IRÁNY AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁG!

E heti tanulmányunk: Zsoltárok 80; Ézsaiás 25:8; János 6:44; 1Thesszalonika 4:17; Jelenések 7:17; Jel 21:4, 9-27

Mit tartogat számodra a jövő? Mi áll előtted? Talán valami ijesztő, izgalmas, rémisztő, de ugyanakkor csodálatos esemény? Tudd, hogy Jézus hűséges, a szavai mindig igazak (Jel 3:14)! Lesznek zaklatott időszakok (Mt 24:21-22), de Ő azt ígérte, hogy sosem hagy el, sosem mond le rólad (Zsid 13:5). Pont azt teszi majd, amit mondott, ahogy mindig is tette és a jövőben is teszi (Zsid 10:23). És „aki mindvégig állhatatos marad, az idvezül” (Mt 24:13).
Függetlenül még hátralévő földi napjaink számától, szegezzük a tekintetünket Jézusra, egy pillanatra se veszítsük szem elől! Ez nem feltétlenül könnyű a földön, ahol annyi minden igyekszik elvonni a figyelmünket, de mi is mondhatjuk Dáviddal: „Szemem mindig az ÚRra néz, mert ő húzza ki lábamat a csapdából” (Zsolt 25:15, ÚRK).
A héten a mennyei jutalomról fogunk tanulni (Mt 5:12; Jel 22:12); arról, hogy milyen lesz a menny; és mennyire elképesztő lesz végre azzal lenni, aki bennünket alkotott, halálig szeretett, megváltott a bűneinkből és nemsokára visszajön értünk. Addig csak az a dolgunk, hogy kitartsunk a hitben.

Június 27. – Az Egyházterületek különleges projektjeinek támogatása (adományok)

EGW idézet

Munkánk itt hamarosan véget ér, s mindenki a tettei szerint kap jutalmat. Megmutatták nekem a szentek jutalmát, a halhatatlan örökséget. Láttam, hogy akik a legtöbb nehézséget viselték el az igazságért, nem gondolják nehéznek a sorsukat, hanem meggyőződtek róla, hogy a menny minden fáradságot megér.
Minden egyes napotokat az elhanyagolt kötelességekről, önzésről, csalásról, lopásról, mások rászedéséről szóló feljegyzések terhelik. A gonoszságok milyen rémítő mennyisége gyülemlik össze az ítélet napjára! Amikor Krisztus eljön, minden embert a cselekedetei szerint jutalmaz. Sokan szégyenkeznek majd, amikor történetük lapjai felfedik cselekedeteiket.
Minden jó és minden gonosz tettet, de azok következményeit is szemmel tartja a szívek kutatója, aki előtt nincs titok. A jutalom is az indítékok szerinti lesz.
Krisztus eljövetele egyre közeledik, kevés időnk van a munkára. Férfiak és nők kárhoznak el…
Isten átalakító hatalma ragadjon meg mindnyájunkat, hogy megértsük a pusztuló világ szükségleteit. Üzenetem lényege ez: Készüljetek fel az Úrral való találkozásra! Égjenek lámpásaitok, hogy az igazság fénye bevilágítsa a főutakat és az ösvényeket. Az egész világ figyelmeztetésre vár, mindenkinek el kell mondanunk, hogy elközelített minden dolgok vége…
Igyekezzünk újból megtérni. Isten Lelkének jelenlétére van szükségünk, hogy szívünk megszelídüljön, és ne vigyünk kemény lelkületet a munkába. Imádkozom, hogy a Szentlélek teljesen birtokába vehesse szívünket. Viselkedjünk Isten gyermekeihez méltón, Őhozzá forduljunk tanácsért, s legyünk készek végrehajtani terveit, bárhol is tárja elénk azokat. Ha ilyen néppé válunk, megdicsőítjük Istent, s igyekezetünk tanúi így szólnak: Ámen. – Maranatha, 312. o. (október 31.)
 
Isten felszólítja minden követőjét, hogy befolyásuk és eszközeik által szerezzenek áldást másoknak… Az embertársakért végzett szolgálat édes elégtételt kap, aminek a jutalma a lelki béke. Akit a mások jóléte iránti nemes vágy vezet, igazi boldogságra talál, ha hűséggel teljesíti az élet számtalan küldetését, feladatát. Ezáltal földi jutalomnál nagyobb elismerésben részesül, mivel a hűséggel és önzetlenül végzett szolgálatra felfigyelnek a mennyei angyalok is, és bejegyzik az élet könyvébe. A mennyben senki sem fog önmagára gondolni, és nem jár a maga kedvében, hanem mindannyian tiszta és őszinte szeretettől hajtva törekszünk majd boldogságot szerezni a körülöttünk levő mennyei lényeknek. Ha szeretnénk örülni a megújított földön a szentek közösségének, akkor már itt, a földön vezéreljenek mennyei elvek. – Mennyei helyeken, 233. o. (augusztus 14.)

Amikor körülnézünk, azt látjuk, hogy a világ sóhajtozik és nyög, és a jelek, amelyekről Jézus prófétált, a szemünk előtt teljesednek. Háborúk és háborúk hírei, nemzet támad nemzet ellen, éhségek és döghalálok, földrengések és üldözés (Mt 24:6-11) történik mindenfelé, és idővel csak még intenzívebb lesz az egész. Komoly időket élünk, amikor meg kell maradnunk az Istennel való kapcsolatban.
Azt olvassuk, hogy „mindennek a vége pedig közel van, legyetek tehát mértékletesek és józanok, hogy imádkozhassatok” (1Pt 4:7, ÚRK). Tehát még inkább itt az ideje, hogy megerősítsük, megszilárdítsuk személyes kapcsolatunkat Istennel! És függetlenül attól, mennyi idő van még hátra a végig, az életünk rövid, akármeddig is tart. „Tehát ti, akik azt mondjátok: »Ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott töltünk egy esztendőt, és kereskedünk, és nyerészkedünk«, ti, akik azt sem tudjátok, mit hoz a holnap. Mert mi a ti életetek? Bizony pára az, amely rövid ideig látszik, azután pedig eltűnik” (Jak 4:13-14, ÚRK).
Tudjuk, mennyire igaz ez a figyelmeztetés. Az e sorokat olvasók közül is sokan talán nem érik meg a nap végét. Ez a bűnbe süllyedt világunk szomorú valósága. Életbevágó tehát, hogy megerősítsük kapcsolatunkat Istennel, és állandóan abban a tudatban éljünk, hogy szükségünk van rá és megmentő kegyelmére.

