„Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, amelyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülük.” (Zsolt 139:16)
A fiam, Jordan születésének napján történt események emléke a mai napig borzongást kelt bennem. A szülés természetesen és komplikációk nélkül zajlott. Miután az ápolónők behozták hozzám a kórterembe, mindketten elaludtunk. Mielőtt elszenderedtem volna, késztetést éreztem arra, hogy felemeljem az ágy korlátját.
Nem emlékszem, hogy mennyit aludhattam, de arra ébredtem, hogy nincs az ölemben a gyermek. Biztosan elvitte az ápolónő, gondoltam, bár kisebb pánikba estem, és tekintetemmel átkutattam a szobát. Nagy félelem lett úrrá rajtam látva, hogy Jordannek semmi nyoma. Hirtelen nem hallottam, hanem inkább éreztem, amint egy hang ezt mondja: „Nézz az ágy bal oldalára!”. Megdermedtem a rémülettől: Jordan az ágy és a korlát közé szorult. Kis takarója vészesen közel állt ahhoz, hogy szétnyíljon, és kiessen belőle. Kábultam nyúltam utána, hogy elkapjam, mielőtt teljesen kibomlana a takaró. Mélyen aludt, tudomást sem véve a veszélyről. Megköszöntem Istennek, hogy a gyermekemre irányult a menny figyelme aznap.
Jordan ma már harmincéves. Sokszor elmeséltem neki, hogy Isten jelen volt a születésénél, és különös gondot viselt róla. Már a fogantatása előtt eltervezte a létezését, minden reggel egy csodával ajándékozza meg, és naponta megtölti az életét lehetőségekkel. Aznap, a kórházban, Isten világossá tette, hogy terve van Jordannal.
Egyesek talán azt mondanák, hogy ami ott történt, puszta szerencse volt, szerintem viszont túl pontosak voltak az események ahhoz, hogy véletlennek tarthassam a bekövetkeztüket. Egyedül Isten ismeri a meghatározott céllal teremtett emberek valódi értékét, akikért vállalta a halált és feltámadt.
Veled mi lehet a terve?
Joan Dougherty-Mornan