Egység – alázattal

E heti tanulmányunk: Jeremiás 17:9; Róma 8:3; 1Korinthus 8:2; Filippi 2:1-11; Filippi 4:8; Zsidókhoz 2:14-18

Egységben az erő. Az igazság puszta ismerete nem egyenlő azzal, ha valaki aszerint is cselekszik. Időnként mindannyian elbukunk, még az egységet célzó legnagyobb erőfeszítéseink dacára is. Ez azonban más, mint az egység szándékos aláásása. Nem csoda tehát, hogy amikor Pál folytatja levelét a filippibelieknek, szeretné, ha „egyet akarva ugyanarra” törekednének (Fil 2:2, RÚF).
Pál az egység szükségességének gondolatát Jézus tanítására és példájára alapozza. Ezt a témát megtaláljuk az Újszövetség egészében, főként a levelekben. Egyetlen mennyei angyal büszkeségéből, hatalom és uralomvágyából eredt a széthúzás a világmindenségben, ami még a tökéletes környezetben is szélsebesen terjedt (lásd Ézs 14:1214). Majd megvetette a lábát az Édenben – az Isten által elrendelt szabályokkal szembeni hasonló elégedetlenség miatt, ugyanis az első emberpár szeretett volna magasabb szférába kerülni annál, amit Isten tervezett (1Móz 3:16).
Ezen a héten az egyház egységének bibliai alapját vizsgáljuk, a figyelmünket különösen Jézus csodálatra méltó leereszkedésére irányítva. Tanulságokat szűrhetünk le, ha Jézusra tekintünk és azon gondolkodunk, hogyan fejlődhetünk egyre inkább hozzá hasonulva.

EGW idézet

Egyházunk tagjai vessenek véget a bírálgatásnak és rágalmazásnak. Folyamodjanak komoly imában Istenhez, és kérjenek tőle erőt, hogy segítségére lehessenek a tévedőknek. Fogjanak kezet egymással és Krisztussal. Tanulmányozzák János evangéliumának 17. fejezetét, tanulják meg, hogyan kell imádkozni, és hogyan kell Krisztus imáját az életükben megvalósítani. […] Krisztus ereje által tökéletes lesz köztük a keresztényi egység. Életükben meglátszanak majd azok a gyümölcsök, amelyek az igazságnak való engedelmességet kísérik.
Beszéljünk kevesebbet a köztünk levő apró különbségekről, és tanulmányozzuk buzgóbban és behatóbban Krisztus imájának jelentőségét azok számára, akik az Ő nevében hisznek. Egységért kell imádkoznunk, majd úgy élnünk, hogy Isten válaszolhasson imáinkra.
A tökéletes egység – olyan szoros, mint az Atya és a Fiú közötti egység – biztosítja Isten munkásai erőfeszítéseinek sikerét.
A Krisztus általi egység Istennel teszi az egyházat tökéletessé. Aki önmegtagadással és önfeláldozással igyekszik másoknak szol
gálni… bölcsességgel, valódi türelemmel, engedékenységgel, szelídséggel és együttérzéssel telik meg. Ezek a jellemvonások helyet biztosítanak majd számára Isten országában.
Csakis a jóindulatú, keresztényi engedékenység lelkülete teremtheti meg az egyházban a tökéletes egységet. Sátán elveti az egyenetlenség magvát, és egyedül Krisztus hozhatja összhangba az egymásnak feszülő ellentéteket… Amikor ti, az egyház egyénenként munkálkodó szolgái teljes szívből szeretni fogjátok Istent és felebarátaitokat, mint önmagatokat, akkor nem lesz szükség külső erőfeszítésekre az egység megteremtéséért, hanem egyek lesztek Krisztusban. A rosszindulatú híresztelésekkel foglalkozó szájak elnémulnak, és senki sem fog többé felebarátjának szemrehányást tenni. Az egyház tagjai eggyé lesznek a szeretetben, akárcsak egy nagy család.
 
Ezzel bizonyítjuk a világ előtt, hogy Isten elküldte Fiát e világra. Jézus Krisztus ezt mondta: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” – Krisztusi élet, 200. o., július 5.

1. Olvassuk el Fil 2:13 szakaszát! Milyen tényezők vezethettek a gyülekezet megosztottságához? Milyen gyógymódot javasol Pál?

Roppant nagy szomorúságot jelenthetett Pálnak, hogy az általa alapított, szeretett gyülekezetben versengések és viszálykodások támadtak. Igen erős kifejezéseket használ a problémákkal kapcsolatban. A korábban már Fil 1:16 versében is előforduló görög eritheia szó fordítása az, hogy „versengésből”. Pál ezzel utal az önző céloktól fűtött római vetélytársaira, akik Krisztus ügyének képviselése helyett csak a saját hírnevüket akarták öregbíteni.
A „versengés” szerepel a test cselekedeteinek felsorolásában (Gal 5:20). Jakab szerint „ahol irigység és viszálykodás van, ott zűrzavar és minden gonosz tett is van” (Jak 3:16). A „hiú dicsőségvágyból” (Fil 2:3, RÚF) kifejezéssel fordított görög szó csak itt fordul elő az Újtestamentumban, de Biblián kívüli iratok arrogancia, hiúság, felfuvalkodottság értelemben használják. Pál egy rokonértelmű szót használ, amikor a galáciabelieket tanácsolja: „Ne legyünk hiú dicsőségre vágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők” (Gal 5:26, ÚRK). Figyeljük meg, hogy milyen megoldásokat javasol Pál e problémák orvoslására!
1. Vigasztalás Krisztusban. Az apostol továbbra is Krisztus példáját
említi erős motivációként.
2. Szeretetteljes bátorítás. Jézus isteni szeretetet tanúsított, és arra szólít bennünket, hogy „szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket” (Jn 15:12).
3. Lélekben való közösség. A Szentlélek a hívők szoros kapcsolatát teremti meg, hasonlóan ahhoz, ami a korai egyházat hatotta át (ApCsel 2:42; vö. 2Kor 13:13).
4. Könyörületesség. Krisztus életében gyakran látjuk ennek az isteni tulajdonságnak a megnyilatkozását (lásd Mt 9:36; 20:34; Mk 1:41), amit az irgalmas samaritánus (Lk 10:33), valamint a tékozló fiú (Lk 15:20) példázatában is bemutatott.
5. Irgalmasság. Jézus erre a tulajdonságra is példát adott, aminek
szintén meg kell mutatkoznia a követői életében (Lk 6:36).
6. Egyetértés, szeretet, közös szándék. Micsoda kép ez! Pál szinte nem is emelhette volna ki jobban az egység fontosságát. Arra is kitért, hogy „az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is volt” (Fil 2:5, ÚRK).

