„Azért ha feltámadtatok Krisztussal, az odafennvalókat keressétek, ahol Krisztus van Isten jobbján ülve. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel.” (Kolossé 3:1–2)
Kitörő siker volt a kempingezés, és csomagolás közben a férjem azt javasolta, még másszuk meg a Princeton-hegyet, egy közelben lévő 14-est (egy 14 ezer láb [4 267 méter] magas csúcsot). Majdnem delelőre ért a nap, már sok idő eltelt a tipikus kora reggeli indulástól egy ilyen csúcsra, de szinte hívogatott a kék ég és a jó idő.
Két kisfiunk lelkesen belement, így hazaindulás helyett az ösvény kiindulópontja felé vettük az irányt. Hirtelen a meredek útról lehúzódva hegymászó férjem rámutatott egy szinte észrevehetetlen csapásra, mely a csúcs felé kanyargott: „Erre menjünk a főút helyett! Időt spórolunk vele.”
Zord szépség fogott körbe minket, és a lelkünk is felszállt a magasba, ahogy felfelé kaptattunk. Miután késő délután elértük a csúcsot, megálltunk egy családi fotóra, mielőtt úgy döntöttünk, hogy a jól bejáratott fő csapáson megyünk le. Fáradt lábunk és egyetlen fejlámpánk lassította az ereszkedésünket. A fiúk ujjongtak, mikor elértük az útjelző táblát, de mindannyian tudtuk, hogy még messze van a meredek úton lejjebb levő parkoló. Hosszú idő után a legkisebbünk már nyugtalankodni kezdett, és olyanokat kérdezgetett, amik mindannyiunkban felmerültek: „Nem kellene már a furgonnál lennünk, apa? Mi van, ha történt vele valami? Hogy megyünk akkor haza?” A férjem megnyugtatta, hogy angyalok óvnak minket, mind együtt vagyunk, és Jézus is vigyáz ránk. A hangos ima és a közös éneklés felfrissített lelkileg, mialatt tovább haladtunk a sötétben. Végre egy újabb meredek kanyarhoz értünk, és ugyanaz a fiú már boldogan kiáltott fel! Megtaláltuk a furgont, pont ott, ahol hagytuk. Minden rendben volt, hazafelé tartottunk.
Végső otthonunk felé közeledve félelmetes hegyekkel fogunk találkozni. Az ösvény még napfényes időben is lehet hosszú és meredek, és elönthet a fáradtság. Félelem és csüggedés sötétsége fenyegethet és boríthat el, és már azon töprengünk, mi történhet, ami megakadályozhatja a hazatérésünket. De csak haladjunk tovább együtt a remény és bátorság énekeivel az ajkunkon, hisz tudjuk, Krisztus megígérte: jelenléte világítja be nekünk az utat.
Együtt nézzünk Jézusra, rá, aki elkezdte és be fogja végezni hitünk útját. Már majdnem otthon vagyunk!
DeeAnn Bragaw