Egyedül Krisztusban bízhatunk

E heti tanulmányunk: János 9:1-39; Róma 2:25-29; 1Korinthus 9:24-27;
Efézus 1:4, 10; Filippi 3:1-16

Valami gyanakvásra késztet, ha az egyedül hit által, nem pedig a törvény cselekedetéből való megváltásról beszélünk. Hajlamosak vagyunk inkább a tetteinkre támaszkodni, mintha azok hozzátehetnének valamit az üdvösségünkhöz. Ezen a ponton Pál élénk vitába száll azokkal, méghozzá igen meglepő módon, akik amellett kardoskodnak, hogy az üdvösséghez szükséges a körülmetélkedés.
Az apostol óv attól, hogy az ember a saját tetteivel – például a körülmetélkedéssel – próbálja biztosítani az üdvösségét. Világossá teszi, hogy a megigazulás Krisztus ajándéka, amit hit és nem a törvény által kapunk. A körülmetélés ma talán nem vitatéma, de a mögötte meghúzódó elv bizonyosan az.
Éppen ennek kapcsán indult el a reformáció: Mi a hit és a cselekedetek szerepe Krisztus követőinek az életében? Végeredményben Krisztus jelent mindent a számunkra, nézzünk rá, „a hit elkezdőjére és bevégzőjére” (Zsid 12:2, ÚRK)! Amennyiben helyes fontossági sorrendet tartunk, Isten szeretetének bizonyosságával fogunk élni, és már most élvezzük az üdvösség ígéretét, miközben „nem a testben bizakodunk” (Fil 3:3).

Február 7–14. – A keresztény otthon hete

EGW idézet

A törvény követelményeinek betöltése érdekében hitben meg kell ragadnunk Krisztus igazságát, és sajátunkként kell azt elfogadnunk. Ha egységben vagyunk Krisztussal és hit által elfogadjuk az Ő igazságát, akkor leszünk képesek Krisztus munkatársaiként dolgozni Isten művében. Ha hajlandó vagy a gonosz áramlatokkal sodródni, és nem működsz együtt a mennyei küldöttekkel, hogy megfékezd a törvényszegést a családodban és a gyülekezetben annak érdekében, hogy az örökkévaló igazság költözzék a helyére, akkor nincs hited.
A hit szeretet által munkálkodik és megtisztítja a lelket. A Szentlélek hit által munkálkodik a szívben, hogy megszentelje azt; de ez nem jöhet létre anélkül, hogy az ember ne működnék együtt Krisztussal. Csak a Szentléleknek a szívünkben végzett munkája által válhatunk alkalmassá a mennyre; mert bennünk kell élnie Krisztus igazságának – mint ajánlólevélnek –, hogy az Atya elé járulhassunk. Annak érdekében, hogy Krisztus igazsága a miénk lehessen, naponta át kell alakulnunk a Szentlélek befolyása által, és isteni természet részeseivé lennünk. A Szentlélek munkája emelkedetté teszi ízlésünket, megszenteli szívünket és nemessé teszi egész emberi lényünket.
Tekintsen szívünk Jézusra. „Ímé az Istennek ama Báránya, aki elveszi a világ bűneit!” (Jn 1:29) Krisztus senkit sem kényszerít arra, hogy rátekintsen, de hangja sóvárogva hív: „Nézz fel és élsz!” Ha Krisztust szemléljük, meglátjuk, hogy szeretete példa nélküli, hogy Ő a bűnös helyére lépett, és neki adta makulátlan igazságát.
Amikor a bűnös a Megváltóját szemléli, amint helyette haldoklik a kereszten a bűnök átka alatt, megbocsátó szeretetét látva vonzalom ébred iránta szívében. A bűnös szereti Krisztust, mert Krisztus előbb szerette őt, és a törvény betöltése a szeretet. A megtérő bűnös ráébred arra, hogy Isten „hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól” (1Jn 1:9). Isten Lelke a hívő szívében munkálkodik, képessé teszi őt arra, hogy az engedelmességben lépésről lépésre haladjon, egyre erősebb és erősebb legyen, és egyre több és több kegyelmet kapjon a Krisztus Jézusban. – A Szentlélek eljő reátok, 60. o.

Az Úr Jézus a mi erőnk és boldogságunk, a nagy tárház, amelyből az emberek mindenkor erőt meríthetnek. Róla elmélkedve és beszélve egyre tovább szemlélhetjük Őt. Részesülünk kegyelmében és áldásában, amely által másokat is megsegíthetünk. A szívünkben élő hála arra késztet bennünket, hogy másoknak is beszéljünk az ingyen kapott áldásról. Így elnyerve és továbbadva Isten áldását, növekedünk a kegyelemben. Majd a dicséret és a hála gazdag áradata folyamatosan hangzik ajkunkról. Jézus drága Lelke hálát ébreszt szívünkben, és lelkünket felemeli a biztonságérzet. Krisztus kifogyhatatlan, kimeríthetetlen igazsága hit által a mi igazságunkká válik. – Az én életem ma, 171. o.

1. Olvassuk el Fil 3:1-3 szakaszát! Milyen pozitív és milyen negatív dolgoknak ad itt Pál hangot? Hogyan kapcsolódnak ezek egymáshoz? Milyennek írja le a hívőket?

Pál igen pozitív hangvétellel ír, és szinte úgy tűnik, mintha már be akarná fejezni a levelét, de még nem mondott el mindent. Visszatér egyik fő témájához, az Úrban való örömhöz, amit több dologgal meg is indokol. A legfontosabb, hogy Krisztusban bízzunk, ne magunkban: „Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem a testben bizakodunk” (Fil 3:3). Vajon melyikünk nem tanulta már meg – ráadásul a nehezebb úton –, hogy ne a testben bízzunk?
Háromszoros „őrizkedjetek” figyelmeztetést nem találunk másutt a Szentírásban. A filippibeliek nyilván jól tudták, hogy milyen veszélytől akarta őket védeni Pál. Nem három külön problémáról lehetett itt szó, hanem a hamis tanítók egy csoportjától óvott az apostol, és ezt háromféleképpen fejezte ki. Izraelben a gonosz vagy hitetlen emberekre utaltak néha úgy, hogy „kutyák” (Fil 3:2; vö. Zsolt 22:17; Ézs 56:10; Mt 7:6; 2Pt 2:21-22). A hamis tanítókat helytállóan nevezi „gonosz munkások”nak. A „megmetélkedéstől” (Fil 3:2) szó használata azt mutatja, hogy mint Galáciában és másutt, egy csoport Filippiben is rá akarta erőltetni a pogány hátterű hívőkre a körülmetélkedést, az apostoli zsinat határozatának ellenére (lásd Apostolok cselekedetei 15. fejezet).
Érdekes módon a lelki kihívások esetében – mint ami például a hamis tanítások terjedése – az tűnik az egyik megoldásnak, hogy „örüljetek az Úrban” (Fil 3:1; vö. Fil 4:4). Aminek örülünk, az örömmel tölt el. Isten azt akarja, hogy örüljünk. Igéje az igazi boldogság és tartós öröm egyfajta kézikönyve. Szó van benne Isten kegyelméről (Zsolt 31:8), arról, hogy benne bízunk (Zsolt 5:12), megváltást nyerünk (Zsolt 9:15), Isten törvénye lesz az életünk mércéje (Zsolt 119:14), így a szombat is (Ézs 58:13-14), hiszünk Isten Igéjének (Zsolt 119:162), és istenfélő módon neveljük gyerekeinket (Péld 23:24-25).

