Nemzetek, 2. rész

E heti tanulmányunk: 1Mózes 2:9-17; Ézsaiás 17:12-13; Dániel 2:31-35;  Dániel 7:1-3; Róma 3:10-19; Jelenések 10:1-11; Jelenések 12:15-16

Az évszázadok során egyesek úgy vélték, hogy a bűneset Isten akarata volt, vagyis Ő akarta, hogy az emberek bűnbe süllyedjenek, meghaljanak, és így Jézus személyében eljusson a kereszthez. Hiszen máskülönben hogyan tudta volna olyan nagy erővel és szemléletesen bemutatni az emberiség iránti szeretetének mélységét, mint azzal, hogy meghalt értünk a kereszten? Röviden: némelyek szerint Istennek szüksége volt az ember bűnbeesésére.
Ez iszonyatos, szörnyű elgondolás. Istennek soha nem volt az a szándéka sem Sátánnal, sem az emberiséggel, hogy bűnbe essen. Sátán, majd pedig az ember lázadása végzetes következményekkel járó tragédia, és ha ősszüleink nem buknak el, teljes maradt volna az Istennel való kapcsolatunk, örömünk.
A héten tovább vizsgáljuk a problémákat, amelyeket a bűneset okozott, valamint az, hogy a nép Isten vezetése helyett emberi vezetőket akart. Dániel próféta könyvében komoly kinyilatkoztatást kapunk minderről. Ez is bemutatja, hogy igaza volt Istennek, amikor figyelmeztette népét arra, ami akkor történik, ha tőle elfordulva földi uralkodókat választanak. Pontosan azt is kapták, földi királyokat: bűnösök uralkodnak bűnösök felett, ez pedig egyáltalán nem lehet jó kombináció.

Május 3. – A kisifjúság szombatja

A bűn eredetére lehetetlen olyan magyarázatot találni, ami megindokolná létezését. De eleget tudhatunk mind a bűn eredetéről, mind végleges megszüntetéséről ahhoz, hogy világosan lássuk: Isten igazságosan és jóakarattal kezeli a bűnt. Semmit sem tanít a Szentírás világosabban, mint hogy az Úr semmiképpen sem felelős a bűn létrejöttéért; hogy Ő nem vonta vissza önkényesen kegyelmét; hogy nem volt hiba kormányzatában, ami alkalmat adott volna a lázadásra. A bűn „betolakodó”, amelynek nem lehet a jelenlétét megindokolni. A bűn titokzatos, érthetetlen; mentegetése egyenlő volna igazolásával. Ha mentséget lehetne találni rá, vagy okot létezésére, akkor megszűnne bűn lenni. A bűnre egyetlen meghatározás van, amelyet Isten Igéje ad: „a bűn pedig a törvénytelenség”; egy olyan elv testet öltése, mely harcban áll a mennyei kormányzat alapjával: a szeretet nagyszerű törvényével. – A nagy küzdelem, 492. o.

Lucifer lassanként helyet adott az önfelmagasztalás vágyának. A Szentírás ezt mondja: „Szíved felfuvalkodott szépséged miatt; megrontottad bölcsességedet fényességedben.” (Ezék 28:17) „Ezt mondád szívedben… hasonló leszek a Magasságoshoz.” (Ésa 14:13–14) Ez a hatalmas angyal, aki minden dicsőségét Istentől kapta, eljutott oda, hogy ezt magának tulajdonította. Nem volt megelégedve pozíciójával, pedig a mennyei seregnél is nagyobb megbecsülésben részesült. Már az egyedül a Teremtőnek járó hódolatot is magának kívánta. Nem arra tanította a teremtett lényeket, hogy Istent szeressék mindenekfelett, és neki engedelmeskedjenek. Inkább magának akarta szolgálatukat és hűségüket biztosítani. Megkívánta azt a dicsőséget, amellyel a Fiát ruházta fel a végtelen Atya, ez az angyalfejedelem arra a hatalomra pályázott, melyre egyedül Krisztusnak volt joga. Ekkor megbomlott a menny tökéletes harmóniája. Lucifer a Teremtő helyett önmagát akarta szolgálni. Ezt látva balsejtelem támadt azokban, akik Isten dicsőségét a legfontosabbnak tartották. A mennyei tanácsban az angyalok kérlelték Lucifert. Isten Fia felhívta figyelmét a Teremtő nagyságára, jóságára és igazságos voltára, törvényének szentségére és változhatatlanságára. Az Úr maga alkotta meg a menny rendjét; és ha Lucifer eltér attól, meggyalázza alkotóját, és romlást hoz magára. De a végtelenül szeretetteljes és irgalmas figyelmeztetés csak ellenállást váltott ki Luciferből. Engedte, hogy a Krisztussal szembeni féltékenysége eluralkodjon benne, és még elszántabb lett. – Pátriárkák és próféták, 35. o.

Mivel Isten kormányzatának alapja a szeretet törvénye, az összes teremtett lény boldogsága azon múlt, hogy tökéletes összhangban vannak-e a törvény nagyszerű elvével, az igazságossággal. Az Úr szeretetből fakadó szolgálatot kíván minden teremtményétől – olyan hódolatot, mely Isten jellemének megértéséből fakad. A Teremtő nem talál örömöt a kikényszerített engedelmességben. Mindenkinek szabad akaratot ad, hogy önként szolgálhasson neki. – A nagy küzdelem, 493. o.

Az Éden kertje volt az első emberpár tanterme, ahol a teremtett világgal való találkozásaik során ők és az utódaik vég nélkül, mind többet és többet megtudhattak volna a Teremtőről. „Ádám és Éva nemcsak Isten atyai gondoskodását élvező gyermekek voltak – mutat rá Ellen G. White –, hanem tanulók is a végtelen bölcs Isten iskolájában… A látható világegyetem titkai – »a tökéletes tudásnak csudái« (Jób 37:15) – az eligazítás és öröm kimeríthetetlen forrását kínálták nekik” (Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 24. o.).

