Megbékélés és reménység

E heti tanulmányunk: Példabeszédek 14:12; Róma 8:18; Ef 1:7-10; Ef 3:3-6, 17; Ef 5:27; Kol 1:20-29

Pál folytatja a megbékélés témáját, amit eleven erővel ecsetelt Kol 1:20 versében (lásd a 8. tanulmány csütörtöki részét), érzékeltetve annak kozmikus hatókörét, a folytatás pedig személyes és egyéni lett. Kereszthalála által Jézus mindenkit és mindent megbékéltetett, kiváltképpen az embereket, akik a bűn miatt elidegenedtek az Istennel való élettől, most azonban hit által megbékélhetnek vele.
Az e heti részben az Istennel való egyéni megbékélés folyamatát fogjuk kibontani. Mint a kozmikus szférában, egyéni életünkben is Krisztus halála által történik a megbékélés. Egyéni szinten a kereszt távolról sem passzív szimbólum, hanem aktív valósággá válik, Isten szeretete átformálja az embereket, ahogy hallják az evangéliumot és befogadják Krisztust, a dicsőség reménységét.
Pál beszél a titokról is, „amely el volt rejtve örök időktől fogva és nemzedékek óta” (Kol 1:26, ÚRK). Mi ez a titok, és mi mindent idéz fel az egyes emberek és az egész világmindenség számára? Hogyan kapcsolódik a Pál által szenvedélyesen hirdetett evangéliumhoz?

EGW idézet

A Jelenések könyve Sátánt az „atyafiak vádolója” névvel illeti, „ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi Istenünk előtt” (Jel 12:10). Ez a harc dúl minden lélekért, aki meg lett váltva a gonosz hatalmától, és akinek neve bekerült az élet könyvébe. Sátán családjából sosem kerül valaki úgy Isten családjába, hogy esete ne váltsa ki a gonosz erők ellenkezését. […]
Az ördög kételyekbe sodorja az embereket, hogy veszítsék el Isten iránti bizalmukat és szakadjanak el szeretetétől. Megkísérti, hogy hágják át törvényét, majd saját rabszolgáinak tekintve őket kétségbe vonja Krisztus azon jogát, hogy a kezébe vegye a sorsukat. Tudja, hogy akik kitartóan keresik Istent, hogy megbocsátást és kegyelmet nyerjenek, azok meg is fogják találni, ezért folyton a bűneiket emlegeti, hogy elcsüggessze őket… Álnok és kegyetlen stratégiák által igyekszik elérni, hogy biztos legyen a kárhozatuk.
Ezekre a vádakra az ember nem tud válaszolni. Ott áll Isten előtt szennyes ruhában, megvallva bűneit. De Jézus, a mi Ügyvédünk hatékony védelmet kínál mindazoknak, akik megtérés és hit által Őrá bízzák lelkük védelmét. Kiáll ügyükért, és a vádolót a Golgota erőteljes érveivel győzi le. Mivel Krisztus tökéletes engedelmességet tanúsított Isten törvénye iránt egészen a kereszthalálig, ezért néki adatott minden hatalom mennyen és földön, mely alapján irgalmat és megbékélést kér Atyjától a bűnös ember érdekében. […]
Az Üdvözítő nem fogja megengedni, hogy akár egyetlen lélek is az ellenség uralma alá kerüljön, aki megtérve és hittel könyörög oltalomért. Szava biztosíték számunkra: „Avagy fogja meg erősségemet, kössön békét velem, békét kössön velem!” Ígérete mindenkihez szól:
„Ha az én útaimban jársz, és ha parancsolataimat megtartod: … kiés bejárást engedek néked ez itt állók között.” (Zak 3:7) Isten angyalai jobb és balfelől kísérni fogják már ezen a földön, végül pedig ott állhat majd az Isten trónusát körülvevő angyalok társaságában. – The Faith I Live By, 324. o.

Azzal, hogy Krisztus a tanítványaival együtt vett részt a kenyér és a bor elfogyasztásában, elpecsételte magát Megváltójukként… Mikor elfogadjuk a kenyeret és a bort, amely számunkra Krisztus megtört testét és kiontott vérét jelképezik, akkor képzeletben csatlakozunk a felházban lejátszódott úrvacsorai jelenethez. Gondolatban átmegyünk azon a kerten, amelyet annak a Jézusnak a kínszenvedése szentelt meg, aki elhordozta a világ bűneit. Tanúi leszünk annak a küzdelemnek, amellyel Jézus elnyerte Istennel való megbékéltetésünket. Krisztus úgy mutatkozik meg lelki szemeink előtt, mint akit éppen most és közöttünk feszítettek keresztre.
A megfeszített Megváltóra tekintve még teljesebben fogjuk fel annak az áldozatnak a nagyságát és értelmét, amelyet a mennyei Fenség hozott a világért. Az üdvözítés terve előttünk dicsőül meg, és a Golgota gondolata eleven és szent érzelmeket ébreszt fel bennünk. Szívünkben és ajkunkon Istennek és a Báránynak szóló dicséret zendül. Igen, mert gőg és önimádat nem növekedhet többé a lelkünkben, ha frissen őrizzük a Golgotán lejátszódó események emlékét. – The Faith I Live By, 300. o.

1. Olvassuk el Kol 1:21-22 verseit! Mire utal Pál az elidegenültségről, gonoszságról szólva? Milyen végeredményre számít Krisztus halála következtében (lásd még Ef 5:27)?

