Isten hatalmas, Krisztus-központú terve

Huszonöt évvel azután, hogy Neil Armstrong az emberek közül elsőként járt a Holdon, köszönő üzenetet írt a csapatnak, amely megtervezte az űrruhát (Extravehicular Mobility Unit, rövidítve EMU), amiben megtette a történelmi lépéseket. A „történelem legtöbbet fényképezett űreszközének” nevezte az öltözéket, amiről tréfásan azt mondta, hogy „csúnya viselőjét” sikerült elbújtatnia a tekintetek elől. Armstrong köszönetet mondott a Johnson Űrközpont „EMU csapatának” a „szívós, megbízható és szinte simogató” öltözetért, ami az életét védte. „Negyedszázadnyi köszönetet és dicséretet” küldött nekik.
Pál emelkedett köszönő szavakkal kezdi az Efézusi levelét, Istent dicsőíti minden kiárasztott áldásáért, ami nélkülözhetetlen a hívők életéhez – mint az űrruha annak, aki a Holdon jár. Kifejti, hogy Isten már „a világ teremtése előtt” (Ef 1:4, ÚRK) munkálkodott ezekért a hatalmas áldásokért. Hálát ad neki mindenért, amit a történelem során a hívőkért tett. Az apostol bevezetője még értékesebbé teszi a levelet, főként mivel bemutatja, hogyan kell Istent dicsőíteni és hálát adni neki a tőle kapott áldásokért.

Július 8. – A Világmisszió napja (adakozás a világmisszió számára)
 

EGW idézet

A kegyes áldásokban, melyeket mennyei Atyánk árasztott ránk, végtelen szeretet számtalan bizonyítékát ismerhetjük föl. Olyan gyöngéd szánakozást, mely fölülmúlja az anyának önfejű gyermeke miatt bánkódó szeretetét. Mikor a kereszt fényénél tanulmányozzuk az isteni jellemet, méltányossággal és igazsággal elegyített könyörületet, gyöngédséget és megbocsátást ismerünk fel benne. Akkor János nyelvén kiáltjuk: „Lássátok, milyen szeretettel szeret minket az Atya: Isten fiainak hívnak.” Őt látjuk a királyi széken, akinek kezén, lábán, oldalán nyomot hagyott az azért elviselt szenvedés, hogy az embert Istennel, Istent pedig az emberrel megbékítse. A páratlan kegyelem oly Atyát nyilatkoztatott ki nekünk, aki végtelen, aki megközelíthetetlen világosságban lakozik, de aki a Fiának érdemein keresztül mégis magához fogad bennünket. Az ítélet felhője, mely csakis nyomorúsággal és kétségbeeséssel fenyegetett, a keresztről visszatükröződő fényben megmutatja Isten írását: „Élj, bűnös, élj! Te bűnbánó és hívő lélek, élj. Megfizettem érted a váltságot.” – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 4. köt., 461. o.

Az Úr Jézus szeret téged. Ha kételkedsz szeretetében, nézz a Kálváriára. A keresztről tükröződő világosság megmutatja annak a szeretetnek a nagyságát, amit nyelv nem képes elmondani. Isten irgalma vesz körül minden pillanatban, és javadra válna, ha figyelembe vennéd, hogyan és honnan érkeznek a nap mint nap téged érő áldások. Isten drága áldásai ébresszenek hálát benned! Nem vagy képes megszámolni az Úr áldásait, az irányodban megnyilvánuló szeretet megnyilatkozásait, mert olyan nagy a számuk, mint az üdítő esőcseppeknek.  Az  irgalom  felhői  készen  csüngnek  feletted  arra, hogy megnyíljanak. Ha megbecsülöd az üdvösség értékes ajándékát, észre fogod venni a mindennapi frissítő erőt, Jézus védelmét és szeretetét; és a békesség útjain vezet majd téged. – Isten fiai és leányai, 340. o.

Egyedül az a vallás vezet Istenhez, amely Istentől jön. Ha helyesen akarjuk szolgálni Őt, az isteni Lélektől kell születnünk. Ő megtisztítja a szívet, megújítja a gondolkodást, új képességgel ruház fel, hogy ismerjük és szeressük Istent. Összes parancsolata iránt készséges engedelmességgel ajándékoz meg. Ez az igazi istentisztelet, a Szentlélek munkájának a gyümölcse. A Lélek fogalmaz meg minden őszinte imát, és az ilyen ima fogadható el Isten előtt. Ha valahol egy lélek az Úr után vágyakozik, ott megnyilvánul a Lélek munkája, és Isten megnyilatkozik annak az embernek. Ő az ilyen imádókat keresi. Arra vár, hogy elfogadhassa, fiaivá és lányaivá tehesse őket. – Jézus élete, 189. o.
 

Egy köszönőlevél általában tartalmazza a kapott ajándék, ajándékok leírását. Ef 1:3-14 verseiben Pál hosszú felsorolásban ad hálát Istennek az evangélium áldásaiért.
Dicsőíti az Urat azért, mert „megáldott minket minden lelki áldás­ sal a mennyekben, a Krisztusban” (Ef 1:3, ÚRK). Az áldások lelki (görögül pneumatikosz) jellege arra enged következtetni, hogy a Szentlélektől (pneuma) származnak. Pál záró áldásmondásában is dicsőíti a Lelket a hívők életében végzett munkájáért (Ef 1:13-14).
Ef 1:3-6 szakasza megindító módon taglalja, hogyan tekint ránk Isten Krisztusban. Már a világ teremtése előtt kiválasztott bennünket Jézusban, és elhatározta, hogy mint drága gyermekei szentül és feddhetetlenül álljunk meg előtte (Ef 1:4; vö. Ef 5:27), a Krisztusban való teremtés és megváltás érdeméért (Ef 1:5). Már azelőtt azt tervezte, hogy elfogad bennünket „a Szeretettben” (Ef 1:6, ÚRK), mielőtt ragyogni kezdett a nap. Dióhéjban: Isten azt akarja, hogy megmeneküljünk, tehát az üdvösséget csakis a saját bűnös döntéseink miatt veszíthetjük el.
 

