A kegyelem emlékhelyei
Text de memorat
Alapige: „Mert kiszárította az Úr, a ti Istenetek a Jordán vizét ti előttetek, míg általjövétek rajta, amiképpen cselekedett vala az Úr, a ti Istenetek a Veres tengerrel, amelyet megszárított előttünk; míg általjövénk rajta. Hogy megismerje a földnek minden népe az Úrnak kezét, hogy bizony erős az; hogy féljétek az Urat, a ti Isteneteket minden időben” (Józs 4:23-24).
E heti tanulmányunk: 4Mózes 14:44; Józsué 3; Józsué 4; Lukács 18:18-27; János 14:26; Zsidókhoz 4:8-11
A rendőr jelzett a szirénával, Jánosnak félre kellett állnia. A rendőr kérte a jogosítványát, ám abban a pillanatban beugrott neki, hogy az irodában hagyta a tárcáját, benne a jogosítványával. A férfi elmagyarázta, mi a helyzet, a rendőr pedig a munkájáról kezdte kérdezni. János elmondta, hogy egyetemi tanár. A rendőr átadta neki a büntetőcédulát, és azt mondta, hogy ne úgy tekintsen rá, mint büntetésre. „Ez tandíj – mondta. – Amikor az ember meg akar tanulni valamit, tandíjat fizet. Ez az ön tandíja, hogy megtanulja, nem felejtheti valahol máshol a jogosítványát, ha autóba ül. Legyen szép napja, tanár úr!”
Emberként hajlamosak vagyunk elfelejteni dolgokat, ha nincsenek folyamatosan az orrunk előtt. Elfelejtünk valakit visszahívni, emailekre válaszolni, meglocsolni a virágokat, felköszönteni valakit a születésnapján és így tovább, a listát hosszan folytathatnánk. Amikor viszont a lelki szükségleteinkről feledkezünk meg, annak sokkal komolyabb következményei vannak, mint egy sima büntetőcédulának, főleg, mivel amiről szó van ilyenkor, nem más, mint szó szerint az örök életünk.
Nézzük meg a zsidók átkelését a Jordánon, és lássuk, mit tanulhatunk a tapasztalataikból!
Október 18. – A keresztény sáfárság napja
Emberként hajlamosak vagyunk elfelejteni dolgokat, ha nincsenek folyamatosan az orrunk előtt. Elfelejtünk valakit visszahívni, emailekre válaszolni, meglocsolni a virágokat, felköszönteni valakit a születésnapján és így tovább, a listát hosszan folytathatnánk. Amikor viszont a lelki szükségleteinkről feledkezünk meg, annak sokkal komolyabb következményei vannak, mint egy sima büntetőcédulának, főleg, mivel amiről szó van ilyenkor, nem más, mint szó szerint az örök életünk.
Nézzük meg a zsidók átkelését a Jordánon, és lássuk, mit tanulhatunk a tapasztalataikból!
Október 18. – A keresztény sáfárság napja
EGW idézet
Ha az összes rosszul irányított erőkifejtést egyetlen nagyszerű célra szentelnénk – Isten kegyelmének gazdag gondoskodására – mily szép tanúbizonyságokra emlékeznénk, fölidézve Isten könyörületeit és kedvezéseit. Akkor ezt a szokást magunkkal hordoznánk állandó elvként, oly szorgalmasan és kitartóan gyűjtve a lelki kincseket, amint a földi nagyra törő fáradozik a földi, ideiglenes dolgokért.
Méltán elégedetlen lehetsz a jelen mennyiséggel, mikor az Úrnak egész menny áldása és kincsesháza van a jó és kegyes dolgokból, hogy ellássa a lélek szükségleteit. Ma több kegyelmet szeretnénk; szeretnénk, ha Isten szeretetének és jóságának jelei megújulnának. S az Úr nem fogja visszatartani ezeket az áldásos, mennyei kincseket az igaz keresőtől. – Értelem, jellem, egyéniség, 2. köt., 798–799. o.
Az Úr szüntelenül munkálkodik az emberiség javára. Szakadatlan árasztja javait. Felkelti a beteget az enyészet ágyából, kiszabadítja az embert olyan veszélyből, melyről nem is tud; mennyei angyalokat bíz meg, hogy őrizzék a szerencsétlenségtől, oltalmazzák a „dögvésztől, amely a homályban jár”, és „a döghaláltól, amely délben pusztít” (Zsolt 91:6), annak szíve mégis érzéketlen marad. A menny minden kincsét odaadta az ember megmentéséért, aki mégsem törődik Isten nagy szeretetével. Hálátlanságával bezárja szívét az Úr kegyelme előtt. A sivatagi cserjéhez hasonlóan nem vesz tudomást a kapott javakról, lelke a puszta felperzselt helyein lakozik.
Javunkra szolgál, ha Isten minden ajándékát frissen tartjuk emlékezetünkben. Így erősödik a hit, egyre többet kér és kap. Több bátorítás rejlik a legkisebb áldásban, melyet mi magunk kapunk Istentől, mint megannyi beszámolóban, amit mások hitéről és tapasztalatairól összeolvashatunk. Az Isten kegyelmére válaszoló lélek az öntözött kerthez lesz hasonló. Egészsége gyorsan kivirul, világossága felkél rejtekéből, és az Úr dicsősége meglátszik rajta. Jusson eszünkbe akkor az Úr szerető nyájassága, gyengéd, irgalmas cselekedeteinek sokasága. Izrael népéhez hasonlóan emeljünk emlékköveket, s írjuk rájuk Isten értünk végzett munkálkodásának drága történetét. S mikor átgondoljuk, hogyan törődött velünk vándorutunkon, szívünk megtelik hálával, úgy mondjuk: „Mivel fizessek az Úrnak minden hozzám való jótéteményéért? A szabadulásért való poharat felemelem, és az Úrnak nevét hívom segítségül. Az Úr iránt való fogadásaimat megadom az ő egész népe előtt.” (Zsolt 116:12–14) – Jézus élete, 348. o.
1. Olvassuk el Józs 3:1-5 és 4Móz 14:41-44 verseit! Miért kérte Isten az izrealitáktól, hogy különleges módon készüljenek az előttük álló eseményre?
