az embereket is a napi szintű apró megalkuvások vezetik a végzetes döntéshez.
Isten kegyelméből döntsünk úgy, hogy búzaszálak leszünk, akik naponta megszentelődnek az igazságnak való engedelmesség által!

I. RÉSZ
1. Bár Sátán kívülről támadja az egyházat, megpróbál bejutni, és belülről is bomlasztani azt. Hogyan igyekszik ezt elérni? Mt 13:24, 25; 2Tim 3:1-5

2. „Sátán arra törekszik, hogy bevezesse az egyházba az irigységet, a gyanakvást és a rosszindulatú feltételezéseket.” (Manuscript Releases, 13. köt., 128. old.) Jellemezzétek az irigységet!

A gyanakvást!

A rosszindulatú feltételezéseket!

Hogyan lehet elkerülni ezeket a rossz dolgokat?

II. RÉSZ
3. Olvassátok el Mt 18:15-17-et, 1Kor 5:11-et és 1Tim 5:20-at! Vajon azt jelzi a konkolyról szóló példázat, hogy semmiféle fegyelemnek nem kell lennie a gyülekezetben?

Mi a különbség egy gyomnövény között, amelyet ki kell irtani, és egy konkoly között, amelynek a gyülekezetben kell maradnia?

4. Melyik a bűnösök két csoportja, amelyet 1Tim 5:24 ír le?

Miért nem képesek az emberek a konkoly azonosítására?

III. RÉSZ
5. A rosszindulatú hackerek fontos és titkos adatokhoz próbálnak hozzáférni, értékes információkat lopnak el a számítógépekről, vagy megrongálják annak operációs rendszerét. Akkor járnak a legnagyobb sikerrel, ha a számítógép felhasználói hanyagok. Miféle hanyagság révén biztosíthatunk hozzáférést Sátánnak az elménkhez?

6. Olvassátok el Ám 3:3-at! Hogyan gyűjtik a konkolyt egy kötegbe? Hogyan tárja ez fel hűségük valódi természetét a végidőkben?

7. Mit mond a konkoly példázatát arról, hogyan kezeli Jézus bölcsen Lucifer lázadását? Lásd Krisztus példázatai, 72. old.

További tanulmányozásra: Krisztus példázatai, 70–75. old.; Jézus élete, 293–295, 716–722. old.

Új kezdetek

Miután augusztus 21-én visszatértem Oaklandbe, két napot töltöttünk sátrak, könyvek és egyebek szállításával a Yountville-i tábortalálkozóra. Csak az egyházterület munkatársait hívhattam segítségül ahhoz, hogy ez a találkozó létrejöhessen, és a hittestvéreink jó lelki érdeklődést mutattak.