Igen nehézzé válhat az élet mindannyiunk számára, bármennyire jól is mennek pillanatnyilag a dolgok. Viszont mi az, aminek örülhetsz, aminek örülnöd kellene, még ha most nem is vagy jó helyzetben? Mi az akadálya ennek?

EGW idézet

A kereszténynek abban az örömben van része, hogy magába szívhatja a kegyelem trónjától áradó örök fény sugarait, amelyek nemcsak saját útját világítják meg, hanem azokét is, akikkel kapcsolatba kerül. Törekednie kell reményteljes, bátorító, Istent dicsérő, hálás és derűs szavaival jó befolyást gyakorolni a környezetére, hogy az emberek tekintetét az égre irányítsa, és segítsen nekik a földi mulandókon túl meglátni az örök, halhatatlan, el nem múló örökséget.
„Örüljetek az Úrban mindenkor” – mondja az apostol –, „ismét mondom, örüljetek!” Ahol csak megfordulunk, árasszunk mindenhol reményt és keresztényi derűt. Ha így teszünk, a hitetlenek, akik nincsenek Krisztusban, vonzónak fogják találni hitünket, és belátják, hogy következetes vallásunk van. Tisztábban kell látnunk a mennyei világot, az országot, ahol fény és öröm honol. Jobban meg kell ismernünk boldog reménységünk teljességét. Ha folyton ebben a reményben örvendezünk, bátorítani fogunk mindenkit, akivel csak találkozunk…
Dicsőítsük Istent egymásnak és a világiaknak mondott hálás, örömteli szavainkkal, de nem csak a hétköznapi kapcsolatainkban. Keresztények vagyunk, és az Ige arra buzdít, hogy ne hanyagoljuk el a gyülekezeti összejöveteleket, ahol felüdülünk, és a kapott bátorítást másoknak is továbbadhatjuk. A hetenkénti összejöveteleken elmélkedjünk Isten mérhetetlen jóságán, irgalmán és erején, amellyel megvált minket bűneinkből. Arckifejezésünkkel, magatartásunkkal, szavainkkal és jellemünkkel ki kell mutatnunk, hogy jó az Úrnak szolgálni. Ezzel kifejezzük, hogy „Az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket”.
Ima és társas összejöveteleink legyenek egymás bátorításának és támogatásának különleges alkalmai. Ezt akkor tehetjük meg, ha naponta friss tapasztalatokat szerzünk Istennel, és ha bátran beszélünk Isten szeretetéről népe körében… Ha többet gondolnánk Jézusra, ha többet beszélnénk róla és kevesebbet magunkról, jobban éreznénk jelenlétét. Ha benne maradunk, megtelünk békével, hittel és bátorsággal, és a gyülekezetben olyan csodálatos tapasztalatokat mondhatunk, hogy testvéreinket felüdíti hiteles és meggyőző bizonyságtevésünk Istenről. Ezek a keresztényi életről szóló igaz vallomások, amelyek Isten kegyelmét dicsőítik, ellenállhatatlan erejükkel megtérésre késztetik a lelkeket. – Our Father Cares, 335. o.

 

A megtért keresztények gyakran választóvonalnak tekintik azt, amikor elfogadták Jézust, úgy beszélnek az életükről, hogy előtte és utána. Pál is ezt tette Filippi 3. fejezetében. Szoktuk azt mondani, hogy „jó emberek”, és sokan világi mértékkel mérve valóban azok is. Viszont Isten mércéje szerint senki nem az – a keresztények sem.

2. Fil 3:4-6 verseiben Pál több mindenre hivatkozott a régi életéből, amire egykor büszke volt. Mit említett meg? Mit mondanál a saját életed „jó” dolgairól (a múltban és a jelenben egyaránt)?

Pál szavai rámutatnak, hogy ellentét van a hívő zsidók, akik hamis tanítást terjesztettek, illetve az üdvösségük szempontjából teljes egészében Krisztusra hagyatkozó körülmetéletlen hívők között, akik nem emberi tettekben bíztak, mint pl. a körülmetélkedésben (lásd Zsid 6:1; Zsid 9:14; vö. Róm 2:25-29). A zsidók szemében bármennyire tetszetős is volt Pál múltja és származása, ezek a dolgok nem biztosíthatták az üdvösségét, valójában inkább akadályozták, mert egy időre eltakarták a szeme elől azt, hogy mennyire szüksége van Krisztusra.
Pált körülmetélték, méghozzá éppen a nyolcadik napon. Ezzel arra utal, hogy ő született izraelita, a szövetséges nép tagja. Benjamin törzséből származott, amely törzsnek a területén volt Izrael több fontos városa. Nem egyszerűen tudott héberül, hanem az egyik nagy tanító, Gamáliél tanítványa volt, farizeus, alapos ismeretre tett szert a törvény és annak tradicionális alkalmazása terén.
Pál buzgó híve volt a törvénynek, az egyházat is azért üldözte, mert úgy vélte, hogy veszélyezteti a zsidó életformát, amit szerinte a törvény előírt. Noha „feddhetetlen” volt az emberi eredetű törvénytisztelet terén, érdekes módon felismerte, hogy valójában a törvény sokkal mélyebb és komolyabb követelményeket támaszt, mint ahogy korábban gondolta, és Krisztus nélkül mindenképpen ítélet alá kerülne.

Vessük össze Róm 7:7-12 és Mt 5:21-22, 27-28 verseit! Mit emel ki a törvénnyel kapcsolatban Jézus és Pál is? Miért „a Krisztusban való hit” (Fil 3:9) és nem a törvény a megigazulásunk egyetlen forrása? Gondoljuk ezt végig a következő szempontból: Mennyire tudjuk megtartani a törvényt Jézus parancsa szerint?