1Móz 2:16­17 verse a cvh (megparancsol) szógyök első előfordulási helye. Isten megparancsolta az embereknek, hogy ne egyenek a jó és a gonosz tudásának fájáról. Hogyan lehet tiltott bizonyos ismeret? Vajon nem mindig hasznos, ha többet tapasztalunk és több mindent megismerünk? A Szentírás szerint nem. Istennek az volt a szándéka, hogy népét mélyreható módon tanítja, miközben megóvja őket a hosszú szenvedéstől, amit bizonyos ismeretek okoznak, mint ami később bekövetkezett, amikor az emberek az Úr vezetése helyett földi uralkodót választottak.

Évezredekkel később, amikor Izrael királyt kért, az Úr felvázolta a következményeket (erről a múlt héten esett szó). Közölte: az idők végéig érvényben marad a döntésük, hogy kilépnek közvetlen vezetése alól. Izrael királyai egyre gonoszabbak lettek, Isten szövetséges népe pedig elvilágiasodott, eltávolodtak a céltól, ami felé haladniuk kellett volna, ezért az Úr még többet adott nekik abból, amit akartak: az emberi uralomból.

Sokat tanulhatunk, ha ennek hátterén közelítünk Dániel próféta könyvéhez. A látomásokban bemutatott birodalmak egymás utáni sora nem csupán a „népek” (a pogányok), hanem Izrael kudarcai ellen is vádiratnak számítanak, mivel nem akarták követni Isten parancsolatait. A kezdetben az Édenben kapott szabadság helyett az elnyomatás évszázadai váltak tanteremmé. A készséges szívűek felmérhették az éles ellentétet a világi birodalmak és Isten országa között.

Az oktatási rendszer, amelyet Isten a kezdet kezdetén megalapított, mintaként kell, hogy szolgáljon az embernek, amíg csak tart a világ. Azért hozta létre az Éden iskoláját a Teremtő, hogy az alapelveket szemléltesse. Az Édenkert volt az osztályterem, a természet a tankönyv, a Teremtő maga a tanár, az emberiség ősszülei pedig a tanulók. […]
A természet könyve élő példázatokat kínált nap mint nap nekik, és a tanulságok és örömök kimeríthetetlen forrását jelentette számukra. Az erdő faleveleire, a hegyek köveire, minden csillagra, a földön, az égen és a levegőben levő valamennyi teremtett dologra Isten neve volt írva. Az Édenkert lakói egyaránt beszélgettek az élő és élettelen teremtményekkel: a levelektől, a virágoktól, a fáktól, a vizek óriásaitól kezdve a napfényben lebegő porszemekig mindegyiktől szorgalmasan gyűjtögették az élet titkait. A föld első iskolájában a tanulók tantárgyai közé tartozott Isten dicsősége, amely az egekben volt látható: a bolygók megszámlálhatatlan sokaságának rendezett pályája, a felhők lebegése (Jób 37:15), a fény és a hang, a nappal és az éjszaka csodái. – Nevelés, 20–21. o.

Isten feladatot adott Ádámnak és Évának. Éden volt ősszüleink első iskolája, és Isten volt a tanítójuk. Megtanultak földet művelni, és hogy miként vigyázzanak mindarra, amit az Úr a kertbe ültetett. Nem megalázónak, hanem nagy áldásnak tartották a munkát. A szorgalommal végzett munka kellemesnek tűnt Ádám és Éva számára a bűnbeesés előtt. Minden engedelmeskedett a fejlesztésre és tökéletesítésre tett erőfeszítéseiknek, viszont ezt az állapotot Ádám bűne megváltoztatta. Isten mégis úgy döntött, hogy az ember ezután verítékkel szerezze meg a kenyerét, viszont ez nem átokként hangzott el. Ha hittel és reménységgel munkálkodik, akkor áldást kap Ádám minden leszármazottja. Istennek sosem volt szándékában, hogy az ember tétlenül éljen, de minél mélyebbre süllyedt a bűn átkában, annál inkább eltávolodott az isteni rendtől. – Manuscript 8/a, 1894.

A menny is iskola: tanulmányozásának területe a világegyetem, tanítója a Mindenható. Ennek az iskolának egyik ágát az Édenben alapította az Úr, és a megváltás tervének befejezése után újra folytatják majd a tanulást az Édenben. (...)
A kezdetben alapított édeni iskola és az eljövendő világ iskolája között peregnek le világunk hosszú történelmének eseményei, az emberiség törvényszegésének, szenvedésének, az isteni áldozatnak, a halál és a bűn feletti győzelemnek történetei... Isten visszaállítja színe elé az embert, mint kezdetben, és újra Ő fogja tanítani: „Hadd ismerje meg népem az én nevemet... ama napon! Hogy én vagyok, aki mondom: Ímé, itt vagyok!” (Ésa 52:6)
Akkor eltűnik a fátyol, amely most elhomályosítja látásunkat, és szemünk meglátja a szépségnek azt a világát, amelyből most csak halvány fénysugarakat fogunk fel a mikroszkóppal. Amikor majd a menny dicsőségét szemléljük, amelyet most távolról vizsgálgatnak távcsővel; amikor eltűnik a bűn rozsdája, és az egész föld az Úrnak, a mi Istenünknek szépségében jelenik meg, akkor óriási terület nyílik meg a kutatásaink előtt! – Boldog otthon, 547. o.

