„Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, aki békességet hirdet, jót mond, szabadulást hirdet…” Ézsaiás 52:7
A próféta szépnek nevezi a hegyi ösvényeket járó örömmondó lábait, de nem az alakjuk, hanem a küldetésük miatt. A felfelé kapaszkodást, az erőkifejtést és az irányt Isten is látja és értékeli, amennyiben az üdvösséget szolgálja. A mozgásrendszer és minden ami hozzá tartozik (csontok, izmok, ízületek) ajándék, aminek a segítségével járhatunk, hegyet mászhatunk és szolgálhatunk.
Hegymászás közben a testünkben csodálatos dolgok mennek végbe: a nagy lábizmok intenzíven dolgoznak, mélyebbé válik a lélegzés, és a szívünk több oxigéndús vért pumpál. Nagyjából 1500 méteres magasságban a szervezet elkezd több vörösvértestet termelni, így kompenzálja az oxigénben egyre ritkább levegőt. A mozgásrendszer összedolgozik a légzőszervekkel és az érrendszerrel az erőkifejtés támogatása végett. Ugyanakkor a meredek terepen való járás erősíti a térdet, a bokát és a hátgerincet, vagyis a teljes testet igénybe veszi.
Mindezek mellett, életünkben a legfontosabb a fölfelé kapaszkodás lelki vonatkozású. A jó hír terjesztéséhez testi és lelki erőre van szükségünk. Az üdvösség hirdetése valós lépéseket igényel. Isten nem passzív hitre hív el, hanem olyan hitre, amely fölfelé kapaszkodik, és tele van energiával, mozgással.
„A menny meg fogja tisztelni azokat a lábakat, amelyek készek elindulni, hogy elvigyék az igazság világosságát a sötétségben élőkhöz” (Ellen G. White: Reflecting Christ, 239. o.).
A jó hír (az evangélium) Jézus Krisztusról és golgotai áldozatáról szól, és ez egy egyetemes, nemzetközi üzenet, ami senkit sem diszkriminál. Amikor aztán világszinten befejeződik ennek az üzenetnek a hirdetése, akkor egy újabb jó hír vár ránk: Jézus visszatér!
Kérjük Istent, hogy tegye széppé lábainkat, de nem azért, hogy könnyedén járhassunk, hanem hogy a csodálatos menny felé haladjunk minden nap!
Adelina Florea, fogorvos