„Az én juhaim hallgatnak a hangomra, én ismerem őket, és ők követnek engem.” (János 10:27)
Szeretem a csöndességet. Mikor egyedül lehetek, tanulmányozhatom a szentírási részletet, és imádkozhatok. Ez különleges idő, mikor egyedül vagyok Istennel. Sajnos nem mindig becsültem sokra ezt az időt az Atyával. Túl gyakran csak átfutottam az áhítatot, elhadartam egy gyors imát, és belevetettem magam a napi forgatagba.
De aztán sorra jöttek a fiatalkori csapások. Válás. Halál. Egyedülálló szülőség. Pénzügyi kihívások. Munkahelyi bizonytalanság. Mindezek térdre kényszerítettek. Néha felkiáltottam: „Hol vagy, Istenem?” Máskor meg: „Elfeledkeztél rólam?” Az egyik ilyen alkalommal drága édesanyám félrehívott, és emlékeztetett, hogy minőségi időt kell töltenem Istennel. „De én minden nap imádkozom” – ellenkeztem. Erre egy áhítatos könyvet és egy újonnan vásárolt, legkönnyebben érthető fordítású Bibliát adott. Azt javasolta, hogy készítsek napi tervet mindkettő olvasására és tanulmányozására. Aztán olyasmit mondott, amit soha nem felejtek el: „Yvonne, ne állj fel olyan gyorsan a térdedről, amikor Istennel beszélgetsz.” Felkeltette a figyelmemet a folytatás: „Maradj egy kicsit, és engedd, hogy beszéljen hozzád. Figyelj az útmutatására. Add át neki az aggodalmaidat, és figyeld meg, mit válaszol.”
Megfogadtam anya tanácsát, és minden nap olvasni kezdtem az áhítatos könyvet, és tanulmányoztam a Szentírást.
De évek tudatos erőfeszítésébe került, hogy időt szakítsak figyelni az Úr útmutatására. És mióta már sokkal idősebb vagyok, most kezdtem értékelni a Mesterrel töltött csendes időt. Miközben elidőzöm vele az útmutatására hallgatva, érzem, hogy arra ösztökél a Szentlélek: lépjek túl önmagamon. Hív, hogy vegyek részt közösségi munkában, minden nap meséljek valakinek a szeretetéről. És ami a legfontosabb: mondjam el a jó hírt, hogy Ő hamarosan visszajön.
Lányok, olyan szép, mikor egy kis csendes időt tölthetek Istennel! Ki nem hagynám a naponkénti megbeszélt találkozót a mennyei Atyámmal! Az első napirendi pont, hogy megköszönöm, amiért szeret, és a végén figyelek az útmutatására. Később este, elalvás előtt emlékeztetem, hogy én is szeretem, és már alig várom, hogy reggel újra beszélgessünk.
Atyám, bármennyire is élvezem a veled töltött időt, már tűkön ülve várom a napot, mikor szemtől szemben beszélgethetünk. Uram, Jézus, kérlek, jöjj el gyorsan!
Yvonne Curry Smallwood