1. Mit jelent „a mennyekben” kifejezés az Efézusi levélben (ez a szó az Újszövetségben csak itt fordul elő)? Vizsgáljuk meg a használatát (lásd Ef 1:3, 20; 2:6; 3:10, 15; 4:10; 6:9, 12)!

Az Efézusi levélben a „mennyekben” és a hasonló kifejezések Isten lakóhelyeként mutatnak a mennyre (Ef 1:3; 6:9), a lelki hatalmak székhelyére (Ef 1:10, 20-21; 3:10, 15; 6:12), ahol Krisztus felmagasztaltatott az Atya jobbján (Ef 1:20). A hívők már most járulhatnak a mennyhez, hogy lelki áldásokat nyerjenek Krisztusban (Ef 1:3; 2:6). Bár a menny az áldások helyszíne lett a hívők számára, továbbra is tart a küzdelem a Krisztus uralmával szembeszegülő gonosz erők ellen (Ef 3:10; 6:12).

Időzzünk még Ef 1:4 versénél, ahol az áll, hogy Isten már „a világ teremtése előtt” kiválasztott bennünket Krisztusban! Mit jelent ez? Hogyan mutat ez rá Isten irántunk való szeretetére, illetve arra, hogy mennyire vágyik a megmentésünkre?

EGW idézet

Ádám a megteremtésekor uralmat kapott a föld felett, de mivel engedett a kísértésnek, Sátán hatalma alá került. „(...) mert akit valaki legyőzött, az annak szolgájává lett” (2Pt 2:19). Amikor az ember Sátán foglya lett, az uralom, amely az övé volt, legyőzőjének kezébe ment át. Így lett Sátán „e világ istene” (2Kor 4:4). Kisajátította azt az uralmat, amelyet eredetileg Ádám kapott. De Krisztus, aki áldozatával megfizette a bűn büntetését, nemcsak megváltja az embert, hanem vissza is adja eljátszott uralmát. Mindent, amit az első Ádám elvesztett, helyreállít a második… Pál apostol pedig előremutat „(...) Isten tulajdon népének megváltására” (Eféz 1:14). Isten a Földet szent és boldog lények lakóhelyéül teremtette… Ez a szándék megvalósul, amikor Isten hatalma által megújultan, a bűntől és bánattól megszabadultan a Föld a megváltottak örök lakóhelye lesz. – Pátriárkák és próféták, 67. o.

Jézustól kell tanulnunk. Meg kell tudnunk, hogy Urunk mit jelent megváltottai számára. Biztosan tudnunk kell, hogy a belé vetett hit által előjogunk van az isteni természet részesévé válni, így elmenekülnünk a romlottság elől, mely a bűnös kívánság által uralkodik a világon. Akkor megtisztít minket minden bűntől, minden jellemhibától. Egyetlen bűnös jellemtulajdonságot sem leszünk kénytelenek megtartani (Eféz 2:1–6).
Amint az isteni természetben részesülünk, a rosszra való öröklött s fölvett hajlamokat az Úr le fogja faragni a jellemünkről, s élő erőhatalommá tesz bennünket a jóra. Mindenkor az isteni tanítótól tanulva, naponta részesülünk a természetében, és együttműködünk Istennel Sátán kísértéseinek legyőzésében. Isten munkálkodik, és az ember is munkálkodik, hogy egy lehessen Krisztussal, amint Krisztus is egy az Atyával. Akkor majd Krisztussal együtt lakunk a mennyei helyeken. Gondolataink békésen és biztonsággal nyugodnak meg Jézusban. – A Te Igéd igazság, 7. köt., 943. o.

Amit Krisztus megvalósított életével és halálával, az sokkal több, mint a bűn okozta rontás meggyógyítása. Sátánnak az volt a célja, hogy az embert örökre elszakítsa Istentől, ám Krisztusban még szorosabb egységbe jutunk Istennel, mintha sohasem buktunk volna el. […] A megváltottak megdicsőítése Isten irgalmának örök bizonyítéka. „A következendő időkben” megmutatja „az ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való jóságából Krisztus Jézusban” (Eféz 2:7). „Azért, hogy megismertettessék (...) a mennybeli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal (...) az Istennek sokféle bölcsessége amaz örök eleve elvégezés szerint, amelyet megcselekedett a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Eféz 3:10–11) – Jézus élete, 25–26. o.
 

