Hitből ÉLNI

Volt-e részed olyan tapasztalatban, amikor számodra kedvezőtlen módon összehasonlítottak az öcséddel vagy a húgoddal? Lehet, hogy helyesebben írt nálad, vagy gyorsabb volt a matematikai feladatok megoldásában. Néha nehéz jól kezelni az ilyesfajta összehasonlításokat, nem igaz?
Képzeld el, mit érezhettek a tanítványok! Jelen voltak, amikor Jézus kijelentette, hogy nem talált ilyen nagy hitet egész „Izraelben”. Márpedig a tanítványok mind „Izraelhez” tartoztak. Később, ugyanabban a fejezetben, Jézus „kicsinyhitűeknek” nevezte őket (Mt 8:26).
Akkor is ott voltak, amikor Jézus azt mondta a kananeus asszonynak, hogy nagy a hite. (Lásd Mt 15:28) Máté 14. és 16. részében viszont tudatta Péterrel és a többi tanítvánnyal, hogy „kicsi” a hitük.
Gondold csak meg: Isten felhasználhat minket egy fontos munka elvégzésére. Előfordulhat, hogy igét hirdetünk, vagy még ennél is hasznosabb dolgot teszünk, például tanulmányozzuk a Bibliát valakivel. Lehet, hogy aktív munkások egy kis csoportjához tartozunk, mint ahogyan Péter is a tizenkét tanítvány közé tartozott. Lehet-e a mi hitünk is olyan „kicsiny”, mint amilyen Péteré volt?
Péter épp egy nagy vihar kellős közepén evezett, amikor meglátta, amint Jézus felé sétál a vízen. Részt akart venni ebben a tevékenységben. És amikor Jézus meghívta, hogy a vízre lépjen, kiszállt a csónakból, és valóban elkezdett a vízen járni! Sokan azt mondanák, hogy „Ez aztán a nagy hit!”. De olvassuk csak el a történet folytatását a Bibliából:
Mt 14:30,31 „De látva a nagy szelet, megrémüle; és amikor kezd vala merülni, kiálta, mondván: Uram, tarts meg engem! Jézus pedig azonnal kinyújtván kezét, megragadá őt, és monda néki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél?”
Péter kicsiny hite bízott Jézus erejében, de könnyen elterelte a figyelmét a környezete. És amikor ez bekövetkezett, megfeledkezett Jézus jelenlétéről, amíg súlyos veszélybe nem került. A kishitűség egy hullámvasúti élményhez hasonló. Néha lehetővé teszi, hogy a vízen sétáljunk, más alkalmakkor viszont elsüllyedünk. A kananeus asszony hitével ellentétben a kicsinyhitűség nem képes kitartani, amikor csüggesztő körülményekkel találjuk szembe magunkat.

A nagy hitet a komolyság, az alázat, a kitartás, az önzetlenség és az Isten hatalmától való függés jellemzi.

Emlékszel, úgy tűnt, mintha Jézus visszautasítaná a nőt, de ő továbbra is hozzá fordult segítségért? Hát nem nagyszerű példája ez a nagy hitnek?
Egyik alkalommal, rövid idővel ezután, a tanítványok elfelejtettek kenyeret vinni magukkal az útra. Amikor Jézus figyelmeztette őket, hogy óvakodjanak „a farizeusok kovászától”, hirtelen eszükbe jutott, hogy megfeledkeztek a kenyérről.
De ennek ára volt. Azáltal, hogy a hibájukra és az éhségérzetükre gondoltak, megfeledkeztek Jézus erejéről és jelenlétéről, és nem értették meg a leckét, amit meg szeretett volna tanítani nekik. A kis hit ilyen. Annyira elvonják a figyelmét az apró dolgok – például az, hogy hol fog kenyeret találni –, hogy nem érti meg a lelki természetű dolgokat.
Mt 16:8,9 „Jézus pedig megértvén, ezt monda nékik: Mit tanakodtok magatok között óh kicsinyhitűek, hogy kenyeret nem hoztatok magatokkal? Mégsem értitek-é, nem is emlékeztek-é az ötezernek öt kenyerére, és hogy hány kosárt töltöttetek meg?”
Tehát Isten elvárja tőlünk, hogy emlékezzünk azokra a csodákra, amelyeket a múltban tett értünk. Elvárja, hogy képesek legyünk a lelki tanulságokra koncentrálni. Ezért szerette volna, hogy a tanítványok nagyobb hittel rendelkezzenek. És ezért van nekünk is szükségünk nagyobb hitre.
(Lásd: Megbeszélendő kérdések, II. rész)

