Egy kisfiú ebédje

A tanulmány alapja: Máté 14:13-21, Márk 6:31-44, Lukács 9:12-17, János 6:1-14, Jézus élete, 364–371. o.

A reggeli napsugarak melegek és fényesek voltak. A füves domboldalt apró virágok tarkították. Pillangók repkedtek a levegőben. A fákon madarak daloltak. Jézus és a barátai egy fa árnyékában pihentek. Nagy, nagy (tárjuk szét karjainkat) embertömeg telepedett le köréjük. Megszámolni sem lehetett, annyian voltak. Az emberek figyelték (mutassunk a szemünkre) és hallgatták (mutassunk a fülünkre) Őt. Egy kisfiú is ott ült a tömegben. Nagyon örült, hogy ott lehetett. Jézusra mosolygott (mosolyogjunk). Jézus visszamosolygott a kisfiúra. Mindenkire, az egész tömegre rámosolygott (mosolyogjunk). Szíve megtelt az irántuk érzett szeretettel. Boldog volt, hogy mindannyian eljöttek. Jézus segített a sérült, beteg embereken. Mindenkiről gondoskodott. A vakok láttak, a betegek meggyógyultak. Jézus beszélt nekik Istenről, az Ő szerető, mennyei Atyjáról. Az emberek szerettek Jézus közelében lenni (képzeljük el, hogy ott ülünk Vele a domboldalon). A nap a végéhez közeledett. A kisfiúnak már korgott a gyomra az éhségtől (körkörös mozdulattal simítsunk körbe a hasunkon). Nagyon éhes volt. A többiek is szívesen ettek volna már, hiszen egész nap étlen ültek ott. Jézus barátai segíteni akartak rajtuk – de hogyan? Jézus tanácsára kérdezősködni kezdtek, hogy van-e valakinek valamilyen élelme. Az anyukák megrázták a fejüket: nincs (rázzuk meg a fejünket). Az apukák széttárták a karjaikat: nincs (tárjuk szét a karunkat). Senkinek nem volt élelme! A kisfiú benézett a kosárkájába: neki volt egy kevés uzsonnája. (Tapsoljunk!) Ezt fogja megosztani Jézussal! Gyorsan odament Jézushoz, és átadta a kosarát a tanítványoknak. Ó, mennyire boldog volt, hogy megoszthatta az ételét! A tanítványok gyorsan belenéztek a kosárba. Öt szeletke kenyér és két halacska volt benne. Sok étel egy ilyen kicsi fiúnak, de nagyon, nagyon kevés egy ekkora tömegnek. Hogyan oszthat meg Jézus ilyen kevés ételt ilyen sok emberrel? Ő imádkozott, és megköszönte Istennek a táplálékot. Jézus egyenként kezébe vette a kenyérszeleteket. Egy, kettő, három, négy, öt – majd tört belőlük. Mind több és több kenyér lett, mindenkinek elegendő. Ezután a két halacskát is kivette a kosárból. Egy, kettő – vajon a hal is elegendő lesz? Igen! Mindenkinek jutott. Az emberek jóllaktak. A kisfiú elcsodálkozott. Jézus az ő ételét többszörözte meg, hogy mindenkit megkínáljon.

(Mondjuk együtt) Köszönöm, Jézus, a Tőled kapott ajándékokat, amelyekkel segíteni tudok másoknak.

