Mit viseljünk? – 2. rész

Az előző leckében áttanulmányoztunk néhány bibliai elvet, melyek segítenek az öltözködéssel kapcsolatos döntéseinkben. Egy másik, ezzel szorosan összefüggő téma, hogy mit mond a Biblia külsőnk díszítéséről. Ezt tanulmányozzuk ebben a tanulmányban.
A szótári meghatározás szerint ide tartozik mindaz, ami növeli a szépséget vagy a vonzerőt. Az emberek nagyrésze szeretne szebb, vonzóbb lenni. A legutóbbi kutatások szerint az amerikai nők évente több milliárd dollárt költenek szépségápolási cikkekre. Ez sokszorosa annak, mint amit a gyülekezet támogatására adakoznak. Egy olyan társadalomban élünk, melyben folyamatos nyomás nehezedik ránk. Keresztényekként hogy javítsunk kinézetünkön? Mit tehetnénk? Ékesítsük magunkat? Ha igen, milyen mértékben? Ezek a kérdések összezavarhatnak, különösen, mivel néhány keresztény azt tanácsolja, hogy egyáltalán ne használjunk kozmetikumokat vagy ékszereket, mások viszont azt, hogy ezeket szabadon használhatjuk, de „mértékkel”. 
Mivel mi Isten igéjére és nem a társadalmi szokásokra szeretnénk alapozni, nézzük meg, mit mond erről a Biblia.
Ef 5:8-11 – „Mert valátok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok (mert a világosságnak gyümölcse minden jóságban és igazságban és valóságban van), meggondolván, mi legyen kedves az Úrnak.”
Isten azt szeretné, ha szebben néznénk ki? A Biblia válasza: „Természetesen.”
A Teremtő kezéből frissen kikerülve az Ő képére alkotott emberpárnak nem volt szüksége szépítőszerekre. Minden tekintetben tökéletesek voltak. Miután azonban az emberiség már 6 000 éve tapasztalja a bűn átkának folyamatosan növekvő rombolását, valószínűleg alig hasonlítunk ősszüleinkhez. Ez az átok fizikailag és lelkileg egyaránt eltorzított. 
Míg az emberek többségét a fizikai tökéletlenség és hiányosságok érdeklik, elhanyagolják a lelki torzulásokat. Megpróbálnak kívülről befelé szépnek lenni, a helyes értékrend azonban pontosan ennek a fordítottja. Azzal foglalkoznak, amit az emberek látnak, nem azzal, amit Isten lát. Isten belülről kifelé szeretne megszépíteni minket. Hogy akik bennmaradnak szépészeti programjában, azokon „ne legyen szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen.” (Ef 5:27)
Fil 3:21 – „Ki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez, amaz Ő hatalmas munkája szerint, mely által maga alá is vethet mindeneket.”
Legsürgetőbb szükségletünk tehát, hogy minél előbb beiratkozzunk az Ő szépészeti programjába. Péter megmagyarázza, hogyan.
1Pt 3:3-4 – „Akiknek ékessége ne legyen külső, hajuknak fonogatásából és aranynak felrakásából vagy öltözékek felvevéséből való, hanem a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával, ami igen becses az Isten előtt.”
Ez a szerény, alázatos lelkület az az ékesség, amit Isten látni szeretne rajtunk. Ez bizonyítja a megváltozott szívet, a Krisztushoz hasonló jellemet, mely megegyezik a mennyei mércével. Akik ilyen belső ékességgel rendelkeznek, megtapasztalják a halandóból a halhatatlanba, a romlandóból a romolhatatlanba való csodálatos átváltozást.
„Míg a külső ékesség csak a halandó testet díszíti, a szelídség a lelket ékesíti, s a mulandó embert az örökkévaló Istennel köti össze. Ez az Isten által választott ékszer. Ő, aki az eget a pompás csillagokkal díszíti, megígérte, hogy az »alázatosakat dicsőségesen segíti«.” (The Sanctified Life, 16. old.)
Lehetséges, hogy te is nézegettél olyan folyóiratokat, melyekben a világ legjobban öltözött férfijai és női jelennek meg, de tudtad, hogy Isten a legjobban öltözött fiatalokról is feljegyzést vezet? 
„A mennyei angyalok azokat tekintik a legékesebbeknek, akik az Urat és az Üdvözítőt öltözik fel, s akik a »szív szelídségében és alázatosságában« járnak Vele.” (ibid.)

