„Kicsoda megy fel az Úr hegyére? És kicsoda áll meg az ő szent helyén? Az ártatlan kezű és tiszta szívű, aki nem adja lelkét hiábavalóságra, és nem esküszik meg csalárdságra.”
Zsoltár 24:34
Nem újdonság, hogy zavaros időket élünk. A technológia, a korlátok nélküli kommunikáció, újabban pedig a mesterséges intelligencia megváltoztatta a szokásainkat, de még a jellemünket is. A szórakozás a magatartás mércéjévé vált. Összezavar a nagyon sok bizonytalanság, felkavar a számos válság, és ezek a krízisek az egész világot érintik. Az elmúlt évben az egész ország forrongott: ki érdemli meg a bizalmunkat, hogy rábízzuk a sorsunkat a jólét felé vezető úton? Ki vállalja a felelősséget ezekben a zavaros időkben?
Ez a kérdés („Kicsoda?”) még a zsoltárost is foglalkoztatja, viszont ő más támpontok, más irányvonalak és célkitűzések mentén gondolkodik: tudni akarja, hogy ki megy fel Istenhez, az Ő lakhelyéhez. A mai szövegben található jellemtulajdonságok napjainkban is a szelekció kritériumainak tekinthetők, ellenben tudjuk, hogy ezt a mércét senki sem éri el teljes mértékben.
A hívőtől kétszer többet várnak el. Az Úr elsősorban szentségre szólít fel, hogy ránk bízhassa a jelenvaló igazság hirdetésének kincsét. Másfelől pedig az embertársaink elvárják, hogy nálunk találják meg a fent említett támpontokat. A nemes jellem azonban egy élet munkája, és magába foglalja a lelkünket, az értelmünket és a testünket.
Senki sem jut fel a hegycsúcsra, ha a szíve nem egészséges és edzett. Csak a mértékletesség által elért tiszta és ápolt test adhat otthont annak a tiszta elmének, amely igazságos döntéseket hoz a Szentlélek által felkínált bölcsesség révén. Az ártatlan kéz nem követ el visszaélést, hanem imára kulcsolódik a szent helyen, hogy teljes szívvel közbenjárjon a veszendők érdekében. Az üdvösség igazságával foglalkozó embernek nincs szüksége hazugságra, és nincs oka álnokságra, mivel nem e földi kincsekre vágyik, hanem az eljövendőkre.
Igyekezzünk ma a csúcs felé, az Úrhoz! Az Úr hegyén a bukások csupán gyakorlatoknak tűnnek, ha Őrá tekintve újra felállunk, és nem veszítjük el a bátorságunkat. Angyalok fogják a kezünket, és a dicsőség Királya vár bennünket az út és a nap végén.
Gabriela Lupu, egészségügyi asszisztens