„Jó csöndesen várni az Úr szabadítására.” (Jeremiás Siralmai 3:26)
Talán hallottátok már a mondást, hogy ha elsőre nem sikerül, próbálkozz újra meg újra. Az én verzióm inkább így hangzik: ha elsőre nem sikerül, legközelebb menj gyorsabban. Hatékony embernek tartom magam, és büszke vagyok rá, hogy már idő előtt a teendőlistám végére érek. Bár sok mindent csinálok jól, a tempómnak azért vannak mellékhatásai. Az egyik, hogy kissé ügyetlen vagyok. A dolgok hajlamosak kiömleni, felborulni vagy lepottyanni körülöttem. A másik a frusztráció amiatt, aminek nem lehet ripszropsz a végére járni, mint például bizonyos ételek megfőzésének vagy a hajszárításnak munkába indulás előtt.
Nemrég is ez jutott eszembe, mikor le akartam szedni egy ragadós címkét a bankkártyámról. Először az egyik sarkánál kezdtem lehúzni, de a címke beszakadt, és ragacsos nyomot hagyott. Abbahagytam, és áttértem egy másik sarokra. Nem akartam körömmel kapargatni a címke ragadós maradékát. De ott is ugyanez történt. Megint máshol álltam neki nagyon lassan, és ezúttal már sikerült. Ahogy vigyázva húztam, az egész címke kezdett felválni, és nem hagyott nyomot maga után. Ezen felbátorodva még óvatosabban haladtam, és nemcsak az a része jött le a matricának, amin dolgoztam, hanem a papír ragadós fele is, ami elszakadt, és a többi sarokra ragadt. Úgy tűnt, minél megfontoltabban csináltam, annál jobb lett az eredmény.
Tavaly egy traumatikus eseményt kellett feldolgoznom. Mint mindig, most is igyekeztem gyorsan túltenni magam rajta, bízva, hogy képes leszek legyőzni a fájdalmamat és a szorongást, és visszatérni a korábbi énemhez. Már untam a szomorúságomat, félénkségemet és reménytelenségemet. Csak azt akartam, hogy vége legyen. De az élet nem így működik. Lassan, Isten türelmének és a terápia segítségének hála megtanultam, hogy egyes dolgok sok időbe telnek. Egyes dolgokat az Úr bennünk és értünk akar megtenni, de ahhoz, hogy jól sikerüljön, időt kell adnunk neki, hogy végezze a munkáját. Ez valószínűleg több idő, mint amennyit mi szánnánk rá.
De már kezdek belejönni. Ahogy gyakorlom a lassabb haladást és a várakozást Istenre, rájövök, hogy mindig jobb a menny időzítése. Pontosan erre van szükségem. Mert kiderült, hogy mindig jobb az Atya tempójában haladni, még ha az lassabb is. „Jó csöndesen várni... az Úrra.” (Jeremiás Siralmai 3:26)
Rhonda Bowen