„Jó nekem, hogy megaláztál azért, hogy megtanuljam rendelkezéseidet.” (Zsoltárok 119:71)
Majdnem öt éve, hogy a hivatali időm közepén megszüntették az egyházi ügyintézői állásomat. Nagyon nehéz időszak volt… Kihívást jelentett a pozíció, és ami tőlem telt, mindent megtettem, de csak minimális segítséget kaptam a csapattól, akikkel együtt dolgoztam. Ennyi évvel később is néha még mindig felszínre tör a fájdalom.
Hogy még rosszabb legyen a helyzet, három évvel ezután az osztályvezetői pozícióm is megszűnt. El tudjátok képzelni, milyen érzés volt? Mivel még mindig nem gyógyultak be teljesen az első elbocsátásom sebei, a második mindent újra felnyitott, és érzelmileg ismét megsebzett.
Megbántva, dühösen és csalódottan éreztem magam. Bár próbáltam megérteni, mi miért történt, csak elszomorodtam és összezavarodtam. Amikor már azt hittem, hogy tudom, mit csinálok ebben a helyzetben, hová tartok, és biztos voltam benne, hogy megtaláltam a hangomat: megint összetörtem. Sokat sírtam. Sokat sétáltam. Sokat imádkoztam.
De most ugorjunk előre! Most, hogy már visszatekintve is látom a dolgokat, jobban értem, mire gondolt Dávid az alapigében. Jót tett a szenvedés. Nem volt kellemes, de hasznos volt. Isten megengedte, hogy szenvedjek, hogy elsajátítsam szeretetének, türelmének és megértésének mélyebb leckéit. Segített néhány fontos dolgot megtudnom magamról, és arról, mit jelent vezetőnek lenni. Leckéket vettem alázatból, taníthatóságból, vezetésből, megbocsátásból és abból, hogy hozzak nehéz döntéseket.
Úgy tűnik, bizonyos létfontosságú leckéket nem tudunk szenvedések nélkül megtanulni. Hogy másképp lennék képes megérteni, min mehet keresztül a másik, ha nem éltem át hasonlót? Hálás vagyok azért a döntésért, amelyet az elbocsátásom utáni első napon hoztam. Miközben hangosan sírva sétáltam, és könnyek csorogtak végig az arcomon, azt mondtam: „Úgy döntök, hogy megbocsátok a döntéshozóknak. Hajlandó vagyok Istennel menni ebben a völgyben, tudva, hogy majd a javamra fordítja a dolgot.” Bár sok időbe telt rendbe jönnöm, mire a fejem és a szívem is ugyanazt a dalt énekelte, visszatekintve már felismerem, hogy javamra volt a szenvedés.
Te is szenvedéssel nézel most szembe? Bízz Istenben! Ő majd a javadra fordítja, ahogy értem is megtette.
Danijela Schubert