IMAHARCOSOK

E heti tanulmányunk: 1Mózes 5:22-24; 2Mózes 32:31-32; 33:15-23; Dániel 2:20-23; 6:10-11; ApCsel 20:36

Képzeld el a szituációt, hogy alig beszélsz egy barátoddal vagy a házastársaddal! Nem kell hozzá sok, hogy a kapcsolat megromoljon és problémák lépjenek fel. Ugyanígy működik az imaéletünk, ami nélkülözhetetlen része annak, hogy közeli kapcsolatban legyünk Istennel. Életbevágó, hogy személyes áhítataink legyenek, hiszen általuk szükséges és lehetséges erősödnünk. Ha nem imádkozunk elég gyakran és folyamatosan, csak idő kérdése, hogy eltávolodjunk Istentől.
A Bibliában látunk sokféle embert sokféleképpen imádkozni. Lépjünk kissé hátrébb, és vessünk egy pillantást arra, miként befolyásolta az Istennel való kapcsolattartásuk a tényleges kapcsolatukat! Hogyan és miért kell nekünk is imádkoznunk, valamint miként változtatta meg mások életét az ő imádságuk? Tagadhatatlan: az imaéletünk nemcsak ránk, hanem másokra is hatással van.
A bibliatanulmányozáshoz hasonlóan az ima témája is hatalmas és fontos, átfogóbb annál, minthogy két hét alatt teljesen végigvehetnénk. A héten néhány bibliai személy imájából fogunk tanulságokat leszűrni, akik példájából jól látszik, mennyire központi jelentőségű az ima az Istennel való erős kapcsolat szempontjából. Tanuljunk hát a példájukból!

Május 9. – Az ADRA napja (adományok)

EGW idézet

Isten szól hozzánk a természet, a kinyilatkoztatás, gondviselése és Lelkének befolyása által. Mindez azonban nem elégséges; előtte nekünk is ki kell tárni szívünket. A helyes lelki élet fejlődéséhez szükséges, hogy valóságos összeköttetésben legyünk mennyei Atyánkkal. Ha szívünk hozzá vonzódik, és műveit, irgalmasságát, áldásait állandóan szemünk előtt is tartjuk, ez még nem jelenti azt, hogy vele érintkezünk, hogy közösségben vagyunk vele. Hogy ezt elérhessük, mindennapi életünkben is hozzá kell folyamodnunk tanácsért.
Szívünket feltárni Istennek, mint barátunknak, ez az ima. Nem mintha szükséges lenne, hogy elmondjuk Istennek, kik vagyunk, mit akarunk, hanem ily módon Istent a szívünkbe fogadhassuk. Az ima nem Istent hozza le hozzánk, hanem bennünket emel fel Őhozzá.
Mikor Krisztus e földön járt, imádkozni tanította tanítványait. Arra oktatta őket, hogy mindennapi szükségleteiket vigyék Isten elé, és összes gondjukat Őreá vessék. Az az ígérete, hogy imájukat és kérésüket meghallgatja, biztosíték a mi számunkra is.
Jézus maga is gyakran imádkozott, amikor közöttük járt. Magára vette fogyatkozásainkat, gyengeségeinket, és áhítattal kért mennyei Atyjától támogatást és segítséget, hogy kötelességeire és próbáira felvértezze. Minden tekintetben Ő a példaképünk, gyengeségünkben testvérünk, aki „megkísértetett mindenekben hozzánk hasonlóan” (Zsid 4:15), de mint az egyedüli bűntelen, természete visszariadt a gonosztól; lelki fájdalmakat és kínokat szenvedett el a bűnös világban. Emberi mivolta az imát szükségletévé és kiváltságává tette. Atyjával való közösségében vigaszt és örömet talált. Ha tehát az emberiség Megváltója, az Isten Fia, szükségét érezte az imának, mennyivel inkább fontos, hogy mi, bűnös, gyenge emberek is felismerjük annak szükségét, hogy bensőségesen és állandóan imádkozzunk Istenhez!
 
Mennyei Atyánk arra vár, hogy ránk áraszthassa az áldások teljességét. Kiváltságunk, hogy szüntelenül merítsünk és igyunk határtalan szeretete forrásából. Nem különöse mégis, hogy olyan keveset imádkozunk?! Isten mindig kész meghallgatni legkisebb gyermekének is szívből fakadó imáját, és mi mégis olyan kevés hajlandóságot mutatunk, hogy Isten elé vigyük kívánságainkat. Vajon mit gondolnak a mennyei angyalok a gyenge, elhagyott és kísértésnek kitett emberiségről, mikor látják, hogy Isten végtelen szeretete sokkal többet óhajt nékik adni, mint amennyit kérni tudnának, de ők mégis olyan keveset imádkoznak, és olyan kishitűek?! Az angyaloknak öröm Istent szolgálni és közelében tartózkodni. Legnagyobb örömük, hogy Istennel közösségben lehetnek; ám e föld fiai, akiknek pedig olyan nagy szükségük van arra a segítségre, melyet egyedül Ő adhat, elégedetteknek látszanak Isten Lelkének világossága és a vele való közösség hiányában is. – Jézushoz vezető út, 93–94. o.

Dániel a Biblia nagy hőseinek egyike. Mindannyian ismerjük az első történetet vele kapcsolatban (lásd Dániel 1. fejezet): „De Dániel eltökélte szívében, hogy nem fertőzteti meg magát a király ételével és a borral” (Dán 1:8, ÚRK). Az eredmény sem maradt el: „Isten pedig a négy ifjúnak ismeretet és értelmet adott mindenféle íráshoz és bölcsességhez. Dániel pedig értett mindenféle látomáshoz és az álmokhoz is” (Dán 1:17, ÚRK).
A Szentírás bölcsnek mutatja be Dánielt (Dán 1:20; Dán 2:14, 21, 23, 48), mert az Isten Lelke lakott benne (Dán 4:9, 18; Dán 5:14; Dán 6:3), és Isten nagyon szerette őt (Dán 9:23; Dán 10:11). Így néz ki egy olyan ember jellemzése, aki erős, mélyen gyökerező kapcsolatban él Istennel. Dániel 2. fejezetében, amikor Nabukadneccar király halálos rendeletet adott ki minden bölcsre Babilonban, Dániel Isten kegyelméért folyamodott az álom titkát illetően (Dán 2:18). Ahogy Isten megjelentette neki az álmot, ő azonnal imádkozni kezdett.

1. Olvasd el Dán 2:20-23 verseit! Miért imádkozott Dániel, és mit tanulhatunk az imájából?

Az évek teltek, királyok jöttek és mentek, Dániel azonban tanácsadó maradt minden uralkodó idején, mivel rendkívüli tulajdonságaival kiemelkedett: „Rendkívüli lélek volt benne. Ezért a király az egész birodalom élére akarta állítani őt” (Dán 6:3, ÚRK). „…semmi okot vagy hibát nem tudtak találni, mert hűséges volt, és semmi fogyatkozást vagy vétket sem lehetett találni benne” (Dán 6:4, ÚRK). Társai égető féltékenysége és gonosz szándéka (Dán 6:5-9) ellenére is állandó és félelemtől mentes imaéletet élt.

