Mózes maga mellé szólította a juhokat. Gyertek, gyertek! A gyapjas juhok odaszaladtak (beee, beee). A kis bárányok követték őket (beee, beee). Mózes mosolyogva nézte őket. Szerette a juhokat őrizni. Serdülőkorában hercegként élt az egyiptomi fáraó palotájában. Már felnőtt, és messze, messze ment onnan. Szelíd pásztor volt.
A sivatagi nap forrón sütött, és a bárányok hangosan bégettek. (Tudjátok utánozni a bárányok hangját?) Szomjasak, éhesek voltak, és melegük volt. Mózes egy patakhoz vezette őket. Kedves pásztor volt. Szerette a természetet. Hallgatta a patak csobogását (liccs-loccs). A juhok őrzése közben énekelt, és Istenhez imádkozott.
Egy nap, amikor a juhokkal vizet kerestek, meglátott valamit, amitől azonnal földbe gyökerezett a lába. Közvetlenül előtte egy bokor lángolt! (Ripp-ropp!) A lángok magasra törtek, és forrón izzottak. (Ripp-ropp!) Mózes közelebbről is szemügyre vette, mert bár a bokor lángolt, az ágak és a levelek nem égtek el.
Mózes hirtelen meghallotta Isten hangját: „Mózes! Mózes! (…) Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, amelyen állsz!” (
2Mózes 3:4-5) Isten ott volt Mózes mellett, az égő bokorban.
Isten elmondta Mózesnek, hogy különleges feladata van számára. Isten népe szomorúan élt Egyiptomban. (Mutassunk szomorú arcot.) A gonosz király, a fáraó bántotta őket. Isten azt akarta, hogy Mózes vezesse ki a népet Egyiptomból. Arra kérte, hogy mondja meg a fáraónak: „Engedd el a népem!” Mózes félt. Ez nagyon komoly küldetés volt. Isten azonban megígérte, hogy végig vele lesz. (
2Mózes 3:12)
Mózes figyelmesen hallgatta Istent. (Füleljünk.) Isten nagyon szerette Mózest. Megígérte neki, hogy testvére, Áron a segítségére lesz. Engedelmeskedett Mózes? Igen! Mózes azt tette, amit Isten parancsolt neki. Visszatért Egyiptomba, hogy segíthessen Isten népén.
Köszönjük, Istenünk, hogy Mózest választottad segítődül.
(Mondjuk együtt) Nekem is segíts, hogy engedelmeskedjek Neked.