A világban, DE NEM A VILÁGBÓL

A XVI. században az Inka Birodalom kiterjedt és erős volt. Talán már te is olvastál Machu Picchuról, melyről úgy vélik, hogy Pachacuti inka császár erődített birtoka volt Cuscotól 50 mérföldre. Lakosságának azonban az inka civilizáció többi részéhez hasonlóan nyoma veszett.

Érdekes legendák és feltételezések élnek Machu Picchu bukásáról, de senki nem tudja, hogyan hanyatlott le és pusztult el ez a fejlett város és az egész inka társadalom. Arról sincs semmiféle biztos feljegyzés, hogy a város vagy az inka birodalom valaha újra felvirágozna.
Van azonban egy mára már elpusztult civilizáció, amelynek történetét a mai napig ismerjük. A vezetők és a nép bűnei miatt az izraeliták nemzetként elveszítették függetlenségüket. Ezékiel, Dániel kortársa, mindezt látomásban kapta. Hallotta, hogy Isten kiadta a törvényt Sedékiás, Júda utolsó királyának eltávolításáról. „Már megpróbáltatott. De hát ha a vessző maga is vonakodnék? Nem úgy lészen, ezt mondja az Úr Isten!” „Így szól az Úr Isten: El a süveggel, le a koronával! Ez nem lészen ez: az alacsony legyen magas, és a magas alacsony!” (Ez 21:13, 26) Ezzel szűnt meg Izrael teokratikus függetlensége. Ez a prófécia azonban, bár nagyon nyomasztóan kezdődött, reményteljesen zárult, és Isten népe féltve őrizte a következő századokban. „Rommá, rommá, rommá teszem azt; ez sem lesz állandó, míg el nem jő az, akié az uralkodás, és néki adom azt!” (Ez 21:27)
Dávid elveszett királysága helyreáll, de nem az igazi Messiás eljövetele előtt. Ennek a királyságnak a helyreállítása volt minden hívő nemzedék reménye. Jézus arra kérte tanítványait, hogy imádkozzanak eljöveteléért (lásd: Lk 11:2).
Dániel előremutatott arra, hogy ezt a királyságot maga Isten alapítja meg emberi segítség nélkül (lásd: Dán 2:34,44). A zsidók azonban figyelmen kívül hagyták ezt a fontos részletet. Amikor Jézus fiatal felnőtt volt, a zsinagóga vezetői gyakran beszéltek a Messiás eljövetelének dicsőségéről, hangsúlyozva, „hogy Ő seregek élén jelenik meg Izrael szabadítására.” (Jézus élete, 236. old.)
A rómaiak fölötti győzelmet ígérő hamis messiások megjelenése számos felkelést indított el a zsidók között, mely végül a csalódott követők kivégzéséhez vezetett. Nem csoda tehát, hogy az utolsó kérdés, amit az első keresztények Jézustól kérdeztek mennybemenetele előtt, így szólt: „Uram, avagy nem ez időben állítod-é helyre az országot Izráelnek?” (ApCsel 1:6)
Dávid királysága fontos kérdése volt a korai zsidó keresztényeknek. Bár Jézus idősebb mostohatestvére, Jakab, nem tartozott a tizenkettő közé, a korai egyház őt választotta a jeruzsálemi gyülekezet vezetésére, mert apja (József) ágán Dávid leszármazottja volt. A történészek megfigyelték, hogy Jézus halála után számos nemzedékig a jeruzsálemi gyülekezet választott vezetője Krisztus egy rokona volt. Az első keresztények rádöbbentek, hogy részesei annak a királyságnak, amelynek megalapítása céljából Ő eljött: a kegyelem országának. „Én János, aki néktek atyátokfia is vagyok, társatok is a Jézus Krisztus (…) királyságában (…) a szigeten valék, amely Páthmósnak neveztetik, az Isten beszédéért és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért. (Jel 1:9) „Vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön” (Zsid 11:13), Ábrahámmal együtt, aki „hit által lakott az ígéret földén, mint idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival. Mert várja vala az alapokkal bíró várost, melynek építője és alkotója az Isten.” (Zsid 11:9-1)

Miért annyira nehéz önmegtagadó, alázatos életet élni? Azért, mert a magukat keresztényeknek vallók nem haltak meg a világnak. Könnyebb Krisztusért élni, ha már meghaltunk a világnak. – Bizonyságtételek, 1. köt., 707. old.

