Lucrăm la o versiune îmbunătățită a site-ului myBible. O poți încerca acum →

Zákeus

Text de memorat

„Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lukács 19:10)

Jézus mindenkiben látja a jó lehetőségét!
A hét szava
Lehetőség: A lehetőség azt jelenti, hogy valami lehetséges, de még nem történt meg, egy esély vagy ígéret, hogy valami fejlődni fog és megvalósul. Amikor a „lehetőség” (idegen szóval potenciál) szót emberekre alkalmazzuk, akkor arról beszélünk, hogy kivé válhatnak. Gyakran mondjuk valakire, hogy „van benne potenciál”, ami azt jelenti, látunk benne apró jeleket, amelyek arra utalnak, hogy valami jó kifejlődhet benne a jövőben.
A heti tanulmány alapja
Lukács 19:1-10; Jézus élete, 552–556. o.

Pénz, pénz, sok pénz… Zákeus nagyon is élvezte a pénzkeresést! Milyen munkával keresett pénzt? Olvassuk el! Lukács 19:2 Zákeus alacsony zsidó ember volt, de a munkája miatt nagynak és fontosnak érezte magát. Jerikó városában ő felügyelte az összes adószedőt. Az adószedőknek vagy más néven vámszedőknek kellett mindenkitől egy bizonyos összeget beszedni. Majd ezt tovább kellett adniuk a római kormányzatnak. Ha azonban rá tudták venni az embereket, hogy többet fizessenek, akkor a különbözetet megtarthatták. Zákeus pontosan ezt tette. Mindenkiben, aki adószedői asztalához közeledett, pénzkereseti lehetőséget látott. Néhány érme a rómaiaknak, néhány a saját zsebébe, néhány a rómaiaknak, néhány a saját zsebébe. Hamarosan nagyon meggazdagodott. Mégsem volt boldog. Bár Zákeus zsidó volt, a saját népe gyűlölte. Tudták, hogy lop, csal és hazudik. Még a zsinagógába se engedték be, amikor megpróbált bemenni az istentiszteletre. Zákeus kemény lecke árán tanulta meg, hogy a lopás és a csalás nem segít barátokat szerezni. Magányos és boldogtalan ember volt. Salamon király, aki nagyon gazdag volt, szintén megtanulta, hogy ha a pénzt hajszoljuk ahelyett, hogy Istent keresnénk, ez nem hoz örömöt vagy elégedettséget az életünkbe. Azt írta: „Aki szereti a pénzt, nem elégszik meg a pénzzel, sem a jövedelemmel az, aki szereti a vagyont. Ez is hiábavalóság!” (Prédikátor 5:9) Bölcs és szerető Istenünk tudja, könnyen beleeshetünk abba, hogy azt gondoljuk, a sok pénz fog boldoggá tenni minket. Ő tudja, hogy sokkal boldogabbak leszünk, amikor inkább Istent tartjuk kincsnek. Ő megígéri, hogy szükségleteinkről is gondoskodni fog. „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.” (Máté 6:33)
IMA
Nyisd ki a Bibliádat Máté 6:19-21-nél, és kérd Istent, segítsen, hogy a te kincsed az Ő útja legyen, és a jövő, amit Vele tölthetsz a mennyben!
TEVÉKENYSÉG
A dolgozó felnőttek a legtöbb országban adót fizetnek az államnak. Nézz utána, hogy milyen adókat kell fizetni ott, ahol élsz! Olvasd el a Máté 6:19-21 verseit! Mennyire fogadta meg ezt a tanácsot Zákeus?
Te mit szeretnél, hol legyen a kincsed?

