Lucrăm la o versiune îmbunătățită a site-ului myBible. O poți încerca acum →

A kis Jézust imádják

Text de memorat

„Dicsérd, lelkem, az Urat! Dicsérem az Urat, amíg élek, zsoltárt zengek Istenemnek, míg csak leszek.” (Zsoltárok 146:1, 2)

Jézus méltó, hogy dicsérjem és imádjam.
A hét szava
Odaszánja magát: Aki odaszánja magát, az elkötelezett, hűséges vagy ragaszkodik valakihez vagy valamihez. Például: Mrs. Smith odaszánta magát a férjének és a gyerekeinek.
A heti tanulmány alapja
Lukács 2:8-40; Máté 2:1-12; Jézus élete, 47-67. o.

A Megváltó megszületett! Az egész menny örvendezett a születésekor. Hatalmas angyalsereg gyűlt össze Betlehem dombjai felett, akik lelkesen várták a jelre, hogy mikor oszthatják meg a jó hírt a világgal. Ki fog velük együtt örülni? A kis Jézus, Isten Fia első földi levegővételekor Betlehemben az emberek aludtak tovább. Micsoda nap volt ez! Még több utazó érkezett a római népszámlálás miatt, és minden otthon színültig megtelt barátokkal, rokonokkal és idegenekkel. Isten Betlehemet választotta, megnevezte ezt a várost a bibliai tekercsekben, hogy a Megváltó szülővárosa legyen. Néhányan azonban Betlehemben túl elfoglaltak voltak ahhoz, hogy kutassák a tekercseket. Túlságosan elfoglalta őket a gazdagság keresése, túlságosan buzgón mondogatták az imákat, amiket nem is gondoltak komolyan, és túlságosan el voltak foglalva azzal, hogy próbáljanak szentnek látszani. Túl elfoglaltak voltak Isten számára. És most Isten Fia megérkezett, ők pedig aludtak tovább. Vajon észre fogja venni valaki? Vajon van valaki, akit érdekel? Lent a mezőkön pásztorok egy csoportja ébren volt. Ezek az egyszerű, alázatos emberek, akiknek éjjel-nappal gondjuk volt a bárányokra, odaszánták magukat Istennek. Ahogy ott ültek a csillagok alatt, védelmezték a bárányokat, a megígért Megváltóról beszélgettek, és eljöveteléért imádkoztak. Hirtelen valami bámulatos dolog történt! Olvassuk el! Lukács 2:9-14 Dicsőség Istennek, hogy az angyalok találtak odaszánt embereket, meghallgatták szavukat, és érdekelte őket! Az angyalok nagy örömmel világították meg az éjszakai égboltot a meglepett pásztorok felett, énekeltek, és dicsőítették Istent a világ újszülött Megváltójáért. Az angyalok így énekeltek: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” (Lukács 2:14)
A SZÜLŐKHÖZ
„A menny és a föld ma sincs távolabb egymástól, mint akkor volt, amikor a pásztorok az angyalok énekét hallgatták. (…) Hozzánk éppilyen közel lehet a menny napi teendőink végzése közben.” (Ellen G. White: Jézus élete, 48. o.)
MISSZIÓS KIHÍVÁS
Imádkozz azokért az emberekért, akiket múlt héten észrevettél, akik szolgálnak másokat a településeden. Ebben a negyedévben lehetőséged lesz köszönetet mondani néhányuknak egy ajándékkal, amit a szombatiskolai csoportodtól kapnak. Kérd Istent, vezessen olyan emberekhez, akik nyitottak lesznek arra, hogy Róla halljanak.
IMA
Ha szeretnél, énekelhetsz egy Istent dicsőítő imáéneket, ahogy az angyalok is tették. Szerinted miért a pásztoroknak jelentette be Isten Jézus születését, nem pedig Isten népe vezetőinek?
Ma hogyan tudsz időt szánni Istenre?