Ez az első eset, amikor Józsué könyve a szövetség ládáját említi. Egészen eddig csak a szentéllyel összefüggésben jelent meg a láda az Ótestamentumban (2Móz 40:21): a Sínaihegytől való távozás kapcsán (4Móz 10:33-36), Kánaán elfoglalásának sikertelen kísérlete alkalmával (4Móz 14:44). A láda a szent sátor legszentebb tartozéka volt, amiben három dolgot tároltak, ezek mindegyike Izrael különleges helyzetére utalt az Istennel való kapcsolatukban: 1) a Tízparancsolat kőtáblái, 2) Áronnak, a főpapnak a vesszeje, valamint 3) egy korsó manna (2Móz 16:33; Zsid 9:4). A láda és az átkelés előkészületei arra emlékeztették őket, hogy nem léphetnek be akárhogy és akármikor Kánaánba. Csak akkor lehet sikeres a honfoglalás, ha követik, amit Isten mond, úgy és akkor, ahogy és amikor mondja. Isten – aki a kép szerint a két kerub között trónolt a szövetség ládájának fedele felett (2Móz 25:22; 4Móz 7:89), és akinek a haladását a frigyláda haladásával azonosították – lép be Kánaánba Izrael előtt, mivel Ő maga vezeti az ország elfoglalását.
A „szenteljétek meg” (Józs 3:5, ÚRK) vagy „tisztítsátok meg” (KAR) kifejezés megtisztulási folyamatra utal, hasonlóan ahhoz, amit a papoknak kellett végezniük, mielőtt a szentélyben szolgáltak volna (2Móz 28:41; 2Móz 29:1), valamint amit a Sion hegyénél kellett elvégeznie a népnek, mielőtt Isten megjelent nekik (2Móz 19:10, 14). Része volt a folyamatnak a bűnök letétele és minden tisztátalan dolog eltávolítása. Ugyanez a parancs jelenik meg 4Móz 11:18 versében, mielőtt Isten csodát hajtott végre közöttük. Háború esetén a csaták előtt szintén így kellett megtisztulniuk (5Móz 23:14). Mielőtt Isten csatába menne Izraelért, be kellett mutatniuk a hozzá mint Hadvezérhez való hűségüket és bizalmukat.
A Jordánon való átkelés csodája lesz a bizonyíték az izraeliták számára, hogy bizonyosan valóra válik az Úr ígérete, miszerint kiűzi előlük a népeket. Aki száraz utat tud biztosítani a Jordánon át, képes lesz megadni nekik ajándékként a földet is.
Isten nem mindig választja ketté a Jordánt. A közbeavatkozásai nem mindig ennyire nyilvánvalóak. Vajon hogyan juthatunk el a lelki felkészültség állapotába, hogy tapasztaljuk, észrevegyük Isten beavatkozását, amikor fellép értünk?
EGW idézet
A papoknak a nép előtt kellett menniük, és vinniük kellett a Tízparancsolatot tartalmazó kőtáblát. Amikor lábukat rátették a Jordán szélére, a vizek felülről szétváltak, és a papok a frigyládát hordozva előre haladtak. A frigyláda Isten jelenlétének jelképe volt, és a héber sereg követte azt. A papok félúton parancsot kaptak, hogy álljanak meg a folyó medrében, amíg Izrael serege átvonul. Ezen a helyen Izraelnek akkor élő nemzedéke meggyőződött arról, hogy a Jordán hullámai ugyanazon hatalomnak engedtek, mint amelynek megnyilvánulását atyáik 40 évvel ezelőtt látták a Vöröstengeren. Most a Jordánon keltek át, mint hadviselő férfiak, teljesen felvértezve a harcra.
Miután Izrael egész serege átkelt a Jordánon, Józsué megparancsolta a papoknak, hogy jöjjenek fel a folyó medréből. Amint a szövetség ládáját hordozó papok feljöttek a folyó medréből és a szárazföldön álltak, a Jordán vize összecsapott mint azelőtt, és elözönlötte partjait. Ez a rendkívüli csoda azért történt, hogy megnövelje az izraeliták hitét. Az Úr azért, hogy e rendkívüli csodát soha el ne felejtsék, utasította Józsuét, hogy parancsolja meg tekintélyes férfiaknak, minden törzsből egynek, hogy vegyenek ki köveket a folyó medréből, arról a helyről, ahol a papok álltak, miközben a héberek átvonultak. Vállukon ki is vitték a köveket, és emlékművet emeltek belőlük Gilgálban, hogy emlékezetükben tartsák azt a tényt, hogy Izrael száraz lábbal vonult át a Jordánon. Amikor a papok feljöttek a folyóból, Isten elvette hatalmas kezét, és a vizek vízeséshez hasonlóan zúdultak vissza medrükbe.
Amikor az emoreusok és kánaánitok királyai meghallották, hogy az Úr megállította a Jordán vizét Izrael gyermekei előtt, a szívük megolvadt a félelemtől. Az izraeliták megölték Moáb két királyát. Csodálatos átkelésük a Jordán megáradt, haragos hullámain a legnagyobb félelemmel töltötte el őket. Józsué ekkor körülmetélte az egész népet, akik a pusztában születtek. E szertartás után megtartották a húsvétot Jerikó síkságain. „És mondta az Úr Józsuénak: Ma fordítottam el rólatok Egyiptom gyalázatát.” (Józs 5:9)
A pogány nemzetek gyalázták az Urat és népét, mivel a héberek nem vették birtokukba Kánaánt, amelyet örökölniük kellett volna nemsokára Egyiptomból való kijövetelük után. Ellenségeik ujjongtak, mivel oly sokáig vándoroltak a pusztában, és kérkedve szóltak Isten ellen, hogy nem tudta őket bevinni Kánaán földjére. Most szárazon mentek át a Jordánon, azért ellenségeik többé nem gyalázhatták őket.
A manna egészen eddig hullott, de most, amikor az izraeliták kezdték birtokukba venni Kánaánt, és ettek az ország gyümölcséből, többé nem volt rá szükségük, ezért megszűnt a mannahullás. – A megváltás története, 176–178. o.
2. Olvassuk el Józs 3:6-17 verseit! Mit mond el a Jordánon való átkelés csodája Isten természetéről, róla, akit szolgálunk?
A Jordánon való átkelést a héber „niphla’ot” szó írja le Józs 3:5 versében, ami csodát, csodatételt jelent, és rend szerint hatalmas, természetfeletti cselekményre utal, amit Isten hajt végre, demonstrálva egyedülállóságát (Zsolt 72:18; Zsolt 86:10). Később az izraeliták elgondolkodtak ezeken az eseményeken, és ennek eredményeként dicsőíttették Istent (Zsolt 9:2), hirdették Őt a nemzetek között (Zsolt 96:3). Ilyen csodákként maradtak meg az emlékezetben az egyiptomi csapások (2Móz 3:20; Mik 7:15), az átkelés a Vöröstengeren, valamint az isteni vezetés, amit a pusztai vándorlás alatt éltek át (Zsolt 78:12-16).
