Maradéktalan hűség Krisztus iránt

2018-ban a washingtoni Bibliamúzeumban sokak figyelmét felkeltette egy kiállítási tárgy. Egy rövidített Biblia volt, ami a hit lényeges részét volt hivatott tanítani, ugyanakkor kihagyták belőle mindazokat a szakaszokat, amelyek talán a szolgákat lázadásra uszíthatták volna. Az 1808-as kiadás szövegéből nem csak itt-ott húztak ki néhány szakaszt. Az Ószövetség 90%-a és az Újszövetség fele hiányzik belőle. A Biblia ezerszáznyolcvankilenc fejezetéből csupán kétszázharminckettőt tartottak meg.
Teljes mértékben sértetlenül maradtak azok az igeszakaszok, amelyekről úgy tűnt – különösen a Biblia egészének „jó híre” hiányában –, hogy megerősítik a rabszolgaság intézményét. Ez és hasonló, gyakran félreértelmezett szakaszok megmaradtak: „Ti szolgák, engedelmesek le­ gyetek a ti test szerint való uraitoknak félelemmel és rettegéssel, szíve­ teknek egyenességében, mint a Krisztusnak” (Ef 6:5).
A mai korban és kultúrában az a nagy kihívás áll előttünk, hogy Ef 6:1-9 szakaszát az egész Bibliából kirajzolódó, teljes üdvtörténet összefüggésében olvassuk. Mi a tanulság számunkra, miközben Pált figyeljük, aki az evangélium értékeit kora hibás társadalmi szerkezetére alkalmazta?

 
Szeptember 9. – A szombatiskolát látogatók napja
 

EGW idézet

A szülők elvárásai legyenek értelmesek és elfogadhatóak. A jóságot nem meggondolatlan engedékenység által kell kifejezni, hanem bölcs vezetés által. A szülők tanítsák gyermekeiket szelídséggel, kerüljék a zaklatást vagy a hibák keresését, és saját szívüket a szeretet selyemfonalával igyekezzenek gyermekeik szívéhez kötni.
A határozott és jóságos családi vezetésben a tekintélynek szeretettel kell egyesülnie. Ha szeretnétek dicsőséget szerezni az Úrnak abban is, ami a gyermekek Isten iránti kötelességét jelenti, akkor ez megőrzi őket a veszedelemtől és a gonosztól. – The Faith I Live By, 266. o.

Isten már akkor látja, hogy milyen az ember szíve és jelleme, amikor ő még nem vesz tudomást saját állapotáról. Látja, hogy ügye kárt szenved, ha az ember nem veszi észre saját hibáit, és nem igyekszik kijavítani azokat. Krisztus akkor nevez szolgáinak, ha azt cselekedjük, amit Ő parancsol. Minden emberre hárul egy bizonyos életterület, egy bizonyos hely és feladat, és Isten nem vár el sem többet, sem kevesebbet, hanem a legjelentéktelenebbtől egészen a legmagasabb vezetőig azt várja el, hogy tegyen eleget az elhívásának. Nem a magunkéi vagyunk. Krisztus szolgái lettünk kegyelem által.  Isten  Fiának vérén lettünk megváltva. – This Day With God, 166. o.

Isten személyesen ismer bennünket. Minden földre született emberre azt a feladatot bízta, hogy igyekezzen jobbá tenni ezt a világot. Mindenkinek megvan a maga munkaterülete, és ha az ember megfogadja Isten tanácsait, akkor sosem fog az isteni terv ellen ténykedni. Az Úr mindenkinek kiszabta a helyét és a munkáját. Tűnjön bármilyen zavarosnak és összekuszáltnak is az életünk, engedjük meg, hogy Ő formáljon át. Istennek ilyen körülmények között is célja van azzal az emberrel, aki az isteni bölcsesség vezetésére hagyatkozik, mert Ő így véghez fogja tudni vinni a tervét. Mint egy fegyelmezett hadseregben, minden katonának ki van jelölve a pontos helye, és elvárják tőle, hogy tegye meg a ráeső részt, hogy minden tökéletesen működhessen. Így dolgozik Istenért az, akire az isteni nagy műnek egy bizonyos része lett kiszabva. […]
Mennyei Atyánk a mi vezetőnk, ezért fegyelmeznünk kell magunkat. Az ő családjának vagyunk a tagjai. Joggal várja el, hogy szolgáljuk Őt, és ha családjának valamelyik tagja mégis a maga útját akarja járni, ha azt cselekszi, ami neki tetszik, akkor csak zavart kelt a munkában. Ne a magunk útját járjuk, hanem az Isten által kijelölt utat, és tegyük azt, amit Ő szeretne.
Halljuk meg az Úr szavát, és mondjuk mi is: „Ne az én, hanem a te akaratod legyen meg!” – In Heavenly Places, 228. o.
 