EGW idézet

Isten értékesebbé tudja tenni Krisztus legalázatosabb követőit is a színaranynál, még Ofír aranyékénél is, ha átengedik magukat átformáló kezébe. Határozzák el, hogy a legnemesebben fognak felhasználni minden képességet, minden lehetőséget. Isten Igéje legyen tanulmányuk tárgya, az legyen útmutatójuk, amikor el kell dönteniük, hogy mi a legmagasztosabb, a legkiválóbb életük minden területén. […]
Krisztus legerőtlenebb követője is végtelen hatalommal lépett szövetségre. Sokszor Isten alig tud kezdeni valamit a tanult emberekkel, mert nem tartják szükségesnek a minden bölcsesség Forrására hagyatkozni. […]
Ha a magatok erejére és bölcsességére támaszkodtok, csődöt fogtok mondani. Istennek nem tetszik, hogy oly kevéssé érdekel titeket a vallásos szolgálat. Tekintélyes emberek vagytok, ezért nagyobb tömegekre van befolyásotok, mint a kevésbé feltűnő pozíciókat betöltő személyeknek. József az Isten iránti szeretetnek és félelemnek köszönhetően tudott tisztának és feddhetetlennek maradni a királyi udvarban. […]
Senki sem állhat meg veszélyek nélkül magas pozícióban. A vihar sem árt a völgy virágainak, de kitépi a hegytetőn álló fát. Isten sokakat felhasználhatott volna szegénységükben –hasznossá tehette volna és dicsősséggel koronázhatta volna meg őket ott, ahol élnek –, ezeket az embereket viszont megrontotta a jólét. Egyre mélyebbre süllyedtek, mert elfelejtették az alázatot, azt, hogy Isten az erősségük, ezért függetlenné és önigazulttá váltak.
József a kísértések közepette állta ki a jellempróbát, így az aranyat nem érintette a jólét. Ugyanolyan szent hódolatot tanúsított Isten akarata iránt a trón mellett állva is, mint amikor a börtöncellában raboskodott. József mindenütt megélte hitét, ez volt töretlen hűségének a kulcsa. Krisztus képviselőjeként életed minden területére kiterjedő kegyesség erejével kell rendelkezned. El kell rejtőznöd Jézusban.
Nem vagy biztonságban, ha nem fogod az Ő kezét. Őrizkedned kell a gőg minden formájától. Inkább a készséges lelkületet tápláld, és vállald a szenvedést, mintsem a bűnt. Egyetlen általad kivívott győzelem sem lesz olyan értékes, mint az éned fölött aratott diadal. Az önző becsvágy és a felsőbbrendűségi vágy akkor hal meg, amikor Jézus Krisztus uralma alá hajtja az érzelmeket. – Christ Triumphant, 94. o., március 28.

Gondolkozzunk még azon, ahogy Fil 2:2 versében Pál az egységet hangsúlyozza, amikor lényegében ugyanazt mondja el négyféleképpen. Figyeljük meg azt is, hogy az értelemre, a gondolatokra és az érzésekre összpontosít. A vallási vezetők általában a viselkedés külsőséges formáira helyezték a hangsúlyt, Jézus azonban a gondolatokra és az érzésekre fókuszált. A gazdag ifjú például állította, hogy mindig betartotta a törvényt. Amikor azonban Jézus azt kérte tőle, hogy mindenét a szegényeknek adja és kövesse Őt, ezzel próbára tette a világi dolgokhoz való ragaszkodása terén. Arról is beszélt, hogy az fertőzi meg az embert, ami a szívéből (elméjéből) fakad: „Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások” (Mt 15:19, ÚRK); „Mert a szívnek teljességéből szól a száj” (Mt 12:34).

2. Olvassuk el Fil 2:34 verseit! Milyen gyakorlati lépéseket javasol Pál a gyülekezet egysége érdekében?

Pál szavaiból az alázat képe kerekedik ki: szerénység, mások különbnek tartása önmagunknál, mások javának keresése, nem csak önérdek. Ezt könnyebb mondani, mint megtenni, nem igaz? Viszont fontos szem előtt tartani ezeket az elveket minden emberi kapcsolatunkban. Beszélgetés közben hajlamosak lehetünk a saját válaszunkon gondolkodni, nem pedig arra figyelni, amit a másik mond, hogy megértsük, miről is beszél, és megpróbáljuk a helyzetet az ő szemszögéből látni. Gyakran egyszerű félreértések vezetnek veszekedéshez, amit aktív odafigyeléssel meg lehetne előzni. Lehet, hogy nem értünk egyet, de az egészséges kommunikáció és a bizalom építése felé az az első lépés, ha odafigyelünk a másikra, és megpróbáljuk megérteni az ő nézőpontját is.
Pál említi „a Lélek egységét” (Ef 4:3), ami megteremti „a békesség kötelékét”. Amikor viszálykodás üti fel a fejét a gyülekezetben, a Szentlélek képes egységre vezetni bennünket, harmóniát teremtve. Ugyanabban a fejezetben beszél arról is, hogy „eljutunk a hitnek és az Isten Fia megismerésének az egységére” (Ef 4:13, ÚRK). Ez a kettő összefügg. Az egységünk szempontjából alapvetően fontos a közös hit és a Szentírás azonos értelmezése, ami Krisztus és tanításai megismeréséből fakad.

Mennyire kell meghalnunk az énnek, hogy valóban különbnek tudjunk másokat tartani magunknál? Hogyan tanulhatjuk ezt meg? Mennyire lennének mások az emberi kapcsolataink, ha mindannyian igyekeznénk így élni?