3. Mi a terve Istennek az „idők teljességének rendjére nézve” (Ef 1:9-10)? Mennyire átfogó ez a terv?

Pál háromféleképpen jelöli Isten tervét. 1) Az Ő akaratának titka, 2) amit előre elhatározott, illetve 3) ami az idők teljességére vonatkozik. Mi tehát a végső, legfőbb terve? Az, hogy Jézusban egyesít mindeneket mindenütt!
Az apostol igen kifejező szót használ a terv jellemzésére (görögül ana­ kephalaiószaszthai), ami azt jelenti, hogy mindent „összeadni”, vagy „összegezni” Krisztusban. Az ókori számvitel szerint a számok oszlopát „összeadták”, az összeget pedig a tetejére írták. Jézusban összegződik Isten eszkatológiai terve. Ez a Krisztus-központú terv megvolt már „a vi­ lág teremtése előtt” (Ef 1:4), és olyan széles, hogy átfog minden időt (az idők teljességét) és teret („mindeneket… mind amelyek a mennyekben vannak, mind amelyek e földön vannak”). Az apostol kijelenti, hogy a Krisztusban való egység a világegyetemre vonatkozó nagy isteni cél.
Pál bemutatja a témát, ami az egész levelet átszövi: az „idők teljes­ ségének rendjére” (Ef 1:10) vonatkozó isteni tervet tárgyalja. Isten azzal kezdi a mindenség egyesítésére vonatkozó, Jézus halálában, feltámadásában, mennybemenetelében és felmagasztalásában gyökerező tervét (Ef 1:15-2:10), hogy megalapítja az egyházat, és egyesíti benne az emberiség egymástól elkülönült részeit: zsidókat és pogányokat (Ef 2:11–3:13).
Az egyház így jelzés a gonosz erőknek, hogy Isten terve már a végrehajtás fázisában van, vége lesz megosztó uralmuknak (Ef 3:10). Ahogy azt a Biblia másutt is írja: „Mert leszállott az ördög ti hozzátok, nagy ha­ raggal teljes, úgymint aki tudja, hogy kevés ideje van” (Jel 12:12).
Az apostol levelének második fele az egységre mutató lelkesítő felszólítással kezdődik (Ef 4:1-16), amit hosszas buzdítás követ, hogy tartózkodjanak az egységnek ártó viselkedéstől, inkább építsék a közösséget hívő társaikkal (Ef 4:17–6:9). Pál azzal a felemelő képpel zár, hogy az egyház egységes seregként harcol a békéért Krisztus nevében (Ef 6:10-20).
 

Hogyan ismerhetjük el és örülhetünk annak, hogy a Krisztus Jézusban nyert megváltás szerves része valami még átfogóbbnak, hatalmasabbnak, Isten kidolgozott, legfőbb tervének, ami szerint mindeneket egyesít majd Krisztusban?

EGW idézet

Addig nem mérhetjük fel megváltásunk árát, míg nem áll együtt a megváltott a Megváltóval Isten trónja előtt. Akkor az örök otthon dicsősége ámulatba ejti érzékeinket, és megértjük, hogy Jézus mindezt elhagyta értünk. Nemcsak a mennyei udvar száműzöttje lett, hanem vállalta a bukás és az örök elveszés kockázatát is. Akkor majd lábához helyezzük a koronánkat, és zengjük az éneket: „Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot és bölcsességet és hatalmasságot és tisztességet és dicsőséget és áldást.” (Jel 5:12) – Jézus élete, 131. o.

Aki valóban egy Krisztussal, sohasem viselkedik úgy, mintha önmaga által lenne tökéletes. A gyülekezet tökéletesítése nem attól függ, hogy minden tag teljesen egyformára alakul. Isten valamennyi gyermekét fölszólítja, hogy töltse be a helyét, és végezze a rábízott feladatot a neki adott képesség szerint. –   A Te Igéd igazság, 6. köt., 1090. o.

A természet tankönyvéből is csak a Golgotáról sugárzó fényben tudunk helyesen tanulni és tanítani. A betlehemi történeten és a kereszt eseményein keresztül mutassuk be, hogy lehetséges a győzelem a gonosz fölött, s hogy minden áldás a megváltás ajándéka által árad ránk!
A tövisek és a tüskék, a bogáncs és a konkoly a bennünket megrontó és rajtunk sebeket okozó bűnt jelképezik. A madarak éneke és a virágzó fák, az eső és a napfény, a nyári szellő és a gyenge harmat, a természet ezernyi csodája, a tölgyfától kezdve az avarban nyíló kedves ibolyáig, minden Isten helyreállító szeretetét sugározza felénk. A természet még mindig Isten jóságát hirdeti.
„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –, békességet és nem romlást tervezek.” (Jer 29:11 – új prot. ford.) A kereszt fényében ezt az üzenetet olvashatjuk ki a természet csodáiból. Az égbolt hirdeti a Teremtő dicsőségét, és a föld tele van gazdagságával. – Nevelés, 101. o.
 

„Őbenne kaptunk örökséget, ahogyan az előre el volt rendelve annak végzése szerint, aki mindent az ő akaratának tanácsából munkál, hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedtünk Krisztusban” (Ef 1:11-12, ÚRK).
Úgy tűnik, az efézusi hívők elfelejtették, hogy kik is ők keresztényekként, ezért elcsüggedtek (lásd Ef 3:13). Pál a korábban írtakkal összhangban (Ef 1:3-5) ismét meg akarja szilárdítani őket keresztény identitásukban. A hívők nem különféle istenségek vagy égi erők véletlenszerű és önkényes döntéseinek áldozatai, hanem Isten gyermekei (Ef 1:5), akik számtalan áldáshoz férhetnek hozzá Krisztus által az Úr mélységes tanácsai és örökérvényű döntései révén. Isten célja, tanácsa és akarata (Ef 1:11) valósul meg az életükben annak a nagyobb tervnek a keretében, ami alapján mindent egyesíteni fog Krisztusban (Ef 1:10). Rendületlen lehet a bizalmuk az Isten előtti helyzetüket és az általa nyújtott áldások hatásosságát illetően. Az életüknek Ef 1:3-14 üzenetét kell hangosan hirdetnie: áldott legyen az Isten és az Úr Jézus Krisztus Atyja!
 

4. Vessük össze az „örökség” témáját Ef 1:11, 14 és 18 verseiben! Vajon miért lehetett olyan fontos ez a gondolat Pálnak?