2. Vessük össze Ef 6:4 és Kol 3:21 versét! Mivel indokolja Kol 3:21 verse, hogy a szülők ne ingereljék a gyerekeiket?

Sirák fia könyve, egy Pál idejében is elérhető zsidó irat a következőt tanácsolja az apáknak a fiukkal való bánásmódot illetően: „Aki szereti a fiát, gyakran megkorbácsolja őt… Dédelgesd a gyermeket, és pokollá teszi az életed; játssz vele, és megszomorít… Fegyelmezd meg a fiadat, tedd nehézzé az igáját, hogy ne bosszantson téged a szégyentelensége” (Sirák fia könyve 30:1, 9, 13).
Pál tanácsa igen eltérő hangnemet üt meg. Először egy tiltó parancsot mond az apáknak: „Ne ingereljétek a gyermekeiteket”, majd pozitív hangnemben folytatja: „hanem neveljétek azokat az Úr tanítása és in­ tése szerint” (Ef 6:4). Pál idejében a jog szerint az apák teljes körű hatalommal rendelkeztek a gyermekeik fölött, akiket tulajdonukként kezeltek. Az apának jogában állt erőszakos módon, akár halállal is büntetni a gyerekeit. Bizonyos szempontból a gyermekek fölötti hatalma túlment a gazdák hatalmán a szolgák felett. Az apostol nem támogatja az efféle uralmat, hanem bátran világossá teszi és átformálja a családi kapcsolatokat. Arra szólítja a keresztény apákat, hogy a Krisztus iránti, mindent meghaladó hűség keretében gondoljanak a hatalmukra a gyerekeik fölött, mert ha haragra gerjesztik őket, a fiaik nem tanúsítanak majd tiszteletet „az Úr tanítása és intése” (Ef 6:4) iránt.
„Édesapák és édesanyák, otthon nektek kell bemutatni Isten lelkületét! Nem dörgedelmes szavakkal, hanem kedves, szerető hozzáállással várjátok az engedelmességet …
Legyetek kellemesek a családi körben! Ne mondjatok olyan szavakat, amelyek szentségtelen indulatot válthatnak ki! »Ti is atyák ne ingereljé­ tek gyermekeiteket«. Ez Istentől jövő felszólítás…
Isten Igéje nem jogosít fel a szülői zordságra vagy elnyomásra, sem a gyerekek engedetlenségére. Isten törvénye a családi életben és a nemzetek kormányzása körében is a végtelen szeretet szívéből fakad” (Ellen G. White: Child Guidance. 259. o.).
 

A szövegkörnyezet itt a szülőkre és a gyerekekre összpontosít. Milyen elveket szűrhetünk le ezekből az igeszakaszokból, amelyek befolyásolhatják azt, ahogyan másokkal bánunk?

EGW idézet

A keresztény édesapa olyan, mint egy öv, ami összefogja a családtagokat, és együtt szorosan Istenhez köti őket. Az apa gyermekei iránti érdeklődésének sosem szabad alábbhagynia. Ha fiai vannak, nem szabad őket csak az édesanyjuk gondjaira bíznia. Legyen a barátjuk és a társuk. Igyekezzen megóvni őket a rossz barátoktól. Vállaljon sokkal több terhet, és tegyen meg mindent annak érdekében, hogy Istenhez vezethesse fiait. Miközben a gyermekek nőnek, és önuralmuk elvesztésével helytelen szavakat szólnak, a szülőknek egy időre csöndben kell maradniuk. Hallgatni arany – ez bármilyen szónál sokkal inkább képes megbánásra késztetni a tévedőt. Sátán elégedett, amikor a szülők durva és haragos szavakkal ingerelik gyermekeiket. „Ti, atyák, ne bosszantsátok a ti gyermekeiteket, hogy kétségbe ne essenek.” (Kol 3:21) Lépjetek közbe, de nyugodtan, és a nyugalmatok segít majd megteremteni a megfelelő lelkiállapotot. – The Faith I Live By, 265. o.

Némely szülő sokszor vihart kavar maga körül, mert nem tud uralkodni az indulatain. Ahelyett, hogy szeretettel kérnék a gyermekeket, hogy tegyék meg ezt vagy azt, zsémbes hangon parancsolgatnak nekik, s ajkukon gyorsan terem a meg nem érdemelt bírálat és szidás. Szülők, ha így folytatjátok, tönkreteszitek gyermekeitek boldogságát, és kiölitek belőlük a jóra való törekvést. Engedelmeskednek ugyan, de nem szeretetből, hanem félelemből. Nem szívből teszik, amit tesznek. A parancs teljesítése számukra csak robot, ahelyett, hogy örömet lelnének benne, s ezért gyakran elfelejtik pontosan követni utasításaitokat, amiből csak még nagyobb baj lesz, és az idegességetek még kellemetlenebbé teszi az életüket. A hibakeresés ismétlődik, egyre élénkebb színekben tárjátok eléjük rosszaságukat, míg végül úrrá lesz rajtuk az elkeseredés, és nem is törődnek vele többé, hogy kedvetekben járnak-e, vagy sem. A „nekem mindegy” lelkülete fog uralkodni rajtuk, s az otthonukon kívül kezdik keresni a boldogságot és az örömöket. – Gyermeknevelés, 281. o.

Az előzékeny magatartás, a kellemes beszéd és a szeretetteljes cselekedetek fogják a gyermekek szívét szüleikhez láncolni a ragaszkodás ezüstláncával, és ezek sokkal inkább hozzájárulnak ahhoz, hogy vonzó legyen az otthoni légkör, mint bármely ékesség, amit arannyal lehetne megvásárolni. Gyöngéd ragaszkodást ápoljatok egymással, a házastársakkal, a gyerekekkel és a testvérekkel. Egyetlen durva szó sem merül feledésbe, hanem azt a következményt vonja maga után, hogy kihűl az egymás iránti szeretet… A gyerekek tiszteljék a szüleiket, a szülők pedig legyenek türelmesek, jóságosak, kedvesek és szeretetteljesek irántuk. Mindenki törekedjen arra, hogy mindenáron tanúsítson kedvességet, és a családon belül tegye boldoggá a másikat. – The Faith I Live By, 267. o.
 

3. Olvassuk el a szolgáknak és a gazdáknak szóló tanácsokat a következő szakaszokból: 1Kor 7:20-24; Ef 6:5-9; Kol 3:22-4:1; 1Tim 6:1-2; 1Pt 2:18-25! Hogyan összegeznénk ezeket?

