„Tanítsd a gyermeket, mely úton járjon: még ha megöregszik, akkor sem távolodik el attól.” (Példabeszédek 22:6)
Egyik este ott ücsörögtünk édesanyámmal az ágyon, és szokás szerint őszintén, kacarászva beszélgettünk. Egyik ugratására nevetve azt mondtam: „De hát én miattad vagyok ilyen. Az anyukámtól örököltem!” Ezen mindketten felkacagtunk. Mikor megkérdeztem: „Mi ijesztett meg téged anyaként a személyiségemben?”, mély levegőt vett, mielőtt válaszolt volna. „Hogy olyan kockázatvállaló vagy, drágám” – mondta, és aggodalom csengett a hangjában.
„Miért félsz ettől?”
„Mert a világ gyakran nem kegyes azokhoz a nőkhöz, akik a saját útjukat járják.”
„Na, hát akkor azt hiszem, hálásnak kell lennünk, hogy bátornak neveltél” – feleltem.
Erre mindketten elnevettük magunkat az egyetértésben megnyugodva. Anyám önbizalmat, kitartást és rendíthetetlen hitet oltott belém, mert tudta, hogy szükségem lesz ezekre a tulajdonságokra az előttem álló úton.
Az általános iskolában borzasztóan zaklattak, és gyakran mentem sírva haza, ahol ő arra emlékeztetett: „Tudod, ki vagy valójában. Soha ne hagyd, hogy bárki elnyomja ezt az igazságot.” Középiskolás tizenévesként negatív énképpel küzdöttem, azt hittem, kövér és csúnya vagyok, és hogy senki se fog szeretni. Édesanyám azt mondogatta, hogy milyen szép vagyok, mire én azt válaszoltam: „Persze, hogy ezt mondod, mert te vagy az anyukám.” De ő nem állt meg itt. Megerősítette, hogy milyen tehetséges és okos vagyok, és soha nem engedte, hogy elmerüljek az önsajnálatban, hanem afelé terelgetett, hogy az istenadta tulajdonságaimra koncentráljak.
Az egyetemen nem engedtem, hogy az újonnan elnyert szabadságom vagy a társaim befolyásoljanak. Arra tanítottak, hogy gondolkozzak önállóan, és Istent tegyem az első helyre. Az egyetemi éveim az Úr szolgálatával teltek egészséges barátokkal körülvéve. Soha nem ittam, nem dohányoztam, és nem bűvöltek el a rosszfiúk – nem azért, mert védett életem volt, hanem mert tudtam, hogy ezek közül egyik sem szolgálna engem. Arra neveltek, hogy „Isten teljes fegyverzetét felöltsem” (Efezus 6:11).
Nem mindig volt kegyes hozzám a világ, a Megváltó kegyelméből most mégis itt állok olyan fiatal nőként, aki istenfélő, magabiztos, céltudatos és kiteljesedett. Nem vagyok tökéletes: hibázom, bukdácsolok és kudarcot vallok, mégis tudom, kié vagyok. Én is anyám lánya vagyok. BÁTOR VAGYOK.
Sibongile Tshabalala