„Ekkor Sámson az Úrhoz kiáltott, és monda: Uram, Isten, emlékezzél meg, kérlek, én rólam, és erősíts meg engemet, csak még ez egyszer, óh Isten!” (Bír 16:28)
Valószínűleg te is azt gondolod, hogy a hallgatás passzív dolog. Ha hallgatsz, senkit sem haragíthatsz magadra. Ilyen gondolkodásmóddal azonban szem elől téveszted a hallgatás valódi értékét.
Azt javaslom, hogy elevenítsd fel a természettel kapcsolatos ismereteidet. Gondolj például a vulkánra. Ugye, milyen ártatlannak tűnik az alvó vulkán? De milyen félelmetes, amint aktivizálódik. Itt azonban inkább arról van szó, hogy mi az, amit a vulkán fel tud hozni a mélységből? Látod? Vannak külső és belső elemek is. Amikor leragadsz a látható elemeknél, és szem elől téveszted a láthatatlant, akkor megfeledkezel a hangtalan erőről.
Sámson a külsője alapján lett megítélve. Egy vak ember jelenthet-e veszélyt a körülötte levőkre? Egyetlen filiszteus sem gondolt arra, hogy valahol a lelke mélyén Sámson életre tudja kelteni a szív hangját. Amikor aztán megtette, ez a rejtett hang Istenhez intézett segélykiáltássá vált.
Már az is elég, ha alászállsz a szíved bugyraiba, és elkezdesz isteni segítségért kiáltani. A hallgatás valójában lelki megvilágosodásod domborműve. Külső eszközök segíthetnek eljutni oda, ahová szeretnél, de csak az Istentől jövő belső ihletés adhat erőt számodra.
Imádkozz, hogy meghallhasd szíved kiáltásait!
Kihívás: Szakítsd meg az élet rohanó ritmusát, és próbálj meg hallgatni, amikor Isten beszél hozzád!