EGW idézet

A keresztényi viselkedéssel kapcsolatban mennyi ismeretet halmoztunk fel, de milyen hiányos a gyakorlatunk! Ha gyakorlatunk összhangban állna Urunk parancsával, az eredmény dicsőséges lenne. Ő mondja: „De nemcsak ő érettök könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédökre hisznek majd énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te énbennem Atyám, és én tebenned, hogy ők is egyek legyenek mibennünk: hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” (Jn 17:20–21)
Jézus nem olyan dologért imádkozott, mely ne lenne elérhető számunkra. Ha ez az egység lehetséges, akkor miért nem küzdenek ezért a kegyelmi állapotért azok, akik Krisztus követőinek vallják magukat? Ha egyek vagyunk Krisztussal, akkor egynek kell lennünk követőivel is. Lelkünk hő vágya Krisztus, a dicsőség ama reménysége. A Szentlélek által elérhetjük ezt az egységet, bővölködhetünk a testvérek iránti szeretetben, s az emberek megtudják majd rólunk, hogy Jézussal voltunk és tőle tanultunk. Életünk szent jellemének visszatükröződése lesz. Nekünk, akik benne hiszünk, az Ő alázatos lelkét és kedves viselkedését kell bemutatnunk. Isten egyháza tagjainak egyénenként kell válaszolniuk Krisztus imájára, míg mindannyian egységre jutnak a Lélek által.
Mi az oka a széthúzásnak és a viszálynak? Mindkettő annak eredménye, hogy eltávolodtunk Krisztustól. Mivel távol vagyunk tőle, elveszítjük iránta érzett szeretetünket, így elhidegülünk követőitől is. Minél távolabb esnek a fénysugarak a középponttól, annál jobban távolodnak egymástól is. Minden hívő egy fénysugár Krisztusból, az igazság Napjából. Minél szorosabban járunk Krisztussal, a minden szeretet és fény középpontjával, annál erősebb a behatásunk egymásra is. Ha a szentek közelebb kerülnek Krisztushoz, akkor szükségszerűen közelebb kerülnek társukhoz is, mert Krisztus megszentelő kegyelme összeköti szívüket. Nem szeretheted Istent, miközben a testvérszeretetet elmulasztod. – A Szentlélek eljő reátok, 87. o.

Nyissuk meg szívünket a Szentlélek befolyása előtt, mert Ő az, aki az igazság révén megszentel. El kell fogadnunk az igazságot úgy, ahogyan az Jézusban van. Ez az igazi megszentelődés: „A Te igéd igazság.” Ó, testvérek, olvassátok el Krisztus egységért mondott imáját: „Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, akiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!” Krisztus imája nemcsak azok érdekében szól, akik jelenlegi tanítványai sorába tartoznak, hanem azokért is, akik tanítványai szavára hisznek majd, a világ végezetéig…
Az Úrnak már Jézus földi tartózkodásának idején is volt egyháza, amely túlélte a történelem változó színterének eseményeit egészen napjainkig… A Biblia az eszményi egyház leírását tárja elénk. Tagjai között egységnek kell uralkodnia, mint ahogyan Istennel is egyek. Ha a tagok egyek Krisztusban, a szőlőtőben, eggyé válnak magával Krisztussal is, szívük telve lesz megértéssel, jósággal és szeretettel. – Krisztusi élet, 199. o., július 4.

 

Világszerte egyre több cég foglalkozik olyan technológiával, ami a komputerek feldolgozási képességével próbálja összekapcsolni az emberi agyat. Más szóval a tudósok azt remélik az emberi agy és a számítógép összekötésétől, hogy komputerrel hathatnak a gondolatainkra. Az emberi agyba helyezett implantátum ugyan jó eredménnyel kecsegtethet például epilepszia, depresszió, Parkinsonkór kezelésében, de nem nehéz elképzelni baljós beavatkozásokat sem. Bizonyos szempontból ez már ma is létezik. Az elménk olyan, mint egy komputer, csak még sokkal magasabb szinten működik. Állandó információáradatnak vagyunk kitéve, ami „programozza” az agyunkat, meghatározza a gondolatainkat, vezeti a tetteinket. Amikor valaki belemerül a médiába, a világi gondolkodásmód lenyomatot képez az elméjében, és kezd ahhoz hasonlóan gondolkodni – mintha más emberek gondolatait ültetnék be vagy olvasztanák be az övébe.
Bennünket azonban Jézushoz hasonlóan „a Lélek szerinti gondolkozás” (Róm 8:6, ÚRK) jellemezzen! „…az Isten gondolatait sem ismeri senki, csak az Isten Lelke”, és ezt Pál szembeállítja azzal, amit így nevez: „e világ lelke” (1Kor 2:11-12, ÚRK). Ki a tanítónk? És mit tanulunk?

3. Olvassuk el Fil 2:5 versét! Mit jelent vajon a krisztusi „indulat”?

Az indulatunkon (gondolkodásunkon) végső soron képesek vagyunk változtatni, de a szívünket nem változtathatjuk meg, arra csak Isten képes. A Szentléleknek kell „szívműtétet” végrehajtania rajtunk, jól forgatva
„a Léleknek kardját” (Ef 6:17), Isten „élő és ható” Igéjét, ami „elhat a szívnek és léleknek, az ízületeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait” (Zsid 4:12, ÚRK). Csakis a Szentlélek által ismerhetjük meg önmagunkat igazán, mert a szívünk – természetéből adódóan – becsap bennünket (Jer 17:9). A „csalárd” szó héber megfelelője (’áqób) olyan göröngyös útra utal, amelyen az ember megbotlik. Tágabb értelemben ez tekervényes, kicsavart, fonák gondolatokat jelent. Átalakulásra van szükségünk az elménk „megújulása” által, hogy megítélhessük, „mi Isten jó, kedves és tökéletes akarata” (Róm 12:2, ÚRK).

Fontos, hogy Pál tanácsát kövessük: „Továbbá, testvéreim, azokról gondolkozzatok, amik igazak, amik tisztességesek, amik igazságosak, amik tiszták, amik szeretetreméltók, amik jó hírűek, ha van valami erényes, és ha van valami dicséretes” (Fil 4:8, ÚRK).

