Amikor a szülők ELVÁLNAK

Text de memorat

Aranyszöveg: „Messzünnen is megjelent nékem az Úr, mert örökkévaló szeretettel szerettelek téged, azért terjesztettem reád az én irgalmasságomat.” Jeremiás 31:3

Gondolkoztál már azon, hogy Isten miért csak egyetlen feleséget adott Ádámnak? Sok emlősfaj esetén az alfahímnek több párja van, és sok madárnak is minden párzási időszakban más a párja. Ádámnak miért volt csak egyetlen párja? Isten Malakiás prófétán keresztül válaszolt erre a „miért” kérdésre. A válasz pedig különösen érdekes lesz számodra, ha jártál már olyan otthonban, ahol nincs összetartás. A következő bekezdésben a tanulmány szerzőjének parafrázisa szerepel, amelyet Malakiás 2:15, 16 alapján írt magyarázatképpen. Isten csak egy házastársat teremtett Ádámnak, igaz? Miért csak egyet? Hogy a gyerekek istenfélők legyenek. Szóval vigyázz, és csald meg el azt a nőt, akit fiatalon feleségül veszel, mert az Úr, Izrael Istene azt mondja, hogy gyűlöli a válást! És egy másik dolog, amit Isten szintén gyűlöl, ha a férj fizikailag bántalmazza a feleségét. Ez azért van így, mert az Úr istenfélő gyermekeket akart teremteni. Tény, hogy elvált szülők gyermekeinek lenni nagyobb kihívást jelent. Te is közéjük tartozol? Nem vagy egyedül. Függetlenül attól, hogy a szüleid akkor váltak-e el, amikor még kisgyerek voltál, tinédzserkorod elején, vagy épp most van folyamatban a válás – Isten azért gyűlöli, mert fájdalmat okoz neked. Más szóval, Isten azért gyűlöli a válást, mert szereti a gyermekeket. A kisgyerekek jellemzően nagyon felnéznek a szüleikre, ezért mélyen megsebzi őket az elhagyás, a bántalmazás vagy a válás. Ilyenkor gyakran arra a következtetésre jutnak, hogy valamiért ők a hibásak. Próbáld ezt megérteni egy kisgyermek szemszögéből! Valami ilyesmit gondolnak: „Bizonyára egy ilyen ideális ember, mint az édesapám/édesanyám, nem bántana, hacsak nem lennék valamiért szerethetetlen vagy értéktelen.”
Az ilyen elképzeléseknek, amelyeket még azelőtt fogad el a gyermek, hogy elég idős lenne ahhoz, hogy megértse őket, nagy erejük van. Megnehezítik annak elfogadását, hogy Isten teljes mértékben kedves, hogy szereti, és még az aranynál és az ezüstnél is többre értékeli őket.
A lecke második részében azt fogjuk tanulmányozni, hogyan segít a Biblia az embereknek abban, hogy visszanyerjék az önmagukról alkotott megfelelő képet.
A nagyobb gyermekek néha más módon viszonyulnak a szüleikhez – túl sokat várnak el tőlük. És amikor a szüleik nem teljesítik ezeket, amikor kiabálnak, verik vagy elhagyják a családot, a gyerekek keserűséget éreznek irántuk. Egy válás során akár egy ártatlan szülő irányában is táplálhatnak haragot, mert az nem tesz valamit a válás megakadályozása érdekében.
A harmadik részben azt fogjuk tanulmányozni, hogyan változtatja meg a Biblia a keserűség és hibáztatás gondolatait, amelyek elvehetik a békénket, és megnehezítik Isten irgalmának megtapasztalását.
Egyelőre jegyezd meg, hogy Isten gyűlöli a válást. Mindent megtesz annak érdekében, hogy megmentse annak áldozatait. Minden Tőle telhetőt megtesz azért, hogy segítsen a fiataloknak istenfélőkké válni, függetlenül attól, hogy milyen körülmények között élnek.