A Biblia írói tudták és bizonyságot is tettek arról, hogy Istent sosem korlátozta vagy határolta be a teremtése. Számára semmi sem lehetetlen (héber: „túl csodálatos”), hogy elvégezze azt (Jer 32:17). A neve és a természete is csodálatra méltó (Bír 13:18), túlmutat minden elképze lésünkön.
Szemben minden egyéb nemzet isteneivel, akik nem menthetnek meg senkit (Zsolt 96:5; Ézs 44:8), a Biblia Istene „élő Isten”, cselekvő, létező, akiben bízhatnak a követői, hogy közbelép értük, amint várják, hogy tegyen értük valamit.
Zakariás próféta is ezt a kifejezést használja (a niphla’ot azonos tövéből), amikor Izrael jövőjét vetíti előre a babiloni fogság után. Látja a teljesen újjáépült Jeruzsálemet, az időseket, amint az utcákon ülnek, a fiúkat és lányokat, amint ott játszanak. A kétségüket hangoztató fővárosi lakosoknak, akik csupán a pusztulás jeleit látják, a próféta kijelenti:
„Azt mondja a Seregek URa: Bár ez csodának tűnik a nép maradéká nak a szemében azokban a napokban, de vajon az én szememben is csoda lesz-e? – kérdi a Seregek URa. Azt mondja a Seregek URa: Íme, én megszabadítom népemet napkelet földjéről és napnyugat földjéről. Elhozom őket, hogy Jeruzsálemben lakhassanak, népemmé lesznek, én pedig Istenük leszek hűséggel és igazsággal” (Zak 8:6-8, ÚRK).
Olvassuk el Lk 18:18-27 verseit! Milyen bátorítást találunk Jézus válaszában, amit a tanítványoknak adott, hogy azokban a dolgokban is bízzunk Istenben, amelyek lehetetlennek tűnnek?
EGW idézet
Isten népe történelmében mindig a nehézségek leküzdhetetlennek látszó nagy hegyei meredtek azok elé, akik igyekeztek véghezvinni a menny szándékát. Ezeket az akadályokat az Úr hitük próbájaként engedte meg. Amikor minden oldalról körül vagyunk zárva, legfőbb ideje, hogy bízzunk Istenben és Lelkének erejében. Az élő hit gyakorlása közben lelkileg erősödünk és bizodalmunk rendíthetetlenné válik. Így lesz a lélek győzelmes hatalommá. A hit parancsoló szava előtt eltűnnek az akadályok, amelyeket Sátán helyez a keresztény ember útjába, mert a menny hatalmasságai sietnek segítségére. „Semmi sem volna nektek lehetetlen.” (Mt 17:20)
Ha a világ valamit kezdeményez, azt látványosan és dicsekvéssel teszi. Isten pedig a kicsiny dolgokat az igazság és jogosság dicső győzelmének kezdetéül szánja. Néha csalódásokkal és látszólagos kudarccal neveli munkásait. Azt akarja, hogy megtanuljanak a nehézségeken diadalmaskodni.
Az ember könnyen elbizonytalanodik a zűrzavar és az akadályok láttán. Pedig Isten egyengeti útját, ha mindvégig kitartóan bízik. Sikert arat a nehézségekkel vívott küzdelmében. – Próféták és királyok, 594–595. o.
Ahhoz, hogy sikerrel vegyenek föl egy ilyen harcot, más lelkülettel kellett munkához látniuk. Hitüket meg kellett erősíteniük hő imával, böjttel, szívbéli megalázkodással. Meg kellett üresíteniük önmagukat énjüktől, be kellett telniük Isten Lelkével és erejével. Komolyság, hit általi könyörgés Istenhez: kizárólag ez biztosíthatja a Szentlélek segítségét a fejedelemségek és hatalmasságok, e világ sötétségének bírói és a világban lakozó gonosz lelkek elleni harchoz. Hit által teljes függőségbe kerülünk Istentől, fenntartás nélkül odaszentelődünk munkájára.
„Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag – mondta Jézus –, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne.” (Mt 17:20) Bár a mustármag oly kicsiny, mégis ugyanazt az életerőt tartalmazza, amely a leghatalmasabb fa növekedését is biztosítja. Ha a mustármagot elvetik a földbe, a parányi csíra minden elemet magába szív, melyet Isten a táplálására adott, s rohamos fejlődésnek indul. Ha ehhez hasonló hited van, megragadod Isten Igéjét és minden tőle rendelt segédeszközt. Így hited megerősödik, s a menny erejét hozza segítségedre. A Sátán által felhalmozott akadályok – legyenek bár látszólag oly áthatolhatatlanok, mint az örök hegyek – eltűnnek a hit parancsára. „Semmi sem volna lehetetlen néktek.” (Mt 17:20) – Jézus élete, 431. o.
2. Olvassuk el Józsué könyve 4. fejezetét! Miért kéri az izraelitáktól Isten, hogy emlékművet építsenek?
A kövek célja, hogy „jelek” legyenek. A héber „’ot” kifejezés gyakran kapcsolódik a „csoda” szóhoz, és olyan csodatettre utal, amit Isten hajt végre (lásd a tegnapi tanulmányt), mint például az egyiptomi csapások (2Móz 7:3; 5Móz 4:34). Ugyanakkor „szimbólum”, „jelkép” jelentést is hordoz, mint egy mélyebb, világfeletti valóság külső jele. Például a szivárvány a szövetség „jele” (1Móz 9:12-13), az ajtófélfán és szemöldökfán lévő vér szintén „jel” (2Móz 12:13), és mint legjelentősebb, a szombat a teremtés és Isten megszentelő jelenlétének a „jele” (2Móz 31:13, 17; Ez 20:12).