Isten a babiloni fogság idején, Dániel próféta által érzékeltette a legmegkapóbb módon, hogy milyen a kapcsolat népe és a világ birodalmai között. Izrael már nem volt autonóm. Learatták döntéseik következményeit (és talán tanultak azokból?).

A 19. század végén sokan megújult bizalommal gondoltak az emberi fejlődésre. A párizsi világkiállítás (1900) például az optimista jövőkép figyelemre méltó szemléje volt. A technológiai és tudományos fejlődéssel bizonyára vége lesz az emberiség sok szörnyű problémájának! A 20. századba lépve számos gondolkodó hatalmas derűlátással úgy vélekedett, hogy az emberiség csodálatos új korszakát vezetik be a felvilágosodás eszméi, az ember egyre jobbá válása és az ész hatalma.
Az I. világháború azonban csakhamar szertefoszlatta ezeket az álmokat, és mire véget ért a 20. század, mintegy kétszázmillió ember veszett oda a háborúkban. Technológiai fejlődés történt, de erkölcsi bizonyosan nem. Dr. Martin Luther King gondolata nyomán: a rakétáink irányítottak, de az embereink félrevezetettek. Ez pedig valóban félelmetes kombináció.
A próféciák tanulmányozói közül sokan felfigyeltek arra Dániel 2. fejezetében, hogy az egymás után következő fémek értéke csökken: az aranyat követi az ezüst, az ezüstöt a réz, a rezet a vas, végül pedig a vas agyaggal keveredik.
Charles Darwin, Marx Károly és más 19. századi gondolkodók bizonygatták, hogy az ember felfelé tart, biológiailag és társadalmilag egyre fejlettebb lesz. Bizonyos szempontból az emberi élet valóban jobbá vált (legalábbis fizikailag), de ki az, aki a béke, a biztonság és a jólét tekintetében nagy optimizmussal tekint a világ jövőjére, annak alapján, ahogyan most vezetik?

Isten Igéjének tanulója a nemzetek történelmében megláthatja az isteni jövendölések szó szerinti teljesedését. Babilon végül összeomlott, darabokra hullott, és semmivé lett, mert uralkodóik jólétükben azt gondolták, hogy nem függnek Istentől, és országuk dicsőségét emberi eredménynek tulajdonították. A menny azért is sújtotta haragjával a Médó–Perzsa Birodalmat, mert lábbal tiporta Isten törvényét. Az Úr félelme nem talált helyet a nép többségének szívében. Elharapódzott a gonoszság, istenkáromlás és romlottság. Az utána következő birodalmak még becstelenebbek, még erkölcstelenebbek voltak, és egyre mélyebbre süllyedt erkölcsi értékük mértéke.
A föld minden uralkodója a mennytől kapja hatalmát, és azon múlik sikere, hogyan használja. Mindegyikükhöz szól a mennyei vigyázó: „Én öveztelek föl, noha nem ismertél.” (Ésa 45:5) Mindegyikük számára létkérdés, hogy levonja-e a tanulságot a Nabukodonozorhoz intézett szavakból: „Hagyj fel vétkeiddel, légy igazságos, és gonoszság helyett bánj irgalmasan a szegényekkel! Így boldogan élhetsz sokáig.” (Dán 4:24)
Aki megérti ezeket a dolgokat – megérti azt is, hogy „az igazságosság felmagasztalja a népet”, hogy „igazság teszi szilárddá a trónt”, és „szeretet támogatja trónját” (Péld 14:34; 16:12; 20:28). Aki felismeri ezen elvek megvalósulását, amikor megmutatkozik Isten hatalma – annak hatalma, aki „királyokat taszít el, és királyokat támaszt” –, megérti a történelem filozófiáját.
Ez csak az Úr szavában tárul fel világosan. Isten megmutatja benne, hogy a népek erőssége – éppúgy, mint az egyéneké – nem azokban a lehetőségekben és adottságokban rejlik, amelyek látszat szerint legyőzhetetlenekké teszik őket; nem is elismert nagyságukban található. Erősségük mércéje a hűség, mellyel Isten szándékát betöltik. – Próféták és királyok, 501–502. o.

Míg a Nabukodonozor álmában kinyilatkoztatott állokép egyfelől a dicsőséges földi hatalmak bukását mutatja be, másfelől rámutat a vallásosság és erkölcsösség hanyatlására is az emberek között. Ha a nemzetek megfeledkeznek Istenről, egyre gyengébbekké válnak erkölcsi téren.
Azért bukott el Babilon, mert jólétében megfeledkezett az Úrról, és emberi megvalósításoknak tulajdonította jólétét, dicsőségét. A menny haragja sújtotta a Médó–Perzsa Birodalmat, mivel lábbal tiporta Isten törvényét. Az Úr félelme nem talált helyet az emberek szívében. A birodalmat gonoszság, szentségtörés és korrupció jellemezte. Az ezt követő birodalmak még aljasabbak és még korruptabbak lettek. Azért buktak el, mert feladták az Isten iránti hűségüket. Miközben megfeledkeztek az Úrról, még mélyebbre süllyedtek az erkölcstelenségben. – Youth’s Instructor, 1903. szeptember 22.

Dániel 2. fejezetének álmát először egy babiloni király látta, a 7. fejezet látomását viszont egy héber próféta, Isten szövetséges népének tagja kapta.
Dánielnek Isten ugyanazt a témát mutatta meg, mint Nabukodonozornak, csak más perspektívából. Dániel nem szobrot látott, hanem a vizet felkavaró szél nyomán a tengerből kiemelkedő nemzetek sorát. Ezek a népek folyamatos küzdelemben álltak, ebből következően egyre változtak az erőviszonyok. Zsolt 65:7-­9, Ézs 17:12­-13 és Jer 46:7-­8 versei például az áradások és hullámok hasonlatával érzékeltetik a népek küzdelmeit.
A pogány birodalmak tengerében ezzel szemben legalább egy időre a béke és biztonság szigete volt az ígéret földje – szent nép, amit Isten az uralma szilárd alapjára épített, más volt, mint a környező zabolátlan népek.