Bár a keresztények „idegenek és vándorok” ezen a földön, kapcsolatban vannak másokkal, akik a földet tartják otthonuknak. A Biblia telve van olyan hithősök történeteivel, akik a világban élve elkerülték, hogy a világból valók legyenek. Ábrahám az egyik ilyen példa.

Minden családnak szembe kell néznie tragédiákkal és veszteségekkel. Amikor még a káldeai Urban voltak, Ábrahám fiatalabb testvére, Hárán elhunyt, árván hagyva maga után egy fiút, Lótot. Ábrahám és Sára nemcsak egyszerűen felajánlották, hogy imádkoznak az apa nélkül maradt unokaöccsért, hanem befogadták családjukba, nemes példáját adva az árvákról való gondoskodásnak (lásd: Jak 2:15-17).
Lót Ábrahámmal együtt hagyta el a babiloni (káldeai) Ur városát és tette meg a Kánaánig vezető 800 mérföldet.
Az Ábrahámmal való szövetség idővel gazdagságot és tiszteletet hozott Lótnak. A szegénység és a nehézségek egyféle kísértésekkel jár, míg a vagyon és a tisztesség másfélékkel. Mózes figyelmeztetése ma is időszerű: „Vigyázz magadra, hogy el ne felejtkezzél az Úrról, a te Istenedről, meg nem tartván az ő parancsolatait(…), hogy mikor eszel és jól lakol, és szép házakat építesz, és lakozol azokban, és mikor a te barmaid és juhaid megsokasodnak, és ezüstöd és aranyad is megsokasodik, és minden jószágod megszaporodik, fel ne fuvalkodjék akkor a te szíved, és el ne felejtkezzél az Úrról, a te Istenedről(…), és ne mondjad ezt a te szívedben: Az én hatalmam, és az én kezemnek ereje szerzette nékem e gazdagságot!” (5Móz 8:11-17)
Miért annyira nehéz önmegtagadó, alázatos életet élni? Azért, mert a magukat keresztényeknek vallók nem haltak meg a világnak. Könnyebb Krisztusért élni, ha már meghaltunk a világnak.
– Bizonyságtételek, 1. köt., 707. old.

Isten és Ábrahám iránt érzett hála helyett, egy önző feleség befolyására, Lót még több vagyonra vágyott, és Ábrahámot tekintette nagyratörő tervei akadályozójának (lásd: Pátriárkák és próféták, 174. old.).
A Biblia ezt mondja: „És nem bírá meg őket az a föld, hogy együtt lakjanak, mert sok jószáguk vala, és nem lakhatának együtt.” (1Móz 13:6) A korábban békés táborban viszálykodás támadt.
Ábrahám bemutatta, hogyan kell a kereszténynek a viszálykodáshoz viszonyulnia. „Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek.” (Róm 12:18)
Sok gondolkodás és ima után Ábrahám beszélt Lóttal, és a következő megoldást javasolta: „Monda azért Ábrám Lótnak: »Ne legyen versengés közöttem és közötted (…), hiszen atyafiak vagyunk. Avagy nincsen-é előtted mind az egész föld? Válj el kérlek, tőlem; ha te balra tartasz, én jobbra megyek; ha te jobbra menéndesz, én balra térek.«” (1Móz 13:8-9)
Lót önző módon a jobban megmunkálható, termékenyebb Jordán fennsíkot választotta. Elfelejtette, hogy „van oly út, mely igaz az ember szeme előtt, de vége a halálnak úta.” (Péld 16:25)
Amikor Lót feleségének befolyása elhárult, visszatért a béke Ábrahám táborába.
„Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak.” (Mt 5:9) Isten helyeselte Ábrahám jószívűségét és olyan ígérettel jutalmazta, amit Lótnak nem adhatott meg. „Az Úr pedig monda Ábrámnak, minekutánna elválék tőle Lót: Emeld fel szemeidet és tekints arról a helyről, ahol vagy, északra, délre, keletre és nyugotra. Mert mind az egész földet, amelyet látsz, néked adom, és a te magodnak örökre. (…) Kelj fel, járd be ez országot hosszában és széltében: mert néked adom azt. Elébb mozdítá azért sátorát Ábrám, és elméne, és lakozék Mamré tölgyesében, mely Hebronban van, és oltárt építe ott az Úrnak.” (1Móz 13:14-18)