EGW idézet

Minden gondolatot Isten akaratának kell alávetni, az érzelmeket pedig az értelem és a vallás ellenőrzése alá kell vonni. Nem azért kaptuk a képzelőerőnket, hogy a saját útját járja féktelenül, fegyelmezetlenül. Ha helytelenek a gondolataink, az érzelmeink is helytelenek lesznek; a gondolatok és az érzelmek egybefonódása alakítja az erkölcsi jellemet.
A helyes gondolkodás ereje értékesebb Ofir aranyánál… Különös fontosságot kell tulajdonítanunk gondolataink megfékezésének, mivel ez készíti fel az elmét és a lelket arra, hogy együttműködjön a Mesterrel. Ahhoz, hogy ebben az életben békénk és boldogságunk legyen, a gondolataink összpontosítsanak Krisztusra. Az ember olyan, amilyenek a gondolatai. Erkölcsi tisztaságunk a helyes gondolatainktól és a tetteinktől függ… A gonosz gondolatok megrontják a lelket. Isten megtérést eredményező ereje változtatja meg a szívet a gondolatok megtisztítása révén. Ha az ember nem tesz meg mindent annak érde
 
kében, hogy gondolatai csak a Megváltó felé irányuljanak, a kegyelem nem mutatkozhat meg az életében. Az elmét be kell vonni a lelki csatába. Minden gondolatot Jézus uralma alá kell helyezni, és minden szokást az Úr hatalmának kell alávetni.
Szüntelen éreznünk kell a tiszta gondolatok nemesítő erejét, mint ahogyan tudatosítanunk kell a gonosz gondolatok pusztító hatását is. Gondolataink időzzenek szent dolgokon! Legyenek tiszták és igazak, mivel a lélek csak a helyes gondolkodás mellett van biztonságban. Az Istentől rendelkezésünkre bocsátott minden eszközt használjuk fel gondolataink megfékezésére és ápolására. Gondolkodásunk legyen összhangban az Ő gondolkodásával! A menny igazsága megszenteli a testet és a lelket, és képessé teszi felülemelkedni a kísértéseken. Gondolataink megfékezése és együttműködésünk a Szentlélekkel azt eredményezi, hogy uralkodni fogunk szavaink fölött. Ez az igazi bölcsesség, amely meghozza elménknek a nyugalmat, a megelégedést és a békességet. Az isteni kegyelem gazdagságainak szemlélése szerez örömöt. – Mennyei helyeken, 164. o., június 5.

Az ingadozó értelem a kísértés kezdete. A kísértésnek való behódolás kezdete abban a bűnben rejlik, hogy megengedjük az értelemnek az ingadozást, azt, hogy következetlen legyen az Istenre hagyatkozásban. A gonosz szüntelenül lesi az alkalmat, hogy helytelenül állítsa be Istent, és tiltott gondolatokra tereljen, csábítson. Ha egy módja van rá, világi dolgokkal foglalja le az értelmet. Igyekszik felkavarni az érzelmeket, a szenvedélyeket és az indulatokat, a szeretetet, a hajlandóságokat pedig arra terelni, ami nem válik javadra. Ezzel szemben a te kötelességed higgadt értelmednek és lelkiismeretednek alávetned az érzelmeidet, a szenvedélyeidet és az indulataidat. Így Sátán elveszíti az értelmed fölötti hatalmát. Krisztus arra a belső kötelességre szólít, hogy fokozatosan győzzük le a jellemünkben rejlő lelki gonoszságot… Vissza kell szorítanunk az étvágyat, a szenvedélyt, az indulatot, az akaratot pedig teljesen Krisztus oldalára kell állítanunk. – Our High Calling, 87. o.

Muhammad Ali kijelentette magáról, hogy „Én vagyok a legnagyobb!” Egy hanglemezt is kiadott ezzel a címmel 1963 augusztusában, hat hónappal azelőtt, hogy világbajnok lett a nehézsúlyú bokszolók között. Kétségkívül remek sportoló volt, de nem az ő példája követendő azok számára, akik krisztusi indulatra, gondolkodásra kívánnak szert tenni. Jézus tökéletesen bűntelen volt, „hozzánk hasonlóan megkísértetett mindenben” (Zsid 4:15, ÚRK), de soha nem követett el bűnt, még gondolatban sem. „Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet” (Zsid 5:8, RÚF). Mindig tökéletesen alávetette magát az Atya akaratának. Soha, egyetlen pillanatra sem tagadta meg az engedelmességet, még ha ez sokszor bizonyára nem is volt könnyű.

4. Olvassuk el Fil 2:5-8 szakaszát, amit többen a Szentírás leginkább lenyűgöző verseinek tartanak. Mit mond itt Pál? Mi minden következik a szavaiból? És ami a legfontosabb, hogyan ültethetjük át a saját életünkbe az itt bemutatott elvet?

Az Atyával egyenrangú Jézus, aki maga is Isten, nemcsak magára vette az emberi természetet, hanem „szolgai formát” (doulou, „szolga”,
„rabszolga”) vett fel, és odaadta magát áldozatul a bűneinkért! Másutt Pál úgy fogalmaz, hogy „átokká lett értünk” (Gal 3:13, ÚRK). Isten, a Teremtő meghalt a kereszten azért, hogy Megváltónk is legyen, ehhez azonban átokká kellett lennie értünk. Hogyan foghatjuk fel igazán, hogy ez mit is jelent? És hogyan tudjuk megtenni azt, amire ezek az igék bíztatnak, hogy készek legyünk alázattal áldozatot hozni másokért?
Másutt Jézus kijelentette: „Hanem aki a legnagyobb közöttetek, az legyen a ti szolgátok. Mert aki magát felmagasztalja, megaláztatik, és aki magát megalázza, felmagasztaltatik” (Mt 23:11-12, ÚRK). Ebben többféleképpen is az tükröződik, amiről Pál Fil 2:5-8 szakaszában beszél. Az apostol itt még szemléletesebben mutatja be azt, amit korábban is mondott, hogy semmit se tegyünk „versengésből, sem hiábavaló dicsőségből” (Fil 2:3).

Milyen választ váltson ki belőlünk az, amit Krisztus értünk tett (Fil 2:5-8)? Milyen reakció lehet „megfelelő” vagy méltó ehhez? Mi mást tehetnénk, mint hogy leborulunk előtte és imádjuk Őt? Miért nem szabad azt hinnünk, hogy a cselekedeteink hozzáadhatnak valamit Krisztus tettéhez?