EGW idézet

Minden vágyam az, hogy legyen erőm, egészségem és tiszta elmém, hogy Istennek tetsző szolgálatot végezhessek. „Nem ti választottatok engem” – mondta Krisztus –, „hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek.” (Jn 15:16)
Az Ige értékes ígéretekkel van tele. Tisztábban fogok látni, élesebb lesz az elmém, jobban megértek bizonyos fogalmakat, és a Szentlélek ihlet, mivel mindezt a Jézus nevében kérem. Drága Megváltóm az életét adta értem! „Óh Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége! Mely igen kikutathatatlanok az ő ítéletei s kinyomozhatatlanok az ő útai! Mert kicsoda ismerte meg az Úr értelmét? Vagy kicsoda volt néki tanácsosa? Avagy kicsoda adott előbb néki, hogy annak visszafizesse azt? Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen.” (Róm 11:33–36)
Leghőbb vágyam elnyerni azokat az előjogokat, amelyeket hit által mindannyian megszerezhetünk. Most van itt az ideje, hogy elrejtsük életünket Krisztussal együtt Istenben. Időnk minden egyes pillanata értékkel bír. Az Istentől kölcsönkapott talentumokat az Ő szolgálatába kell állítani. „Avagy nem tudjátoké, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.” (1Kor 6:19–20)
Igen, mi vagyunk az Úr öröksége, hiszen drága vérén váltott meg.
„Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére míveljetek.” (1Kor 10:31) Isten ezt várja el mindazoktól, akik az Ő családjához fognak tartozni a mennyeknek országában. Le kell győzni az önzést. Hűséget kell tanúsítanunk Isten iránt, az Ő törvénye iránti hűségünknek pedig erősebbnek kell lennie az acélnál. Emberek is hoznak törvényeket, és mindent megtesznek ezen törvények betartása érdekében. De eközben áthágják a leghatalmasabb Király legmagasztosabb törvényét, amit próbálnak semmissé tenni, hatálytalanítani. Az embert magasztalják Isten helyett. Isten minden embert a saját cselekedetei alapján fog megjutalmazni. – This Day with God, 220. o.

A trónhoz legközelebb azok állnak, akik egykor Sátán ügyéért buzgólkodtak, de aztán tűzből kikapott üszökként mélységes, lelkes odaszentelődéssel követték Megváltójukat. Majd azok következnek, akiknek a jelleme hazug és hitetlen környezetben jutott el a keresztény tökéletességre, akik tisztelték Isten törvényét, amikor a keresztény világ érvénytelennek mondta; és azok az embermilliók, akik a korszakok hosszú során mártírként szenvedtek hitükért. Mögöttük pedig a „nagy sokaság, amelyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből és ágazatból és népből és nyelvből... a trón előtt és a Bárány előtt... fehér ruhákba öltözve, és az ő kezeikben pálmaágak” (Jel 7:9). Harcuknak vége. A győzelmet kivívták. A versenyt megfutották és megnyerték. A pálmaág a kezükben győzelmüket szimbolizálja; a fehér ruha pedig Krisztus makulátlan szentségét jelképezi, amely most már az övék. – A nagy küzdelem, 665. o.

Amint a tegnapi részben is rámutattunk, a Pált korábban büszkeséggel eltöltő dolgok valójában a hit akadályainak bizonyultak, mert eltakarták előle, hogy milyen nagy szüksége van Krisztusra. Az apostol az üzleti világ nyelvezetével (pl. nyereség, kár) ír a lelki leltárkönyvéről, ami a Krisztusban való hitre jutása előtti időben jellemezte. Nem szoktunk erre gondolni, de minden embernek van egy „lelki leltárkönyve”. Korábban Pál inkább a kor zsidó értékrendjéhez szabta a leltára tételeit, nem a Jézus által tanított bibliai értékekhez. Megtérése után azonban lelki leltárkönyve egészen megváltozott, mert alapvetően átalakult az értékrendje – a judaizmus „valutájáról” átváltott a „mennyei valutára”.
„Aki a mennyből jött, beszélhet a mennyről, Ő igazán képes bemutatni a mennyei értékek tételeit, amelyeket képmásával és aláírásával pecsételt meg. Jól tudja, milyen veszélyek közé kerültek, akiknek a romlásból való felemeléséért jött, hogy majd maga mellé ültethesse őket a trónján. Rámutat, milyen veszélyei vannak annak, ha haszontalan és káros dolgokra fecsérlik ragaszkodásukat. A földi dolgokról a mennyeiek felé kívánja terelni a figyelmünket, hogy ne pazaroljunk időt, talentumot és alkalmat teljesen hiábavaló dolgokra” (Ellen G. White cikke, The Advent Review and Sabbath Herald. 1890. július 1.).
Az 1. századi judaizmus világában Pál gyorsan emelkedett felfelé fényes csillagként, míg a damaszkuszi úton meg nem vakította a megdicsőült Jézus látványa (Apostolok cselekedetei 9. fejezet). Ekkor helyreállt lelki látása, tisztán kezdett látni.

3. János evangéliuma 9. fejezete beszámol valaki másnak a történetéről is, aki korábban vak volt, de aztán tisztán meglátta Jézust. Jézus ezt mondta magáról: azért jött „e világra, hogy akik nem látnak, lássanak; és akik látnak, vakok legyenek” (Jn 9:39). Hogyan alkalmazható ez az elv a mi életünkre?

Mégis mi lehetne értékesebb az örök életnél a mennyben és az újjáteremtett földön? A világi értékek sokakat elvakítanak, akik nem mérik ezt fel. A dolgok természetéből adódóan szemben állnak egymással azok a dolgok, amiket itt nagyra becsülnek (lásd Mt 13:22; Lk 4:56; 1Jn 2:16) és a mennyei értékek – a Krisztushoz való hasonulás és az üdvösség.

A világ elvakíthat bennünket a mennyei igazságokra, mindarra, ami igazán fontos. Mi a titka annak, hogy képesek legyünk a valóban lényeges dolgokra összpontosítani?

