1Dávid pedig ezt az éneket mondotta az Úrnak azon a napon, mikor az Úr megszabadítá őt minden ellenségeinek kezéből, és a Saul kezéből.
2És monda: Az Úr az én kősziklám és kőváram, és szabadítóm nékem.
3Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én.
Paizsom nékem ő s idvességemnek szarva, erősségem és oltalmam.
Az én idvezítőm, ki megszabadítasz az erőszakosságtól.
4Az Úrhoz kiáltok, a ki dícséretreméltó;
És megszabadulok ellenségeimtől.
5Mert halál hullámai vettek engem körül,
Az istentelenség árjai rettentettek engem;
6A pokol kötelei vettek körül,
S a halál tőrei estek reám.
7Szükségemben az Urat hívtam,
S az én Istenemhez kiáltottam:
És meghallá lakóhelyéről szavamat,
S kiáltásom eljutott füleibe.
8Akkor rengett és remegett a föld,
Az égnek fundamentumai inogtak,
És megrendülének, mert haragudott Ő.
9Füst szállt fel orrából,
És emésztő tűz szájából,
Izzószén gerjedt belőle.
10Lehajtá az eget és leszállt,
És homály volt lábai alatt.
11A Khérubon ment és röpült,
És a szelek szárnyain tünt fel.
12Sötétségből maga körül sátrakat emelt,
Esőhullást, sürű felhőket.
13Az előtte levő fényességből
Izzó szenek gerjedének.
14És dörgött az égből az Úr,
És a Magasságos hangot adott.
15Ellövé nyilait és szétszórta azokat,
Villámot, és összekeverte azokat.
16És meglátszottak a tenger örvényei,
S a világ fundamentumai felszínre kerültek,
Az Úrnak feddésétől,
Orra leheletének fúvásától.
17Lenyúlt a magasságból és felvett engem,
S a mélységes vizekből kihúzott engem.