„Minden utadon őrá gondolj, akkor Ő igazgatni fogja útjaidat.” (Példabeszédek 3:6)
A nyugdíjazáshoz közeledve a férjemmel azon kezdtünk gondolkodni, hogy milyen lesz majd az átállás. Szerettük volna otthagyni a gyorsan terjeszkedő, zsúfolt várost, ahol éltünk, és egy kisebb, nem túl távoli városkába költözni, mely közelebb van a természethez. Ezért keresgélni kezdtünk a közeli vidéki környezetben: egy kis otthont telekkel. Sajnos másoknak is hasonló elképzeléseik voltak. A házakat gyorsan elkapkodták, az árak pedig elérhetetlenek voltak számunkra. Sok ima után irányt váltottunk. Kicsit messzebbre terjesztettük ki a kutatásunkat a várostól, és már földeket nézegettünk, Istenre bízva a keresést.
Találtunk is egy birtokot attól a várostól alig egyórányira, amely egy kis adventista imaházzal is büszkélkedhet. Idővel rábukkantunk egy jó hírű, megfizethető árú építtetőre, eladtuk a városi otthonunkat, és belevágtunk a házépítésbe. De aztán ránk szakadt a valóság…
A dolgok a várakozásoknak megfelelően indultak. Véglegesítettük a ház terveit, a földmunkások nekifogtak a feladatuknak, és kezdetét vette egy kútfúró keresése. Ki gondolta volna, hogy a mi államunkban két évbe is telik egy kútfúró időpontjának egyeztetése? Mi nem! Hónapokig tartó csalódás és késlekedés után végül sikerült egy kiváló kútfúrót találnunk. Hála Istennek! De ez még csak a nehézségek kezdete volt, amelyek közé tartozott, hogy az építtetőnk csődbe ment. Az egész helyzet rémálomba fordult. Mi (és mások is) már kezdtük megkérdőjelezni a tapasztalatainkat. Vajon a saját akaratunkat követtük, és nem az Úrét? Vajon Isten próbál tanítani valamire minket? Bár hittünk a menny vezetésében, mégis el kellett gondolkodnunk, vajon nem tévúton jártunk-e.
Végre az új otthonunkban élünk, és igazán hálásak vagyunk a mennynek érte, de be kell vallanom, hogy még mindig nem kaptam választ a kérdéseimre. Arra azonban rájöttem, hogy amikor hibázunk, attól még nem hagy el Isten. Segít, hogy a nehéz idők által növekedjünk, és úgy jöjjünk ki belőle, hogy még jobban felismerjük: teljes mértékben szükségünk van rá. És a „helyes” döntések sem azt jelentik, hogy majd simán mennek a dolgok. Még ha az út nehéz és sziklás is, akkor is lehet, hogy az Úr terve volt, hogy bizonyos okokból járjuk végig az utat, amiket majd csak a mennyben értünk meg.
Akkor is szeretjük Istent, és bízunk benne, mikor úgy tűnik, hogy minden összefog ellenünk? Ha egy napon be szeretnénk lépni a mennyei, új otthonunkba, és örökre Jézussal akarunk lenni, akkor válaszolnunk kell erre a kérdésre.
Sandra Blackmer