EGW idézet

Isten Igéje magasztos eszköz, amely meggyőzi a megtéretleneket arról, hogy szükségük van a bűnöket megbocsátó Megváltóra.
A megváltási terv a múlt szent világosságának befolyásait a jelenkori világossággal ötvözi. Ezek a befolyások a szeretet általi engedelmesség aranyláncával kötöznek meg bennünket. Krisztus hit általi elfogadása és Isten akaratának elfogadása arra készteti az embereket, férfiakat és nőket, hogy váljanak Isten fiaivá és leányaivá. Az az erő, amit csak a Megváltó adhat, méltóvá teszi őket arra, hogy a királyi család tagjaivá, Isten örököseivé és Krisztus örököstársaivá válhassanak. […]
Teljes szívből szeretni Istent, részesülni a krisztusi alázatból és szenvedésből több, mint amire sokan gondolnak. Krisztus engesztelő áldozata az a nagy központi igazság, amely köré csoportosul a megváltási terv minden más igazsága. Az emberi gondolkodásnak össze kell fonódnia azokkal a gondolatokkal, amelyek Krisztusban voltak. Ez az egység megszenteli az értelmet, tiszta és erőteljes gondolatokat eredményez… Misszióterületünk a világ, ezért az előttünk álló munkát a Gecsemáné és a Golgota légkörében kell végeznünk. – Lift Him Up, 229. o.

Csodálatos lehetőségek állnak az elbukott emberiség előtt! Fia révén Isten bemutatta, hogy milyen magas szintet érhet el az ember. Krisztus érdemei alapján felállhat bukott állapotából, megtisztulhat, és értékesebb lehet Ofir aranyánál. A dicsőséges angyalok munkatársává válhat, és Jézus Krisztus képmását tükrözheti… Mégis milyen ritkán ismeri be az ember azt, hogy hová juthatna, ha megengedné Istennek, hogy vezérelje minden lépését.
Isten nem tiltja meg az embernek, hogy gyakorolja egyéniségét. Azt szeretné, hogy senki se vesse alá elméjét más halandónak. Akik szeretnék, hogy elméjük és jellemük elváltozzon, ne tekintsenek emberekre, hanem csak a mennyei Példaképre. Isten meghív:
„A Jézus Krisztus gondolata lakozzék bennetek!” Megtérés és átváltozás által az ember elfogadhatja Krisztus gondolkodásmódját. Mindenkinek egyéni hitével, tapasztalataival kell megállnia Isten előtt, tudva azt, hogy Krisztus, a reménység dicsősége a szívében él. […]
Aki tízezer közül is kitetszik, és akinek fensége semmihez sem fogható, Ő a mi példaképünk. Életét a kegyelemhez igazította, hogy bárki követhesse példáját. Krisztusban egyesült gazdagság és szegénység, fenség és alázat, végtelen erő, szelídség és szerénység – ezeket fogja tükrözni azoknak élete is, akik elfogadják Őt. Ó, bárcsak jobban értékelnénk azt a tisztességet, amit tulajdonított nekünk Krisztus! Az Ő igáját viselve és róla tanulva válunk hozzá hasonlóvá a vágyak, a szelídség és szerénység, a jellemszépség terén, és egyesülünk Ővele a mindenek felett álló Isten dicsőségére. Akik magasztos előjogaik tudatában élnek ezen a földön, örök jutalomban részesülnek az eljövendő világban. Ha hűségesek maradunk mindvégig, csatlakozhatunk a mennyei kórusokhoz, és dicsőítő énekekkel magasztalhatjuk Istent és a Bárányt. – That I May Know Him, 134. o.

A Biblia ismert verse 1Kor 8:2: „Ha pedig valaki azt hiszi, hogy ismer valamit, az még nem ismerte meg úgy, ahogyan ismernie kell” (ÚRK). Nincs olyan téma, amiről mindent tudnánk, mindenről tanulhatunk még valamit. Mennyivel inkább igaz ez a Szentháromsággal és a testet öltéssel kapcsolatos örök igazságok terén! Pál gyakran utal arra, hogy Krisztus csodálatra méltó módon leereszkedett, amikor emberré lett. Ezt a témát még az örökkévalóságon át sem meríthetjük ki teljesen.

5. Olvassuk el Róm 8:3, Zsid 2:14-18 és Zsid 4:15 verseit! Mivel jellemezhető Jézus leereszkedése, az, hogy felvette az emberi természetet?

Hogyan válhatott a Szentlélek által Isten örök Fia Istenemberré Mária méhében (Lk 1:35)? Felfoghatatlan, hogyan lehetett hirtelen véges, halandó emberré az, aki végtelen és örökkévaló. Lényegében ezt nevezi Pál „a kegyesség titkának” (1Tim 3:16, ÚRK).
Filippi 2. fejezetének gyönyörű himnuszában az apostol még részletesebben taglalja Krisztus leereszkedésének egyes szempontjait.
• „Isten formájában volt” (Fil 2:6, ÚRK). A görög morphé („forma”) Jézus isteni természetére utal, arra, hogy egyenlő volt az Atyával (vö. Jn 1:1).
• „önmagát megüresítette” (Fil 2:7, ÚRK). Lélegzetelállító titok: Jézus megüresítette önmagát isteni előjogaitól, hogy igazán emberré legyen, és megkísértetett mindenben.
• „megalázta magát” (Fil 2:8). Amikor Jézus felvette az emberi természetet, a világmindenség Urából szolgává lett. Ez éppen az ellenkezője annak, amire Lucifer törekedett.
• „halálig, még pedig a keresztfának haláláig” (Fil 2:8). Nem létezett szégyenletesebb halálnem annál, amit Jézus vállalt, amit a „békesség tanácsában” eltervezett az Atyával együtt (Zak 6:13). Erre mutatott rá Mózes, amikor felemelte a rézkígyót (4Móz 21:9; Jn 3:14). Jézus „bűnné” lett értünk, „hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne” (2Kor 5:21).

Hogyan válhatunk alázatosabbá és engedelmesebbé Isten akarata iránt, ha arra figyelünk, amit Jézus tett értünk a kereszten, ha az engedelmesség és az alázat példájának tekintjük a keresztet?