Pál mindig is sötét képet festett az emberiségről, mármint a Krisztus igazságától elkülönülő emberről. Ma, közel kétezer évvel később ugyan ki vitathatja ezt? Valaki egyszer úgy fogalmazott, hogy az egyetlen keresztény tanítás, aminek az elfogadásához nem kell hit, az éppen az ember bűnössége. A bűn megjelenésétől fogva Isten lépett fel kezdeményezőként a megbékéltetésünkért, bármennyire rosszak is vagyunk. Eleve azon fáradozott, hogy megoldja a bűn problémáját, noha a megoldást csakis az Ő kereszthalála jelenthette.
Az Édenben mesteri módon megalkotott teremtményét, Ádámot szólította: „Hol vagy” (1Móz 3:9)? Ma is tovább keresi elveszett bárányát – bennünket. Egyenként keres meg. Tökéletes tervet készített, hogy elérjen minket, 1Móz 3:15 ősevangéliumának ígérete szerint ellenségeskedést szerez közöttünk és Sátán között.
Néha annyira bonyolultan, elméleti síkon mutatják be az evangéliumot, mintha a 21. századi életben kevés gyakorlati jelentőséggel bírna, pedig valójában elég egyszerű és érthető.
Az evangélium három részből áll: Az első, hogy képtelenek volnánk magunkat megmenteni, ezért Jézus eljött meghalni a bűneink miatt (lásd Róm 5:6-8). A második, hogy hit által Jézus halálát a sajátunkként elfogadva, megtérve, megkeresztelkedve megigazulunk, és felszabadulunk a bűn kárhoztatása alól (lásd Róm 5:9-11; Róm 6:6-7). A harmadik: mostani életünk annak az eredménye, hogy Krisztushoz tartozunk, tapasztaljuk újjáteremtő hatalmát és Ő bennünk él (lásd 2Kor 5:17-21; Gal 2:20).
Ezek nem feltétlenül különálló lépések vagy események, egyszerre is történhetnek, amint készen állunk rá, hogy az életünkbe fogadjuk Jézust. És mindez naponta megújulhat, amikor minden reggel átadjuk magunkat neki. Függetlenül attól, hogy ki-ki miként tapasztalta Krisztus megváltó munkáját az életében, az alap mindig Jézus halála. Folyton ehhez kell visszatérni.

Amikor önmagunkra, a jellemünkre, a bensőnkre tekintünk, mit mondhatunk, mégis mennyire vagyunk ráutalva a keresztre?

EGW idézet

Krisztus által a megbékélés mellett helyreállítás is történt az emberért. A Kálvária keresztje átívelte a bűn okozta szakadékot. Jézus teljesen megfizette a váltságot, s így a bűnös bűnbocsánatot nyerhet, a törvény igazsága pedig helyreáll. Mindenki Krisztushoz jöhet, és bűnbocsánatot nyerhet, aki hiszi, hogy Ő az engesztelő áldozat. Krisztus érdeme lehetőséget nyitott az Isten és az ember közti érintkezésre. Isten a gyermekének fogadhat engem, én pedig szerető Atyámnak tartva Őt, örvendezhetek benne. Mennyei reményeinket egyedül Krisztusra alapozhatjuk, mert Ő a mi helyettesünk és kezesünk…
Megszegtük Isten törvényét, és a törvény cselekedetei által egy test sem igazulhat meg. Az ember legjobb törekvései is értéktelenek, ha azok saját erőből valók, és nem tudnak eleget tenni az áthágott szent és igaz törvény kívánalmainak. Azonban a Krisztusban való hit által Isten Fia mindenre elegendő igazságáért folyamodhat. Krisztus – emberi természetben – eleget tett a törvény követelményeinek. A bűnös helyett elhordozta a bűn átkát, áldozatot hozott érte, hogy ha valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Az őszinte hit megragadja Krisztus igazságát, és a bűnös győzelemre jut Krisztussal, mert isteni természet részesévé lett, s így életében az isteni és az emberi természet eggyé vált.
A lehetetlent kísérli meg az, aki saját cselekedetei – a törvény betöltése – által próbálja elérni a mennyet. Az ember engedelmesség nélkül nem üdvözülhet, de cselekedetei nem lehetnek saját erejéből valók. Krisztusnak kell munkálnia benne mind az akarást, mind a véghezvitelt, jókedvéből… Mindazt, amit az ember Krisztus nélkül tenni képes, önzés és bűn szennyezi be; ami viszont hit által történik, az elfogadásra talál Istennél. Lelki fejlődésben van részünk akkor, amikor Krisztus érdemein keresztül törekszünk a Menny elérésére. Jézusra, mint hitünk szerzőjére és bevégzőjére tekintve győzelemről győzelemre jutunk, mert Isten kegyelme Krisztus által tette lehetővé teljes megváltásunkat.
Nem tudjuk felbecsülni annak a váltságdíjnak az értékét, amelyet Isten a bukott ember megváltásáért fizetett. Az ilyen csodálatos szeretetet szívünk legjobb és legszentebb odaadásával kellene viszonoznunk. – Isten csodálatos kegyelme, 177. o., június 18.

Az újjászületés által a szív összhangba kerül Istennel és törvényével. E hatalmas változás nyomán a bűnös átment a halálból az életbe; a bűnös szent, a törvényszegő és lázadó pedig engedelmes és hűséges lett. Véget ért a régi, az Istentől elidegenedett élet; megkezdődött az új, a megbékélt élet, a hit és szeretet élete. „A törvénynek igazsága” pedig „beteljesül... bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.” (Róm 8:4) S az ember szívből kiáltja: „Mely igen szeretem a Te törvényedet, egész napestig arról gondolkodom!” (Zsolt 119:97) […]
A törvény nélkül az embernek nincs igazi fogalma Isten tisztaságáról és szentségéről, sem pedig a maga bűnösségéről és tisztátalanságáról. Nem látja be igazán bűnös voltát, és nem érzi a megtérés szükségességét. Az ember megsértette Isten törvényét, és ezért elveszett állapotban van. De mivel nincs elveszett állapotának tudatában, azt sem ismeri fel, hogy szüksége van Krisztus engesztelő vérére. A megváltás reménységét szívének gyökeres megváltozása és életének megújulása nélkül fogadta el. Szép számmal van ilyen felszínes megtérés, és tömegek csatlakoznak az egyházhoz, akik soha nem forrtak össze Krisztussal. – A nagy küzdelem, 468. o.

2. Olvassuk el Kol 1:23 versét! Mit értett Pál azon, hogy „megmaradtok a hitben szilárdan és rendíthetetlenül” (ÚRK)? Lásd még Ef 3:17; Kol 2:5!