Ismételjük el a történetet!
Szervezzünk egy pikniket! Vágjunk fel halformára különböző ételeket! A „halak” mellé tegyünk kenyérdarabokat is, majd rendezzünk mindent egy kosárba, és terítsük le egy tiszta konyharuhával! Ez lesz a csodálatos „meglepetés uzsonna”. Kérjük meg a gyermeket, hogy segítsen előkészíteni a piknikkosarat! Számoljunk meg együtt öt darab kenyeret és két „halat”, majd tegyük a kosárba, és terítsük le konyharuhával! Helyezkedjünk el egy pikniktakarón, majd meséljük el a történetet! Adjunk hálát Istennek az ételért, vegyük elő az előkészített öt kenyeret, majd nyúljunk a kosárba, és „fedezzük fel”, hogy még maradt kenyér és „hal”! Kiáltsunk fel: „Mindenkinek elegendő”! Magyarázzuk el a gyermeknek, hogy miért csoda az, amit Jézus tett, és miért Ő az egyedüli, aki képes erre!
Játsszunk!
Alakítsunk ki egy „gondozóközpontot” baba- és plüssfigura-páciensekkel! Szerelkezzünk fel sebtapaszokkal, hideg borogatással, játékétellel és könyvekkel! Beszélgessünk arról, hogyan tudnak a gyermekek is a maguk módján segíteni másokon például kedves, szelíd szavakkal!
Adományozzunk!
Jegyezzük fel, mivel segíthetünk másokon! Hagyjuk, hogy a gyermekünk minél több ötlettel álljon elő! Minden nap válasszunk ki a listáról egy ötletet, majd közösen valósítsuk meg! Pakoljunk zsákokba vagy szatyrokba tartós élelmiszereket, zoknikat, meleg ruhát, fogkefét, fogkrémet, szappant és más, személyes higiéniai eszközt! Minden zsákra készítsünk egy-egy általunk díszített üdvözlőkártyát, amelyre írjuk rá 1Péter 5:7 versét: „Minden gondotokat őrá vessétek, mert neki gondja van rátok.”Beszélgessünk a gyermekkel arról, hogyan tudja Jézus felhasználni a képességeinket a szükségben lévők megsegítésére! Ő mindenkiről gondoskodik. Adományozzuk a csomagokat egy hajléktalanszállónak vagy más, hasonló szervezetnek!
Osztozkodjunk!
Süssünk a gyermekünkkel kis cipócskákat! Készítsünk annyit, hogy meg tudjuk osztani a szomszédokkal, illetve egy beteg vagy sérült ismerősünkkel! Magyarázzuk el a gyermekünknek, hogy az ő kedvessége és jósága hogyan tükrözi másoknak Jézus irántuk érzett szeretetét!
Kapcsolódjunk!
Üljünk le a szabadban, és képzeljük el, hogy mi is a Jézust hallgató tömegben vagyunk aznap, a domboldalon, és látjuk a sok csodálkozó arcot, amikor a szerény uzsonnából mind több és több étel lesz!
Imádkozzunk!
Mondjunk hálát és köszönetet Istennek az e heti táplálékunkért, és elmélkedjünk mindarról a sok jóról, amellyel Jézus megajándékozott bennünket! Kérjük meg a gyermeket, hogy sorolja fel a kedvenc ételeit, és adjon hálát értük Istennek! Tanítsunk meg a gyermekünknek egy éneket a háláról, és énekeljük el közösen az étkezések előtt!

Heti aranyszöveg: Legyetek egymáshoz jóságosak.” (Efézus 4:32)

Előfordult már valaha, hogy túlterheltnek érezted magad? Esetleg akkor, amikor megtudtad, hogy szülő leszel? Vagy a baba születése utáni hetekben? Aznap a domboldalon a tanítványok is túlterheltnek érezték magukat. Az éhes tömeg láttán Jézus arra kérte őket, hogy oldják meg a helyzetet. „Adjatok nekik ti enni!” (Lukács 9:13) Elképzelni sem tudták, honnan szerezhetnének ilyen sok élelmet – vagy ha kapnak is, miből fizethetnék ki. Jézus azonban újra és újra bebizonyította, hogy az Ő hatalma elegendő az ilyen esetek, a lehetetlen helyzetek megoldásához, és a kétely sötét fellegeinek eloszlatásához.
„Hányszor elbátortalanodik szívünk, hitünk cserbenhagy, s mi látjuk, mily nagy a szükség, és mily csekélyek eszközeink. Akárcsak András, amikor az öt árpakenyérre és a két kis halra tekintett, mi is felkiáltunk: »Mi az ennyinek?« (János 6:9) Gyakran habozunk, nem vagyunk hajlandóak mindent odaadni, amink van, mert félünk áldozni és feláldoztatni másokért. Jézus azonban megparancsolta nekünk: »Adjatok nékik ti enni« (Lukács 9:13). Parancsa ígéret: mögötte ugyanaz az erő áll, mint amely megvendégelte a sokaságot a tengerparton” (Jézus élete, 369. o.).
Jézus azt szeretné, ha észrevennénk a körülöttünk élők szükségleteit. Amikor túlterheltnek érezzük magunkat, és nem tudjuk, hogyan oldjunk meg bizonyos helyzeteket, Ő felajánlja nekünk erejét és támogatását. Jézus különleges ajándékokkal és képességekkel látott el, amelyek bármilyen szerénynek is tűnnek számunkra, másoknak nagy segítséget jelenthetnek. Használjuk fel a talentumainkat, hogy minél több embert vezessünk Jézushoz! Egy kedves cselekedet, egy bátorító szó, a minőségi idő – ezeket mind könnyűszerrel felkínálhatjuk, Isten pedig megsokasítja, és kiárasztja bőséges áldását. Milyen bátorító az a tudat, hogy a rendelkezésünkre áll ugyanaz az erő, ami akkor megvendégelte a tömeget! Valóban „mindenre van erőm abban, aki engem megerősít” (Filippi 4:13).