A siker receptje

E heti tanulmányunk: 5Mózes 18:15-22; Józsué 1; Zsoltárok 1:1-3; Róma 3:31; Efézus 6:10-18; Zsidókhoz 6:17-18

Benjamin Zander, a Bostoni Szimfonikus Zenekar zenei vezetője, ze­ne értelmezést tanított. Eközben látta, milyen szorongás tölti el a diákjait, amikor a saját előadásuk értékelésével szembesülnek. Hogy megkönnyítse a dolgukat, és hogy teljes mellszélességgel a tárgyra tudjanak koncentrálni, az első nap közölte a diákokkal, hogy a végén mindenki ötöst fog kapni. A jegy nem elvárás volt, aminek meg kellett felelniük, hanem „egy lehetőség, amelybe beleélhették magukat”. Az egyetlen elvárás az volt, hogy a szemeszter első két hetében írjanak egy levelet, amit a kurzus végére kellett dátumozni. Ebben meg kellett fogalmazniuk, miért érdemlik meg a jó jegyet.
Józsué könyve az új lehetőségekről szól. Mózes, aki negyven évig meghatározó alakja volt Izrael történetének, immár a múlt. Túl vagyunk az egyiptomi kivonuláson, a pusztában történt csodákon, az időn, amit a nép makacssága és lázadása kísért, de ami immár véget ért. Az új generáció, amely hajlandó engedelmeskedni az Istennek, készen áll rá, hogy belépjen az ígéret földjére, nem pusztán elvárásként, aminek meg kell felelni, hanem lehetőségként, amibe beleélhetik magukat.
Nézzük meg, Isten miként nyit új fejezetet Izrael életében, valamint azt, hogyan teheti ezt meg a mi életünkben is!

Október 4–11. – A személyes odaszentelődés hete

Mózes halála után Józsué lett Izrael vezetője, hogy bevezesse őket az ígéret földjére. Ő volt Mózes helyettese a pusztai vándorlás idejének legnagyobb részében. Látta Isten csodálatos dolgait, amelyeket Mózes által cselekedett, és jól ismerte a nép állapotát. Egyike volt a 12 kémnek, akiket kiküldtek az ígéret földjének kikémlelésére, és egyik volt a kettő közül, aki hűségesen beszámolt annak gazdagságáról, és bátorította a népet, hogy higgyen az Úr erejében, és vegye birtokába. Józsué alkalmas volt e fontos tisztségre. Az Úr megígérte neki, hogy vele lesz, amiképpen vele volt Mózessel, hogy Kánaánt könnyű győzelemmel elfoglalhatja, feltéve, hogy hűségesen megőrzi parancsolatait. Józsué aggódott, hogyan tudja végrehajtani megbízatását, hogy a népet bevezesse Kánaánba, de az Úrnak e bátorítása eloszlatta félelmét.

Józsué megparancsolta Izrael gyermekeinek, hogy készüljenek fel egy háromnapos utazásra, és minden hadviselő férfi szálljon harcba.

„Azok pedig feleltek Józsuénak mondván: Mindent megcselekszünk, amit parancsoltál nekünk, és ahova küldesz minket, oda megyünk. Amint Mózesre hallgattunk, éppen úgy hallgatunk majd terád, csak legyen veled az Úr, a te Istened, amiképpen vele volt Mózessel. Mindenki, aki ellene szegül a te szódnak, és nem hallgat a te beszédedre mindabban, amit parancsolsz neki, megölettessék. Csak légy bátor és erős.” (Józs 1:16–18)

Az izraeliták csodálatos módon keltek át a Jordánon. „Józsué pedig mondta a népnek: Tisztítsátok meg magatokat, mert holnap az Úr csudákat cselekszik köztetek. A papoknak is szólt Józsué, mondván: Vegyétek fel a frigyládát, és menjetek át a nép előtt. Felvették azért a frigyládát, és mentek a nép előtt. Az Úr pedig mondta Józsuénak: E napon kezdelek téged felmagasztalni az egész Izrael szemei előtt, hogy megtudják, hogy amiképpen vele voltam Mózessel, te veled is veled leszek.” (Józs 3:5–7) – A megváltás története, 175–176. o.

Ennek a tapasztalatnak az a tanulsága számunkra, hogy Izrael hatalmas Istene a mi Istenünk is. Bízhatunk benne! Ha pedig engedelmeskedünk parancsainak, követelményeinek, akkor éppen olyan feltűnő módon munkálkodik majd értünk, mint ahogy munkálkodott ősi népéért. Mindenkit időnként megtámadja a kételkedés és a hitetlenség, aki igyekszik a kötelesség ösvényét követni. Útját néha olyan akadályok torlaszolják el, amelyek látszólag leküzdhetetlenek. Ezek az akadályok elcsüggesztik azt, aki átadja magát a csüggedésnek. Isten azonban éppen neki mondja: Indulj előre! Bármi áron teljesítsd kötelességedet! Azok az akadályok, nehézségek, amelyek olyan félelmeteseknek látszanak, hogy szívedet, lelkedet félelemmel, rettegéssel töltik meg, eltűnnek, ha előre indulsz az engedelmesség ösvényén, alázatosan Istenben bízva. – Pátriárkák és próféták, 437. o.

 

Bár Mózes meghalt, és Isten új vezetőt jelölt ki Józsué személyében, bizonyos dolgokban hasonlítanak egymásra. Mindkettőjüknek azt mondta Isten, hogy ők fogják bevezetni a népet az ígéret földjére, amelyet az ősatyáknak ígért. Józsuénak ezt mondta Isten: „Nektek adtam minden he­lyet, amelyet talpatok érint, ahogy megmondtam Mózesnek” (Józs 1:3, ÚRK). Józsué fogja befejezni a munkát, amit eredetileg Isten Mózesnek adott. Ő ténylegesen egy új Mózes volt.