(lásd: Megbeszélendő kérdések)
 

Isten alkotta a kérubokat, a világegyetem legszebb és legtehetségesebb lényeit. Lucifer is ilyen oltalmazó kérub volt. Isten a legfelelőségteljesebb, leghatalmasabb, legbefolyásosabb helyet ajándékozta neki, amivel csak egy angyal rendelkezhet a mennyben.
„Bukása előtt oltalmazó kérub volt, aki kiválóságával tűnt ki. Isten csodálatosan szépnek és jónak alkotta, minél hasonlóbbnak Önmagához.” (The Review and Herald, 1901. szeptember 24.)
Ezékiel próféta leírta, hogy Lucifer tökéletes szépséggel rendelkezett, és a főpaphoz hasonlóan ékkövek díszítették. Külső szépsége azonban felkeltette büszkeségét és eltorzította Isten jó ajándékait, bölcsességét az angyalok eltévelyítésére használva.
Ez 28:17 – „Szíved felfuvalkodott szépséged miatt; megrontottad bölcsességedet fényességedben; a földre vetettelek királyok előtt, adtalak szemök gyönyörűségére.”
Sátán ismeri a külső szépség erejét, és tudja, hogy amikor erre összpontosítunk, akkor szem elől tévesztjük a belső értékeket.
Pál ismerte ezeket a veszélyeket figyelmeztette és a hívőket a megfelelő keresztény öltözködés fontosságára. 
Ezt tanította:
1Tim 2:9-10 – „Hasonlatosképpen az asszonyok tisztességes öltözetben, szemérmetességgel és mértékletességgel ékesítsék magokat; nem hajfonatokkal és aranynyal vagy gyöngyökkel, vagy drága öltözékkel, hanem, amint illik az istenfélelmet valló asszonyokhoz, jó cselekedetekkel.”
Az ihletett magyarázat így szól ennek a versnek a margójára:
„Itt az Úr az Ő apostolán keresztül tisztán és világosan szól az arany viselése ellen. Akiknek tapasztalatuk van, azok ismerjék fel ezt, nehogy saját példájuk által félrevezessenek másokat. A gyűrű az ujjadon lehet a lehető legegyszerűbb, de haszontalan, és viselése rossz befolyással van másokra.” (4T, 630. old.)
Ez egy másik, ékszerekkel kapcsolatos gondra is rávilágít. Nemcsak minket, hanem másokat is veszélyeztet, akik a mi példánkat követik. A Biblia az ékszerek eltávolítását a komoly megtéréssel köti össze. Miután az izraeliták vétkesnek találtattak az aranyborjú imádásában, megtértek, és levetették ékszereiket a Hóreben. (lásd: 2Móz 33:6)
Hasonlóképpen, az izraelitáknak minden évben meg kellett vizsgálniuk lelki életüket a nagy engesztelési napon. Az alázatosság ezen megnyilvánulása az ítélet napján minden ékességet és külső díszítést nélkülözött. 
Jelenleg a nagy engesztelési napot jelképező időben élünk. Nemsokára az egész világ Bírája elé kell állnunk, amikor eldől örök sorsunk. Ezekben az ünnepélyes pillanatokban követnünk kell a Szentírás utasításait, feltéve belső ékességeinket, a tűzben megpróbált aranyat, és eltávolítva külső ékességeinket, az aranyat, az ezüstöt, a drágaköveket és a gyöngyöket. 
„Az önmegtagadás ruházkodásunkban keresztényi kötelességünkhöz tartozik. Egyszerű öltözködés, tartózkodás mindenféle ékszer és díszítés viselésétől: összhangban áll hitünkkel.” (Evangelizálás, 269. old.)