Miközben elképzeljük, amint a keresztény szolgák és urak együtt ülnek az efézusi házi gyülekezetekben, elgondolkodtató, ahogy Pál a keresztény gazdákhoz szól. A görög-római világban a rabszolgaság több mindenben különbözött az új világbeli, későbbi változattól. Nem egy adott etnikai csoportra korlátozódott. A városi, házi rabszolgáknak időnként felkínálták a tanulás lehetőségét, majd építészként, orvosként és filozófusként is dolgozhattak. Alkalmanként a háztartásban élő rabszolgák számára megvolt az esély, hogy a szolgálat bizonyos ideje után felszabadulhattak, bár a legtöbben sosem nyerték el a szabadságot. Néhány újabb angol bibliafordítás az Ef 6:5-8 szakaszában található görög dulosz („szolga”) kifejezést úgy fordítja, hogy „jobbágy”. Nem mindenütt bántak egyformán a rabszolgákkal, a vidéken élőknek gyakran kellett kemény munkát végezniük. Viszont bárhol szolgáltak, a gazdáik szinte korlátlan hatalma és uralma alatt álltak, akik birtokolták őket, a feleségüket és a gyermekeiket is. Publilius Syrus, a volt rabszolga kiáltása szívbe markoló: „Szebb meghalni, minthogy rabszolgává alacsonyítsanak!” Mindezek alapján inkább az tűnik helyénvalónak, ha a dulosz szót úgy fordítjuk, hogy „szolga”, főleg mivel a gazdáik fenyegetése alatt kellett élniük (Ef 6:9).
A rabszolgaság mindenütt jelen volt Pál világában. Az apostol nem társadalmi forradalmárként állt a kérdéshez, hanem pásztorként, aki tanácsolta  a hívőket, hogyan birkózzanak meg az adott helyzettel. A hívő személyének átalakulására összpontosító új képet vázolt fel előttük, aminek később szélesebb körű hatása lehet általánosságban a társadalomra: „Az ő elképzelése nem a Római Birodalom rabszolgáinak felszabadítása volt. Nem a tör­ vényes felszabadítást látta maga előtt, hanem az Isten gyermekeivé való örökbefogadásból fakadó testvéri alapú közösség új teremtését… Pál szerint az egyházban, Krisztus testében, helyi szinten, a keresztény házigyülekezetekben és otthonokban kellett a társadalmi forradalomnak végbemennie” (Scott McKnight: The Letter to Philemon. Grand Rapids, MI., 2017, Eerdmans Publishing Company, 10-11. o.).
 

A keresztény történelem egyik nagy szégyenfoltja az, ahogyan a rabszolgasággal kapcsolatos igeszakaszokat felhasználták a gyakorlat igazolására. Miért félelmetes üzenet ez azzal kapcsolatban, hogy mennyire körültekintően kell értelmeznünk Isten Igéjét?

EGW idézet

Azok között, akik Pál római munkálkodása következtében a szívüket odaszentelték Istennek, volt Onésimus, a pogány rabszolga, aki urát, Filemont, egy kolossébeli keresztény hívőt megkárosított, és azután Rómába szökött. Pál jó szíve enyhíteni óhajtotta ennek a nyomorult szökevénynek az ínségét és szenvedéseit. Azután igyekezett elsötétült lelkét az igazság fényével bevilágítani. Onésimus hallgatott az élet szavára, beismerte bűneit, és megtért. […] Pál egy Filemonhoz intézett levelet adott át Onésimusnak, amelyben az őt jellemző gyöngédséggel és jóindulattal szállt síkra a bűnbánó rabszolga mellett. […]
Pál emlékeztethette volna Filemont keresztény kötelességére, de inkább a kérelemhez folyamodott. […] Az apostol kérte Filemont, hogy Onésimus megtérésére tekintettel fogadja a bűnbánó rabszolgát úgy, mint saját gyermekét, és bánjon vele olyan szeretettel, hogy szívesen maradjon meg egykori uránál, „nem úgy immár, mint szolga, hanem szolgánál nagyobb, mint szeretett atyafi” (Filem 1:16). […]
Az apostol nagyon jól tudta, milyen szigorral kezelték rabszolgáikat a tulajdonosaik, és hogy Filemon is mennyire felháborodott szolgájának eljárása miatt. Ezért igyekezett levelét úgy megfogalmazni, hogy általa a legmélyebb és leggyöngédebb keresztény érzéseket ébreszsze fel. Soraiból kitűnik, hogy minden bántalom, amely ezentúl Onésimust éri, miután már megtérése által hittestvérré vált, olyan, mintha őt magát érné. – Az apostolok története, 456–457. o.

Voltak urak, akik emberségesebbek és elnézőbbek voltak szolgáik iránt; azonban a gazdagok és a nemesség nagy többsége, akik féktelenül a kéj, a szenvedély és az étvágy kielégítésének éltek, rabszolgáikat csak szeszélyeik és zsarnokságuk nyomorult áldozataivá süllyesztették. Az egész rendszer kietlen, sivár és lealjasító volt.
Nem az apostol feladata volt, hogy a fennálló társadalmi rendet önkényesen vagy hirtelen megdöntse. Ilyen kísérlettel csak az evangélium sikerét akadályozta volna. Ellenben olyan alapelveket tanított, amelyek gyökerében támadták a rabszolgaság intézményét. Ezen elvek megvalósítása az egész rendszert alapjaiban rendíti meg. „Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság” (2Kor 3:17) – jelentette ki az apostol. A rabszolga, ha megtért, tagjává vált Krisztus testének; úgy kellett szeretni és kezelni, mint testvért, mint gazdájának örököstársát Isten áldásaiban és az evangélium kiváltságaiban. Másrészt pedig a szolgáknak teljesíteniük kellett kötelességeiket, „nem szemnek szolgálván, mint akik embereknek akarnak tetszeni, hanem mint Krisztus szolgái, cselekedvén az Istennek akaratját lélekből” (Eféz 6:6).
A kereszténység a közösség erős kötelékével fűzi össze az urat és a szolgát, a királyt és az alattvalóját, az evangélium szolgáját és a lezüllött bűnöst, aki Krisztusban megtisztult a bűntől. Valamennyit ugyanaz a vér mosott fehérre, ugyanaz a lélek elevenített meg; és eggyé lettek Krisztus Jézusban. – Az apostolok története, 459–460. o.