Kaptunk már örökséget valakinek a halála után? Talán egy rokonunk hagyhatott ránk valamilyen értéket vagy jelentősebb pénzösszeget. Az apostol szerint Jézus halála révén a keresztények örökséget kaptak Istentől (Ef 1:14), ugyanakkor az Ő örökségévé is lettek (Ef 1:18).
Az Ószövetség időnként úgy utal a népre, mint Isten hagyatékára vagy örökségére (5Móz 9:29; 32:9; Zak 2:12). Egyértelmű Ef 1:18 versében az Úr örökségének vagy az azzá válásnak a gondolata, minden bizonynyal ezt jelenti Ef 1:11 versében a kifejezés (amit úgy is fordíthatnánk:
„Benne váltunk örökséggé”). Pál a keresztényi énképük központi elemeként szeretné a hívők tudtára adni, hogy mennyire értékesek Isten szemében. Nemcsak örökséget kaptak az Úrtól (Ef 1:14; 3:6; vö. 5:5), hanem ők lettek Isten öröksége!

Mi a különbség aközött, amiért megdolgozunk és amit örökül kapunk? Hogyan segíthet ez a gondolat felmérni, hogy mit kaptunk Jézusban?

EGW idézet

Sosem szabad szem elől tévesztenünk Krisztust. Róla hirdette ki az angyal: „Nevezd annak nevét Jézusnak, mert Ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből.” Jézus a drága Üdvözítő! Benne van minden –  a segítség, az oltalom és a béke biztosítéka. Eloszlatja minden kételyünket, és Ő a mi legdrágább reménységünk. Ó, milyen értékes gondolat, hogy ténylegesen az isteni természet részeseivé válhatunk, amely hozzásegít győznünk úgy, ahogy Krisztus is győzött! Jézus a mi összes elvárásunk beteljesülése. Ő az énekünk dallama, és olyan, mint árnyékot nyújtó sziklaszirt a kiszáradt földnek. Szomjazó lelkünk számára Ő az élő víz. Oltalom a viharban. Ő a mi feddhetetlenségünk, szentségünk és megváltásunk. Amikor Jézus a mi személyes Megváltónkká válik, akkor dicsőítetni fogjuk Őt, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el bennünket. – Reflecting Christ, 21. o.

Így majd annak idején megnyílnak az egek kapui, hogy bevonulhassanak rajtuk Isten gyermekei, és a dicsőség Királyának ajkáról mint legszebb zene érinti a fülüket: „Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett!” (Mt 25:34)
Ezután üdvözölni fogják a megváltottakat abban a hazában, melyet Jézus készít számukra. Ott majd más társaságban élnek, mint a bűnös Földön; ott többé nem találkoznak hazugokkal, bálványimádókkal, tisztátalanokkal, hitetlenekkel, hanem kizárólag azokkal, akik a bűnt és Sátánt legyőzték, és Isten kegyelme által tökéletes jellemekké alakultak át. Krisztus vére lemosott róluk minden bűnös hajlamot, minden tökéletlenséget, és rájuk ragyog a dicsőség fénye, mely jóval felülmúlja a nap fényességét. […]
Tekintve azt a dicső örökséget, mely Krisztus követőire vár, „micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért” (Mt 16:26)? Bár szegény lehet, mégis oly kincse és méltósága van, melyet a világ nem adhat. A megváltott, bűntől megtisztított s összes nemes képességeit Isten szolgálatára szentelő lélek mindent felülmúló kincs. Isten és a szent angyalok színe előtt örvend a menny minden egyes megváltott léleknek; s ezt az örömöt szent, győzelmi énekek visszhangozzák. – Jézushoz vezető út, 125–126. o.

Némely esetben nehéz a keresztény emberek sorsa… úgy érzik, mintha túlságosan göröngyös lenne az út, és sok áldozatot követel, pedig valójában egyáltalán nem vállalnak áldozatot. Ha tényleg Isten családja fogadja őket örökbe, akkor milyen áldozatot kell hozniuk? Ha Krisztust követik, lehet, hogy meg kell szakítaniuk a kapcsolatot világi szeretteikkel, de nézzétek, mit kapnak helyette: nevüket beírják a Bárány életkönyvébe, fölemeltetnek, hogy részük legyen az üdvösségben, Isten örököseiként és Krisztus örököstársaiként pedig múlhatatlan örökséget nyernek. […]
Ha van ember, akinek folyton hálásnak kellene lennie, akkor Krisztus követője az… Ha értékelné, vagy legalább részben megértené, hogy milyen hatalmas ár lett lefizetve a mi megváltásunk érdekében, akkor minden, amit áldozathozatalnak vél, jelentéktelennek fog tűnni előtte. – Our High Calling, 201. o.
 