A görögben négy külön formája van annak, hogy „ha”, árnyalataiban mindegyik különböző. Kol 1:23 esetében a „ha” arra utal, hogy a feltétel helytálló. Vagyis Pál bátorítja a kolossébelieket, hogy valóban megmaradnak a hitben. Majd nem sokkal később hozzáteszi, hogy már látta hitük és állhatatosságuk bizonyságát (Kol 2:5). A reménységük azonban továbbra is ahhoz a feltételhez kötött, hogy kitartanak a hit útján, amin elindultak.
A kitartás gondolatát hordozza az a görög szó, ami a fordításban „megmaradtok” (Kol 1:23). Utal ez a szó az írástudókra és farizeusokra, akik továbbra is választ követeltek Jézustól, hogy mi legyen a házasságtörésen kapott nővel (Jn 8:7); vagy amikor Péter tovább kopogtatott az ajtón, miután Rodé megismerte ugyan a hangját, mégsem nyitott ajtót neki, hanem beszaladt, hogy elmondja a többieknek (ApCsel 12:16). Pál is használta ezt a szót, amikor bátorította Timóteust, hogy maradjon hű a tőle kapott tanbeli és gyakorlati útmutatásokhoz (1Tim 4:16). A most tárgyalt részben szintén hasonló az értelme, de itt általánosságban szól a hívőkhöz.
Amint a következő heti tanulmányban látni fogjuk, az foglalkoztatta Pált, hogy a kolossébeliek nehogy elhajoljanak az üdvösség emberi elgondolásai felé, hanem továbbra is ragaszkodjanak az evangélium kínálta reménységhez (lásd pl. Kol 2:8, 20-22). Az „alaposan” vagy „szilárdan” (RÚF, ÚRK) arra utal, hogy Isten Igéje hitük és szeretetük szilárd alapja (lásd Mt 7:25; Ef 2:20; Ef 3:17).
Ezzel kapcsolatos az a görög szó, ami a fordításban „erősen” vagy
„rendíthetetlenül” (ÚRK). Előfordul még 1Kor 15:58 versében is: „Erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.”
Sokan azt hiszik, hogy aki egyszer üdvösségre jut, annak az üdvössége már örökre biztos. Pál azonban egészen mást mond.

Tapasztalatod szerint mennyire fontos folyamatosan gyakorolni a hitet? Vagyis miért kell mindig tudatosan azt választanod? Mi történik, ha nem így teszel?

EGW idézet

Isten azt szeretné, hogy bízzunk benne, és örüljünk jóságának. Nap mint nap felkínálja ajándékait, nekünk csak szemünk kell, hogy legyen, és értelmünk, hogy felfogjuk Őt. Bármilyen nagy és dicsőséges is a teljes és tökéletes szabadulás a gonosztól, amit majd elnyerünk a mennyben, nem kell mindent a végső szabadítás napjára halogatni. Isten már most szabadulást hozhat az életünkbe. Naponta táplálnunk kell a Megváltó jelenlétébe vetett hitet. Felettünk álló hatalomban bízva, a láthatatlan támogatásba és a szükségben levők esedezésére váró erőbe vetett hittel bízhatunk mind a felhős, mind pedig a napfényes napokon, s dicsőíthetjük énekünkkel az Ő szeretetének jelenlétét. Most kell az Isten Fiában vetett hit által élnünk.
A keresztény ember élete a szomorúság és az öröm, a csalódás és a reménykedés, a félelem és a bizalom furcsa egyvelege. Mély elégedetlenséget érez önmagával szemben, miközben azt tapasztalja, hogy szívét felzaklatják a szinte mindent túlélő szenvedélyek, ezt követően pedig megjelenik a lelkiismeretfurdalás, a szomorúság és a megtérés, amelyeket azonban mélységes békesség és öröm követ, mivel tudja, hogy miközben a hite belekapaszkodik az Isten Igéjében felfedezett ígéretekbe, a hosszútűrő Üdvözítő megbocsátó szeretetében részesül. Ezért igyekszik beengedni az életébe és beleszőni jellemébe a Megváltót.
Az Isten jóságával kapcsolatos eme felfedezések késztetik arra a lelket, hogy megalázkodjon és hálatelten felkiáltson: „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” (Gal 2:20) Van okunk a vigaszra. A külső megpróbáltatások nyomást gyakorolhatnak annak lelkére, akiben Jézus lakozik. De forduljunk Őhozzá azért a vigasztalásért, amit felkínált Igéjében. A reménység és vigasztalás földi forrásai látszólag kiapadhatnak, de a mennyei források, amelyek táplálják Isten folyóját, azok sosem száradnak ki. Isten azt szeretné, hogy forduljatok el a nehézségektől, és tekintsetek rá lelketek és testetek Urára. Szereti a lelketeket és ismeri annak értékét. Ő az igazi Szőlőtő, mi pedig a szőlővesszők. Csak úgy teszünk szert lelki táplálékra, ha Jézushoz, az emberi lélek Életadójához folyamodunk. – This Day with God, 62. o., február 23.

Csak Isten kegyelmének befolyása fogja arra késztetni az embereket, hogy álljanak az önfeláldozás nemes oldalára. Isten ügyét semmiképp sem szabad akadályozni. „Térjetek Istenhez” – hangozzék mindenütt a világon. Isten ingyen kínálta fel ajándékait, a Napot és az esőt, hogy a növényzet szépen növekedhessen, és Ő elvárja minden hűséges szolgájától, hogy tanúsítson nagylelkűséget az igazság ügyéért. Most kell dolgoznunk úgy, ahogy korábban soha, hogy az evangélium, ami nem más, mint Isten hatalma az üdvösségre, eljusson mindenhová a világon. Azok pedig, akik megtértek, önfeláldozásuk által olyan eszközökké váljanak, akik adományaikkal járulnak hozzá, hogy legyen ennivaló az Úr tárházában. – This Day with God, 347. o., december 4.

