„Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem.” (1Kor 13:12)
Egyik szerda este részt vettem a gyülekezetünk imaóráján. Aznap este a vezető lelkész az „Imára ösztönözve” címet adta az elmélkedésének. Arról beszélt, hogy az élet sokszor annyi nehézséget zúdít ránk, mintha egy mély gödörbe zuhannánk, ahonnan nem látunk kiutat. Zuhanunk, és a sötétség egyre sűrűbb lesz körülöttünk.
Semmiféle emberi eszközzel nem tudunk kijutni ebből a helyzetből, és ez imára sarkall. Azért imádkozunk, mert nincs más választásunk, és nem azért, mert valaki azt mondta, hogy imádkoznunk kellene, vagy mert itt az ideje. Imádkozunk, mert ez az egyetlen lehetőségünk.
Pontosan ebben a helyzetben vagyok – gondoltam, miközben a beszélőt hallgattam. Az életem annyira zavaros volt, hogy tudtam, egyedül képtelen vagyok boldogulni. Minden tőlem telhetőt megpróbáltam – sikertelenül. Azonban ismerek valakit, aki minden problémát meg tud oldani. Imádkoznom kell. El kell mondanom Istennek, hogy szükségem van rá. Szükségem van arra, hogy Ő vegye át a jelenlegi helyzetem és az életem irányítását. Nincs más választásom, imádkoznom kell! Már tudom, hogy képtelen vagyok megoldani a nehézségeimet, de Isten képes rá.
Közeledett a karácsony, és az emberek mindenütt a békesség és a jóakarat kívánságaival halmozták el egymást. De én nem éreztem sem békességet, sem emberek iránti jóakaratot. Segítségre volt szükségem. Imára ösztönöztek.
Nem értettem, miért kerültem ilyen helyzetbe. Nem én kértem, és nem is én okoztam ezt az állapotot. Az élet néha váratlanul akadályokat vet elénk. Amikor a kétségbeesés határára sodródunk, és már nem tudjuk, merre forduljunk, jusson eszünkbe: Istennek terve van velünk.
„Kiváltságunk, hogy örvendezzünk az Úrban, és ujjongjunk az Ő kegyelmének ismeretében. Hagyjuk, hogy szeretete átjárja elménket és szívünket! Óvakodjunk attól, hogy túlságosan elfáradjunk, aggódjunk vagy elcsüggedjünk! Tekintsünk el attól, ami sötét és lehangoló, és nézzünk fel Jézusra, a mi nagy Vezetőnkre, akinek az éber felügyelete alatt dicsőséges győzelemre vagyunk elrendelve” (Ellen White: Válogatott üzenetek, 2. köt., 399. o.)
Jean Arthur