„Istennek kell inkább engedelmeskedni, mint az embereknek.” (Apostolok Cselekedetei 5:29)
Dr. Walter Pearson volt a főelőadója az Észak-Amerikai Divízió Net2004 műholdas evangelizációs kampányának, melyet a Hetednapi Adventista Egyház szervezett. A témája a „Tapasztald meg az erőt” volt, és a rendezvénynek az USA-beli Baltimore-ban (Maryland államban) található Miracle Temple adventista gyülekezet adott otthont. A sorozat záró szombatján a Maryland állambeli Takoma Parkban lévő Sligo anyagyülekezetembe mentem. Miután Joy barátommal üdvözöltük egymást, azt javasolta, hogy menjünk át Baltimore-ba a Net2004-es összejövetelre. Ezért aztán hamar elsiettünk a szombatiskola után.
Szerencsére miután leparkoltuk az autót, gyorsan találtunk helyet a zsúfolásig megtelt imaházban. Az inspiráló prédikáció végén bejelentették, hogy a délutáni program 3-kor kezdődik. Hirtelen rádöbbentem, hogy lehetetlen hazamennünk ebédelni és időben visszaérni a kezdésre. Egyikünk sem akart lemaradni róla, viszont nem is hoztunk magunkkal ebédet.
Amint kimentünk, nyitott csomagtartók és pikniktakarók mellett haladtunk el, amelyek tele voltak csábító ételekkel, és sós pogácsák, krémes saláták és karamellizált finomságok illatával töltötték meg a léget. Joyhoz fordultam, és azt mondtam: „Ezek az emberek mind adventisták. Mindannyian ugyanazt az ételt esszük. Meg fogom kérdezni egyiküket, hogy megosztaná-e velünk az ebédjét.”
Odasétáltam egy Krisztus-hívő testvérnőhöz, és elmondtam, milyen nehéz helyzetben vagyunk. Hívott, hogy szolgáljuk ki magunkat gyömbéritallal, hibiszkuszitallal, zöldséges pelauval, callaloo-val, sült hallal, makarónis pitével és salátákkal. Olyan finom volt minden, hogy Joy még egyszer repetázott.
Miután befejeztük, világosan éreztem a Szentlélek sürgetését: „Keljetek fel! Siessetek vissza a gyülekezetbe!” Joyhoz fordulva nógatni kezdtem: „Azonnal mennünk kell!” Köszönetet mondtunk kedves vendéglátónknak, és még segíteni kezdtünk az ebéd utáni elpakolásban. De a hang ismét azt parancsolta: „Siessetek! Azonnal induljatok!” Joy még evett, én viszont már az imaház felé indultam. Mikor odaértem az ajtóhoz, a biztonságiak beengedtek, de Joy még nem volt velem. Könyörögtem, hogy várjanak kicsit, mert láttam, ahogy felénk siet. Alig ért oda. De mienk lett a két utolsó szabad hely, és épp akkor ültünk le, mikor forogni kezdtek a kamerák. Joy szokatlanul csöndes volt, majd halkan odasúgta: „Honnan tudtad, hogy indulnunk kell?”
Elmondtam, hogy hallottam a Szentlelket, és úgy döntöttem, hogy hallgatok rá és engedelmeskedem. Legyünk mindig érzékenyek, hogy meghalljuk az Urat, és tüstént engedelmeskedjünk neki.
C. Marion Hudson