1. A 80. zsoltár gyönyörű fohász Istenhez. Olvasd el, különösen figyelve a Zsolt 80:2-4., 15-18. és 19-20. versekre! Ahol a „mi”, „minket” szavakat olvasod, mondd azt: „én”, „engem”! Hogyan kapcsolódhatsz a zsoltár mondanivalójához, még ha ma más is a kor, a hely, és eltérőek a viszonyok?

Mindannyiunknak szüksége van megújulásra. Könnyű elkényelmesedni, önelégültté válni vagy akár elfeledkezni arról, mit tett értünk Isten. Melyik hűséges hívő, még ha küzd is, ne tudna valami hasonló imát elmondani: „Ragyogtasd ránk arcodat, hogy megszabaduljunk” (Zsolt 80:20, ÚRK)! Amikor elfogadod, amit Jézus tett érted, amikor tudod, hogy bűneidet megbocsátotta és tökéletes kegyelmével takar be téged, igazságát neked tulajdonítja, így hit által tudhatod, hogy üdvösséged van Őbenne.

Szerinted mit jelent az, hogy Isten ránk „ragyogtatja” az arcát? Különösen annak fényében, hogy tudjuk: egyedül az Ő igazsága szabadít meg?

EGW idézet

Isten az élet, a világosság, az öröm forrása az egész világegyetem részére. Miként a fénysugarak a napból, s a vizek árjai a forrásból, úgy áradnak szét Istentől az áldások teremtményeire. Mindenütt, ahol ez az Istentől eredő élet a szívekben lakozik, onnan szétárad szeretetben és áldásban másokra.
Megváltónk öröme az elesett emberek felemelése és megváltása volt. Ezért saját élete sem volt drága előtte, hanem elszenvedte a keresztet, és nem törődött a gyalázattal. Az angyalok is így munkálkodnak mások boldogságán. Ez az örömük. Amit a büszke és önző szív lealacsonyító szolgálatnak tekint – tudniillik szolgálni a bűnbe sülylyedt, jellemben és rangban mélyen alatta állóknak –, éppen az képezi a bűntelen angyalok munkáját. Krisztus önfeláldozó szeretetének lelkülete az, ami az eget áthatja, és ez a lényege áldásainak. Ilyen a lelkülete Krisztus tanítványainak, és ezt a munkát végzik.
Ha Krisztus szeretete lakozik a szívünkben, akkor a jó illathoz hasonlóan nem maradhat rejtve. Szent befolyását mindazok érezni fogják, akikkel csak érintkezünk. Krisztus lelkülete a szívben hasonló a sivatagban csörgedező forráshoz, amely mindenkit felüdít, sőt felébreszti az elveszendők vágyát is, hogy az élet vizéből mohón merítsenek.
A Jézus Krisztus iránti szeretet azon szívbéli vágyban nyilatkozik meg, hogy hozzá hasonlóan mi is fáradozzunk az emberiség megmentésén és felemelésén. Állandó szeretettel és részvéttel fog bennünket eltölteni mennyei Atyánk a gondviselésébe foglalt minden teremtménye iránt.
Megváltónk földi élete korántsem volt a kényelemnek, önérdeknek szentelt élet, ó, nem – állandóan szent buzgalommal és komolysággal fáradozott az elesett emberiség megváltásán. A bethlehemi jászoltól kezdve a golgotai keresztig az önmegtagadás útját járta; sohasem húzódozott a nehéz munkától, a fárasztó utazástól, valamint a kimerítő gondtól és fáradtságtól sem. Ő mondta: „Az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért.” (Mt 20:28) Ez volt életének legfőbb célja. Minden más csak ezután következett, és ennek volt alárendelve. Isten akaratának teljesítése és művének befejezése képezte ételét és italát. Önzés és önérdek távol állt munkájától.
Hozzá hasonlóan mindazok, akik Krisztus kegyelmében részesültek, készek az áldozatokra, hogy mások is részeseivé lehessenek ezen mennyei adománynak. Minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy általuk embertársaik élete javuljon. Az igazán megtért szívnek ilyen lelkület a gyümölcse. Amikor Jézushoz jön valaki, az a vágy ébred szívében, hogy másokkal is tudassa, milyen becses barátot talált Jézusban; ilyen megmentő és megszentelő igazság nem maradhat elrejtve a szívben. Ha Krisztus igazságát öltöttük fel, és Lelkének öröme tölt be bennünket, lehetetlen, hogy azt elhallgassuk. Ha Istennek jóságát láttuk és éreztük, másoknak is beszélnünk kell erről. Ha Fülöphöz hasonlóan az Üdvözítőt megtaláltuk, másokat is hívunk. Megkíséreljük feltárni az emberek előtt Krisztus vonzerejét és az eljövendő világ láthatatlan valóságait. Legfőbb vágyunk lesz nyomdokait követni. Komoly kívánság támad bennünk, hogy körülöttünk mások is láthassák Istennek ama Bárányát, aki elveszi a világ bűneit (Jn 1:29).
Az a törekvés, hogy áldását másokkal közöljük, áldást hoz magunkra is. Istennek is ez volt a célja, amikor részt adott nekünk a megváltás tervének munkájában. Azt az előjogot adta nekünk, hogy az isteni természet részesei lehessünk; cserébe csak azt kívánja, hogy áldást árasszunk embertársainkra. Ez a legnagyobb megtiszteltetés és legnagyobb öröm, amit Isten az embernek adhatott. Azok jutnak legközelebb Teremtőjükhöz, akik így részt vesznek a szeretet munkájában. – Jézushoz vezető út, 77–79. o.