Dániel a partról figyelte a pogányok kaotikus harcát, amikor hirtelen egy vadállat megindult kifelé a szárazra – az ő területére! A pogányok problémája ekkor az ő népe problémájává is vált. Eldöntötték, hogy úgy élnek, mint a pogányok, ezért a pogányokkal (és a pogányok alatt) fognak élni. A babiloni uralomtól kezdve Isten szövetséges népe soha többé nem élvezett teljes vagy tartós autonómiát.
Isten népe elvesztette önrendelkezési jogát, és ez így marad az idők végéig, amikor Krisztus végül visszaveszi jogos uralmát Királyunkként. Az Újszövetségben Isten népének szenvedése folytatódott a Római Birodalom, majd pedig a pogány Róma utódjának, a kis szarvnak a keze alatt. A történelem tanúsága szerint voltak jobb népek, békésebb korszakok,
de a nemzetek, népek, birodalmak történelmében többnyire az egyik tragédia a másikba torkollott, az egyik elnyomó után a másik hatalom kerekedett felül, ráadásul gyakran olyan uralkodók alatt, akik állítólag népük javát tartották szem előtt. Mennyire ellentétes mindez azzal a vezetéssel, amit Isten szánt népének. Bárcsak azt választották volna!

Minden nemzet, amely felkerült a világ színpadára, azért kapta meg ezt a lehetőséget, hogy nyilvánvalóvá legyen, betölti-e a „vigyázó és szent” által neki szánt rendeltetését. A jövendölés végigkövette a világ nagyhatalmainak emelkedését és bukását: Babilont, Médó-Perzsiát, Görögországot és Rómát. Mindezek – és a kisebb hatalmú nemzetek – sorsában a történelem megismételte önmagát. Mindegyiknek megvolt a próbaideje, mind elbukott, dicsősége elhalványult, hatalma megszűnt, és helyét más foglalta el.
Habár a nemzetek elutasították Isten elveit, és ez bukásukat okozta, mégis nyilvánvaló, hogy valamennyi mozzanatban a menny mindent átfogó terve halad előre. – Nevelés, 176–177. o.

Az Izraeltől elvett jutalmat sorra átruházták előbb a babilóniai, majd a médó-perzsa, aztán pedig a görög és a római birodalomra. Isten így szól: „Ez sem lesz állandó, míg el nem jő az, akié az uralkodás, és néki adom azt!”
Mindez hamarosan be fog következni. Az idők jelei azt mutatják, hogy magasztos és ünnepélyes események küszöbén állunk. Minden forrong világunkban. A Megváltó eljövetelét megelőző eseményekről szóló próféciák a szemünk láttára teljesednek. „Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről… Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lesznek éhségek és döghalálok és földindulások mindenfelé.” (Mt 24:6–7)
A jelen különösen fontos az élők számára. Elöljárók és államférfiak, bizalmi és tekintélyes pozíciókat betöltő vezetők, mélyen gondolkó férfiak és nők figyelik a körülöttünk zajló eseményeket. Látják a nemzetek közötti feszültségeket. Felfigyelnek a nyugtalanságra, amely eluralkodik a föld lakóin, és elismerik, hogy döntő fontosságú események előtt állunk, és hogy a világ sosem látott válság elé néz.
Az angyalok még tartják a háborús szeleket, míg nem figyelmeztetik a világot az elközelgő végre. Viszont már gyülekeznek a felhők, és hamarosan lecsap a vihar a földre. Amikor Isten megparancsolja angyalainak, hogy engedjék szabadon a szeleket, leírhatatlan összecsapásra számíthatunk. […]
Ó, milyen fontosak a mi számunkra, akik a jövendölések teljesedésének idején élünk, és milyen érdeklődést szül a szívünkben ezen események leírása, amit Isten gyermekei vártak, és amiért ősszüleink imádkoztak, miután elhagyták Édent! – Advent Review and Sabbath Herald, 1905. november 23.

A föld és a tenger képeiből sokat megtudhatunk, kiváltképp a próféciával kapcsolatban. Figyeljük meg a föld és a tenger egymással ellentétes szimbólumait a bibliai próféciában!
„Amikor szimbolikus értelemben egymás mellé kerül a föld és a tenger, a föld gyakran a rendezett világot, vagy akár Izrael országát jelenti, míg a tenger fenyegetően a pogány népekre utal, ahogy a tenger fenyegeti a földet” (Symposium on Revelation. 1. köt. szerk. Frank Holbrook, Silver Spring, MD, 1992, Hetednapi Adventista Egyház Bibliakutató Intézete, 260. o.).
Eszerint a föld az Isten uralmán alapuló stabilitás területe, míg a tenger az emberi büszkeség alapján álló népek instabil forrongását jelképezi.

Figyeljük meg, hogy a sárkány vízzel üldözi az asszonyt (az egyházat). Amint láttuk, a próféciában a víz gyakran a világi kormányzatokat, valamint a sokszor azokhoz társuló felfordulást és káoszt szimbolizálja. Láthatjuk, a történelem nagy részében hogyan tudta Sátán felhasználni a vezetőik által feltüzelt tömegeket Isten népének üldözésére. A hetednapi adventisták értelmezése szerint Jel 12:16 utalás arra, hogy az üldözött hívők az Újvilágba menekültek. Amennyiben helyesen értjük a szárazföld és a víz jelentését, mi következik ebből az amerikai államalapítással kapcsolatban?
Tekinthetünk Amerikára „szárazföldként” úgy, mint az ígéret földjére, vagyis mint Isten népe számára kijelölt helyre? Lehetséges, hogy a szárazföldből feljövő fenevad ezért tűnik először a bárányhoz hasonlónak? Amerika ugyan nem lett „Új Izrael”, aminek látni szerették volna némelyek az alapítói közül, de az üldözöttek milliói számára hosszú ideig a vallásszabadság földje volt.
Sajnos azonban ez a bárányra emlékeztető fenevad egy nap úgy szól majd, „mint a sárkány” (Jel 13:11). Az Egyesült Államok hosszú ideje a vallásszabadság jelzőtüze az üldözöttek számára, de egy nap majd a legfőbb vallási üldözővé lesz! Ez újabb példa arra, mi történik, ha Isten helyett emberi vezetőt választanak.

