Aranyszöveg: Lukács 15:10
„Ezenképpen mondom néktek, örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén.”
A Jordán-folyón túl, Júdeától, és Szamáriától keletre elterülő vidéket Péreának nevezték. Jézus ott végezte szolgálatának legnagyobb részét Kr.u. 30-31 telén. Ott mondta el néhány legfontosabb példabeszédét az áhítatosan figyelő nagy sokaságnak.
Három példabeszédét tanulmányozzuk ezen a héten. Mind a három kivételes jelentőségű volt éppen abban az időben, mert már csupán alig két hónap volt hátra Jézus keresztre feszítéséig. Ez a három példázat tömören bemutatta, hogy ő azokért az emberekért hal meg, akik hallgatnak rá.
Két nagyon is különböző embercsoport hallgatta aznap Jézust. Az egyik a vámszedők, vagy adószedők csoportja volt. Ők általában zsidó férfiak voltak, akik a római kormány számára az adót behajtották. A legtöbb zsidó gyűlölte a rómaiakat és megvetette az adószedőket.
A vámszedőkkel egy csoportba sorolták a „bűnösöket”. Persze mindnyájan bűnösök voltak, de ezek a férfiak és nők nyíltan bűnben éltek, és nem is próbálták jó embernek mutatni magukat. Többségüknek semmilyen, vagy nagyon kevés iskolája volt és nem jártak a zsinagógába sem.
Ezek az emberek tudták, hogy bűnösök. A zsoltárossal együtt elmondhatták: „Tévelygek, mint valami elveszett juh; keresd meg a te szolgádat.” (Zsolt 119:176) Ők tudták, hogy elveszettek, de érezték, Jézus szeretettel keresi őket és gondoskodik róluk. Ők a „bűnösök barátjának” látták Jézust (Lk 7:34), aki egy jobb élet reményét adta nekik, ahelyett, hogy elítélte volna őket. Jézust hallgatva úgy érezték, megszabadulhatnak a bűntől.
A farizeusok többek között ezért nem fogadták el Jézust. Áhítattal és csodálattal töltötte el őket tiszta és jóságos élete, mégsem tudták megérteni, miért találkozik a bűnösökkel és miért dolgozik értük.
Alkalmazd a gyakorlatban: Jézus azt akarja, hogy úgy bánjunk az emberekkel, ahogyan Ő tette. Te követed a példáját?
Amikor Jézus egy napon Péreában tanított, vámszedők és más bűnösök nagy tömege gyűlt oda meghallgatni Őt. Jól érezték magukat a közelében, sőt, kifejezetten vonzotta őket. Volt benne valami, amitől úgy érezték, hogy törődik velük. A Biblia a „szeretet köteleinek” nevezi ezt (Hós 11:4).
Volt azonban egy másik embercsoport is Jézus közelében, akik egészen másképp éreztek iránta, és a hallgatóság többi tagja iránt is. A törvénytudók és a farizeusok voltak azok. Ők valójában nagyon is kényelmetlenül érezték magukat Jézus jelenétében. Megérezték, hogy tiszta élete éles fény, ami rávilágít rejtegetett bűneikre. Miért éreztek így? Mit mondott Jézus magáról? Jn 8:12
A fény megmutatja azt, ami a sötétségben esetleg rejtve maradhat. Jézus tiszta életének fénye ugyanúgy feltárta az emberek bűneit, cselekedetei pedig rámutattak a farizeusok és írástudók csak önmagukkal törődő önző tetteire. A „vének hagyományainak” nevezett rendelkezések szigorú megtartásával igaznak próbáltak mutatkozni (Mk 7:5). Arról is meg voltak győződve, hogy mindenkinek őket kell követnie. Ám miközben minden erejükből e rendelkezéseknek próbáltak megfelelni, nem szerették a többieket és nem törődtek másokkal.
A farizeusok nem értették hogyan vonzhatja Jézus tiszta élete, amely őket vádolta, magához a bűnösöket és a vámszedőket. Azt állították, hogy Jézus nem lehet igaz próféta, mert ha az lenne, akkor távol tartaná magát a bűnösöktől, ahogyan ők teszik. A „bűnösök” azok voltak, akik soha nem jártak a zsinagógába és nem szerették a rabbikat. De Jézus köré odagyűltek és figyelmesen hallgatták szavait. Mennyire feldühítette ez őket! Mit mondtak gúnyosan Jézusról? Lk 15:2
Jézus és az Atya Isten mindig egyformán gondolkodnak. Ezért ahogy Jézusnak, az Atyának is szomorú volt szerető szíve, amiért a bűnösök eltávolodtak tőle. De együtt érzett velük és meg akarta menteni őket. Jézus úgy beszélt ezekhez a bűnösökhöz, mint Isten gyermekeihez. Bár igen távol voltak tőle, Isten még mindig szerette őket, és vissza akarta hozni őket magához. Minél távolabb kerültek tőle, Isten annál inkább vissza akarta hozni és kimenteni őket bűneikből.