Még nem tanulmányoztuk a hit és az ember igaz volta közötti kapcsolatot. Erre a témára később térünk ki. De már most kezdjük megérteni, hogy mit jelent hitből élni.
Bibliapróba: Jézus ugyanezt a leckét fogalmazta meg a hegyi beszédben is, amikor a liliomokról és a madarakról beszélt. Észrevetted, hogy abban a prédikációban a kishitűségről is mondott valamit?
Mt 6:25, 26, 28-30 „Azért azt mondom néktek: Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-é az élet hogynem az eledel, és a test hogynem az öltözet? Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál? (…) Az öltözet felől is mit aggodalmaskodtok? Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek: nem munkálkodnak, és nem fonnak; De mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy. Ha pedig a mezőnek füvét, amely ma van, és holnap kemencébe vettetik, így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-é titeket, ti kicsinyhitűek?”
A 31-től 33-ig terjedő versek a hit és az ember igaz volta közötti kapcsolatot kezdik bemutatni, de erről csak a jövő héten fogunk tanulni.
Tekintsük át azt, amit eddig tanultunk a hét folyamán:
A hit azt jelenti, hogy minden igével élünk, amely Isten szájából származik. Amikor komolyan keressük mások javát és felismerjük, hogy Isten nélkül értéktelenek vagyunk, hitből élünk. És mindazok, akik a fent említett dolgokat kitartóan megtették, „nagy hittel” rendelkeztek, annak ellenére, hogy még csak nem is voltak tagjai az egyháznak.
Amikor az élelemre, a ruházatra, életünk viharaira és problémáira gondolunk, elterelhetik a figyelmünket és elfeledtethetik velünk, hogy Isten továbbra is mellettünk van, szeret minket és vigyáz ránk. Néhány perccel azután (vagy másodperccel is akár), hogy „a vízen jártunk”, máris süllyedni kezdhetünk. Ha a tapasztalatunk a hullámvasútra emlékeztet, a hitünk kicsinek bizonyul, és nyilvánvaló, hogy kételyekkel tűzdelt.
Elég volt-e a kicsi hit ahhoz, hogy Jézus megmentse Pétert? Igen, az volt.
De szegény Péter! Felesleges és félelmetes élményben volt része. A tanítványok pedig egy szükségtelen és kínos tapasztalatot éltek meg. A kis hit megfoszt bennünket attól a következetes békétől, amely a nagy hit nyomán terem. És ez jó ok arra, hogy gyakrabban gondoljunk a mennyei dolgokra és az Igére, valamint nagyobb hitet fejlesszünk.
(Lásd: Megbeszélendő kérdések, III. rész)

A kis hit figyelmét annyira elvonják az apró dolgok – például az, hogy hol fog élelmet találni –, hogy nem képes megérteni a lelki természetű dolgokat.

I. RÉSZ
1. Máté 8. és Máté 15. fejezete szerint a nagy hit azt jelenti, hogy mások javát keressük – egy szolga és egy lány javát. Kiért imádkozhatnál olyankor, amikor épp az önzetlenséget gyakorlod az imában?

2. Hasonlítsd össze Jakab 5:16-ot ezekkel a történetekkel! Hogyan illusztrálják a „buzgó” szót?
A százados:

Az édesanya:

II. RÉSZ
3. Megtörtént-e már veled, hogy „a vízen jártál”, majd rövid idővel azután „elsüllyedtél” a viharban? Mi vonta el a figyelmedet Isten jelenlétéről és erejéről süllyedés közben?

4. Miért nem értették meg a tanítványok Jézus kovászról szóló lelki leckéjét?

III. RÉSZ
5. Milyen csodákat vitt véghez Isten az életedben azért, hogy megsegítsen és megáldjon? Miért lenne hasznos a lelki életedre nézve, ha visszaemlékeznél ezekre a tapasztalatokra?