Azt a fenevadat, melynek a bárányéhoz hasonló szarvai voltak, János a „földből” látta feljönni. Az így jelképezett nemzet más hatalmak megdöntése nélkül jut uralomra. Lakatlan területen támad, és fokozatosan, békésen nő naggyá. Nem támadhatott tehát az Óvilág zsúfolt és viszálykodó nemzetei között „népek... és sokaságok és nemzetek és nyelvek” viharzó tengerén. Tehát a nyugati kontinensen kell keresnünk.
Az Újvilágban melyik nemzet emelkedett 1798-ban – az erősség és nagyság ígéretével – hatalomra, mely magára vonta a világ figyelmét? A szimbólumok alkalmazhatóságához nem fér kétség. Egyetlen nemzet és csakis egy elégíti ki e prófécia meghatározásait. A szimbólumok félreérthetetlenül az Amerikai Egyesült Államokra mutatnak. E nemzet emelkedésének és fejlődésének ecsetelésekor a szónok és a történész öntudatlanul újra és újra ugyanazt a gondolatot fejezi ki, szinte pontosan ugyanazokkal a szavakkal, mint a Szentírás írója. A próféta látta a fenevadat „feljönni a földből”. A fordítók által „feljönni”-nek viszszaadott kifejezés szó szerint azt jelenti, hogy „felnő vagy kibújik, mint egy növény”. Amint láttuk, ennek a nemzetnek olyan területen kellett támadnia, amely előzőleg kívül esett az európai civilizáció körén. – A nagy küzdelem, 440. o.

A bárányszarv és a sárkányhang – mint szimbólum – a vele ábrázolt nemzet állításai és gyakorlata közötti kirívó ellentmondásra mutat rá. A nemzet „szólása”: törvényhozói és bírósági szerveinek ténykedése. Ez a nemzet intézkedéseivel meghazudtolja azokat a liberális és békés elveket, amelyeket politikájának alapjaként fektetett le. Az a jövendölés, hogy úgy szól, „mint a sárkány”, és hogy „az előbbi fenevadnak minden hatalmasságát” gyakorolja, világosan jelzi annak a türelmetlen és üldöző magatartásnak a kialakulását, amiről a sárkány és a párducszerű fenevad által jelképezett nemzetek árulkodtak. Az a kijelentés pedig, miszerint a kétszarvú fenevad „azt cselekszi, hogy a föld és annak lakosai imádják az első fenevadat”, azt mutatja, hogy ez a nemzet felhasználja tekintélyét olyan szertartások gyakorlásának elrendelésére, amelyekkel a pápaságnak hódol.
Ez az intézkedés szöges ellentétben áll ennek az államnak az elveivel, a szabadság szellemével, a Függetlenségi Nyilatkozat félreérthetetlen és súlyos kijelentéseivel, valamint az alkotmánnyal. A nemzet alapítói bölcsen vigyáztak arra, hogy az egyház ne vegye igénybe a világi hatalmat, mert ennek elkerülhetetlen következménye a türelmetlenség és az üldözés. Az alkotmány gondoskodott arról, hogy „a kongresszus ne hozzon olyan törvényt, amely valamely vallás alapítását érinti, vagy annak szabad gyakorlását tiltja”. Az alkotmány tiltja, hogy „a vallás az Egyesült Államokban” egyszer is valamilyen közhivatalra való alkalmasság próbaköve legyen. Az államhatalom csak a nemzet szabadságát védő intézkedések durva megsértésével kényszerítheti bármilyen vallási szertartás gyakorlását. De ez az eljárás sem következetlenebb, mint maga a szimbólum: a tiszta, szelíd és ártatlan bárányszarvú fenevad úgy beszél, mint a sárkány. – A nagy küzdelem, 442. o.

A maradék egyház az Újvilágban született, ott, ahol a vallásszabadságra vágyók menedéket kerestek a 17­-18. században. A hosszú ideig fennálló vallási és politikai akadályok miatt máshol aligha lehetett volna olyan gyors és erőteljes ennek a mozgalomnak az indulása, mint az Újvilágban, a későbbi Amerikai Egyesült Államokban.

Az angyal hangosan szól, hasonlóan Jelenések 14. és 18. fejezeteinek angyalaihoz. A történelem sürgető ideje volt a maradék egyház munkájának megalapozása, „sok népek és nemzetek, és nyelvek és királyok” (Jel 10:11) érdekében. Az angyal kezében „egy… könyvecske” (Jel 10:2), valószínűleg Dániel próféta könyve (lásd Dán 12:4), ami hosszú generációk óta ekkor nyílt ki először. Az angyal egyik lába a tengeren, a másik a szárazföldön áll. Ez talán arra utal, hogy az üzenet eljut az egész glóbuszra, az Ó és az Újvilágba egyaránt, illetve, hogy minden népnek szól: azoknak, akik a szárazföldön élnek, de azoknak is, akik a „pogányok” tengerében vannak. Végre valahára az egész világot beragyogja Isten dicsősége, és Jelenések 14. fejezetének utolsó üzeneteit elviszik mindenkihez. Egyházunk – Izraelhez hasonlóan – arra kapott megbízást, hogy hirdesse az evangéliumot „az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég” (Mt 24:14).
Isten grandiózus befejezés felé tereli az emberiség történelmét, amikor vége szakad az emberi birodalmaknak, Krisztus pedig elfoglalja örök trónját. Olvassuk el Dán 2:34-35, 44-45 verseit! A Biblia minden félreértést kizáróan világossá teszi, hogy vége lesz minden emberi országnak, nyomuk sem marad, mint ahogy a sok szörnyűségnek sem, amit maguk után hagytak, a helyüket pedig Isten örök országa veszi át, ahol többé nem lesz bűn, szenvedés, betegség, gonoszság, sem halál!