Alkalmazd a gyakorlatban: Mi is együtt érzünk az elveszettekkel, mint Jézus. és megpróbálunk segíteni azoknak, akik rosszul döntöttek? Vagy csak kritizáljuk őket és pletykálkodunk róluk?
Jézus ahelyett, hogy számos idézetet sorolt volna az Írásokból, az írástudóknak és a farizeusoknak, egy gyakorlati életből vett történetet mondott el nekik, amit mindenki könnyen megérthetett. Lk 15:3-4
Nyitva hagyta a karám ajtaját és otthon várta vajon a pásztor, hogy az elveszett bárány hazatérjen? Ó, nem! Inkább tudta, hogy az elveszett juh nagyon gyámoltalan és neki kell rátalálnia, hiszen magától soha nem találna vissza. Felelősnek érezte magát a bárányért, ezért a keresésére indult a sötét, veszélyes éjszakában. Milyen boldog volt, amikor végre meghallotta a sírását! Nagy örömmel kapta fel, és gyengéden vitte haza ölében.
Jézus a jó pásztor. Tudja, hogy a tőle eltávolodott emberek nagyon gyámoltalanok és össze vannak zavarodva. Ezért, mint a példázatbeli pásztor, Ő maga indul keresésükre. Ez 34:11-12 Isten minden emberrel törődik ezen a Földön, még azokkal is, akiket mások nem tartanak arra érdemesnek. Milyen gyengéden gondoskodik minden egyes emberről és milyen boldog, amikor rátalál egy elveszett gyermekére!
Jézus attól a naptól fogva keresi a bűnösöket, amióta csak Ádámot és Évát kereste az Édenkertben, akik elbújtak előle. Ők nem keresték Jézust, de Ő kereste őket. Így hívta Ádámot: „Ádám, hol vagy?” 1Móz 3:8-9
Amikor egy bűnös megtér, az olyan, mint amikor a példázatbeli pásztor megtalálja az elveszett bárányt. Mit csinált a pásztor, miután hazaért? Mit tesz Jézus, amikor egyik „elveszett báránya” visszakerül hozzá? Lk 15:5-7
Alkalmazd a gyakorlatban: Ez a történet azt mondja el nekünk, hogy Jézus, a Jó pásztor, egyetlen elveszett bárányért, egyetlen elveszett emberért is elhagyta volna a Mennyet, mert mindnyájan nagyon értékesek vagyunk számára.
Közel állsz Istenhez? Nagyon értékes vagy neki. Segítesz más értékes gyermekinek, hogy visszataláljanak Hozzá? Ha így teszel, neked is részed lesz az elveszett bárány megtalálásának örömében.
Jézus éppen befejezte a példázatot a pásztorról, akinek elveszett az egyik értékes báránya, és ő a keresésével töltötte a veszélyekkel teli, sötét éjszakát, amíg csak meg nem találta. A bárány nagyon szeretett volna hazatérni és a pásztor nagyon boldog volt, ahogyan Isten és az angyalok is örülnek, amikor egy bűnös megtér.
A Jézus körül állók közül sokan keménynek és nemtörődömnek látszottak, de legbelül valami jobbra vágytak. Tudták, hogy „elveszettek”, és szerettek volna „megtaláltak” lenni. Ezért is jöttek el Jézust meghallgatni.
A következő példázat, amit Jézus aznap elmondott nagyon más volt, mint az elveszett bárányról szóló. Egy ezüstpénzről szólt, ami a tulajdonosa házán belül veszett el. A pénzérmék nem gondolkodnak, ezért természetesen az ezüstpénz nem tudta, hogy elveszett.
Szokás volt akkoriban, hogy ha egy leány férjhez ment, az édesanyja adott neki néhány ezüst érmét, amit még ő is az anyjától kapott. A fiatalasszonyok féltve őrzött kincsként vigyáztak ezekre a pénzdarabokra. Biztonságos helyen őrizték egészen addig, míg az ő leányaik is felnőttek és férjhez nem mentek.