2. Olvasd el Dán 6:10-11 verseit! Mit árulnak el e versek Dánielről?

Amikor Dániel nehézségekkel nézett szembe, imádkozott. Habár az élete veszélyben forgott, következetesen és kitartóan imádkozott, ahogy addig is (naponta háromszor, nyitott ablaknál, arccal Jeruzsálem felé fordulva). Ima közben térdelt, a hálaadásra és alázatos könyörgésre fókuszált.

A történet ismeretében mennyire tűnnek gyengének a kifogásaid, ha nem imádkozol?

EGW idézet

A próféta ellenségei Dániel szilárd elvhűségére építve számítottak tervük sikerére. Nem is tévedtek Dániel jellemének megítélésében. Rögtön felismerte a rendelet mögött húzódó gonosz szándékot, de semmilyen vonatkozásban nem változtatta meg életmódját. Miért is hagyná abba az imát éppen most, amikor a legnagyobb szüksége van rá? Inkább életéről mond le, mintsem az Isten segítségébe vetett reménységéről! Nyugodtan ellátta a tiszttartó vezetői feladatát. Az imádkozás órájában pedig szobájába ment, és szokása szerint Jeruzsálem felé kitárt ablakkal elmondta könyörgését a menny Istenének. Nem próbálta eltitkolni tettét. Jóllehet teljesen tudatában volt Istenhez való hűsége következményének, de nem ingadozott. Azok előtt, akik elvesztését forralták, még a látszatát is kerülte annak, hogy a mennyel való kapcsolata megszakadt. Dániel engedelmeskedett mindig, amikor a királynak joga volt parancsolni, de sem a király, sem rendelete nem téríthette el a királyok Királya iránti hűségétől.
A próféta bátran, de csendesen és alázatosan mutatta meg, hogy semmilyen földi hatalomnak nincs joga az ember és Isten közé állni. A bálványimádókkal körülvett próféta hűségesen tanúskodott erről az igazságról. Az igazsághoz való hős lelkű ragaszkodása fénye 
sen világított a pogány királyi udvar erkölcsi sötétségében. Dániel a keresztény bátorság és hűség nagyszerű példaképeként áll ma is a világ előtt.
A tiszttartók egy teljes napig figyelték Dánielt. Háromszor látták bemenni szobájába, és háromszor hallották, amint hangját buzgó könyörgésben emeli fel Istenhez. Másnap reggel a király elé tárták panaszukat. Dániel, a nagyra becsült és kötelességtudó államférfi, szembeszállt a királyi rendelettel. „Nem írtad-e alá azt a rendeletet, hogy aki harminc napon belül bármiért könyörög, akár istenhez, akár emberhez rajtad kívül, azt dobják az oroszlánok vermébe?”
„De igen, így van – felelte a király –, a médek és perzsák visszavonhatatlan törvénye szerint.”
Ekkor díadalittasan közölték Dáriussal, hogy milyen magatartást tanúsított legmegbízhatóbb tanácsadója. „A zsidó foglyok közül való Dániel semmibe sem vesz téged, ó király, hanem napjában háromszor könyörög Istenéhez.” […]
Szabadulásának történetéből megtanulhatjuk, hogy Isten gyermekeinek a próbában és a fájdalomban pontosan úgy kell viselkedniük, mint amikor a jövő ragyogó kilátásokkal kecsegteti őket, és környezetük a lehető legkívánatosabb. Dániel az oroszlánok vermében ugyanaz volt, mint aki első miniszterként és a magasságos Isten prófétájaként állt a király előtt. Az az ember, akinek szíve Istenre támaszkodik, ugyanolyan a legsúlyosabb próbában is, mint a jó sorsban, amikor Istentől fény, az emberektől pedig jóakarat sugárzik reá. A hit felfogja a láthatatlant, és megragadja az örök valóságokat.
A menny nagyon közel van azokhoz, akik szenvednek az igazságért. Krisztus azonosítja érdekeit hűséges népe érdekeivel. Szenved szentjei személyében; és aki választott gyermekeit bántja, Őt sérti meg. Közel van az a hatalom, amely megszabadít fizikai bajtól és gyötrelemtől, s hogy a nagyobb vésztől is megmenthessen, lehetővé teszi szolgája számára, hogy minden körülmények között becsületes maradjon, és Isten kegyelme által diadalmaskodjék. – Próféták és királyok, 540–542, 545. o.

Amikor a dolgok rosszul mennek az életünkben, a legtöbben egy közeli barátunkhoz fordulunk, hogy beszéljünk neki a problémánkról. Ha jó dolog esett meg velünk, keresünk valakit, hogy elmondjuk neki. Istennel is megtehetjük ugyanezt. „Az ima azt jelenti, hogy szívünket feltárjuk Istennek, mint egy barátnak” (Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely, 69. o.). Az ima nem csupán kapcsolatban tart minket Istennel, de tudatja az ördöggel is, kihez tartozunk. Amikor reggel térdre borulunk, ez annak a fizikai kinyilvánítása a sötétség erői felé, hogy ma is Istent választjuk. Ráadásul Isten angyalokat küld mellénk, ha imádkozunk, hogy megerősítsen és megvédjen bennünket a sötétség gonosz erőivel szemben (91. zsoltár).
A térdeplés az alázat testtartása. Egy kicsit más ez, mint amikor ima közben ülünk egy széken vagy fekszünk az ágyban, bár mindhárom esetben imádkozunk. Ha letérdelünk Isten előtt, azzal arról teszünk bizonyságot, hogy teljes szívvel készek vagyunk szolgálni Őt, szavainkkal elmondjuk, hogy Isten mindenható Úr, mi pedig csupán teremtett gyermekei vagyunk.

3. Olvasd el a következő bibliai szakaszokat, és gondold végig azok életét, akikről azt olvastad, hogy térdeltek ima közben (Dán 6:10; Lk 22:41; ApCsel 7:60; ApCsel 9:40; ApCsel 20:36)!

Az állva imádkozás rendszeres gyakorlat volt a bibliai időkben (2Krón 20:5-6, 13; 1Sám 1:26; Jób 30:20; Lk 18:11, 13). Arra is találunk példát a könyvek Könyvében, hogy az emberek ülve imádkoztak (2Sám 7:18). Egyesek leborultak Isten előtt, arccal a földre – bár ez a testtartás kevésbé kapcsolódott az imához, inkább a földi hatalmak előtti alávetettséget fejezték ki így (1Kir 1:47; Mk 14:35).
Mi a te szokásos testhelyzeted ima közben? A Biblia nem kívánja meg, hogy ilyen vagy olyan pozícióban legyünk imádkozáskor. Egyesek nem tudnak térdelni, így végül is a szív állapota számít leginkább a kérdésben. Ha képes vagy térdelni, de általában nem teszed, miért ne próbálnád ki legközelebb, amikor imádkozol, hogy lásd, miként hat ez az Istennel töltött idődre?