Szerettelek titeket, azt mondja az Úr.
– Malakiás 1:2

Isten nem kezeli könnyelműen a válást. Ha egy férfi feleségül vett egy nőt, de azután nem tetszett neki, és hazudott, azt állítva, hogy a lány nem volt szűz, akkor Mózes törvénye megtiltotta neki, hogy valaha is elváljon tőle. (Lásd 5Móz 22:19!)
Ugyanez volt érvényben akkor is, ha egy fiú hajadon lánnyal feküdt le. Nemcsak, hogy feleségül kellett vennie, de azt is megtiltották neki, hogy elváljon tőle. (Lásd 5Móz 22:19!)
Ezeket a szabályokat könnyebb megérteni, ha észben tartjuk, hogy Isten a lehető legvonzóbbá és legkönnyebbé akarja tenni a fiatalok számára a mennyországra való felkészülést – még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy szüleiknek nehéz házasságban kell maradniuk.
Ez azt jelenti, hogy nagyra értékeli a gyermekeket.
Lehet, hogy a szüleid elváltak. Lehet, hogy értéktelennek érzed magad. Ha elhiszed a következő igeverseket, és megjegyzed őket, segíthetnek legyőznöd azokat az érzéseket, amelyek talán már gyermekkorodtól kezdve kísértenek téged.
Mal 1:2 „Szerettelek titeket, azt mondja az Úr.”
Jer 31:3 „Messzünnen is megjelent nékem az Úr, mert örökkévaló szeretettel szerettelek téged, azért terjesztettem reád az én irgalmasságomat.”
Amikor azon elmélkedünk, hogy Isten szeret minket, és most is magához vonz, változás megy végbe bennünk. Csak akkor kérsz meg valakit arra, hogy időt töltsön veled, és közel kerüljön hozzád, ha törődsz vele. Így amikor azt olvassuk, hogy Isten közelebb von minket magához, megértjük, hogy mennyire törődik velünk.
De tovább is van.
Jézusnak volt egy Atyja, aki végtelenül szerette Őt. Az Atyja olyasvalamit mondott Neki, amit egyes gyerekek soha nem hallanak a saját apjuktól. A mennyei Atya a következőket mondta:
Mt 3:17 „Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm.”
De mi van, ha a te édesapád nem ilyen ember? Mi van, ha még csak nem is láttál soha ilyen apát, aki megtaníthatta volna neked, hogy hogyan szeresd majd a saját gyermekeidet? Hogyan lehet felépülni az elhanyagoltságból? A válasz a következő: Jézus fel ajánlja, hogy olyan édesapánk lesz, amilyen az Atya volt számára!
Jn 15:9 „Amiképpen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben.”
Van bizonyíték arra, hogy nagyon értékes vagy Jézus számára. Képzeld el, hogy felkeresel egy boltot, ahol valaki 950 dollárt fizet egy drága vázáért. Miután kifizette a vázát, az eladó a szemébe néz, és a következőt kérdi: „Uram, köszönöm, hogy kifizette. Megkérdezhetem, hogy tényleg haza akarja-e vinni?”
Vajon nem lenne ez egy kissé ostoba kérdés? Persze, hogy kell a váza a vevőnek! Hogy honnan tudhatjuk? Mert fizetett érte! És honnan lehet tudni, hogy nagyon akarja azt a vázát? Mert sok pénzt fizetett érte.
Milyen árat fizetett érted Isten? Nem fizetett volna ekkora összeget érted, ha nem tartana nagy becsben. Tudja, hogy mit lehet kihozni belőled. Szeret téged – nem azért, aki vagy, hanem azért, akivé válhatsz. Ő az a fajta Atya, aki meg tud minket gyógyítani még a válással járó fájdalmakból és problémákból is.

Ő szeret téged – nem azért, aki vagy, hanem azért, akivé válhatsz.