6. Melyek a „nagy hit” jellemzői?

Lelki műveltség 101

Félelem szorongatta a szívemet, amikor megkértek, hogy alapítsak gyülekezetet a burmai dzsungel mélyén élő animista törzs tagjai között, ennek ellenére elfogadtam Isten elhívását. Az emberek nagyon barátságtalanok voltak. Egyértelművé tették, hogy csak azért hívtak a faluba, hogy megtanítsam őket és a gyermekeiket olvasni.

„Semmi kereszténység!” – jelentette ki a falu vezetője. „Hogyan juttathatnám el az evangéliumot az akha néphez?” – tűnődtem magamban. Az első reggelen letérdeltem, és buzgón imádkoztam a 91. zsoltárban írottakat igényelve, majd kiléptem az ajtón, és rámosolyogtam egy csapat gyermekre. Pillanatokkal azelőtt kíváncsi tekintetük még a kunyhóm bambuszlécein keresztül fürkészte, hogy mit teszek. Amikor megláttuk egymást, úgy elillantak, mint valami ijedt egerek.

Egy héttel később körülbelül húsz gyermeket tudtam összeszedni a faluból, hogy órára jöjjenek. Az első órán fejet hajtottam, és némán imádkoztam. Féltem, hogy ha hangosan imádkozom, a gyermekek elmondják a szüleiknek, és elküldenek a faluból. Többet imádkoztam ebben az időszakban, mint egész életemben. Ez lecsillapította a félelmemet, és enyhített az emberek ellenállásán. Három hónap után késztetést éreztem arra, hogy hangosan imádkozzak az órák előtt. Ez sok kérdést váltott ki a gyermekekben. „Kihez imádkozol?” – kérdezte egy merész fiú. „Istenhez imádkozom, aki minden élőlény Teremtője” – válaszoltam. „Miért nem kell pénzt adnod Istennek, mielőtt kérnél valamit Tőle?” „Isten teremtett mindent, így minden az Övé. Nincs szüksége arra, hogy pénzt adjak Neki. Ugyanakkor azt akarja, hogy adjam Neki a teljes szívemet.” Minden reggel egy különleges istenimádati idő alakult ki a gyermekek által feltett kérdések nyomán. Nyolc hónap elteltével végig vezettem őket az összes történeten Mózes első könyvétől kezdve a Jelenésekig, képtekercsek segítségével. Öt hónappal azután, hogy elkezdtem a munkát, egy csoport szülő látogatott el hozzám. Mosolyogva tudatták a véleményüket: „Ti adventisták nagyon jók vagytok. Nagyon jól tanítasz.” Megköszöntem nekik, és dicsértem magamban az Urat ezért a napért, amely nagy győzelmet hozott. Aznap este egyedül ünnepeltem, imával és énekekkel örvendezve, mert a falu lakói végre befogadtak. A gyerekek szerették a bibliai történeteket, újra és újra hallani akarták őket, így hát azt mondtam nekik: „Ha a szüleitek megengedik nektek, visszajöhettek esténként, és többet is megosztok veletek. Lehet, hogy a szüleitek is veletek jönnek.” Tizenhárom különböző korú ember kezdett rendszeresen eljönni azért, hogy Istenről tanuljon. Meglepett, hogy szívesebben énekelnek és hallanak történeteket Isten szeretetéről, minthogy TV-t nézzenek a falu vezetőjének otthonában. Egyszer behívtak a falu sámánjának kunyhójába. „Vajon fenyegetve érzi magát?” – morfondíroztam. Amikor megérkeztem, kedvesen üdvözölt, majd halk hangon így szólt: „A lányom azt mondta nekem, hogy meg szeretne keresztelkedni. Még csak tizenkét éves, de ha nagyobb lesz, megengedem neki, hogy adventista legyen. Mindent megosztott velem arról, amit tőled tanult, és hiszem, hogy a te Istened az igaz Isten. Nem tudom, hogyan változtathatnám meg a vallásomat, mivel sámánként sok felelősségem van ebben a faluban. Másik faluba kellene költöznöm, ha kereszténnyé szeretnék lenni. Lehet, hogy megteszem a jövőben.” Örömmel telt meg a szívem ezeket a szavakat hallva. Szombatonként mindenkit meghívok a faluból, hogy vegyen részt velem az istentiszteleten, és sokan eljönnek. Úgy gondolom, hogy ez az imákat meghallgató Isten erejének köszönhető. Tudom, hogy időbe telik, amíg az emberek maguk mögött hagyják a babonáikat és a félelmeiket, és teljesen elfogadják egy hetednapi adventista keresztény életmódját. Köszönöm, hogy imáitokban csatlakoztok az én fohászaimhoz azért, hogy egy nap majd minden falubeli a mennybe jusson! Ima a misszionáriusokért: Mennyei Atyánk, kérlek, segíts nekem és az ASAP misszionáriusoknak, hogy erősek és bátrak legyünk. Segíts emlékeznünk arra, hogy Te nem maradsz el tőlünk, sem el nem hagysz minket.