3. Olvassuk el Kol 1:24-25 verseit! Mit mond Pál a Krisztusért vállalt szenvedéseiről?

Pál háziőrizetben volt Rómában, amikor a kolossébelieknek írt, de valószínűleg az fájt neki a legjobban, hogy nem dolgozhatott olyan intenzíven, a településeket sorra látogatva, házról házra járva, mint ahogy korábban tette (ApCsel 20:20). A megpróbáltatások, amelyekre már Krisztus is figyelmeztetett (Mt 24:9; Jn 16:33), „nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik” (Róm 8:18). Ez a teljesebb kép. Pál a Filippiben élő hívőknek megírta, most pedig a kolossébelieknek is megerősíti, hogy örül a szenvedéseinek, mivel ez is a javukat szolgálja (Kol 1:24).
Az apostol fogságban van, igaz, „de az Istennek beszéde nincs bilincsbe verve” (2Tim 2:9). Ebből a fogságából írt Filippibe, Efézusba és Filemonnak is. Szabadulása után Isten arra ihlette, hogy 1Timóteus és Titusz leveleit is megírja, amelyek fontos tanulságokat tartalmaznak. Majd pedig az utolsó római fogságából, a börtönből írta 2Timóteus levelét. Röviden tehát: az utolsó években Pálnak lehetősége volt megírni az Újszövetség jelentős részét, ezek között valószínűleg A zsidókhoz írt levelet is.
Isten eredeti tervében mindez benne volt, sőt még több is. Általában
„sáfárságnak” fordítják a görög oikonomia szót, amit Kol 1:25 versében
használ Pál. Ez korlátozott értelemben véve (lásd pl. 1Tim 1:4) arra utal,
„ahogyan Isten elrendel dolgokat” (Luke Timothy Johnson: The First and Second Letters to Timothy. New York, 2001, Doubleday, 164. o.). Ebbe beletartozik Pál apostolsága is. Tágabb értelemben azonban idevág minden, amit az isteni gondviselés tett a megváltási tervet követve. Pál és a többi apostol, sőt az ószövetségi próféták (Ef 2:20; Ef 3:5), köztük Mózes szolgálatának is be kellett töltenie „az Isten Igéjét” (Kol 1:25), az isteni terv részeként.
Holnap még részletesebben foglalkozunk majd ezzel a témával, de itt érdemes megjegyezni, hogy a saját szolgálatát Pál egy kis résznek tekintette abban a sokkal nagyobb, messze ható isteni tervben, ami elindult már „e világ alapítása óta” (Mt 13:35; Ef 1:4).

Gondoljunk a saját életünkre! Vajon kisebb-nagyobb döntéseink hogyan illeszkednek bele Isten nagy tervébe? Meg tudjuk most állapítani, hogy egyegy döntés valóban „kicsi”? Hogyan jelentkezhetnek nagyobb elágazásai, amelyek csak később válnak nyilvánvalóvá?

EGW idézet

A bűn gyökere az önzés. Lucifer, az oltalmazó kerub első kívánt lenni a mennyben. Kezébe akarta ragadni a mennyei lények feletti hatalmat, hogy elfordítsa őket Teremtőjüktől, és a maga számára nyerje meg hódolatukat. Ezért hamis színben tüntette fel Istent: azzal vádolta, hogy öndicsőítésre vágyik. A Teremtőt – aki maga a szeretet – Lucifer a saját gonosz tulajdonságaival akarta felruházni. Így csapta be az angyalokat, és így vezette félre az embereket is. Rávette őket arra, hogy kételkedjenek Isten szavában, és ne bízzanak jóságában. Mivel Isten az igazságszolgáltatás és a félelmetes fenség Istene, Sátán azon mesterkedett, hogy szigorúnak és kérlelhetetlennek lássák. Így vonta az embereket a maga oldalára Isten elleni lázadásában; és a világra ráborult a szomorúság éjszakája.
A hamis istenismeret homálya ülte meg a Földet. Hogy a sötét árnyat eloszlassa a fény, és a világ visszatérjen Istenhez, meg kell törni Sátán megtévesztő hatalmát. Ehhez nem lehet kényszert alkalmazni. Az erőszak ellenkezik Isten kormányzatának elveivel. Isten csak szeretetből fakadó szolgálatot kíván, a szeretetet pedig nem lehet megparancsolni, nem lehet erőszakkal, tekintéllyel kikényszeríteni. Szeretetet csak szeretet ébreszthet. Istent ismerni annyit jelent, mint szeretni Őt. Be kell mutatni jellemét, mint Sátán jellemének ellentétét.
 
Ezt pedig az egész világmindenségben csak egyetlen lény tehette meg. Csak az mutathatta be Isten szeretetét, aki ismerte annak magasságát és mélységét. Az Igazság Napjának kell felragyognia a világ sötét éje felett, „és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt” (Mal 4:2).
Megváltásunk terve nem Ádám bukása után – mint utólagos megoldás – jött létre. A megváltás terve „ama titoknak kijelentése” volt,
„mely örök időtől fogva el volt hallgatva” (Róm 16:25). A megváltás terve azokat az elveket tárta fel, amelyek Isten trónjának alappillérei voltak öröktől fogva. Isten és Krisztus kezdettől tudtak Sátán hitehagyásáról, és arról, hogy az ember is bűnbe esik a lázadó megtévesztő befolyása következtében. Nem Isten akarta a bűnt, de látta előre, hogy lesz, és gondoskodott ennek a rettenetes veszedelemnek a legyőzéséről.
Mivel Jézus lejött a földre és köztünk élt, tudjuk, hogy Isten ismeri megpróbáltatásainkat, és együtt érez velünk fájdalmainkban. Ádám minden leszármazottja tudatában lehet annak, hogy Teremtőnk a bűnösök barátja. Minden kegyelmet hirdető tanítás, minden örömről szóló ígéret, minden szeretetből fakadó cselekedet, a Megváltó földi életének egész isteni vonzereje azt hirdeti, hogy „velünk az Isten” (Mt 1:23). – Krisztusi élet, 23. o., január 9.

4. Olvassuk el Kol 1:26-27 verseit! Pál kétszer is említi a „titkot”. Milyen titokról van itt szó?

Másutt Pál utal „Isten titkos” bölcsességére, ez az örök szándéka, amit
„öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre” (1Kor 2:7, ÚRK), és a megváltási terv által nyilatkoztatott ki. Péter elmondja, hogy ezt várták a próféták, és „angyalok vágyakoznak betekinteni” ebbe (1Pt 1:10-12). Isten már „a világ megalapítása előtt” (1Pt 1:20) eltervezte, de „örök időkön át kimondatlan maradt” (Róm 16:25, RÚF). Azonban Krisztus élete, halála és feltámadása által lehullott a lepel erről a titokról (2Kor 3:14).