4. Mit vár el Pál a keresztény szolgáktól a nekik szóló részletes utasításaiban (Ef 6:5-8)?

Pál kéri a keresztény szolgákat, hogy engedelmeskedjenek a gazdáiknak, és szeretetből fakadó, kiváló szolgálatot biztosítsanak. Itt meg kell említeni, hogy többször utal arra a nagy helyettesítésre, amire kéri őket. Nem az a dolguk, hogy Krisztus helyére emeljék a gazdájukat, és olyan hűséget tanúsítsanak iránta, ami egyedül Krisztust illeti meg. Inkább a szívből fakadó, kiváló szolgálatukat motiváló elkötelezettséggel és hűséggel Krisztust, az Urat állítsák a gazdájuk helyére. Pál ezzel a fontos cserével a gazda-szolga kapcsolat átértelmezett keresztény szemléletét kínálja.
Figyeljük meg, hányféleképpen ajánlja figyelmükbe Pál ezt a cserét:
1)    A gazdák hatalmát kisebbíti az apostol, amikor „test szerint való”
uraknak nevezi őket, és rámutat a valódi mennyei Úrra (Ef 6:5).
2)    „Félelemmel és rettegéssel engedelmeskedjetek… tiszta szívvel,
mint Krisztusnak” (Ef 6:5, ÚRK).
3)    Pál akkor említi a legvilágosabban a helyettesítést, amikor azzal érvel, hogy a keresztény szolgák hűségesen végezzék a feladatukat, nem úgy, mint a gazdák szolgái, hanem „mint Krisztus szol­ gái” (Ef 6:6).
4)    „Lélekből cselekedjétek Isten akaratát”, Istennek szolgálva (Ef 6:6).
5)    Pozitív lelkületből fakadó szolgálatot kér, hogy úgy járjanak el, „mint akik az Úrnak szolgálnak és nem embereknek” (Ef 6:7).
A szolgák Krisztus visszatérésekor teljes jutalomra számíthatnak szívből fakadó szolgálatukért. Érte végezték a munkájukat, és tőle számíthatnak jutalomra. Ez kifejezetten vonzó gondolat a rabszolgáknak, akik nem kaptak fizetést, akik azt érezhették, hogy földi gazdájuk nem értékelte őket, vagy esetleg ennél is rosszabb történt velük (vö. 1Pt 2:19-20). A hívő szolgának viszont olyan Ura van, aki figyelmes, észreveszi, „ha va­ laki jót tesz” (Ef 6:8, ÚRK), és biztos jutalmat ígér.
 

Bármennyire is várnánk, hogy a Szentírás nyíltan elítéli a rabszolgaságot, nem teszi. Viszont milyen elveket szűrhetünk le Pál szavaiból azzal kapcsolatban, hogy hogyan viszonyuljunk azokhoz, akikkel együtt dolgozunk?

EGW idézet

Az őszinte megtérés abban mutatkozik meg, ha embertársainkkal minden tekintetben becsületesen bánunk. Az igazi vallás hűségessé tesz mindennapi munkánkban. Krisztus őszinte követője élő valósága annak a ténynek, hogy vallása képesíti őt arra, hogy talentumait a Mester szolgálatában felhasználja. „Az igyekezetben ne legyetek restek!” (Róm 12:11) Ezek a szavak minden őszinte keresztény életében valósággá vállnak. Habár munkád vesződségesnek tűnhet, mégis nemessé teheted azáltal, ahogyan teljesíted. Úgy végezd munkádat, mint az Úrnak. Tedd örömmel és felülről származó méltósággal. Azok a nemes elvek, amelyeket életünkbe, munkánkba beleviszünk, teszik azt az Úr előtt kedvessé. Az igazi szolgálat összekapcsolja Isten legkisebb földi szolgáját is az Úr legfenségesebb mennyei szolgáival. – Üzenet az ifjúságnak, 72. o.

Van-e a szolgálattevőkben készség, hogy mindent a lehető legjobban végezzenek el? Vagy talán ez inkább csak egy szokás, hogy minél gyorsabban, minél könnyebben túllegyenek a feladaton, és minél kevesebb erőfeszítéssel nyerjék el a jutalmat (a fizetést)? Nem a lelkiismeretesség a céljuk, hanem a jutalom.
Aki Krisztus szolgájának vallja magát, ne feledje Pál tanácsát: „Ti, szolgák, szót fogadjatok mindenben a ti test szerint való uraitoknak, nem a szemnek szolgálván, mint akik embereknek akarnak tetszeni, hanem szíveteknek egyenességében, félvén az Istent. És valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek; tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az örökségnek jutalmát: mert az Úr Krisztusnak szolgáltok.” (Kol 3:22–24) Aki csak a látszatra törekszik, rá fog jönni, hogy szolgálata nem állja ki sem az angyalok, sem az emberek vizsgálatát. A sikeres munkához elengedhetetlen ismerni Krisztust, mivel ez az ismeret nyújtja az igazság és a jóság tiszta elveit, vezet el az önzetlen lelkülethez, hisz ilyen szolgálatot vár el tőlünk az Üdvözítő. Akkor minden tettünket helyes magatartás, takarékosság, figyelmesség és alaposság fogja jellemezni, bárhol is találtatunk – konyhában, műhelyben, szerkesztőségben, kórházban, iskolában vagy az Úr szőlőskertjében. „Aki hű a kevesen, a sokon is hű az; és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.” (Lk 16:10) – Review and Herald, 1891. szeptember 22.

Ami tennivalót ép kéz talál, végezzük alaposan és gyorsan. A kis dolgokban való hűség és becsületesség, az apró kötelességek és szívességek végzése teszi vidámmá és örömtelivé az élet ösvényét; s mikor munkánk a földön véget ér, minden hűen végzett apró kötelességet úgy értékel majd Isten, mint ékkövet. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 4. köt., 591. o.
 