Lót nem is választhatott volna alkalmatlanabb időpontot a Sodomába való költözéshez. A helyi kormányzás épp akkor volt kialakulófélben, és a központosításra törekedtek. A társadalmi nyugtalanság és a politikai bizonytalanság időszaka volt ez, jelezve a közeledő háborút.

A harcban Sodoma hadseregét legyőzték, Lót házát feldúlták, javait ellopták. Őt, családjával együtt fogságba ejtették, kínozták, és rabszolgasorsra szánták. Ennek a katasztrófának a híre hamar elterjedt, és Ábrahám is azonnal hírt kapott róla. Salamon mondta: „Az eszes meglátja a bajt, elrejti magát; az esztelenek neki mennek, kárát vallják.” (Péld 27:12) Ábrahám fel volt készülve az ilyen jellegű bonyodalmakra. Képzett szolgái szavatolták otthonának biztonságát, valamint a körülötte élő törzsek barátságára és szövetségére is számíthatott (lásd: 1Móz 14:13-14).
Sok keresztény megelégedett volna annyival, hogy meggyászolja Lót sorsát és imádkozik érte. Mások elítélték volna önző döntése miatt, és megengedték volna, hogy elszenvedje ennek következményeit. Ismét mások talán még örültek is volna, hogy Isten végre megbüntette a sodomaiakat gonoszságuk miatt.
Ábrahám azonban folyamatosan arra törekedett, hogy mások szükségleteit kipótolja, szolgáljon embertársainak és áldás legyen számukra.
Ábrahám mozgósította szolgáit és szövetségeseit Lót kiszabadítására. Feltérképezte a távolodó hadsereget és több, mint 125 mérföldet utazott észak felé, hogy megtalálja a helyet, ahol Lótot és családját fogságban tartották. A meglepetés előnyével élve „csapatokra oszolván ellenök éjszaka ő és szolgái, megveré őket, és űzé őket mind Hóbáig, amely Damaskustól balra esik” (1Móz 14:15), több, mint 50 mérföld távolságra. Isten pedig elsöprő sikerrel, hatalmas katonai győzelemmel jutalmazta Ábrahámot. A menekülő csapatok hátrahagytak minden foglyot és zsákmányt. Ábrahám kiszabadította őket, összeszedte az elrabolt javakat, „és visszahozá mind a jószágot (…) meg az asszonyokat és a népet.” (16. v.)
Bár ez a katonai megmozdulás valószínűleg heteket vett igénybe és biztosan komoly kiadást jelentett Ábrahámnak, visszautasított minden jutalékot a megtett erőfeszítésért (lásd: 21-24. v.).
Ez gyakorlati missziómunka volt Sodomáért. Ábrahámnak nem kellett ott laknia, hogy befolyást gyakoroljon.
„Ábrahám nem volt idegen Sodoma népe előtt, és maguk között kinevették, amiért a láthatatlan Istent imádta. De amikor a sokkal nagyobb katonai erővel
36
szemben győzelmet aratott, s a foglyokról és a zsákmányról nagylelkűen lemondott, csodálkozást és csodálatot keltett. Amíg ügyességét és bátorságát magasztalták, nem némíthatták el meggyőződésüket, hogy mennyei erő által győzött. Ábrahám nemes és önzetlen lelkülete, amely annyira idegen volt Sodoma önző lakói előtt, vallása felsőbbrendűségének újabb bizonyítéka volt, amelynek bátran és hűséggel hódolt.” (Pátriárkák és próféták, 157. old.)
Ha Lót bölcs lett volna, akkor újra csatlakozott volna Ábrahámhoz, hogy elköltözzön Sodomából. Ezt meg is tette volna, ha hitetlen, önző felesége vissza nem tartja. „Az ő kedvéért maradt Lót Sodomában, ahol nélkülözte a bölcs, istenfélő pátriárka tanácsait.” (i.m. 174. old.)
Ábrahám ma is példakép számunkra. Megmutatja, hogyan viszonyuljunk a nagyvárosokhoz.
„Világosságot nyertem afelől, hogy a városok megtelnek zűrzavarral, erőszakossággal és bűncselekményekkel, és ezek folyamatosan szaporodnak egészen a földi történelem végéig. Sokat lehetne erről mondani. (…) Legyünk »azért okosak mint a kígyók, és szelídek mint a galambok« abbéli erőfeszítéseinkben, hogy a nagyvárosokban dolgozzunk.” (Manuscript Releases, 4 köt., 281–282. old.)