Krisztus tanúivá kell lennünk; hogy azok lehessünk, naponta növekednünk kell, hogy Jézust teljesen visszatükröző férfiak és nők lehessünk. Kiváltságunk, hogy minden nap egyre inkább hozzá hasonlóvá válhatunk. Akkor megkapjuk az erőt, hogy iránta való szeretetünket emelkedettebb, tisztább beszéddel fejezzük ki; gondolataink kiszélesednek és elmélyülnek, ítéletünk egészségesebb és megbízhatóbb lesz, tanúságtételünk pedig élettel telibbé és magabiztosabbá válik. Ne ápoljuk a földies nyelvezetet, és ne folyjunk bele az emberek beszélgetéseibe, hogy Kánaán nyelvezete új és idegenszerű legyen számunkra. Krisztus iskolájában kell tanulnunk; sokan mégis megelégednek a nagyon alacsony szintű lelki tapasztalatokkal, mivel imádságukból és tanúságtételükből látszik, hogy igen csekély ismerettel rendelkeznek a lelki dolgokról. Az örök dolgokkal kapcsolatosan sokkal felületesebben hozunk ítéletet, mint mikor földi, időleges ügyeinkről van szó.
A keresztények hűséges tanulók legyenek Krisztus iskolájában, hogy mindig egyre többet tanuljanak a mennyről, Isten szaváról és akaratáról; egyre jobban meg kell ismerniük az igazságot, és megtanulniuk, hogy miként használhatják fel hűségesen az ismeretet, melyre szert tettek. – Isten fiai és leányai, 72. o., március 6.

Némelyek szolgálatában, amit Isten nevében végeznek, csak önzés és önfelmagasztalás van. Isten gyűlöli a képmutatást. Amikor az emberek a Szentlélek keresztségében részesülnek, megvallják bűneiket, bűnbocsánatot nyernek, vagyis fel lett kínálva nekik a megigazulás. De nem szabad olyan emberek bölcsességére támaszkodnunk, akik megtéretlenek, nem alázkodnak meg, és vakok a feddhetetlenséggel s az igazság általi megszentelődéssel kapcsolatosan. Csak ha levetkőzik önigazultságukat, akkor láthatják meg lelki szegénységüket. Csak így fognak eljutni arra a testvéri szeretetre, amely arról tesz bizonyságot, hogy közösségük van Krisztussal. Csak ekkor fogják értékelni a keresztény egyház missziómunkájának magasztos jellegét. […]
Sokan megelégednek azzal is, ha az Úr apró szolgálatokat bíz rájuk. Ők azonban csak gyenge keresztények. Krisztus önmagát adta a bűnösökért. Milyen törődést kellene tehát tanúsítanunk a lelkek megmentése iránt látva azt, hogy emberek vesznek el a bűnben! Ezek a lelkek drága áron vétettek.
Isten Fiának golgotai halála személyes értékük mércéje. Nap mint nap élethalál kérdésében kell dönteniük – vagy örök életet nyernek, vagy örök kárhozatra jutnak. Ennek ellenére azok, akik az Úr szolgáinak vallják magukat, megelégednek a jelentéktelen dolgokkal való törődéssel. Konfliktusban állnak egymással. Ha az Úr munkájára szentelnék az életüket, nem csatároznának, nem vitatkoznának, mint szófogadatlan gyermekek. Minden kéz vállalná a szolgálatot. Mindenki az őrhelyén állna, teljes szívvel és lélekkel munkálkodna Krisztus keresztjének misszionáriusaként. A Lélek Krisztus munkatársainak a szívében időzne, és csak az igazságot cselekednék. Szolgálatukkal a munkások együttérzést és imádságos lelkületet vinnének be az életre kelt gyülekezetbe. Krisztustól várnák az utasításokat, és nem jutna idejük a nézeteltérésekre, konfliktusokra. – This Day with God, 326. o., november 13.

Ne értsük félre, amit Pál itt hangsúlyoz! A damaszkuszi úton fantasztikus váltás történt. Régi, törvényen alapuló életét felcserélte a Krisztusban való élettel, „hogy a Krisztust megnyerjem, és találtassam őbenne” (Fil 3:8-9).

4. Érdekes kifejezés az, hogy „őbenne”, vagyis Krisztusban találtatni. Olvassuk el 2Kor 5:21, Gal 2:20, Ef 1:4 és Kol 2:9 verseit! Ezek alapján mire gondolhatott Pál?

Sokan és sokat foglalkoztak már azzal a páli megfogalmazással, hogy
„Krisztusban”. Nem meglepő, hogy a legjobb magyarázat éppen tőle származik: „az idők teljességének rendjére nézve, hogy Krisztusban mindeneket egybeszerkeszt, mind amelyek a mennyben, mind amelyek a földön vannak” (Ef 1:10, ÚRK). Kezdettől fogva ez volt Isten célja, és Pál világossá teszi, hogyan is történik ez: „Általa ti a Krisztus Jézusban vagytok, aki Istentől bölcsességül, igazságul, szentségül és váltságul lett nekünk” (1Kor 1:30, ÚRK).
Krisztusban lenni – ez felölel mindent, ami a megváltási tervben benne van: lelki intelligenciánk (bölcsességünk) felébredésétől a hit általi megigazuláson (igazságon) és a mennyre való felkészülésünkön (megszentelődésünkön) át egészen a második advent idején történő megdicsőülésünkig (üdvözülésünkig). A megváltás elejétől a végéig Krisztus munkája, amit értünk és bennünk végez. Tehát Krisztust megnyerve a miénk minden, amire szükségünk van.

5. Olvassuk el Fil 3:9 versét! Mi az a két dolog, amit Pál szembeállít egymással? Miért kell ezt mindig észben tartanunk?

Pál felismerte, hogy a „saját igazsága” nem valódi igazság, hiszen a törvény nem adhat életet (lásd Gal 3:21-22), azt csak Krisztustól kaphatjuk, hit által. Itt nem akármilyen hitről van szó, hiszen az ördögök is hisznek és rettegnek (Jak 2:19). Egyedül „a Krisztusban való hit” (Fil 3:9) üdvözít. Csak az Ő hite maradéktalanul engedelmes. (A „hit” görögül pisztisz, még azt is jelenti, hogy „hűség”.) Tehát ha Krisztusban vagyunk, Ő bennünk él (Gal 2:20), és belé vetett hitünkkel az Ő hite által élünk.