Szeptember 5-én búcsút vettünk az állam azon részén élő testvéreinktől, és siettünk Lemoore-ba, a King’s County-ban megszervezett táborba. Azonnal Oaklandbe utaztam, és feladtam postán a táborozáshoz szükséges sátrakat és kellékeket. Épp időben érkeztem Lemoore-ba, hogy megtarthassam a szombat délelőtti istentiszteletet, majd a délutáni tábori alkalmat. Az állandó munka és utazás következtében annyira kimerültem, hogy szeptember 11-én délelőtt, 25 perc beszéd után elájultam a szószéken. Healey lelkész befejezte a prédikációt, míg a testvérek a sátramba vittek, hogy helyrejöhessek. 25 személyt kereszteltek meg azon a szombaton a közelben található öntözőcsatornában. Miután visszatértünk Oaklandbe, felkészültünk a michigani utazásra. A Generál Konferencián szóba került a munka Nagy-Britanniába való kiterjesztésének lehetősége, és október 14-én úgy döntöttek, hogy oda küldenek mis�sziómunkát végezni. Néhány hetet New Yorkban és Massachusettsben töltöttünk, majd 1878. december 10-én elindultunk South Lancasterből Boston felé. Arra számítottunk, hogy a Homer hajóval fogunk Anglia felé hajózni, amely a Warren utastársasághoz tartozott. Mr. O’Hara, az ügynök, azzal fogadott minket a hajón, hogy a kapitány nem hajlandó utasokat vinni. „De – folytatta –, ha akarják, bérmentesen áthelyezzük önöket a Williams és Guion utastársasághoz tartozó Nevada hajóra, amely holnap indul New Yorkból.” Isten gondviselésének köszönhetően, körülbelül 40 yard távolságra attól a mólótól, ahonnan 1868. június 24-én indultunk misszióútra Kaliforniába, most Anglia felé hajóztunk. Liverpoolba vezető utunk valamivel több mint 12 napig tartott. Bizonyos napokon az óceán nagyon viharos volt. December 30-án hétfőn épségben megérkeztem Southamptonba. A Homer gőzhajóról, amellyel eredetileg utazni terveztünk, semmit sem lehetett hallani, miután elhagyta a bostoni kikötőt. Azt feltételezték, hogy elsüllyedt egy viharban, és elnyelte az óceán. Hamarosan megtaláltuk Henry Cavill házát. Ez az istenfélő család örömmel fogadott bennünket, és néhány perc múlva William Ings lelkész is visszatért missziós útjáról. Másnap béreltünk egy ötszobás téglaházat („Stanley Cottage”) télre, és megegyeztünk abban, hogy Ings lelkész is nálunk fog lakni. Első prédikációmat a Shirley Hallban tartottam az Angliába érkezésünket követő első vasárnap estén. A köd és a sötétség ellenére, amely miatt sokan eltévedtek útban a találkozó felé, 150 fős hallgatóságunk volt, akik különös figyelmet fordítottak a Dániel 2. fejezetében bemutatott üzenetre. Tartottam egy előadássorozatot itt, amelynek nyomán négy személy elfogadta az igazságot. Tavasszal vásároltam egy 60 láb széles sátrat, és felállítottam Southampton külvárosában. A találkozókat május 18-án kezdtük el. 40 dollárért szereztem egy kiváló hangzású harmóniumot, növelve ezáltal a találkozók iránti érdeklődést. Körülbelül ekkor érkezett Angliába Miss Maud Sisley Svájcból, és bibliamunkási, illetve könyvevangélista minőségben csatlakozott a csoportunkhoz. Az összejövetelek végén 30 ember írta alá a szövetséget, amelyben vállalkoztak Isten valamennyi parancsolatának megtartására. Augusztus 3-án a „Ravenswood” házban kezdtünk el összejöveteleket szervezni. Épp akkortájt költöztem abba a tágas épületbe, ahol egy nagy előcsarnok is volt. Az 1880. február 8-án Southamptonban tartott első keresztség alkalmával 6 lelkes személyt merítettünk víz alá. Júniusban Romseybe költöztettük a sátrat, nyolc mérföldre Southamptontól, és Andrews lelkész Svájcból Angliába utazott, hogy segítsen nekem, amennyire az egészsége engedte. Ezen az alkalmon is elfogadták néhányan az igazságot. Július 2-ig 29 embert kereszteltem meg Southamptonban. Augusztus 9-én táviratot kaptunk, amelyben értesítettek szeretett White lelkészünk és testvérünk haláláról és a temetésről, amelyre a következő szombaton (augusztus 13-án) került sor. A temetés napján Jel 14:13-at választottam a beszédem alapszövegének. Beszéltem arról az intenzív munkáról, amelyet White lelkész végzett a múltban. Az Úr elragadta őt ezekből a tevékenységekből, hogy pihenhessen mindaddig, amíg eljön az Életadó.