5. Hogyan világítják meg a megváltási terv különböző oldalait az Isten titkával kapcsolatos szakaszok?
Ef 1:7-10 

Ef 3:36 

Végül majd égenföldön minden újból teljes egységben lesz Krisztusban. Ez Krisztus imájának fókusza János 17. fejezetében. Titok volt, hogyan is fog ez megtörténni, de már kinyilatkoztatta az evangélium.
Miért szeret Isten bennünket annyira, hogy az üdvösségünkért odaadta a menny drága kincsét, Jézust? Ezt a kérdést az örökkévalóságon át tanulmányozni fogjuk. Annyit azonban tudunk, hogy Krisztus „azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt” (2Kor 5:15, ÚRK). Ennek következtében mindenki – zsidók és pogányok egyaránt –, aki hisz Jézusban, részesedik Isten ígéreteiben az evangélium által, mind összetartoznak egy testben, az egyházban.
A „bennetek van Krisztus” (Kol 1:27, ÚRK) kifejezés arra utal, hogy hit által a szívünkben lakozik (Ef 3:17; vö. Gal 2:20). A Krisztussal való lelki egységnek köszönhetően a hívők már most „a mennyekben” lehetnek (Ef 2:6), megízlelve „a jövendő világnak erőit” (Zsid 6:5). Mivel Krisztus jelen van az életünkben, máris elkezd egységbe vonni bennünket a menynyel. A hívők szívében munkálkodó evangélium „alkalmasakká tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban” (Kol 1:12).

EGW idézet

A megváltás nagy terve eredményeképpen a világ teljes mértékben visszakerül Isten kezébe. Mindaz, ami a bűn által elveszett, az eredeti formájában áll helyre. Isten nemcsak az embert, hanem a Földet is megváltja, hogy ez legyen örökkévaló lakhelye az engedelmeseknek. Sátán hatezer éve küzd azért, hogy a Földet a birtokában tartsa. Most mégis Istennek a Föld teremtésénél kifejezett eredeti terve valósul meg. „De a magasságos egeknek szentjei veszik majd az országot, és bírják az országot örökké és örökkön örökké.” (Dán 7:18)
„Napkelettől fogva napnyugatig dicsértessék az Úr neve!” (Zsolt 113:3) „Minden végzése tökéletes… Megingathatatlanok örökké és mindvégig.” (111:7–8) Azokat a szent törvényeket, amelyeket Sátán gyűlölt, és igyekezett megsemmisíteni, a bűntelen világegyetem mindenütt megbecsüli.
Krisztus megváltói munkája igazságot szolgáltat Isten uralmának. Megtudja a világ, hogy a Mindenható a szeretet Istene. Sátán vádjai alaptalanoknak bizonyulnak; a jelleméről lehullik a lepel. A lázadás soha többé nem ismétlődhet meg. Bűn soha többé nem hatolhat be a világegyetembe. A hitehagyás ellen mindenki örökre biztosítva van. Az önfeláldozó szeretet eltéphetetlen kötelékkel egyesíti a Föld és a Menny lakóit Teremtőjükkel.
A megváltás munkája befejeződik. Ahol eláradt a bűn, ott Isten kegyelme még bőségesebb lesz. A földet – amit Sátán magának igényel – Isten nemcsak megváltja, hanem meg is dicsőíti. A mi kis világunk, amely a bűn átka miatt az egyetlen sötét folt az Ő dicső teremtésén, a világegyetem minden más világát felülmúló megbecsülésben részesül. Itt, ahol Isten Fia emberi testben sátorozott, ahol a dicsőség Királya élt, szenvedett és meghalt, amikor mindent megújít, itt lesz
„Isten sátora az emberekkel [...], és velük lakozik, és azok az ő népe lesznek, és maga Isten lesz velük, az ő Istenük” (Jel 21:3). A megváltottak pedig a végtelen korszakokon át – miközben az Úr világosságában járnak – dicsőíteni fogják Őt kimondhatatlan ajándékáért, aki Immánuel, „VELÜNK AZ ISTEN!” – Isten csodálatos kegyelme, 370. o., december 28.

Isten egyházának – a szőlőskert őrének – ma különlegesen értékesek azok a tanácsok és intések, amelyeket Isten a próféták által adott, világossá téve örökkévaló szándékát az emberiséggel. – Próféták és királyok, 22. o.

 

6. Olvassuk el Kol 1:28-29 verseit! Mi áll Pál figyelmének a homlokterében? Miért ismétli meg háromszor is azt, hogy „minden ember”?

Pál prédikálásának középpontja a megfeszített Krisztus (1Kor 1:23). Ef 5:27 szerint az Krisztus áldozatának a célja, „hogy majd dicsőségben maga elé állítsa az egyházat úgy, hogy ne legyen rajta szennyfolt vagy ránc vagy valami hasonló, hanem hogy legyen szent és feddhetetlen” (ÚRK). Pál evangéliumhirdetésének a célja tehát az, „hogy minden embert tökéletessé tegyünk Krisztus Jézusban” (Kol 1:28, ÚRK), amit tanítással és figyelmeztetéssel végzett. Tanította a keresztény tanok és szokások különböző pontjait (2Thessz 2:15; 1Tim 4:11; 1Tim 5:7; Tit 1:9), illetve figyelmeztetett az evangélium elutasításának következményeire és a hamis tanítók veszélyére (ApCsel 20:29-31; Róm 16:17).
Úgy válunk érett kereszténnyé, ha elfogadjuk a tanításokat és hallgatunk a Szentírás figyelmeztetéseire. Az érettség jelentős fogalom. Egy kisbaba szülei örülnek minden fontos mérföldkőnek: amikor kiejti első szavait, megtanul járni, olvasni. Melyik szülő nem ijedne meg, ha a gyereke még évek múlva sem tudna járni vagy beszélni? Normális, elvárt a növekedés és a fejlődés. Ugyanez igaz a keresztény életre is. A „tökéletesnek” fordított görög szó (teleiosz) jelenti még azt is, hogy „teljes”, „érett”. A keresztény fejlődés folyamatában komolyan tudatosul bennünk Isten törvényének mélysége, hogy „a te parancsolatodnak nincs határa” (Zsolt 119:96), „és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait” (Zsid 4:12).
Azonban óvatosnak kell lennünk, ezért használta Pál az „intve” szót (Kol 1:28, ÚRK). „Van olyan út, mely helyesnek látszik… és vége a halálra menő út” (Péld 14:12). A lelki ítélőképesség abból fakad, ha a Lélek vezetését követve megismerjük Isten Igéjét. A hamis tanításokban általában van némi igazság, de vagy hozzátesznek ahhoz, amit a Biblia mond, vagy elvesznek belőle (lásd Ézs 8:20). Az utóbbi gyakran sikerrel jár. Talán nem vezet nyíltan Isten kijelentésének kétségbe vonásához, de megkérdőjelezi, hogy valóban lehetségese vagy alkalmazhatóe napjainkban, amit Isten kijelentett. Az igaz és hamis tanítások megkülönböztetése kérdésében okosnak kell lennünk, mint a kígyók és szelídnek, mint a galambok.