A Biblia arra hív, hogy „szüntelen imádkozzatok!” (1Thessz 5:17), az imában állhatatosak (Kol 4:2) és kitartók legyetek (Róm 12:12). Ma, akár állsz, ülsz vagy fekszel, vagy esetleg jársz közben, gondolataiddal összpontosíts Istenre, és beszélj vele úgy, mint a Barátoddal! Kezdd el már most!

EGW idézet

Az ígéret határtalan és hű az Isten, aki adta. Ha nem is nyerjük el azonnal, amit kérünk, mégis higgyük, hogy az Úr hallja kérésünket, és teljesíteni fogja. Sokszor annyira tévedünk, és annyira rövidlátók vagyunk, hogy olyan dolgokat kérünk, amik a legkevésbé sem válnának áldásunkra. Mennyei Atyánk szeretetből úgy válaszol imáinkra, hogy csak azt adja meg, ami javunkra szolgál, s amit magunk is kívánnánk, ha a Szentlélektől megvilágosítva a dolgok valódi állását láthatnánk. Ha imáink látszólag nem részesültek meghallgatásban, erősen ragaszkodjunk az ígérethez. A meghallgatás ideje bizonnyal el fog jönni, s elnyerjük azokat az áldásokat, melyekre legnagyobb szükségünk van. De merészség azt állítani, hogy imánk mindenkor és úgy hallgattatik meg, amint és ahogyan kívánjuk. Isten sokkal bölcsebb, semhogy tévedhetne, és sokkal jobb, mintsem visszatartson jó adományokat azoktól, akik igazságban járnak. Azért bízzatok benne, megvigasztalódva még akkor is, ha imátok nem talál azonnal meghallgatásra. Bízzatok sziklaszilárdan ígéretében: „Kérjetek és adatik néktek!”
Ha félelmünkre és kétségeinkre hallgatunk, vagy ha minden titokba bele akarunk látni, mielőtt igaz hitünk lenne, nehézségeink mind nagyobbak lesznek. Ha gyengeségünk és alárendeltségünk érzetében jövünk Istenhez, kinek tudása végtelen, aki összes teremtményeit ismeri, szava és akarata által kormányoz mindeneket, s feltárjuk hitben és alázatosságban mindazt, ami szívünket nyomja, akkor meghallgatja jajkiáltásainkat, és megenyhíti szívünket. A szívből fakadó őszinte ima a legszorosabb közösségbe emel bennünket az Örökkévaló Lelkével. Ha pillanatnyilag nincs is rendkívüli bizonyítékunk arra, hogy Megváltónk és Üdvözítőnk szeretettel és részvéttel hajol le hozzánk, ez mégis úgy van. Bár láthatóan nem érzékeljük jelenlétét, keze mégis szeretettel és szívbéli részvéttel megpihen rajtunk. – Jézushoz vezető út, 96. o.

Imádkozzunk a családi körben; de mindenekfelett nem szabad a titkon való imát elhanyagolnunk, mert ez lelkünk lehelete, élete. Lehetetlen, hogy lelkünk fejlődjék, ha az imát elhanyagoljuk. A családi körben és nyilvánosan mondott imák nem elegendők. Csendben és egyedüllétben öntsd ki szívedet; imád csak annak füléhez jusson, ki azt meghallgatja. Egyetlen kíváncsi fül se hallja meg ezen kéréseket. A csendes magányban mentes a lélek az összes külső befolyástól, elsősorban az izgalomtól. Nyugodtan, de buzgón hatoljon fel imád Istenhez! Állandó és gyógyító lesz az a befolyás, mely tőle árad, ki a titkokat látja, s akinek fülei mindig nyitva vannak azok részére, akik szívük mélyéből hozzá kiáltanak. Egyszerű, gyermeki hittel közösséget ápol a lélek Istennel, miáltal isteni fénysugarakat fogad magába, melyek erőt és kitartást kölcsönöznek a Sátán elleni küzdelemben. Isten a mi erősségünk örökkön örökké!
Imádkozzatok kamrátokban; mindennapi munkátok és hivatástok közben is gyakran emeljétek fel szíveteket Istenhez. Így járt Énok is Istennel. A jó illatú áldozathoz hasonlóan szállnak fel ezek az imák a kegyelem trónjához. Kinek szíve Istenben nyugszik, azt Sátán nem győzheti le soha.
Nincs idő és nincs hely, amely alkalmatlan volna az Istenhez való fohászkodásra. Mi sem gátolhat meg bennünket, hogy szívünket bensőséges imában Istenhez emeljük. Az utca zajában, a mindennapi üzleti ügyek intézése közben is fohászkodhatunk és kérhetjük Isten vezetését, miként Nehémiás is tette, mikor kérését Artaxerxes király elé tárta. Az Istennel való benső közösséget mindenütt ápolhatjuk. Szívünk ajtaja legyen mindig nyitva, és szüntelenül küldjük fel Jézushoz sóhajtásunkat: „Jöjj és maradj szívemben, mint mennyei vendég.” – Jézushoz vezető út, 98–99. o.