Ezek voltak Pál utolsó szavai a szolgákhoz: „akár szolga, akár szabad” (Ef 6:8, ÚRK). A „szabad” szó a gazdákra utal, amivel rájuk tereli a figyelmét, míg elképzeli, hogy a szolgák és a gazdák az ítélet alatt egymás mellett, egy szinten állnak Krisztus előtt (vö. 2Kor 5:10; Kol 3:24-25).

5. Tegyük fel, hogy keresztény gazdák vagyunk, és hallgatjuk, amint a házi gyülekezetünkben felolvassák az Efézusi levelet! Hogyan vennénk a szolgáink jelenlétében elhangzó tanácsokat (Ef 6:9)?

Pál ebben az intésében az urakat, a rabszolgatartókat szólítja meg, éles ellentétbe állítva az „urakat” (görögül hoi kürioi) – akiknek szokása volt a szolgáik fenyegetése – „az Úrral” (ho küriosz), Krisztussal, akiben nincs „személyválogatás”.
Az apostol kéri az urakat: „Ugyanazt cselekedjétek” a szolgákkal – ami megdöbbentő lehetett az 1. századbeli rabszolgatulajdonosoknak. Jóindulattal kellett a szolgáikhoz viszonyulniuk, amire a Krisztus iránti hűség indította őket, összhangban azzal, amit Pál a szolgáktól kért (Ef 6:5-8). Azt mondja nekik, hogy ne fenyegessék a szolgáikat, ami akkoriban általános gyakorlat volt. A büntetések széles körét szabták ki a szolgákra, így megverették (1Pt 2:20), szexuálisan bántalmazták, eladták (és ezzel elszakították őket szeretteiktől), kíméletlenül dolgoztatták, éheztették, megbilincselték, megbélyegezték és akár meg is ölték őket.
Az apostol két indokkal támasztja alá az urakhoz intézett felszólítását, hogy tekintsenek túl a görög-római világ társadalmi rendszerén:
1)    Mint az állítólagos szolgáik, ők is szolgái az egy Úrnak („hiszen tudjá­tok, hogy nekik is, nektek is van Uratok a mennyben”, ÚRK; vö. Kol 4:1);
2)    a mennyei Úr mindenkit személyválogatás nélkül ítél. Mivel az Úr velük egyenlő szinten állókként bánik azokkal, akiket rabszolgáknak tartanak, így nekik is így kell hozzájuk viszonyulni (vö. Filem 1:15-16).
Az Efézusi levélben Pál nyelvezetének nagy része különösen reményt kelthetett a keresztény szolgákban, amikor a következőkről szólt: fiúvá fogadás (Ef 1:5), megváltás (Ef 1:7), örökbefogadás (Ef 1:11, 14; 3:6), Jézussal a trónon (Ef 2:6), polgártársak és „az Isten háza népe” (Ef 2:19, ÚRK; vö. 3:14-15), illetve az, hogy Krisztus testének szerves részei lehetnek (lásd Ef 3:6; 4:1-16). Ef 6:5-9 szakasza a levél tanításának minden részét érinti, ami a szolgák és urak közötti kapcsolathoz tartozik, így a beszédre (Ef 4:25-32) és a nemi erkölcsre (Ef 5:1-14) vonatkozó tanácsot is.
 

EGW idézet

A nép [Athénban] csodálattól elragadtatva hallgatta az apostolt, aki az igaz Isten tulajdonságait meggyőző és logikus szavakkal tárta eléjük. Beszélt a Teremtő hatalmáról és mindent irányító előrelátásáról. Bensőséges és elragadó ékesszólással jelentette ki Pál: „Az Isten, aki teremtette a világot és mindent, ami abban van, mivelhogy Ő a mennynek és földnek ura, kézzel csinált templomokban nem lakik; sem embereknek kezeitől nem tiszteltetik, mintha valami nélkül szűkölködnék, holott Ő ád mindeneknek életet, leheletet és mindent.” (Csel 17:24) Az egek nem elég tágasak, hogy befogadhassák Istent, mennyivel kevésbé a templomok, melyeket emberi kezek építettek.
Az osztályszellem e korszakában, amikor az emberi jogokat gyakran nem ismerték el, hirdette Pál az emberiség testvériségének magasztos igazságát, hogy Isten „az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén”. Isten előtt mindannyian egyenlőek vagyunk, és minden emberi lény teljes engedelmességgel tartozik Teremtőjének. Azután kimutatta az apostol, hogy Isten kegyelme aranyfonálként húzódik végig az emberiség történelmén: „Meghatározván eleve rendelt idejüket és lakásuknak határait, hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák Őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikünktől sem.” (Csel 17:26–27) – Az apostolok története, 237–238. o.

Mikor Krisztus otthagyta a mennyet, és a világ segítségére sietett, Urunk látta az emberiséget mélyre süllyedve, bűnösen. Tudta, hogy lezüllöttek, elfajultak, és a legundorítóbb vétkeket melengetik. Az angyalok csodálkoztak, hogy Krisztus vállalja ezt az előttük reménytelennek tűnő feladatot. Elámultak, hogy Isten megtűri a bűnös emberiséget. Nem tudták elképzelni, mit lehet szeretni az embereken. Ámde
„úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké élete legyen” (Jn 3:16).
Krisztus a könyörület és bűnbocsánat üzenetével jött a földre. Lefektette annak a vallásnak az alapját, melyben a zsidó és görög, fehér és fekete, szabad és szolga egyetlen testvériséggé fonódik össze, s Isten szemében egyenlő. Az Üdvözítő határtalanul szeret minden embert. Mindenkiben ott látja a javulás lehetőségét. Isten erővel és reménnyel fogadja azokat, akikért Urunk életét adta. Hatalma segítségével jó tettekben gazdag, Szentlélek erejétől duzzadó életet élhetnek. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 7. köt., 225. o.

További tanulmányozásra: Az evangélium szolgái, „A bizalom és kiváltság ideje” című fejezet, 267–268. o.
 