Mit jelent az, hogy „tökéletesnek állassunk elő a Krisztus Jézusban” (Kol 1:28)? Hogyan segít ezt megérteni, ha felmérjük, mit tett értünk Krisztus a kereszten?

EGW idézet

Isten törvénye a jellegénél fogva változhatatlan. Alkotója akaratát és jellemét nyilatkoztatja ki. Isten a szeretet, és törvénye is a szeretet. A törvény két nagy elve az Isten iránti szeretet és az ember iránti szeretet... Isten jelleme az igazság és az igazságosság; ilyen a törvénye is...
Kezdetben Isten az embert a maga képmására teremtette. Az ember tökéletes összhangban élt a természettel és Isten törvényével. Az igazságosság elvei a szívébe voltak írva. A bűn azonban elidegenítette Alkotójától. Már nem tükrözte Isten képmását. Szíve harcban állt Isten törvényének elveivel... De „úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta”, hogy az ember megbékélhessen Istennel, és Krisztus érdemei által újra összhangba kerüljön AlkotójávaI.
 
Az emberi szívnek Isten kegyelme által meg kell újulnia; felülről új életet kell kapnia. Ez a változás az újjászületés...
Az első lépés az Istennel való megbékéléshez: a bűn belátása.
„A bűn ismerete a törvény által vagyon.” (Róm 3:20) Hogy a bűnös felismerje bűnösségét, a jellemét Isten mércéjével, az igazság nagyszerű zsinórmértékével kell megmérnie. A törvény tükör, amely megmutatja, milyen tökéletes az igaz jellem; elfogadása képessé teszi az embert arra, hogy a saját jellemében meglássa a hibákat. A törvény rámutat az ember bűnére... Kijelenti, hogy a törvényszegő osztályrésze a halál. A bűnöst csak Krisztus evangéliuma szabadíthatja meg a bűn szennyétől és a kárhozattól. Meg kell bánnia bűnét Isten előtt, akinek a törvényét áthágta; hinnie kell Krisztusban és engesztelő áldozatában…
Az újjászületés által a szív összhangba kerül Istennel és törvényével. E hatalmas változás nyomán a bűnös átment a halálból az életbe; a bűnös szent, a törvényszegő és lázadó pedig engedelmes és hűséges lett…
Krisztus követőinek hasonlóvá kell válniuk Őhozzá. Isten kegyelme által olyan jellemet kell kiformálniuk, amely összhangban van a törvény szent elveivel. Ez a Biblia tanítása a megszentelődésről. – Isten csodálatos kegyelme, 20. o., január 12.

Isten csodálatos kegyelme, „Isten igazságának védelmezése” című fejezet (373. o., december 31.); Isten fiai és leányai, „A hit védelmezői” című fejezet (269. o., szeptember 19.)

„Mivel bűnösök vagyunk, és nélkülözzük a szentséget, nem vagyunk képesek a törvénynek teljesen engedelmeskedni. Krisztus azonban a segítségünkre jött… Ha átadjuk magunkat neki, és Üdvözítőnkül fogadjuk el, életünk bármilyen bűnös volt is, érdemeiért igaznak számít. Krisztus jelleme lép a miénk helyébe, és Isten kegyelmébe fogad bennünket, mintha sohasem vétkeztünk volna.
Sőt mi több, Krisztus átalakítja a szívünket, és hit által bennünk lakozik. Hit által kell a Krisztussal való összeköttetést fenntartanunk, és akaratunkat neki napról napra alárendelnünk. Amíg így teszünk, Ő munkálja bennünk az akarást és a cselekvést, jó kedvéből…
Semmink sincs, amivel dicsekedhetnénk; nincs okunk tehát a büszkeségre. Reménységünk egyedüli alapját a Krisztustól ajándékba kapott igazság képezi, amely az Ő Lelke által bennünk és általunk munkálkodik” (Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely, 47. o.).
„A világosság, amelyet kaptam, erőteljes volt: sokan eltávoznak közülünk, »csalárd lelkekre és ördögi tanításokra figyelmezvén«. Az Úr azt kívánja, hogy mindenki, aki azt állítja, hogy hiszi az igazságot, tudja is, értse is, hogy mi az igazság” (Ellen G. White: Evangelizálás. Budapest, 2007, Advent Irodalmi Műhely, Felfedezések Alapítvány, 250. o.).

Naponkénti tanulmányozásra:

1Királyok 14

1Királyok 15

1Királyok 16

1Királyok 17

1Királyok 18

1Királyok 19

1Királyok 20;

Ellen G. White: Étrendi és táplálkozási tanácsok, a teljes 5. fejezet („Az emésztés élettana”)

1. Mi volt folyton Roboám és Jeroboám között?

2. Kiket űzött ki az országból Asa?

3. Illés kérésére kihez kellett fordulnia a népnek?

4. Hány királlyal ivott és részegedett le Benhadád a sátorokban?

5. Milyen hatása van annak, ha az ember túl sokféle ételt fogyaszt egy étkezésnél?

Általános áttekintés

Kolossébeliekhez írt levelében Pál azt tanítja nekünk, hogy mindenünk megvan Krisztusban. Jézus a mi Teremtőnk és Megváltónk. Az apostol ezt a gondolatot azzal a módszerrel fejti ki, hogy olyan titulusokat tulajdonít az Úr Jézusnak, amelyek feltárják, hogy mit tett értünk: Jézus az egyház Feje, a Kezdet és az Elsőszülött a halottak közül, Aki mindenben elsőbbséghez vezet (Kol 1:18). Pál azt is elmondja, hogy „tetszett az Atyának, hogy Ő benne lakozzék az egész teljesség” (Kol 1:19). Más szavakkal: megerősíti, hogy Jézus Isten. Egyszerűbben fogalmazva: az Úr Jézus azért cselekszik úgy, ahogy, mert Az, Aki. Mivel teljes mértékben Isten, hatalma van teremteni és megváltani.
Kolossé 1:19–20 verseiben Pál azt sugallja, hogy Isten két dolgot kívánt: (1) hogy az Ő teljessége Krisztusban lakozzon, és (2) Krisztuson keresztül mindenek megbékéljenek Vele. Ez a két gondolat jelzi, hogy Jézus isteni státusza és békítő munkája elválaszthatatlan egymástól.
Ezen a héten a következő három témával foglalkozunk: (1) Isten tette meg az első lépést, hogy kibékítsen minket Önmagával. Ennek érdekében leküldte az Úr Jézust a földre, hogy visszahozza az emberiséget Őhozzá. Válaszul azonban nekünk „alaposan és erősen” meg kell maradnunk a hitben, és nem szabad eltávolodnunk „az evangélium reménységétől” (Kol 1:23). (2) Krisztusért végzett munkánkban tartsuk szem előtt, hogy mi csak az Ő eszközei vagyunk egy sokkal nagyobb isteni tervben.
(3) Az evangélium ereje arra késztet minket, hogy Krisztusban éretté
váljunk az üdvösségre.