(lásd: Megbeszélendő kérdések)
 

A Jelenések könyvében két jelképes asszonyt látunk. Az egyik közülük Isten egyházát szimbolizálja, ruházata nem világias, mert „napba öltözött”. (Jel 12:1) Nincs más ékessége, csak egy fénykorona.
A másik asszony parázna, a ruházata is ezt mutatja: mindenki figyelmét felhívja magára. (lásd: Péld 7:10) Éppen ezért fel van díszítve ékszerekkel és cicomákkal. Ő jelképezi az önfelmagasztalás hamis vallását. 
Jel 17:4 – „Öltözött vala pedig az asszony bíborba és skárlátba, és megékesíttetett vala arannyal és drágakővel és gyöngyökkel, kezében egy aranypohár vala, tele útálatosságokkal és az ő paráznaságának tisztátalanságával.”
Sajnos azonban „Sion leányai” gyakran a második, és nem az első asszonyt utánozták. (lásd: Ézsa 3:16-24) Ahogy a külsőség kap hangsúlyt az egyházban, úgy válik egyre elfogadottabbá. Egyesek azt feltételezték, hogy a külső díszítése tulajdonképpen növeli majd a hitetlenekre gyakorolt befolyásunkat. 
„A világot soha nem lehet megtéríteni a saját gonosz szokásaihoz való alkalmazkodás által. De micsoda befolyást gyakorol a világra, ha egy nép Isten fiaiként és leányaikén él, beszél és cselekszik!” (Manuscript Releases, 18. köt., 278. old.)
Ezért képviseljük Őt megfelelően a világ előtt értékeink által is. 
Amikor Jákob visszatért Kánaánba, Isten Bételbe irányította, hogy megújítsa a szent szövetséget, melyet két évtizeddel korábban kötött vele, amikor Ézsau elől menekült. Jákob tudta, hogy mielőtt még családja Istennek tetsző módon imádhatná Őt, félre kell tenniük minden pogány szokást és gyakorlatot, beleértve a nem megfelelő ruházkodást és ékszereket, melyek bálványimádásukat kísérték.
1Móz 35:2,4 – „Akkor monda Jákób az ő házanépének, és mind azoknak, kik vele valának: Hányjátok el az idegen isteneket, kik köztetek vannak, és tisztítsátok meg magatokat, és változtassátok el öltözeteiteket.” „Átadák azért Jákóbnak mind az idegen isteneket, kik nálok valának, és füleikből a függőket, és elásá azokat Jákób a cserfa alatt, mely Sekhem mellett vala.”
A megtérés és az Istenhez való visszatérés napjainkban is jelentős változtatásokat feltételez mind az öltözködés, mind az ékszerviselés tekintetében. (lásd: 6T, 96. old.) Habár az újonnan megtért keresztényeknek gondosan meg kell tanítani az evangélium előírásait az öltözködés tekintetében, nem ez az elsődleges szempont.
„Sokan vannak, akik mások életét akarják megváltoztatni. Elmennek azokhoz, akik szerintük tévedések áldozatai, s rámutatnak fogyatékosságaikra, például: »Nem úgy öltözködsz, ahogyan kellene«, és megkísérlik, hogy leszedjék a díszítéseket róluk, vagy ami sértőnek látszik, de nem igyekszenek arra, hogy a lélekbe az igazságot bevéssék. Akik másokat akarnak javítani, Jézust tegyék vonzóvá előttük. Beszéljenek szeretetéről és részvétéről, tárják fel példás életét és áldozatát; lelkületét nyilvánítsák ki tetteikkel, s akkor az öltözködést még említeniük sem kell. Nem szükséges, hogy vallásod fő kérdésévé az öltözködést tegyed. Van sokkal értékesebb, amiről beszélhetünk. Beszélj Krisztusról, s ha a szív megújult, mindazt, ami nem áll összhangban Isten Igéjével, azt magától elveti. Hiábavaló munka, ha az élő fának leveleit akarjuk tépegetni. Újból kizöldell és levelet hajt. A fejszét a fa gyökerére kell vetnünk, akkor lehullnak a levelek, hogy soha többé ki ne hajtsanak.” (Evangelizálás, 272. old.)
Hogyan kell hatékonyan kijavítani mások hibáit? Beszéljünk nekik Jézusról és engedjük, hogy Ő tegye életünket csodálatossá és vonzóvá, amint az Ő példáját követjük.
„(Jézus) egyedüli dísze az alázat volt.” (Szemelvények E.G.White írásaiból, 1. köt., 260. old.)