Pál tisztelete a gyerekek mint hívőtársaink (Ef 6:1-3) iránt jobban ráirányítja a figyelmet arra, hogyan bánnak velük a mai világban. Az apákhoz intézett szavai (Ef 6:4) arra szólítanak, hogy vegyük komolyan a szülői kötelezettségeket. A rabszolgákra (Ef 6:5-8) és különösen a rabszolgatartókra (Ef 6:9) vonatkozó tanácsainak a mi helyzetünkre való alkalmazása nehezebb, mivel sokunk számára távoli ez a társadalmi felállás, illetve mivel tudjuk azt is, hogy a szolgaság bármely formája erkölcsi szempontból a legnagyobb gonoszságok egyike. Mégis, mivel Isten ihlette ezeket a szavakat, részét képezik a Szentírásnak, mérlegelnünk kell, hogyan tudjuk alkalmazni ezeket ma. Az 1. századi efézusi hívőkkel együtt nekünk is kiváltságunk és kötelességünk, hogy a kapcsolatainkban alkalmazzuk az evangélium értékeit.

Naponkénti tanulmányozásra: Zsolt 113–119; Ellen G. White: Az imádság, 31. fejezet, az első huszonegy bekezdés

1.    Mik szökdeltek, mint a kosok és a juhoknak bárányai?

2.    Kik nem dicsérik az Urat?

3.    Kik mennek be az Úr kapuján?

4.    Mire építi Isten a tanításait?

5.    Csakis mikor kaphatjuk meg Isten megígért ajándékait?

A családon belüli egység témájának megmagyarázása után Pál az egység egyik legvitatottabb és legnehezebb típusát – a nemzedékek és a különböző társadalmi csoportok és osztályok közötti egységet – értelmezi. Az apostolnak ezekre a szituációkra is ugyanaz a megoldása: az Úrban való egység.
Pál tanácsolja a gyermekeket, hogy tiszteljék szüleiket az Úrban. Ez a kifejezés a keresztény család és társadalom fogalmi színterére helyezi a gyermekeket, amelyben ők is a család tagjainak számítanak az Úrban. Az apostol szülőkhöz intézett tanácsa is ugyanezt a lelkületet közvetíti: Bánjatok szépen gyermekeitekkel, tudván, hogy ők az Úr gyermekei. Ez az elv nyilván nem zárja ki annak lehetőségét, sőt kötelességét, hogy neveljék gyermekeiket. A szülőknek azonban úgy kell fegyelmezniük gyermekeiket, ahogy Isten is tenné a helyükben.
A Biblia bírálóinak egyes kijelentéseivel ellentétben Pál nem támogatta a rabszolgatartás rettenetes intézményét, csupán lelkészi perspektívából – stratégiai szempontokat figyelembe véve – közelítette meg a témát. Jézus az üldözés és elnyomás problémáját nem forradalmi-katonai módszerrel kívánta megoldani, Pétert is megfeddte, amikor az kardot rántott.
Az Üdvözítő nyomdokain járva, Pál ennek a társadalmi gondnak a megoldását is Krisztusban látja megvalósulni. A rabszolgáknak tudniuk kell magukról, hogy Krisztus szolgái, ahogyan Pál is látta önmagát, és szorgalmasan együtt kell dolgozniuk az Úr Jézusért. Másfelől a rabszolgák tekintsenek úgy a gazdáikra, mint egyszerű emberekre, akiknek szintén szükségük van üdvösségre, mint bármely bűnös embernek; és a rabszolgatartók is úgy viszonyuljanak a szolgáikhoz, mint akik velük egyenlő jogú polgártársai a mennynek, önmagukra pedig tekintsenek úgy, mint akik a mennyei Gazda szolgái. A rabszolgatartó és a rabszolga közötti társadalmi feszültséget az oldja meg, hogy az egyházban egyik is, másik is meghívást kap Krisztustól, elfogadja őket a Megváltó, és vele együtt magasztaltatnak fel a mennyei helyeken. Ugyanazt az Istent és Üdvözítőt imádják, és meghívást kapnak, hogy a Szentlélek bennük lakozása által megváltoztassák életüket, Isten Krisztusban megnyilatkozó képmására.

A tanulmány témái:
A nemzedékek közötti egység kérdése: a gyermekek és szüleik csak akkor lehetnek igazán egységben, ha az Úrban élve viszonyulnak egymáshoz.
A társadalmi osztályok közötti egység kérdése: a rabszolgatartók és a rabszolgák csak az Úrban lehetnek egymással egységben, ha úgy tekintenek egymásra, mint akik egyenlőek az Úrban: együtt polgártársai Isten országának és a Krisztusban megvalósuló új életnek.

Egységben a gyermekek és a szülők, a rabszolgák és a rabszolgatartók
Efézus 6:1–9 verseiben Pál folytatja az egység témájának elemzését. Az egységet Isten biztosítja az emberiség számára Jézus Krisztus által. Az apostol ezúttal két – egy családi és egy társadalmi – kérdést boncolgat az egység kapcsán: a nemzedékek közötti kapcsolat, valamint a rabszolgák és rabszolgatartók közötti viszony kérdését. A gyermekek tudtára adja, hogy szót kell fogadniuk a szüleiknek „az Úrban, mert ez az igaz” (Ef 6:1). Azért van ez így rendjén, mert ez Isten parancsa, olyan rendelkezés, amelyhez ígéret is jár: az áldás és jólét ígérete (Ef 6:2–3). Másfelől Pál a szülőket is inti: ne ingereljék gyermekeiket azzal, hogy kényük-kedvük szerint parancsolgatnak nekik. A szülők feladata nevelni gyermekeiket, de „az Úr tanítása és intése”, nem pedig a saját bölcsességük szerint (Ef 6:4). A gyermekeknek szükségük van a nevelésre, hogy ők is érett kapcsolatot ápolhassanak az Úrral. Nem hagyhatók ki a házimunkák végzéséből, hiszen a munka a nevelés egyik eszköze.
A szülők és a gyermekek közötti kapcsolat alapvető fontosságú a társadalom  számára.  Sajnos  a  történelem  során,  különböző  társadalmi rendszerekben jellemző volt, hogy a szülők elnyomták a gyermekeiket, vagy fordítva, de olyan is volt, hogy kölcsönösen sanyargatta egymást az idős és az ifjú nemzedék. Pál biztos abban, hogy ez a bűn gerjesztette, generációk közötti feszültség megoldható az egyházban, de csakis Jézus Krisztusban.
Pál azt tanácsolja a keresztény rabszolgáknak, hogy félelemmel, rettegéssel és szívük egyenességével engedelmeskedjenek test szerinti uraiknak, mint Krisztusnak (Ef 6:5). Ezzel Pál nem azt akarta mondani, hogy a rabszolgatartó rendszer – ami egyértelműen rossz társadalmi berendezkedés – Isten jóváhagyását élvezi, nem is hasonlítja össze egymással a földi urakat és a menny Urát, Krisztust. Pál a hangsúlyt a szolgák és uraik megtérésének hitelességére helyezi.
 