EGW idézet

Amikor fel lett kínálva az emberiség számára ez a csodálatos, felbecsülhetetlen Ajándék, az egész világegyetem megrendülten próbálta megérteni Isten felfoghatatlan szeretetét, amivel szeretné az embereket a kapott Ajándék értékéhez mért hálára ébreszteni. Vajon mi, akikért Krisztus az életét adta, továbbra is ingadozni fogunk két különböző vélemény között? Csupán jelentéktelen részét adjuk vissza az Istentől kölcsön kapott képeségeinknek és erőinknek? Hogyan tehetjük ezt, ha tudjuk, hogy a menny Fejedelme levetette királyi palástját és koronáját, és látva az emberiség védtelen sorsát, lejött a földre, hogy emberi testben tegye lehetővé az emberiség egyesülését az Istenséggel?
Szegénnyé lett érettünk, hogy megszerezze számunkra a menynyei kincset, ami „igenigen nagy örök dicsőséget szerez” (2Kor 4:17). Megmentésünk érdekében alázatból alázatba szállt alá, mígnem Ő, a Krisztus, az isteniemberi Szenvedő felemeltetett a keresztre, hogy mindeneket magához vonzzon. Isten Fia nem tanúsíthatott volna több jóindulatot, és nem alázkodhatott volna meg mélyebben.
A kegyességnek eme titka késztette arra a mennyei hatalmasságokat, hogy úgy munkálkodjanak az elbukott emberekért, hogy a legnagyobb érdeklődést ébresszék bennük a megváltási terv iránt. Ez a titok mozgósította a mennyei seregeket, hogy az emberrel egyesülve teljesítsék Isten nagy megváltási tervét a megromlott emberiség érdekében, és hogy férfiak és nők a mennyen és földön mutatott jelektől vezérelve felkészülhessenek Urunk második eljövetelére. […] Krisztus az egyház Fejeként meghív minden embert, aki hisz Őbenne, hogy kövessék áldozatkész példáját… Mindenki arra hivatott, hogy késedelem nélkül gyülekezzen Jézus Krisztus véráztatta
 
zászlaja alá. Semmit sem tartva vissza önmaguknak mutassanak be teljes áldozatot, hogy örökérvényű eredményeket érhessenek el – a lelkek megmentését. – That I May Know Him, 81. o.

Krisztus Istenségét erőteljesen kell hirdetni. Amikor a Megváltó megkérdezte a tanítványoktól: „Ti pedig kinek mondotok engem?”, Péter a következőképpen válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.” Mire Krisztus a következő kijelentést tette: „Ezen a kősziklán” – nem Péteren, hanem Isten Fián – „építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.” (Mt 16:18)
Nagy a kegyességnek eme titka. Krisztus életének vannak olyan titkai, amiket csak el kell hinnünk, de megmagyarázni nem tudunk. – The Upward Look, 58. o.

„Az emberi szív csatornáin generációkon át terjedő minden szülői szeretet, az emberi lélekből fakadó összes gyengédség csupán kis patak Isten végtelen, kimeríthetetlen szeretetének határtalan óceánjához viszonyítva. [...] Időtlen időkig vizsgálhatod, mégsem mérheted fel igazán soha Isten szeretetének szélességét és hosszúságát, mélységét és magasságát, hiszen odaadta a Fiát, hogy meghaljon a világért. Ez az örökkévalóság alatt sem tárul fel teljesen. Ám amikor tanulmányozzuk a Bibliát, és Krisztus életéről meg a megváltási tervről gondolkodunk, egyre jobban megérthetjük e nagyszerű témákat” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 5. köt. 740. o.).
Mit tanulunk, amikor képzésben van részünk, mint Mózesnek Krisztus iskolájában? Felfuvalkodottságot? Hogy magunkat különbnek lássuk? Egyáltalán nem! Minél többet tanulunk ebben az iskolában, annál alázatosabbak és szerényebbek leszünk. Ne érezzük úgy, hogy már mindent megtanultunk, amit tudni érdemes! A lehető legjobban hasznosítsuk Istentől kapott talentumainkat, hogy amikor halandóból halhatatlanságba változunk át, ne hagyjuk magunk mögött, amit elértünk, hanem átvihessük magunkkal. Az örökkévalóság végtelen korszakain át Krisztus és megváltó munkája lesz tanulmányunk tárgya” (Ellen G. White: Manuscript. 36. 1885.).

Naponkénti tanulmányozásra:

2Sámuel 3

2Sámuel 4

2Sámuel 5

2Sámuel 6

2Sámuel 7

2Sámuel 8

2Sámuel 9;

Ellen G. White: Étrendi és táplálkozási tanácsok, 2. fejezet („Étrend és lelkiség”), a „Bűn a mértéktelenség” alcímtől „A felismerésre és a döntésre gyakorolt hatás” alcímig (inkluzíve)

1. Mennyi ideig tartott a Saul háznépe és a Dávid háznépe közötti hadakozás?

2. Kik és miből építettek házat Dávidnak?

3. Kinek a házából vitték el a frigyládát, és tették fel egy új szekérre?

4. Mit szolgáltatott Dávid az egész nép között?

5. Mi az, amit csak kevés éber ember ért meg?

Általános áttekintés

Filippi 2:1–4 versei a levél egy olyan szakaszát nyitják meg, amelyben Pál Krisztusnak a keresztény életében példaként követendő alázatosságáról beszél (Fil 2:118). Krisztus a legfőbb Példaképünk az Isten iránti tiszteletben, szeretetben és egységben. Földi szolgálata során Krisztus mély közösségben élt az Atyával, és többször is hangsúlyozta egységüket (Jn 5:19; Jn 10:30, 38; Jn 12:45; Jn 14:9–10; Jn 17:11, 21–24). Jézus a Szentlélekkel való egységét is több ízben megemlítette (Jn 14:16, 26; Jn 15:26; Jn 16:7).
Az Istenség tagjai az örökkévalóság óta harmonikus és szeretetteljes kapcsolatban élnek egymással, példát mutatva ezzel az egységre és a szeretetre, amelynek meg kell határoznia a hívők közötti kapcsolatokat. Pál nemcsak a Filippi levélben, hanem más írásaiban is foglalkozik ezzel a témával. Az első korinthusi levél elején például ezt írja: „Kérlek azonban titeket atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyképpen szóljatok, és ne legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben” (1Kor 1:10; ld. Róm 15:5–7; Gal 3:26–29; Ef 4:1–6; Kol 3:12–15).
A héten a következő három témára összpontosítunk: (1) Az egységben való élet és a kölcsönös szeretet megnyilvánulása alapvető keresztény felelősség, Jézus minden követőjétől elvárt magatartás. (2) Keresztényekként arra vagyunk elhíva, hogy Krisztushoz hasonlóképpen gondolkodjunk. Pál megmagyarázza, mit jelent a Krisztuséhoz hasonló gondolkodásmód. (3) Korlátozott elménk képtelen teljes mértékben megérteni, hogy Jézus milyen mélyre ereszkedett ahhoz, hogy emberré váljon. Ez felfoghatatlan rejtély.