Itt a „jel” emlékezteti az elkövetkező generációkat az átkelés csodájára. Az „emlékmű” (zikkaron) jelentésű kifejezés, a zakar szótőből származik, és nemcsak passzív emlékezetre utal, valaminek a felidézésére, hanem arra, hogy az emlékezést egy annak megfelelő cselekvés is követi (5Móz 5:15; 5Móz 8:2). Emlékkövek felállítása (1Móz 28:18-22), ill. olyan rituálék, amelyek kérdéseket ébresztettek (2Móz 12:26-27; 5Móz 6:20-25), gyakran előfordulnak az Ótestamentumban. Ahelyett, hogy a csodákat újra és újra elmondták volna, Isten emlékműveket állíttatott velük, amelyek emlékeztettek Isten hatalmas cselekedeteire, valamint érthető válaszokat adtak a felvetődő kérdésekre. Ezért kell a jelnek „örökre” a helyén maradnia, utalva arra, hogy Isten népének kollektív emlékezetében mindenkorra meg kell ezeket őrizni.
A következő generációk potenciális kérdése azért jelentős, mert személyesen fogalmazzák meg: „Mit jelentenek ezek a kövek neked?” Minden egyes generációnak személyesen kell azonosulni a történettel, személyes vonatkozásában megértve a kövek jelentőségét. A csodatevő Istenbe vetett hitet csak akkor lehet életben tartani, ha minden elkövetkező generáció maga fedezi fel Jahve hatalmas tetteit a saját maga számára. Ez a hit különbözteti meg az élő, biblikus tradíciók követését az üres hagyománytisztelettől, amely nem több az adott nemzedék halott vallásánál, megfosztva a hitet eredeti értékétől és hevületétől. A dolgok vége, hogy elsajátítsuk a biblikus hitet. Senki, de még az elődeink sem hihetnek helyettünk.
Milyen emlékművek, személyes emlékek emlékeztetnek téged arra, amit Isten tett érted az életed során?
EGW idézet
Az ígéret nem csak Izrael fiainak adatott, hanem mindazoknak, akik engedelmeskednek Isten Igéjének. Az utolsó napok veszélyei között élők majd megtapasztalják, hogy amint hitéletük elején egyesítette őket az igazság a Megváltóval, úgy fogja befejezni hitük szerzője és bevégzője a bennük elkezdett munkát. Isten hűséges, és Ő hívott el a Fiával való közösségre. Férfiak és nők, ha együtt munkálkodnak Istennel a rájuk bízott munka végzése érdekében, erőről erőre haladnak előre. Bár hitük egyszerű, de nap mint nap bíznak abban, hogy az Úr szüntelen erősíteni fogja őket Krisztusban, és bátorítást nyernek, mint hajdan Izrael: „Mert az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy te; téged választott az Úr, a te Istened, hogy saját népe légy néki, minden nép közül e föld színén.” (5Móz 7:6)
Isten tehát kész vezérelni mindazokat, akik engedik magukat vezettetni. Szeretné megtanítani minden gyermekét a szüntelen bizalom, a töretlen hit és kételkedés nélküli engedelmesség leckéjére. Így szól minden emberhez: Én vagyok Istened. Járj velem, és én fénnyel árasztom el az utadat. […]
Isten engedelmességet vár el minden egyes parancsolatával szemben. Az ember csak akkor lehet boldog, ha betartja Isten országának törvényeit.
Az élet Isten ajándéka előjogaival és kötelességeivel együtt. Ne feledjük, hogy minden, amink van, Istentől jön, ezért teljes mértékben és önként kell odaszentelnünk életünket Őneki. Pál mondja: „Amelyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt, annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy Krisztust megnyerjem, és találtassam Őbenne, mint akinek nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján.” (Fil 3:7–9) Ha szeretnénk Krisztussal egyesülni Istenben, akkor le kell mondanunk az elképzeléseinkről és az akaratunkról. Mindenünket, amink van, és azt, amik vagyunk, Krisztus lába elé kell helyeznünk. – Our High Calling, 24. o.
Ma élő népének Isten az ereje. Ne fejedelmekben bízzunk és ne emberekre nézzünk, hanem Istenre. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az ember nem tökéletes, hanem esendő, viszont erősségünk és oltalmunk az, aki rendelkezik minden hatalommal. Bármely válságos helyzetben tudnunk kell, hogy a harc az övé. Kifogyhatatlan erőforrásokkal rendelkezik, és ami számunkra lehetetlennek tűnik, abban még nagyobb győzelmet fog aratni. – Conflict and Courage, 217. o.
4. Olvassuk el Józs 4:20-24 verseit a következő igerészek fényében: 5Móz 8:2, 18, Bír 3:7, Bír 8:34, Zsolt 45:18, Zsolt 78:11! Miért volt annyira fontos, hogy emlékezzenek Isten nagy tetteire?
Figyeljük meg Józs 4:23 versében a váltást! Úgy utal a Jordán vizére, mint ami „te előtted” száradt ki, azon izraeliták előtt, akik épp átkeltek a folyón. Ezzel szemben a Vöröstenger „mielőttünk” száradt ki, azok előtt, akik a kivonuláskor tapasztalták mindezt az első generációban, és még éltek. A két generáció által átélt két esemény hasonló jelentőségű volt, ami a második generáció számára lehetővé tette, hogy szüleik tanúságtétele révén újra felfedezzék a Jordánon való átkelésben ugyanazt a jelentőséget a maguk számára.
A feledékenységet általában úgy éljük meg, mint normális, megszokott emberi dolgot, azonban a lelki dolgokban ennek súlyos következményei lehetnek. Ma is, ha meg akarjuk erősíteni identitásunkat mint különleges elhívást nyert és küldetéssel bíró nép, olyan alkalmakat kell teremtenünk, amelyek felfrissítik mind a személyes, mind a közösségi emlékezetünket, hogy tudjunk arra összpontosítani, honnan jövünk, kik vagyunk és miért vagyunk itt.
5. Olvassuk el 1Kor 11:24-25 és Jn 14:26 verseit! Miért kell folyton arra emlékeznünk, mit tett értünk Krisztus? Mi történne enélkül?
Ellen G. White világosan látta, hogy ha nem Isten múltbeli cselekedeteinek és kijelentéseinek világossága vezet bennünket a jelenben folyamatosan, biztosak lehetünk benne, hogy elvész a motivációnk, hogy továbbvigyük a missziónkat a jövőben: „Nincs miért félni a jövőtől, kivéve, ha elfeledkezünk az útról, amelyen Isten vezetett minket, valamint a történelmünkben szerzett tanításokról” (Ellen G. White: Life Sketches. 196. o.).
Valóban fontos emlékezni a múltra és arra, hogy mit tett Isten az életünkben, de miért muszáj ma is nap mint nap friss tapasztalatokat szerezni a szeretetével és a jelenlétével?