Együtt növekedve az aratásig

Adja az Úr, hogy minden őszinte keresztény, akinek köze van iskoláinkhoz, úgy döntsön, hogy hűséges szolgája lesz Krisztus ügyének, és segíteni fog minden tanulónak hűségesen, tisztán és szentül élni. Mindazok, akik szeretik Istent, igyekezzenek megnyerni azokat, akik még nem vallották meg Krisztust személyes Megváltójuknak. Az ima által minden nap csendes befolyást gyakorolhatnak, és együttműködhetnek az Úr Jézus Krisztussal, világunk legfőbb misszionáriusával. Adja az ég, hogy minden lélek – akár férfi, akár nő – fejlődjön a tökéletes jellemet, az odaadást, a tisztaságot és a szentséget illetően, és egyedül Isten dicsőségére éljen, hogy hitünk ellenségei ne diadalmaskodhassanak. Hitünk révén olyan mértékben kapcsolódjunk egymáshoz, hogy együttes befolyásunk teljes mértékben az Úr javát szolgálja, és hozzá tudjon járulni azon személyek átalakulásához, akikkel kapcsolatba kerülünk. Legyen nyilvánvaló, hogy élő kapcsolatotok van Istennel, és hogy céltudatosan törekedtek dicsőséget szerezni a Megváltónak, igyekezvén kifejleszteni minden jellemvonást, amellyel megtisztelhetitek Őt, aki az életét adta értetek. Adja az ég, hogy Krisztus szeretete kényszerítő erővel hasson rátok, hogy másokat is arra az ösvényre vonzzatok, amelyet a megváltottak számára jelölt ki az Úr. Amikor iskoláink diákjai megtanulják szeretni Isten akaratát, rájönnek, hogy ez nem nehéz feladat. Ha a tanulók jellemhibákat fedeznek fel másokban, elégedjenek meg azzal, hogy felismerték, és ezáltal megóvhatják önmagukat azoktól. Kétségtelenül fogtok találkozni olyan emberekkel, akik nem tanultak meg szelídeknek és alázatosaknak lenni, mint Jézus, hanem szeretik fitogtatni az értékeiket, kedvelik a hiábavaló, könnyelmű és világias dolgokat. Az egyetlen gyógymód a hozzájuk hasonlók számára az, ha Jézusra tekintenek, tanulmányozzák a jellemét, és ennek következtében megvetnek mindent, ami hiábavaló és komolytalan, vagy gyenge és ártalmas. Krisztus jelleme tele van türelemmel, kedvességgel, irgalommal és határtalan szeretettel. Ha egy ilyen személyt szemlélnek, felülemelkednek saját kicsinyességükön, amely szentségtelenné és szeretet nélkülivé tette őket. Azt fogják mondani: „Nem töltünk több időt könnyelmű és képmutató emberek társaságában.” Rá fognak jönni arra, hogy „aki jár a bölcsekkel, bölcs lesz; aki pedig magát társul adja a bolondokhoz, megromol.” Mindenki, aki keresztény életet akar élni, jegyezze meg, hogy a küzdő egyház nem a győztes egyház is egyben. Az egyházban olyanok is vannak, akik a testi természet szerint élnek. Őket inkább sajnálni kell, mint hibáztatni. Az egyházat nem szabad elítélni azért, mert támogatja az ilyen embereket, még akkor sem, ha azok a tagjai közé tartoznak. Ha az egyház kizárná őket, még azok is az egyházat hibáztatnák amiatt, hogy a világba küldte ezeket a személyeket, akik korábban azt vetették a szemére, hogy megtűrte a jelenlétüket. Azt állítanák, hogy kíméletlenül bántak velük. Lehetnek hideg, büszke, arrogáns és nem keresztény emberek a gyülekezetben, de nem szükséges barátkoznotok velük. Sok melegszívű, önzetlen, áldozatkész ember is van az egyházban, akik az életüket is odaadnák a lélekmentésért, ha szükség volna erre. Jézus látta a rosszat és a jót a gyülekezetben, mégis ezt mondta: „Hagyjátok, hogy együtt nőjön mind a kettő az aratásig!” Senkinek sem kell konkollyá lennie csak azért, mert nem minden növény búza a mezőn. Egyesek azért szállnak szembe az igazsággal, hogy megnyugtassák saját lelkiismeretüket, amely bűntudatot érez. Azok is tévedtek és tettek rosszat néha, akik küzdenek az ellenség uralma ellen. A rossz uralja a jót olyankor, amikor nem bízunk meg maradéktalanul Krisztusban, és nem fogadjuk be Őt a szívünkbe. Olyankor kerülnek napvilágra a hiányosságok, amelyeknek nem kellene nyilvánvalókká lenniük, ha lenne hitünk, amely szeretet által működik, és megtisztítja a lelket.