Ha szeretnél többet megtudni az ASAP szervezetről, vagy arról, hogyan járulhatsz hozzá Isten Délkelet-Ázsiában végzett munkájához, látogass el a www.asapministries.org oldalra, vagy hívd a következő telefonszámot: 1-866-365-3541.

Feltétlen hit

Egy nemes fia halálos betegen fekszik Kapernaum városában. Úgy tűnik, hogy édesapja hiába igyekezett megmenteni. Egy hírnök sietős léptekkel közelít a nemesember háza felé, és bebocsátást kér hozzá. Elmondja neki, hogy most jött Jeruzsálemből és épp Galileában van Isten prófétája, akit egyesek a régóta várt Messiásnak tartanak. Munkája nagy érdeklődést váltott ki Jeruzsálemben, magyarázza a hírnök, és tömegek követik őt. Lehetséges, hogy meg tudja gyógyítani a gyermeket.

Mialatt a nemes a hírnököt hallgatja, arckifejezése kétségbeesettből lassan reménytelivé változik. Nagy elhatározásában, hogy semmilyen lehetőséget ne mulasszon el, amely javíthatna fia állapotán, úgy dönt, hogy ő maga keresi fel a prófétát. A lelkében született remény megerősödik, mialatt felkészül az útra. Már virradat előtt a galileai Kána felé tart, ahol Jézus tartózkodik. Az út hosszú és nehéz, de semmi sem tántoríthatja el az aggódó édesapát. Amint megtalálja Jézust, arra kéri, hogy kísérje el Kapernaumba, és gyógyítsa meg a fiát. „Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek” – válaszol Jézus. Bizonyos mértékig hitt az apa, különben nem tette volna meg azt a hosszú utat abban a kritikus időszakban. De Krisztus növelni akarta a hitét. Az édesapa összetört szívvel könyörög: „Uram, jöjj, mielőtt a gyermekem meghal!” Attól tart, hogy minden perc egyre távolabb sodorja a fiát a gyógyulástól, és meghaladja a Gyógyító hatalmát. De mivel a hite még nem kifogástalan, és a Megváltó tökéletes hitre akarja vezetni, így válaszol: „Menj el, a te fiad él.” „És hitt az ember a szónak, amit Jézus mondott néki, és elment.” Megbizonyosodva afelől, hogy fia rettegett halála nem fog bekövetkezni, a nemesember nem kérdez és nem is keres magyarázatot. Hisz. Újra és újra visszapörgeti emlékezetében a szavakat: „a te fiad él”. És a Megváltó szavainak ereje villámként világítja meg a Kánától Kapernaumig vezető utat, a gyermek pedig meggyógyul. A nemesember azáltal mutatja meg a hitét, hogy nem ragaszkodik Jézus jelenlétéhez, így Sátán hatalma szétfoszlik. A haldokló fiú megérzi a helyreállítás örömét. Az ágy mellett virrasztó emberek lélegzet-visszafojtva figyelik élet és halál konfliktusát. És amikor az égető láz egy pillanat alatt elmúlik, elcsodálkoznak. Tudatában lévén az édesapa aggodalmának, elé sietnek, és az örömhírrel köszöntik. Az apának egyetlen kérdése van: Mikor kezdett el javulni a gyermek állapota? Elmondják neki, és elégedett a válasszal. Hitt, amikor hazaindult, most pedig bizonyosság koronázta meg a hitét. Szent légkör veszi körül, és ahogy teljesen meggyógyult fiára tekint, lelki életerő szenteli meg egész lényét. Megtért. Egy kisgyermek egyszerű hitével kapta meg a mennyek országának nagy ajándékát. Ugyanaz az erő, amely helyreállította a gyermek egészségét, száműzte a hitetlenséget az apa szívéből. Micsoda tanúja lett ez a nemesember Krisztusnak! A fia életét kérte, nem számítva arra, hogy ő maga is kap majd valamit. De rájött, hogy nagy hatalom vette uralma alá a lelkét. A lélek és a test orvosaként ismerte meg Jézust. Békével és örömmel telve kiáltja: Ma lett üdvössége ennek a háznak! Krisztus lelki életet lehelt belé, annak minden átalakító erejével együtt, és a boldog édesapa hirdetni kezdte a Megváltó csodálatos erejét Kapernaumban. Krisztusért végzett munkánk során többre van szükségünk a nemesember megkérdőjelezhetetlen hitéből. „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” Hit által látjuk meg Istent az ígéreteiben, és fegyverkezünk fel állhatatossággal. A keresztény tudja, kiben hisz. Nemcsak olvassa a Bibliát, hanem meg is tapasztalja annak erejét. Nemcsak hallott Krisztus igazságáról, hanem ki is nyitotta lelkének ablakait az igazság Napjának fénye előtt. Olyan tudással rendelkezik, amelytől nem lehet megfosztani. Aki bízik a Megváltóban, nyitva találja a menny kapuit, és elárasztja őt az Isten trónjától származó dicsőség. – The Youth’s Instructor, 1902. december 4.