Generációkon át vándoroltak így a pénzérmék. Nem csoda, hogy nagy becsben tartották őket! Egyes szegény asszonyok egy szobában laktak népes családjukkal, ahol gyakran még ablak sem volt. Volt azonban néhány ezüstpénzük, amit ajándékba kaptak és soha eszükbe nem jutott volna elkölteni.
A Jézus példázatában szereplő asszonynak tíz darab ezüstpénze volt. Egy nap, amikor megszámolta őket, észrevette, hogy egy hiányzik. El sem tudjuk képzelni, milyen ideges lett ettől!
Azonnal keresni kezdte. Lámpása fényénél felsöpörte egész kicsiny otthonát, míg végül hirtelen ráakadt.
Szomszédai valószínűleg meghallották örömkiáltását és ő sietve meg is mutatta nekik az ezüstpénzt. Akkor mindnyájan együtt örvendeztek vele. Hasonlóképpen „örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén.” Lk 15: 8-10
Alkalmazd a gyakorlatban: Olyan embert jelképez az elveszett pénzérme, aki nem is tud róla, hogy lelkileg elveszett, és arra van szüksége, hogy megkeressék és rátaláljanak. Valamelyik barátod is lehet! Az érme viszont a házban veszett el. Lehet ez valakit a te otthonodban?
Jézus következő példázata aznap két elveszett fiúról szólt. Fivérek voltak, egy gazdag ember gyermekei.
Az idősebb fiú engedelmes volt és keményen dolgozott. A fiatalabb lusta volt és arra panaszkodott, hogy apja nem engedi a saját útját járni.
Tudta, hogy ha apjuk meghal, bátyjával együtt öröklik mindenét. Ő azonban most azonnal akarta a részét, mégpedig készpénzben. El akarta hagyni otthonát és kedve szerint élni. Édesapja szomorúan elfelezte vagyonát és kiadta a fiatalabb fiú részét. A fiatalember egy távoli országba ment, ahol meggondolatlan életmódjával eltékozolta az összes pénzét. Lk 15:11-13
Próbáljuk csak elképzelni, hogy megszakadhatott az apja szíve! A kisebbik fia, akiért annyi mindent megtett, még annyit sem mondott, hogy „Köszönöm!”. Úgy viselkedett, ahogy a Biblia szerint az utolsó időkben fognak: „az utolsó napokban…lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók,… szüleik iránt engedetlenek,… a gyönyörnek …szeretői.” (2Tim 3:1-4)
Az a fiatalember valóban a kedvteléseit szerette. Nem gondolt a jövőre, még csak nem is törődött vele. Ahogyan ma is sok fiatal, biztos volt benne, hogy elég bölcs saját élete megvalósításához. A Biblia szerint azonban az ilyen emberek „balgatagokká lettek.” (Róm 1:21-22)
Pontosan ilyenné vált az a fiatalabbik fiú is. Nemcsak a pénzét, de a fiatalságát is elvesztegette. Az apai ház elhagyásával azokat jelképezi, akik elfordulnak Istentől. A „saját bűneinek köteleivel kötöztetett meg”, mint azok, akik elhagyják Istent. Péld 5:22
A példázat itt véget is érhetett volna, de hála Istennek, nem így történt! A fiatalember most szegényen és éhesen magához tért. Élvezetei a pénzével együtt véget értek és a megélhetésért disznópásztornak szegődött. Mit határozott el, amikor rádöbbent, milyen bolond volt? Lk 15:14-19
Alkalmazd a gyakorlatban: Ma is sok fiatal viselkedik úgy, mint az a fiatalember. Milyen figyelmeztetést kapunk, nehogy olyanok legyünk, mint ő? Olvassuk el: 2Tim 3:1-5
Jézus példázatot mondott a két elveszett fivérről. A fiatalabbik elvesztegette az örökségét és a fiatalságát kedvteléseinek gondtalan hajhászásával egy távoli országban. Végül aztán bolondságát felismerve úgy döntött, hazatér.