(lásd: Megbeszélendő kérdések)
 

1.    A Biblia azt tanítja, hogy az istenfélő asszonyok „ékesítsék” fel magukat. Hogyan tegyék ezt? 1Tim 2:9-10, 1Pt 3:3-4

 

2.    Tegyük fel, hogy hozzászoktál az ékszerviseléshez, és nehezen tudod elképzelni, hogy elhagyd. Milyen fontos leckét tanulhatsz meg a következő versekből? Mt 7:14, Mt 10:37-39, Lk 9:23, Lk 14:33

3.    Sokan azt hiszik, hogy ha hasonlóvá válunk a világhoz, az segít jó befolyást gyakorolni a hitetlenekre. Miért nincs így ez? 

4.    Mi az, ami valóban segít jó befolyást gyakorolni? „Nincs jobb útja-módja a mások előtti világításnak, mint a mértéktartó öltözködés és a jó modor. S ezen felül kimutathatjátok, hogy az örök élethez viszonyítva helyesen értékelitek a földi élet dolgait.” (Üzenet az ifjúságnak, 348. old.) Hogyan növelhetjük a világra gyakorolt befolyásunkat?
 

5.    Hatásos lesz, ha az ékszert viselő embereknek elmondjuk, hogy többé ne viseljenek ékszereket? Miért nem? Hogyan lehet hatékonyan segíteni rajtuk?

6.    Mutasd be Jézus külső megjelenését. Ézs 53:2

7. Sorolj fel néhány bibliaszöveget, mely leírja azokat a jellemvonásokat, melyek a Megváltót ékesítették, és melyek az Ő követői is jellemzik.

A keskeny út – 2. rész

Észrevettem, hogy a gyönyörű fehér fal vérfoltos volt. Sajnáltam és bántam ezt a dolgot, de ez az érzés csak pár másodpercig tartott, mert arra gondoltam, hogy ennek így kell lennie. 
Akik ezután érkeznek, azoknak is tudniuk és látniuk kell, hogy már mások is átmentek a keskeny, rögös ösvényen előttük, és levonják a következtetést: hogy ha másoknak sikerült, nekik is fog. Ahogy kiserken a vér megkínzott talpukból, nem csüggednek el, hanem látva a falon levő vért megtudják, hogy már mások is elviselték ugyanezeket a szenvedéseket.
Végül egy nagy szakadékhoz értünk, ahol az ösvény véget ért. Már semmi nem irányította lábunkat, sehol nem pihenhettünk meg. Csak a kötelekbe kapaszkodhattunk, amelyek olyan hosszúak voltak, mint mi magunk. Ott csüngtünk egy ideig lesújtva és zavarodottan. Félve suttogtuk egymásnak: „Mihez van erősítve a kötél másik vége?”
A férjem pontosan előttem volt. Hatalmas verejtékcseppek hullottak szemöldökéről, nyakán kidagadtak az erek, és ajkát elfojtott, kínzó nyögések hagyták el. Az én arcom is verejtékezett, és olyan gyötrelmet éreztem, mint azelőtt soha. Félelmetes küzdelem előtt álltunk. Ha elbukunk itt, utunk minden fájdalma és szenvedése hiábavaló volt.
Előttünk, a szakadék másik oldalán, egy csodálatos, zöld füves rét terült el. A napot nem láttam, de ragyogó, meleg fénynyalábok borították aranyba és ezüstbe a földet. Ennek a rétnek a dicsősége semmilyen eddig, a földön látott szépséghez nem volt fogható. De vajon elérhetjük? Mindannyian izgatottak voltunk. Ha a kötél elszakad mindannyian elveszünk.
Újra kérdezgetni kezdtük suttogó hangon: „Mi tartja a kötelet?” Egy pillanatig tétováztunk, majd felkiáltottunk: „Egyedüli reményünk, hogy teljes mértékben rábízzuk magunkat a kötélre. Ez volt egyedüli segítségünk ezen a nehéz úton, nem fog most cserben hagyni.”
Mivel még mindig tétováztunk és kérdezősködtünk, megszólalt egy hang: „Isten tartja a kötelet. Nem kell félni.” A szavakat a hátunk mögött jövők továbbadták a többieknek. „Ő nem fog cserbenhagyni minket. Eddig is biztonságban vezetett.”
A férjem ekkor átlendítette magát a félelmetes szakadékon a csodálatos rétre. Én azonnal követtem. És ó, micsoda megkönnyebbülést és hálát éreztem Isten iránt. Hallottam az dicsőítő hangokat. Tökéletesen boldog voltam.
Amikor felébredtem, felfedeztem, hogy a nehéz útszakaszon érzett aggodalom és szorongás miatt testem minden idegszála reszket. Ennek az álomnak nem volt szüksége magyarázatra. Annyira mély hatást gyakorolt rám, hogy biztosan egyetlen mozzanatát sem fogom soha életemben elfelejteni. (Testimonies for the Church, 2. köt., 596-597. old.)