EGW idézet

Nagy munkát kell végezni: be kell mutatni a Biblia üdvözítő igazságait a világnak. Ezeket az eszközöket Isten rendelte a földön uralkodó erkölcsi romlás megfékezésére. Krisztus az életét adta, hogy az ember újra elnyerhesse Isten képmását. Kegyelmének ereje gyűjti egybe az embereket az igazság iránti engedelmességre. Akik megtapasztalják lelkükben az igazság megszentelő erejét, be kell mutatniuk az igazságot azoknak is, akik még nem ismerik. Sosem lesz nemesebb és magasztosabb feladatuk. […]
Erre a munkára senki sem képes, ha nem készül naponta, és nem tanulja meg az Istentől küldött Tanítómester szavait. Most kell elvetni az evangélium magvait. Szórnunk kell a magot, hogy majd a legkiválóbb gyümölcsöket teremje meg. Nincs vesztegetni való időnk. Iskoláinknak egyre inkább el kell mélyülnie a krisztusi munkában. Csak az emberi szívben és elmében munkálkodó isteni kegyelem képes megőrizni gyülekezeteinkben és iskoláinkban a feddhetetlenség légkörét. […]
A korábban kapott üzenetek révén olyan igazságok birtokosai vagyunk, amelyek – ha engedjük – csodálatos megújulási munkát fognak véghez vinni a jellemünkben. Ezek készítenek fel bennünket Isten országára. Nagy előjogunk folyamatosan fejlődni a keresztényi együttlét magasabb szintjére. […]
Tévelygő életünkből az evangéliumi hitre kell megtérnünk. Krisztus követői ne próbáljanak maguktól világítani. Ha szüntelenül Krisztus életét szemlélik, szívük és elméjük elváltozik az Ő képmására, és akkor természetes módon fognak világítani. Isten nem a jóság fitogtatását várja el tőlünk. Fia ajándékában megtett mindent annak érdekében, hogy életünket a mennyei elvek határozzák meg, és csak ezen eszközök felhasználása fogja bemutatni Jézust a világnak. Ha Isten népének tagjai megtapasztalják az újjászületést, akkor becsületességük, igazságuk, hűségük és helyes elveik erről az újjászületésről tesznek bizonyságot. – Lift Him Up, 171. o.

Isten Igéje a mi életbiztosításunk. Isten Fiának testét enni és vérét inni valójában ezt jelenti: az Igét tanulmányozni és alkalmazni az életben, és elfogadni minden előírását. Akik ilyen módon részesülnek Isten Fiában, Krisztussal együtt az isteni természet részeseivé válnak. Szent légkört lélegeznek be, amelyben a lélek igazi életre kelhet. Életük az Igében talált szent elvekről tesz bizonyságot – mert a Szentlélek átformálta őket, és mert Krisztus halála és feltámadása révén elnyerték a halhatatlanság biztosítékát. Még ha földi testük megromol is, a hitelveik megtartják őket, mivel az isteni természet részesei lettek. Mivel Krisztus feltámadt a halálból, ők is belekapaszkodnak a feltámadás ígéretébe, és örök jutalmat nyernek.
Ez egy örökérvényű igazság, amit maga Krisztus tanított. Megígérte, hogy feltámasztja az igazakat, hiszen az életét adta a világért.
„Amiként elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam.” (Jn 6:57) „Én vagyok az életnek ama kenyere; aki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik.” (35. v.) – The Upward Look, 78. o.

6. Olvassuk el Fil 3:10-16 szakaszát! Pál milyen fő pontokat emelt ki ebben a szakaszban?

Nincs annál fontosabb, hogy ismerjük Krisztust, és ebből következően Ő is ismer bennünket, vallást tesz rólunk mennyei Atyja előtt (lásd Mt 7:21-23; Mt 10:32-33). Hogyan ismerhetjük meg? (1) Írott Igéje által, ha olvassuk és aszerint élünk. Szemtől szemben nem láthatjuk úgy, ahogy a tanítványok látták, akik még a személyes ismeretség dacára sem tudták mindig felfogni a szavait. Ebből is kitűnik, hogy szükségünk van a Szentlélek vezetésére (lásd Jn 16:13). Minél jobban ismerjük Krisztust, annál közelebb kerülünk hozzá, mert tapasztaljuk „az Ő feltámadásának erejét” (Fil 3:10), ami bennünket is új életre támaszt fel (lásd Róm 6:4).
(2) A Jézushoz való közelkerülés másik útja „az ő szenvedéseiben való részesedés” (Fil 3:10, ÚRK). Minden megpróbáltatás, amibe belekerülünk, minden elviselt fájdalom segít, hogy jobban megértsük és értékeljük azt, amin Jézus átment értünk. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy jobban megértsük Őt és az akaratát. (3) A Jézushoz való közeledés harmadik módja, ha „nekifeszülve célegyenest futok” (Fil 3:14, ÚRK). Mi ez a cél? Egyedül itt fordul elő az Újszövetségben az erre vonatkozó görög szó (szkoposz). Egy verseny célvonalára utal, valamint a győztesnek járó díjra. Pál úgy fogalmaz, hogy „Isten felülről való elhívásának jutalma… amely Krisztus Jézusban van” (Fil 3:14, ÚRK). Krisztus a halála és feltámadása után felemeltetett a mennybe, és Isten bennünket is hív, hogy nyerjük el ugyanazt a mennyei jutalmat – az örök életet.
Természetesen még nem értük el ezt a szintet. Addig nem válunk teljes mértékben tökéletessé, amíg „nyomorúságos testünk” át nem változik „az ő dicsőséges testének hasonlóságára” (Fil 3:21, ÚRK). Viszont mivel ismerjük Őt, naponta meghívjuk az életünkbe, folyamatosan igyekszünk a cél felé, mindenféleképpen törekszünk Jézushoz hasonlóvá válni. Ezt az „egyet” tartja Pál is szem előtt, ahogy egy futóversenyen (lásd 1Kor 9:24-27) sem arra figyel az ember, hogy honnan indult, vagy ki van a nyomában. Egyedül arra fókuszál, ami előtte van – a mennyben váró jutalomra. Szinte látjuk magunk előtt a képet: a minden izmát megfeszítő, „nekidőlő” futót, aki csak a célvonalra összpontosít.

A hitéletünkben miért igen fontos, hogy ne hátrafelé nézegessünk, csak a bűneinkre, kudarcainkra gondoljunk, hanem előre nézzünk, arra, amit Isten már most megígért Krisztusban?