5. Ef 1:13-14 szakaszában Pál röviden összefoglalja az olvasói megtérési történetét. Milyen szakaszokat említ?

Pál két képet vagy metaforát használ a Szentlélekre, amikor a hívők életében megmutatkozó jelentőségét kutatja. Először is pecséthez hasonlítja, ami a Lélek elpecsételő jelenlétét jelképezi, ez a megtérés idején történik. Az ókorban széles körben használtak pecsétet különféle céllal: hitelesítették vele törvények és megállapodások másolatait, vagy valamilyen tároló eszköz tartalmának kiválóságát, mennyiségét (pl. Ez 28:12). Pecséttel tanúsítottak adásvételt (pl. Jer 32:10-14, 44), szerződéseket, leveleket (pl. 1Kir 21:8), végrendeleteket és örökbefogadást. A Szentlélek jelenléte az ember életében Istenhez tartozóként jelöli meg a hívőt, valamint biztosítja védelmének ígéretéről (vö. Ef 4:30), megpecsételtetett „a megígért Szentlélekkel” (Ef 1:13, ÚRK).
„Pál egyértelműen kijelenti, hogy amint valaki átadja az életét Jézusnak és hisz benne, a Szentlélek elpecsételi (görög ige: szphragidzó) Krisztusban  a  megváltás  napjára.  Milyen  csodálatos,  felszabadító  és megnyugtató ez az igazság! Isten Lelke már a hitük megvallásának legelső pillanatában megjelöli Krisztus követőit az üdvösség pecsétjével” (Jiři Moskala: Misinterpreted End­Time Issues: Five Myths in Adven­ tism. Journal of the Adventist Theological Society, 28, 1. sz. 2017, 95. o.).
A második kép a zálog, amit az apostol a Szentlélekre használ. A Lélek az örökségünk záloga, előre mutat a pillanatra, amikor teljes egészében megkapjuk az örökséget (vö. 2Kor 1:22; 5:5).
A „zálognak” fordított héber jövevényszót (arrabón) az újszövetségi időkben gyakran használták a koiné, vagyis a görög köznyelvben. Az „első részletet”, a „letétet” jelezte, ami után a fizető félnek még többet kell majd teljesítenie.
Figyeljük meg, nem a hívőknek kell megfizetniük ezt az összeget, hanem ők kapják Istentől! Pál elmondja, hogy a Szentléleknek a hívők életében való jelenléte az üdvösségük és megváltásuk örökségének első törlesztőrészlete, aminek a teljességét Krisztus visszatérésekor vehetik át. A mi feladatunk hálával és alázatos szívvel elfogadni, amit Isten felkínál nekünk Jézusban.

EGW idézet

Különböznünk kell a világtól, mert Isten reánk helyezte pecsétjét; mert bennünk kinyilatkoztatja saját szeretetét és jellemét. Megváltónk pedig befedez minket igazságával.
Amikor Isten kiválaszt embereket a szolgálatra, nem kérdezi, van-e földi gazdagságuk, műveltségük vagy szónoki képességük. Csupán ezt kérdezi: „Elég alázatosak-e ahhoz, hogy megtaníthatom őket utaimra? Rájuk bízhatom-e Igémet? Képviselnek-e majd engem?” Isten minden embert csak annyira tud felhasználni, amennyire Lelkével betöltheti a lélek templomát. Isten csak az ő képmását tükröző munkát fogadja el. Követőinek – megbízatásuk hitelesítéseként – magukon kell viselniük a menny örökkévaló alapelveinek kitörölhetetlen jegyeit. – A nagy Orvos lábnyomán, 37. o.

A Szentlelket Isten adta megújító erőként, hogy hathatóssá tegye a Megváltó halála által szerzett üdvösséget. Igyekszik az emberek figyelmét állandóan arra a nagy áldozatra irányítani, melyet Krisztus hozott a golgotai kereszten. Bemutatja Isten szeretetét a világ előtt, és a bűneiről meggyőzött lélek számára hozzáférhetővé teszi a Szentírás értékeit.
Miután a Szentlélek meggyőzte az embert bűneiről, az életszentség és igazság színvonalát feltárta előtte, elvonja szeretetét e világ dolgaitól, és betölti lelkét a szentség utáni vággyal. „Az elvezérel majd titeket minden igazságra” (Jn 16:13) – jelentette ki az Üdvözítő. Ha az emberek készek arra, hogy a Lélek munkálkodjon bennük, akkor egész lényük megszentelődését véghezviszi. A Szentlélek az isteni jellemvonásokat vési be a lélekbe. Hatalma által oly világossá teszi az élet útját, hogy senki sem tévedhet el. – Az apostolok története, 52. o.

Isten a Szentlélek ajándékával  vágyik felüdíteni népét. Arra is vágyik, hogy újra megkeresztelje őket szeretetével. A Szentlélek hiánya nem szükségszerű a gyülekezetben. Krisztus mennybemenetele után olyan hatalmasan és teljességgel töltötte ki a Szentlelket várakozó, imádkozó, hívő tanítványaira, hogy az minden szívet elért. A Föld a jövőben megtelik Isten dicsőségével. Szent befolyásnak kell áradnia a világra azoktól, akiket az igazság megszentelt. A földet a kegyelem légkörének kell körülölelnie. A Szentlélek munkálkodni fog az emberek szívén, és megmutatja nekik Isten dolgait. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 9. köt., 40. o.
 

Vajon Ef 1:3-14 szakasza azt tanítja, hogy Isten határozza meg az emberek jövőjét, egyeseket örök életre, másokat pedig örök halálra rendel? Többen sajnos így hiszik. Viszont gondoljuk csak át a következőket!
1. Az igeszakaszban Krisztus szerepe meghatározó, mivel Isten úgy döntött, hogy „Jézus Krisztus által” (Ef 1:5), „Őbenne” (Ef 1:4, 11) fogad bennünket örökbe. Ez arra enged következtetni, hogy mindazokat kiválasztja és eleve elrendeli, akik a Krisztusban való hitet választják, és nem válogatja ki már az emberek születése előtt, hogy ki üdvözüljön vagy vesszen el. Isten döntése a megfontolt és előre elrendelt isteni válasz azoknak, akik Krisztusba vetett hittel élnek.
2.    Továbbá Ef 1:3-14 része élénk, kapcsolatokra utaló szóhasználattal érzékelteti az Úrnak az üdvösségért végzett munkáját. Isten az Atya, mi pedig a fogadott gyermekei vagyunk (Ef 1:3-5), és bőségesen kapunk az áldásaiból (Ef 1:8). A gazdag, kapcsolati szóhasználat fényében kell értelmezni Isten döntését és eleve elrendelését. Az Úr nem távolságtartó, érzéketlen bíró, aki csak a messzeségből rendelkezik, hanem minden gyermekének gondoskodó Atyja (lásd Ef 3:15).
3.    Isten tiszteletben tartja az ember döntését, ezt tükrözi Ef 1:3-14 szakasza (különösen a 13. vers, ami kiemeli a hallás és a hit fontosságát), mint ahogyan a levél más részei (Ef 2:8; 3:17; 4:1-6:20, e szakaszok hangsúlyozzák vagy feltételezik a döntést és a hit válaszát) az Újszövetség egyéb szakaszaival együtt (pl. ApCsel 17:22-31; 1Tim 2:4). „Isten az Ő Fiának felbecsülhetetlen adományozása által körülvette a Földet kegyelmének légkörével, és ez olyan valóságos, mint az a légkör, amely a Földet övezi. Mindazok, kik ezt az életadó levegőt választják, Krisztus Jézusban érett férfiakká és nőkké növekednek” (Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely, 51. o.).