Ezen a ponton az ígéret, miszerint Isten prófétát „támaszt”, aki Mózeshez lesz hasonló (5Móz 18:15), még csak egy lehetőség, nem beteljesedett valóság. Józsué könyvének nyitó szavai erre az ígéretre emlékeztetik az olvasót, és eközben várakozást gerjesztenek, hogy lássuk a beteljesedést is.

Bár ekkorra Mózes már nem él, az 1. fejezetet még mindig az ő személye uralja: Mózes neve tízszer fordul elő benne, míg Józsué neve csak négyszer. Mózest „az ÚR szolgájának” mondja, miközben Józsuét „Mó­ zes szolgájának” (Józs 1:1). Szolgálatban és engedelmességben eltöltött hűséges élet kell majd hozzá, hogy Józsué megkapja „az ÚR szolgája” címet (Józs 24:29, ÚRK).

Habár a könyv 1. fejezete Izrael két nagy vezetőjének a vezetőváltását írja le, a legfontosabb szereplő benne maga Isten, akinek a szavai megnyitják az íratot, és akinek a vezetése meghatározó a folyamatban. Fel sem merülhet a kérdés, ki Izrael tényleges vezetője.

„El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz, és mindent úgy cselekedjél, amint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te utaidon, és akkor boldogulsz.” (Józs 1:8)

Amennyiben az emberek az Isten által kijelölt úton járnak, olyan tanácsadóra lelnek, akinek a bölcsessége meghalad bármilyen emberi értelmet. Józsué bölcs hadvezér volt, mert Isten volt az útmutatója. Az általa használt legfontosabb kard, a Lélek kardja volt, ami nem más, mint Isten Igéje. Mivel az igazság elveit heves támadások érték, az Úr az Ő irgalmában megparancsolta neki, hogy ne térjen le erről az útról se jobbra, se balra. Szigorúan meg kellett maradnia a tisztesség útján… Ha Józsuéra nem leselkedett volna egyetlen veszély sem, Isten nem bátorította volna őt minduntalan. De az aggodalmak közepette Józsué Istent választotta vezetőjének.

Nincs nagyobb álnokság, mint amikor az ember azt hiszi, hogy nehézségében talál jobb vezetőt, az előreláthatatlan helyzetekben bölcsebb tanácsadót és bármely körülményben jobb védelmet, mint Isten. Az Úr nagy munkát akar végezni világunkban. Minden embernek Ő szabta ki a feladatát művében. De az embernek nem embertársától kell várnia a tanácsot, mert különben tévelygés és bizonytalanság lesz a sorsa. Noha a bibliai vallás hangsúlyozza a szolgálat elveit, mégis szükséges naponta bölcsességért imádkoznunk a minden bölcsesség forrásához. Minek köszönhette Józsué a győzelmet? Éjjel és nappal az Úr Igéjéről elmélkedett! Az Úr megszólította őt közvetlenül a Jordán átkelése előtt… Ez volt győzelmének a kulcsa. Istent választotta útmutatójának.

A tanácsadók legyenek minden érdektől mentesek, legyenek a hit és az ima emberei, és ne merészkedjenek emberi bölcsességre hagyatkozni, hanem teljes komolysággal keressék a világosságot és bölcsességet, hogy minél jobban tudják végezni a munkát. Izrael hadvezére, Józsué, szorgosan kutatta azokat a könyveket, amelyek tartalmazták a Mózes által hűséggel megörökített isteni utasításokat – rendelkezéseket, feddéseket és tiltásokat –, és arra törekedett, nehogy egyetlen meggondolatlan lépést is tegyen. – Conflict and Courage, 116. o.

Az 1. fejezet bevezetés az egész könyvhöz. Négy beszédet találunk benne, amelyek megfelelnek a könyv négy fő részének: átkelés (Józs 1:2­-9), honfoglalás (Józs 1:10­-11), a föld felosztása (Józs 1:12­-15) és a törvény engedelmességgel való szolgálata (Józs 1:16­-18).

Józsué könyve akár úgy is felfogható, mint egy sor Isten általi kezdeményezés. Isten mindegyikben egy feladatot ad Józsuénak, amely Kánaán elfoglalásával kapcsolatos. Mindegyik sikeres, ezekről később minden esetben elismerő szavakat olvasunk. A legvégén beteljesednek Isten ígéretei a föld elfoglalásáról. Ettől kezdve a föld megtartásának felelőssége az izraeliták kezében volt, amit viszont csak igaz hittel és az igaz hitet követő engedelmességgel lehetett elérni. Isten kezdeményezései, amit e három kifejezés („kelj át”, „vegyétek birtokba”, „oszd fel”) ír le, megfelelő visszhangra találtak a nép engedelmességében, amely viszont az utolsó isteni kezdeményezésből származtatható: a szolgálatból.

Ismétlésként: Józsué könyve négy nagyobb részre osztható, amelyek mindegyikét meghatározza egy speciális fogalom, amely egy adott héber szóban jelenik meg:

1) Átkelés (Józs 1:1–5:12)               2) Birtokba vétel (Józs 5:13–12:24)

3) Felosztás (Józs 13:1–21:45)       4) Szolgálat (Józs 22:1–24:33).

