„Fejezzétek be a fáradozást, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten; felemelkedem a nemzetek között, felemelkedem a földön.” (Zsoltárok 46:10, az angol NASB-fordítás alapján)
Fáradozás = komoly és tartós erőfeszítés, küzdelem, munka, törekvés, próbálkozás. Megtud = közvetlenül érzékel, direkt megismer, megért, felfog, értékel, kifürkészik. Felemel = nagyra becsül, dicsőít, megbecsül, ünnepel, elismer.
Íme, az én változatom Zsoltárok 46:10-hez: „Ne dolgozzatok tovább azon, hogy magatokat mentsétek, fogjátok fel, hogy én vagyok az Isten; engem tisztelnek majd a nemzetek, engem ünnepelnek majd a földön.”
Miért fektetünk akkor annyi erőfeszítést, hogy azzal próbálkozzunk, ami nem a mi dolgunk? A mi feladatunk abból áll, hogy megtiszteljük Istent a gondolatainkkal, tetteinkkel és cselekedeteinkkel. Azzal tiszteljük meg, hogy időt töltünk vele; szeretjük, akiket Ő szeret; azzal, hogy azoknak szolgálunk, akikhez Ő menne; helyesen cselekszünk, szeretjük az irgalmasságot, és Őt tartjuk első helyen a gondolatainkban.
Ünnepeljük a személyét és tetteit. Életünk minden pillanatában ünnepeljük Őt mint díszvendéget. De hogyan? – kérdezzük. Nem tudunk megálljt parancsolni a kétségek suttogásának, a depresszió madarainak, a bizonytalanság molylepkéinek és a függőségek villanásainak, melyek körülöttünk tanyáznak. Bezárhatjuk elménk ajtaját, és becsaphatjuk a nyitott ablakokat, hogy távol tartsuk a suttogásokat, a depressziós és bizonytalan gondolatokat. Még korai stádiumban elcsíphetjük a függőségeket, mielőtt mélyen meggyökereznek az életünkben. De hogy? Az ő erejével, nem a mienkkel. Azzal, hogy percről percre hozzá emeljük a gondolatainkat.
Hároméves korában tornára vittük a lányunkat. Nekem ez egy plusz órát jelentett egy hosszú tanítási nap után az anyuci-kislánya kapcsolatra, neki pedig utat a kreatív, határtalan energiája felé. Imádott a szivacsra esni. Mindent megtett, hogy bukfencezzen, guruljon, és végigsétáljon a hosszú gerendán. Én meg a lelátóról figyeltem. A szeme csak pár centire volt a lábától, és addig imbolygott a gerendán, míg le nem bucskázott. Hazafelé a kocsiban átbeszéltük a kihívást: „Mindig a gerenda végét figyeld – biztattam. – Nézz el olyan messzire a gerendán, amennyire csak tudsz. A lábad majd követni fogja az utat.”
Most ezek a szavak visszhangoznak bennem. Koncentrálj Jézusra. Nézd az ő életét, szavait, tetteit. Őt kövesd az életben. Mert Krisztus haza vezet bennünket.
Faith Ann Laughlin