Naponkénti tanulmányozásra: Zsolt 50–56; Ellen G. White: Az imádság, 25. fejezet

 

1.    Hogyan áldozzunk az Úrnak?

2.    Kicsoda olyan, mint a zöldellő olajfa?

3.    Kik nem élik meg még életük felét sem?

4.    Mivel dicsekedett Dávid, amikor Gáthban a filiszteusok kezébe került?

5.    Kiket bízott meg Isten az imákban megfogalmazott kérések megoldásával?

E heti tanulmányunk során látni fogjuk, hogy Pál miként tanította az efézusiakat – és bennünket – az áldások számlálására. Nem azokról az áldásokról van szó, amelyek számunkra fontosak, hanem azokról az igazi áldásokról, amelyekre az emberiségnek kétségbeesett szüksége van. Amint Pál is hangsúlyozza, Isten az, aki Krisztusban felajánlja ezeket az áldásokat. Isten Krisztusban választott ki és fogadott el minket, az övéi vagyunk, és Ő a mienk. Értékel minket, örökségének tart, s a magunk során mi is értékeljük és örökségünknek tartjuk Őt. Krisztusban lettek megbocsátva a bűneink, és nyertük el megváltásunkat. Krisztusban kapjuk meg Isten megváltási tervét. Az emberiségnek Krisztusban van az egyedüli esélye az egységre és a harmóniára. Krisztusban örömés dicsőítésteljes életet élhetünk. Neki köszönhetően kapjuk meg Isten pecsétjét, és ízlelhetjük meg az örök üdvösség előízét. A Szentlelket és ajándékait is Krisztusnak köszönhetően kaphatjuk meg. Isten ajándékai elsősorban lelkiek, abban az értelemben, hogy a Szentlélek adja azokat a mennyből. E gazdagság Isten ajándéka mindannyiunk számára, semmit sem teszünk azért, hogy kiérdemeljük – nem is tehetnénk. Ingyen adja nekünk, irántunk való szeretetéből. Isten elpecsétel mindenkit, aki elfogadja az ajándékait, és megadja neki a lehetőséget, hogy megízlelje országa örök áldásait.
A tanulmány témái:
Isten számos ajándékot adott nekünk Krisztusban: a választás lehetőségét, Isten elfogadását, megváltását, megbocsátását, az üdvösség örömét, az emberiség egységét és harmóniáját, a bennünk lakozó Szentlélek jelenlétét, mely megelőlegezi mindazt, amiben Krisztus eljövetelekor fogunk részesülni.
Isten ajándékaira adott válaszunk az Őt dicsőítő és imádó élet. A Szentlélek által megtapasztaljuk az eljövendő örök életet.
Jézus Krisztus, a mi Urunk
Fontos megjegyeznünk, hogy Pál ritkán utal csak Jézusként az Üdvözítőre (Ef 4:21). Számára a Megváltó az „Úr Jézus” (Ef 1:15), az „Úr Jézus Krisztus” (Ef 1:2–3, 17; 5:20; 6:23–24), „Krisztus Jézus, a mi Urunk” (Ef 3:11), „Jézus Krisztus” (Ef 1:5), „Krisztus Jézus” (Ef 1:1; 2:6–7, 10, 13, 20; 3:1, 6, 21), „Krisztus” (Ef 1:10, 12; 2:5, 12–13; 3:4, 8, 17, 19; 4:7, 13, 15, 20, 32; 5:2, 5, 21, 23–25, 29, 32; 6:5–6), vagy egyszerűen „az Úr” (Ef 2:21; 4:1, 5; 5:8, 10, 17, 19, 22; 6:7–8, 10, 21).
Nyilvánvaló, hogy a tisztelet az egyik oka annak, hogy Pál ekképpen nevezi meg az Urat, ez a fajta nyelvhasználat része a keresztény magatartásának, főként a keresztény teológusénak. Ezek az utalások azonban többet fejeznek ki a Tanító iránti tiszteletnél. „Úrként” utalva Jézusra, Pál  magasztalja  a  Feltámadottat,  az  Üdvözítőt,  akiben  feltámadtunk a bűneinkből, és aki által a végső feltámadásban is részünk lesz. Jézus Krisztus feltámadása és a saját feltámadásunk lényeges fontossággal bír Pál életében és teológiájában, mivel Isten megváltási tervének központi elemét képezi (Ef 2:1–6). A feltámadás témája megváltoztatja Pál életről és üdvösségről alkotott teljes szemléletét, s a feltámadás témájának a mi szempontunkból is lényegesnek kell lennie.