Ezzel maga a könyv felépítése tárja elénk a fő üzenetet: Isten kezdeményezései nem automatikusan teljesülnek. Ezek beteljesedéséhez kívánalom Isten népének a hűséges reakciója is. Valójában azzal együtt, amit Isten tett értünk (beleértve azokat a dolgokat is, amelyeket magunkért nem tehetünk meg), az Úr arra hív bennünket, hogy tegyük meg magunkért, amit megtehetünk, vagyis engedelmeskedjünk a parancsainak. Ez ekképpen zajlott mindig a szent történelemben, ahogy ma sincs másképp. Például Isten végidei népe így jelenik meg Jel 14:12 versében is – hisznek abban, amit Isten tesz értük, és ez az engedelmességükben mutatkozik meg.

Minden őszinte, szívből fakadó áldozatos szolgálattal a képességeink gyarapodnak. Miközben engedjük, hogy a Szentlélek eszközként használjon minket, Isten ereje munkálkodik bennünk, és segít régi hajlamaink megtagadásában, erőszakos természetünk legyőzésében és új szokások formálásában. Ha a Lélek parancsát értékeljük és megfogadjuk, egyre több isteni erő befogadására, több és jobb munka végzésére tesz képessé minket. Szunnyadó képességeink megelevenednek, a gyengék pedig új életre kelnek.

Az Isten hívására engedelmeskedő, alázatos munkás biztos lehet a menny segítségében. Már az is nemesíti jellemét, ha nagy és szent felelősséget vállal magára. Ez az elhatározás tevékenységre serkenti legnagyszerűbb szellemi és lelki képességeit, erősíti és tisztítja gondolkozását és szívét. Csodálatos, hogy az Isten hatalmába vetett hittel milyen erőssé válhat a gyenge ember! Milyen állhatatos lehet igyekezetében, és milyen sok és nagyszerű eredményt érhet el! Aki szerényen elindul kis tudásával, és elmondja azt, amit tud, miközben szorgalmasan igyekszik tudását növelni, tapasztalni fogja, hogy a menny minden kincse kitárulkozik előtte. Minél inkább törekszik a világosságot továbbítani, annál több világosságot kap. Minél nagyobb igyekezettel – de felebaráti szeretettel – próbálja Isten szavát megmagyarázni másoknak, annál jobban megérti ő maga is. Minél inkább használjuk ismereteinket és képességeinket, annál jobban bővül a tudásunk, és szaporodnak talentumaink.

Krisztusért tett minden erőfeszítésünk áldást sugároz vissza ránk. Ha anyagi javainkat az Ő dicsőségére használjuk, többet kapunk vissza. Amikor imában tusakodva igyekszünk másokat Krisztushoz vezetni, a mi szívünk is az isteni kegyelem megelevenítő befolyása alá kerül, és a mi szeretetünk is nagyobb mennyei buzgósággal izzik. Egész keresztény életünk valóságosabb, elmélyültebb és áhítatosabb lesz.

A mennyben aszerint értékelik az embert, hogy mennyit képes felfogni Istenből. Ez az ismeret a forrás, amelyből minden képesség fakad. Isten úgy teremtette az embert, hogy minden képességét belőle merítse. Isten pedig állandóan kapcsolatot keres az ember értelmi világával. Megtisztel azzal, hogy Krisztus munkatársai közé fogad: hirdethetjük kegyelmét a világnak, hogy jobban megismerjük a menny dolgait.

Ha Krisztust szemléljük, nagyszerűbb és tisztább képet kapunk Istenről, és eközben jellemünk átalakul. A jóság és az embertársaink iránti szeretet természetünkké lesz. Olyan jellemet fejlesztünk, amely Isten jellemének mása. Miközben egyre jobban hasonlítunk Őhozzá, egyre többet tudunk felfogni belőle. Egyre inkább közösségre lépünk a mennyei világgal, és képességünk is nő az örökkévalóság gazdagságának, ismereteinek és bölcsességének befogadására. – Krisztus példázatai, 354–355. o.

Józs 1:2­-3 versében az Úr azt mondja Józsuénak, hogy nekik adja a földet. Másrészt viszont azt olvashatjuk, hogy már nekik is adta. Nincs itt némi ellentmondás?
A föld Isten ajándéka volt, mivel Ő az igazi tulajdonos. Az említett szakaszban a „nektek adom” igei szerkezet két különböző formájával találkozunk, ami két különféle nézőpontból utal a föld megöröklésére. Az első magára a folyamatra vonatkozik, amelyben megkapják a földet. Eddig csak a transzjordániai területeket foglalták el az izraeliták. A terület nagy részét még ezek után kellett birtokba venniük.
Józs 1:3 versében az ige befejezett formában szerepel, azt a benyomást keltve, hogy a földet Isten már nekik adta. Amikor a cselekvés alanya ezekben a formákban Isten, a nyelvi formát „prófétai befejezett időnek” mondjuk, mert amit Ő megígért az Igéjében, az biztosra vehető tény, amiben úgy bízhatunk, mintha már meg is valósult volna. A 3. versben az eredetiben a személyes névmások (ti és tiétek) többesszámban szerepelnek, ami arra utal, hogy nem csupán Józsué, hanem az egész Izrael kapta az ígéretet. A Mózesnek adott ígéretre tett utalás Isten ügyének folytonosságát vetíti elénk.
A kol szó (mind, mindegyik, az egész) is többször megjelenik az 1. fejezetben. A szó folytonos felbukkanása a teljességet és az egységet fejezi ki, ami életbevágó, hogy a Józsué elé kitűzött célok megvalósuljanak. Tökéletes összhangra van szükség Isten és Józsué, valamint Isten és a nép között, ha biztosak akarnak lenni az ígéret földjének sikeres elfoglalásában, ami előtt álltak.

