„Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.” (Róm 8:38–39)
Az egyik volt tanítványom, egy nagyon intelligens nő, férjhez ment álmai férfijához. A férfi is rendkívüli volt. Mindketten az osztályomba jártak.
Idővel úgy döntöttek, hogy házat építenek. Találtak egy országút melletti telket, és elkészítették a ház tervrajzát, amelyen egy saját fürdőszobával rendelkező hálószoba, egy másik fürdőszoba, két iroda és egy nagy tárgyaló szerepelt. Épp be akarták nyújtani a terveket az építésügyi hatóságnak, amikor észrevették a hiányosságot: kifelejtették a konyhát a terveikből!
A nő azonnal felhívta egy középiskolai barátját, aki időközben egy építőipari cég tulajdonosa lett. Az illető odarepült egy munkatársával, és megoldották a problémát.
Jézus is utalt a konyhák használatára, amikor a földön járt: „Én vagyok az életnek ama kenyere; aki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha” (Jn 6:35).
Ellen G. White a következő megjegyzést fűzte ehhez a bibliai szakaszhoz: „Isten Igéje töltse be egész szíveteket! Ez az élő víz, mely égető szomjúságotokat csillapítja; ez a mennyei élő kenyér. (…) Ennek magyarázatául pedig: »A beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet« (Jn 6:63). Testünk abból épül fel, amit eszünk és iszunk; ugyanez a dolgok természetes rendje a világban is: amin elmélkedünk, amin gondolkozunk, az ad lelki, szellemi lényünknek erőt és színt” (Ellen G. White: Jézushoz vezető út, 88. o.).
Ahogyan a konyha az otthonunk középpontja, ami a fizikai szükségleteinket illeti, Isten Igéje is a mindennapi lelki szükségletünk „konyhája”. A tanítványaim megfeledkeztek a házuk egyik lényeges eleméről, de mi ne feledkezzünk meg mindennapi kenyerünkről!
Glenda-Mae Greene