Bármilyen helyzetbe kerüljünk, legyünk jó keresztények! Ebben a bűnös világban gyakran bekövetkezhet, hogy egyesek betegség miatt képtelenek lesznek a munkavégzésre, másoknak a halállal kell szembenézniük. Természetesen, ilyen körülmények között a Szentírás arra tanít, hogy erőnk szerint mindent megtegyünk a körülményeink javításáért, megváltoztatásáért. Ez a stratégia azonban nem mindig kivitelezhető. Ilyenkor az a legfontosabb, hogy a keresztény őszinte hittel Krisztusba kapaszkodjon.
Pál közli az efézusi rabszolgákkal: ha az egyiptomi rabságba száműzött Józsefhez hasonlóan raboskodtok, és nem tudtok változtatni ezen a rettenetes helyzeten (1Kor 7:21–23), jusson eszetekbe az evangélium titka, Krisztus áldásai a mennyei helyeken, s emlékezzünk arra a tiszteletre, amit Ő ad nekünk azzal, hogy magával vitt minket Isten kegyelmi trónjához. Jusson eszetekbe, hogy mind kövek vagyunk Isten templomában, tagok az Ő testében, és megtapasztaltuk szívünk, életmódunk és magatartásunk mélységes megváltozását, a Szentlélek erejét, mely bennünk dolgozik, és e hihetetlen változások előmozdítója.
Következésképpen az Egyiptomban fogva tartott Józsefhez hasonlóan dolgozzatok földi uraitokért, gazdagítsátok a házát, ahogy Krisztusért tennétek (Ef 6:6). Ezzel nem bálványozzátok őket, nem hízelegtek nekik, még csak nem is áltatjátok magatokat, nem ápoltok semmiféle szolgai mentalitást. Ez a kapcsolatokban tanúsított magatartás sokkal inkább a hiteles keresztény személyiségének lényege. Bármilyen társadalmi körülményben vagy rendszerben a keresztény számára a legfontosabb a megtérése, amely nyomán őszinte, szorgalmas, tökéletességre törekvő életmódot fog kialakítani (Ef 6:6–8).
Ami pedig a rabszolgatartókat illeti, Pál arra kéri őket, hogy „ugyanazt cselekedjék” a szolgáikkal: Jézushoz hasonló urakként viselkedjenek velük (Ef 6:9). A földi rabszolgatartók, vagy a gazdag, hatalommal bíró emberek tudják, hogy Jézus az ő Uruk. Pál tehát nem a rabszolgatartó rendszert támogatja, hanem ellenkezőleg: ennek az elnyomó struktúrának a fundamentumát rombolja le, és lefekteti annak a keresztény elvnek az alapjait, amely szerint mindenkinek – szolgának és gazdának – egy Ura van a mennyben: Jézus Krisztus. Az összes társadalmi és gazdasági kapcsolatnak Krisztushoz kell viszonyulnia. A rabszolgák életét és munkáját elsősorban annak kell meghatároznia, hogy kapcsolatban állnak Jézussal mint Urukkal. Az uraknak is úgy kell viszonyulniuk a szolgáikhoz, ahogy Jézus, a Gazdájuk viszonyul hozzájuk. Istennél nincs személyválogatás (Ef 6:9). Ura, Jézus nyomdokaiban járva, Pál hitte, hogy a Krisztusban megvalósuló egység evangéliumának hirdetése által a gonosz rabszolgatartó rendszer magától összeomlik.

A Hetednapi Adventista Egyház gyermekekre vonatkozó teológiája
A hetednapi adventisták számára a család, a házasság és a gyermekek nagy értéket képviselnek, ami a 23. hitalapelvben is kifejezésre jut: „Isten megáldja a családot, és azt akarja, hogy a családtagok a teljes érettségre segítsék egymást. A szülők tanítsák meg gyermekeiket Isten szeretetére és a neki való engedelmességre. Példájukkal, szavaikkal, tanítsák őket arra, hogy Krisztus szerető, nevelő, örökké gyengéd és gondoskodó, aki azt akarja, hogy az Ő testének – Isten családjának – tagjaivá legyenek. A család növekvő összetartása az utolsó idők evangéliumi üzenetének egyik ismertetőjele.”
A gyermekek értéke a Hetednapi Adventista Egyház további hivatalos nyilatkozataiban is kifejezésre jut. Többek között Efézus 6:4 versére utalva, „A gyermekek nevelése és védelme” c. nyilatkozat Isten értékes ajándékaiként említi a gyermekeket, akik a szülők, a család, a hitközösség és általában a társadalom gondjaira vannak bízva, és felszólít, hogy védelmezzük őket mindenfajta visszaélés vagy erőszak ellen. „Sok gyermek kegyetlen büntetést szenved el a bibliai nevelési módszer nevében. A szigorú, büntetéssel, diktatórikus irányítással súlyosbított korrekció gyakran lázadást szül a gyermekben. Kemény fegyelmezés mellett mindig fennáll a gyermekek testi és lelki sérülésének veszélye, és nagy valószínűséggel szülőkként majd ezek a gyermekek is erőszakhoz fognak folyamodni, amikor problémáik adódnak másokkal. Ellenben a bibliai példák – ahogy számos tanulmány is – igazolják az enyhébb fegyelmezési formák alkalmazását, amelyek által a gyermekek megérthetik és megtapasztalhatják személyes választásaik következményeit. Bebizonyosodott, hogy a mérsékelt fegyelmezési módszereknek köszönhetően a gyermekek majdan szülőkként szintén életigenlő korrekciós eszközöket fognak alkalmazni, átvéve szüleik értékrendjét” (A Hetednapi Adventista Egyház Generál Konferenciájának Végrehajtó Bizottsága, 2010. június 23.).
Hasonló gyakorlati ajánlásokat tartalmaz egyházunk 1997-ben és 2000ben kiadott hivatalos nyilatkozata is („Szexuális visszaélések a gyermekek ellen”, a Generál Konferencia Végrehajtó Bizottsága, 1997, Loma Linda, Kalifornia; „Gyermekeink értéke és boldogsága”, a Generál Konferencia Végrehajtó Bizottsága, 2000, Torontó, Kanada).