EGW idézet

Pál nagyon sokat tett. Bölcs tanító volt. Levelei tele vannak helyes elveket bemutató tanulságos leckékkel. Sátorkészítőként kétkezi munkával kereste a kenyerét… A gyülekezetek nehéz terheit hordozta. Minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy rámutasson a hibákra, hogy azokat helyre tudják hozni, hogy ne kelljen csalódniuk, és ne távolodjanak el Istentől. Igyekezett mindig segíteni a nehéz helyzetben, mégis kijelenti: „Egyet cselekszem…” Sok felelősség hárult rá, mégis mindig erre az „egyre” összpontosított. Isten állandó jelenlétének az érzete arra késztette, hogy folyton Jézust, hitének Szerzőjét és Bevégzőjét szemlélje.
Az a magasztos cél késztessen minden keresztény munkást arra, hogy fenntartás nélkül szentelje életét Isten szolgálatára, amely Pált is arra bírta, hogy minden fáradtság és viszontagság ellenére is haladjon előre. A világ csábítani fogja; igyekszik figyelmét elvonni az Üdvözítőről; a hívő azonban törtessen célja felé. Mutassa meg a világnak, az angyaloknak és az embereknek, hogy reménységének megvalósulása, megvalósítása minden áldozatot és erőfeszítést megér, mert elvezet Isten színe elé.
Krisztus legkisebb tanítványa is a menny honpolgárává válhat az Istentől való romolhatatlan örökségre, amely nem hervad el. Bárcsak mindenki a mennyei ajándékot választaná, és olyan örökséget nyerne Istentől, amelyre való jogcímet semmi nem tudja elpusztítani, amely nem ér véget. Ó, bárcsak mindenki a mennyei ajándékot választaná, hogy Isten örököse lehessen, olyan örökség birtokosa, amely örökre eltétetett! Ó, ne a világot válaszd, hanem a jobb örökséget! Haladj előre, fuss a cél felé – a Krisztus Jézusban való mennyei elhívás jutalma felé.
Nemsokára meglátjuk Királyunk megkoronázását. Azok, akik életüket elrejtették Krisztusban, és megharcolták a hit nemes harcát a földön, a Megváltó dicsőségében fénylenek majd Isten országában. – Conflict and Courage, 353. o.

Krisztus az Atya tökéletes kinyilatkoztatása… Istent még soha senki nem látta – mondja az Ige –, az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, nyilatkoztatja ki Őt. Csak Krisztus megismerése által ismerhetjük meg Istent. És amint Őt szemléljük, elváltozunk képmására, s felkészülünk arra, hogy eljövetelekor találkozzunk Vele…
Most van itt az ideje, hogy felkészüljünk az Úr Jézus jövetelére. A készenlét nem nyerhető el egy pillanat alatt. Odaadó munkálkodással párosult éber várakozás és vigyázás jelenti a felkészülést az ünnepélyes eseményre. Isten gyermekei így dicsőítik meg Őt. Az élet sürgésforgása közepette bátorító, reménységet adó és hívó szavakat szólnak majd. Mindenüket a Mester szolgálatára szentelik. Így készülnek arra, hogy találkozzanak Urukkal, és amikor eljön, örömmel kiáltanak fel: „Ímé, Istenünk, akit mi vártunk, és aki megtart minket; ez az Úr, akit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk szabadításában!” – Maranatha, 76. o.

Mennyei helyeken, „Működő hit” című fejezet (109. o., április 12.).

„Aki erős, megfelelő jellemet akar építeni, és aki kiegyensúlyozott kereszténnyé akar válni, annak mindent oda kell adnia, mindent meg kell tennie Krisztusért, mert a Megváltó nem fogadhat el megosztott szolgálatot. Naponta kell megtanulnia az önátadás jelentőségét. Kutatnia kell Isten Igéjét, meg kell tanulnia annak értelmét, és engedelmeskednie kell előírásainak. Így érheti el a keresztény tökéletességet. Isten napról napra együtt munkálkodik vele, tökéletesíti jellemét, aminek meg kell állnia a végső próba idején. A hívő napról napra emberek és angyalok előtt állja ki a magasztos próbát, bemutatva, mit tehet az evangélium az elesett emberekért” (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 317. o.).
„A Vőlegényre várakozók hirdessék az embereknek: »Ímhol Istenetek!« Az irgalmat hordozó utolsó fénysugár, a világnak kegyelmet hirdető utolsó üzenet Isten jellemének – a szeretetnek – a megláttatása. Isten gyermekei mutassák meg Uruk dicsőségét! A saját életükkel és jellemükkel tegyenek bizonyságot arról, amit Isten hatalma tett értük!
Az Igazság Napjának fénye sugározzon igaz cselekedetekben: igazságot hirdető szavakban és szentségről tanúskodó tettekben” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 2010, Advent Kiadó, 287. o.)!

Naponkénti tanulmányozásra:

2Sámuel 17

2Sámuel 18

2Sámuel 19

2Sámuel 20

2Sámuel 21

2Sámuel 22

2Sámuel 23;

Ellen G. White: Étrendi és táplálkozási tanácsok, a teljes 3. fejezet („Az egészségügyi megújulás és a harmadik angyal üzenete”)

1. Ki mondta: „Ami néktek jónak tetszik, én azt művelem.”?

2. Mikor fordult gyászra a szabadulás?

3. Kit tartottak Izrael szövétnekének?

4. Hogyan viszonyul Isten a „visszás” emberhez?

5. Hogyan függ össze az egészségügyi reform a harmadik angyal üzenetével?

Általános áttekintés

Miután kijelentette, hogy a hívők Krisztusra összpontosító jó cselekedeteikkel ragyognak ebben a világban, Pál most annak szükségére irányítja a figyelmet, hogy az üdvösségért kizárólag Krisztusban kell bízni. Az apostol aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a hamis tanítók földi természetre építő befolyást gyakorolnak az emberekre, eltorzítva ezzel az evangélium üzenetét, és veszélybe sodorva az egész filippibeli keresztény közösséget. Úgy tűnik, hogy egy a galáciabeliekéhez hasonló hamis tanítás zavart keltett annak a kérdésnek az értelmezésében, hogy a pogány keresztényeknek mit kell hinniük és tenniük az üdvösség érdekében.
Pál ezt a kérdést a legnagyobb komolysággal kezelte, végül is az evangélium üzenete forgott kockán. Annyira aggódott a hamis tanítók (és tanításaik) beszivárgása miatt, hogy ebeknek és gonosz munkásoknak nevezte őket (Fil 3:2). Ezek a kemény kifejezések megvetést és rosszallást fejeznek ki. A filippibeli problémák kezelése során Pál értékes tanulságokat fogalmaz meg arról, hogy miként kell reagálni a hamis tanításokra. Ezek a tanulságok ma is döntő fontosságúak az egyház számára. Valójában – kisebbnagyobb mértékben – minden gyülekezetünk szembesül a hamis tanítók támadásaival.
Ezen a héten a következő három témával foglalkozunk: (1) Az Úrban megtapasztalt öröm az emberi erőben való bizalom ellentéte. (2) Az igazi megtérés gyökeres változáshoz vezet a testi természetben való bizalomtól a Krisztusban való bizalomig. (3) Krisztus megismerése fokozatos folyamat. Ahogy egyre közelebb kerülünk hozzá, egyre mélyebbé válik a vele való kapcsolatunk, és addig kell növekednie, míg szemtől szemben találkozunk vele.