4. Olvasd el 1Móz 5:22-24 verseit! Mit tudunk valójában Énokról?

A Biblia nem beszél sokat Énok életéről, de elmondja, hogy Istennel járt háromszáz éven át, amíg Isten fel nem vitte a mennybe. Nagyszerű, ahogy egy ember életét meghatározza a folyamatos istenimádat! Egy dolgot tudunk Énokról, hogy bizonyára kitartónak kellett lennie, az „imádságban állhatatos” (Róm 12:12) volt, és napi tapasztalataiban egyre közelebb került Istenhez hitben. Életének idejében a földön egyre csak növekedett a gonoszság, de eközben Énokot Isten szolgálata kötötte le, ami azért lehetett, mert mindvégig Istenben maradt.
„Tevékeny munkás élete közepette Énok állandóan közösségben volt Istennel. Minél nagyobb és sürgetőbb volt a munkája, annál kitartóbban és buzgóbban imádkozott… Miután egy ideig a nép között élt, tanítással és példaadással szolgálva javukat, egy időre magányba vonult, mert éhezett és szomjúhozott arra a tudományra, amit csak Isten adhat. Az Istennel bensőségesen társalgó Énok egyre jobban tükrözte Isten képmását… még a gonoszok is megilletődve szemlélték arcán a menny jegyét” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 59. o.).
Isten nem azt kéri tőlünk, hogy remeteként vagy szerzetesként éljünk, a világtól való elkülönülésnek nem sok földi haszna van. Énokhoz hasonlóan lehetünk tevékenyek és a körülöttük élők szükségleteire figyelők, de csak akkor tükrözhetjük Isten jellemét, ha folyamatosan vele járunk és beszélünk, ha benne maradva vagyunk vele kapcsolatban.
Bárhol és bármikor imádkozhatunk. Nincs olyan hely a világon, ahol Isten ne hallana vagy látna minket (Zsolt 139:7-12); mindig hallja a szívünk kiáltásait, függetlenül attól, hol vagyunk (JSir 3:55-57). A hangos imának, szemben a csak gondolatban imádkozással, mégis vannak olyan előnyei, amit érdemes tudnunk. Csendes ima közben elkalandozhat a figyelmünk, esetleg nem fejezzük be a gondolatmenetet vagy a mondatot, amit elkezdtünk, egyszerűen így nehezebb koncentráltnak maradni. Amikor viszont hangosan imádkozunk, akár suttogunk, akár a rendes hangunkon mondjuk az imát, a tudat alatt ez arra emlékeztet minket, hogy Isten valóságos, hogy tényleg hallgat minket, és különleges dologban veszünk részt, amikor vele beszélünk.

A mai napon hol vagy hogyan fogsz elsuttogni egy imát Jézusnak?

EGW idézet

Énok éppúgy Jézus Krisztus képviselője volt, mint János apostol, a szeretett tanítvány. Énok Istennel járt, majd eltűnt, mert magához vette őt. Isten Énokra bízta Krisztus második eljövetelének hirdetését. „Ezekről is prófétált pedig Énok, aki Ádámtól fogva a hetedik volt, mondván: íme eljött az Úr az ő sok ezer szentjével, hogy ítéletet tartson mindenek felett.” (Júd 14–15) Az Énok által hirdetett üzenet és elragadtatása meggyőző bizonyíték volt mindazok számára, akik abban a korban éltek. Ezek a tapasztalatok érvek lehettek Methuselah és Noé számára is, hogy az igazak élve elragadtatnak a mennybe.
Isten, aki Énokkal járt, a mi Urunk Jézus Krisztus volt. Már akkor ugyanúgy a világ világossága volt, mint most. Az ő korában élőknek is voltak tanítóik, akik megtanították őket az élet útjára, mert Noé és Énok is keresztény volt. Az evangéliumot megtaláljuk Mózes harmadik könyvének előírásaiban is. Isten most ugyanúgy engedelmességet kíván, mint akkor. Milyen fontos, hogy megértsük ezt! Csak két csoport lesz – az engedelmesek és az engedetlenek. Ezt tükrözze minden cselekedetünk. Ó, bárcsak elménkbe vésnénk, hogy Krisztus szüntelenül mellettünk áll! „Jobbkezed felől állok, hogy segíthessek.” Legyünk az Ő tanúi, és győzzük meg a bűnösöket a bűn tekintetében. Akaratán kívül senkit sem kényszeríthetünk, de meggyőzhetjük az embereket. Krisztusnak van hatalma csodát tenni, és ezt Ő meg is teszi. – Christ Triumphant, 63. o.

Énokról olvassuk, hogy 65 éves volt, amikor fia született, és ezt követően háromszáz évig Istennel járt. Élete első felében szerette és félte Istent, és parancsolatait megtartotta. Fia születése után még nagyobb tapasztalatot szerzett: Szorosabb összeköttetésbe került Istennel. Amikor látta gyermeke szeretetét, feltétlen bizalmát, amikor érezte saját apai szívének gyöngédségét elsőszülötte iránt, ez mind értékes oktatás volt számára Isten csodálatos szeretetéről az emberek iránt, amely megnyilvánult Fia odaadásában. […]
Csodálatos példát kaptunk Énok által… A körülötte dúló romlás ellenére Istennel járt és világosságot árasztott a züllött korszak közepette. Ha Énok Istennel tudott járni olyan korban, miért nem képesek Istennel járni a férfiak és a nők ma, amikor a világias lelkület uralkodik?
Közülünk sokan ismerjük ezt a tapasztalatot. Tudjuk, hogy szomorúságban és nehézségben nagyon gyengének érezzük magukat, de azt is tudjuk, hogy Jézus közvetlenül mellettünk áll, megért és segítséget nyújt. Úgy beszélgethetünk vele, mint a legjobb baráttal. Nem kell felmennünk a mennybe, és neki sem kell leszállni hozzánk, mivel Ő már mellettünk áll és kész segíteni.
Ha találkozunk olyanokkal, akik nem törődnek Istennel, a mennyel vagy a mennyi dolgokkal, beszéljünk nekik Jézusról. Értékesebb kinccsel rendelkezünk, mint ők, hiszen Jézus a mienk. Velünk van korunk erkölcsi sötétségében. Elmondhatjuk neki lelkünk bánatát, elpanaszolhatjuk a világ gonoszságát, de ezek nem szabad semmilyen befolyást sem gyakoroljanak ránk. Beszélgethetünk Jézussal úgy, ahogy Énok beszélgetett Istennel; Urának elmondhatta minden megpróbáltatását. […]
Énok tökéletes jellemre tett szert, és ennek eredményeképpen a halál megízlelése nélkül lett átköltöztetve a mennybe. Jézus visszajövetelekor egyesek úgy ragadtatnak majd el, hogy nem látnak halált, és jó lenne tudni, vajon mi is közéjük fogunk-e tartozni? Szeretnénk tudni, hogy teljesen az Úréi vagyunk – a mennyei természet részesei, miután megszabadultunk a világi kívánságok okozta romlástól –, nem a könnyebb utat választva lábunknak, ahol nem érhetnek próbák és nehézségek, hanem jó kapcsolatban Istennel, és rá hagyni a következményeket. – Christ Triumphant, 42. o.

Bár teljesen világos, hogy Énok nagyon közeli kapcsolatban élt Istennel, a Mózes és az Úr kapcsolatába jobban belelátunk, és a beszélgetéseikről is több beszámolót olvashatunk. Amint végigkísérjük az útját, az alázatos vezető életének mélységeit és magasságait, azt látjuk, hogy sikerének titka egyszerű, de annál fontosabb dologra vezethető vissza: az Istennel való folyamatos kapcsolattartásra és a benne való megmaradásra.

5. Olvad el 2Móz 33:15-23 verseit! Mi a tartalma és a módja a Mózes és az Úr közötti beszélgetésnek?

Képzeld el, milyen lenne beszélni Istennel, közvetlenül hallani a hangját! Érdekes, hogy az izraeliták nem igazán keresték az Istennel való kommunikációnak ezt a módját, helyette Mózest kérték, hogy járjon közben e téren értük (2Móz 20:18-20). Isten felkészítette Mózest már az elejétől, a lángoló csipkebokortól kezdve, ahol szólt hozzá, ugyanazon a hegyen. Más személyes imákat is olvashatunk Mózestől, a lényeg, hogy szinte egyfolytában Isten jelenlétében tartózkodott, útmutatást kérve a nép vezetéséhez és közbenjárva értük.