Nincs semmi varázslat Isten ígéreteiben. Önmagukban nincs hatalmuk arra, hogy garantálják a teljesedésüket. Isten jelenléte volt az egyetlen biztosíték arra, hogy az ígéret valósággá válik, mert azt mondta: „Én leszek veled.” Isten jelenléte Izrael túlélése szempontjából létfontosságú volt. Nélküle csupán a sok nemzet egyike lettek volna, különleges elhívás, önazonosság és küldetés nélkül (2Móz 33:12­-16). Isten jelenléte volt mindaz, amire Józsuénak szüksége volt a sikerhez.

Máig nem változott semmi, ezért kapjuk Jézus ígéretét Mt 28:20 versében.

De Isten szava nem vesztette érvényét; és nem is akkor vált véglegesen valóra, amikor a zsidó nép elfoglalta Kánaánt. „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának.” (Gal 3:16) Ábrahámnak osztoznia kell az örökségben. Talán úgy tűnik, hogy Isten ígéretének teljesedése sokáig késik – mert „[…] egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő és ezer esztendő, mint egy nap” (2Pt 3:8). Úgy tűnhet, hogy késik, de a rendelt időben „[…] eljön, el fog jőni, nem marad el” (Hab 2:3). Az Ábrahámnak és magvának szóló ajándék nemcsak Kánaán földjét foglalta magában, hanem az egész földet. Így mondja az apostol: „Nem a törvény által adatott az ígéret Ábrahámnak, vagy az ő magvának, hogy e világnak örököse lesz, hanem a hitnek igazsága által.” (Róm 4:13) A Biblia világosan tanítja, hogy az Ábrahámnak adott ígéretek Krisztus által fognak teljesedni. Mindenki, aki Krisztusé, „[…] Ábrahám magva […] és ígéret szerint örökös” – „Romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökség” (Gal 3:29; 1Pt 1:4) örököse, a bűn átkától megszabadított föld örököse. Mert „Az ország pedig és a hatalom és az egész ég alatt levő országok nagysága átadatik a magasságos egek szentei népének” (Dán 7:27); és „A szelídek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben” (Zsolt 37:11).

Isten bepillantást adott Ábrahámnak ebbe a halhatatlan örökségbe, és ő ezzel a reménységgel meg volt elégedve. „Hit által lakott az ígéret földén, mint idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival. Mert várja vala az alapokkal bíró várost, melynek építője és alkotója az Isten.” (Zsid 11:9–10)

Ábrahám utódairól ezt olvashatjuk: „Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön.” (13. v.) Vándorként és idegenként kell élnünk itt, ha el akarjuk nyerni „a jobb”at, „tudniillik” a „mennyei”t (16. v.). Azok, akik Ábrahám gyermekei, keresik azt a várost, amely után ő vágyódott, „melynek építője és alkotója az Isten”. – Pátriárkák és próféták, 169–170. o.

 

Majd meghallotta Isten hangját, amely arra figyelmeztette, hogy ne reménykedjék az Ígéret Földjének azonnali birtokba vételében, és megjövendölte azt is, hogy Ábrahám ivadékai szenvedni fognak, mielőtt letelepednek Kánaánban. Ekkor feltárult előtte a megváltás terve – a nagy áldozat Krisztus halála által, valamint dicsőséges eljövetele. Ábrahám látta az édeni szépségében helyreállított földet is, amelyet az ígéret végső és tökéletes teljesedéseként örökkévaló birtokába ad Isten. – Pátriárkák és próféták, 137. o.

Látszott, hogy a feladat, ami Józsué előtt állt, az emberen túlmutató kihívásokat is magában foglalt. A kánaáni városok falai bevehetetlennek tűntek, a föld lakói pedig jól képzett katonák voltak. Ezzel szemben az izraeliták egyszerű nomádokként éltek, még a legegyszerűbb háborús gépezetekkel sem rendelkeztek, amivel felvehették volna a küzdelmet a megerősített városfalak ellen. A történelmi tanulság az, hogy még az akkor szuperhatalomnak számító Egyiptom sem volt képes megvetni a lábát Kánaánban. Isten felhívása, miszerint légy bátor és erős, nem egyszerűen a harci morál vagy a háborús stratégia megerősítését szolgálta. Bátorságra és erőre volt szükségük, hogy hűségesek maradjanak a Tórához és a speciális követelményekhez, amelyek meghatározták Izraelnek az Úrral meglévő szövetségét.

A kereszténység ma, miközben betölti küldetését, amivel Krisztus bízta meg, hasonló kihívásokkal szembesül, mint a nép Józsué idejében: harcolniuk kell saját bűnös természetük ellen, a fejedelemségek és hatalmasságok ellen, korunk sötétségének uralkodói ellen, a gonoszság seregei ellen. Azonban ők is, mint Józsué, biztosak lehetnek Krisztus jelenlétében, ígéretében: „Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28:20, ÚRK). Ahogy Józsué esetében Isten támogató jelenléte elég volt arra, hogy elűzze a vezető félelmét, számunkra is elégnek kell lennie, hogy szerte foszlassa a kételyeinket és aggodalmainkat.

A kihívás számunkra az, hogy jól megismerjük Istent, tudjunk bízni benne és az ígéreteiben. Éppen ezért leginkább a vele való személyes kapcsolatra van szükségünk.