Az Úrnak népe van a földön, mely követi a Bárányt, bárhová megy. Ezrek nem hajtottak térdet a Baálnak. Ezek állnak majd vele a Sion hegyén. Előbb azonban a földön kell teljes fegyverzetben állniuk, készségesen fáradozva a pusztulásra készek megmentésén. Mennyei angyalok végzik a kutatást, s lelki tevékenységet követel meg a jelen igazságban hívőktől, hogy csatlakozzanak az angyalok munkájához. Nem kell várnunk az elváltozásra, hogy Krisztust kövessük. Isten népe idelenn is megteheti ezt. Csak akkor fogjuk követni a Bárányt a mennyei udvarokba, ha előbb idelenn követtük Őt. Attól függ, vajon követni fogjuk-e Őt a mennyben, ha most megtartjuk parancsolatait. Ne neki-nekilendülve vagy szeszélyesen kövessük csupán Krisztust, amikor előnyünk származik belőle. Jézus követését kell választanunk. Mindennapi életünkben kövessük példáját, amint a nyáj bizakodva követi pásztorát. Követnünk kell az érte való szenvedésben, minden lépésnél így szólva: „Ha megöl is, bízom benne.” Az ő életgyakorlatának kell a mi életgyakorlatunknak lennie. S amint így törekszünk hasonlóvá válni hozzá, s akaratunkat az ő akaratával hozni összhangba, Őt fogjuk kinyilatkoztatni. – A Te Igéd igazság, 7. köt., 978. o.

Jánost nem kisebb személy, mint Jézus Krisztus utasította a hatalmas angyal képében. Jobb lábát a tengerre, bal lábát a földre téve mutatja, milyen szerepet játszik a Sátánnal folytatott nagy küzdelem záróeseményeiben. Testhelyzete jelzi az egész föld fölötti hatalmát és tekintélyét. A viszály korról korra egyre erősödött, mind elszántabb lett, s erősödni fog a végső eseményekig. A sötétség hatalmasságainak mesteri működése ekkor hág tetőpontra. Sátán gonosz emberekkel szövetkezve félrevezeti az egész világot és azon egyházakat, melyek nem fogadják be az igazság szeretetét. Ennek ellenére a hatalmas angyal figyelmet parancsol, hiszen hangos szóval kiált. Meg fogja mutatni hangja hatalmát és tekintélyét azoknak, akik összefogtak az igazság ellenében az ördöggel. […] Az angyal helyzete (fél lábbal a földön, féllel a tengeren) az üzenet széleskörű hirdetését jelzi. Át fogja szelni a széles vizeket, hirdetni fogják más országokban, sőt, az egész világon is. Az igazság megértését, az üzenet örömteli elfogadását a kis könyv megevése jelképezi. Az Urunk eljövetelére vonatkozó időpont-jövendölés drága üzenet volt lelkünknek. – A Te Igéd igazság, 7. köt., 971. o.

További tanulmányozásra: Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, „Bábel tornya” c. fejezet, 87–92. o., A nagy küzdelem, „Egy reformációs munka” című fejezet (451. o.); Maranatha, „A három angyal üzenete” című fejezet (173. o.).

„»Láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala« (Jel 21:1). A tűz, amely a gonoszokat megemészti, megtisztítja a földet. Elsöpri az átok minden nyomát. Nincs örökké égő pokol, amely a megváltottakat a bűn félelmetes következményeire emlékezteti.
A bűnnek csak egy emléke marad: Megváltónk örökre viselni fogja kereszthalálának nyomait. A bűn kegyetlen munkájának semmi emléke nem marad, csak a sebhelyek Krisztus fején, oldalán, kezén és lábán. A megdicsőült Krisztust szemlélve a próféta így szól: »Ragyogása, mint a napé, sugarak támadnak mellőle, és ott van az Ő hatalmának rejteke« (Hab 3:4). A megsebzett oldalából folyó vér békítette meg az embert Istennel. Ott van az Üdvözítő dicsősége, ott van az »Ő hatalmának rejteke«. A Megváltó áldozata »elégséges… a megtartásra«; ezért arra is van hatalma, hogy megsemmisítse azokat, akik Isten irgalmát semmibe vették. Jézus a megalázás nyomait a legmagasabb érdemjelként viseli. A Golgota sebei a Megváltót dicsőítik, és hatalmát hirdetik az örök korszakon át” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2020, Advent Kiadó, 574. o.).