Magyarázat

„Luxemburgi Zsigmond biztonságos utazást és fogva tartást ígért Husz Jánosnak, de megszegte ígéretét, és Husz végül vértanúhalált halt. Hasonlóképpen Thomas Wentworthnak is a birtokában volt egy dokumentum, amelyen I. Károly brit király aláírása szerepelt, s amelyben a biztonságát szavatolta. Ez állt benne: »A király a szavát adja, hogy sem életed, sem becsületed, sem vagyonod nem szenved kárt.« Nem sokkal később azonban I. Károly már Wentworth kivégzésének parancsát írta alá.
Ne bízz a nagyokban! Jobb az Úrban menedéket keresni, mint bárki vagy bármi másban!” (Paul Lee Tan: Encyclopedia of 7.700 Illustrations, Signs of the Times, 1996, 1525. o.).

Örülni az Úrban, vagy földi dolgokban bízni

A Filippibeliekhez írt levél 3:1–3 verseiben Pál óva int az emberi megvalósítások miatti büszkeségtől. Az 1. versben szereplő „Örüljetek az Úrban!” felszólítás egy olyan fogalmat fejez ki, amely gyakran feltűnik az Ószövetségben, különösen a Zsoltárok könyvében. Íme néhány figyelemre méltó példa: „Uram, a te erősségedben örül a király, és a te segítségedben felette örvendez” (Zsolt 21:2); „Örüljetek az Úrban, vigadozzatok, ti igazak!” (Zsolt 32:11); „Örvendeni fog az igaz az Istenben” (Zsolt 64:11; vö. 97:12); „Vidámítsd meg a te szolgádnak lelkét!” (Zsolt 86:4);
„Mert megvidámítottál engem, Uram, a te cselekedeteddel” (Zsolt 92:5);
„Legyen kedves néki az én rebegésem! Örvendezem én az Úrban” (Zsolt 104:34); „Hatalmasat cselekedett velünk az Úr, azért örvendezünk” (Zsolt 126:3). Valójában az Úrban megtapasztalt öröm Mózes második könyvében is többször ismétlődő, hangsúlyozott parancs (ld. 2Móz 12:7, 12, 18; 14:26; 16:11, 15; 26:11; 27:7).
Filippi 3:1–3 szakaszában az öröm fogalma egyes fordításokban kétszer is megjelenik: „Örüljetek az Úrban” (Fil 3:1) és „Krisztus Jézusban örvendünk” (Fil 3:3, BTFfordítás, stb.). Az eredeti görög szövegben azonban itt két különböző szó szerepel. Filippi 3:1ben Pál a chairō igét használja, amely az Újszövetségben gyakran fejezi ki az öröm és a jólét fogalmát, ezzel szemben Filippi 3:3ban a kauchaomai ige szerepel, amelyet általában a „dicsekszik” / „büszkélkedik” jelentéssel fordítanak (a Cornilescuféle fordításban is [akárcsak Károlinál, a ford. megj.]), és így van ez a Rómabeliekhez írt levélben (ld. Róm 2:17, 23), de különösképpen a második korinthusi episztolában (5:12; 7:14; 9:2; 10:8, 13, 15–
16; 11:12, 16, 18, 30; 12:1, 5–6, 9, 11). A kauchaomai ige a chairōnál árnyaltabb örömöt fejez ki.
Ezért Filippi 3:3 versében a „Krisztus Jézusban örvendünk” formában fordított eredeti szöveg (BTF) tolmácsolható úgy is, hogy „Krisztus Jézusban dicsekszünk” (ahogy egyébként Károlinál is szerepel, a ford. megj.), vagy „büszkék vagyunk Krisztus Jézusra” (angol nyelvű ESVszövegváltozat). Pál itt kategorikus szót használ, hogy egyértelművé tegye: az Úr Jézus Krisztusba vetett bizalom és az emberi erőfeszítésekre való támaszkodás kölcsönösen kizárja egymást, az egyik automatikusan semlegesíti a másikat. Ebben az értelemben Pál kifejezése nagyon hasonlít ahhoz, amit Galácia 6:13–14ben leír. Pál megdorgálja azokat, akik a
„testükkel dicsekednek” (Gal 6:13), és kijelenti, hogy az egyetlen ok a dicsekvésre Krisztus keresztje (Gal 6:14).
Pál Filippi 3:3ban (EDCR), az üdvösség elérésére irányuló emberi erőfeszítésekre utalva, „a testben bizakodunk” kifejezést használja. Más szavakkal, a BVAfordításban az üdvösséget illetően „nem szabad a fizikai dolgokra támaszkodnunk”. Valóban, mi teljes mértékben Krisztus érdemeire alapozunk. Ezt a gondolatot fejezi ki Pál, amikor azt írja, hogy
„Krisztus Jézusban dicsekedünk”. Az „Úrban örvendezés” (Fil 3:1) és a „Krisztus Jézusban dicsekvés” (Fil 3:3) párhuzamos fogalmak, amint az Zsoltár 34:2 versében is nyilvánvaló: „Dicsekedik lelkem az Úrban; s hallják ezt a szegények, és örülnek!”

A testi emberbe vetett bizalomtól a Krisztusba vetett bizalomig

Az emberi teljesítmények miatti büszkeség ellen szóló figyelmeztetést Pál Filippi 3:4–6 verseiben fejti ki. Látható, hogy a „testben bizakodás” kifejezés kulcsfontosságú elem Filippi 3:1–6 szakaszában, ahol nem kevesebb, mint háromszor fordul elő. Pál mérlegre teszi a testi dolgokba vetett bizalmat és Krisztus dicsőítését. Filippi 3:4 versében azt állítja, hogy egyetlen más zsidó sem volt annyira bizakodó a testi dolgokban, mint ő. Filippi 3:5–6ban hét okot említ, amiért bizakodóbb lehetett a földi dolgok iránt, mint bárki más: (1) „körülmetéltettem nyolcadnapon”, (2) „Izráel nemzetségéből” és (3) „Benjámin törzséből való”, (4) „zsidó a zsidók között”, (5) „törvény tekintetében farizeus”, (6) „az egyházat üldöző” és
(7) „feddhetetlen”. Érdekes, hogy a lista a körülmetéléssel kezdődik és a feddhetetlenséggel végződik. Látszólag Pál úgy hitte, hogy erőfeszítései biztosítják az üdvösségét. Krisztussal való találkozása után azonban rájött, hogy megvalósításai nem voltak valódi hatással az üdvösségére.
Filippi 3:7–9ben Pál összehasonlítja a megtérés utáni életét a megtérés előtti tapasztalataival. A „nyereség” és „kár” szavak kiemelkednek ebben a rövid szakaszban. A 7. és 8. vers koncentrikusan van felépítve, az alábbiak szerint:
A    „De amelyek nékem egykor nyereségek valának” (Fil 3:7 a)
B    „azokat a Krisztusért kárnak ítéltem” (Fil 3:7 b)
B'        „Sőt annakfelette most is kárnak ítélek mindent” (Fil 3:8 a) A'    „hogy a Krisztust megnyerjem” (Fil 3:8 b)
 