Keserűségnek nevezzük azt, amikor a harag csendesen él az emberben. Ez az egyik oka annak, hogy egyes tinédzserek öngyilkosságot követnek el.
Korábban már említettük, hogy a válás gyakran mély keserűséget szül. A különböző generációk különféle módszereket találtak a keserűség és a mély fájdalom érzésével való megbirkózásra.
De ezek a szokások, mint például az önkielégítés, a falcolás (vagdosás), az étkezési zavarok, a pornográfia, az utcai verekedés, a kábítószerhasználat, az alkoholfogyasztás, stb. csak átmenetileg vonják el az áldozat figyelmét az egyik fajta fájdalomról, miközben egy másfajta fájdalmat és függőséget okoznak. A későbbi leckék keretén belül majd arról is fogunk tanulni, hogyan lehet leküzdeni a függőségeket.
Úgy érzed, hogy a szüleid cserbenhagytak? Úgy gondolod, hogy nem dolgoztak elég keményen a nézeteltéréseik elsimításán? Valójában semmit sem tudsz az erőfeszítéseikről, mivel ezeket általában privát körülmények között rendezik.
A Biblia nagyszerű eszközt kínál a keserűség csökkentésére, és ez a megbocsátás. Nem kell bizonyítékot találnod arra, hogy a szüleid mindent jól csináltak. Csak tudatosítanod kell magadban, hogy te sem csináltál mindent jól. És mivel arra számítasz, hogy Isten majd megbocsát mindenért, amit rosszul tettél, neked is meg kell bocsátanod azoknak, akik rosszat tettek ellened.
Természetesen nem erőltetheted magadra a pozitív érzéseket a szüleid iránt. De dönthetsz úgy, hogy kedvesen beszélsz hozzájuk. Dönthetsz úgy, hogy elengeded az ellenük érzett haragodat. Ezért bátorít minket a Biblia a megbocsátásra, mert ez olyasvalami, amit megtehetünk Isten segítségével.
Ef 4:32 „Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképpen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek.”
Keress valakit, aki megbocsátotta a szüleinek az általuk okozott komoly sérelmet, és egy olyan személyt fogsz találni, aki megmenekült élete keserűségétől. Gyakori, hogy olyan szülőket kezdenek el szeretni, akiket korábban gyűlöltek!
És mi van, ha egyszerűen nem akarsz megbocsátani? Dönthetsz úgy, hogy megteszel olyan dolgokat, amelyeket nem akarsz megtenni. Így írhatod meg például a házi feladatodat is. De a házi feladat esetében osztályzatok és felmérők motiválnak a döntésben. Mi motivál arra, hogy elmenekülj a keserűség elől? Az, ha gyakran és kitartóan gondolsz Jézusra és az élet ajándékára, amit Tőle kaptál. Azok, akik ezt teszik, az élet forrásaivá válnak. És mindazok, akik megtartják a keserűségüket, olyan forrássá válnak, amely sötétséggel tölti be a körülöttük élő emberek életét.
Zsid 12:15 „Vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon; nehogy a keserűségnek bármely gyökere, fölnevekedvén, megzavarjon, és ez által sokan megfertőztessenek.”
Nem békítheted ki a szüleidet, de felismerheted a saját értékedet, és megbocsáthatsz nekik. Így kezdődik el a gyógyulásod. 

És gondolj még egy dologra! Volt már valaha olyan heged, amiről feltépted a sebet? Ha ezt néhány nap elteltével rendszeresen megtennéd, sohase gyógyulna be.
A szüleid okozta sebek is ilyenek. Amikor kezdetét veszi benned a gyógyulási folyamat, állj ellene a kísértésnek, hogy újraéld a fájdalmas múltat. Ahogyan Jézusra gondolni gyógyulást hoz, a fájdalmas múlt felidézése lassítja a sebek gyógyulását.

„Keress valakit, aki megbocsátotta a szüleinek az általuk okozott komoly sérelmet, és egy olyan személyt fogsz találni, aki megmenekült élete keserűségétől.”

 

I. RÉSZ
1. Miért csak egy feleséget teremtett az Úr Ábrahámnak?

2. Isten utálja a válást. Mit gyűlöl még Isten Malakiás próféciájának parafrázisa szerint?

3. Hogyan befolyásolja a gyermek Istenről alkotott képét a szülei válásának megélése?

II. RÉSZ
4. A lecke bátorító példaként említi Malakiás 1:2-t és Jeremiás 31:3-at. Keress további két vagy három verset, amelyek hasonlóan bátorító üzenetet tartalmaznak!

5. Milyen bizonyíték létezik arra, hogy nagyon értékes vagy Isten számára?

6. Olvasd el figyelmesen a 90-es számú ének („Az én barátom Jézusom”) szövegét az adventista énekeskönyvből, majd énekeld is el! Sorolj fel néhány bátorító gondolatot, amely megjelenik az ének szövegében!

III. RÉSZ
7. Melyek azok a dolgok, amelyek nem segítenek a keserűség kezelésében?

Mit tehetsz a válás okozta keserűség megelőzése vagy gyógyítása érdekében?

