„Hallgass, némulj el!”

A tanulmány alapja: Márk 4:35-41, Lukács 8:22-25, Máté 8:23-27, Jézus élete, 333–341. o.

Egy nagy nap vége volt. Az ég narancssárgává, majd rózsaszínné változott. Az este már közeledett. Zsúfolt nap volt, de a tóparton összegyűlt emberek még több történetet kértek Jézustól. Előfordult már veled is, hogy könyörögtél anyának, hogy csak még egyet olvasson? Jézus beült egy csónakba, hogy az emberek jobban láthassák és hallhassák. Szeretett történeteket mesélni Isten szeretetéről. Végül azonban el kellett köszönnie. „Menjünk a tó túlsó partjára!” – mondta a barátainak. 

Jézus és a barátai beeveztek a tó közepére. Ahogy az ég egyre jobban besötétedett, sorra előbukkantak a csillagok. Jézus nagyon fáradt volt. Nyújtózott egyet, majd lefeküdt a csónak hátsó részében. A víz lágyan ringatta előre-hátra (ringassuk előre-hátra a gyermeket). Enyhe szellő simogatta az arcát. Minden annyira csendes, nyugodt és békés volt. Jézus nemsokára elaludt (tegyük összetett kezeinket az arcunk alá, és hajtsuk rá a fejünket). 

Hirtelen sötét felhők takarták el a holdat. A szellő pillanatokon belül viharos széllé erősödött (fújjunk erősen, mint a szél). A hullámok egyre magasabbra csaptak. Jézus azonban még mindig nyugodtan aludt. A víz ide-oda csapkodta a hajót (ringassuk gyorsabban a gyermeket). Nagy hullámok verdesték a hajó oldalát (tapsoljunk). Jézus barátai vizesek voltak, és nagyon-nagyon féltek. Vajon Jézus félt? (rázzuk tagadóan a fejünk). Nem, Jézus nem aggódott. Békésen aludt. 

A hullámok a magasba törtek (tapsoljunk), üvöltött-süvöltött a szél. A tanítványok megrémültek. Elsüllyedhet a hajó? „Mester!” – kiáltották. Jézus kinyitotta a szemét, és megpillantotta ijedt tekintetüket. Látta, hogy a tanítványok elfelejtettek bízni Istenben. Jézus felállt, és így szólt a szélhez és a hullámokhoz: „Hallgass, némulj el!” (Márk 4:39)

A szél abban a másodpercben elállt (suttogjunk). A víz felszíne tükörsima lett. Minden lecsendesedett. A tanítványok elcsodálkoztak. „Kicsoda ez, hogy a szél is, és a tenger is engedelmeskedik neki?” (Márk 4:41) – kérdezték egymástól. Ő Jézus volt (mutassunk felfelé), Isten Fia. Ő teremtette a szelet és a hullámokat. Nem kellett aggódniuk. (Mondjuk együtt) Köszönöm, Jézus, hogy Te mindig velünk vagy. 

Alkossunk!
Készítsük el a gyermeknek egy palackban a viharos tengert! Töltsük meg félig vízzel, adjunk hozzá két-három csepp kék, és egy csepp zöld ételfestéket, majd töltsük tele a palackot olajjal! Tehetünk még bele egy csipetnyi csillámport és apró, műanyag tengeri állatokat. Zárjuk rá szorosan a kupakot! Állítsuk vízszintes helyzetbe a palackot, és fel-le mozgatva figyeljük meg a víz mozgását!
Kutassunk!
Állítsunk fel egy vízi játszóasztalt! Töltsünk meg egy nagy, műanyag dobozt vízzel! Tegyünk bele egy műanyag hajócskát vagy más, vízen úszó játékokat (pl. gumikacsát)! Kérjük meg a gyermekünket, hogy kezdje el fújni a játékot, hogy az átússzon a doboz másik oldalára! Más módszerekkel is mozgásra bírhatjuk a tárgyakat a vízen (pl. fújhatjuk szívószállal, vagy a kezünkkel is enyhe hullámokat kelthetünk).
Tanuljunk!
Keressünk a természetben olyasmit, ami bizonyítja, hogy a teremtett világ engedelmeskedik a Teremtőnek. Például: a napfelkelte, a naplemente, a csillagok és a hold. Beszélgessünk a gyermekkel arról, hogyan tükrözi minden az Ő gondoskodó szeretetét!
Énekeljünk!
Keressünk egy éneket a fenti történetről, és tanítsuk meg a gyermekünknek!
Imádkozzunk!
Beszélgessünk a gyermekkel arról, hogyan maradt Jézus nyugodt a viharban! Amikor fújt a szél, és a hullámok csapkodták a csónakot, Ő nyugodtan aludt, mert bízott Istenben, és tudta, hogy Ő gondot visel Róla és a barátairól. Mi is nyugodtak lehetünk, még a viharban is, mert tudjuk, hogy Isten velünk van. Bújjunk be egy kedvenc plüssjátékkal egy puha takaró alá, és köszönjük meg Istennek, hogy Ő mindig vigyáz ránk!
Heti aranyszöveg: „A szeretet és békesség Istene lesz veletek.” (2Korinthus 13:11)

A vihar bármikor elkezdődhet. Egyik percben még süt a nap, és nyugodtan siklunk a tükörsima vízen, a másik percben pedig már vad hullámok csapkodják a csónakunkat. Sokszor nem kell sok ehhez, csak egy náthás gyermek, vagy pár nap fogzásból fakadó fájdalom. Ezekben a pillanatokban Isten vágyik arra, hogy ránk árassza a békéjét.
Életünk csónakjában a drága családtagjainkon kívül ül még egy utas: Jézus. Amikor ránk tör az aggodalom vagy a félelem, könnyen szem elől veszíthetjük Őt. Inkább a viharra, az átnedvesedett ruháinkra, vagyis a türelmetlenségünkre, az energiahiányunkra, a felkorbácsolt idegeinkre, a megtépázott kapcsolatainkra vagy az üres zsebünkre összpontosítunk, pedig ezek helyett inkább Jézusra kellene néznünk, aki minden helyzetben az erő és a szeretet forrása. Ő ott van velünk a csónakban.
Mint ahogy mi gondot viselünk a gyermekünkről, amikor fél, Isten is vigyáz ránk, és szeretne megnyugtatni bennünket. Mi is találhatunk nyugalmat a viharos időkben, mert Isten az irányító.
Gondoljunk vissza, milyen csodálatosan megáldott minket a múltban! Látjuk a vihart, amit eloszlatott, a kapcsolatot, amit helyrehozott és a nehézségeket, amelyeken átjuttatott? Ő szeretné, ha minden viharban Benne bíznánk. Az Ő szava a biztosítékunk. Kérjük Őt arra, hogy teljesítse a mi életünkben és a családunk életében az Ézsaiás 41:10-ben olvasható csodálatos ígéretét! Gondoljuk át, kivel tudnánk ezt ma megosztani!

„Ne félj, mert veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, sőt megsegítelek, és igazságom jobbjával támogatlak.” (Ézsaiás 41:10)