Az emberek mosolyogtak és izgatottan beszélgettek a forgalmas jerikói piacon. Jézus. Az Ő nevét ismételte mindenki! Az emberek megosztották egymással a történeteket, miközben olajat és olajbogyót vásároltak. Hallgatták, amikor a sok kereskedő és utazó, akik a városukon keresztül haladtak, hozták a híreket. Csodálkozó tekintettel és széles mosollyal adták tovább a történeteket, miközben sorban álltak, hogy kifizessék az adót Zákeusnak. Zákeus figyelmesen hallgatta őket, miközben a pénzérmék csilingeltek a pénzesdobozában. Remény kezdett ébredni a szívében. Csodálatos történeteket hallott Jézusról, aki visszaadta a vakoknak a látásukat és meggyógyította a testi problémával élőket. Hallotta, hogy Jézus szép dolgokat mondott Isten országáról, és hogy kedvesen bánt a szegényekkel, és hogy még egy adószedő is volt a tanítványai között! Amikor Zákeus meghallotta ezt a meghökkentő hírt, elkezdett azon gondolkodni, vajon Jézus látja-e benne is a jó lehetőséget. Jobb életre vágyott. Keresztelő János szavait ismételték országszerte: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” (Máté 3:2) Még mit hallhatott Zákeus, mire emlékezhetett még vissza? Olvassuk el! Lukács 3:12, 13 A Szentlélek munkálkodott Zákeusban. A szíve megenyhült, kezdte elhinni, hogy ő is megérhet és megváltozhat. Isten mindig látja a változás lehetőségét az emberek szívében. Ő segít nekik, hogy meglássák, nekik is van lehetőségük, még ha mások nem is hisznek abban, hogy az életük valaha megváltozhat a jó irányba. „Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” (1Sámuel 16:7) Lehet, hogy a Szentlélek munkálkodik a körülöttünk lévők szívében, bár ezt mi akkor még nem látjuk.
IMA
Köszönd meg Istennek, hogy a Szentlélek meg tudja változtatni az emberek szívét, és jó dolgokat tud megvalósítani az életükben.
MISSZIÓS KIHÍVÁS
A családod jelenlétében tedd fel ezt a kérdést valaki idősebb személynek a településeden: „Milyen különleges emléked van abból az időből, amikor annyi idős voltál, mint most én?” Aktívan hallgasd a jó dolgokat, amik történtek az életében! Utána mondj el valami jó dolgot, amit Isten tett érted!
TEVÉKENYSÉG
Énekeljetek egy dalt! Az aranyszöveget is elénekelheted és megtaníthatod a családodnak! Mi késztette Zákeust, hogy elhiggye, megváltozhat az élete?
Láttál vagy hallottál már olyat, hogy Isten jó irányba változtatta meg valakinek az életét, akit ismersz?

Izgatott suttogás vonult végig Jerikó forgalmas piacán. Jézus itt van a városban! Zákeus nagy örömmel fogadta a hírt. Jézus az ő városában van! Sietve otthagyta az adófizetői asztalt és csatlakozott a végtelen embertömeghez, akik mind Jézus felé özönlöttek. Az emberek könyököltek. Egymás lábát taposták. Zajongva tolakodtak előre. Mindenki látni akarta Jézust! Zákeus a tömeggel haladt. A jerikóiak nem látták a lehetőséget Zákeusban, de remélte, hogy Jézus meglátja. Zákeus alacsonyabb volt a legtöbb embernél, ezért lábujjhegyre állt és elszántan próbálkozott, hogy a tülekedő emberek fölött lásson valamit. El kell jutnia Jézushoz! Azonban bármennyire próbálkozott, Zákeus nem látott semmit és nem tudta átpréselni magát a sokaságon. Kétségbeesésében Zákeus elszakadt a tömegtől és előreszaladt. Ott állt egy fa, ami magasabbra nőtt, mint a jerikóiak. Egy szempillantás alatt felmászott a fügefára, annak egy kinyúló ágára, ami az utca fölé hajolt. Ott ült és lelkesen fürkészte a tömeget, hátha megpillantja Jézust, akit annyira látni akart. Csak arra vágyott, hogy vethessen Rá egy pillantást. Szerető Istenünk Zákeushoz hasonlóan a mi szívünkben is munkálkodik, segít, hogy először Jézust keressük. Amikor Jézust keressük, akkor keresni fogjuk a lehetőségeket, hogy közel legyünk Hozzá.
IMA
Kérd Jézust, segítsen neked, hogy Őt keresd először minden nap kezdetén!
TEVÉKENYSÉG
A családdal mérjétek meg és hasonlítsátok össze egymás magasságát! A magasabb családtagjaidat kérd meg, hogy állják el az utat, ne tudj kimenni az ajtón! Gondolj arra, mennyire zavarhatta Zákeust, hogy nem lát semmit és nem tud átjutni a tömegen. Olvasd el újra Máté 6:33 versét! Zákeus mennyire követte ennek a bibliaversnek a tanítását?
A te életedben hogyan nézne ki az, hogy Jézust keresed mindenekelőtt?
Milyen dolgok „adatnának meg” neked (Máté 6:33), amikor Zákeushoz hasonlóan Jézust keresed először?