Magyarázat

„Biztonsági okokból a hegymászók kötéllel kötik össze magukat, amikor hegyet másznak, így ha az egyikük megcsúszik és leesik, nem zuhan a halálba, a többiek fogják, amíg visszanyeri egyensúlyát. Így kell lennie az egyházban is. Ha az egyik tag megbotlik és elesik, a többieknek támogatniuk kell, míg újra talpra áll. Mindannyiunkat a Szentlélek köt öszsze” (Michael P. Green: 1500 Illustrations for Biblical Preaching, 2000, 66. o.).

Egység és szeretet

Filippi 2:1-4 verseiben Pál utal arra, hogy az önző becsvágy a gyülekezeten belüli megosztottság egyik fő oka. Ezt írja: „Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből” (Fil 2:3). A „versengés” és a „hiábavaló dicsőség” szavak a görög eritheia és kenodoxia főnevek megfelelői, mindkettő ritkán fordul elő az Újszövetségben: az első hét alkalommal, szinte kizárólag Pál leveleiben (Róm 2:8; 2Kor 12:20; Gal 5:20; Fil 1:16; 2:3; Jak 3:14, 16); a második viszont csak itt. Érdekes módon az eritheia szó nem szerepel a Septuagintában, az Ószövetség görög változatában, és a kenodoxia is csak háromszor, a nem kanonizált könyvekben. Úgy tűnik tehát, hogy amikor Pál ezeket a szavakat beleszőtte levele szövegébe (Fil 2:3), nem az Ószövetség görög nyelvű változatának olvasmányélményeire alapozott. Ehelyett viszont mindkét szó megjelenik a versengést bíráló filozófiai írásokban, amelyek az emberi jellemhibák ősi listáit mutatják be (ld. Gerald F. Hawthorne: Filippi 2:3, Word Biblical Commentary, 43. köt., 2004, 87. o.). Nem meglepő, hogy az eritheia 2Korinthus 12:20 és Galácia 5:20 bűnlistáiban is feltűnik. Nyilvánvaló, hogy Pál ezeket a kifejezéseket a keresztények által kerülendő magatartások jelölésére használja.
Filippi 2:1–4 szakasza szerint ahhoz, hogy megvalósuljon az egység az egyházban, nem elég egyszerűen elkerülni a harmóniát aláásó versengést és önzést: a testvéri közösség kialakításához elengedhetetlen keresztény erényeket is gyakorolni kell! A harmonikus légkört a vigasztalás, a bátorítás, a szeretet, a testvériség, a gyengédség és az irgalom jellemzi (Fil 2:1). Ilyen környezetben az emberek „egyenlő indulattal és ugyanazon szeretettel” (Fil 2:2) dolgoznak és viszonyulnak egymáshoz.
Pál azonban nem az egyformaságot, hanem a sokféleségben megvalósuló egységet hirdeti. Elítélve a „versengést” és a „hiábavaló dicsőséget”, az ellenkező magatartást, nevezetesen az „alázatot” vezeti be (Fil 2:3). Ezt a hozzáállást a következő mondatban magyarázza meg: „Alázatosan egymást különbeknek tartván magatoknál” (Fil 2:3). Ez a gondolat annyira fontos Pál számára, hogy a következő versben, átfogalmazva ugyan, de megismétli: „Ne nézze ki-ki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is” (Fil 2:4). Nem azt kéri az olvasóitól, hogy hagyjanak fel a saját érdekeikkel, hanem hogy figyeljenek oda a másokéira, ahelyett hogy közömbösek lennének egymáshoz. Jézus a legfőbb Példaképünk ebben a tekintetben. Ily módon Pál arra buzdítja olvasóit, hogy gondolkodjanak Krisztushoz hasonló módon.

A Krisztuséhoz hasonló gondolkodásmód

Filippi 2:1–8 szakasza olyan kifejezéseket tartalmaz, amelyek a görög phren (vagy phron) gyökből származnak, s amelyek „a bölcs tervezés képességének” használatát fejezik ki (Johannes P. Louw és Eugene A. Nida: GreekEnglish Lexicon of the New Testament, 1996, 324. o.). Ebben az összefüggésben, Filippi 2:2 versében Pál arra buzdítja olvasóit, hogy „ugyanazt gondolják [phronēte] és ugyanazt a szeretetet táplálják, [legyenek] egyek a lélekben és egyek a gondolkodásban [phronountes]” (a szerző fordítása alapján). Ez a szinkronizálás csak akkor lehetséges, ha „alázatos gondolkodással [tapeinophrosynē] mindegyikük a másikat jobbnak tartja magánál” (Fil 2:3, a szerző fordítása alapján). Ennek az elképzelésnek a csúcspontja a következő kijelentésben található: „Annakokáért az az indulat [phroneite] legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is” (Fil 2:5). Pál arra buzdítja a filippibelieket, hogy alakítsanak ki a Krisztuséhoz hasonló gondolkodásmódot, mert csak egy ilyen szemléletmód vezethet krisztusi magatartáshoz.
A teológusok vitatkoznak azon, hogy a Filippi 2:5ben szereplő „az” névelő („az az indulat”) a Filippi 2:1–4ben említett alázatosságra utale, vagy pedig Jézus szelídségére, amelyet a Filippi 2:68ban leírt magatartása fejez ki. Mindkét esetben Jézus az a Példakép, akit követni kell. Ahogy Tom Wright mondja: „Mindenkinek valami magán kívüli dologra kell összpontosítania, és ez a valami Jézus Krisztus maga, a Király, az Úr és az örömhír, amely az Ő nevében jött el, hogy meghódítsa a világot” (Paul for Everyone: The Prison Letters, 2004, 98. o.).
Keresztényekként arra vagyunk elhívva, hogy Krisztushoz hasonlóan gondolkodjunk és viselkedjünk. Pál azt állítja, hogy Jézus teljes mértékben tudatában volt annak, hogy ki Ő valójában (Fil 2:6), mégis önként megüresítette magát (Fil 2:7, az ESV-fordítás alapján) – vagyis megalázkodott (Fil 2:7, a NIV-fordítás alapján) és engedelmes lett (Fil 2:8). Pál magyarázata szerint: (1) Jézus „önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl” (Fil 2:7), más fordítások tolmácsolásában: „lemondott személyes jogairól, és beleegyezett, hogy rabszolgaként éljen” (Fil 2:7, a BVA-változat alapján); (2) „megalázta magát, engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztfának haláláig” (Fil 2:8). Röviden: Jézus szolgává lett (ld. Mt 20:28; Mk 10:45), és feláldozta önmagát mások üdvösségéért (ld. 2Kor 8:9; Zsid 12:2), engedelmeskedve Isten akaratának (ld. Mt 26:39; Róm 5:19). Azok, akiknek a gondolkodásmódja a Krisztuséhoz hasonló, hajlandóak ugyanezt tenni.

