Péter anyósa remekül érezte magát! Felugrott, a szeme csillogott, egyenesen a konyhába ment, hogy felszolgáljon a vendégeknek. Jézus meggyógyította, ezért rögtön továbbadta az áldást azzal, hogy amit tudott, megtett másokért. Örömmel szolgálta fel az ebédet szombaton a családjának, Jézusnak és a tanítványoknak.
Képzeld el a vidám csevegést az asztal körül, miközben együtt elfogyasztották azt az ételt Péter házában. Biztos lehetsz benne, hogy nem veszekedtek, nem is vitatkoztak. Nem is ugráltatták Péter anyósát, hanem nagyon hálásak voltak, és lelkesen segítettek neki. Valahányszor ránéztek, mindig eszükbe jutott Jézus csodálatos gyógyítása. Ezt az örömöt meg kellett osztaniuk másokkal is. Olvassuk el!
Máté 5:16
Ahogy Péter anyósa szolgált másoknak, miután meggyógyult, mi is áldás lehetünk mások számára, miután Isten csodálatos módon megáldotta az életünket. Ha például Isten megáldott azzal a képességgel, hogy jól tudsz olvasni, akkor segíthetnél valakinek megtanulni olvasni. Ha erős lábakkal áldott meg, akkor segíthetnél egy idős szomszédnak valamilyen házimunkában. Ha autóval áldott meg, akkor a családoddal elvihetnétek valakit a gyülekezetbe.
Példabeszédek 11:25 így szól: „Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.” Amikor áldás vagyunk másoknak, akkor az életünk áldott lesz! Ez olyan, mint az áldások hatalmas, állandó körforgása. Az áldások része az is, amit belül érzünk, amikor valami jót tettünk valakiért.
HITBELI BESZÉLGETÉSEK
Mondj el egy áldást, amit Istentől kaptál, majd keress rá példát, hogyan tudtál egy áldást továbbadni valakinek!
MISSZIÓS KIHÍVÁS
Ezen a héten az a kihívás, hogy szolgálj a saját családodban. Beszéld meg anyukáddal, hogy milyen egyszerű ételt készíthetnél, hogy felszolgáld nekik! Amikor eszitek, mondd el Péter anyósáról, hogyan gyógyult meg, és hogyan szolgált!
IMA
Tedd a kezed egy családtag karjára, és mondd el felette imában
4Mózes 6:24, 25 verseit (az aranyszöveget)!
„Add tovább!” – Ez egy közismert mondás, ami azt jelenti, hogy a jó dolgokat, amid van, ne tartsd meg magadnak! Milyen áldásokat tudnál továbbadni és kinek?
Răspunsul se salvează automat
Salvat la
Hogyan illik ez a mondás Péter anyósára?
Răspunsul se salvează automat
Salvat la