Alázatos példamutatás

A hitvalló keresztények világhoz való hasonulása megszégyenítő hitükre és Isten ügyére nézve. Vallják, hogy kijöttek és elkülönültek a világtól, mégis annyira közel állnak hozzá öltözködésben, beszédtémákban, cselekedetekben, hogy nincs is különbség.
Ameddig rendelkeznek az élet és egészség ajándékával, sokan Istentől kapott idejüket és erőforrásaikat szerencsétlen, halandó testük ékesítésére használják elfelejtve, hogy Isten ujja bármelyik pillanatban érintheti őket, és halálos ágyba kerülhetnek. Amikor azonban közelednek a vég felé, felteszik a legnagyobb kérdést: „Készen állok a halálra? Készen állok megállni Isten előtt, és az ítéletkor átmenni a vizsgán?” Amikor feltesszük nekik a kérdést, hogy mit gondolnak saját személyük ékesítéséről, és tudják-e, mit jelent felkészülten megállni Isten ítélőszéke előtt, azt válaszolják, hogy ha újra kezdhetnék, akkor kijavítanák a hibákat életükben, kizárnák a világ csalárdságát, hiúságát és büszkeségét. Isten dicsőségére élnének és mindenkinek példát mutatnának.
Miért van az, hogy annyira kevés embert érdekel az örök élet, és olyan kevesen készülnek az utolsó nagy átváltozásra? Vonzza őket a föld, és kincseit értéknek tartják. Sok mindennel lekötik figyelmüket, és nem marad idejük felkészülni a mennyre. Sátán mindig azt keresi, hogy mind mélyebbre és mélyebbre taszítsa őket a nehézségekbe. Amikor az egyik aggodalom elmúlik, már készen áll, hogy egy másikba bevonja őket és vágyat ébresszen szívükben a földi, szentségtelen dolgok iránt. Így telik el idejük, és amikor már túl késő, akkor veszik észre, hogy semmi fontosat nem értek el. Árnyakat űztek, és elveszítették az örök életet. 
Sokan, akik a világ szokásait és divatját utánozzák, azt állítják, hogy ez által befolyást gyakorolhatnak a hitetlenekre. Ez azonban szomorú és végzetes hiba. Ha valóban igazi befolyást akarnak gyakorolni, akkor éljék meg hitvallásukat, igaz cselekedetek által mutassák be hitüket és tegyenek különbséget a keresztények és a világ között. Szavaink, ruházatunk és cselekedeteink egyaránt Istenről szóljanak. Akkor mindenki felismeri, hogy Jézussal járunk. A hitetlenek meglátják, hogy az igazság, amit gyakorolunk, szent befolyással bír, és a Krisztus eljövetelébe vetett hit látható jellemünkön. Ha bárki is vágyik az igazság befolyására, élje meg azt, így követve alázatos példaképünket. (...)
