„Mindennek megvan a rendelt ideje, és megvan az ideje az ég alatt minden eseménynek. Ideje van a születésnek, és ideje van a meghalásnak… Ideje van a sírásnak, és ideje van a nevetésnek; ideje van a jajgatásnak, és ideje van a táncolásnak.” (Prédikátor 3:1–4)
Az élet legfontosabb időszaka nem a jövőben vagy a múltban keresendő, hanem a jelenben. Tán furcsán hangzik azoknak, akik a jövőre figyelnek: rengeteg tervünk van, dolgok, amiket meg akarunk tenni, még várakat építeni és célokat elérni. Élünk-halunk a sikerért, ami majd biztos beköszönt. Hisz még előttünk áll az élet legfontosabb szakasza.
Aztán mások legnagyobb pillanatai már mögöttük vannak. Emlékszünk a megvívott és győztes csatákra, a csillogásra és az elismerésre, mely megkoronázta a karrierünket. Úgy gondolunk magunkra, mint aki elérte ezt vagy azt. Úgy hisszük, hogy életünk legfontosabb korszaka már lezárult mögöttünk. Pedig a mai nap az idő egyetlen olyan szelete, ami igazán a mienk.
Ez a régi történet egy csapat férfiról szól, akik azon vitatkoztak, mikor a legjobb megmetszeni a kőrisfát. Egyikük azt állította, hogy tavasszal, mikor a kőrisfában egyre jobban kezd felbuzogni az élet. A másik azt mondta: „Nem is, a nyár a legjobb időpont, mert akkor a legszebb a fa.” A harmadik egyáltalán nem értett egyet vele. Ő azt hangoztatta: „Ősszel a legjobb megmetszeni a kőrist, mert a nedv már kiteljesedett, és beérlelte a fát.” A negyedik így érvelt: „A tél a legjobb időszak rá, mert addigra a fa nedve elfolyik, és könnyen meg lehet nyesni a fát.”
Végül a férfiak úgy döntöttek, hogy felkeresik a helyi mezőgazdasági szakértőt, és megkérdezik. Ő mind a négyük érveit meghallgatta, majd nekifeszültek a kérdésüknek: „Ön szerint mikor a legjobb megmetszeni a kőrist?” A férfi egy pillanatra elgondolkodott, majd így válaszolt: „A legjobb idő akkor van a vágásra, uraim, amikor meglátnak egyet, mert lehet, hogy a következő alkalommal már nem lesz ott, mikor arra járnak.”
Isten nagy figyelmet fordít a jelenre. „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket” (Zsidók 4:7), és „Ma van az üdvösség napja” (2Korinthus 6:2, az angol NLT-fordítás alapján). Most jött el az idő, ami csak a mienk, hogy megcselekedjük, amit tőlünk kíván. Ne várjunk holnapig, mert talán akkorra megáll az óra. A mai nap van itt nekünk. Senki számára nem áll meg az idő. Csak ezt a pillanatot, a mostot tartjuk a kezünkben. Csak ma van rá lehetőségünk tenni valamit az örök életért. Még eljöhet a holnap, bár nincs rá garancia. A tegnap már történelem. De nekünk még itt a ma! Fogadjuk el az Úr ajándékát, az időt, és egy percet se vesztegessünk el belőle.
Mary Ranjan