---

¹ Ekkor az egész közösség elkezdett hangosan jajveszékelni, és sírt a nép egész éjjel.
² Izráel fiai mindnyájan zúgolódtak Mózes és Áron ellen. Ezt mondta nekik az egész közösség: Bárcsak meghaltunk volna Egyiptomban, vagy halnánk meg itt a pusztában!
³ Miért akar bevinni minket az Úr arra a földre? Azért, hogy fegyvertől hulljunk el, asszonyaink és gyermekeink pedig prédára jussanak? Nem volna jobb visszatérnünk Egyiptomba?
⁴ Majd ezt mondták egymásnak: Válasszunk vezetőt, és térjünk vissza Egyiptomba!
⁵ Ekkor Mózes és Áron arcra borult Izráel közösségének egész gyülekezete előtt.
⁶ De Józsué, Nún fia és Káléb, Jefunne fia, akik az országba küldött kémek között voltak, megszaggatták ruhájukat,
⁷ és ezt mondták Izráel fiai egész közösségének: A föld, amelyet bejártunk, hogy kikémleljük, igen-igen jó föld.
⁸ Ha az Úr kedvel bennünket, akkor bevisz bennünket arra a földre, és nekünk adja azt a tejjel és mézzel folyó földet.
⁹ Csak az Úr ellen ne lázadjatok, és ne féljetek a föld népétől, mert a fél fogunkra sem elegek! Tőlük eltávozott oltalmuk, de velünk van az Úr! Ne féljetek tőlük!
¹⁰ De az egész közösség azt mondta, hogy meg kell kövezni őket. Akkor megjelent az Úr dicsősége a kijelentés sátra fölött egész Izráelnek,
¹¹ és ezt mondta az Úr Mózesnek: Meddig vesz semmibe engem ez a nép, és meddig nem hisz bennem a sok jel ellenére sem, amelyet közöttük tettem?!
¹² Megverem dögvésszel, és elűzöm őket, de téged náluk nagyobb és erősebb nemzetté teszlek.
¹³ Mózes azonban azt mondta az Úr nak: Hallották az egyiptomiak, hogy te hoztad ki közülük hatalmaddal ezt a népet,
¹⁴ és elmondták e föld lakóinak. Ők tehát már hallották, hogy te, Ur am, e nép között vagy; hogy te, Ur am, a szemük láttára megjelentél, és hogy a te felhőd állt fölöttük, és nappal felhőoszlopban jársz előttük, éjjel pedig tűzoszlopban.
¹⁵ Ha most mind egy szálig megölöd ezt a népet, akkor azt fogják mondani azok a nemzetek, amelyek hallották a híredet:
¹⁶ Nem tudta az Úr bevinni ezt a népet arra a földre, amelyet esküvel ígért meg nekik, ezért lemészárolta őket a pusztában.
¹⁷ Most azért mutasd meg, Uram, hogy nagy a te hatalmad, ahogyan megmondtad:
¹⁸ Az Úr türelme hosszú, szeretete nagy, megbocsátja a bűnt és a hitszegést; bár nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem megbünteti az atyák bűnéért a fiakat is, három, sőt négy nemzedéken át.
¹⁹ Bocsásd meg hát ennek a népnek a bűnét nagy szereteteddel, ahogyan megbocsátottál ennek a népnek Egyiptomtól fogva mindeddig!
²⁰ Akkor az Úr ezt mondta: Megbocsátok, ahogyan kérted.
²¹ De életemre mondom és az Úr dicsőségére, amely betölti az egész földet,
²² hogy azok közül az emberek közül, akik látták dicsőségemet és a jeleket, amelyeket Egyiptomban és a pusztában tettem, mégis megkísértettek engem tízszer is, és nem hallgattak szavamra,
²³ senki sem fogja meglátni azt a földet, amelyet esküvel ígértem atyáiknak. Senki sem látja meg azt azok közül, akik engem semmibe vettek.
²⁴ De szolgámat, Kálébot, mivel más lélek volt benne, és hűségesen követett engem, beviszem arra a földre, ahol járt, és az ő utódai fogják majd birtokba venni azt.
²⁵ A völgyekben azonban az amálékiek és a kánaániak laknak. Holnap forduljatok meg, és induljatok el a pusztába a Vörös-tenger felé!
²⁶ Azután így beszélt Mózeshez és Áronhoz az Úr:
²⁷ Meddig zúgolódik ellenem ez a gonosz közösség? Meghallottam Izráel fiainak zúgolódását, mert sokat zúgolódtak ellenem.
²⁸ Mondd meg nekik: Életemre mondom – így szól az Úr –, hogy úgy bánok majd veletek, ahogyan ti beszéltetek ellenem!
²⁹ Itt a pusztában fogtok holtan elhullani, a számba vettek mind, ahányan csak vagytok, húszévestől fölfelé, mert zúgolódtatok ellenem.
³⁰ Nem mentek be arra a földre, amelyről felemelt kézzel megesküdtem, hogy ott fogtok lakni, csak Káléb, Jefunne fia és Józsué, Nún fia.
³¹ De beviszem gyermekeiteket, akikről ti azt mondtátok, hogy prédára jutnak; ők majd megismerik azt a földet, amelyet ti megvetettetek.
³² Ti azonban itt a pusztában fogtok elhullani.
³³ Fiaitok pásztorok lesznek a pusztában negyven esztendeig, és bűnhődnek a ti hűtlenségetekért, míg mind egy szálig el nem hullotok holtan a pusztában.
³⁴ Negyven napig tartott, míg kikémleltétek azt a földet: most negyven évig bűnhődjetek a napok száma szerint, egy-egy napért egy-egy esztendőt, hogy megtudjátok, milyen az, amikor én ellenkezem veletek.
³⁵ Én, az Úr megmondtam, hogy ezt teszem ezzel az egész gonosz közösséggel, amely összefogott ellenem: mind egy szálig itt halnak meg a pusztában!
³⁶ Azok a férfiak pedig, akiket Mózes elküldött, hogy kémleljék ki az országot, és akik visszatérve föllázították ellene az egész közösséget, mert rossz hírét keltették annak a földnek,
³⁷ azok a férfiak, akik rossz hírét keltették az országnak, meghaltak az Úr csapásától.
³⁸ Csak Józsué, Nún fia és Káléb, Jefunne fia maradt életben azok közül a férfiak közül, akik elmentek, hogy kikémleljék az országot.
³⁹ Amikor elbeszélte Mózes ezeket a dolgokat egész Izráelnek, a nép nagyon elszomorodott.
⁴⁰ Korán reggel fölkeltek, hogy fölmenjenek a hegyvidék magaslataira, mondván: Itt vagyunk, menjünk hát arra a helyre, amelyről az Úr beszélt. Bizony, vétkeztünk!
⁴¹ Mózes azonban ezt mondta: Miért akarjátok áthágni az Úr parancsát? Nem fog az sikerülni!
⁴² Ne menjetek, mert nem lesz köztetek az Úr! Vereséget fogtok szenvedni ellenségeitektől!
⁴³ Hiszen az amálékiak és kánaániak ott vannak veletek szemben, és elhullotok fegyvereiktől! Mivel elfordultatok az Úr tól, az Úr sem lesz veletek!
⁴⁴ Ők azonban vakmerően fölmentek a hegyvidék magaslataira, bár az Úr szövetségének a ládája és Mózes ki sem mozdultak a táborból.
⁴⁵ Az amálékiak és kánaániak pedig, akik azon a hegyvidéken laktak, lerohantak, verték és kergették őket egészen Hormáig.