Isten úgy teremtett meg bennünket, hogy közeli kapcsolatban éljünk vele (1Móz 2:7). Mióta Teremtőnk megalkotta az emberiséget, mindent megtett azért, hogy helyreállítsa ezt a széttöredezett kapcsolatot (Jn 3:16). A szívünkbe ültette az örökkévalóság utáni vágyat, mégsem képes felfogni az emberiség, mit tett érte Isten a kezdetektől végig (Préd 3:11). Részesei vagyunk a körülöttünk – sőt bennünk – dúló nagy küzdelemnek. Mégis hányszor elmulasztjuk, hogy megálljunk és elgondolkodjunk azon, milyen hatalmas árat fizetett Isten annak a kapcsolatnak a helyreállításáért, amelyet eredetileg szánt nekünk. Túl gyakran belefeledkezünk földi csatáinkba és próbáinkba, nem tartva szem előtt, hogy „a mi polgárságunk a mennyben van, ahonnan a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk” (Fil 3:20, ÚRK).
A világunk bukdácsol egyre közelebbi végzetéhez, és mi tudjuk, hogy egy nap egy kicsike felhő jelenik meg majd a keleti égbolton. Ahogy közeledik, látjuk majd, hogy a felhőn ül „valaki, az Emberfiához hasonló, a fején aranykorona és kezében éles sarló” (Jel 14:14). Nem egyedül jön, számtalan angyal tart vele (Mt 25:31), és minden szem meglátja majd Őt (Jel 1:7). Ahogy egyre közeledik, hallani fogjuk a kiáltását, Isten trombitája fog szólni, a sírok megnyílnak, és feltámadnak először azok, akik Krisztusban haltak meg (1Thessz 4:16). Mindannyian felismerik majd annak a hangját, aki hívta őket (Jn 5:28).

2. Mi történik ezek után? Olvasd el 1Thessz 4:17 versét! Végül pedig, amiről Pál ír Fil 2:10-11 verseiben, visszhangozni fog az egész mindenségben.

Megrendítően csodálatos és nagyszerű gondolat! Egy nap meglátjuk Jézust a maga valóságában. Hallani fogjuk majd a hangját, és Urunknak valljuk Őt. Akiről annyit olvastunk, akihez imádkoztunk, akiről oly sokat beszéltünk másokkal, aki után a szívünk úgy vágyott… végül szemtől szemben látjuk majd. Ebben teljesen biztosak lehetünk, mert Isten hűséges, és az ígéretei igazak (Jel 22:6).
Abban a pillanatban, amikor megszólal a trombita hangja, és minden szem Jézusra néz, tudni fogjuk, hogy megérte a várakozás. Minden kitartó imádkozás, minden olyan idő, amit neki adtunk, minden pillanat, amikor bátran szólaltunk meg érte, minden próba abban a jelenetben éri el a csúcspontját, amikor meglátjuk Megváltónk arcát (Jel 22:4).

EGW idézet

Isten városába nem teheti be lábát semmi tisztátalan. Aki majd ott lakik, az még idelenn tisztává válik. Aki Jézustól tanul, abban egyre növekvő undor támad a neveletlenség, a csúnya beszéd és a szennyes gondolatok ellen. Akinek Jézus lakik a szívében, annak a gondolkodása és a viselkedése is tiszta és kifinomult lesz.
Akiknek a szíve a Szentlélek bennük lakozásával megtisztult, azoknak minden megváltozott. Ők meg tudják ismerni Istent. Az Úr a szikla hasadékába rejtette Mózest, amikor Isten dicsősége elvonult előtte. Mi is akkor szemléljük Isten szeretetét, amikor Krisztusban vagyunk elrejtve.
„Aki szereti a szív tisztaságát, beszéde kedvesség: annak barátja a király.” (Péld 22:11) Hit által már most, már itt szemlélhetjük Őt. Mindennapi életünkben, gondviselése megnyilatkozásaiban jóságát és irgalmasságát ismerjük fel… A tiszta szívű ember új és vonzó szépségben látja Istent, mint Megváltóját. Miközben felismeri Isten jellemének tisztaságát és szépségét, maga is vágyakozik visszatükrözni az Üdvözítő jellemét. Olyan atyának látja, aki sóvárog magához ölelni megtérő fiát, ezért szíve kimondhatatlan és dicső örömmel telik meg. A tiszta szívű ember felismeri a Teremtőt hatalmas keze műveiben, a mindenség alkotásainak szépségében. Igéjét olvasva világosabbá válik irgalmasságának, jóságának és kegyelmének kinyilatkoztatása.
Az igazság szépsége és becses volta, melyet a világ szerinti bölcs nem vesz észre, folyamatosan kitárul azok előtt, akikben bizakodó, gyermeki kívánság él megismerni és teljesíteni Isten akaratát. Úgy ismerjük fel az igazságot, ha az isteni természet részeseivé válunk.
A tiszta szívű ember mintegy Isten látható jelenlétében él az Isten által számára kiszabott idő alatt. A jövő halhatatlan állapotában pedig színről színre fogja látni Őt, miként Ádám is látta, amikor Istennel volt az Édenben. „Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre.” (1Kor 13:12) – Krisztusi élet, 378. o. (december 30.)

Amikor János apostol száműzöttként élt Pátmosz szigetén, kapott egy látomást, amelyben látta, hogy az emberiség újra, ezúttal örökre egyesül Istennel.

3. Olvasd el Jel 21:9-11 verseit! Milyen párhuzamot látsz ebben a szakaszban, és szerinted miért ezt használja a könyv?

A menyasszony gyönyörű, és a menyegző napján mindenki őt akarja látni. Az esküvő fordulópont az ifjú pár életében, hiszen attól kezdve együtt fog élni a menyasszony meg a vőlegény – és igaz lesz ez a mi kapcsolatunkra is Istennel, amikor visszatér. Jézus helyet készít nekünk (Jn 14:13), gyönyörű helyet, amely túl csodálatos ahhoz, hogy le lehessen írni.
„Az emberi nyelv alkalmatlan arra, hogy megfogalmazza az igazak jutalmát. Csak azok tudják majd, hogy milyen, akik meglátják. Véges elme képtelen felfogni, hogy milyen dicsőséges lesz a mennyei Éden” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2000, Advent Kiadó, 599. o.).
Bár nem tudjuk igazán elképzelni, milyen lesz az új ég és új föld, Isten látomást adott róla Jánosnak, így vágyhatunk az „esküvőre”, amely nemsokára eljön. Isten arra hív bennünket, hogy „az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel” (Kol 3:2).
Isten nagy odaadással készíti elő az eseményt, és nem akarja, hogy ez a „menyegző” meglepetésként érjen minket (Mt 22:1-14; Mt 25:1-13).
Az egész világegyetem látja majd ezt az eseményt, és mi főszereplői vagyunk a történetnek – bizonyos értelemben. Csatlakozunk majd a „menyasszonyhoz”, a városhoz, amelybe Jézus elvisz második adventjekor. Érdekes megfigyelni, hogy néhol Isten a népét (a szenteket) szintén menyasszonynak hívja (lásd Jel 19:7), talán mert ők laknak majd az új Jeruzsálemben, ami „Istentől alászállt a mennyből, felkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony” (Jel 21:2, ÚRK). A szent város szemet gyönyörködtető leírása azt mutatja, hogy bensőséges kapcsolat lesz majd Isten népe és a város között, hiszen mindkettőt „menyasszonynak” nevezi. A Biblia részletes leírást ad a városról. A „Szent Várost, az új Jeruzsálemet, amely Isten országának fővárosa és jelképe, az angyal »menyasszony«nak, a Bárány „feleségé«nek nevezi” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2000, Advent Kiadó, 381. o.).

