„Füled meghallja a mögötted kiáltó szót, amikor jobbra vagy balra letérnétek: Ez az út, ezen járjatok!” (Ézsaiás 30:21)
Túrázás közben eltévedtünk a kaliforniai Van Damme Állami Park Pygmy-erdejében (az USA-ban), miközben a felsős természettudományos táborban voltunk. Én vezettem a gyerekcsoportot, és boldogan követtük az ösvényt, beszélgettünk, és figyeltük a környezetet. Ahogy egy széles, homokos területre érve kiszélesedett az ösvény, az út maradványai is eltűntek a lábunk alól. Megpróbáltuk az egyik utat, majd a másikat, és bennem felszökött az aggodalom, bár külsőleg igyekeztem megőrizni a nyugalmamat. Melyik út vezetne ki innen minket, és nem az erdő mélyére? Bármelyik irányba is fordultunk, nem találtuk az ösvényt, és a térkép sem segített. Végül bevallottam: „Gyerekek, imádkoznunk kell. Eltévedtünk, és csak Isten tudja, hogy juthatunk vissza.” Közelebb jöttek.
A bibliaórán a diákok gyakran idéztek bibliai történeteket saját szavaikkal, és olyan kérdésekre válaszoltak, mint például: „Mit gondolsz, mit mondhat neked itt Isten?” Most eljött az ideje, hogy e kérdéseket valós élethelyzetben tegyék fel.
Imádkoztam: „Istenem, eltévedtünk. Nem ismerjük a visszautat, de te igen. Megtennéd, hogy megmondod nekünk? Hallgatunk.” Lehajtott fejjel és még mindig csukott szemmel azt mondtam: „Oké, gyerekek, most néhány pillanatig csak hallgatunk, és megkérdezzük az Urat, hogy adna-e nekünk egy irányt, merre menjünk. Ha igen, akkor emeljétek fel a karotokat arra felé.” És pár pillanat múlva kinyitottuk a szemünket. Több kar is felemelkedett ugyanabba az irányba mutatva! Mindannyian ugyanazt hallottuk. Elcsodálkoztam!
De nem kellett volna. Isten ígéretei arra valók, hogy igénybe vegyük őket: Ő „igen biztos segítség a nyomorúságban” (Zsoltárok 46:1). „Kiálts hozzám, és felelek.” (Jeremiás 33:3) „Krisztusnak mindig van üzenete azok számára, akik figyelnek szavára.”* Tudtuk, hogy válaszolt. Mindannyiunkhoz szólt. Elragadtatva dicsértük, és ott helyben köszönetet is mondtunk neki! Az ösvényen lefelé mentünk a mutatott irányba, ami természetesen bevitt a célba.
Az Úr azon a napon valósággá tette magát. Növelte a hitünket, és egy történetet adott, amit elmesélhetünk. Milyen kegyelmes! Amikor segítségért kiáltunk, Ő meghallja és megígéri: „És füled meghallja a mögötted kiáltó szót…: Ez az út, ezen járjatok!” (Ézsaiás 30:21) Szólj, Uram... mert a te lányod hallgat rád.**
Marilee Serns Dalton
* Ellen G. White: A nagy orvos lábnyomán, Advent Kiadó, Budapest, 2001, 509. o.
** Ez az áhítat a szerző „The God Who Reveals Himself” című írásából készült, amely korábban a Revealing Jesus in the Learning Environment (Avondale Academic Press, Cooranbong NSW, Ausztrália, 2019.) című könyvben jelent meg (szerk.: Peter W. Kilgour és Beverly J. Christian). – A szerző engedélyével felhasználva.