Ez a koncentrikus – más néven kiasztikus – szerkezet, kiemeli Pál gondolkodásmódjának gyökeres megváltozását. A „kár”, „veszteség” (görögül zēmia) szó mellett az apostol Filippi 3:8ban annak igei formáját, a „kárba veszni” (görögül zēmioō) kifejezést is használja. Ez a hangsúly még inkább kiemeli a szemléletváltás fontosságát. A földi dolgok iránti bizakodás hét okát „Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt” (Fil 3:8) szemétnek ítéli meg. Krisztus megismerése mindazt, ami helytelen volt Pál életének első felében, a helyes perspektívába helyezi. Pál a testi dolgokba vetett bizalomról áttért a Krisztusba vetett bizalomra (Fil 3:8), a törvényre összpontosító igazságról a Krisztusra fókuszáló igazságra, mely teljes mértékben az Isten kegyelmében való hitre támaszkodik (Fil 3:9).

Krisztus ismerete progresszív tapasztalat 

Filippi 3:10 versében Pál megmutatja, hogy élete legnagyobb célja Krisztus megismerése volt. Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának említése arra utal, hogy az Úr megismerése nemcsak kogni
tív, hanem főként kapcsolati élmény is, amely egy fokozatos növekedés folyamatában teljesedik ki (ld. még 2Pt 3:18). Bár ez az elképzelés némileg benne van Filippi 3:10 versében, Pál tovább mélyíti azt Filippi 3:12–16 szakaszában.
Mi több, az apostol tudatában van annak, hogy Krisztust illetően csak a feltámadáskor fogunk teljes ismeretre jutni (Fil 3:10–11). Úgy tűnik, hogy ez az elképzelés képezi a Filippi 3:12ben szereplő kijelentés hátterét: „Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék.” Pál folyatja magyarázatát, és elárulja, hogyan törekszik a Filippi 3:10–11ben említett cél elérésére. A feladat két részből áll: (1) elfelejteni azokat a dolgokat, „amelyek a háta megett vannak”, és (2) neki „dőlni” azoknak,
„amelyek előtte vannak” (Fil 3:14). A két szempont azonban nem különálló cselekvésként jelenik meg, valójában Pál egyetlen törekvésként utal rájuk, amikor ezt mondja: „Egyet cselekszem” (Fil 3:14), ezt az egy dolgot pedig a következő világos cél motiválja: átvenni „az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmát” (Fil 3:14).
A jutalom és az elhívás ugyanarra a dologra utal, amint az a Biblia angol nyelvű Good News Translation fordításából is kitűnik: „A cél felé futok, amely az Isten mennyei elhívásának jutalma Krisztus Jézusban.” Valószínűleg ezek a feltámadás metaforái, a feltámadás lesz ugyanis az a pillanat, amikor Pál teljes mértékben meg fogja ismerni Krisztust. Addig is, a hívőknek tovább kell növekedniük Krisztus ismeretében, miközben szemüket folyton erre a jutalomra szegezik (Fil 3:15–16).

Alkalmazás

Beszélgessetek az alábbi gondolatok kapcsán, majd válaszoljatok a csoportban az Alkalmazás végén található kérdésekre!
A Biblia egyértelműen tanítja: üdvösségünk nem saját erőfeszítéseinken múlik. Ez a tanítás meggyőző ok arra, hogy minden nap örüljünk az Úrban, hiszen ha az üdvösség a jó cselekedeteinktől függene, akkor nem lenne reményünk. Bibliai szempontból az öröm a válaszunk arra, amit Isten Jézus Krisztuson keresztül tett értünk. Lehet, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szeretnénk vagy várnánk, mégis van okunk örülni, ahogyan azt Habakuk éneke oly szépen kifejezi: „De én örvendezni fogok az Úrban, és vigadok az én szabadító Istenemben” (Hab 3:18).
Az igaz hívő életében nincs helye az emberi teljesítmények kiváltotta büszkeségnek. Amikor megértjük, hogy az üdvösség nem attól függ, amit mi tehetünk, hanem teljes mértékben attól, amit Isten tett és tesz értünk Krisztus által, akkor a korábban nyereségnek tartott dolgokat kárnak, veszteségnek ítéljük „Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt” (Fil 3:8). A Krisztushoz hasonlóvá válás lesz futásunk célja, a jó cselekedetek pedig maguktól következnek. Ahogy Pál írta: „Az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre” (Ef 2:10).
Keresztényekként folyamatosan növekszünk. Ezt a gondolatot akarta kifejezni Pál a Filippibeliekhez írt levele hálaadó részében: „Aki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégzi a Krisztus Jézusnak napjáig” (Fil 1:6). Amíg ez a nap eljön, el kell felejtenünk „a hátunk megett levőt”, és „az előttünk levőre” kell összpontosítanunk (Fil 3:14).
1. Elemezzük a gondolatot, miszerint üdvösségünk nem a jó cselekedeteinken múlik! Miért oly jó hír ez a tanítás? Miért kell reményt keltenie bennünk?
2. Sokan vergődnek a múltbeli bűneik miatti önmegvetés és önvádaskodás örvényében. Bár az intellektus szintjén elfogadják Krisztus megbocsátását, még nem építették azt be annyira a tudatukba, hogy elhiggyék, valóban megbocsátást nyertek, s ennek eredményeként képtelenek teljesen elszakadni a múltjuktól. El kell felejtenünk a hátunk mögött levő dolgokat, és az előttünk lévőkre kell törekednünk (Fil 3:14)! Milyen csodálatos engedélyt ad nekünk ez a parancs? Miért oly felszabadító és gyógyító hatású ez a buzdítás az emberi szív számára?