Olvasd el Jel 21:9-27 verseit! Miért olyan nehéz ezt ma elképzelnünk? Hogyan is kezdhetnénk felfogni mindazt, amit Isten itt ígér nekünk?

EGW idézet

Krisztus, aki Évát hitvestársként adta Ádámnak, első csodáját egy menyegzőn tette. Nyilvános szolgálatát lakodalomban kezdte, ahol barátok és rokonok együtt örvendeztek. Így szentesítette a házasságot, és olyan intézményként ismerte el, amelyet Ő maga alapított. Úgy rendelkezett, hogy férfiak és nők szent házasságban egyesüljenek, családot alapítsanak, amelynek tisztességgel megkoronázott tagjait a mennyei család tagjainak kell tartanunk.
Krisztus megtisztelte a házastársi viszonyt azzal is, hogy a közte és megváltottai közötti kapcsolat egyik szimbólumává tette. Ő a vőlegény, az egyház a menyasszony, akiről mint választottjáról ezt mondja: „Mindenestől szép vagy, én mátkám, és semmi szeplő nincs benned!” (Énekek 4:7)
Krisztus „szerette az egyházat, és önmagát adta azért, hogy azt megszentelje, megtisztítván… hogy legyen szent és feddhetetlen. Úgy kell a férfiaknak szeretni az ő feleségüket”. (Ef 5:25–28)
A családi kötelék a legszorosabb, leggyöngédebb és legszentebb minden kapcsolat között a földön. Isten az emberiség áldásául szánta. És áldás is az mindenütt, ahol értelmesen, istenfélelemben és a vele járó felelősségeket kellően mérlegelve lépnek a házasság kötelékébe. – A nagy Orvos lábnyomán, 356. o.

Mind az Ó, mind az Újszövetség felhasználja a házassági kapcsolatot a Krisztus és népe között fennálló gyöngéd és szent egység szemléltetésére. Jézus gondolataiban az esküvői szertartás öröme előremutatott arra a boldog napra, amikor menyasszonyát hazaviszi atyja házába, és a megváltottak a Megváltóval együtt ülnek le a Bárány menyegzői vacsorájához. Így szól: „Amint örül a vőlegény a menyasszonynak, akként fog néked Istened örülni. […] Nem neveznek többé elhagyatottnak, […] hanem így hívnak: én gyönyörűségem; […] mert az Úr gyönyörködik benned.” (Ésa 62:5, 4) „Örül terajtad örömmel, hallgat az ő szerelmében, énekléssel örvendez néked.” (Sof 3:17) Amikor János apostol mennyei dolgok látomását kapta, így írt:
„És hallám mintegy nagy sokaság szavát, és mintegy sok vizek zúgását, és mintegy erős mennydörgések szavát, mondván: Alleluja! Mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható. Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget néki, mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő felesége elkészítette magát. […] Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak.” (Jel 19:6–7, 9) – Jézus élete, 151. o.

Kérdezték már tőled, hogy mit vársz legjobban az örökkévalóságban? Ha gyerekeket kérdezel, talán azt válaszolják, hogy a „tigrisen lovaglást”; hogy „lecsúszhatok egy zsiráf nyakán”; „elrepülhetek különböző bolygókra”. Ha tinédzsereket kérdeznél, talán ilyeneket mondanának: „nem kell többé házi feladatot írni”, „felfedezhetem a mennyet anélkül, hogy félnem kellene a sérülésektől”. Ha egy felnőtt csoportnak tennéd fel a kérdést, talán azt válaszolnák, hogy „olyan helyen élhetek, ahol nincs többé fájdalom, szenvedés vagy halál”, vagy „újra találkozhatok a szeretteimmel”. Minden válasz jó és helyes, és még sokkal több minden van, amire vágyhatunk az új égen és új földön. Az örökkévalóság tüze fűti a szívünket, és valahol belül érezzük, hogy az életben többnek kell lennie, mint amit itt és most látunk belőle.

4. Milyen egyéb áldások elé nézhetünk még az örökkévalóságban? Olvassuk el Ézs 25:8, valamint Jel 7:17 és Jel 21:4 verseit!

A legnagyobb áldás biztosan az lesz, hogy végül láthatjuk Jézust, és személyesen megköszönhetjük neki mindazt, amit értünk tett az elbukott földön. Minden imádatunkat rá szeretnénk árasztani, mert a kereszten saját szenvedése által megmentett bennünket az örök haláltól. „Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő, a gazdagság, a bölcsesség, a hatalom, tisztesség, dicsőség és áldás” (Jel 5:12, ÚRK)! Keresztelő János úgy mutat rá Krisztusra, mint aki az Isten Báránya (Jn 1:36). János két tanítványa hallotta ezt a kijelentést, majd követték Jézust (Jn 1:37). Jel 14:4 szerint nekünk is hasonlóan kell tennünk: „Ezek azok, akik követik a Bárányt, ahova megy” (Jel 14:4, ÚRK). Ám ha követni akarjuk Őt a mennybe, először itt, a földön is követnünk kell. Jézus a Bárány, de egyben a Pásztor is, aki úgy vezet az ösvényeken, mint senki más. Megnyugtató a számunkra, miközben átküzdjük magunkat a nehéz időkön, hogy Jézus mindig vezet bennünket, még a mennyben is, ahogy Jel 7:17 mondja: „Mert a Bárány, aki a trón közepén van, legelteti őket, és élő vizek forrásaihoz viszi őket” (ÚRK). Isten népének, nyájának tagjaiként követni fogjuk Jézust a mennyben, és örökké vele akarunk maradni. Isten népének meghatározó jellemzője, hogy „az ő neve homlokukon lesz” (Jel 22:4). Ez annyit jelent, hogy mindig rá fogunk gondolni.

Hallgasd meg vagy énekeld el a gyülekezeti énekeskönyvből az „Üdvözítőnk győzedelme” című éneket (500. ének az Adventista énekeskönyvben)! Utána imádkozz az ének szavaival!