EGW idézet
Vajon kételkedhetünke még, a Biblia becses ígéretei ellenére is? Hihetjüke azt, hogy Isten megakadályozza a megtérő és bűneiket elhagyni akaró szegény bűnösöket, hogy bűnbánóan lábaihoz boruljanak? Félre az ilyen gondolatokkal! Semmi sem károsabb lelkünkre nézve, mintha a mennyei Atyánkról ilyen fogalmaink vannak. Igaz ugyan, hogy gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnöst, és önmagát adta Krisztusban, hogy mindnyájan, akik akarunk, megmeneküljünk és az örök dicsőség részeseivé lehessünk. Vajon szólhatott volnae hozzánk meggyőzőbben és szívélyesebben, mint a következő szavakkal: „Elfeledkezhetike az anya a gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én terólad el nem feledkezem.” (Ésa 49:15)
Ó, te kételkedő, te csüggedő, tekints Őreá! Jézus él, és közbenjár érted. Köszönd meg Istennek, amiért Fiát ajándékozta néked, és kérd, hogy ne hiába halt volna meg érted! Ma is szól hozzád a Szentlélek, és meghív téged. Jöjj Jézushoz teljes szíveddel, s akkor áldásait is tapasztalni fogod.
Az ígéretek olvasásánál figyeld meg, hogy azokból kimondhatatlan szeretet és irgalom árad ki. Az atyai szív leírhatatlan szeretettel hajolt le a bűnösökhöz. „Akiben van a mi váltságunk az ő vére által, a bűnöknek bocsánata az ő kegyelmének gazdagsága szerint.” (Eféz 1:7) Csak hidd erősen, hogy Isten megsegít, és isteni képmását ismét visszaállítja benned! Ha közeledsz hozzá, ha bevallod néki bűneidet, ha azokat megbánod és elhagyod, akkor Ő is közeledik hozzád isteni szeretetével és bocsánatával. – Jézushoz vezető út, 54–55. o.
Megérteni Istent és örülni Istennek – ez az emberi erő gyakorlásának legmagasztosabb formája. De csak úgy valósítható meg, ha érzelmeinket Krisztus kegyelme szenteli és nemesíti meg… Krisztus volt az Atya dicsőségének visszatükröződése, személyének pontos kifejeződése… Megváltónk mondta: „Aki engem látott, látta az Atyát.” (Jn 14:9) A lélek Krisztus által él. Életet nyerünk, ha a szívünk kitárulkozik Őelőtte, ha komoly és szeretetteljes vágyat érzünk fensége iránt, és lázasan keressük dicsőségét. Közösségben Ővele táplálkozhatunk az élet kenyerével.
Ha a kevésbé fontos dolgoknak megengedjük, hogy elvonják figyelmünket, s így megfeledkezzünk Krisztusról; ha hagyjuk, hogy eltávolodjunk tőle és emberekhez ragaszkodjunk, akkor a lábaink olyan útra lépnek, amely elszakít Istentől és a mennytől. Jézus Krisztus legyen csodálatunk középpontjában, mert vele élve az Ő lelkületét sajátítjuk el. […]
Mi képezi a menny fényességét? És mi fogja képezni a megváltottak boldogságát? Krisztus mindenben minden. A megváltottak kimondhatatlan örömmel szemlélik majd Isten Bárányát. Dicsőítő énekkel fognak hálát adni annak, akit szerettek és imádtak itt a földön. Már itt lent megtanulták és énekelték ezt az éneket. Megtanultak bízni Jézusban, és eközben a mennyhez méltó jellemet alakítottak ki. Szívük már itt összhangba került akaratával. Örömük Krisztusban arányos a Megváltó irántuk tanúsított szeretetével és azzal a bizalommal, amire itt tettek szert. – Our High Calling, 61. o.
„A tengert szárazzá változtatta, a folyón gyalog mentek át; ott ör vendeztünk neki” (Zsolt 66:6, ÚRK).
Mind a Vöröstengeren, mind a Jordánon való átkelés új korszak mérföldköve a biblia történelemben, és mindkettő szimbolikus jelentőséggel bír (2Kir 2:6-15; Zsolt 66:6; 114:17). Már az Ótestamentumban is vannak szövegek, amelyek összekötik a kettőt, felismerve a jelentőségüket, amely túlmutat az eredeti történeteken. Zsolt 66:6 versében a zsoltáros azáltal ünnepli Isten megmentő cselekedetét a saját életében (Zsolt 66:16-19), hogy a Vöröstengeren és a Jordánon való átkelés történelmi tapasztalatát idézi fel.
A 114. zsoltár szintén összekapcsolja a két történetet, nem mintha a zsoltáros nem lenne tisztában a két esemény időbeli eltérésével, hanem éppen mert látja a két esemény közös teológiai jelentőségét. Mindkét eseményt úgy látják, mint ami változást eredményezett Izrael státuszában, az egyik a szolgaságból a szabadságba, a másik az otthontalan nomádságból a nemzetté váláshoz vezetett. Ezekben a zsoltárokban a két átkelés példája illusztrálja a zsoltárosok helyzetének változását, amely az elnyomásból, a szegénységből, a kilátástalanságból és a megalázottságból a biztonságba, a jólétbe, a megváltásba és a méltóságba vezetett. Illés elragadtatása szintén a Jordánnál történt, ugyanennek a csodának a hasonlóságában jelenik meg, mint amit Józsué könyve feljegyez. Illés számára az átkelés élete legnagyobb változását hozta el: felvitetett a mennybe. Ugyanez Elizeus számára is fontos mérföldkő: a próféta segédjéből (1Kir 19:21) a nemzet prófétájává lett (2Kir 2:22).
6. Olvassuk el Mt 3:16-17 és Mk 1:9 verseit! Miként utalnak az Újtestamentum írói a Jordánon történt átkelés szimbolikus és lelki jelentőségére?
Jézusnak, Izrael Képviselőjének korai szolgálata Izrael történelmi mintázatát követi, átment a „Vörös-tengeren és a Jondánon való átkelés” tapasztalatán. Az ellene szóló halálos rendelet után Egyiptomból tér vissza (Mt 2:14-16), negyven napot tölt a pusztában (Mt 4:2), hasonlóan Izrael negyven évéhez, majd mintegy státuszváltásként a magánéletből átlép a nyilvános szolgálatba, amikor megkeresztelkedik a Jordánban (Mt 3:16-17; Mk 1:9).