Most Józsué volt Izrael elismert vezetője. Főként mint harcos volt ismeretes, adottságai és erényei különösen értékesek voltak népe történetének eme idejében. Bátor, határozott és kitartó, gyors, meg nem vesztegethető, inkább a rábízottakról gondoskodó, mint a maga előnyét kereső, mindenekelőtt Istenbe vetett élő hittől buzgó – ilyen volt annak a férfiúnak jelleme, akit Isten kiválasztott, hogy Izrael seregeit vezesse az ígéret földjére. A pusztai tartózkodás idején Mózes első tanácsadója volt, és nyugodt, kitartó hűségével, állhatatosságával – mikor mások meginogtak – és határozottságával, mellyel a veszélyben is az igazság mellett állt; – mielőtt még Isten szava elhívta volna erre a tisztségre – már akkor bizonyítékát adta, hogy Mózes utóda lesz.

Józsué az előtte lévő feladatra nagy aggodalommal és önmagával szembeni bizalmatlansággal tekintett. De félelmeit Isten biztatása eloszlatta: „[…] amiképpen Mózessel vele voltam, teveled is veled leszek; el nem hagylak téged, sem el nem maradok tőled. […] te teszed majd e népet annak a földnek örökösévé, amely felől megesküdtem az ő atyáiknak, hogy nékik adom azt. […] Minden helyet, amelyet talpatok érint, néktek adtam, amiképpen szólottam Mózesnek.” (Józs 1:5–6, 3) A Libánon magaslatáig a messze távolban, a nagy tenger partjáig és keleten az Eufrátesz partjáig minden nekik adatott.

Az ígérethez e parancs adatott: „Csak légy bátor és igen erős, hogy vigyázz, és mindent ama törvény szerint cselekedjél, amelyet Mózes, az én szolgám szabott elődbe.” Az Úr utasítása így szólt: „El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, […] attól se jobbra, se balra ne hajolj: mert akkor leszel jó szerencsés a te utaidban és akkor boldogulsz.” (Józs 1:7–8) – Pátriárkák és próféták, 482. o.

 

Sokszor elfelejtjük, hogy munkatársainknak erőre és bátorításra van szükségük. A rendkívüli kellemetlenségek és terhek idején ne feledjétek biztosítani őket szeretetetekről és együttérzésetekről. Mikor imával próbáltok segítségükre sietni, juttassátok el az üzenetet Isten munkásaihoz: „Légy bátor és erős!” (Józs 1:6) – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 7. köt., 185. o.

 

A nemzetek nagy uralkodója kijelentette, hogy Mózes nem vezeti be Izrael gyülekezetét az ígéret földjére, és Isten szolgájának buzgó könyörgése sem változtathatta meg ítéletét. Mózes tudta, hogy meg kell halnia. Ennek ellenére egy pillanatra sem szűnt meg gondoskodni Izraelről. Hűségesen igyekezett a közösséget előkészíteni a megígért örökségbe való bevonulásra. Isteni parancsra Mózes és Józsué a sátorhoz ment, miközben a felhőoszlop megállt az ajtó felett. Itt a népet ünnepélyesen Józsué gondjaira bízták. Mózesnek, Izrael vezetőjének munkája befejeződött, de azért még most is belefelejtkezett népének ügyébe. Az egybegyűlt tömeg jelenlétében Mózes Isten nevében utódjának a szent öröm szavait mondja: „Légy erős és bátor, mert te viszed be Izrael fiait arra a földre, amely felől megesküdtem nékik; és én veled leszek.” (5Móz 31:23) Azután a nép véneihez és vezetőihez fordult, ünnepélyes feladatul adta nekik, hogy hűségesen engedelmeskedjenek az Istentől adott utasításoknak. – Pátriárkák és próféták, 469. o.

A héber tsalakh kifejezés (sikeres – Józs 1:8) magában foglalja a terveink elégedettséggel történő teljesülését, ill. a kedvező körülmények meglétét. A sakal kifejezés (bölcsnek lenni – Józs 1:8) fordítható eredményesnek, sikeresnek is, de jelentheti még azt is, hogy körültekintőnek lenni, bölcsen cselekedni. Gyakran előfordul a szó Jób könyvében, A példabeszédek könyvében, A zsoltárok könyvében, ahol a siker fogalma a „bölcsen cselekedni Isten félelmében” és az „engedelmeskedni Igéjének” gondolathoz kapcsolódik.

Az itt látottak szerint a siker nem feltétlenül az anyagi előrehaladásban rejlik, miközben a fogalom nem is zárja ki azt. A sikert inkább a lelki értékekkel és alapelvekkel való harmónia meglétében kell látnunk, amelyek Isten teremtésén alapulnak és törvényében fejeződnek ki.

Valójában az Isten ígéreteiben való bizalom, különösen a hit által történő megváltás és a törvénynek való engedelmesség, nem áll ellentétben egymással. Ugyanannak az érmének a két oldalát jeleníti meg.

Hinni Jézus értünk vállalt engesztelő áldozatában és ugyanakkor abban, hogy ez az Isten törvényének való engedelmességgel szembemegy, hamis és veszélyes gondolat. A törvény és a kegyelem mindig kéz a kézben jár. Csak a törvény szerepének felületes megértése vezethet olyan megállapításhoz, hogy a törvény és a kegyelem ellentmondásban áll.

Az Ótestamentum írói nagyra becsülték a törvényt, a világosság forrásának tartották (lásd pl. Zsolt 1:2; Zsolt 119:70, 77, 174). Helyes megközelítéssel és használattal a törvény az ember saját bűnös természetének mélyebb megértéséhez vezet (Róm 7:7), és arra, hogy szükségünk van Krisztus igazságára (Gal 3:24).

