„Az az ígéret pedig, amelyet Ő maga ígért nekünk, az örök élet… És most, gyermekeim, maradjatok Őbenne, hogy amikor megjelenik, bizalmunk legyen, és ne szégyenüljünk meg előtte az Ő eljövetelekor.” (1János 2:25, 28)
Te mit szeretsz nagyon? Én szeretek kinn sétálni a természetben. Valami, ami 2020 márciusában, mikor a Covid–19 miatt leállt a világ, még értelmesebbé, szükségesebbé és értékesebbé vált számomra. A szabadban töltött idő lehetővé tette, hogy úgymond kitárjam a szárnyaim. Egy kis időre levetkőztem az elszigeteltség és bezártság érzését, még ha csak pillanatnyilag is, mert úgy tűnt, hogy teljesen elborítja az életünket.
Ragyogó napra virradtunk. Meleg, napsütés, kék ég, tavaszi virágok és virágzó cseresznyefák vettek körül. Igen, talán a világ leállt, de Isten teremtése továbbra is teljes pompájában volt látható. Az ilyen napokon értem meg igazán, miután kijöttem a hideg, nedves, nyugati parti télből, miért élek a gyönyörű, kanadai Brit-Kolumbiában.
Nekem a sétával töltött idő a legjobb barátommal, Jézussal való közösséget jelenti. Ez idő alatt kiönthetem előtte a szívemet: a legmélyebb vágyaimat, félelmeimet és kívánságaimat. Mikor nyíltan és őszintén beszélhetek vele, korlátok nélkül. Mindent elmondhatok a legjobb barátomnak. Semmit sem rejtegetek előle.
Ilyenkor szeretek énekelni is. A kedvenceim közé tartoznak a régi himnuszok is. A szavak a lelkem mélyéig hatolnak, mikor énekben dicsőítem Őt. Istent látom és találom meg a szavakban. Minden ének egy történetet mesél el. „Nagy Istenem, ha nézem a világot”, „Hadd menjek, Istenem”, „Ó, mily hű barátunk Jézus”, „Régi kereszt” és „Mily fenséges a kegyelem”. Mindegyik értékes! Egyik sétámon ezek a szavak töltötték be a szívemet:
Ha szól is milljó évekig a hálaénekem,
az új földön úgy tűnik majd, hogy épp csak elkezdtem.*
Hű! Erre én szó szerint megtorpantam az ösvényen. A szemem megtelt könnyel, a szívem túlcsordult az örömtől, ahogy megálltam, és felnéztem a kék égre.
Barátaim, mi valóban vele leszünk az örökkévalóságon át, aminek soha nem lesz vége. Tartsatok ki! Már majdnem otthon vagyunk! Ahogy a Zsidókhoz írt levél szerzője is oly ékesszólóan mondja: „Ragaszkodjunk a reménység hitvallásához tántoríthatatlanul, mert hű az, aki ígéretet tett.” (Zsidók 10:23) Köszönjük, Jézus!
Dorian Honey
* John Newton: Amazing Grace, 1779.