„Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te előtted, mint a semmi. Bizony merő hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is!” Zsoltár 39:6
Kora reggel indultunk el. Egy újszülött kisbabát kellett sürgősen beszállítanunk egy nagyobb kórházba, ahol megfelelő ellátásban részesülhet.
A helyszínen az orvoscsapat már inkubátorba helyezte a kisbabát. Átvettük, majd behelyeztük a helikopterbe. Működésbe hoztuk a rendelkezésünkre álló összes orvosi műszert, és felkészítettük a gyermeket a szállításra. Fejlődési rendellenességekkel született, ezért minél előbb Marosvásárhelyre kellett szállítani, ahol már várták.
Pár percen belül már készen álltunk a repülésre, amikor a monitor jelezte, hogy romlik a gyermek állapota. Néhány perc múlva leállt a szíve. Küzdöttünk az életéért. Gyógyszer, masszázs, mellkasi kompressziók, mindent megtettünk érte.
A mentősök látták, hogy nem indulunk el, ezért visszajöttek a helyszínre. Kinyitották a helikopter ajtaját, én pedig munkám végzése közben megkérdeztem tőlük:
– Egyedüli gyerek?
– A hetedik – válaszolta az asszisztensnő.
Ez van – gondoltam magamban –, van otthon még hat. Talán nem fog annyira elkeseredni az édesanyja, ha elveszítjük. Az asszisztensnő azonban így folytatta:
– De ez az első, aki élve született.
Eluralkodtak rajtam az érzelmek, és nemcsak rajtam, hanem az orvoson és a pilótán is… Keményen küzdöttünk, hogy megmentsük az életét.
A mentő végül elment, majd visszajött az édesanyával, aki az egész éjszakán át tartó vajúdás miatt nehezen lépdelt a helikopter felé. Kinyílt az ajtó, és látta, hogy sírva próbáljuk újraéleszteni a gyermekét. Megfogta a vállamat:
– Ne sírjon, hölgyem, ne sírjon! Öt percet tartottam a karjaimban, és az már elég volt, hogy megtudjam, mit jelent édesanyának lenni, szeretni egy gyermeket, megölelni őt és a nevén szólítani. Ha Isten ezt megengedte, akkor én hálás vagyok. Ez az első gyermekem, akit a karjaimban tarthattam. Számomra ez az öt perc egy egész élettel felér.
Kedves szülők, öleljétek át ma gyermekeiteket, imádkozzatok érettük, és örüljetek velük az életükért. Földi utunk túl rövid és kiszámíthatatlan, ezért minden pillanatunkat hassa át a szeretet, az öröm és a hála.
Adina Tomoioagă, egészségügyi asszisztens