Később A zsidókhoz írt levél 3–4. fejezete elismeri a Jordánon való átkelés szimbolikus jelentőségét, és a Kánaánba való belépést úgy mutatja be, mint a „kegyelemben való megnyugvás” előképét, amelybe a keresztények hit által lépnek be.
EGW idézet
A Jordán ebben az évszakban – tavasszal – a hegyek hóolvadása következtében annyira megáradt, hogy a folyó kilépve medréből lehetetlenné tette a szokásos gázlókon való átkelést. Isten azt akarta, hogy Izrael átkelése a Jordánon csoda legyen. […]
A meghatározott időben indultak el, a papok vállán vitt frigyláda vezette az élcsapatot. A népnek a rendelkezés szerint vissza kellett maradnia úgy, hogy közte és a láda között majdnem egy kilométer távolság legyen. Mindenki feszült érdeklődéssel nézte, mint mennek le a papok a Jordán partjához. Látták, hogy a szent frigyládával egyre közelednek a haragos, háborgó folyamhoz, végül a hordozók beléptek a vízbe. Akkor a felső vízáradat megállt, míg az alsó rész tovább folyt és a folyamágy üresen maradt. […]
Mikor az egész nép átkelt, a frigyládát is átvitték a nyugati partra. Még alig érte a biztos partot, és éppen csak érintette a papok talpa a szárazföldet, a bezárt víz szabadon engedve lezúdult visszatarthatatlan áradatként a folyó természetes medrébe.
Az elkövetkezendő nemzedék e csodát illetően nem maradt bizonyíték nélkül. Amikor a papok a ládát tartva a Jordán közepében álltak, az előzetesen kiválasztott tizenkét férfi – nemzetségenként egyegy – mindegyike felvett a folyó medréből egy követ, ahol a papok álltak, és átvitték a nyugati partra. Ezekből a kövekből első táborozásuk helyén emlékoszlopot állítottak. […]
E csoda hatása nagy jelentőségű volt úgy a héberekre, mint ellenségeikre. Ez Isten folyamatos jelenlétének és védelmének biztosítéka volt Izrael számára, és bizonyíték, hogy Józsué által éppúgy fog cselekedni érettük, mint Mózes által. […]
Az isteni hatalom eme cselekedete Izrael érdekében azt a célt szolgálta, hogy az őket környező nemzetek félelmét növelje, és így előkészítse a könnyebb és teljesebb győzelem útját… Mindez a kánaánitáknak és az izraelitáknak, de magának Józsuénak is félreérthetetlen jelét adta annak, hogy az élő Isten, a menny és föld Királya népe között van, és népét sem el nem hagyja, sem attól el nem marad (Józs 1:5). – Pátriárkák és próféták, 483–485. o.
További tanulmányozásra: Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, „Átkelés a Jordánon” c. fejezet, 451–452. o.
„Gondosan tanulmányozzuk Izrael Kánaánba vezető útjának tapasztalatait! Tanulmányozzuk Józsué könyvének 3–4. fejezetét, az előkészületeket és a Jordánon való átkelést az ígéret földjére! Folyamatosan naprakészen kell tartanunk a szívünket és elménket azoknak a tanulságoknak a frissen tartásával az emlékezetünkben, amelyekre az Úr tanította akkori népét. Ha így teszünk, Igéje tanításai érdekesek és megkapóak maradnak a számunkra, amint Isten tervezte” (Ellen G. White megjegyzése, The SDA Bible Commentary. 2. köt. 994. o.).
„A mai Izraelt jobban fenyegeti a veszély, hogy elfeledkezik Istenről, és a bálványimádás bűnébe esik, mint az ókori népet. Sokféle bálványt tisztelnek, még azok is, akik szombat tartóknak mondják magukat. Isten kifejezetten meghagyta hajdani népének, hogy óvakodjanak a bálványimádástól, mivel az elcsábítja őket az élő Isten szolgálatától, és így Isten átka száll rájuk, viszont ha szeretik Őt teljes szívükből, teljes lelkükből és teljes erejükből, bőségesen megáldja őket minden terménnyel, raktáraik tele lesznek, és a betegségeket is elveszi közülük” (Ellen G. White: Testi monies for the Church. 1. köt. 609. o.).
Ellen G. White: Az apostolok története, 43. fejezet
1. Ki előtt kellett megjelennie a hazug tanúnak és az általa vádlott személynek?
2. Hogyan büntették a tobzódó, részeges embereket?
3. Kiknek nem volt szabad „soha örökké” bemenniük az Úr közösségébe?
4. Milyen nehezéknek (fontnak) nem volt szabad lennie a zsákokban?
5. Miért nem tett semmit Pál a rabszolgatartó társadalom megdöntéséért?
Általános áttekintés
A kémek visszatérésével Izrael népe kész belépni az Ígéret Földjére. Van egy – legalábbis emberi szempontból – áthidalhatatlan akadály: a Jordán folyó az áradások idején. Izrael élő Istenét azonban, aki újra megmutathatja szuverén – föld és víz feletti – hatalmát, semmi sem állíthatja meg. Amióta Izrael elhagyta Egyiptomot, sosem Isten csodatevő ereje volt a kérdés, hanem sokkal inkább a nép felkészülése. Izrael újfent próbára tétetik, amikor az Úr megszentelődésre szólítja. A Vöröstenger felé induló őseikhez hasonlóan, az izraeliták összecsomagolnak és elhagyják a tábort, hogy végre behatoljanak Kánaánba.
A kémek visszatérésével Izrael népe kész belépni az Ígéret Földjére. Van egy – legalábbis emberi szempontból – áthidalhatatlan akadály: a Jordán folyó az áradások idején. Izrael élő Istenét azonban, aki újra megmutathatja szuverén – föld és víz feletti – hatalmát, semmi sem állíthatja meg. Amióta Izrael elhagyta Egyiptomot, sosem Isten csodatevő ereje volt a kérdés, hanem sokkal inkább a nép felkészülése. Izrael újfent próbára tétetik, amikor az Úr megszentelődésre szólítja. A Vöröstenger felé induló őseikhez hasonlóan, az izraeliták összecsomagolnak és elhagyják a tábort, hogy végre behatoljanak Kánaánba.
Több mint négyszáz évvel az Ábrahámnak tett kezdeti ígéret után újra a lehetetlen felé haladnak. A Vöröstengeren történt átkeléstől a Jordánon való átkelésig Isten elhívta az Ő népét, hogy szembeszálljon a lehetetlennel, és ezzel is bizonyítsa: Isten számára semmi sem lehetetlen. A szövetség ládája megy előttük, hogy megmutassa: a szárazon átkelés nem a véletlen műve, vagy emberszülte terv eredménye, hanem Isten cselekedete.
