Be a házba

„... az éhezőnek megszeged kenyeredet, és beviszed házadba a szegény bujdosókat; ha mezítelent látsz, felruházod, és nem zárkózol el saját testvéred elől. Akkor fölvirrad világosságod, mint a hajnal, és gyógyulásod gyorsan kivirágzik, igazságod előtted jár, és az ÚR dicsősége követ.” Ézsaiás 58:7–8

Ézsaiás 58. fejezetének közvetlen összefüggése Izráel családja. A „te testvéred” kifejezés valószínűleg az egész emberiségre utal. A fejezet korábbi részében Isten megdorgálja Izráelt, mert végzik ugyan a vallásos szertartásokat, beleértve a böjtölést is, mintha az Ő akaratát keresnék, közben azonban elnyomják a szegényeket, nem törődnek az éhezőkkel, és csupán önmaguk érdekeit, valamint saját hasznukat tartják szem előtt.

Isten éppen olyan haragos az efféle lelkület miatt, mint mindig. „Azt hiszitek, hogy ezzel lenyűgöztök engem?” – mennydörgi.

Ha valóban azt az életet ápoljuk, amelyet a hatodik parancsolat magában hordoz, ha komolyan vesszük azokat az alapvető értékeket, amelyekre ez a parancsolat tanít, akkor az a hozzáállás, amellyel Isten gyermekeiként a világosságban élünk, ugyanaz lesz, mint amellyel családjainkhoz viszonyulunk. Ez a lelkület pedig túl fog áradni rajtunk – hiszen a világosság mindig így tesz –, és eléri az egész emberi családot, vagy legalábbis annak azt a részét, amellyel mindennapi életünk során kapcsolatba kerülünk.

Mikor osztottuk meg utoljára a saját kenyerünket az éhezővel, akár fizikai, akár lelki értelemben?

Mikor fogadtunk be utoljára hajléktalan embert, akár az otthonunkba, akár annak a családnak a közösségébe, amelyet a helyi gyülekezet jelent?

Mikor ruháztuk fel a mezítelent, akár szó szerint ruhát adva neki, akár úgy, hogy véget vetettünk egy pletykálkodó beszélgetésnek, és segítettünk másoknak szeretetteljesebben tekinteni arra, akit éppen elítéltek?

Vajon háromszor is bezárjuk az ajtóinkat, bekapcsoljuk a televíziót, és elrejtőzünk a saját testvéreink elől? Egyáltalán a saját testvéreinknek tekintjük őket? Vagy „azok az emberek” valaki másnak a fivérei és nővérei, de nem a mieink?

Jézus elhagyta az Örök Élet középpontját – azt az életet, amelyet még elképzelni sem tudunk –, és belépett a mi poros, múlandó, egy szempillantásnyi földi létünkbe. Magáénak vallott bennünket. Annyira szeretett minket, hogy eggyé lett velünk. Azt mondta, azért jött, hogy életünk legyen, mégpedig bőséges életünk. Ez a hatodik parancsolat lényege, és az egyik legfontosabb alapérték, amelyet egy keresztény magáénak vallhat.

Ne ölj – még szavakkal sem.

Ne rombolj – még tréfából sem.

Ragadd meg Isten kegyelmét, és oszd meg másokkal!

Élet Ura, szinte elképzelni sem tudom, milyen lenne valóban e szerint az ige szerint élni! De szeretnék olyan lenni, mint Te, és ez az ige Téged mutat be. Felismerem benne az arcodat. Fogd meg a kezemet, és mutasd meg az utat! Követni foglak.