I. RÉSZ

1. Nabukodonozor álma hogyan mutatott rá, hogy a Messiás helyreállított királysága nem követőinek a földi királyságokkal vívott harcának eredménye? Dán 2:34,44

2. Mit tanít Ef 6:10-18 azokról, akikkel harcolunk, illetve akikkel nem?

3. Bár Krisztus dicsőséges királysága a jövőben fog megvalósulni, melyik királyságnak a lakói ma a keresztények? Kol 1:13, Zsid 4:13-16

II. RÉSZ

4. Olvassuk el Jn 4:1-3 verseit. Hogyan kerülte el Jézus is, Ábrahámhoz hasonlóan, a szükségtelen ellentéteket?

5. Olvassuk el ApCsel 15:39 versét. Hogyan követte Pál Ábrahám példáját, hogy elhárítsa a szükségtelen viszálykodást?

6. Gondolj valakire, akivel összetűzésbe kerültél. Hogyan tudtad elkerülni a szükségtelen konfliktust?

III. RÉSZ

7. Állítsd ellentétbe Ábrahám és Lót módszerét Sodoma missziójáért, valamint az elért eredményeket is.

8. Milyen befolyást gyakorolt Lót felesége férjére?

Mit tanít ez arról, hogy mennyire fontos bölcsen kiválasztanunk férjünket vagy feleségünket?

Különösen türelmetlenül vártuk a J. H. Waggonerrel, egy vidéki újság volt szerkesztőjével való találkozást, aki elfogadta az igazságot és elkezdett prédikálni. A baptisták körében tevékenykedett. Packwaukeeban lakott, egynapi járóföldre északra.

