„Új parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek: amint én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (János 13:34–35)
Minden év elején választok egy szót, amire az új évben összpontosítok. Már 10 éve keresek mindig egy-egy szót. A naplómba leírom a kötelezettségvállalásomat, hogy erre a kifejezésre koncentrálhassak. Kilistázom az énekeket, amikben előfordul, és bibliaszövegeket keresek, ahol megjelenik. Miközben most az új szót kerestem, elolvastam Galata 5:22–23. versét, és meglepődtem, hogy még soha nem választottam a Lélek első gyümölcsét: a szeretetet!
Február közeledtével azon kezdtem gondolkodni, mi módon használhatna Isten Valentin-napon, hogy megosszam másokkal a szeretetét. Úgy döntöttem, hogy süteményeket készítek. A férjem, Ron odavan a zabpelyhes-mazsolás sütikért, ezért elhatároztam, hogy sütök neki, és másoknak is adok belőle.
A Valentin-nap előtti napon összekevertem a tésztát, és elkezdtem kisütni a sütiket. Nagyméretűre sütöttem, és a móka kedvéért szíveket formáztam belőlük. Olyan szépre sikerültek! Másnap hölgyekkel találkoztam, és Valentin-napi kártyákkal és különleges finomságokkal ünnepeltük meg egymás iránti szeretetünket. Csodálatosan éreztük magunkat együtt. Szerették a szív alakú süteményeimet! De volt pár hölgy a csoportunkból, akik nem jöttek el a találkozóra. Mivel maradtak még sütik, úgy éreztem, hogy adnom kell a hiányzóknak is.
Az egyik hölgy házához vezettem, aki nagyon örült a különleges ajándéknak és a mellé kapott lapnak. Ezután Debbie házához mentem. Debbie egyedül töltötte a napot, mert nemrég halt meg a férje, aki nagyon hiányzott neki. Annyira örült, hogy megkapta a csoportunktól a Valentin-napi ajándékot és a kártyát, amit mind aláírtunk! Sokat jelentett neki, hogy megemlékeztünk róla. Miközben együtt üldögéltünk, hallgattam, ahogy csodálatos történeteket mesélt a férjéről és az együtt töltött különleges időről. Én meg elmondtam neki, mennyire szeretjük, és hogy imádkozunk érte. Aztán megkérdeztem, hogy imádkozhatnánk-e együtt. Lehajtotta a fejét, és egymás kezét fogva imádkoztunk. Megölelgettük egymást, én pedig örömmel mentem tovább. Csodálatos módja volt, hogy kimutassam, mennyire szeretem.
Olyan hálás vagyok, hogy Isten minden nap küld lehetőséget, hogy kifejezzük mások felé a szeretetünket és az Úr szeretetét. Keressük mindig az alkalmakat! Körülöttünk mindenütt ott vannak a lehetőségek. „Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást.” (1János 4:11)
Sharon Follett