8. Hogyan tudsz megbocsátani valakinek, miközben erős ellenérzéseid vannak iránta?

9. Megváltoztatja-e a keserűség azt, ami veled történt, vagy csak továbbra is fájdalmat okoz neked?

Nem csak egy séta a parkban – 2. rész

Hau An Bao* ifjúsági evangélista és bátyja szívesen megosztják másokkal azt az örömet és békét, amelyben Jézus megismerésekor részesültek, ezért annak ellenére aktívan vesznek részt az evangelizációs tevékenységekben a kommunista Vietnámban, hogy ez illegális. Egyik alkalommal a rendőrség rajtakapta őket, amint DVD-ket osztottak meg barátaikkal, és be is vitték őket a rendőrségre. Hau An Bao folytatja a történetét.

Újabb intenzív kihallgatásban volt részünk a rendőrségen, amelynek során a tevékenységünkről és a birtokunkban található anyagokról kérdeztek minket. Amikor szembe találtam magam a rendőrökkel, némán imádkoztam. Remegtem, ugyanakkor bátor voltam. Amikor felfigyeltem arra, hogy mit válaszolok nekik, tudtam, hogy ezek nem az én szavaim, hanem Isten szavai. Megkértek, hogy foglaljam össze a DVD-k tartalmát. Biztosan azt hitték, hogy nem tudom, mit osztogatok, és más kérhetett meg erre a feladatra. Megosztottam velük az Isten üdvözítő ajándékáról szóló örömhírt. Miután összefoglaltam két DVD tartalmát (magamban dicsőítve az Urat azért, hogy miniprédikációt tarthattam nekik), nem bírták tovább hallgatni, amit mondok. Bevonultak egy másik terembe, hogy megbeszéljék, mihez kezdjenek velünk. Egész idő alatt imádkoztunk a bátyámmal. Tudtuk, hogy az életünk Isten kezében van, de szükségünk volt arra a vigasztalásra és megnyugtatásra, amelyet a Szentlélek nyújt, valahányszor beszélünk vele. A rendőrtisztek szokatlanul hosszú ideig voltak távol. Nem tudtuk, hogy jó vagy rossz hírrel fognak-e visszatérni, de bíztunk benne, hogy bármi is történik, a javunkat fogja szolgálni. Amikor végre visszatértek, megdöbbenve vettük tudomásul, hogy időközben több DVD-t is meghallgattak azokból, amelyek a hátizsákunkban voltak. Nem találtak semmi kormányelleneset vagy rosszat a hallott üzenetben. Ennek ellenére arra kértek minket, hogy írjunk alá egy nyilatkozatot, mely szerint nem fogunk tovább prédikálni és nem fogjuk többé nyilvános helyeken osztogatni ezt az anyagot. Ezt válaszoltam: „Ezt nem tehetem, mert keresztény vagyok, és Isten akaratát kell cselekednem, el kell végeznem az általa rám bízott munkát. A Biblia arra tanít engem, hogy keresztényként Krisztus tanítványa vagyok.” Estig tartottak fogva minket. Műszakváltáskor aztán az új rendőrök szabadon engedtek. Hálát adok Istennek minden olyan élményért, amelyet az evangélium megosztása során szereztem, bármilyen kihívást is jelentett. Minden próba megerősíti a hitemet, valamint a Megváltóm iránti szeretetemet, aki szenvedett és meghalt azért, hogy megmentsen engem. (Vége)

Imádkozz lehetőségekért a bizonyságtevésre: Drága mennyei Atyánk, add, hogy Délkelet-Ázsia lakossága nyitott szívvel fogadja a DVD-ken található üzeneteket! Segíts engem, hogy ragadjak meg minden lehetőséget az evangélium megosztására. 

* Isten munkásainak biztonsága érdekében a neveket megváltoztattuk.

„Aki a külmisszió növekedése iránt bőkezű, önmegtagadó lelkületet tanúsít, az a belmissziót is támogatja majd.” – Gospel Workers, 465. old.

Az új föld szépségei

Isten dicsőséges városának tizenkét kapuja van, melyeket ragyogó gyöngyök díszítenek. Ez a város tizenkét kőre épült, utcái pedig színaranyból vannak. Ebben a városban található Isten trónja, amelyből egy kristálytiszta vizű, gyönyörű folyó árad. Ragyogó tisztasága és szépsége megörvendezteti Isten városát. A szentek szabadon kortyolhatnak az élet folyójának gyógyító vizéből.