Amikor odaértünk, megtudtuk, hogy éppen sorozatot tart egy távolabbi helyen, egy napi útra nyugati irányba. A Packwaukee-i T. M. Steward, aki elkezdte megünnepelni a szombatot, a saját lovával és kocsijával vezetett el minket oda, ahol Waggoner tevékenykedett. Odaérkezésünkkor épp egy kellemetlen szembetegségtől szenvedett, ezért mi helyettesítettük. Ezután még északabbra mentünk, Metomenbe, hogy találkozzunk J. M. Stephensonnal és D. P. Hallal, két tevékeny elsőnapi adventista lelkésszel, akik éppen akkor döntöttek a szombatünneplés mellett. Az egy hetes sorozat után még felkészültebbek voltak az igazság ismeretének kérdéseiben. Innen indultunk tovább délre Waggoner, Stephenson és Hall társaságában, akik egészen Koshkonongig kísértek. Körülbelül a félúton lakott egy odaadó testvér a feleségével, akik nagyon fellelkesedtek annak hírére, hogy városukban lehetőség nyílik a próféciák meghallgatására. A minket kísérő férfi nem hitte, hogy lesz hallgatóságunk, és megszavazta, hogy én beszéljek. Legnagyobb meglepetésünkre az iskolaépület zsúfolásig megtelt. Másnap ezek a testvérek arról panaszkodtak, hogy egész idő alatt én beszéltem, és nem adtam nekik lehetőséget a hozzászólásra. A koshkonongi összejövetel után Stephenson és Hall hazatértek, mi pedig Cornell lelkésszel úgy terveztük, hogy aznap este Stephen Bragghez megyünk, aki mintegy 12 mérföldnyi távolságra lakott, egy meglehetősen viszontagságos útvonalon. Egy mérföldnyire tőlünk egy testvér megkért, hogy álljunk meg náluk és imádkozzunk tízéves fiáért, aki magas lázzal feküdt. Ezt mondta: „A fiam úgy véli, hogy ha eljöttök és imádkoztok érte, meggyógyul.” Elmondtuk, hogy nem tudjuk, hogyan tehetnénk egy akkora kitérőt, mert sötétedés előtt Bragg testvér házához kell érnünk. Miután elindultunk az általunk helyesnek vélt úton, kis idő múlva egy zárt kapuhoz értünk, mely mögött egy ház állt. A szóban forgó testvér szaladt ki elénk, hangosan ujjongva: „Annyira örülünk, hogy végül mégis úgy döntöttetek, hogy eljösztök hozzánk.” Tulajdonképpen az történt, hogy annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy nem figyeltük az utat, és a ló másfelé tért. Imádkoztunk a fiúért, és minden az ő hite szerint történt: azonnal lement a láza és meggyógyult. Így sikerült még sötétedés előtt elérnünk úticélunkat. Az aldeni Chapman testvér kialakított egy kis ligetet a háza közelében egy kétnapos összejövetel-sorozatra, melyet lelkesen reklámozott. A Big Foot Prairie-i hetednapi baptista lelkész visszamondta találkozóit és egész gyülekezetével együtt látogatta a mi sorozatunkat. Abban az időben az egész ország egy nyílt préri volt, kevés bekerített úttal, ezért Shabona Grove irányába tartottunk 60 mérfölddel délre, ameddig meg nem láttunk a távolban néhány épületet, és arrafelé indultunk. Két napot maradtunk ott egy odaadó házaspár társaságában. Baron Grove-ban találkoztunk Sullivan Heathszel, és egy kukoricás csűrben tartottuk meg előadásainkat. Ott képeztük ki a Heath családot további sorozatok tartására, de ott is népes hallgatóságunk volt. Ezután Lock testvérhez utaztunk az indianai Salembe, ahol előkészítették a helyet a sorozatnak, és szintén sokan eljöttek. Vasárnap, kevéssel naplemente előtt nyolc lelket kereszteltünk meg. Miután a gyülekezet szétszéledt és éppen átöltözni készültem, Bodly testvér lépett hozzám: „Nem hagyhatlak elmenni, ameddig engem is meg nem kereszteltek.” Beleegyeztem, és az esti szürkületben megkereszteltem ezt az őszinte lelket. Az Úr gazdagon megáldott, ahogy ott álltunk egyedül a folyóban.

Keressétek az Urat teljes szívetekből, hogy hitetek valódi, cselekvő hitté váljon, amely szeretet által munkálkodva megtisztítja a lelket.