6. Mózes két alkalommal is családtagokért járt közben. Milyen körülmények miatt vált ez szükségessé, és mi történt volna, ha nem tölt be hídszerepet?

• Áron: 2Móz 32:1-14, 2Móz 31-34; 5Móz 9:20 

• Miriam: 3Móz 12:13 

A Miriammal kapcsolatos szituációban különösen érdekes az, hogy Mózes volt az, aki szenvedett nővére helytelen bánásmódja és irigysége miatt. Könnyen hátraléphetett volna, hagyva, hogy Isten megbüntesse Miriamot és Áront. Ehelyett gyorsan megbocsátott, és közbenjárt nővére gyógyulásáért. Milyen erőteljesen tükröződik Mózes cselekedeteiben Isten bűnösök iránti megbocsátó kegyelme!

Olvasd el Mt 5:44 és Kol 3:13 veseit! Hogy tanulhatod meg azt tenni, amiről ezek a versek szólnak? Miért olyan fontos, hogy ezt megtanuld?

EGW idézet

Csak néhány nap telt el azóta, hogy a héberek ünnepélyes szövetséget kötöttek Istennel és engedelmességet fogadtak neki. Félelemtől remegve álltak a hegy előtt az Úr szavaira figyelve: „Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem.” (2Móz 20:3) Isten dicsősége még mindig ott lebegett a Sínaihegy fölött a gyülekezet szeme láttára. Az izraeliták azonban elfordultak tőle és idegen isteneket kértek. „Borjút csináltak a Hóreb alatt, és hajlongtak az öntött bálvány előtt. Felcserélték az ő dicsőségüket ökörnek képével, amely füvet eszik.” (Zsolt 106:19–20) Mivel mutathattak volna ki nagyobb hálátlanságot vagy vakmerőbb sértést Isten iránt, aki gyengéd Atyaként és mindenható királyként jelentette ki magát nekik?
Mózest az Úr a hegyen figyelmeztette a táborban lejátszódó hitehagyásra, és utasította, hogy késedelem nélkül térjen vissza. „Eredj, menj alá” – mondta az Úr –, „mert megromlott a te néped, amelyet kihoztál Egyiptom földéből. Hamar letértek az útról, amelyet parancsoltam nékik, borjúképet öntöttek magoknak, azt tisztelik és annak áldoznak.” (2Móz 32:7–8) Isten még kezdetben megakadályozhatta volna ezt a mozgalmat. Hagyta, hogy idáig jusson, hogy az árulásra és hitehagyásra kiszabott büntetésből mindenki tanuljon.
Isten népével kötött szövetsége érvényét veszítette e hitehagyás miatt, és ezt mondta Mózesnek: „[…] hagyj békét nékem, hadd gerjedjen fel haragom ellenük, és törüljem el őket: Téged azonban nagy néppé teszlek.” (2Móz 32:10) Izrael népe – különösképpen a velük jött elegy nép – hajlamos volt az Isten elleni lázadásra. Vezetőjük ellen is mindig zúgolódtak, és gyakran megszomorították hitetlenségükkel és nyakasságukkal. Nem kétséges, hogy nagyon fáradságos és nehéz feladat volt az ígéret földjére való elvezetésük. Bűneikkel máris átlépték Isten türelmének határát, és az igazság megkövetelte eltörlésü 
ket. Az Úr ezért elhatározta megsemmisítésüket, és Mózesből szándékozott hatalmas nemzetet létrehozni.
„[…] hagyj békét nékem […] hadd […] töröljem el őket.” Ezek voltak Isten szavai. Ha Istennek az volt a szándéka, hogy elpusztítja Izraelt, vajon ki esedezhetett volna értük? Nagyon kevesen lennének olyanok, akik nem hagynák a bűnösöket sorsukra. Nagyon kevesen lennének olyanok, akik nem cserélnék fel boldogan a gürcöléssel, teherrel, áldozattal, hálátlansággal együtt járó sorsukat egy könnyű és megbecsült életre, amikor Isten maga kínálja fel ezt a lehetőséget nekik.
Mózes azonban Isten haragjában is reményt látott. Isten szavai ezek voltak: „Hagyj békét nékem.” Mózes ezt nem közbenjárása megtiltásának, hanem bátorításának értette. Arra következtetett, hogy semmi más, hanem csak az ő [Mózes] imája mentheti meg Izraelt. Mert Isten megkíméli népét, ha valaki imádkozik érte. Mózes könyörgött az Úrhoz, és ezt mondta: „Miért gerjedne Uram a te haragod néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál vala ki Egyiptomnak földéről?” (2Móz 32:11) – Pátriárkák és próféták, 317–318. o.

7. Olvasd el 2Móz 32:31-32 verseit! Mit tanítanak ezek az igék Mózesről és az imáról? 

Mózes újra és újra határozottan fellépett a nép érdekében. Istenhez fordult, amikor megszomjaztak (2Móz 15:25; 2Móz 17:2-6), amikor éhesek voltak (4Móz 11:21-22) és amikor teljesen kétségbeestek (4Móz 11:11-15). Mózes visszaemlékezett arra, amikor az izraeliták aranyborjút építettek, közvetlenül az Istennel történt szövetségkötés után: „Mert féltem attól a haragtól és nekibúsulástól, amellyel úgy megharagudott rátok az ÚR, hogy el akart pusztítani benneteket. De akkor is meghallgatott engem az ÚR” (5Móz 9:19, ÚRK). Felidézte azt is, amikor a kémek visszatértek az ígéret földjéről: „Leborultam tehát az ÚR előtt, és negyven nap és negyven éjjel maradtam leborulva, mert azt mondta az ÚR, hogy elveszt benneteket” (5Móz 9:25, ÚRK). Visszaemlékezett arra, amikor elválasztotta Lévi törzsét, hogy a szentélyben szolgáljanak: „Én pedig ott álltam a hegyen úgy, mint annak előtte negyven nap és negyven éjjel. És meghallgatott engem az ÚR akkor is, és nem akart elveszteni téged” (5Móz 10:10, ÚRK). Isten meghallgatta Mózes könyörgését.
Sokat tanulhatunk Mózes életéből:
•    Mélyen szerette az Urat, és tiszta kép élt benne Isten jelleméről. 2Móz 34:6 versében Isten így mutatta be Önmagát neki: „Az ÚR, az ÚR, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy az irgalmassága és igazsága” (ÚRK).
•    Bátor és hűséges volt, kitartóan ragaszkodott az Úrhoz a könnyebb és nehezebb napokon az ígéret földje felé vezető kimerítő úton. Habár voltak küzdelmei, akárcsak nekünk, Mózes egész életén át bízott Isten erejében, jelenlétében és vezetésében (2Móz 33:13).
•    Emlékeztette Istent a szövegségére (2Móz 32:13), igényelte Isten ígéreteit, amit a népnek tett (5Móz 7:8), és emlékezett arra, miként vezette Isten őket a múltban (5Móz 8:2).
•    Elfogadta a választ, amit Isten adott, legyen az akár igen, akár nem. Az, hogy közel vagyunk Istenhez, még nem jelenti automatikusan azt, hogy mindent megkapunk, amit csak akarunk (5Móz 3:23-29), de akármi is történjen, ki kell tartanunk az imában (Lk 18:1-8).

