„És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állni az Isten előtt, és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, amely az életnek könyve, és megítéltetének a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint.” (Jelenések 20:12)
Ahogyan a művész az emberi arc hű képét megjeleníti a csiszolt üvegen, Isten angyalai is nap mint nap így ábrázolják minden ember pontos jellemvonásait a mennyei könyvekben.
Amikor az Úr gyermekévé leszünk, a nevünket bejegyzik az élet könyvébe, amely a Bárányé, és az ott marad a vizsgálati ítélet idejéig. Akkor minden egyes ember neve előkerül, és a bejegyzéseket megvizsgálják. Ha eszerint az derül ki, hogy nem bántuk meg teljesen valamennyi gonosz tettünket, akkor a nevünket kitörlik az élet könyvéből, és a bűneink ránk terhelődnek. – SDA Bible Commentary, 7. kötet, 987. o.
Hát nem értjük, hogy a bűn a legköltségesebb dolog a világon? A lelkiismeret tisztaságának kárára, azon az áron, hogy elveszítjük Isten kegyelmét, és a lelkünk is elhatárolódik tőle, végül elveszítjük a mennyei országot. Micsoda jelenetet látunk, mikor az ítélők leülnek, és a könyvek megnyílnak, hogy minden ember megszabadulásáról vagy kárhozatáról tanúskodjanak! Annak tévedhetetlen ítéletére van szükség, aki emberként élt, aki szerette az embert, aki értünk adta életét, hogy Ő hozzon végső döntést a hűséges igazak jutalmáról és a hűtlenek és igazságtalanok büntetéséről. – Manuscript 36, 1890.
Az Üdvözítő közbenjár Isten és közöttünk. Bár minden nemzetnek ítéletre kell elé-állnia, Ő mégis minden egyes ember esetét olyan gondos körültekintéssel vizsgálja meg, mintha nem is élne más a földön. (…)
Az egész föld bírája igazságos ítéletet hoz. Őt nem lehet megvesztegetni, nem lehet becsapni. Krisztus teremtette az embert, övé a világmindenség és minden kincs, ami abban van – Ő teszi az örök igazság mérlegére minden ember jellemét. Minden embernek van egy lelkivilága, amelyet megmenthet vagy elveszíthet. Mindenkinek van egy Isten előtt függőben lévő ügye. Mindenkinek a nagy bíró szeme elé kell állnia. – The Review and Herald, 1886. január 19.