Hit által látjuk meg Istent az ígéreteiben, és fegyverkezünk fel állhatatossággal. A keresztény tudja, kiben hisz.

 

MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK
1. Hogyan szerzett tudomást a nemesember Jézusról?

Ismersz olyan embereket, akik hozzá hasonlóan kétségbeeséssel és csüggedéssel küzdenek? Hogyan oszthatnád meg velük Jézust olyan módon, hogy ez a tapasztalat reményt adjon nekik, és arra késztesse őket, hogy maguk keressék fel a Megváltót?

2. Az apa csak egyetlen dolgot szeretett volna elérni – hogy Jézus meggyógyítsa a fiát. Melyik két dolgot tette meg érte Jézus?
Földi áldás:

Lelki áldás:

Mit szeretne érted tenni Isten? Ef 3:20

3. Isten gyakran késik az imáinkra adott válaszaival olyankor, amikor földi áldásokat kérünk Tőle. A nemesember története alapján mit gondolsz, miért van ez így?

4. Keresd meg a szótárban az „egyszerű” és a „bizalom” szavakat! Ezután írd át ezt a mondatot a saját szavaiddal: „A hit nagyon egyszerű dolog; egyenlő az Istenbe vetett bizalommal.”

5. Hogyan teremt a megnövekedett hit több lehetőséget a Krisztusról való bizonyságtételre?

6. Milyen hitből van többre szükségünk a Krisztusért végzett munkánk során?

7. Hogyan segít a megnövekedett hit állhatatosabbá, határozottabbá és kitartóbbá válnod Krisztus iránti elkötelezettségedben?

8. Hogyan tudna változtatni az Istenbe és a Szavába vetett feltétlen bizalom gondolkodásodon és cselekedeteiden? Sorolj fel legalább három konkrét példát!

9. Mi a jutalma a Jézusba vetett abszolút, fenntartás nélküli bizalomnak?

Egy havas, januári szombat reggel volt New Yorkban. Ruthie, amazon-papagájunk (Ruthie baba) azzal ostromolta Merlint, a férjemet, hogy vigye magával a zuhany alá. Ruthie szereti a vizet.

