„De mondom néktek: Minden hivalkodó beszédért, amit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján. Mert a te beszédeidből ismertetsz igaznak, és a te beszédeidből ismertetsz hamisnak.” (Máté 12:36–37)
Miközben Ésaiás próféta Isten dicsőségét szemlélte, saját gyengeségének és méltatlanságának érzése kerítette hatalmába, és felkiáltott: „Jaj, nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a királyt, a seregeknek Urát látták szemeim!” (Ésaiás 6:5) Mindazok, akik Isten fiainak és lányainak tekintik magukat, a menny fényében vizsgálják meg önmagukat, és meg kell állapítaniuk, hogy a tisztátalan ajkak „vesztik” el őket. Az ajak a kommunikáció eszköze. De nem arra kell használni, hogy a szív tárházából Istent gyalázó szavakat szóljon, vagy elkeserítsen másokat. Szavaink magasztalják Isten dicsőségét, hiszen Ő éppen ezért teremtett szájat az embernek. Ha az emberi csodálat Jézus szeretete felé irányul, az ajkakról Istent és a Bárányt dicsőítő hálaszavak hangzanak el.
Már számtalan szó hangzott el könnyelműen és értelmetlenül, gúnyolódva és tréfálkozva! Ennek nem kellene így történnie. Krisztus követőinek meg kell érteniük a következő kijelentést: „Minden hivalkodó beszédért, amit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján.” (…)
Az Ésaiásnak adott látomás bemutatja Isten népének végidei állapotát. Miközben hittel tekintenek a szentélyre, és látják Krisztus mennyei szentélyben végzett szolgálatát, az Úr népének tagjai ismerjék el, hogy tisztátalan az ajkuk – hiszen gyakran szólnak hiábavalóságot, talentumaikat pedig nem szentelték oda Isten dicsőségére. Ha a Mindenható előtt megalázzák magukat, akkor még van remény a számunkra. Még ott lebeg az ígéret szivárványa a trón fölött, és az Ésaiás érdekében végzett szolgálat rájuk vonatkozóan is megvalósulhat. – The Review and Herald, 1896. december 22.
Szavaid legyenek jó illatúak. Ne feledd, hogy vagy jó illatot árasztasz az életre, vagy halál illatát a halálra! Életed hasonlítson az illatozó virágokhoz. Krisztus szeretete hassa át az életedet. Szavaid legyenek olyanok, mint aranyalmák ezüsttányéron. – The General Conference Bulletin, 1901. április 4.