„Adjatok, és nektek is adnak, jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek nektek, amellyel ti mértek.” (Lukács 6:38)
Egyik pénteken futtában elintéztem pár dolgot, hogy elkészüljek a gyorsan közeledő szombatig. Egy helyi élelmiszerboltban jót beszélgettem egy nővel a zöldséges soron. Miután minden szükségeset bepakoltam a bevásárlókocsiba, elindultam a pénztár felé, és észrevettem, hogy ugyanaz a hölgy áll közvetlenül mögöttem. Már fizetni készültem, mikor úgy éreztem, hogy az enyémek mellett az ő dolgaiért is fizetnem kéne. Már korábban is imádkoztam, hogy több erőm legyen az isteni utasítások követésére, mikor azokat megkapom. Úgy tapasztaltam, hogy ez segít elkerülni a racionalizálást, hogy miért ne tegyem meg, amire kértek, és ezáltal ne szalasszam el a lehetőséget, hogy kiálljak Jézusért. Ezért gyorsan megmondtam, hogy mindkettőnk vásárlását kifizetem. Amikor ráébredt, mi történik, először tiltakozott, majd gyorsan hálálkodni kezdett.
Talán csak ők tudták Istennel, épp mi történik az életében, és Ő ismerte a szükségleteit. Elmosolyodtam, melegséget éreztem a beszélgetés alatt és a rákövetkező napokban is később, amikor csak felidéztem. Úgy éreztem, hogy én jobban áldott lettem, mint ő. Micsoda kiváltság volt azon a napon egy életet megérintenem Krisztus kedvéért és továbbadni az áldásait! Eltöprengtem, vajon a kereszten függve mit gondolt az Úr, mikor odaadta a drága életét értem és mindazokért, akik aznap kigúnyolták. Ó, milyen hálás vagyok szívből vére csodás ajándékáért, mely napról napra befedezi az életem!
Aznap később elmentem tankolni az autóval. Több sikertelen kísérlet után, pedig tudtam, hogy rendben van a bankkártyám, segítséget kértem a pénztárostól. Ő is ugyanezzel szembesült, ezért kipróbálta a saját kártyájával, hogy megbizonyosodjon, megfelelően működik-e a készülék. Így is volt. Ezért kifizette nekem a benzinemet. Mikor megkérdeztem, hogy téríthetem meg a pénzét, annyit mondott: „Hagyja csak!”, és mosolyogva távozott. Pár órán belül Krisztus visszaadta, amit én adtam korábban.
Egyre növekszik a Megváltónkba vetett bizalmam, ahogy újra meg újra látom, miként munkálkodik körülöttem. Azért imádkozom, hogy hűséges legyek, mikor ismét eljön az én időm adni valamit. Már alig várom, hogy személyesen is megköszönhessem a tőle kapott sok-sok ajándékot. Egyre inkább értem, hogy tényleg „jobb adni, mint kapni” (Apostolok Cselekedetei 20:35/b).
Cherryl A. Galley