EGW idézet

Az Úrnak népe van a földön, amely követi a Bárányt, ahová csak megy. Ezrek vannak, akik nem hajtottak térdet a Baál előtt. Ők állnak majd vele a Sion hegyén is. Nekik e földön kell megállniuk, teljes páncélzatban, készen arra, hogy részt vegyenek a pusztulásba rohanók megmentéséért végzett munkában.
Nem kell megvárni, míg megtérünk, hogy követhessük Krisztust. Isten népe ezt már itt lent is megteheti. Csak akkor követhetjük Isten Bárányát a fenti udvarokban, ha itt is követjük Őt. (…) Nem szabad szeszélyesen vagy alkalomszerűen követnünk Krisztust, vagy csak akkor, amikor az az előnyünkre válik. El kell döntenünk, hogy követjük Őt. A mindennapi életben úgy kell követnünk a példáját, ahogy a nyáj is bizalommal követi pásztorát. Úgy kell követnünk Őt, hogy szenvedünk érte, és minden lépésnél azt mondjuk: „Ha megöl is engem, én mégis bízom benne.” (Jób 13:15; a King Jamesfordítás alapján) Életgyakorlatának a mi életgyakorlatunknak kell lennie. És ahogy igyekszünk olyanok lenni, mint Ő, és akaratunkat akaratával összhangba hozni, úgy Őt fogjuk kinyilatkoztatni.
Nem egy tétlen álomországban vagyunk. Mi Krisztus katonái vagyunk, akiket besoroztak abba a munkába, hogy megmutassuk hűségünket Megváltónkhoz. Amilyenek a mennyei otthonokban leszünk, mikor üdvözültünk, mikor már örökre üdvözültünk, annak a tükörképe lesz, amilyenek most vagyunk jellemben és szent szolgálatban. Nem kellenee azzal megmutatnunk a hűségünket, hogy itt, próbaidőnk helyén megtartjuk Isten parancsolatait? – Mennyei helyeken, 298. o. (október 18.)

Amint Isten népe megszaggatja szívét az Úr előtt, és tiszta szívért könyörög, elhangzik a parancs: „Vegyétek le róluk a szennyes ruhákat!”, és e bátorító szavakat intézik hozzájuk: „Íme, levettem rólad a te álnokságodat és ünnepi ruhákba öltöztetlek téged!” (Zak 3:4) Isten megpróbált, megkísértett, de hűséges gyermekeit felöltöztetik Krisztus igazságának szeplőtlen palástjába. A megvetett maradékot dicső ruhákba öltöztetik, hogy a romlott világ többé sohase szennyezze be őket. Nevük bent marad az élet könyvében minden korszak hűségesei között, mert ellenálltak a csaló fortélyainak. A sárkány ordítása se térítette el őket hűségüktől, ezért most örökre biztonságban vannak a kísértő csalásaival szemben. Bűneiket ráhelyezték a bűn szerzőjére, okozójára.
Maradék népének az Úr nemcsak megbocsátotta bűneit, nemcsak elfogadta őket, hanem megtiszteltetésben is részesítette. „Tiszta süveget” tettek a fejükre. Az Úr „királyokká és papokká” tette őket
„az Ő Istenének és Atyjának” (Jel 1:6). Miközben Sátán továbbra is hangoztatta vádjait és igyekezett megsemmisíteni e csoportot, a láthatatlan szent angyalok elpecsételték őket az élő Isten pecsétjével. Ezek azok, akik „Sion hegyén” állnak a Báránnyal (Jel 14:1), és az Atya
„neve homlokukon lesz” (Jel 22:4). „És énekelnek vala mintegy új éneket a királyiszék előtt, és a négy lelkes állat előtt és a Vének előtt; és senki meg nem tanulhatja vala azt az éneket, csak az a száznegyvennégy ezer, akik áron vétettek meg a földről. Ezek azok, akik asszonyokkal nem fertőztették meg magokat; mert szüzek. Ezek azok, akik követik a Bárányt, valahová megy. Ezek áron vétettek meg az emberek közül Istennek és a Báránynak zsengéiül. És az ő szájokban nem találtatott álnokság; mert az Istennek királyiszéke előtt feddhetetlenek.” (Jel 14:3–5) – Lift Him Up, 377. o.

Ma is érvényes a meghívás: „Jöjj!”

5. Olvasd el a következő igeszakaszokat, és figyeld meg, hogyan hív Jézus téged: Ézs 55:13; Mt 11:28-30; Jn 6:44!

A Szentlélek Jézushoz akar vonni téged még ma. Jézus hív, hogy menj hozzá, és élj benne ma és minden egyes nap az eljöveteléig. Amikor válaszolsz és hozzá térsz, amikor szíved meglágyul és gondolataidat aláveted neki, békességet érzel majd, mert tudod, hogy ha előbb meghalnál is, fel fog támasztani téged az utolsó napon, függetlenül attól, mennyire érzed értéktelennek magad. Jézus azt mondta: „Mindenki, akit nekem ad az Atya, hozzám jön, és aki hozzám jön, azt semmiképpen nem taszítom el” (Jn 6:37, ÚRK).
Éreznünk kell az idő sürgetését, hogy együttműködjünk a Szentlélekkel, és másokat is a megváltó kegyelem közösségére hívjunk Jézussal.
„És a Lélek és a menyasszony így szól: Jöjj! És aki hallja, ezt mondja: Jöjj! És aki szomjúhozik, jöjjön, és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen” (Jel 22:17, ÚRK).
A meghívás a kegyelem ingyen ajándéka. Amikor befogadjuk saját életünk részeként, teljes szívünkből, teljes elménkből, teljes lelkünkből és teljes erőnkből (5Móz 6:5), az életünk – ma és örökre – megváltozik.
Jézus hív bennünket, és a Biblia utolsó szavai ezt ígérik: „Bizony hamar eljövök. Ámen, jövel Uram Jézus” (Jel 22:20)!
Mennyire hamar jön majd el? A mi nézőpontunkból nézve, miután lecsukódik a szemünk a halálunkkor, a következő pillanat már Jézus visszatérése lesz. Tekintettel arra, hogy milyen gyorsan elröppen az életünk, ennyire hamar lesz az, amikor Jézus visszajön értünk. Talán a feltámadás után ez lesz az első gondolatunk: „Uram, ez igen, milyen hamar eljöttél!”
Most valóban tükör által, homályosan látunk, akkor viszont már szemtől szemben és tisztán fogjuk Őt szemlélni. Ne fáradj bele a várakozásba! Őrizd meg hittel és bizalommal ezt a vágyat, és szüntelenül Isten szeretetére és jóságára tekints! Úr Jézus, jöjj el, kérlek!