Mezítláb volt és ruházata elrongyolódott. Életmódja az arcvonásain is nyomot hagyott. Mi történt mégis, amikor apja már messziről felismerte? Lk 15:20-24
Ó, hogyan fogadta az apa elveszett fiát! Látod már, hogyan érez Isten azok iránt, akik elhagyták Őt és „Belesüllyedtek… a verembe, amelyet ástak…” (Zsolt 9:16)? Mennyire szereti őket, és vágyik arra, hogy elhagyják gonosz útjaikat és visszatérjenek hozzá! Ő megkegyelmez nekik, magához öleli őket, mint a példázatbeli apa tette önfejű fiával és „bővelkedik a megbocsátásban” irántuk (Ézsa 55:7).
Amikor az idősebbik fiú hazatért a földeken végzett munkából, egy szolga tájékoztatta a házból hallatszó örvendezés okáról. Ettől annyira mérges lett, hogy be sem ment a házba. „Az ő atyja annakokáért kimenvén kérlelé őt.” Miről beszélgettek? Lk 15:25-32
Az idősebb fiú, aki megvetette öccsét, a farizeusokat jelképezte, akik megvetették a vámszedőket és a bűnösöket. Azokat a mai álszent, önigazult embereket is jelképezi, akik megvetik az ordenáré bűnösöket. Mint a farizeusok, ők is keményen dolgoznak a megigazulásukért, de nem azért, mert szeretik Istent, hanem, mert nem akarnak elveszni. .
Az idősebbik fivérrel is ez volt a probléma. Keményen dolgozott, de nem volt benne szeretet. Pedig „Aki nem szeret, nem ismerte meg Istent; mert az Isten szeretet.” (1Jn 4:8) Ő éppen olyan elveszett volt, mint az öccse. A példázatban azonban a fiatalabb fiú volt az aki „elveszett és megtaláltatott”.
Alkalmazd a gyakorlatban: Hála Istennek, hogy ő megtaláltatott! Ha tudjuk, milyen nagyon szeret Isten mindenkit, akkor segíteni tudunk Isten más elveszett gyermekeinek is hazatalálni. Ugye szeretnél te is segíteni ebben?
TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Lukács 15; Krisztus példázatai 185-211.o.
Feladatok
1./ Igaz, vagy hamis? Karikázd be a megfelelő betűt!
a.) I / H Jézus Péreában időzött.
b.) I / H A vámszedők és a bűnösök tudták magukról, hogy bűnösök.
c.) I / H A vámszedők és a bűnösök látták, hogy Jézus a barátjuk.
d.) I / H Az írástudók és a farizeusok tudták magukról, hogy bűnösök.
e.) I / H Az írástudók és farizeusok jól érezték magukat Jézus közelében.
f.) I / H Ádám és Éva keresték Istent még aznap, amikor vétkeztek.
g.) I / H A tékozló fiú bátyja örült, amikor öccse hazatért.
h.) I / H Az apa törődött idősebbik fiával.
2./ Az elveszett bárány. Rakd sorrendbe az eseményeket bekövetkezésük sorrendje szerint!
a.) A pásztor otthagyta a 99 juhot és az elveszett keresésére indult.
b.) A pásztor összehívta szomszédait és barátait, hogy vele örvendezzenek.
c.) Egy pásztornak 100 báránya volt.
d.) Egy bárány elveszett.
e.) A pásztor ölben vitte haza a bárányt.
3./ Az elveszett pénzérme. Rakd sorrendbe az eseményeket bekövetkezésük sorrendje szerint!
a.) Elveszett egy pénzdarab.
b.) Az asszony megtalálta az érmet.
c.) Egy asszonynak tíz ezüstpénze volt.
d.) Az asszony lámpást gyújtott.
e.) Az asszony felsöpörte az egész házat.
f.) Az asszony összehívta szomszédait és barátait, hogy vele örvendezzenek.
4./ Az elveszett fiú. Számozd meg az eseményeket bekövetkezésük sorrendje szerint!
a.) A fiatalabb fivér fogta örökségét és elhagyta otthonát.
b.) Súlyos éhínség tört ki.
c.) A fiatalabb fiú magához tért.
d.) Egy embernek két fia volt.
e.) Az apa figyelte kisebbik fiát.
f.) A fiatalabb fiú hazatért apjához.
g.) A fiatalabb fiú szerette az „élvezeteket”, és minden pénzét eltékozolta.
h.) A fiatalabb fiú disznópásztornak szegődött.
i.) A fiatalabb fiú kikérte örökségét.
j.) Az apa fia elé szaladt és melegen magához ölelte.
k.) Az apa nagy lakomát rendezett elveszett fia megtalálásának örömére.
l.) Az apa köntöst, gyűrűt és sarut adott fiára.