„Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága! Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged!” (JerSir 3:22–23)
Hatéves voltam, amikor a szüleim először engedték meg, hogy a péntek esti istentiszteletre felnőtt felügyelete nélkül, a nyolcéves barátnőmmel, Jill-lel menjek el. A kenyai Kamagambo Tanítóképző Főiskola kollégiumában éltünk, és fél hét körül már sötét volt, így amikor elindultam Jillékhez, magammal vittem a zseblámpámat is. Nem akartam kígyóra lépni!
Jill már elkészült, mire odaértem. Kézenfogva indultunk el a gyülekezetbe. Amikor elhaladtunk a főiskola generátorának épülete mellett, mindketten elhallgattunk. A csendben egy erőteljes, visszhangzó hangot hallottam: „Diane, nézz hátra!” Megrémültem, mert senki sem volt a közelben.
Mindketten megfordultunk és a mögöttünk lévő sötétséget pásztáztuk, amit a generátor épületének falán lógó lámpa tört meg. Alig három lépésnyire tőlünk egy hatalmas, fölénk ágaskodó csuklyás kobra várt támadásra készen. Ha megmar, perceken belül meghalunk. „Fuss! Fuss!” kiáltottunk egyszerre, majd az életünket mentve rohanni kezdtünk!
Lihegve és rémülten érkeztünk a gyülekezetbe. Miután felszusszantunk, megkérdeztük egymástól, hogy miért néztünk hátra. „Hallottam egy hangot, ami azt mondta: „Jill, nézz hátra!” – mondta Jill tágra nyílt szemekkel. Erre én is elmeséltem, hogy a saját nevemet hallottam! Csodálkozva tudatosult bennünk, hogy őrangyalaink hangját hallottuk, akik figyelmeztettek, és a biztos haláltól mentettek meg minket.
Soha nem felejtem el ezt a tapasztalatot, és sosem fogom megkérdőjelezni Isten létezését és gyengéd, személyes gondoskodását.
Milyen emlékek kísértenek, ha visszagondolsz az elmúlt évre? Bánat, keserűség, szomorúság? Hagytál magad mögött megoldatlan problémákat, tisztázatlan félreértéseket, be nem gyógyult sebeket? Hibákat követtél el? Készen állsz arra, hogy újra megpróbáld helyrehozni az életedet? Mennyei Atyád gyengéden és hatalommal szól hozzád: „Drága lányom, nézz hátra, és ne feledd, hogy nincs mitől félnünk a jövőt illetően, hacsak el nem felejtjük az utat, amin az Úr mindeddig vezetett minket.”
Diane Duncan de Aguirre