Imában kérj Istentől hitet, mely segít kitartanod a várakozásban, és segít teljesen átadnod magad Jézusnak, aki meghalt érted, és hamarosan visszatér, hogy magával vigyen az Ő országába!

EGW idézet

Az új Jeruzsálem, a megdicsőült új Föld fővárosa „ékes korona… az Úr kezében, királyi fejdísz Istened tenyerén”. „Benne volt Isten dicsősége; ragyogása hasonló volt a legdrágább kőhöz, a kristályfényű jáspishoz.” „A népek az Ő világosságában fognak járni, és a Föld királyai odaviszik be dicsőségüket.” Ezt mondja az Úr: „Vigadozni fogok Jeruzsálemmel, és örvendezni népemmel. Nem hallatszik ott többé sírás és jajgatás hangja.” „Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és Ő velük fog lakni, ők pedig népe lesznek, és maga Isten lesz velük.” (Ésa 62:3; Jel 21:11, 24; Ésa 65:9; Jel 21:3)
„Nem lesz éjszaka” Isten városában. Nem lesz szükségünk, sem igényünk a pihenésre. Senki nem fárad bele Isten szolgálatába és nevének dicsőítésébe. Mindig frissek leszünk, mint reggel, és a reggelnek soha nem lesz vége. „És nem lesz szükségük szövétnekre és napvilágra; mert az Úr Isten világosítja meg őket.” (Jel 22:5) A Nap fényét feleslegessé teszi az a ragyogás, amely nem fájó, és nem vakít, pedig felmérhetetlenül túlszárnyalja a déli Nap verőfényét. A szent várost
 
Isten és a Bárány dicsősége el nem halványuló fénnyel önti el. A megváltottak az örök nappal Nap nélküli világosságában fognak járni.
Látomásaiban a próféta a bűnön és síron diadalmaskodó boldogokat Alkotójuk közelében látja. Olyan közvetlenül beszélgetnek vele, mint ahogy az ember kezdetben beszélt Istennel. „Ezért örvendjetek és vigadjatok mindörökké annak, amit teremtek” – mondja nekik az Úr. – „Mert Jeruzsálemet vigasságra teremtem, népét pedig örömre. Vigadozni fogok Jeruzsálemmel, és örvendezni népemmel. Nem hallatszik ott többé sírás és jajgatás hangja.” (Ésa 65:18–19)
Amint a próféta nézi az Isten városában lakó megváltottakat a bűn és az átok nyomától mentesen, elragadtatással kiált: „Örüljetek Jeruzsálemmel, vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind.” (Ésa 66:10) – Isten csodálatos kegyelme, 369. o. (december 27.)

Krisztusi élet, „Öröm a próbában” című fejezet, 350. o. (december 2.)

„Ha nem fogadjuk be Krisztus hitét, Isten Igéjével táplálkozva, nem leszünk jogosultak a belépésre Isten városába. Aki földi eledelen élt, és ízlését úgy formálta, hogy a világ dolgait szeresse, az nem találna otthonra a mennyei udvarokban; nem tudná értékelni a tiszta, mennyei életérzést, amely Isten országát átjárja. Az angyalok szava és hárfáik muzsikája nem töltené el elégedettséggel. [...] Akkor a nemzetek nem ismernek el majd más törvényt, csak a menny törvényét. Mindenki egyetlen boldog, egységes családot alkot majd, a dicséret és a hálaadás köntösébe öltözve. E jelenet láttán a hajnalcsillagok együtt énekelnek, Isten fiai pedig örvendezve kiáltanak, miközben Isten és Krisztus együtt hirdeti ki: »Nem lesz többé bűn, és nem lesz többé halál« [...] Szoktassuk magunkat ahhoz, hogy beszélünk a mennyről, a gyönyörű mennyországról! Beszélj az életről, amely addig tart, amíg Isten él, vagyis örökké! Ott elfelejted majd a nem is olyan nagy próbáidat és nehézségeidet. Engedd, hogy elmédet Isten vonzza magához” (Ellen G. White: The Faith I Live By. 363. o.).
Összefoglaló: A végső célt szem előtt tartva, higgyünk abban, hogy „aki elkezdte bennünk a jó dolgot, elvégzi a Krisztus Jézusnak napjáig” (Fil 1:6)! Isten kezdeményezte a kapcsolatot velünk, és szintén Ő fogja azt teljességre vinni. Növekedjünk szeretetben és hitben, miközben várjuk azt a napot, szüntelenül Krisztus igazságára támaszkodva, melyet hit által nekünk tulajdonít!

Naponkénti tanulmányozásra:

Nehémiás 11 

Nehémiás 12

Nehémiás 13

Eszter 1

Eszter 2

Eszter 3

Eszter 4;

Ellen G. White: Étrend és táplálkozás, 20. fejezet

1. Mit adott meg Izrael Zorobábel és Nehémiás napjaiban?

2. Mit parancsolt Ahasvérus király háza minden gondviselőjének?

3. Hogyan jellemezte Hámán Izrael népét Ahasvérus király előtt?

4. Mennyi ideje nem hívatta magához a király Esztert?

5. Mire hatnak először a fűszerek, s mit pusztítanak el végül?

Általános áttekintés

Ezen a héten befejezzük negyedévi elmélkedésünket, melynek témája az Istennel való személyes kapcsolatunk. Tanulmányunk a következő kérdéssel zárul: Mit nyertünk azzal, hogy tanultunk, elmélkedtünk, beszélgettünk és szorgalmasan törekedtünk a jó kapcsolat kialakítására Teremtőnkkel és Megváltónkkal? Melyek azok az ismeretek, amelyekkel gazdagabbak lettünk ebben a negyedévben, s amelyekkel egyszerűen nem rendelkezhetnek azok, akik sosem ismerték Istent?
A farizeusoknak, akik Isten országának eljöveteléről kérdezték, Jézus jelen időben válaszolt: „Az Isten országa ti bennetek van” (Lk 17:21), tanítványainak viszont, akik szintén foglalkoztak ezzel a kérdéssel, jövő időben beszélt: „Eljő az idő, amikor kívántok látni” (Lk 17:22; ld. még 17:37). Vagyis csak azok fognak buzgón vágyni arra, hogy lássák Isten arcát, akik szoros kapcsolatban állnak Krisztussal.
El kell ismernünk azonban ezt a nagy s ugyanakkor frusztráló paradoxont, amely Isten iránti vágyunk alapját képezi: minél jobban fejlődik a kapcsolatunk Istennel, annál jobban vágyódunk Utána. Néha meg is tapasztaljuk ezt a frusztrációt, melyet leginkább az okoz, hogy késik azon vágyunk teljesülése, hogy szemtől szemben láthassuk Őt. Szeretnénk közelebbről megismerni Istent, és mélyebb, személyesebb kapcsolatot kialakítani Vele – ezzel a vágyunkkal foglalkozunk utolsó tanulmányunkban. Konkrétan, Jákobhoz hasonlóan megpróbáljuk megérteni, mit jelent meglátni Isten arcát. A 80. zsoltárban a lévita Aszáffal együtt imádkozunk, hogy szemtől szemben láthassuk Istent.