Kinek van jelenleg szüksége a te közbenjárói imádra? Miért ne imádkoznál érte most azonnal?

EGW idézet

Miután Izrael népe a Sínaihegynél megkapta a Tízparancsolatot, a bálványimádat bűnébe esett, amiért az Úr haragra gerjedt ellenük. Így szólt Mózeshez: „Azért hagyj békét nékem, hadd gerjedjen fel haragom ellenük, és töröljem el őket: Téged azonban nagy néppé teszlek.” Csakhogy ez az ember, aki a pusztában megtanulta megkeresni az eltévelyedett bárányt, aki inkább elszenvedte a hideget és a vihart, csakhogy ne hagyja elveszni a bárányt, nem fordulhatott el a rábízott néptől. Könyörgött Istenhez, hogy ne hagyja el őket, és bocsássa meg törvénytelenségüket. […]
Mózes így szólt: „Ha a te orcád nem jár velünk, ne vígy ki minket innen.” Mózes nem bízott önmagában. Egy gondolat vezérelte: Izrael Istene az én erősségem és vezérem. Nem fogadta el, hogy hódoljanak neki, mint az akkori nemzetek királyainak. Számtalanszor elmondta Izrael fiainak, hogy ő csupán az, akivé tette őt Izrael Istene. Amikor győzelmet arattak, mindig emlékeztette őket, hogy ne maguknak tulajdonítsák a sikert, mivel Izrael Istene szerzett győzelmet számukra.
Az Úr kijelentette Mózesnek: „Én magam megyek veled.” Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez az erős ember ezzel meg is elégedett. De nem, hanem tovább könyörgött az Úrhoz: „Mutasd meg nékem a te dicsőségedet!” Mit gondoltok, megdorgálta Mózest az Úr a merészségéért? (…) Isten fogta ezt a hitben erős férfit, elrejtette egy sziklahasadékba, utána pedig megmutatta neki a dicsőségét. […]
Amikor Mózes visszatért a táborba, az emberek nem nézhettek rá, mivel Istennel beszélt, és az arca Isten dicsőségétől ragyogott. „Sugárzik vala orcájának bőre.” Amikor a nép elé állt, Mózesnek lepellel kellett eltakarnia az arcát.
Isten nem azt tekinti erősnek, aki tele van önbizalommal, dicsekvő és hitetlen, hanem azt, aki alázatos és hűséges. Hogy válaszolhasson az imákra, az Úr elvárja népe tagjaitól, hogy szerezzenek személyes tapasztalatokat. Minél közelebb kerülnek Jézus Krisztushoz, annál inkább kirajzolódik bennük szépsége és élete, és annál szerényebb lesz az önmagukról kialakított véleményük. Minél kevésbé értékelik saját énjüket, annál tisztábban látják Isten dicsőségét és fenségét. Amikor az emberek azt hiszik, hogy jók és szentek, valójában arról tesznek bizonyságot, hogy egyáltalán nem azok, amiknek vallják magukat. – Christ Triumphant, 116. o.

„Szerető szíve megindul a mi fájdalmainkon, már akkor is, ha kimondjuk azokat. Vigyétek Őhozzá mindazt, ami a szíveteket nyomja! Semmi sem oly nehéz, hogy el ne bírná, mert hiszen Ő tart fenn világokat, kormányozza a világmindenség ügyeit. Békességünk feltételei közül egyik sem olyan jelentéktelen, hogy ne részesítené figyelemben. Élettapasztalatunk egyetlen fejezete sem annyira homályos, hogy el ne olvasná; nem lehet olyan nehéz helyzetünk, hogy meg ne oldhatná. Legkisebb tanítványát sem érheti kár, nem kínozhatja gond a szívünket, nem érhet öröm, és őszinte ima nem hagyhatja el ajkunkat, amely iránt ne viseltetne közvetlen érdeklődéssel… Isten és minden egyes lélek között oly gyengéd és bensőséges a viszony, mintha kívüle más lélek nem volna, akiért szeretett Fiának életét áldozta” (Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely, 74–75. o.).
Ne feledd! Amikor a Bibliában az ima óriásairól olvasunk, könnyen azt hihetnénk, hogy mi nem lehetünk ilyen közeli kapcsolatban Istennel, vagy hogy nem tanúsíthatunk ilyen mértékű odaszentelődést. De, tanúsíthatunk. Dánielhez hasonlóan mi is lehetünk állhatatosak és hűségesek, és az ellenséges körülmények ellenére minden nap térdet hajthatunk Isten előtt. Énokhoz hasonlóan mi is dönthetünk úgy, hogy Istennel járunk és Vele tanácskozunk, mielőtt elvégezzük a munkát, amelyet ránk bízott. Mózes példáján felbuzdulva mi is irányíthatjuk azokat, akikre hatással vagyunk, közbenjárhatunk családunk és közösségünk tagjaiért, ha úgy döntünk, hogy Mindenható Vezérünk és Barátunk védelme alatt maradunk.

Naponkénti tanulmányozásra:

2Krónikák 8

2Krónikák 9

2Krónikák 10

2Krónikák 11

2Krónikák 12

2Krónikák 13

2Krónikák 14;

Ellen G. White: Étrend és táplálkozás, 13. fejezet, egészen az „Izgató ételektől és italoktól való tartózkodás” alcímig