A Jordánon való átkelés egyedi nap Izrael történetében. Az eseményt földrajzi szempontból is megjelöli a két, tizenkét kőből álló halom. A kérdés az, hogy ez a történet megmarade a következő nemzedékek emlékezetében, vagy sem. Sajnos, az idő múlásával ezeknek a kőhalmoknak a lelki jelentőségét szem elől tévesztik. Ez a tragikus feledékenység Izrael népét nemcsak a bálványimádásba, hanem Egyiptomba is visszavezette.
Magyarázat
A víz teológiája
Több párhuzam is van a Vörös-tengeren és a Jordánon való átkelés között. Mindenekelőtt érdekes tény, hogy mindkét eset leírásában szerepel a következő három szó: (a) a pl` ige („csodálkozik”), ami mindkét rendkívüli átkelést jellemzi (2Móz 15:11; Józs 3:5); (b) a ned szó („fal”) a kettévált víz falként való felemelkedésére utal (2Móz 15:8; Józs 3:16); (c) a ritka harabah kifejezés, amelynek jelentése „száraz”, „szárazföld” (2Móz 14:21; Józs 3:17). Továbbá maga Isten von párhuzamot Mózes és Józsué között (Józs 3:7), kifejezetten összekapcsolva a két eseményt. A zsoltáríró a két epizódot egyetlen történetként szemléli (ld. Zsolt 114:1, 3, 5).
Több párhuzam is van a Vörös-tengeren és a Jordánon való átkelés között. Mindenekelőtt érdekes tény, hogy mindkét eset leírásában szerepel a következő három szó: (a) a pl` ige („csodálkozik”), ami mindkét rendkívüli átkelést jellemzi (2Móz 15:11; Józs 3:5); (b) a ned szó („fal”) a kettévált víz falként való felemelkedésére utal (2Móz 15:8; Józs 3:16); (c) a ritka harabah kifejezés, amelynek jelentése „száraz”, „szárazföld” (2Móz 14:21; Józs 3:17). Továbbá maga Isten von párhuzamot Mózes és Józsué között (Józs 3:7), kifejezetten összekapcsolva a két eseményt. A zsoltáríró a két epizódot egyetlen történetként szemléli (ld. Zsolt 114:1, 3, 5).
Mi a Jordánon való átkelés teológiai relevanciája? A héten a szerző már feltárta előttünk az esemény tipológiai jelentőségét Jézus és az egyház viszonylatában. Ily módon megérthetjük, hogy az eredeti hallgatóság számára a Jordánon való átkelés milyen teológiai tartalommal bírt. Ha ellátogatunk a Jordán folyóhoz, nehéz elképzelnünk, hogy évezredekkel ezelőtt miért jelentett kihívást Izrael népének átkelnie ezen a vízen. Először is, az emberi vízfogyasztás és a mezőgazdasági célú öntözés nagy mennyiségű vizet von el a folyó 360 kilométeres hosszán, s emiatt a vízhozama jelentősen csökken. Másodsorban, a Jordánon átkelés után rögtön a nép húsvétot ünnepelt, amiből következik, hogy az eseményre tavasszal került sor, amikor is a magas hegyekben olvadásnak indult hó miatt a folyó szélessége egy-egy helyen akár a másfél kilométert is elérhette. Ezeket az adatokat figyelembe véve kijelenthetjük, hogy egy ilyen hatalmas és sebes sodrású víz átkelése korántsem minősül kisebb csodának, mint a Vörös-tengeren történt átkelés.
Az ókori közel-keleti népek, így a kánaániak közösségi tudatában a tenger mitológiai konnotációval bír. A tenger vizéből jöttek elő az isteneik, amikor a káosz erőit hatalmasabb istenek uralták.
A kánaánita mítosz értelmében Baál, a föld oltalmazó istene a vihar legerősebb istene lett, amikor legyőzte a folyók és tengerek urát, Yamot („Yam”, héber szó, „tenger”). „Az ókori politeista szemléletű gondolkodásban a népek azért nyerhették meg a háborúikat a földön, mert oltalmazóik a világűrben szintén küzdelmeket vívtak és győztek. Ha Jahvé nak, Izrael Istenének sikerült árvíz idején is legyőznie a vizek istenét, mit árthatott volna neki Baál? Ilyen feltételek mellett mit tehetett Jahve népe Kánaánnak?” (Joseph Coleson: Joshua; Cornerstone Biblical Commen tary: Joshua, Judges, Ruth, Tyndale House Publishers, Carol Stream, 2012, 56. o.). E történelmi kontextust figyelembe véve, a Jordánon történt átkelés hármas teológiai dimenziót fejez ki, amely első látásra nem nyilvánvaló a modern olvasó számára.
Elsősorban Isten „az egész föld Ura” (Józs 3:11, 13), ami lényegi különbség közte és a kánaánita istenek között. Jahve uralkodása nem korlátozódik egy bizonyos területre, az egész föld az övé, az Ő fennhatósága alá tartozik. Ő a világ igazi Tulajdonosa és Ura, ebben az értelemben pedig Baál nem több egyszerű szélhámosnál (a Baál név jelentése: „gazda”, „úr”). Isten vizek feletti hatalma felsőbbrendűségének bizonyítéka.
Másodsorban, Isten győzedelmes Úr. Mind a babiloni, mind a kánaánita mitológiában Marduk és Baál főistenekké válnak, mivel erős, vízi hatalmakat győznek le. A költői és profetikus szakaszokban egyaránt Jahvét űrbeli ellenségek – vízi sárkány, kígyó vagy leviatán – legyőzéséért dicsérnek (vö. Jób 41:4; Zsolt 74:14; Ézs 30:7). Mivel Jahve a káosz vízi hatalmasságai felett diadalmaskodik, győzelme felülmúlhatatlan. Mindezek ellenére a lényegi különbség Jahve és ezek között az istenek között az, hogy Jahve élő Isten (Józs 3:10), aki képes valós időben cselekedni. Jahve nem a mitológia, hanem a történelem Istene.