A folyó mindkét oldalát az élet fája határolja. A megváltott szentek, akik szerették Istent, és megtartották parancsolatait itt a Földön, bemennek a város kapuin, és joguk lesz az élet fájához. Szabadon esznek majd annak gyümölcséből, ahogyan ősszüleink is tették a bűnbeesés előtt. Ennek a halhatatlan és hatalmas fának a levelei nemzetek gyógyulását szolgálják. Akkor majd minden fájdalom elmúlik. A megváltottaknak soha többé nem lesz részük betegségben, szomorúságban és halálban, mert az élet fájának levelei meggyógyítják őket. Isten akkor lelke szenvedése folytán látni fog [Ésa 53:11], és elégedett lesz, amikor a megváltottak, akik bánatnak, fáradozásnak és megpróbáltatásoknak voltak kitéve, akik sírtak az átok súlya alatt, az élet fája köré gyűlnek, hogy annak örökéletű gyümölcséből fogyasszanak, amelyhez ősszüleink elvesztették a jogukat, mivel megszegték Isten parancsát. Nem áll fenn annak veszélye, hogy valaha is elveszítsék jogukat az élet fájához, mert aki ősszüleinket bűnre csábította, elpusztul a második halállal. Minden arc a Megváltó képét fogja tükrözni. Nem látni aggódó, nyugtalan arcokat, hanem mindenki makulátlan tisztaságban fog ragyogni és mosolyogni. Ott lesznek az angyalok, a feltámadott szentek és mártírok, de a legnagyobb örömet az fogja okozni nekünk, hogy kedves Megváltónk is ott lesz, aki szenvedett és meghalt azért, hogy részünk legyen a boldogságban és a szabadságban. Dicsőséges arca fényesebben fog ragyogni a napnál, megvilágítva a gyönyörű várost, dicsőséggel ragyogva be annak minden zugát. A gyermekek is ott lesznek. Sohasem fognak versengésbe vagy viszályba keveredni. Szeretetük buzgó és szent lesz. Aranykorona lesz a fejükön, és hárfa a kezükben. Kis arcuk, melyen itt gyakran látunk aggodalmat és zaklatottságot, szent örömtől sugárzik, kifejezve tökéletes szabadságukat és boldogságukat. Gyermeki tisztasággal fogják kifejezni csodálatukat és örömüket, mialatt minden új és kedves dolgot megfigyelnek majd maguk körül. Az áldott Üdvözítőre tekintenek majd, aki odaadta magát értük – csodálattal és szeretettel lesznek iránta. A Megváltó rájuk mosolyog, ők pedig dicsőítő énekeket énekelnek, felismerve a Szabadító páratlan szeretetének mélységeit. Ez a föld, kedves gyermekek, tűz által tisztul majd meg, és azután sokkal szebb lesz. A fű élénkzöld lesz, és sohasem szárad el. Rózsák, liliomok és még sok másfajta virág fog nőni a mezőkön. Sohasem fognak elhervadni, megfakulni, és nem fogják elveszíteni sem szépségüket, sem illatukat.

Az oroszlán, akitől itt félnünk és rettegnünk kell, a bárány mellé fekszik majd. Az új földön mindenütt béke és harmónia lesz. A fák egyenesek és magasak lesznek, alakjukat semmi sem fogja eltorzítani.
A szenteknek dicsőséges koronájuk lesz, és aranyhárfákat tartanak majd a kezükben. Játszani fognak a hárfán, és énekeket zengenek Istennek. Korábbi megpróbáltatásaik és szenvedéseik, amelyekben ezen a világon volt részük, az új föld dicsősége közepette feledésbe merülnek. Jézus helyeslő mosolya örökké elkíséri őket, és boldogságuk teljes lesz. Mindenhol dicsőség honol.
Kedves gyermekek, a szentek jövőbeli lakhelyének minden zugát dicsőség fogja átjárni. Ugye, igyekezni fogtok elnyerni ezt az örök lakhelyet? Elmélkedjetek a menny dicsőségein, mert ezt biztonságban megtehetitek, és ez valódi örömet fog nyújtani, és mennyei gondolkodásúvá tesz titeket. Amikor megpróbáltatásokban van részetek, és magányosaknak érzitek magatokat, vegyétek le a tekinteteteket erről a sötét világról, és emeljétek a menny dicsőségére. Válasszátok a menny örömeit vonzalmatok tárgyául, és akkor nem fogjátok olyan mélyen átérezni az itteni élet csalódásait és megpróbáltatásait, mert tudni fogjátok, hogy van egy otthonotok a dicsőségben, egy koronátok, egy hárfátok és egy kedves Megváltótok. Törekedjetek arra a boldog örökségre, amelyet azoknak ígért az Úr, akik szeretik Őt, és tartsátok meg parancsolatait!
– The Youth’s Instructor, 1852. október 1.