Zákeus fent ült magasan, figyelte a zajongó tömeget, amint egyre közeledett a fügefához, és a szemét le nem vette Jézusról. Jézus hirtelen megállt. Könyökök és vállak koccantak össze, ahogy a tömeg előtte és mögötte szintén kénytelen volt hirtelen megállni. Jézus csendben felnézett. Hallotta a ki nem mondott vágyat Zákeus szívében, hogy találkozzon Vele, épp úgy, mintha Zákeus túlkiabálta volna a zajongó tömeget. Jézus nem ment el mellette. Egyenesen a szemébe nézett az adószedőnek, szeretettel és megértéssel. „Zákeus!” – mondta Jézus, miközben a tekintetét nem vette le róla. Tudta a nevét! Ezután mit mondott Jézus? Olvassuk tovább Lukács 19:5 versében! Az izgatottságtól remegő Zákeus lemászott a fáról. A tömeg utat engedett neki. Zákeus meg sem tudott szólalni a csodálkozástól, csendben vezette Jézust az otthona felé. Zákeus boldog volt, és Jézus is boldog volt. A sokaságban azonban nem mindenki volt boldog. Zúgolódva azt suttogták: „Nézzétek, miféle bűnöshöz megy vendégségbe!” (Lukács 19:7, EFO) Azt gondolták, nem helyes, hogy Jézusnak bármi köze legyen egy olyan tolvajhoz, mint Zákeus. Nem ismerték fel, hogy ők is bűnösök, és Megváltóra van szükségük. „Mivel mindenki vétkezett, és nélkülözi Isten dicsőségét.” (Róma 3:23) Jézus mindenkiben látja a lehetőséget, és Ő jó dolgokat látott Zákeus szívében. Zákeus ezt megértette, és hálás volt, valójában annyira hálás, hogy megállt és bátran a tömeg felé fordult. Jól hallhatóan azt mondta Jézusnak: „Vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit törvénytelenül vettem el, a négyszeresét adom vissza annak.” (Lukács 19:8) Ezekből a bátor szavakból láthatta a tömeg, hogy Jézus megmentette Zákeust és megváltoztatta a szívét. Azt is láthatták, hogy Jézusnak igaza volt, amikor látta a jó lehetőséget az adószedőben. Bár mind bűnösök vagyunk, Isten szeret minket. Ő mindenkiben látja a lehetőséget.
IMA
Köszönd meg Istennek, hogy megváltoztatja a szívedet!
TEVÉKENYSÉG
Zákeus nem számított arra, hogy Jézust meghívhatja meg vacsorára. A családod kit hívhatna meg vacsorára, aki nem számít rá? Tervezzétek el, hogy megosztjátok vele az ételeket! Mit gondolsz, miért mondta Jézus, hogy Zákeus házába fog menni?
Mit remélt, mit fog ebből megérteni a sokaság?