Tökéletes összhang van a törvény és az evangélium közt. Tökéletes az összhang Isten törvénye és Jézus Krisztus örömüzenete között. „Az Atya és én egy vagyunk” – mondja a nagy Tanító. Krisztus örömüzenete a kegyelem jó híre vagy kedvezése, mely által az ember felszabadulhat a bűn kárhoztatása alól, és képes lehet engedelmességgel adózni Isten törvényének. Az örömüzenet az erkölcsi szabályokra, mint az élet szabályára mutat. A törvény pontos, sohasem eltérő engedelmességkövetelésével szüntelenül az örömüzenetre mutat a bűnbocsánat és béke miatt.

Isten küldötte mondja: „A törvényt tehát érvénytelenné tegyük a hit által? Távol legyen! Sőt, inkább a törvényt megerősítjük.” S ismét kijelenti, hogy a törvény szent, a parancsolatok igazak és jók. Előírása, hogy legfőbb szeretettel viselkedjünk Isten iránt és egyenlő szeretettel az emberek iránt, nélkülözhetetlen az Isten dicsőségéhez és az ember boldogságához. – Értelem, jellem, egyéniség, 2. köt., 563. o.

 

Kegyelmének ajándékait Krisztus által mindenki elnyerheti. Nem kiválasztás, hanem saját döntésük alapján kárhoznak el. Igéjében Isten feltárta az örök életre való kiválasztás feltételeit: parancsolatai iránti engedelmesség a Krisztusba vetett hit által. Isten a törvényével összhangban levő jellemet választja, és aki eléri kívánalmainak normáját, beléphet a dicsőség országába. Krisztus ezt mondta: „Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet.” (Jn 3:36) „Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” (Mt 7:21) A Jelenések könyvében pedig kijelenti: „Boldogok, akik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba.” (Jel 22:14) Ami pedig az ember üdvösségét illeti, Isten Igéjében a kiválasztásnak ez az egyetlen módja szerepel.

Minden olyan lélek az örök élet jelöltje, aki félelemmel és rettegéssel munkálkodik üdvösségén. Kiválasztott az, aki felveszi a fegyverzetet, és megharcolja a hit szép harcát. Kiválasztott az, aki vigyáz és imádkozik, aki kutatja a Szentírást, és nem teszi ki magát kísértésnek. Kiválasztott az, akinek a hite állandó, és aki engedelmeskedik az Isten szájából származó minden igének. A megváltás lehetősége mindenki számára készen áll. De a megváltás áldásait csak azok fogják élvezni, akik eleget tettek a feltételeknek. – Pátriárkák és próféták, 207–208. o.

További tanulmányozásra: Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, „A törvény és a szövetségek” című fejezet, 372–373. o. „Átkelés a Jordánon” c. fejezet, 449–450. o., A megváltás története. Budapest, 2022, Advent Kiadó, „Bevonulás az ígéret földjére” című fejezete, Isten csodálatos kegyelme: „Jobb ígéretek” című fejezet, 136. o.; 

„Ígéreteiben és figyelmeztetéseiben Jézus engem tart szem előtt. Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy ha én hiszek Őbenne, el ne vesszek, hanem örök életem legyen. Az Isten Igéjében feljegyzett tapasztalatok az enyéim. Enyém az ima és az ígéret, a parancs és a figyelmeztetés… Amint a hit így elfogadja és magába szívja az igazság alapelveit, azok a személyiség részévé és éltető erővé válnak. A lélek által befogadott isteni Ige formálja a gondolatokat, megindítja a jellem fejlődését” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1990, Advent Kiadó, 326. o.).

„Nincs olyan pont, amelyre komolyabban kellene kitérni, amelyet gyakrabban kellene ismételgetni, vagy amelyet szilárdabban kellene mindenki tudatában rögzíteni, mint azt, hogy a bűnös ember semmit sem érdemelhet ki, akár a legjobb cselekedeteivel sem. Az üdvösség egyedül Jézus Krisztusba vetett hit által van” (Ellen G. White: Faith and Works. 19. o.).

1.     Miért „parancsolta néked az Úr, a te Istened, hogy a szombat napját megtartsad”?

Ellen G. White: Az apostolok története, 40., 41. fejezet

2.    Miért kéri tőlünk az Úr, hogy a rendelései szerint cselekedjünk és féljük Őt?    

3.     Ki ad erőt nekünk gazdagságot szerezni?                                     

4.     Mit művelt az Úr azon a földön, ahová az izraeliták behatoltak?

                               

5.    Miért nem esett zavarba az apostol a hallgatóságában jelenlévő emberek gazdagságától, pompájától és magas rangjától?

Általános áttekintés

Noha Mózes meghalt, vezetésének hatása még mindig érezhető az új korszak hajnalán. A nevét viselő könyv elején Józsuét arra bátorítja Isten, hogy bízzon benne, és Mózes nyomdokaiban járjon. Az idők újak, de a parancsolatok és az ígéretek ugyanazok, változatlanok: Kelj át! Vedd birtokba! Oszd fel! Szolgálj! A feltétel is ugyanaz: engedelmesség válaszul Isten kegyelmének és szabadításának múltbeli megnyilvánulásaira. Bizalmi kapcsolaton alapuló engedelmesség ez. Az egyetlen különbség az érintettek személyében rejlik: egy új nemzedék jött létre. Bizonyos értelemben Józsué könyve új lehetőséget kínál Isten népének ma, amikor az Ígéret Földjének határához ér.

A könyv elején a fő kérdés ez: élni fog Izrael népe ezzel az új lehetőséggel? Követni fogja a siker receptjét, amit az előző nemzedék figyelmen kívül hagyott?