Jézus, a dicsőség Királya, aki életét adta megváltásunkért, töviskoronát viselt. Ezzel volt Mesterünk szent feje ékesítve. „És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.” Mégis, akik vallják, hogy Jéus vére által váltattak meg, büszkén ékesítik magukat, és továbbra is állítják, hogy a szent, önmegtagadó, alázatos példaképet követik. Ó, ha mindannyian úgy látnák ezt, ahogy Isten látja!
Izrael elszunnyadt büszkeségében, a divat szeretetében, a világiasságban, amely megtalálható volt köztük. Ezek a dolgok választják el Istent az Ő népétől, aki bezárja előttük a bárkát. Amikor az igazság érinti szívüket, akkor meghalnak a világnak. Akkor félreteszik a külső ékességeket, és ha mindezeknek meghaltak, akkor nem érinti őket a hitetlenek nevetgélése, gúnyolódása és megvetése. Lelkesen vágyakoznak arra, hogy Mesterükhöz hasonlóan elkülönüljenek a világtól. Nem utánozzák annak büszkeségét, divatját vagy szokásait. A nemes példa mindig ott áll előttük, hogy megdicsőítsék Istent és elnyerjék halhatatlan örökségüket. Ezek a kilátások minden földi természeten felülkerekednek. Isten népe különválik és különbözik a világtól. Amikor valaki belemerül a világi divat utánzásának vágyába, Isten megszűnik gyermekének elismerni őt. Kimutatta, hogy nem ismeri a kegyelmet, az alázatos és szerény Jézust. Ha megismerték volna Őt, akkor Hozzá méltóan járnának. 
Az istenfélelem látszata senkit nem üdvözít. Mindenkinek mély, élő tapasztalata legyen. Egyedül ez szabadíthat meg az előttünk álló nehéz időkben. Akkor vizsgálatra kerülnek cselekedeteik. Ha azok arany, ezüst és drágakövek, el lesznek rejtve az Úr tárházába. Azonban ha munkájuk fa és szalma, semmi nem védi meg őket Jahve haragjától. 
Sokan egymáshoz mérik magukat, és életüket a másokéhoz hasonlítják. Ennek nem kellene így lennie. Senki más, egyedül Krisztus a példa előttünk. Mindenki az Ő követésére törekedjen. Mi Krisztus, és nem az ellenség munkatársai vagyunk. Vagy Krisztus köré gyűlünk, vagy szétszéledünk. Döntsük el: vagy teljes szívvel Krisztuséi vagyunk, vagy egyáltalán nem. Senki nem léphet a mennybe áldozathozatal nélkül. Akik minden áldozatra hajlandóak az örök életért, megnyerik azt. Megéri szenvedni, megfeszíteni énünket és feláldozni minden bálványunkat érte. Az örök dicsőség felülmúl minden földi kincset és szórakozást. (The Review and Herald, 1882. december 12.)

Megbeszélendő kérdések
 

1.    Mi hoz szégyent Isten ügyére?
 

2.    Mit tesznek sokan, ameddig még birtokolják az élet és az egészség ajándékát? Mi a legnagyobb kérdésük, amikor a halálhoz közelednek?