Doxológia Pál Efézus 1:3–14 szakaszát a doxológia stílusában írja meg. A teológusok megfigyelték, hogy a keresztény hittudománynak a doxológiával (dicsőítéssel) kell kezdődnie és végződnie, sőt, a teljes keresztény teológiának doxológiának kell lennie. Mivel Pál az első doxológus hittudósok egyike, teológiája nem egy fogalom hideg, tisztán értelmi és semleges kifejtése. Pál nemcsak az akkor megszokott levélíró stílus miatt ír doxológiai hangnemben az efézusiaknak. Amikor írásban rögzíti, hogy kicsoda Isten és mit tett értünk, hogyan nyilvánul meg az Ő szeretete, majd testet öltéséről, haláláról, feltámadásáról értekezik, a tőle áradó örömről, békéről, reménységről és az emberiség Krisztusban megvalósuló, mély átalakulásáról, Pál hosszan megfigyeli, majd leírja e földi és a majdan eljövendő élet legmagasztosabb, ugyanakkor legalapvetőbb csodáit. Ebből az okból kifolyólag amikor ezekről a dolgokról ír efézusi testvéreinek,
nem tudja visszafogni magát: dicsőíteni, imádni kezdi Istent.
Pál számára Isten nem egyszerű fogalom; Isten az Atyánk, a Teremtőnk és az Üdvözítőnk. Isten telve van szeretettel, erővel, hatalommal, igazsággal és kegyelemmel, kész megvédeni és üdvözíteni minket, elárasztani ajándékaival és áldásaival, hogy örvendhessünk az életünknek az Ő országában most és az örökkévalóságban. Hogyan írhatott volna Pál egy ilyen Istenről úgy, hogy ne tört volna fel belőle az örömteljes dicsőítés?
Mennyből jövő áldások Pál kitartóan állítja, hogy a mi Istenünk alapvetően az áldások Istene. Ezek az áldások nem egyszerűen csak anyagi vagy földi áldások, amelyeknek semmi kapcsolatuk a lelki, örök valóságokkal. Isten áldásai a mennyből áradnak ránk. Ezt a gondolatot hangsúlyozva, Pál kiterjeszti az üdvözítés jelenetét. Az üdvözítés nem egy ideiglenes emberi probléma parányi megoldása, jóllehet ezt a szempontot is magába foglalja. Az üdvözítés nemcsak a világ egy adott pontján történik (habár bizonyos értelemben igaz ez az állítás, hiszen Jézus a világegyetem és a Római Birodalom egy bizonyos pontján halt meg). Pál számára az üdvözítés folyamat, amely egyetemes szinten zajlik. Az apostol felemel minket az epouranios magasságaiba, a mennyei világba.
A görög epouranios szónak több értelme van. Egyrészt „lelki”-t, „isteni”-t jelent, a „földi” vagy a „bűnös” ellentéteként (lásd Jn 3:12; Zsid 3:1), másrészt egyetemes, világűrbeli kiterjedésre utal (1Kor 15:40–41). Pál vegyíti az epouranios e két jelentését (1Kor 15:48–49). Efézus 1:3 versében, például, úgy tűnik, lelki valóságra utal: minden lelki áldás Krisztusban van. Ugyanabban a fejezetben viszont a mennyet világűrbeli vidéknek írja le, ami nem a Föld (Ef 1:10). Efézus 1:20-ban Krisztusnak az Atya trónjára való felemeltetése epouranios-áról ír. Levonhatjuk a következtetést: a Pál által leírt menny nem valami neoplatonikus, éteri gömbbe zárt, anyagtalan világ, amelybe szintén anyagtalan, testtelen lelkünk távozik a halálunk után.
Szélesebb bibliai kontextusban a „menny” nagyon gazdag bibliai fogalom. Egyrészt az Isten által teremtett egész világegyetemet jelenti (1Móz 1:1; Zsolt 8:4; 19:2; 2Krón 6:18), annak minden szépségével. Másrészt, a Biblia a „menny” szó egy másik jelentését tárja fel, amely közelebb áll a Pál által az efézusi levélben használt jelentéshez, ahol a mennyet öszszekapcsolja a teremtéssel és az üdvösséggel. Amikor Isten megalkotta a világegyetemet, nem maradt az univerzumon kívül, a Biblia nem karolja fel a deizmus talaján kibontakozó nézeteket. Isten úgy döntött, hogy Teremtőként, Fenntartóként és a világmindenség Királyaként belép az univerzumba (Zsolt 11:4), és személyes kapcsolatot létesít az emberrel, akit a saját képmására alkotott (1Móz 1:26–28). Ez a kapcsolat többféleképpen valósul meg, például Isten mindenütt és mindenkor jelenvaló volta révén (Zsolt 139:7–8), ami lehetővé teszi, hogy bárhol és bármely helyzetben imádkozhatunk Istenhez, valós időben meg fogja hallani kérésünket.
A Szentírás egy másik módot is feltár előttünk, amely által Isten találkozik, kapcsolatot tart fent az univerzum lakosságával. Több bibliai szerző hangsúlyozza, hogy Isten választott magának egy helyet az egekben, ahol megalapította szeretete és igazsága trónusát (Zsolt 103:19–20). Ezen a helyen Isten szüntelenül kinyilatkoztatja látható jelenlétét és kormányzását. Isten arról a helyről küldi áldásait szerető gondviselése által.
 