Naponkénti tanulmányozásra: 1Mózes 4–10; Ellen G. White: Az apostolok története, 18. fejezet

1. Miben állt a Kainra nehezedő átok?

2. Hány évet élt Noé atyja? 

3. Miért hívta be Isten Noét a bárkába?  

4. Mennyi időre szól a szivárvány jele, és mely élőlényeket érinti?

5. Mivel kell szembenézniük Isten igaz követőinek minden korszakban és minden országban?

Általános áttekintés

Egy napon egy apa elvitte unatkozó gyermekét a moziba, hogy megnézzenek egy állatokról szóló dokumentumfilmet. Az apa célja az volt, hogy a teremtés szépségéről tanítsa gyermekét, hogy jobban megértse Isten szép jellemét, s ily módon dicsőítse az Urat csodálatos terveiért, melyeket az emberiség érdekében fektetett le. Sajnálatos módon a film tele volt erőszakos jelenetekkel, az állatok leírhatatlanul vadul viselkedtek. Az erős sas széttépte a törékeny madarakat, a gonoszok legyőzték a szelídeket, a halál diadalt aratott az élet felett. A gyermek megijedt, és elkezdett sírni, sikítva kérte az apját, hogy vigye haza. Nyilvánvaló, hogy ez a pedagógiai módszer csődöt mondott.
Amikor az emberiség történetén elmélkedünk, ugyanazzal a valósággal szembesülünk. A történelem tele van háborúkkal, visszaélésekkel, csalásokkal. Az erős nemzetek eltiporják a gyöngéket, és túl sokszor győz a világi hatalom a bölcsesség és az igazság felett. Bölcs Salamon a Prédikátor könyvében ugyanígy látta a dolgokat: „Az ítélet helyén hamisság, és az igazságnak helyén latorság van” (Préd 3:16).
Az állatok vadságán felháborodó gyermek és az emberi élet visszásságai miatt méltatlankodó filozófus is ugyanazokat a kérdéseket teszi fel: Miért történhetnek meg ilyen kegyetlenségek? Ez lenne Isten terve a világ számára? Hol van Isten ebben a gonosz felfordulásban? A Bibliának két válasza van ezekre a kérdésekre. Az első az emberiség távoli múltjában, a bűnbeesés történetében keresendő, amikor is az ember áthágta Isten első parancsolatát. A második válasz a próféciában rejlik. Mindkét felelet tartalmazza az emberi tragédia megoldását.

Magyarázat

Az első parancsolat

A Biblia akkor utal először egy parancsolatra, amikor másodízben számol be a teremtésről (1Móz 2:16–17), a táplálékkal – Isten embernek felajánlott első ajándékával – kapcsolatban (1Móz 1:29). A cawah ige („parancsolni”) etimológiailag kapcsolódik a micwah szóhoz („parancsolat”). A parancsolat több, mint egy felszólító parancs, amit az embereknek teljesíteniük kell, több, mint egy cselekedet, amit Isten kér az Ő népétől. A tény, hogy Isten parancsszavára ment végbe a teremtés (Péld 8:29), azt sejteti, hogy amit mi „parancsolatnak” nevezünk, az tulajdonképpen ajándék Isten részéről az embernek (2Móz 24:12; Neh 9:13).

Ez az ajándék az ember boldogságát és életét szolgálja, következésképpen „általuk él” (3Móz 18:5), ezért fohászkodik ekképpen a zsoltáríró: „A te törvényeddel ajándékozz meg engem!” (Zsolt 119:29). Nagy jelentősége van annak, hogy az első parancsolat is az ajándékként felajánlott fákról való táplálkozás kegyelmével kezdődik: „A kert minden fájáról bátran egyél” (1Móz 2:16).

Az első reakció Isten parancsára tehát az, hogy el kell fogadnunk Isten kegyelmét, örülnünk kell az ajándékának. A második reakció a tiltott fa gyümölcseinek fogyasztásától való tartózkodás. Mindkét perspektíva vége biztos: az egyik az élet, a másik pedig a halál. Mindkét ige a befejezett főnévi igenévi formában jelenik meg, ami a bizonyosság gondolatát támasztja alá. Az élet ajándékának perspektívája ugyanolyan bizonyos, mint az engedetlenséget kísérő halál távlatára szóló figyelmeztetés. A Szentírás már kezdetben világosan bemutatja a két utat: vagy elfogadjuk Istent, és örvendünk az életnek, vagy elutasítjuk Őt és meghalunk. Mindkét távlat vége biztos: „Lám, elődbe adtam ma néked az életet és a jót, a halált és a gonoszt” (5Móz 30:15).

Jövendölések a nemzetekről Dániel könyve két nyelven íródott. Amikor a pogány birodalmakról beszél, a próféta arám nyelven – a kor közvetítőnyelvén – ír, amikor viszont saját népe lelki sorsa a téma, átvált héberre, Isten népének nyelvére. Dániel jövendölései a 2. és a 7. fejezetben az arám szakaszban találhatóak, és a nemzetek sorsáról szólnak. Ezek azok a próféciák, amelyek­

nek az alábbiakban figyelmet szentelünk.

Dániel 2. fejezetében Nabukodonozor király profetikus álmot lát egy különleges szoborról, amely egymást követő világbirodalmakat jelképez. A Babilont felépíttető Nabukodonozor számára az üzenet lényege, hogy birodalma nem marad fenn örökké, más birodalmak követik egészen az idők végezetéig, amikor mindenik megsemmisül, és átadja a helyét Isten országának, az egyedüli birodalomnak, amely „soha örökké meg nem romol” és „megáll örökké” (Dán 2:44). Nabukodonozor nem ismeri el ezt az Istenség által rendelt végzetet. A jövendölésre válaszként azonnal építtet egy hatalmas, masszív aranyból készült szobrot, amellyel kifejezi szándékát Isten tervének ellensúlyozására és helyettesítésére. Ahelyett, hogy elismerné és alávetné magát a mennyei tervnek, miszerint Isten országa az összes addigi földi birodalom helyére lép, Nabukodonozor azt szeretné, hogy minden nemzetet a maga kormányzása alá vonjon (Dán 3:7).