Magyarázat

„A Barrett házaspár annyira ellenezte Elizabeth nevű lánya Robert Barretttel való házasságát, hogy megfosztotta örökségétől. Elizabeth szinte minden héten szeretetteljes leveleket írt szüleinek, békülést kérve tőlük, de ők sosem válaszoltak. Tíz évnyi levelezés után Elizabeth egy nagy dobozt kapott postai küldeményben. Kinyitotta. Csalódottan és fájdalommal vette tudomásul, hogy a dobozban ott volt – kibontatlanul – az összes levele, amit a szüleinek írt.
Ma ezeket a szeretetteljes leveleket a klasszikus angol irodalom leg
szebbjei közt tartják számon. Ha Elizabeth szülei megnyitottak és elolvastak volna közülük akár csak néhányat is, a kibékülés lehetséges lett volna. A Biblia Isten megbékélést kérő levele hozzánk. Nyissuk meg és olvassuk gyakran és figyelmesen!” (Michael P. Green: 1500 Illustrations for Biblical Preaching, 2000, 297. o.)

Megbékélés, hit, remény 

A Biblia egyértelműen kijelenti, hogy Isten kezdeményezte az emberiséggel való megbékélés folyamatát. Amikor ősszüleink bűnbe estek, Isten eljött az Édenkertbe, és megkereste őket (1Móz 3:9). Pál azt írja, hogy „mikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel az Ő Fiának halála által” (Róm 5:10). Ez a tanítás Pál Kolossébeliekhez írt levele 1:21–22 verseiben kifejezett érzését tükrözi. Érdemes megjegyezni, hogy Isten kezdeményezése a megbékélés megvalósítására Róma 5:5–11 szakaszának fő témája, amint az az alábbi táblázatból is kitűnik.

Róma 5:6	„mikor még erőtlenek valánk,	Krisztus a maga idejében meghalt a gonoszokért.”
Róma 5:8	„mikor még bűnösök voltunk,	Krisztus érettünk meghalt.”
Róma 5:10	„mikor ellenségei voltunk,	megbékéltünk Istennel az Ő Fiának halála által.”

A 6., 8. és 10. vers között szoros párhuzam van (ld. Ef 2:4–5). Amikor még erőtlenek, bűnösök és ellenségek voltunk, Krisztus meghalt értünk, hogy kibékítsen minket Istennel. Pál másutt is foglalkozik ezzel a témával, kis eltérésekkel:

Igehely	Főszereplő	Cselekedet	A cselekedet tárgya	Kedvezményezett	Közvetítő szereplő
2Korinthus 5:18	Isten	„megbékéltetett”	minket	magával	Krisztus által
2Korinthus 5:19	Isten	„megbékéltette”	a világot	magával	Krisztusban
Kolossé 1:20	Isten	„békéltessen meg”	mindent	magával	Az Ő keresztjének vére által
Efézus 2:4–5	Isten	„minket szeretett”	minket		Együtt a Krisztussal

Isten mindig a megbékélési folyamat Főszereplője és Kezdeményezője. Galácia 4:4–5 versében Pál az örökbefogadás nyelvezetét használja, így utal Isten kezdeményezésére, melynek célja, hogy megbékítsen minket Önmagával. Ahogy János is ékesszólóan megfogalmazta: „Mi szeressük Őt, mert Ő előbb szeretett minket” (1Jn 4:19). A megbékélés Krisztus halála által válik lehetővé (Róm 5:6; 2Kor 5:21; Kol 1:20; Ef 2:13, 16 stb.), és az eredménye: békességes élet Istennel (Ef 2:14–19). Mivel örökbe fogadott minket (Róm 8:15; Gal 3:26; Gal 4:4–6; 1Jn 3:1–2), új státuszunk – amelyet Krisztusba vetett hitünk révén nyertünk el – hozzáférést biztosít számunkra Istenhez (Róm 5:2; Ef 2:18; Ef 3:12; Zsidó 10:19–22).
Isten kezdeményezésére válaszul arra vagyunk elhívva, hogy a hitben megalapozottak és erősek maradjunk, és ne térjünk el „az evangélium reménységétől” (Kol 1:23). A hit és a remény olyan keresztény erény, amely kéz a kézben jár egymással (1Kor 13:13; Gal 5:5; 1Thessz 1:3; 1Thessz 5:8; 1Pt 1:21). Üdvösségünk érdekében Istenbe és nem emberi megvalósításokba vetjük bizalmunkat és reményünket (1Pt 1:21).