A történelem megismétli önmagát. Az egyház Krisztus, az új Józsué vezetése alatt arra hivatott, hogy előre haladjon Isten ígéretének beteljesülése felé. A szövetségi minta változatlan: Isten megadja nekünk mindazt, amit magunktól nem tudunk megszerezni, és elvárja engedelmességünket, amely kifejezi szeretetébe, bölcsességébe és hatalmába vetett bizalmunkat. A kérdés továbbra is fennáll: Bízik­e nemzedékünk abban, hogy az Istenség képes teljesíteni tervét „Jézus Krisztus napjáig” (Fil 1:6)? Miközben a jelen nemzedék a mennyei Kánaán határán áll, az isteni hívás még mindig hangosan visszhangzik: „Csak légy bátor és igen erős!” (Józs 1:7).

Magyarázat

Lelki vezetés

Józsué kinevezésére Mózes helyetteseként rögtön azután került sor, hogy Mózes fájdalmas hibát követett el Cin pusztájában, ami miatt Kánaánba sem léphetett be (4Móz 20:9–10). Tágabb kontextusban ez az esemény szorosan kapcsolódik Célofhád lányainak kéréséhez (4Móz 27:1–12). Mivel az első nemzedékhez tartozott, Célofhádot hitetlenség és lázadás miatt halálra ítélték a pusztában. Áron már meghalt, Mózes pedig élete végéhez közeledett, ezért az idős vezető utódért imádkozik. Fohásza és Isten válasza meghatározza Józsué jövőbeli vezetői szolgálatát. Szerepe túlnyomórészt katonai lesz, amint ez az „előttünk járjon és vezesse a mi harcainkat” (1Sám 8:20) kifejezésből is egyértelműen kitűnik. Hadvezetői képességei már 2Móz 17:9–14 szakaszában is megmutatkoznak, ekkor az amálekiták ellen vezeti az izraelitákat. Ez a hadjárat is azt igazolja, hogy Józsuét jóval hivatalos megbízatása előtt felkészítette az Úr.

Isten Mózesnek adott válaszában Józsuét olyan embernek mutatta be, mint „akiben Lélek van” (ruah, 4Móz 28:18). Fontos ez az értékelés, hiszen attól származik, aki a legjobban ismeri az emberi szívet. Az Ószövetségben a héber ruah szó jelenthet személytelen szelet, emberi leheletet, természetet és elmét, de utalhat az isteni Személyre is, aki a teremtés óta (1Mózes 1:2) aktívan részt vesz a világ életében. A Szentlélek jelenléte a Pentateukhoszban három megnyilvánuláson – a bölcsességen, a prófécián és a vezetésen – keresztül mutatkozik meg. József az első szereplő a Bibliában, akit Isten Lelkével rendelkező személyként azonosítanak (1Mózes 41:38). Mindhárom szempont nyilvánvaló az életében: prófétaként álmokat kap; bölcs emberként magyarázza a fáraó álmát; vezetőként tervet dolgoz ki, hogy megmentse nemcsak a saját népét, hanem más, éhínség sújtotta nemzeteket is.

Józsué szolgálatában egybefonódik a bölcsesség, a prófécia és az irányítás, „beteljesedék bölcsességnek lelkével”, olvassuk róla 5Mózes 34:9 versében. Mi több, a között a hetven vén között szerepel, aki megkapja a Lelket, hogy prófétálhasson (4Móz 11:16–30). Végül 4Mózes 27:18 versében Isten olyan uralkodónak nevezi őt, akiben a Lélek lakozik.

Annak ellenére, hogy Józsué az évek során figyelemre méltó képességeket fejlesztett ki Mózes szolgálatában, vezetését lelki szempontból határozzák meg. Csak a lelki vezetésnek van értelme a lelki hadviselés öszszefüggésében. Végül is a csaták, amelyekre Józsué elhívatott, Isten csatái voltak, nem pedig az övéi vagy Izraeléi.

Az Isten és ember közti legelső párbeszédtől kezdve nyilvánvaló a szövetség modellje: mielőtt Isten parancsolatot adna, megáldja az embert (1Mózes 1:28). A különböző későbbi szövetségekben a menny áldása Isten szabadítására, az utódok és egy földi ország biztosítására vonatkozó ígéreteiben nyilvánul meg. Amikor például Isten elhívta Noét, hogy építse meg a bárkát, azzal megerősítette, egyértelművé tette: elkötelezte magát amellett, hogy eszközt biztosít az emberiségnek az üdvösség elnyeréséhez. Noé csak a bárkában lévők szabadulása után kapott konkrétabb parancsokat. Hasonlóképpen Ábrahám is csak azután engedelmeskedett Isten felszólításának, hogy hagyja el szülőföldjét, miután Isten megígérte neki, hogy áldásokban részesíti (1Móz 12:1–3). A mózesi szövetség hasonló mintát követ: Isten emlékeztette az embereket arra, hogy mit tett Izrael népéért, mielőtt a Tízparancsolatot adta volna nekik (2Móz 20). Végül, amikor Dávid kifejezte vágyát, hogy házat építsen az Úrnak Jeruzsálemben, Isten megígérte, hogy Ő maga fog házat építeni Dávidnak (2Sám 7:27). Az új szövetségben Isten népe szívébe ülteti törvényét, hogy az önként engedelmeskedjen neki (Jeremiás 31:33).