Jézus arcán széles mosoly ragyogott. Épp most hallotta, hogy Zákeus a pénze felét a szegényeknek fogja adni, és mindenkivel rendezni fogja a tartozását, akit becsapott. Jézus tudta, hogy Zákeus minden szót komolyan gondolt, és tényleg engedelmeskedni fog a bibliai tekercsen található verseknek: „Boldog az, akinek gondja van a nincstelenre” (Zsoltárok 41:2), és „Ne csapjátok be egymást!” (3Mózes 25:17, ÚRK) Jézus örömmel látta, hogy Zákeus most már enged, Isten segítsen neki, hogy adakozzon, kedves ember legyen, aki a benne rejlő lehetőségeknek megfelelően él. Ekkor Jézus az egész tömeg előtt mosolyogva azt mondta: „Ma lett üdvössége ennek a háznak, mivelhogy ő is Ábrahám fia”. (Lukács 19:9) Jézus a tömegben jelen lévő papok és rabbik tudtára adta, hogy Zákeus is Ábrahám leszármazottja, ne gondolják azt magukról, hogy jobbak, mint Zákeus! Mit mondott még Jézus? Olvassuk el! Lukács 19:10 Jézus azért jött, hogy megmentse a bűnösöket! A rabbik, a papok és a vezetők bűnösök voltak, éppúgy, mint Zákeus. De Zákeus hallgatott a Szentlélekre, aki azt mondta neki, hogy változzon meg. Megbánta, amit tett, és mindent megtett, hogy találkozzon Jézussal és megismerje Őt. Jézus most azt mondta, hogy megváltást nyert mint Isten drága gyermeke. Zákeust és a családját kizárták a zsinagógából, mert a rabbik nagyon nem szerették őket. Ezért Jézus a házukba ment, hogy megmutassa nekik, mennyire szereti és elfogadja őket. Isten országának békességéről tanította őket, és a szívük kezdett begyógyulni. Jerikóban aznap Zákeus volt a legboldogabb ember, mert Jézus meglátogatta, szerette és üdvözölte őt Isten családjában. Az elveszett bűnös megmenekült! Jézus téged is meg akar menteni. Ott akar lenni a szívedben, hogy veled maradjon, ahogy el akart menni Zákeus otthonába is. Szeretete és elfogadása neked szól, és mindenkinek, mert Isten mindannyiunkat azzal a lehetőséggel teremtett, hogy úgy szeressünk, ahogy Ő szeret.
IMA
Köszönd meg Istennek, hogy szeret és elfogad téged!
TEVÉKENYSÉG
Készíts egy plakátot az aranyszövegből, nagyméretű nyomtatott betűkkel! A MEGTARTSA szót (vagy az Egyszerű Fordítású Bibliában a MEGMENTSE szót) írd csupa nagybetűvel!
HITBELI BESZÉLGETÉSEK
Biztasd a gyerekeidet azzal, hogy elmondod nekik, milyen jó lehetőségeket látsz bennük! Honnan tudod, hogy Zákeus őszintén megbánta, hogy meglopta az embereket?
Hogy éreznéd magad, ha Jézus ellátogatna a házadba?

Amikor Jézus megállt a tolvajként ismert Zákeus miatt, aki fent ült a fán, azt tette nyilvánvalóvá, hogy Ő mindenkit szeret és látja benne a lehetőséget. Tudja, hogy Nélküle mind elveszett bűnösök vagyunk. „Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lukács 19:10) Zákeus beismerte a bűneit és engedte, hogy Isten elkezdje megváltoztatni. A tömegben sokan voltak, akik azt gondolták, hogy a saját büszkeségük, kapzsiságuk, nagyravágyásuk, aljas beszédük, pletykálásuk vagy az önzésük nem probléma. Nem tudták, hogy ők elveszettek. A Biblia azt tanítja nekünk, hogy minden, ami fontosabb, mint Isten, az bűn. (2 Mózes 20:3) Egy nap egy nagyon gazdag ember szomorúan távozott Jézustól. Úgy döntött, hogy nem fogja követni a Megváltót, mert nem akart lemondani a gazdagságáról. Amikor elment, mit mondott Jézus a tanítványainak? Olvassuk el! Márk 10:23 A tanítványok elgondolkodtak: „Akkor ki üdvözülhet?” (Márk 10:26) Jézus így válaszolt: „Az embereknek lehetetlen, de Istennek nem, mert Istennek minden lehetséges.” (Márk 10:27) Istennel együtt neked is minden lehetséges! Nem tudod megmenteni magadat, bármennyire is próbálsz kedves és adakozó lenni. Jézusra van szükséged. Amikor Jézus szeretete munkálkodik a szívedben, akkor Zákeushoz hasonlóan szavaiddal és tetteiddel örömöt akarsz szerezni Istennek és engedelmeskedni akarsz Neki. Számíthatsz Rá, segíteni fog. Mások számára is igazi áldás lesz, amikor látják az életedben megvalósulni azt, amit Isten lát benned.
Péntek este – Tapasztalatok megosztása és dicsőítés
Tanítsd meg a családodnak az aranyszöveget énekelni! Utána énekeljétek el együtt! Szervezd meg, hogy a családdal eljátsszátok Zákeus történetét! Hallgassátok meg vagy énekeljétek el a „Te égből származó” kezdetű éneket (Hitünk énekei, 71. ének)!
Péntek este – Családi napló
Zákeus történetében többek között azt tudtam meg Isten szeretetéről, hogy… Mit mond el ez a történet arról a lehetőségről, amit Isten minden emberben lát? Hogyan tudod tudod támogatni és elősegíteni a másokban rejlő lehetőségek kibontakozását?
IMA
A családdal álljatok körbe, fogjátok meg egymás kezét és imádkozzatok, hogy Isten továbbra is segítsen mindegyikőtöknek, hogy a bennetek rejlő lehetőségek megvalósuljanak! Mit mondtál volna annak a gazdag embernek, aki elment Jézustól, hogy bátorítsd?
Olvasd el 1Timóteus 4:12 versét! Mit mond ez az ige neked mint fiatalnak a lehetőségeidről?