Magyarázat

Szemtől szemben meglátni Istent: Jákob tapasztalata (1Móz 32:22–33:10) – Amikor Jákob Istennel küzdött és meglátta az Ő arcát, még nem tudta az Ő nevét (1Móz 32:29), de legalább meg tudta nevezni azt a helyet, ahol a küzdelem zajlott: „Peniél”, aminek jelentése: „Isten arca” (1Móz 32:30). A „Peniél” név természetesen nem azt jelenti, hogy Jákob Isten valódi arcaként azonosította azt a bizonyos helyet. Jákob számára a „Peniél” név inkább Istennel szerzett személyes tapasztalatát idézte fel.
Továbbá, a héber panim ’el panim („szemtől szemben”) kifejezés használata nem azt jelenti, hogy Jákob valóban látta Isten fizikai arcát. Ez a kifejezés egyenértékű azzal, amit 4Mózes 12:8 versében találunk: „az Úrnak hasonlatosságát látja” (4Móz 12:8), és inkább az Istennel való közvetlen találkozás tapasztalatát írja le (5Móz 5:4). Jákob ezt a találkozást a szabadulásával köti össze: „… és megszabadult az én lelkem” (1Móz 32:30). A héber nacal ige („megmenekül”) az ellenség kezéből és a bajból való isteni szabadulásra utal (1Sám 12:21; Péld 19:19), de jelentheti a bűntől és a bűntudattól való lelki megváltást is (Zsolt 39:9–10; 119:170).
Miután találkozott Istennel (1Móz 32:22–32), Jákob továbbmegy, hogy találkozzon testvérével (1Móz 33:116). Az Istennel való találkozás felkészíti őt az Ézsauval való találkozásra. 1Mózes 33:5–15 szakaszában Isten Peniélben látott arca (1Móz 32:30) összekapcsolódik Ézsau arcával (1Móz 33:10), valamint Isten Jákob iránt tanúsított kegyelme (1Móz 33:5, 11) Ézsau Jákob iránt gyakorolt kegyelmével (1Móz 33:8, 10, 15). A „Jákob pedig felemelé szemeit és látá” [Ézsaut] kifejezés (1Móz 33:1, vö. 1Móz 33:5) tipikus, állandósult szószerkezet, amelyet Isten megjelenésének bevezetésére használtak, előrevetítve ezáltal Ézsau Isten képével való társítását, ezért is kecsegtet ígéretes kilátásokkal Ézsau közeledése. Amikor végül találkozik Ézsauval, Jákob kifejezetten összekapcsolja a testvérével való viszonyát az Istennel való viszonyával: „Mert a te orcádat úgy néztem, mintha az Isten orcáját látnám” (1Móz 33:10). Ez az érv meggyőzi Ézsaut, hogy fogadja el Jákob ajándékát (1Móz 33:11), ami azt jelzi, hogy hajlandó megbocsátani testvérének. Jákob „Isten arcát” (Peniél) látta Ézsau arcában. Jákob Ézsauval kapcsolatos tapasztalata egy második Peniél, az első Peniél lévén az, amely előkészítette a terepet a másodiknak. Ezt az Istenre való hivatkozást erősíti a racah ige használata (jelentése: „kedvezően fogad” [1Móz 33:10]), amely az áldozati rendszer metanyelvéhez tartozó terminus technicus, és az Istennek „kedves” vagy „elfogadható” áldozatra, imádatra utal (4Móz 22:27; Ám 5:22).
Jákob Istennel való találkozása segítette őt testvérével, Ézsauval való találkozásában. Hasonlóképpen, a testvérével való kibékülése is befolyásolta az Istennel való kapcsolatát. A fejezet azzal ér véget, hogy Jákob oltárt épít, amelynek az „ElEloheIsrael” nevet adja (1Móz 33:20), aminek jelentése: „[Az Úr] Izrael Istene”. Jákob itt először ismeri el az Urat személyes Isteneként, Akire addig úgy hivatkozott, mint apái Istenére. Jákob megértette, hogy Isten iránti szeretete és testvére iránti szeretete összefügg egymással. Az Úr Jézus ezt az egyedülálló teológiai tanulságot vonja le a Szentírásból: „ Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták” (Mt 22:37–40).
 