Krisztus kegyelme által tegyetek komoly erőfeszítéseket annak érdekében, hogy legyőzzetek minden ridegséget, durvaságot, nyersességet, illetlen modort. Ezek a nem-krisztusi jellemvonások azonnal láthatóvá válnak a Példakép szemlélésekor. Jézusra tekintve, Vele beszélgetve, Őt figyelve látjátok meg a bűnnek, az önzésnek, a szív keménységének a sértő, durva jellegét, és megteszitek, amit Isten kér tőletek, de eddig még nem tettétek meg. Félreteszitek az önzést, az énközpontúságot, az önfelmagasztalást, az irigységet, a féltékenységet és kéritek a Szentlelket, hogy szívetekbe költözve bennetek lakjon. Amint megérzitek és meglátjátok az Úr jóságát, még jobban fogjátok éhezni és szomjazni a Szentlelket, teljes mértékben átadjátok Istennek akaratotokat, utaitokat, terveiteket, gondolataitokat, és megtartjátok az Ő útját. Figyeljetek szavaitokra és viselkedésetekre. Az igazság mindenható szobrásza kiválasztott titeket a világ kőfejtőjéből. Durva, faragatlan kövek voltatok, éles, sértő, csiszolatlan sarkokkal, megbántva mindenkit, akivel kapcsolatba kerültetek. Az éles széleket le kell simítani. Ha értékelitek az Isten műhelyében zajló munkát, akkor nem bánjátok a véső és a kalapács érintését. Önbecsülésetek csorbát szenvedhet, önmagatokról alkotott jó véleményetek megváltozhat a véső és a kalapács csapásai alatt, de jellemetek durvasága lecsiszolódik. Amikor eltűnik az én, a kő pontosan megfelelő méretű lesz, hogy illeszkedjen a mennyei épületbe, és akkor kezdődik el a finomítás, simítás, fényezés, a Krisztus jellemére való alakítás. Az Ő képe tükröződik vissza az emberek csiszolt jellemében, és ez a kő beleillik a mennyei építménybe. Isten angyalai figyelik azokat, akik így visszatükrözik Krisztus jellemének ragyogását és dicsőségét, és kijelentik a mennyei udvarban: „Isten munkatársai vagyunk, mi vagyunk Isten építményei. Itt vannak a drágakövek az Úr szent templomában.” Azonban, ha az igazság elfogadása után nem nyilatkoztatjuk ki a világnak az igazság megszentelő hatását saját jellemünkben, ezzel megtagadjuk Jézus Krisztust, aki elveszi a világ bűneit. Ha nem vagyunk jobb emberek, ha nem vagyunk kedvesebbek, jószívűbbek, irgalmasabbak, illedelmesebbek, szelídebbek és szeretetteljesebbek, ha nem fejezzük ki mások iránt azt a szeretetet, amely Jézust erre a földre vezérelte elvégezni kegyelmi szolgálatát, akkor nem vagyunk Jézus Krisztus tanúbizonyságai a világnak. Jézus nem önös érdekek szerint élt. Feláldozta önmagát mások javáért. Azért jött, hogy felemelje, megnemesítse, boldoggá tegye azokat, akikkel kapcsolatba került. Akik befogadják Krisztust, félretesznek minden illetlenséget, durvaságot, keménységet és felfedik azt a kedves, kellemes lelkületet, amely Jézusban lakozott, mert Ő hit által lakik a szívben. Krisztus volt a fény a sötétségben, és követőinek is a világ világosságának kell lenniük. 
A mennyei oltárnál kell meggyújtaniuk mécseseiket. Az igazságban megszentelt jellem a legszebb fény.
Krisztus a mi példaképünk, de ameddig nem birtokoljuk, nem szemléljük jellemét, nem tudjuk visszatükrözni Őt a gyakorlatban. Ő szelíd és alázatos volt. Soha nem tett egyetlen durva mozdulatot sem, soha nem szólt egyetlen illetlen szót sem. Az Úr nem kedveli a nyers, durva, rosszkedvű magatartásunkat mások iránt. Ki kell űznünk jellemünkből mindezt az önzést, és viselnünk kell az Ő igáját. Így lehetünk Isten munkatársai és illeszkedhetünk be a mennyei angyalok társaságába. A világban kell lennünk, de nem a világból valókként. Jézus Krisztus képviselőinek kell lennünk. Ahogy az élet és dicsőség Ura eljött világunkba az Atya képviselőjeként, mi is úgy menjünk a világba Jézust képviselni. Ezt mondta: „És én ő érettök oda szentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban.” „A Te igéd igazság.” Ennek érdekében meg kell ismernünk Isten igéjét, valamint tanulmányoznunk kell, és gyakorlatba ültetnünk életünkben. Így válik az ige számunkra személyesen Isten erejévé a megváltásra. – The Youth’s Instructor, 1895. január 3.

Ahogy az élet és dicsőség Ura eljött világunkba az Atya képviselőjeként, nekünk is úgy kell elmennünk a világba Jézust képviselni.

MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK

1. Hogyan keressük Istent?

Miért?

2. Mit tehetünk Krisztus kegyelme által?

3. Hogyan válhatunk képessé felismerni a bűn és az önzés romlott jellegét?

4. Milyen dolgok fájnak, mit kell lefaragni rólunk Isten műhelyében?

5. Könnyű ezért panaszkodni, mert fájdalmas dolog. Mégis, mi ennek az áldásos eredménye?

6. Hogyan tagadhatjuk meg Jézust, aki elveszi a világ bűneit?

Mikor nem teszünk bizonyságot a világnak Jézus erejéről?

7. Krisztus a mi példaképünk. Írd le jelleme néhány vonását.

8 .Sorolj fel néhány módszert, melyek által életed jobban visszatükrözheti Jézust.

