„Nincsen üdvösség senki másban, mert nem adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.” (Apostolok Cselekedetei 4:12)
Digitális globálmissziós csoportunk hetente találkozik Zoomon, hogy az Adventista Világrádió munkatársai vezetésével képzéseket, beszámolókat és istentiszteletet tartsunk. Ez minden alkalommal áldást jelent, de aligha gondoltam volna, hogy arra fogja felhasználni az Úr, hogy gyökeresen átalakítsa az életemet, és ahogy érte munkálkodom.
Már öt éve lakik nálam egy férfi rokonom. Gombóccal a torkomban egyeztem bele, hogy segítsek, mivel megígérte: „Csak egy kis időre. Csak addig, míg talpra nem állok.” Álmomban se gondoltam volna, milyen rémálom lesz ebből. Teltmúlt az idő, és kiderült, hogy iszik és dohányzik. Különböző stratégiákkal próbálkoztam, hogy segítsek megszabadulni ezektől a szokásaitól, de semmi se vált be. Már minden imacsoportban kértem, hogy imádkozzunk érte. Én is imádkoztam érte, beszélgettünk, tanácsot adtam, pöröltem vele, szakértői forrásokra hivatkoztam, és minden tényt felsoroltam neki a rossz szokásairól. Elkerültem, a presbiterek felkeresték, a rokonok beszéltek vele, és az egészségügyi dolgozók is elővették. Napi áhítatokat tartottunk, és együtt imádkoztunk, de még mindig nem működött semmi.
Azon a sorsfordító Zoom-alkalmon az áhítat témája a következő volt: Az üdvösség nem egy esemény: az üdvösség egy személy. Mikor külön szobákba osztottak szét imára, azt a feladatot kaptuk, hogy kérjük Jézust, változtasson meg: ne javítson meg, ne foltozzon meg vagy hozzon rendbe, hanem adjon új szívet. Emellett arra kértek, hogy mutassuk be Krisztust a kapcsolatainknak akár otthon, akár a helyi közösségeinkben vagy a digitális térben. Az istentisztelet vezetője elmondta: „Ha valaki dohányzik és/vagy iszik körülötted, emlékezz erre: Az üdvösség nem egy esemény, hanem egy személy.” Mekkora visszhangra talált bennem a kijelentés! Felkeltette és megragadta a figyelmemet. És ahogy együtt imádkoztunk, mindenkiben ugyanaz az érzés visszhangzott. Soha nem hallottuk ilyen világos megfogalmazásban, pedig azt hittük, hogy már ismerjük Isten szeretetét…
Nem számít, milyen keményen próbálkozunk, mennyi jót vélünk tenni, vagy mekkora erőfeszítéseket teszünk, hogy megpróbáljuk átformálni a hitetleneket – először törekedjünk arra, hogy minket teremtsen újjá minden nap Jézus személye. Őt kell bemutatnunk másoknak. Csak akkor lesz ereje a bizonyságtételünknek, ha a saját életünkben is megéljük ezt az elvet. Az én rokonom is már lassan kezdi elfogadni ezt a Jézust. Ámen!
Pauline A. Dwyer-Kerr