Érdemes megjegyeznünk, hogy az Adventista Egyház több osztálya is foglalkozik a család szükségleteivel: a Családi Élet, a Gyermekszolgálatok, a Nők Szolgálata és az Ifjúsági Osztály.

A Hetednapi Adventista Egyház rabszolgaságra
vonatkozó teológiája
Hitelveink  több  jelentős  társadalmi  problémával  is  foglalkoznak, mint például a rasszizmussal vagy a rabszolgatartó rendszerrel, illetve egyéb társadalmi-gazdasági diszkrepanciával, ahogyan Pál is beágyazta ezeket a jelenségeket Efézusi levelében kifejtett teológiájába. A „Krisztus testének egysége” c. 14. hitalapelvünk kijelenti, hogy „Krisztusban új teremtés vagyunk. Az egyházat nem oszthatja meg faji, kulturális, műveltségbeli és nemzetiségi, valamint alacsony és magasabb rendű, szegény és gazdag, férfi és nő szerinti megkülönböztetés. Krisztusban mindannyian egyenlők vagyunk, akiket Vele és egymással egy Lélek tart közösségben. Azért vagyunk, hogy részrehajlás és fenntartás nélkül szolgáljunk és szolgáljanak nekünk.”
Noha egyházunk nem adott ki közvetlenül a rabszolgaságra vonatkozó hivatalos nyilatkozatot, ezzel a súlyos társadalmi kérdéssel összefüggő, az emberi szegénységgel és az emberközi kapcsolatokkal foglalkozó nyilatkozatunk már volt: „A hajléktalanság és a szegénység” (a Hetednapi Adventista Egyház Generál Konferenciája, Indianapolis, Indiana, 1990. július 5., Neal C. Wilson elnök beszéde); „Globális szegénység” (a Hetednapi Adventista Egyház Generál Konferenciájának Végrehajtó Bizottsága, Atlanta, Georgia, 2010 június-júliusa); „Egy emberiség: nyilatkozat az emberi kapcsolatokról, rasszizmusról, kasztokról, törzsiségről és etnocentrizmusról (a Hetednapi Adventista Egyház Generál Konferenciájának Adminisztratív Bizottsága, Silver Spring, Maryland, 2020. szeptember 15.)
      
Olvassátok fel majd beszéljétek meg a csoportban az alábbi kérdéseket!
Lehet, hogy rosszul bántak veled a szüleid, vagy akár bántalmaztak is. Még ha így is történt, melyek azok a gondolatok Efézus 5. és 6. fejezetében, amelyek vezérelvként működhetnek gyermekeid nevelésének tekintetében? Hogyan segíthetnek ezek az elvek elfelejteni a múlt sérelmeit?
Lehet, hogy Isten Igéje (Efézus 6. fejezete) felnyitja a szemed, és tudatára ébredsz, hogy visszaélsz élettársad bizalmával, erőszakoskodsz vele, bántalmazod a gyermekeidet. Efézus 5. és 6. fejezetének tanulmányozása során határozz meg egy háromlépcsős tervet, amely által kikerülhetsz ebből a szituációból. Tételezzük fel, hogy te nem vagy ilyen helyzetben, viszont van ismerősöd, aki igen. Hogyan segíthetnél neki?
Ha ennek a tanulmánynak a fényében tudatosul benned, hogy engedetlen életet éltél és megvetetted a szüleidet, hogyan orvosolhatnád a helyzetet? Legalább három módot vázolj fel a csoporttársaid előtt!
Úgy tűnik, szoros kapcsolat van egyfelől a családon belüli erőszak és a gyülekezeti visszaélések, másfelől pedig a fiatalok egyházból való távozása között. Családként és/vagy gyülekezetként mit tehetünk e tekintetben? Egyrészt fegyelmeznünk kell a fiatalokat, másrészt viszont éreztetnünk kell velük, hogy szeretjük őket. Hogyan őrizhető meg az egyensúly e között a két feladat között?
Malakiás megjövendölte Illés próféta visszatérését Isten népéhez a nemzedékek közötti megbékélés üzenetével (Mal 4:5–6). Saját üdvösségünk tulajdonképpen az a megbékélés, amit Isten visz véghez közöttünk, bűnös gyermekei között, valamint köztünk és Ő közte mint mennyei Atya között (2Kor 5:18–21). Az Efézusi levélben Pál ugyanerről a „függőleges” megbékélésről ír, amely családi és társadalmi életünkben is tükröződik. Említsetek három módszert, amely által a gyülekezetetek a nemzedékek közötti megbékélés központja lehetne.
Keressetek fel egy olyan családot, amely egy ideje nem látogatja a gyülekezetet, és hívjátok meg őket a szombatiskolába!