A 80 éves Leonardo egy temetőben él. Nem rendelkezik semmiféle ingatlannal, és éjszakáit egy kis kunyhóban tölti, melyet „a halál városában” épített. Naponta egyszer vagy kétszer étkezik és sokféle bonyolult betegsége van. Amikor megismerte Jézust, a csodák megváltoztatták életét.

Leonardo fiatal korában üzletember volt. Helyről helyre utazott, hogy termékeit reklámozza és értékesítse. Nagy bevétele volt, és mindent megvásárolhatott, amit csak óhajtott. Estéit bárokban töltötte, ahol pénzét italra költötte. Egy nap találkozott egy ifjú hölggyel, akit nagyon megkedvelt. Elhatározták, hogy összeköltöznek, de nem kötnek házasságot. Nemsokára kislányuk született. Leonardót reuma, cukorbetegség, ízületi gyulladás, fejfájás, magas vérnyomás és más betegségek kínozták. Mivel már nem tudott jó megélhetést biztosítani, családja anyagi válságba került, és végül oda jutottak, hogy a temetőben kellett egy kis házat építeniük a polgármester engedélyével, aki egyetlen feltételt szabott: Leonardo önkéntesen vállalja a temetőőri munkát. A helyzet tovább rosszabbodott, amikor Leonardo „felesége” elhagyta őt egy másik férfiért, és a gyerekeket is magával vitte. Ezután a temetőgondnokság felszólította Leonardot, hogy költöztesse el a házát, és hagyja el a temetőt. Szükségük volt a sírhelyekre. Megkérték, hogy írjon alá egy egyezséget, mely szerint elhagyja a temetőt, de ő visszautasította. A polgármester azonban megkegyelmezett neki, és maradhatott. Betegségéből felépülve egy másik nővel próbált új életet kezdeni, de végül különváltak. A nő a gyermekeket is magával vitte, de továbbra is lopta Leonardo ételét és ruháit. Nyomorult élete volt, amikor először meglátogattuk. Amikor nála voltunk, a gyerekei közül kettő ott játszadozott a sírköveken, miközben mangót majszoltak. Édesen mosolyogtak, de nagyon piszkosak voltak. Felajánlottam, hogy beszélek nekik Jézusról. Először Leonardóval beszélgettem a nagy adventi reménységről. Nagyra értékelte. Kezdte megérteni Isten tervét vele kapcsolatban, és nagyon boldog volt. Kért, hogy többször látogassuk meg, és tanulmányozzuk vele a Bibliát. A csapatommal és a gyülekezeti tagokkal közösen hat hónapig látogattuk. Sok gondolkodás és fontolgatás után Leonardo elhatározta, hogy megkeresztelkedik. Amikor a szombatról beszéltünk, eszébe jutott, hogy 20 éves korában a nagybátyja, aki katolikus pap volt, azt mondta neki, hogy a szombat az igazi pihenőnap. Ennek következtében fogékonyabb volt elhinni, hogy az adventista hit a biblikus. „Amikor az adventista üzenet elhangzott otthonomban, minden tisztává és világossá vált számomra. Olyan volt, mint az édes méz számomra” – mondta. Leonardo sok változást eszközölt az életében. Az egyik szombati istentiszteleten megosztotta tapasztalatát. Azt is elmondta, hogy a betegsége sokkal ritkábban újul ki, mert az étrendjét is megváltoztatta. Minden szombaton egy kilométert tesz meg bot nélkül az imaházig. Boldog, mert Isten szereti őt. Hálás volt, mert Isten megajándékozta testvérekkel Krisztusban, akik gondoskodnak róla. Tetszett neki a hetednapi adventista üzenet, mert nemcsak tanították a szombatról és az egészséges életmódról, hanem vele tanulmányozták Isten igéjét és segítettek neki. Miután Leonardo megtanulta a lelki eledel fogyasztását, megosztotta azt másokkal is, beleértve alkoholista barátait. Most már a lelki dolgok képezik élete boldogságát.

Ha szeretnél többet megtudni a Gospel Outreach munkájáról, vagy segíteni akarod Isten munkáját a 10/40-es ablakban, keresd fel a www.goaim.org honlapot, vagy hívd az 1-509-525-2951 telefonszámot.