1. Mihez kezdett Salamon a Hirám szolgái által hozott ébenfával?

2. Mit hagyott el Izrael, amikor Roboám megerősödött? 

3. Kiről mondták, hogy „gyermek és félénk szívű”? 

4. Asa imája szerint kin „ne vegyen erőt az ember”?

5. Miért fontos, hogy míg gyermekét szoptatja, az anya uralkodjon a lelkiállapotán? 

Általános áttekintés

Azért imádkozunk, mert tudjuk, hogy Isten meghallgat minket, és válaszolni fog nekünk (Zsolt 116:1–2). Imánk tehát lényegében válasz arra, amit Isten tett értünk: kezdeményezte, hogy visszavisz minket magához. Mennyire jelentőségteljes tehát, hogy az ókori Izrael imáit magába foglaló Zsoltárok könyvében az imádat az Istennek, a Teremtőnek, az élet Adományozójának adott válaszként jelenik meg (Zsolt 95:1–6; 100:1–3)! Az imádságnak köszönhetően marad fenn lelki életünk. Ahogy Ellen G. White mondja: „Az ima a lélek lélegzete” (Imádság, 12. o.).
Az imádság jelentésének és szerepének jobb megértése érdekében két példát választottam Dániel könyvéből, amelyben az ima fontos szerepet játszik. A példák, amelyek különösen jól ábrázolják Dániel jellemét, a 2. és 6. fejezetben találhatók.
A 2. fejezetben Dániel és három barátja arra kéri az Urat, hogy fedje fel a király világ sorsát leleplező prófétai álmának jelentését (Dániel 2:20–23). Dániel az ezt követő hálaimáját költői formában fogalmazza meg.
A 6. fejezetben a Perzsa Birodalom legmagasabb közigazgatási tisztségét betöltő Dániel imádkozik és hálát ad Istennek, annak ellenére, hogy ezzel veszélybe sodorja saját életét (Dániel 6:10–11). Ez a különleges ima ugyan nem szerepel a Dániel könyvében, de a 6. fejezet Dániel birodalmi udvarban vívott küzdelmeinek kontextusába helyezi azt.

Magyarázat

Dániel apokaliptikus imája (Dán 2:20–23)

Ez a szerény imádság és dicséret az első ima a Dániel könyvében. Az imát konkrét esemény ihlette. A babiloni király álmokat látott, amelyek nyugtalanságot okoztak neki. A helyzetet csak tovább rontotta, hogy a király nem tudta felidézni álmai tartalmát. Tanácsadói közül senki sem volt képes felfedni az álmát, következésképpen annak jelentését sem tudta senki sem megfejteni. Ekkor Nabukodonozor számára egyértelművé vált, hogy káldeus tanácsosai tulajdonképpen csalók. Dühbe gurult, és úgy döntött, hogy megöli Babilon összes bölcsét (Dán 2:14), beleértve Dánielt és három barátját is, akik erre a fenyegetésre imádsággal válaszoltak. Bár imájuk szövege nem szerepel a feljegyzésekben, a bibliai szövegből megtudjuk, hogy Dániel felszólítja három barátját: „kérjenek az egek Istenétől irgalmasságot” (Dán 2:18). Imájukra válaszul Isten éjszakai látomásban kinyilatkoztatja Dánielnek az álmot és annak magyarázatát (Dán 2:19), majd Dániel gyönyörű hálaadó imádsággal áldja a mennyek Istenét. Ezeknek a könyörgő és hálaadó imáknak több sajátosságára is felfigyelhetünk:
A.    Sajátságos jelleg – Dániel és barátai imája pontos, egyedi imádság, amely válaszként született egy váratlan eseményre, mely őket a biztos halállal szembesítette. A Dániel könyvében szereplő első ima tárgya egy „titok”, valami, amit senki sem tudott megfejteni, egy rejtély, amelynek megoldása megmentette Dániel és barátai életét (Dán 2:18). Dániel és barátai tehát nemcsak azért imádkoztak, mert ez volt a szokásuk, vagy mert az imádkozás természetes része volt a kultúrájuknak. Mivel fohászuk az adott helyzethez és tapasztalathoz igazodott, hiteles, szívből jövő imádságként értelmezendő.
B.    Találkozás – Dániel és barátai imádsága nem misztikus tapasztalat vagy egyszerű lelki meditáció, melynek célja a megnyugvás és a béke elérése. Dániel arra vágyik, hogy találkozzon Valakivel, Akit nem tud irányítani vagy felfogni, Aki kívül áll rajta, aki a „mennyek Istene” (ld. Dán 2:18). Ez a rejtőzködő Isten az egyedül igaz Isten. Ézsaiás ekképpen jellemzi Őt: „Bizony Te elrejtőzködő Isten vagy” (Ézs 45:15). Mivel Isten elrejti az arcát (ellentétben a bálványokkal), Dániel nem feltételezi, hogy kérésére magától értetődően választ kap. Dániel és barátai alázatosan Istenhez fordulnak, és kegyelmet kérnek Tőle. Kérésük könyörgés, akárcsak a kitartó özvegy imája a Jézus példázatában (Lk 18:18). A nő kitartása, csakúgy mint Dániel és barátai állhatatossága, Jákob imájára emlékeztet: „Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet” (1Móz 32:26).
C.    Felfelé és lefelé irányuló mozgás – Noha az imádság felemeli az ember lelkét Istenhez, Isten válasza, válaszadásának folyamata az emberhez való leereszkedését feltételezi. Ez a fő különbség Dániel és barátai, valamint a káldeusok imádsága között, akiknek vallásától nem volt idegen a varázslás gyakorlata. A káldeusok számára a császári parancs teljes végrehajtása lent, a földi létezés birodalmában történik – emberi tudásukra és varázsigéikre támaszkodva. Számukra az isteni birodalomhoz való hozzáférés lehetetlen, mivel „az istenek nem lakoznak együtt az emberekkel” (Dán 2:11).
Dániel esetében viszont a menny Istene alászáll, és „megjeleníti” az álom „titkait” (Dán 2:28). Isten imáinkra adott válasza nem a mi érdemeinknek vagy imáink minőségének köszönhető. Isten válasza nem tőlünk függ, hanem egyedül Tőle és az Ő érdemeitől. A Krisztus áldozatára utaló lévitai áldozat jelentése az Isten érdemeitől való teljes függőség. Ezen okból kifolyólag az Úr Jézus, a lévitai áldozat beteljesítője azt tanácsolta, hogy az Ő nevében imádkozzunk az Atyához (Jn 16:23).
D.    A hála kifejezése – Mivel Isten meghallgatta Dániel kérését, a hála fontos része Dániel imájának (Dán 2:2023). Áldja Istent, hogy mennyei „bölcsességet és erőt” adott neki (Dán 2:20), és elismeri, hogy teljesen Istenre van utalva, sőt, Isten irgalmas kegyelmét is elfogadja. Amit Istentől kapunk, az az Ő ajándéka, kegyelem, amelynek semmi köze a mi bölcsességünkhöz (Dán 2:30).
E.    Jövendölés – Noha Isten Dániel imájára adott válasza megmenti a bölcsek, köztük Dániel és barátai életét, fontosabb a világ jövőbeli megváltása és a király megmentése. Dániel nemcsak azért áldja Istent, mert megmentette az életét, hanem különösen azért, mert jelen van a történelemben, és irányítja a világ eseményeit. Dániel azt is megköszöni Istennek, hogy hatalmával megváltoztatja az időket, eltávolítja az uralkodókat, és megalapítja örök királyságát (Dán 2:44). Az Úr imája is ugyanerre a reményre összpontosít: „Jöjjön el a te országod!” (Mt 6:10).