Merlin próbált ellene állni a papagáj állhatatos ragaszkodásának. De a madár győzött, és Merlin megengedte neki, hogy a vállán lovagoljon a zuhanyzóban. Ruthie őszinte víz iránti lelkesedése és öröme kielégítő jutalmat jelentett, de végül Merlin óvatosan a hálószoba és a fürdő közötti nyitott ajtó tetejére helyezte a madarat, mivel az a hely a magasban melegebbnek bizonyult a vizes madár számára azon a hideg napon. Ruthie elégedetten pihent – hagyta, hogy a tollai megszáradjanak, míg Merlin a gyülekezetbe készült. Hirtelen Merlin aggodalommal teli kiáltását hallottam: „Juanita, gyere gyorsan! Azt hiszem, megöltem Ruthie-t!” Még időben odaszaladtam, hogy lássam, amint a vérző és megcsonkított Ruthie-t óvatosan egy, a madárház padlójára terített újságpapírra helyezi, közvetlenül a hálószobánk ajtaja előtt. Ruthie remegve kuporodott össze. Egy folyamatosan szélesedő vértócsa ivódott az újságpapírba, amely a lába helyén tátongó lyukból áradt. Már csak néhány vékony ín tartotta a testén lógó maradék lábfejét. Merlin gyötrődő hangon elmagyarázta, hogyan rohant vissza a hálószobába valamiért. Teljesen megfeledkezett az ajtó tetején szunyókáló madárról, és gyorsan becsapta a fürdőszoba ajtaját. A riadt madár egy pillanat alatt felébredt, és felrikoltott, amikor a lába és a lábfeje az ajtó és az ajtókeret közé szorult. Nem volt vesztegetni való idő. Mivel Merlinnek aznap egy különleges istentiszteleten kellett részt vennie koreai híveinkkel, megkért, hogy gyorsan vigyem el a madarat egy állatorvoshoz. Kezembe vettem egy telefonkönyvet, de a sárga lapokon szereplő írás el volt mosódva. Teljesen tehetetlennek éreztem magam, és megkérdeztem a férjemet, hogy imádkozhatunk-e a madárért, mielőtt bármi mást tennék. Mindketten maghajtottuk a fejünket Ruthie felett, aki nyilvánvalóan sokkot kapott a fájdalomtól és a vérveszteségtől. Számítottam rá, hogy a madár remegő teste bármelyik pillanatban holtan nyúlik el. Merlin imádkozott, és elmondta Istennek, mennyire sajnálja, hogy sérülést okozott a madárnak. Jézus nevében kérte az Urat, hogy gyógyítsa meg Ruthie- t, amennyiben ez megegyezik az akaratával. Az én imám is hasonló volt: arra kértem Istent, hogy gyógyítsa meg a tehetetlen madarat. Elmondtam, milyen nagy szükségünk van a segítségére, és hogy csak Ő teheti meg azt, ami szükséges, majd megköszöntem Neki, hogy meghallgatott minket. Kinyitottuk a szemünket, és Ruthie-t állva találtuk. A sérült láb és lábfej – egy törött körömcsúcs kivételével – teljesen meggyógyult. Nem voltak többé láthatóak az inak, és a lábfej sem volt összeroncsolódva. A helyén volt a lába, teljes épségben. A madár egészséges állapota sokkoló volt számunkra. Vajon csak álmodtuk mindezt? Nem, még mindig ott éktelenkedett egy véres folt a hálószobánkban található szőnyegen. Az újságpapír, amelyen Ruthie állt, még mindig át volt ázva a madár vérétől.

Ruthie úgy nézett ránk, mintha azt kérdezné tőlünk: „Mi a probléma?” 

Merlin szólalt meg először: „Azt hiszem, ez a madár meggyógyult!” 

Nyilvánvaló volt. (És most az egyszer azt kívántam, bárcsak nyitva tartottam volna a szemem imádkozás közben!) Örültünk, hogy mindketten jelen voltunk, és igazolhattuk a csodát. Merlin Ruthie felé nyújtotta a kezét, a madár pedig felugrott rá, mindkét lábával erősen megkapaszkodva. Merlin a ketrechez vitte a madarat, és Ruthie azonnal enni kezdett. Akkor már későre járt. Várni kellett a takarítással éjszakáig, amíg hazaértünk. 

Most, két évtizeddel később, Ruthie még mindig él, és még mindig tanúja egy irgalmas gesztusnak, amelyet Teremtő Istenünk egy, a zuhanyozást élvező kismadárral szemben tett meg!