Jézus számára a két szeretet – az Isten iránti szeretet és a felebarát iránti szeretet – összefügg egymással: ha nem szeretjük felebarátunkat, nem tudjuk szeretni Istent sem. Ahhoz, hogy meglássuk Isten arcát, meg kell tanulnunk meglátni Isten arcát a testvérünkben. Másfelől pedig ahhoz, hogy meglássuk Isten arcát az emberekben, személyes, szoros kapcsolatban kell lennünk Istennel.
Látni Isten arcát: Aszáf imádsága (Zsolt 80) – Miközben ezt a könyörgést olvassuk, alkalmazzuk üzenetét saját, Istennel szerzett tapasztalatainkra!
Ima a hallgató Istenhez: A lévita Aszáf, a 80. zsoltár szerzője (ld. Zsolt 50, 73–83) egyike volt azoknak, akiket Dávid a szent sátorban az istentisztelet vezetői közé nevezett ki. Aszáf imájából, melyet az Úr házában mondott, áradt az Isten iránti mély vágyakozás, ugyanakkor a frusztráció és a keserűség is Isten hallgatása miatt. Isten, akihez Aszáf imádkozik, a szentek szentjében tartózkodik, „a kérubokon ül” (Zsolt 80:2), mégis visszafogottnak és távolinak tűnik. Alkalmazás: Aszáfhoz hasonlóan Isten népe az utolsó időkben Krisztushoz imádkozik, aki a mennyei szentek szentjében tartózkodik, és felkészíti népét országa számára. Akárcsak Aszáf, Isten népe is várja Megváltóját, aki úgy tűnik, hogy késik, és nem válaszol az emberek kéréseire. Isten hallgatása alatt
„nyomorúságos időn” mennek keresztül (Dán 12:1), de továbbra is várnak (Dán 12:12) és imádkoznak eljöveteléért, ahogyan az első keresztények tették. Reményteljes várakozásukat az üdvözlésük is kifejezte: „Maranatha! (Jövel, Urunk!)” (1Kor 16:22).
Egy vágy: Aszáf imája az Isten jelenléte utáni vágyakozással kezdődik. A költő arra kéri Istent, hogy jöjjön el és mentse meg népét (Zsolt 80:2–3, 8), aki szüntelenül segítségért kiált (Zsolt 80:6). Aszáf heves vágya az „ad matay” [„meddig?”] kérdésben is kifejezésre jut (Zsolt 80:5), amely ugyanaz a kiáltás, mint amit az elnyomottak több zsoltárban is hallatnak (Zsolt 13:2–3; 62:4; 74:10; 94:3 stb.). Dániel látomásában az angyal ugyanezt a kérdést teszi fel, hogy kifejezze Isten eszkatológiai ítéletének eljövetele utáni vágyát (Dán 8:13).
Helyreállítás és visszatérés: A 80. zsoltár refrénje háromszor hangzik el az imádság során: az elején (80:4), a közepén (80:8) és a végén (80:20): „Állíts helyre minket; világoltasd a te orcádat, hogy megszabaduljunk!” (Zsolt 80:20). Az Isten népének felemelését (sub) sürgető felhívás az Isten visszatérését (sub) szorgalmazó kérés visszhangja. Alkalmazás: Aszáfhoz hasonlóan Isten népe is vágyakozik az Úr után, és várja ítéletét és megváltását. Akárcsak Aszáf, Isten népe is a bűnbánatot (az Istenhez való visszatérést) hirdeti, amely elválaszthatatlanul öszszekapcsolódik Isten visszatérésével.
Papi áldás: A 80. zsoltár refrénjében a papi áldás visszhangzik: „Világosítsa meg az Úr az Ő orcáját terajtad” (4Móz 6:24–26). A refrén és a papi áldás közti párhuzam segít megértenünk, hogy Isten üdvössége kegyelem (4Móz 6:25) és béke (4Móz 6:26) formájában teljesedik ki.
1.    alkalmazás: Aszáfhoz hasonlóan nekünk is meg kell kérnünk Istent, hogy emeljen fel, és világosítsa meg az ő arcát rajtunk, „hogy megszabaduljunk” (Zsolt 80:20).
2.    alkalmazás: Aszáfhoz hasonlóan Isten népének is arra kell törekednie, hogy áldás legyen mások számára, és bizonyságtevésével eljuttassa a világnak az üdvösség üzenetét.
Következtetés: Fontos összefüggés van Jákob Isten arcával kapcsolatos tapasztalata és Aszáf imája között, amelyben a templomban szolgáló lévita is kifejezésre juttatja buzgó vágyát, hogy meglássa Isten arcát. Függőleges kapcsolatunk Istennel vízszintes kapcsolataink minőségétől függ, amelyeket Krisztusban hívő testvéreinkkel ápolunk. Az a vallásos ember, aki a mennybe vágyakozik, de elhanyagolja etikai kötelessége gyakorlását az embertársaival való kapcsolata során, nem lehet sikeres a vallása gyakorlásában. Szüntelenül emlékeznünk kell arra is, hogy Isten kegyelmének hiányában nem szerethetjük igazán Isten képére teremtett embertársainkat.

Alkalmazás

Tanács a tanító számára: Beszéljétek meg a csoportban a következő tevékenységeket! Bátorítsd a résztvevőket, hogy a következő héten végezzenek el egy vagy több ilyen tevékenységet! Kérd meg őket, hogy a következő szombaton osszák meg a csoporttal, hogy miként hozták őket közelebb az Úr Jézushoz a héten átélt tapasztalataik.
1.    tevékenység: Lásd meg Isten képét a hittestvéredben! Olvasd el Máté 25:35–45 verseit!
Tanuld meg észrevenni a jót abban, akivel nehezen jössz ki, vagy akit nem kedvelsz! Kérd Isten segítségét ebben a törekvésedben! Amint negatív rezdüléseket veszel észre a szavaiban vagy a viselkedésében, gondolj valami pozitív dologra az illető személlyel kapcsolatban, és próbáld meg a barátoddá tenni őt. Íme néhány dolog, amit megtehetsz ennek a személynek a jelenlétében, érte személyesen és a barátságotokért:
•    Mosolyogj!
•    Beszélj vele!
•    Tölts időt a társaságában!
•    Ossz meg vele valami pozitívat!
•    Imádkozz érte vagy akár vele együtt!
•    Adj neki ajándékot!
•    Ne beszélj rosszat róla! Inkább dicsérd meg őt, de ne ess túlzásokba!
•    Hívd meg hozzád vacsorára! Keress valami közös témát, amit mindketten szerettek, és beszélgessetek annak kapcsán!
•    Ha megbántott, bocsáss meg neki!
2.    tevékenység: Imádkozzunk Aszáf szavaival!
1.    Reggeli imádban kérd Istent, hogy legyen jelen a napodban, beszédedben, cselekedeteidben, kapcsolataidban!
2.    Amikor szenvedsz vagy valamely igazságtalanság miatt haragszol, imádkozz, hogy Isten vegye hatalmába a szívedet! Kérd meg Őt, hogy alapítsa meg békéje, igazsága és szeretete országát a szívedben!
3.    tevékenység: Nosztalgikus vágyódás Éden után
Ápold szívedben az Éden utáni vágyat!
1.    Fontold meg a növényi alapú étrendre való áttérést (az élet szentségének megerősítésére)!
2.    Tedd meg az előkészületeket egy áldott szombati tapasztalat érdekében, hogy szeretteiddel együtt megízlelhesd Isten országának előízét:
A.    Takarítsd ki és díszítsd fel otthonodat szombati vendégeidre gondolva!
B.    Használj élő virágot otthonod és az ebédlőd díszítéséhez!
C.    Készíts ízletes és tápláló ételeket!
D.    Teremts megható áhítati légkört!