LÉLEGEZZ SZABADON!

„Én pedig néked könyörgök, oh, Uram; jókedvednek idején, oh Isten, a te kegyelmed sokaságához képest hallgass meg engem a te megszabadító hűségeddel!” Zsoltár 69:14

 „Az Úr megadja számunkra az előjogot és az alkalmat, hogy őszinte imával személyesen keressük Őt, megnyissuk megterhelt lelkünket, és semmit se titkoljunk el Előtte, Aki e meghívást intézte hozzánk: »Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket« (Mt 11:28). Ó, mennyire hálásnak kellene lennünk azért, hogy Jézus Urunk vágyik terheink viselésére, betegségeink gyógyítására, testünk megerősítésére, ha ez a javunkat és az Ő dicsőségét szolgálja!” (Ellen G. White: Egészségügyi missziómunka, 14. o.).

Metaforikusan az ima a „lélek lélegzetvétele”. A lélek kitárulkozása Isten előtt létfontosságú, mint az oxigén, ami életet biztosít testünk minden sejtjének. Az ember számára a lélegzés az élet fenntartását jelenti. Hajlamosak vagyunk reflexnek, a Teremtő lehelete által működésbe hozott „örökmozgónak” tekinteni. Csakhogy az élet több ennél: folyamat, mely során a szervezet oxigént vesz fel a levegőből, és szén-dioxidot bocsát ki. A gázanyagcsere a tüdőléghólyagocskákon keresztül valósul meg. A hajszálerek felveszik az oxigént, és a vörösvértestek segítségével a szövetekbe szállítják, a hemoglobinok által megkötött szén-dioxidot pedig plazma vagy bikarbonát formájában visszaszállítják a tüdőbe. A sejtek az oxigént a tápanyagok elégetésére használják, aminek nyomán energiát állítanak elő. Így keletkezik a szén-dioxid.

Bizonyos helyzetekben az ima felületes is lehet, ahogy a lélegzés is, ez azonban ajtót nyit a betegségeknek és a szenvedésnek.

Az Istennel ápolt igazi, egészséges kapcsolat egyik feltétele a lélek mélyéről fakadó, élő, hittel mondott ima. Amikor Istenhez fohászkodunk, olyan, mintha friss, mennyei levegőt lélegeznénk be.

Ízleld meg már ma az örökkévalóságot! Élj imaéletet!

Ștefan Rohnean, fogorvos