A 7. fejezetben Dániel állatokat felsorakoztató álma Dárius perzsa király személyével hozható összefüggésbe, aki a jelképes állóképre felépített jövendölés következő teljesedése. Nabukodonozortól eltérően Dárius tiszteli Istent, és elismeri Őt a népek Vezetőjeként (Dán 6:25–27). Habár a két prófécia (Dániel 2. és 7. fejezete) ugyanannak a négy birodalomnak – Babilonnak, Médo­Perzsiának, Görögországnak és Rómának – az egymást követésére utal, a történelem végére helyezett hangsúly a két jövendölésben eltér egymástól. Az állókép látomásában a véget a föld birodalmainak megsemmisülése jelzi, amit Isten örök országának megalapítása követ (Dán 2:44), a négy állatot felsorakoztató látomásban viszont a történelem végét az ember Fiának, Jézus Krisztusnak az eljövetele jelöli.

A bűnbeesésről szóló beszámoló Mózes első könyvében, valamint a nemzetekről szóló apokaliptikus jövendölések leírják az emberek bukását és kudarcát azon törekvésükben, hogy helyettesítsék Istent, emellett azonban Isten egyedüli megoldását is bemutatják az emberiség problémájára, ami nem más, mint Isten országa.

A Genezis könyvének szövege szerint Ádám és Éva bűnbeesése az első parancsolat áthágása miatt következett be, ami az életet a jó és a gonosz tudásához kötötte. Jelentős szempont, hogy az élet fája és a jó és gonosz tudásának fája egyaránt a kert közepén állt, közel egymáshoz, mintha szoros kapcsolat lett volna közöttük. Amint szedtek a jó és a gonosz tudása fájának gyümölcséből, nem férhettek hozzá többé az élet fájához (1Móz 3:22–24).

Két tanulság vonható le ebből a kapcsolatból. Először is az embernek nem természetes tulajdonsága az élet, az emberek nem halhatatlanok. Ádám és Éva még az Éden­kertben is egy külső életforrástól függtek. Másodsorban pedig az élet nem csupán biológiai – lelki és erkölcsi vonatkozásai is vannak.

Dániel próféciái szerint a nemzetek kudarca a béke és boldogság megteremtésében annak köszönhető, hogy egyesített erővel megpróbáltak fellépni a teremtő Isten ellen, aki aztán alászállt és szétszélesztette őket (1Móz 11:4–9). A Bábel­torony történetére utalva, Dániel könyve 2. fejezetének próféciája hasonló törekvésre utal: az idők végén a szekuláris és a vallásos világ az egység megteremtésére törekszik: a vas (a világi hatalom) megpróbál elegyedni az agyaggal (az egyházi [római­katolikus] hatalommal). Tudjuk, hogy „azoknak a királyoknak az idejében támaszt az egek Istene birodalmat, mely soha örökké meg nem romol” (Dán 2:44).

Dániel 11:43 versében az északi király (a vallási hatalom) egyesülni fog a déli királlyal (a világi hatalommal), és együtt szembehelyezkednek az Úr hegyével azzal a szándékkal, hogy „sokakat elveszessenek és megöljenek” (Dán 11:44). Majd a prófécia feltárja előttünk, hogy – akárcsak a 2. fejezetben – a vég idején „senki sem segít rajta” (Dán 11:45). A Jelenésekben az armageddoni csatáról szóló látomás ugyanarra az egységre törekvésre utal: a föld uralkodói egyesülnek Isten országa ellen (Jel 16:16). A nemzetek felemelkedésének és hanyatlásának profetikus leírása Isten örökké tartó országának megjelenésével ér véget – ez a nemzetek problémájának egyetlen megoldása. Egyedül Isten országa – az édeni állapotokhoz való visszatérés – hozza el az örök életet. Csakis akkor tartják majd tiszteletben az első parancsolatot, és a pogányok sebei begyógyulnak.

Alkalmazás

Lecke a kormányzásról. Amikor megtudta, hogy uralkodása a látomásbeli állókép aranyfejére korlátozódik, Nabukodonozor egy teljességében aranyból öntött, hatalmas szobrot állíttatott fel a Dura mezején. Milyen tanulságot vonhatunk le Nabukodonozor példájából az alázat szükségességéről a kormányzás terén? Nabukodonozor története hogyan világít rá arra, hogy nemcsak mi vagyunk képesek és hajlandók jót cselekedni? Továbbá mit tanít a Nabukodonozorról és Dánielről szóló történet az Istenbe vetett bizalomról még akkor is, amikor már nem vagyunk vezetői tisztségben?

Lecke a politikáról. Az idők végezetén a vezetők egyesülni fognak abból a célból, hogy helyettesítsék Isten országát, ahogy annak idején a Bábel tornyának építői is tették. Milyen magatartást kellene tanúsítanod, amikor arra csábítanak, hogy összejátssz másokkal véleményed támogatása érdekében? Olvasd el Dániel 3:8 és 6:4–13 szakaszait! Mit tanulhatunk a káldeusok tévedéséből, akik összeesküdtek Dániel ellen? Mi módon állhatunk ellen a kísértésnek, hogy a politikai cselszövések és személyes ambíciók és érdekek felülírják az igazságot és a jogosságot?

Lecke a távlatokról. A Dániel próféciájában megjelenő királyokkal az a probléma, hogy a jelenre összpontosítottak. Az örökkévalóság, Isten eljövendő királysága nem volt része a valóságképüknek. Ellen G. White figyelmeztet: „Semmilyen üzleti vagy életviteli terv nem lehet alapos vagy teljes, ha mindössze e földi élet röpke éveit tartja szem előtt.” Az embereknek „az örökkévalóságot is számításba kell venniük” (Nevelés, 145. o.). Hogyan kerülhetjük el azokat a hibákat, amelyeket a próféciák földi királyai követtek el?