Ilyen értelemben Isten törvényének bárminemű legalista megközelítése nincs összhangban az engedelmesség bibliai fogalmával. Az engedelmesség emberi válasz Isten népe áldására irányuló kezdeményezésére. Az üdvösség alapjául sosem szolgált emberi teljesítmény, és ezután sem fog. Az Ótestamentum törvényéről alkotott legalista szemlélet eltorzítja a törvény valódi célját. Roy Gane találóan állapítja meg: „Nem vezet legalizmushoz, ha sikerül elérnünk, hogy tiszteljék a bibliai törvényeket? Nem, amennyiben megértjük Isten törvényének valódi célját. Isten törvénye magatartási és gondolkodási norma, mely összhangban van Isten szerető jellemével. Nem az üdvösség eszköze, nem is lehet az, és soha nem is volt az. A jó cselekedetek nem válthatnak meg halandó állapotunktól és múltbéli bűneinktől. Erre csak Isten kegyelme képes Krisztus áldozata révén, amit hit által fogadunk el. Isten parancsolatai olyan emberekhez szólnak, akik már megszabadultak a bűn rabságától” (Roy Gane: Leviticus, Numbers: The NIV Application Commentary, Zondervan, Grand Rapids, MI, 2004, 310. o.).

Az ótestamentumi bölcsességirodalom – Jób könyve, a Példabeszédek és a Prédikátor könyve, valamint néhány zsoltár – két fontos témát dolgoz fel: a teremtés és a törvény témáját. Ezek a könyvek bemutatják, hogy a teremtésnek és a törvénynek hogyan kellene befolyásolnia a hívők viszonyulását Istenhez és embertársaikhoz. Tulajdonképpen szoros kapcsolat van a törvény és a bölcsesség között, és ez a viszony 5Mózes 4:6 versében is nyilvánvaló: „Megtartsátok azért és megcselekedjétek! Mert ez lesz a ti bölcsességetek és értelmetek a népek előtt, akik meghallják majd mind e rendeléseket, és ezt mondják: Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet!” Izrael nagysága nem földi gazdagságban és katonai erőben, hanem Isten parancsolatai megtartásának bölcsességében rejlik, a siker és a jólét ennek természetes következménye. Ilyen siker és prosperitás tükröződik Salamon bölcsességet kérő imájának eredményeiben is (1Kir 3:13).

A bölcsesség, amit Isten által irányított tudásnak is nevezhetünk, képessé tesz bennünket arra, hogy az Úr félelmének kontextusában, akaratának engedelmeskedve, felebarátainkkal és a természettel harmóniában éljünk. A bolond Isten teremtett rendje ellen lázad, a bölcs azonban elutasítja a káoszt, és az engedelmes életet választva elfogadja Isten akaratát. E választás eredményeit mutatja be a Biblia bölcsességirodalma, mely a mindennapi létünket gyakran jellemző kivételekkel és abszurd helyzetekkel is foglalkozik (lásd Jób és Prédikátor könyvét!).

Ugyanez az elv körvonalazódik Józsué 1. fejezetében is, ahol az egész népet megtestesítő uralkodót felszólítják, hogy szigorúan tartsa be a teljes törvényt. Izrael népének lehetősége van a bölcsesség útját választani és megtapasztalni ennek előnyeit. Ehhez azonban Józsuénak és az izraelitáknak meg kell erősödniük és fel kell bátorodniuk (Józsué 1:7). Ugyanezt a két parancsot már Mózes is alkalmazta, amikor az utódját és a népét bátorította (5Mózes 31:6–7). Józsué később ugyanezeket a szavakat intézte a néphez (Józs 10:25). De miért? Az engedelmességhez bizalomra van szükség, és emberi természetünk viszonylatában a bizalomhoz gyakran erő és bátorság is kell. Az engedelmesség nem olyan ügy, amely során nyerünk vagy vesztünk, annak függvényében, hogy mit ajánlunk fel. Az engedelmesség az Isten útjába vetett bizalom kifejeződése, és ez a bizalom az élő Istennel való kapcsolaton alapszik. Magába foglalja az önmegtagadást, a kereszt felvállalását és Jézus áldozathozatalra vezető lépteinek követését (Lukács 9:23). Ez az elköteleződés nem gyenge szívűeknek való.

Alkalmazás

1. Számos vezetési modell létezik, mint például a karizmatikus modell, a transzformációs modell és a szolgáló­vezető modell. Mindezek a vezetési stílusok megtalálhatók a Szentírásban. A bibliai szempontból sikeres vezetők megkülönböztető jegye azonban a lelki kompetencia. Józsué adottságaiból kiindulva beszélgessetek a csoportban a következő lelki vezetők tulajdonságairól:

A.  Ábrahám

B.  Debóra

C.  Dávid

D.  Eszter

E.  Péter

F.  Pál

A Hetednapi Adventista Egyház Jézus második eljövetelének ígéretére alapozó mozgalomként jelent meg a történelem színpadán, ahogy ezt a hivatalos neve is tükrözi. A Józsué könyvében Izrael számára megígért pihenés majd csak Salamon idejében teljesedett, századokkal az első hódítást követően, ennek ellenére ez a pihenés is csupán időleges volt. Zsidók 11:13 versében azt olvassuk, hogy a hithősök nem kapták meg, ami meg lett ígérve nekik. A Jézus látszólagos késésére vonatkozó kérdések ellenére, Isten népe töretlenül menetelt az ígéretek teljesedése felé.

Elmélkedj a következő kérdésen: Zsidók 11 hithőseinek példája hogyan bátoríthat az áldott reménység teljesedése felé vezető úton?

Legyünkerősekésbátrak! Beszéljétek meg a csoportban, hogy hetednapi adventistákként hogyan kell erősnek és bátornak lennünk azokban a szituációkban, amelyekben hitünk megélésére vagyunk hivatottak:

A.  Család

B.  Lakónegyed

C.  Iskola

D.  Munkahely