„Akkor majd segítségül hívtok engem, eljöttök, és imádkoztok hozzám, és én meghallgatlak titeket.” (Jeremiás 29:12)
Egy déli kisvárosban nőttem fel, így csak keveset ismerhettem meg a való világból. Szerettem távoli helyekről olvasni. New York City volt az egyik, ami lenyűgözött, és sokszor vágytam rá, hogy láthassam. De nem is reméltem, hogy valóra válhat a kívánságom. Azonban Istennek már volt egy terve, amelyben nemcsak New York szerepelt, hanem hogy négy másik kontinensre is eljuthatok.
Az első kalandom egy meghívással indult, hogy egy pennsylvaniai rokonomnál éljek, aki nem volt hetednapi adventista, azzal a feltétellel, hogy dolgozhatok, és spórolhatok az iskolára. Ez nagy csalódás lett. Végül én lettem a bébiszitter és a házvezetőnő. De Isten is ott volt velem a fájdalom és csalódás közepén.
Egyik szombaton a gyülekezetben egy bibliamunkásnő megszólított, és később elhívott, hogy látogassam meg vele a Massachusettsben élő nővérét. Milyen csodálatos volt! Aztán arra bátorított, hogy menjek Massachusettsbe, éljek a testvérénél, és dolgozzak a helyi kórházban. Ez lett az egyik legélvezetesebb és leghálásabb lehetőség a tanulmányi utamon. A nővérét Roseva néninek kezdtem hívni. Ő minden fiatalnak barátja volt, és keresztény tanácsadást és útmutatást nyújtott. Boldogságomra ápolási asszisztensi állást kaptam a kórházban. Roseva néni barátja gyakran meglátogatta őt a New York-i Jamaicából. Mikor megosztottam vele dédelgetett célomat, azonnal elhívott New Yorkba, hogy dolgozzak ott jobb fizetésért. Roseva néni is rábólintott a tervre. Micsoda áldás! Nem csak munkát kaptam az állami kórházban, hanem beiratkozhattam az ápolónői iskolába, és kéthetente kaptam ösztöndíjat. Miután befejeztem a diplomaprogramot, motiváltak, hogy szerezzem meg az ápolói alapdiplomát, majd a mesterdiplomát.
Isten jóságának számba vétele arra indít, hogy másokkal is megosszam áldásait, és segítsek anyagi támogatást nyújtani a tanulóknak az oktatásukhoz. Tudom, hogy soha nem leszek gazdag, mikor ennyi rászoruló diák van, de Isten kiárasztotta rám áldásait, így hogy tehetnék mást, mint hogy mások megsegítésével mutatom ki a hálámat és köszönetemet? Ha megosztjuk másokkal az áldásainkat, a jó Isten is örömmel áld meg még jobban bennünket!
Mary Head Brooks