A folyóparton ülő férfi amennyire csak tudott, mozdulatlan maradt. Lelkes természetkedvelőként kész volt hosszú ideig ülni és várni, hogy megpillanthasson egy madarat vagy más állatot a természetes élőhelyükön. Végül egy bűzösborz ballagott ki az erdőből, és a folyó felé tartott. Ahogy haladt előre, elkezdett száraz fűszáldarabkákat szedegetni a szájával, majd szorosan tartotta őket az állkapcsával. Amikor a bűzösborznak már tele volt a szája és úgy nézett ki, mintha nagy bajusza nőtt volna, hátat fordított a víznek és lassan elkezdett hátrálni, míg a hátsó lába és a farka már a vízben volt. Milyen vicces jelenet: egy bajuszos bűzösborz, aki hátrafele mártózik meg a vízben! A bűzösborz lassan, fokozatosan, egyre csak hátrált a vízbe, míg testének alsó fele víz alá került. A férfi tovább várt. Majd megölte a kíváncsiság: mit akar ez a bűzösborz? A bűzösborz továbbra is fokozatosan hátrált a folyóban. Végül már csak az orra és a száraz fű látszott ki a vízből. Hosszú szünet után a bűzösborz elengedte a fűcsomót, kisétált a vízből, fel a folyóparton, majd eltűnt az erdőben. Emberünk gyorsan odaszaladt a víz széléhez, és felvette a füvet. „Áááá!” Azonnal visszadobta. Bolhák másztak rajta! A férfi jót nevetett ezen, megfejtette a hátrálva fürdő bűzösborz rejtélyét. A bűzösborz elviselte a bolhákat, ezeket a kis csípős rovarokat, amíg csak tudta, majd lement a folyóhoz. A bolhák lassan rámásztak a levelekre, miközben a bűzösborz egyre vizesebb és vizesebb lett. Szegény állat tisztára mosva, boldogan jött ki a vízből. Ahogy a bűzösborz megelégelte a bolhákat, úgy Zákeusnak is elege lett bűnös életéből. És ahogy a bűzösborz lement a folyóhoz, Zákeus odament Jézushoz, hogy megtisztuljon. Mi is Jézushoz mehetünk, hogy megtisztuljunk. Segíteni fog, hogy megszabaduljunk a bűnöktől és a bűntudattól, aminek a cipelésébe belefáradtunk. Mindig arra van szükségünk, hogy Jézushoz menjünk, és Ő megtisztít, ahogy egy nap a bűzösborznak is a folyóhoz kellett lemenni fürödni, hogy megszabaduljon a bolháktól. A jó hír az, hogy Jézus szeret megtisztítani minket, és ezt mindig meg is fogja tenni! A történet alapja: Windows on God's World, Devotionals for Young Christians, by James A. Tucker, copyright © 1975 by the Review and Herald® Publishing Association. Engedéllyel használva és adaptálva.