Senkinek sem kell konkollyá lennie csak azért, mert nem minden növény búza a mezőn.

Nem vagyunk arra kényszerítve, hogy olyan barátokat válasszunk, akik megvetik Isten szeretetét, aki ezt azzal fejezte ki, hogy Fiát adta világunkért, „hogy aki hisz Benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Akik szeretik Istent, nem fogják ellenségeit barátként választani. Elhangzott a kérdés: „Avagy az istentelennek kellett-e segítségül lenned, és az Úrnak gyűlölőit szeretned?” (2Krón 19:2) A hitetlenek és hűtlenek társaságát akarjátok választani és nem azokét, akik engednek Isten parancsolatainak? Úgy határoztok, hogy elkülönültök azoktól, akik Istent szeretik és lehetőleg minél távolabbi helyet kerestek a világosságtól? A tisztaság és hit légkörében akarjátok-e magatokat tartani és jellemetekbe olyan elveket behozni, amelyek szilárd építőelemek?
A keresztények nem kívánják a nem-keresztények társaságát választani és azt ápolni. Ha az Úr különleges szerepet szán nektek a világban, ahogyan Józsefnek és Dánielnek is, akkor meg is fog tartani és őrizni titeket a kísértések közepette. Azonban soha nem lesztek ott, ahol túl sok világosságot találtok a világunkban. Mennyire veszélyes tehát azok társaságát választani, akik a sötétséget jobban szeretik a világosságnál, és nem kívánnak a világosságra jönni, „hogy az ő cselekedeteik fel ne fedessenek”.
– The Review and Herald, 1894. január 16.

 

MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK
1. Az első két bekezdésben szerepel néhány olyan dolog, amit egy őszinte kereszténynek meg kell tennie. Válasszatok ezek közül egy olyat, amely még hiányzik a ti életetekből, és mondjátok el, hogyan kezdhetnétek el gyakorolni azt!

2. Mikor fogunk rájönni, hogy nem nehéz Isten akaratát cselekednünk?

3. Mit kell tennünk olyankor, amikor jellemhibákat fedezünk fel másokban?

4. Mi jelenti az egyetlen gyógymódot a világiak számára?

5. Keressétek meg a szótárban a „harcos” és a „győztes” szavakat! Miféle egyházhoz tartozunk napjainkban?

Hogyan befolyásolja ez az egyház többi tagjához való hozzáállásunkat?

6. Szükséges konkollyá válnod csak azért, mert sok konkoly van az egyházban?

7. Mikor uralja a rossz a jót?

Mikor mutatkoznak meg a jellembeli hiányosságok?

8. Jegyezzetek le néhány olyan alapelvet, amelyek alapján jó barátokat választhattok!

Tanúbizonyság

Egy Fia nevű fiatal nő elkezdett járni a surini gyülekezetünkbe. Folyamatosan fejlődött a Jézussal folytatott útján. Először énekvezetőként szolgált a szombatiskolában, jelenleg pedig segédtanár az ifjúsági osztályunkban. Szeretném megosztani veletek egyszerű, ugyanakkor lenyűgöző bizonyságtételét.