3.    Mutasd be, mi Sátán terve, hogy az embereket távol tartsa az örök életre való felkészüléstől.

4.    Hogyan tud egy keresztény igaz befolyást gyakorolni a világra?

5.    Mivel volt Mesterünk szent feje ékesítve?

6.    Mi választja el Istent az Ő népétől?

7.    Mutasd be, milyen változások mennek végbe egy ember életében, amikor az igazság érinti szívét.

8.    Kik nem ismerik az alázatos és szerény Jézust?

9.    Mutasd be, milyen két, egymásnak ellentmondó döntést hozhat meg egy személy.

10. Ki nyeri el az örök életet?

Ő velem maradt – 2. rész
Braden Pewitt, AFM misszionárius, Kambodzsa

Amikor felajánlottam, hogy imádkozom az asszonyért, fiatal férje elmosolyodott és felállt. Mindketten álltunk és lenéztünk a nőre, aki karjaival integetett és hangosan sírt. A férfi rám nézett: „Kérlek, imádkozz érte. Segítségre van szüksége.”
Leültem a nő mellé az ágy szélére, és a vállára tettem a kezem. Ő továbbra is mindkét kezével hadonászott, dobálta magát, mintha nagy fájdalmai lennének, közben pedig sírt és jajgatott. Elkezdtem imádkozni, de hangomat nemsokára elnyomta az övé, amely egyre hangosabbá és hangosabbá vált. A férje odahajolt hozzá, és megpróbálta lefogni, de még rosszabb lett. Tovább imádkoztam, de senki nem hallott semmit.
A férje közben kedvesen beszélt hozzá: „Ez a férfi imádkozni fog érted.”
Rádöbbentem, hogy észre sem vette, hogy már imádkozom, ezért még egyszer elkezdtem, és megpróbáltam túlharsogni őt. „Atyánk, kérlek, hogy légy ezzel a nővel, aki nagyon beteg. Nem tudjuk, mit tehetnénk érte. Láthatóan nagy fájdalmai vannak. Most kérlek, adj neki nyugalmat. Kérlek...”
A nő hirtelen, egy szempillantás alatt megnyugodott, és a sírás abbamaradt. Tovább imádkoztam, közben karjait leengedte maga mellé, és mereven a mennyezetet bámulta. „Kérlek, Mesterem, űzz el minden gonosz lelket, ami zavarhatja őt. Űzd el őket, és engedd, hogy megpihenjen. Ó, Uram, hálásan köszönjük Neked, hogy ebben a pillanatban is itt vagy mellette, és a férjén is segítesz.”
Ebben a pillanatban a férfi is helyeslően bólintott, és meglazította a szorítást felesége karján. „Jézus nevében imádkoztunk, ámen!”
Levettem a kezem a most már nyugodt asszony válláról, és felnéztem férjére. „A Mester segít a feleségeden” – magyaráztam izgatott mosollyal. „Megengedi, hogy megpihenjen. Hálát mondhatunk Neki ezért.”
A fiatalember szóhoz sem jutott a csodálkozástól és álmélkodástól. „Bármikor imádkozhatsz a Mesterhez” – folytattam. „Ő meghallgat téged, mert annyira szereti az embereket.” A férfi rám nézett, majd így válaszolt: „Nem tudom, hogyan kell imádkozni.”
Elmosolyodtam: „Egyszerűen beszélgetsz Vele, és elmondasz mindent, amit szeretnél. Ő meghallgat téged.”
Elköszöntem, és elmentem egy másik beteget meglátogatni, de alig tudtam visszatartani a hála és öröm könnyeit. „Ó, Istenem, ó, Istenem!” – imádkoztam magamban, ahogy lépkedtem a kórház járdáján. „Erőteljesen felfedted magad előttünk, köszönjük neked ezt a csodát.” Még soha életemben nem láttam ilyen csodát. A Jézusról, Péterről, Pálról szóló történeteken nőttem fel, de még soha nem láttam ezt előttem megvalósulni. Nagy örömmel töltött el, hogy Isten jelenlétében voltam, amikor az Ő hatalmas erejével felszabadította azt a nőt a gonosz erők kötelékéből. Egy valódi csodának voltam a tanúja! Isten itt volt! Isten itt volt! Egy rövid látogatást tettem egy másik kórteremben, majd visszatértem ugyanazon az úton, amelyen jöttem, örvendezve Isten dicsőségének. Annyira közel volt hozzám. Semmi mást nem tehettem, mint dicsőíteni Őt újra meg újra, miközben törölgettem arcomon lecsorgó könnyeimet.
A fiatalember kijött elém, ahogy a kórteremhez közeledtem. Ragyogó arccal mosolygott. „Alszik! Alszik!” – kiabálta. „Nézz csak rá. Alszik! Hála Istennek! Hála Istennek!”
Mellette álltam, a vállára tettem a kezem és együtt néztük alvó feleségét. Megöleltem, és megismételtem szavait: „Hála Istennek! Hála Istennek!” (Folytatjuk)