„Az Úrra néztem szüntelen; mert jobb kezem felől van, meg nem rendülök.”
Zsoltár 16:8
Dávid, akit Isten „szívem szerint való férfiúnak” szólít, tudatosan hozta meg ezt a döntést, hisz tudta, hogy Isten nélkül a vesztébe rohan. Arra a következtetésre jutott, hogy ha isteni védelemben akar részesülni, tekintetét szüntelen Istenre kell szegeznie.
Természetesen nagyon sok kudarc érte, míg erről meggyőződött. Életének ebben a szakaszában legfőbb életelvévé vált Istenre szegeznie a tekintetét, amikor pedig ez a döntése meghozta a gyümölcsét, levonta a következtetést: „Mert jobb kezem felől van, meg nem rendülök.”
Hogy jutott el Dávid erre a szintre? Úgy, hogy megfegyelmezte az elméjét. Minden gondolatát alávetette Istennek. A Szentlélek által megnemesített gondolatok Isten iránti hálaszavakat gerjesztettek minden megvalósításért és cselekedetért, az Úrnak tetsző jellemhez mérten.
„Mind a szellemi, mind a lelki élet törvénye, hogy szemlélet által változunk el. Gondolkodásunk fokozatosan ahhoz a tárgyhoz idomul, amelyen sokat hagyjuk vesztegelni. Abba olvad bele, melynek szeretetéhez és tiszteletéhez hozzászokik. Az ember sohasem emelkedik magasabbra, mint a tisztaságnak, a jóságnak vagy az igazságnak arra a mértékére, amelyhez szabja magát… Egyedül Isten kegyelme hatalmas, hogy fölemelje az embert” (Ellen G. White: Értelem, jellem, egyéniség, 2. köt., 418. o.).
Ahhoz, hogy ezt elérjük, kordában kell tartanunk az elménket. Néha megtréfál bennünket, és nem is tudjuk, hogy miért. Védtelennek érezzük magunkat, és úgy tűnik, hogy Isten is elhagyott minket. Az igazság azonban az, hogy néha – és nem is kevésszer – „Sátán az étvágy révén uralkodik a gondolkodásunkon és egész lényünkön” (uo., 387. o.).
Vizsgáljátok meg az életeteket, és figyeljétek meg, hogy ki uralja az elméteket, és mi az, ami által romlásba visz titeket. „Isten azt kívánja, hogy szigorú mértékletességgel tisztának és élesnek tartsuk meg értelmünket” (uo., 390. o.).
Elena Pridie, egészségügyi asszisztens