Az iszlámból a buddhizmusra, majd a kereszténységre térve Fiának megdöbbentő vallási utazásban volt része. Fiatal korában édesapja és nagymamája, muszlimok lévén, rendszeresen elvitték a mecsetbe. Miután szülei elváltak, édesanyjának családja buddhista templomokba vitte, ahol ételáldozatokat mutattak be, varázslatokban próbáltak részt venni, és érdemeket igyekeztek szerezni. Egy nap az egyik nagynénje látogatóba jött hozzájuk, és mesélni kezdett nekik Jézusról, majd adott Nootnak, Fia édesanyjának, egy Bibliát. Csakhogy Fiát nem érdekelte a kereszténység. Ráadásul a nagyapja akkoriban nagyon beteg volt, és gondoskodnia kellett róla. Nem volt ideje arra, hogy keresztény gyülekezeteket keressen fel. Amikor a nagyapja halálát követő napon Fia lement a lépcsőn, édesanyját a Bibliával a kezében találta. Nem sokkal később édesanyja azt javasolta, hogy látogassanak el egy keresztény templomba. „Komolyan beszélsz?” kérdezte Fia döbbenten, azon töprengve, hogy vajon mi történhetett az édesanyjával. Lelkesedés nélkül, de végül beleegyezett, hogy vele tart. Többször mentek templomba, de nem minden vasárnap, mivel Fiának néha túl sok házi feladata volt. Körülbelül egy évvel később egy újabb nagynéni jött látogatóba hozzájuk, aki azt állította, hogy talált egy olyan gyülekezetet, amelynek tanításai a Biblián alapszanak, és ahol engedelmeskednek Isten minden parancsolatának. Meghívta őket az adventista gyülekezetbe, hogy maguk győződhessenek meg erről. Így hát a nagynéni, Noot és Fia részt vett néhány szombati istentiszteleten. Nootot nagyon lenyűgözte, amit ott tapasztalt, és úgy döntött, hogy a testvérével marad Sakeow-ban, ahol munkát is keresett magának. Fia Surinban maradt egy másik nagynénjével, és folytatta a tanulmányait. Noot rövid időn belül felhívta, és mesélt neki a surini adventista gyülekezetről, arra bátorítva őt, hogy látogasson el oda. Fia eleinte vonakodott, de végül eljött, és lelki otthonra talált nálunk. Amikor megkérdeztem Fiát, mi győzte meg arról, hogy Isten valóságos, ezt válaszolta: „Nos, nagyapám halála után a családunk egy sor komoly problémán ment keresztül. Keresztény nagynénéim azt mondták nekünk, hogy amikor szenvedünk és gondjaink adódnak, imádkoznunk kell, arra kérve Istent, hogy segítsen nekünk. Eleinte nem nagyon imádkoztunk, a nagynénéim viszont imádkoztak értünk, és a gondjaink mérséklődtek! Tudom, hogy Isten megsegített minket. Azután egy daganat kezdett nőni a nyelvem hegyén, és rettenetesen fájt. Az orvosunk nem látott ilyet korábban. Biopsziát javasolt annak megállapításához, hogy rákos természetű-e vagy sem. Édesanyámnak akkoriban, friss keresztény lévén, még mindig gyenge volt a hite, és soha nem volt tanúja csodáknak. Keresztény barátai azt tanácsolták neki, hogy böjtöljön és imádkozzon értem, ő pedig meg is tette. Két nappal később megkérdezte tőlem, hogy milyen állapotban van a daganat a nyelvemen, és csodálkozva tapasztaltam, hogy az egyszerűen eltűnt! Hála Istennek! Egy másik csoda, amelyre emlékszem az, ahogyan Isten kihozott egy rossz tanulócsoportból. Ott, ahol én lakom, a gyermekek ugyanabban a csoportban maradnak akkor, amikor egyik osztályból a másikba kerülnek. A nyolcadik és kilencedik osztályos csoportomba járó gyermekek közül sokan az ivásról, a dohányzásról és rossz erkölcsökről voltak híresek. De ahogy közeledett a felső tagozatos vizsgák ideje, imádkozni kezdtem: »Uram, ha szeretnéd, hogy matematika és természettudomány szakra menjek, és megszabaduljak ezektől az osztálytársaktól, kérlek, segíts átmennem a felvételi vizsgán!« És tudod mi történt? Isten válaszolt az imámra! Átmentem, felvettek arra a szakra, és más osztályba kerültem. Amikor megláttam az eredményeket, sírni kezdtem örömömben. Hálát adok Istennek, hogy nem követtem azoknak a diákoknak a példáját. Ha velük maradtam volna, kétlem, hogy ma Isten gyermeke lennék.”