Eszközök egy sokkal nagyobb tervben

Pál így fogalmaz Kolossé 1:25ben: „Amelynek lettem én szolgájává az Isten sáfársága szerint, amelyet nékem adott ti rátok nézve, hogy betöltsem az Isten Igéjét.” Pál tudta, hogy munkája nem öncélú, ő csupán egy eszköz egy sokkal nagyobb tervben, különben hogyan tudott volna örülni, miközben szenvedett (Kol 1:24)? Csak azok tudnak örülni a szenvedés ellenére, akik megértik, hogy a földi nehézségek múló fájdalmak:
„Pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk” (2Kor 4:17). Isten Igéjének beteljesülése összefüggésben van a titokkal, „mely el vala rejtve ősidők óta és nemzetségek óta, most pedig megjelentetett az Ő szentjeinek” (Kol 1:26). Pál megértette, hogy ő egy nála sokkal nagyobb dráma szereplője.
Isten az évszázadok során sok embert hívott el, hogy szerepet vállaljon az üdvösség történetében, és hozzájáruljon örök terve beteljesítéséhez. József eleinte nem értette, hogy Isten az eseményeket úgy irányította, hogy életben tartsa a népet, amelynek körébe eljön majd a megígért Messiás. Isten mindent ebbe az irányba terelt. Az Egyiptomba vezető úton „József egy ideig a bánat és a kétségbeesés hatalmába került, de a Gondviselésnek köszönhetően éppen ez a tapasztalat lett áldás a számára. Néhány óra alatt megtanulta, amit évek hosszú sora alatt sem tudott volna megtanulni” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, 213. o., a szerző kiemelése). Végül az évek megtanították Józsefnek,
 
hogy Isten mindent úgy irányít, „hogy sok nép életét megtartsa” (1Móz 50:20).
Mit lehet mondani a többi bibliai szereplőről? Annyira sokan vannak, hogy lehetetlen mindenikükről beszélni (ld. Zsid 11). Vegyük például Ruthot. A bibliai narráció szélesebb kontextusában Ruth története megérteti velünk, hogy Isten akkor is cselekszik, amikor látszólag nem avatkozik az eseményekbe. Ruth fontos szerepet játszott az üdvtörténetben, hiszen ő lett Dávidnak, Izrael királyának a dédanyja (Ruth 4:13, 21–22), tehát egy sokkal átfogóbb történet szereplője volt. Isten szövetséget kötött Dáviddal, és megígérte neki, hogy utóddal áldja meg, és megerősíti „az ő királyságának trónját mindörökké” (2Sám 7:12–13). Ez az ígéret végül Jézusban, Dávid eszkatológiai Fiában teljesedett be (Mt 1:1). Isten minden földi eseményt Jézus Krisztusban megvalósuló örök tervének beteljesülése felé irányít. Ez a terv az a titok, amely eddig rejtve volt, de most már kinyilatkoztatott mindenki számára (Kol 1:26).

Éretté válás Krisztusban

Keresztényekként arra vagyunk elhíva, hogy Isten Igéjébe vetett hitünk és annak gyakorlati alkalmazása által lelkiekben felnőttekké váljunk. Pál megmutatta: az evangélium célja az, „hogy minden embert tökéletesnek állassunk elő a Krisztus Jézusban” (Kol 1:28). Isten azt akarja, hogy lelkiekben növekedjünk, miközben Krisztus második eljövetelére készülünk, tudván, „hogy aki elkezdette bennünk a jó dolgot, elvégzi a Krisztus Jézusnak napjáig” (Fil 1:6).
A lelki növekedés legalább három szempontot foglal magában. Elsősorban, növekednünk kell a hitben. Pál korinthusiaknak írt második levelében egyértelműen kijelentette: elvárja tőlük, hogy növekedjenek a hitben (2Kor 10:15). 2Thesszalonika 1:3 versében hálát ad Istennek, hogy a helybéliek hite „felettébb megnövekedék”. Másodsorban, fejlődnünk kell az ismeretben. Péter arra int minket, hogy „növekedjünk a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében” (2Pt 3:18; ld. még 2Pt 1:3). Hasonlóképpen Pál is arra buzdítja a kolossébelieket, hogy járjanak „méltóan az Úrhoz”, és növekedjenek
„Isten megismerésében” (Kol 1:10). Harmadsorban, növekednünk kell a szeretetben is. Pál ezt írja 1Thesszalonika 3:12ben: „Titeket pedig gyarapítson az Úr, és tegyen bőségesekké az egymás iránt és mindenki iránt való szeretetben, amilyenek vagyunk mi is ti irántatok” (ld. Fil 1:9). Nyilvánvaló, hogy a lelki növekedés Isten bennünk végzett munkájának eredménye. A hívőktől elvárja Isten, hogy lelkiekben váljanak érettekké, és „nevekedjenek az Isten szerint való nevekedéssel” (Kol 2:19; ld. Fil 1:6; 1Kor 3:6–7; 2Kor 9:10).

Alkalmazás

Beszélgessetek az alábbi gondolatok kapcsán, majd válaszoljatok a csoportban az Alkalmazás végén található kérdésekre!
Rendkívül bátorító tudni, hogy Isten az, aki kezdeményezi a megváltásunkat. Ha Ő nem tette volna meg az első lépést, vajon képesek lettünk volna saját erőből közel kerülni Hozzá? Természetesen nem! William Tozer meggyőzően fogalmaz erre vonatkozóan: „Mielőtt az ember Istent keresné, Isten már elindult az ember felé” (A. W. Tozer, W. L. Seaver: Prayer: Communing with God in Everything – Collected Insights from A. W. Tozer, 2016, 238. o.).
A Bibliából tudjuk, hogy Isten volt a kezdeményező, és nemcsak kozmikus szinten, az egyetlen elveszett bárány – bolygónk, a Föld – megkeresésével, hanem személyes szinten is. Végül is nem ezt tette Jézus a kútnál a samaritánus asszonnyal (Jn 4:1-42), Nátánáellel (Jn 1:48) és sok más emberrel?
Bár Isten kezdeményezi a megváltásunkat, nem szabad elfelejtenünk, hogy elvárja tőlünk: viszonozzuk szeretetét azzal, hogy szeretjük Őt, és teljesítjük a részünket kozmikus megváltási tervében. Isten gyengeségeink és korlátaink ellenére is felhasználhat minket. Az Ő erejével többet érhetünk el, mint amit valaha is elképzelhettünk, azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy mi csak egyszerű szereplők vagyunk egy isteni történetben, mely sokkal átfogóbb, mint saját életünk története. Egy napon teljes mértékben meg fogjuk érteni, hogy egyéni történetünk milyen szerepet játszott a megváltás nagy művében. Addig is Isten azt akarja, hogy a megbékélés és a remény eszközeiként növekedjünk a hitben, az ismeretben és a szeretetben.
1. Milyen módon keresett téged Isten a múltban? Oszd meg a tapasztalataidat a csoport többi tagjával!
2. Mi a te szereped a nagy megváltási tervben? Kivel osztottad meg tapasztalataidat Isten megváltó szeretetéről? Befolyásolta-e személyes élettörténeted mások életét, és ha igen, hogyan, milyen mértékben?