Áthatolhatatlan rejtély 

Pál 1Timótheus 3:16 versében összefoglalja Jézus küldetését. A testet öltés, a halál, a feltámadás, a mennybemenetel, sőt még az evangélium pogányok közt való hirdetése és néhányuk megtérése is rendkívül szűkszavúan kerül bemutatásra. Mind Jézus földi munkája, mind szolgálatának eredményei a „kegyesség titkának” – „a hit titkának” (BVA) – tartalmaként kerülnek bemutatásra.
A görög mysterion („rejtély”, „titok”) főnév 28 ízben fordul elő az Újszövetségben, többnyire Pál leveleiben (21 alkalommal). A mysterion Pál írásaiban szinte mindig krisztológiai jelentéssel bír. Róma 16:25 versében például Pál ezt a titkot az evangélium üzenetével köti össze. Hasonlóképpen, Efézus 3:2–13 szakaszában ismételten beszél a titokról a pogányokért végzett szolgálatának kontextusában, mondván: „Kijelentés útján ismertette meg velem a titkot” (Ef 3:3), amelynek köszönhetően mélyebb megértést nyert „Krisztus titka felől” (Ef 3:4).
Egyes szövegértelmezők egyetértenek abban, hogy a „Krisztus titka” kifejezés jelentése „a titok, amely maga Krisztus”. Pál ezt a nézetet fejti ki a Kolossébeliekhez írt levelében, amikor „a titokról” beszél, „mely el vala rejtve ősidők és nemzetségek óta” (Kol 1:26). Továbbá utal arra, hogy „milyen nagy a pogányok között eme titok dicsőségének gazdagsága, az tudniillik, hogy a Krisztus ti köztetek van” (Kol 1:27; ld. Kol 2:2; 4:3). Efézus 6:19 versében Pál apostol megemlíti „az evangélium titkának” – „az evangéliumnak, mely maga a titok” – hirdetését. Róma 11:25 versében a rejtély azzal kapcsolatos, hogy az evangéliumnak el kellett jutnia azokhoz is, akik nem voltak zsidók. Pál továbbá azt sugallja, hogy Isten kegyelme felfoghatatlan titok (Róma 11:33). Valóban az! Jézus „megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett” (Zsidók 12:2). Ahogy Pál Filippi 2:8 versében mondja, Jézus egészen a halálig alázta meg magát, „mégpedig a keresztfának haláláig”.

Alkalmazás

Beszélgessetek az alábbi gondolatok kapcsán, majd válaszoljatok a csoportban az Alkalmazás végén található kérdésekre!
Egy pszichiátriai kórház látogatója döbbenten vette észre, hogy mindössze három ember felügyel 100 veszélyes beteget. Megkérdezte: „Nem félnek attól, hogy ezek az emberek felülkerekednek a felügyelőkön és megszöknek?” A válasz ez volt: „Nem, mivel a pszichés betegek sosem fognak össze” (Michael P. Green: 1500 Illustrations for Biblical Preaching, 2000, 65. o.). Ez az illusztráció azt hivatott szemléltetni, hogy az egység megteremtésére képtelen közösségek elveszítik növekedési potenciáljukat. Az egység hiánya súlyos állapot, amit a keresztényeknek mindenáron el kell kerülniük.
Semmi sem fenyegeti jobban a hívők közösségének egészségét, mint az egység hiánya. Ezért aggódott Pál annyira e miatt a kérdés miatt, és hangsúlyozta ismételten, hogy az egységben élt élet nem csupán keresztény erény, hanem parancsolat is: „Teljesítsétek be az én örömömet, hogy egyenlő indulattal legyetek, ugyanazon szeretettel viseltetvén, egy érzésben, egyugyanazon indulattal lévén” (Fil 2:2). „Ne nézze kiki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is” (Fil 2:4).
Jézus szemléltette a legjobban, hogy mit jelent mások érdekeit szem előtt tartani. Szegénnyé lett, hogy mi az Ő szegénységén keresztül meggazdagodhassunk (2Kor 8:9). Ezért nem meglepő, hogy arra buzdítja Pál az olvasóit, hogy Krisztushoz hasonlóan gondolkodjanak. Jézus nyomdokaiba kell lépnünk, alázatot és engedelmességet gyakorolva Isten iránt. Talán nem fogjuk fel, mennyire alázta meg magát Krisztus, amikor emberré lett, annyit viszont mindenképpen tudunk, hogy egymással egységben kell élnünk.
1. Mit jelent figyelembe venni mások érdekeit? Hogyan tudjuk megvalósítani ezt az elvet a gyakorlatban?
2. Miért olyan fontos a hívők közötti egység? Mit tehetünk az egyház egységének javítása érdekében?

Általános áttekintés