Végül pedig Jahve szent Isten. A frigyláda legkevesebb hússzor jelenik meg Józsué 3. és 4. fejezetében, ami a történetben betöltött fontos szerepét hangsúlyozza: fizikai szemléltetése Annak, Aki a gyakorlatban is Izrael népe előtt jár (Józs 3:11). Jahve dicsősége, amely a szentek szentjében a frigyláda fölött lebegett, az isteni jelenlét látható megnyilvánulása volt. Eme isteni jelenlét azonban csak egyszer egy évben volt látható, kizárólag a főpap számára, és csakis szigorú szertartásbeli feltételek mellett. A Jordán átkelésekor a szövetség ládája körülbelül egy kilométerrel a nép előtt haladt, és csak a folyó átkelésekor volt látható a folyómeder közepén. Kánaán bálványaival ellentétben, amelyeket emberi „alkotóik” képmására formáltak, az élő Isten egy új nemzetet hozott létre a saját képmására, amint azt a parancsolat is kifejezésre juttatja: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok!” (1Pt 1:16; ld. 3Móz 19:2).
E három teológiai szempontnak – az uralkodásnak, a megnyert küzdelmeknek és Isten szentségének – kellett volna az izraeliták szeme előtt lebegnie, amikor átlépték a bálványimádó Kánaán határát. E rendkívüli nap emlékének a bálványimádás ellenszereként kellett volna hatnia, Izrael népe azonban nem élt eme „ellenszérum” nyújtotta lehetőséggel.
Az emlékezés problematikája
Az emlékezés dinamikus fogalom a Bibliában, mivel az információkat felelevenítő kognitív folyamatnál többet foglal magában. Ennek a fogalomnak a szemléltetése történik, amikor Isten „megemlékezik” az Ő népéről (2Móz 2:24), ugyanis ilyenkor Isten az Ő népe érdekében cselekszik. Amikor tehát az Úr felhívást intéz az övéihez, elvárja tőlük, hogy ők is cselekedjenek.
Az emlékezést különböző eszközökkel át lehet helyezni az idő és a tér dimenziójába: a szülők átörökíthetik a hagyományokat gyermekeiknek, emlékműveket építhetnek, mint a Jordánon való átkeléskor (Józs 4), és ami a legfontosabb, vallásos ünnepek alkalmával a szertartások és megemlékezések is a „kézzelfoghatóság”, a térben és időben közelség célját szolgálják. Megjegyzendő, hogy ezek az ünnepek három meghatározó jelleget hordoztak magukban. Elsősorban megünneplik Isten jelen cselekedeteit Izrael népének életében, a vetés és az aratás évszakában; másodsorban, felelevenítik Isten – főként a kivonulással és a hódítással kapcsolatos – múltbéli csodatetteit; végül pedig, tipológiai síkon, Isten Jézus által bevezetett jövőbeli, eszkatológiai cselekedeteit vetítik előre. Ily módon, az emlékezés biblikus dinamikája nemcsak hogy felöleli a múltat, de lehetővé teszi számunkra, hogy hálás lelkülettel éljünk a jelenben, és reménykedve tekintsünk a jövő felé.
Izrael népe azonban nem vette figyelembe az emlékezésre szólító isteni tanácsot. A Bírák könyve komor felütéssel kezdődik: a Józsué halála utáni nemzedék lelki amnéziája miatt neheztel: „… támadott más nemzetség ő utánuk, amely nem ismerte sem az Urat, sem az Ő cselekedeteit, melyeket Izraellel cselekedett” (Bír 2:10). Pár fejezettel később ekképpen folytatja a bibliai narrátor: „És nem emlékezének meg az Izrael fiai az Úrról, az ő Istenükről, aki őket megszabadította minden ellenségeik kezéből köröskörül” (Bír 8:34).
A felejtés következménye a bálványimádás köntösébe bújtatott hitehagyás, ami Izrael népének teljes történelmében jelen lévő valóság Salamontól Sedékiásig, a rabság előtti utolsó zsidó király uralkodásáig. A bálványimádás a lelki feledékenység természetes okozata. A jelenség Gómer történetében is tetten érhető. Gómer, mint Izrael népének jelképe, megfeledkezett arról, hogy nem Baál, hanem Isten adta a búzát, a mustot és az olajat, és szintén az Úr sokasította meg az ezüstöt és az aranyat is, amit aztán hűtlenül a Baálra költöttek (Hós 2:7). Ebben az értelemben a bálványimádás hálátlanság, ami katasztrofális lelki amnézia következménye. Az Izrael népe által tanúsított radikális feledékenység vezetett az ország azonosságának szinte teljes elvesztéséhez a babiloni fogság előtt, egy maradék kivételével. Sokan azok közül, akik a száműzetés alatt az országban maradtak, végül úgy döntöttek, hogy visszamennek Egyiptomba. Izrael és Júda királyainak története egy fordított irányú exodussal ér véget: Isten Jeruzsálemben életben maradt népe viszszatér Egyiptomba (Jer 43:7). Ez a száműzetés a lelki felejtés rettenetes következménye.
Alkalmazás
Evangelizációs lehetőségek
Az Ótestamentum eredeti kontextusában a Vöröstenger és a Jordán átkelésekor tapasztalt csoda Isten gonosz feletti erejét és minden más istenséggel szembeni felsőbbrendűségét bizonyítja. Ezek a nyílt színi megnyilvánulások nemcsak az isteni hatalom szemléltetései voltak, hanem evangelizációs lehetőségek is, hogy más nemzetek is megismerjék az igazságot Izrael Istenéről.
Hogyan használhatod fel Istennel szerzett tapasztalataidat arra, hogy másoknak is megmutasd az általad imádott Isten valódi természetét?
A múlt emlékezete
A legkedvesebb családi tevékenységek egyike a közös fényképnézegetés. A múltat idéző fényképek erős érzéseket keltenek bennünk. Újraéljük az adott eseményeket.
Gondolj úgy az életedre, mint egy fényképalbumra, és próbáld meg felfedezni az emlékeidben Isten jelenlétét!
„Amikor Isten emlékezik” c. prédikációjában Hans K. LaRondelle azt mondta, hogy „a múlt emlékezete a jövő reménységének megújulása”. Ellen White is hasonló gondolatot fogalmazott meg, amikor arról írt, hogy Isten miként vezette a hetednapi adventista mozgalmat: „Nincs mitől félnünk, hacsak nem attól, hogy megfeledkezünk arról, hogyan vezetett minket mindeddig az Úr” (Life Sketches, 196. o.).
Hogyan segít átvészelni a nehéz időszakokat, ha felidézzük Istennel szerzett múltbéli tapasztalatainkat? Beszélgessetek erről a csoportban!
Studiul 3, 11-17 octombrie