Válasszátok a menny örömeit
vonzalmatok tárgyául, és akkor
nem fogjátok olyan mélyen átérezni
az itteni élet csalódásait és
megpróbáltatásait.

MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK
1. Készíts leírást Isten városáról a saját szavaiddal!

2. Miről fogja tudni Jézus, hogy megérte kiállnia a szenvedést a Földön?

3. „Ott lesznek az angyalok, a feltámadott szentek”, de mi lesz a „legjobb”?

Miért?

4. Milyenek lesznek a gyerekek az új földön?

5. Milyenek lesznek a növények és az állatok?

6. Mit fogunk ott gondolni azokról a megpróbáltatásokról és szenvedésekről, amelyekben jelenleg van részünk?

7. „A szentek jövőbeli lakhelyének minden zugát dicsőség fogja átjárni, ugye, igyekezni fogtok elnyerni ezt az örök lakhelyet?”

8. Min kellene elmélkednünk?

Mi lesz ennek az eredménye?

9. Hogyan enyhíthetjük az életünk során tapasztalt megpróbáltatások és csalódások nyomán érzett fájdalmat?

Nem véletlen: rozmárok

A rozmár egy emlős, amely általában 1-3 méter mélyen él a vízben. Tüdővel lélegzik, így természetesen a víz felszínére kell kerülnie ahhoz, hogy levegőhöz jusson.

A rozmár általában három-öt percenként úszik a felszínre, de képes akár 20 percig is víz alatt maradni. Nem véletlen, hogy Alkotója olyan lebenyeket tervezett számára, amelyek könnyedén lezárják az orrlyukakat, amikor a víz alá merül. A rozmár egyáltalán nem vékony alkatú. Az átlagos felnőtt hím kb. 3 méter hosszú és 450 kg a súlya. Ha egy 1,8 méter magas férfi súlya 225-450 kg-ot nyomna, ez a plusz súly valószínűleg a teste közepe tájára rakódna. Pontosan ezen a helyen található a rozmárok esetében is. De őket természetesen kerekded testalkattal teremtették. És mennyire szeretnek a meleg vízben játszani! Finoman játszanak: szörföznek, egymás uszonyaiba kapaszkodva forognak, szájukat egymáshoz közelítve puszit adnak. Mivel nincsenek természetes ellenségeik, nyugodt lényeknek tűnnek. Átlagos úszási sebességük 5-8 km/h, ami egy ember gyaloglási sebességének felel meg. A rozmárok vegetáriánusok – kb. 100 kiló tengeri füvet és más növényeket kell naponta elfogyasztaniuk. Két uszonyuk végén található körmeik a növények megragadására és felszínre húzására szolgálnak. Mivel a rozmárok nem agresszívek, nincs szükségük éles elülső fogakra. Valójában egyáltalán nincsenek elülső fogaik, inkább durva felületű szájpadlásuk és alsó állkapcsuk szolgál az élelem feldolgozására, valamint nagy, rugalmas ajkaik, amelyek segítenek megragadni a táplálékukat, ahogyan az elefántok is használják az ormányukat. A rozmárnak meg kell őrölnie a tengeri füvet, mielőtt megemészthetné, ezért lapos felületű, durva szerkezetű fogakkal tervezték. Teremtője tudta, hogy a napi őrlés rövid időn belül elkoptatja a legjobb fogakat is, ezért nem véletlenül teremtette a rozmárt úgy, hogy folyamatosan új, lapos őrlőfogakat növesszen állkapcsa hátsó részén. Az új őrlőfogak szükség szerint előre vándorolnak a szájban. Amikor az elülső fogak elhasználódnak és kiesnek, helyükre lépnek az előre vándorolt őrlőfogak. Ez egy csodálatos, egyedi, Isten által teremtett megoldás a rozmár szükségletei számára. Alkotónknak csodálatos ötletei vannak teremtményei szükségleteinek kielégítésére, nem igaz? Ezt tudva biztosak lehetünk benne, hogy a mi szükségleteink kielégítéséről is örömmel gondoskodik.