A bölcs imádság (Dán 6:10–11) 

A 6. fejezetben az eseményeknek semmilyen hatásuk nincs Dániel imájára; inkább az események ellenére mondja el imáját. Bár tudott a rendeletről, mely megtiltotta, hogy a királyon kívül bármely istenhez vagy emberhez imádkozzanak, Dániel megtagadta a rendeletnek való engedelmességet, és továbbra is imádkozott az igaz Istenhez (Dán 6:10). Az ilyen imádkozás a mindennapi élet része. Számos jellemzője van:
A.    Meghitt jelleg – Dániel – Jézus későbbi tanácsának megfelelően – bement otthona belső szobájába imádkozni: „Te pedig, amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van” (Mt 6:6). Dániel imádsága magánjellegű és személyes, „titokban” (Mt 6:6) elmondott fohász, melyet senki sem hall, csak Isten. Ha azzal a szándékkal imádkozunk, hogy halljanak minket, és aggódunk amiatt, hogy mások mit gondolnak a szavainkról és a hírnevünkről, az imádság nem több büszkeségünknek hízelgő imázsépítő gyakorlatnál. Rosszabb esetben személyes dicsekvéssé is fajulhat, ahelyett hogy az Úrral való találkozás alkalma lenne. A dicsekvő imádságot talán még értékelhetik is az emberek, Istenhez viszont soha nem jut el.
B.    Menedék – Dániel egy erre a különleges lelki gyakorlatra fenntartott szobában imádkozik. A belső szoba a tetőn volt, távol a nyüzsgő élet zajától. Az imádkozás így egy olyan helyhez kapcsolódik, amely elkülönül a mindennapi élet gondjaitól, ahol a lét problémái és zavaró tényezői az ajtón kívül maradnak. Egy ilyen hely menedék, ahol figyelmünket semmi sem tereli el, egy csendes hely, távol a világ zűrzavarától.
C.    Rendszeres jelleg – Dániel megtartotta azon szokását, hogy naponta háromszor imádkozott, ezzel jelölve a nap ritmusát: reggel, amikor felébredt, és felkészült a nap tevékenységeinek végzésére; délben, munkája közepette; majd a nap végén, miután befejezte a munkáját, és lefekvésre készülődött. Fegyelemmel és következetességgel gyakorolta imaéletét. Példája arra tanít bennünket, hogy nagyon fontos beépítenünk az imádkozást életünk ritmusába. Az imádkozás nem függhet a hangulatunktól vagy az érzelmeinktől. Mindennapi életünk részét kell képeznie, akárcsak az étkezésnek, a munkának vagy a többi, rendszeres teendőknek és találkozóknak.
D.    Az alázatosság bizonyítéka – Bár a Biblia különböző testhelyzeteket említ az imádkozás kapcsán (állva, kinyújtott kézzel, lehajtott fejjel stb.), a térdelés a legelőnyösebb pozíció, mivel ez fejezi ki a leginkább az alázatosságot. Az Úr előtt térdelni azt jelenti, hogy elismerjük véges voltunkat és érdemtelenségünket, valamint kifejezzük tiszteletünket és elkötelezettségünket Isten és szolgálata iránt.
E.    A remény kifejezése – Dániel napi háromszori imádkozási gyakorlata egybeesett a jeruzsálemi templomban végzett áldozatok ütemezésével (1Krón 23:30–31). Babilonban Dániel nyugat felé, azaz Jeruzsálem irányába fordulva imádkozott. A jeruzsálemi templom felszentelésekor mondott imájában Salamon utalt arra, hogy a száműzetés idején, amikor az izraeliták távol lesznek a templomtól, az imádkozásnak rendkívül fontos szerepe lesz (1Kir 8:47–49). A száműzetésben mondott imák és a jeruzsálemi templomra történő utalás a remény kifejezésének gesztusa volt, mely kifejezte a száműzöttek vágyát, hogy mielőbb visszatérjenek a földi Jeruzsálembe, s ezen túlmenően a mennyei Új Jeruzsálembe is beléphessenek.

Alkalmazás

Tanács a tanító számára: Kérd meg a csoportod tagjait, hogy végezzék el a következő személyes tevékenységeket, hogy gazdagabbá tegyék általuk az imaéletüket! Bátorítsd őket, hogy kezdjék el alkalmazni a következő héten ezeket a tevékenységeket, és tegyék azokat mindennapi szokásaikká! Kérd meg őket, hogy a következő szombaton mondják el, hogyan erősítették ezek a tevékenységek a hitüket, illetve hogyan hozták őket közelebb az Úr Jézushoz.
1.    tevékenység: mondjatok egy különleges, eredeti imát!
A rendszeres imádkozás – például az étkezések előtti hálaadás – anynyira mechanikussá válhat, hogy néha el is felejtjük, hogy imádkoztunk.
1.    Étkezés előtt mondjatok egy eredeti imát, amelyben Isten áldását kéritek!
2.    Olvassatok fel egy imát a Zsoltárok könyvéből a szokásos asztali imádság helyett!
2.    tevékenység: mondjatok hálaimát!
1.    Amikor imában hálát adtok Istennek, kerüljétek az általánosításokat! Nevezzétek meg konkrétan a hálátok okát!
2.    Minden reggel, amikor felébredtek, köszönjétek meg Istennek, hogy
éltek, és hogy feltámasztott titeket a lelki halálból!
3.    Minden este, lefekvés előtt köszönjétek meg Istennek a jó dolgokat, amiket tőle kaptatok! Köszönjétek meg neki az aznapi tapasztalataitokat is!
3.    tevékenység: a reménység imája
1.    Gondolkodjatok el a korai keresztények köszönési formáján: „Maranatha!” („Jöjj el, Urunk!)” (ld. 1Kor 16:22)!
2.    Imádkozáskor tegyétek szokásotokká, hogy az Úr Jézus második eljövetelére gondoltok! Kérjétek az Urat, hogy mihamarabb jöjjön el!
4.    tevékenység: egy különleges, titkos hely
1.    Válasszatok ki egy szobát vagy egy különleges helyet az otthonotokban, ahol zavartalanul imádkozhattok!
2.    Rendezzétek be ezt a különleges helyet úgy, hogy békét árasszon és elmélkedésre ösztönözzön!
5.    tevékenység: az alázat ideje
(olvasd el Jeremiás siralmai 3:29 versét!)
1.    Tegyétek szokásotokká, hogy imádkozáskor térdre borultok!
2.    Gondoljatok arra, hogy milyen szegényes a lelki életetek, amikor távol vagytok Istentől! Kérjétek meg Őt, hogy töltsön be Szentlelkével, és adjon nektek új életet!