Trónjánál találkozott az univerzum összes értelmes lényével („Istennek fiai”, Jób 1:6), akik – válaszolva jelenlétére, gondviselésére, szeretetére és igazságos kormányzására – tisztelték és imádták Őt.
A Biblia Isten trónját Isten templomával társítja (Zsolt 11:4; 103:19– 20; vö. 2Móz 25:8–9), ez Isten lakhelye, a menny (2Krón 6:21, 23, 25, 30, 33, 35, 39). Odaszentelődési imájában Salamon Isten templomát Isten mennyei lakhelyével hozza összefüggésbe (lásd 2Krón 6:2, 18, 40– 41). Lucifer a mennyei szentély ellen harcolt, azzal vádolva Istent, hogy hiányzik belőle a szeretet, és igazságtalan a jelleme és a kormányzási módszere. Ez tehát az a trón, ahová felemeltetett Jézus, miután teljességgel kinyilatkoztatta és igazolta Isten szerető és igazságos jellemét.
A Zsidókhoz írt levélben Pál újfent Isten trónjával és a mennyei szentéllyel azonosítja a mennyet: „Fődolog pedig azokra nézve, amiket mondunk, az, hogy olyan Főpapunk van, aki a mennyei Felség királyi székének jobbjára üle, mint a szent helynek és amaz igazi sátornak szolgája, amelyet az Úr és nem ember épített” (Zsid 8:1–2; lásd 1:8; 4:16; 9:23– 25; 12:2, 22–24). Következésképpen, akár a Zsidókhoz írt levélben, Dániel (Dán 7) és Salamon (2Krón 6), később pedig János esetében (Jel 4–5), Pál olvasói figyelmét Isten mennyei lakhelye, a trón és a szentély felé irányítja, ahonnan Isten megáldja népét, ahogy azt eredeti megváltási tervében lefektette.
Szemléltetés
A múltban sokan vesztették életüket áramütés következtében. Az újonnan épített házakat azonban már automata árammegszakító biztosítékkal látják el. Ez a kis szerkezet néhány milliszekundum alatt megszakítja az áramot, ha bármely ingadozást észlel a hálózatban. Például, ha egy gyermek hegyes fémtárgyat dug a csatlakozóba, az automata árammegszakító azonnal megszakítja a ház áramellátását, megmentve a gyermek életét.
Isten értelmes és szabad embereket teremtett, akik választhatták azt is, hogy elutasítják Istent, és bűnt követnek el. A bűn következménye (mint a feszültség alatt lévő villanykábel végének megérintése) a bűnös halálát jelenti. Isten megmondta Ádámnak és Évának, hogy abban a pillanatban, vagy azon a napon, amikor vétkeznek, meg fognak halni (1Móz 2:17). Ennek ellenére nem haltak meg, viszont tudatosult bennük tettük súlya, és megpróbáltak elmenekülni Isten elől (1Móz 3:6–7). Úgy is mondhatnánk, hogy lelki értelemben haltak meg, az ítélet végrehajtását az esetükben hosszú időre kitolták.
Habár érdemes figyelembe venni ezeket a válaszokat, az evangélium – főként ahogy azt Pál az Efézusi levélben magyarázza – összetettebb választ ad a kérdésre, hogy Ádám és Éva miért nem halt meg azonnal a bűn elkövetése után. Pál szerint, még a világ megalapítása előtt (Ef 1:4), Isten egy biztonsági „szerkezetet”, egy „automata árammegszakítót” épített a megváltási tervébe. Amikor az első emberpár bűnbe esett, meg kellett halnia, mivel megérintette a bűn „elszigeteletlen szálát”. Ennek ellenére Ádám és Éva nem halt meg azonnal, mert nyomban működésbe lépett a megváltási terv, melyet Isten még a világ megalapítása előtt kidolgozott. Ez a terv Krisztus volt, és bárki hisz benne és dönt úgy, hogy elrejtőzik benne, megszabadul a bűn hatalmától és következményeitől: a vétkesség érzetétől, az elidegenedéstől és a bűntől.
Alkalmazás
Hogyan szervezhetünk hálaadó istentiszteleteket a személyes életben, a családban és a gyülekezetben? Ezen istentiszteletek témája lehet a megváltási tervért és életünk átalakulásáért kifejezett hálaadás, Krisztusnak a személyes és a gyülekezeti életünkben megnyilatkozó szeretetéért és a bűnbocsánatért mondott köszönet.
Kérd meg csoportod tagjait, hogy gondolkodjanak el a következő kérdésen: Mennyire fennkölt a többiekkel való kommunikációjuk? Más szavakkal: mindennapi szóbeli, írott vagy képi kommunikációjuk hogyan tükrözi, hogy életüket átalakította Isten kegyelme és dicsőített Uruk világnézete, teológiája? Mennyire hatja meg őket a menny örök valósága? Mennyire hasonlít beszélgetéseik tartalma és természete Pál beszédének tartalmához és természetéhez? Kérd meg csoportod tagjait, hogy elemezzék, miként kommunikálnak a családjukkal, barátaikkal, munkatársaikkal és az ismeretlenekkel. Milyen e-maileket írnak, milyen üzeneteket váltanak a különböző internetes közösségi oldalakon? Idézzék fel családjukkal, barátaikkal, munkatársaikkal folytatott beszélgetéseiket! Milyen mértékben van jelen ezekben Krisztus?
Efézus 1:5 versében Pál azt írja, hogy [Isten] „eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő akaratának jó kedve szerint.” Sok keresztény úgy hiszi, hogy e szerint a szöveg szerint az apostol az eleve elrendelés fogalmáról tanít (azaz hogy Isten választása alapján üdvözülünk, és semmit sem tehetünk, amivel megváltoztathatnánk a döntését e tekintetben). Csoportod tagjai hogyan értelmeznék ezt a szöveget (1) predesztinációban hívő keresztény barátaiknak és (2) nem keresztény ismerőseiknek, szomszédaiknak?
Hogyan tehetnének bizonyságot a gyülekezeted tagjai azokon a településeken, ahol nincs adventista jelenlét?