Az angyalok eltűntek, a fény elhalványult, és a pásztorok újra a sötétségben találták magukat. Úgy tűnt, mintha az angyal szavai visszhangoztak volna a csendes éjszakai levegőben: „Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.” (Lukács 2:11,12) Csodálattal és nagy örömmel tele futottak Betlehembe, hogy megkeressék azt a helyet, ahol a kis Jézus fekszik. Óvatosan kinyitották az istálló ajtaját, és ott volt a kisbaba – a Kisbaba! Puha fehér ruhába bepólyálva feküdt a jászolban. Pontosan úgy, ahogy az angyal mondta. Halkan bementek, letérdeltek és leborultak, hogy imádják a kis Jézust. A szemük ragyogott a boldogságtól, mert tudták, hogy a kisbaba, Jézus megérdemli, hogy imádják és dicsőítsék. Ekkor a pásztorok mindent elmondtak Józsefnek és Máriának a gyönyörű angyalkórusról és az üzenetről, amit a fényes angyal mondott. Mária szívébe zárta ezeket a híreket: a Kisbabája tényleg nagyon, NAGYON különleges. A pásztorok még egyszer megnézték a kis Jézust, majd csendben elmentek. Ahogy kiléptek az utcára, izgatottságuk felfokozódott. Mindenkivel megosztották, hogy mit láttak és hallottak. Mit csináltak még, miközben mentek vissza a mezőre? Olvassuk el! Lukács 2:20 A pásztorok nem tudták nem dicsőíteni Istent azokért a dolgokért, amiket hallottak az angyaloktól, a Megváltóért, akit láttak a jászolban, és azért, amit Mária és József elmondtak nekik. Milyen csodálatos éjszaka volt! A kis Jézus méltó volt a pásztorok imádatára, és Ő ma is méltó a mi imádatunkra. A szívünket arra teremtette, hogy Őt imádja. A pásztorokhoz hasonlóan mi is dicsőíthetjük Jézust azért, amit hallottunk Róla az Ő Igéjében, amit mi magunk „láttunk” vagy tapasztaltunk Belőle, és amit mások mondtak nekünk az Iránta érzett szeretetükről.
TEVÉKENYSÉG
Olvassatok el vagy énekeljetek karácsonyi éneket!
IMA
Mondjatok „libikóka” imát egy családtagoddal! Felváltva dicsőítsétek Istent mindazért, amit Jézus jelent nektek! Ha meglátogathattad volna a kis Jézust az istállóban…
Hogyan imádtad volna?
Milyen segítséget ajánlottál volna fel Máriának és Józsefnek?

Jézus hamarosan 40 napos lett, ideje volt az Úrnak szentelni Őt a jeruzsálemi templomban. József nem engedhette meg magának, hogy bárányt vegyen, ezért két fiatal galambot tett kalitkába az áldozathoz, és öt ezüstpénzt vitt egy erszényben, hogy kifizesse a szentelés díját. Ezután a kis család megtette a nyolc kilométeres utat Jeruzsálembe. Mária magához ölelte a kis Jézust. József mosolygott kisbabájukra, miközben gyalogoltak. Nemsokára megköszönhetik Istennek azt a kiváltságot, hogy az Ő drága Fiáról gondoskodhatnak. Jézust Istennek akarták szentelni. Látni akarták, hogy a templomban a paptól megkapja Isten szent áldását. Ma is sok keresztény szülő Istennek szenteli a kisbabáját. Egy kis szertartást tartanak a gyülekezetben. A kisbaba nem érti, mi történik, de a szülők és a gyülekezeti tagok igen. Az anyukák és apukák nyilvánosan kimondják, hogy gyermeküket, aki értékes ajándék Istentől, úgy nevelik fel, hogy szeresse Jézust és bízzon Benne. Még mire kötelezik el magukat a szülők, amikor Istennek szentelik a kisbabájukat? Olvassuk el! Zsoltár 78:4 A szülők tudják, hogy Isten segítségére van szükségük, hogy bölcs és kedves szülők legyenek, ezért a lelkész imádkozik mind a szülőkért, mind a kisbabáért, kéri Istent, hogy áldja meg a kis családot szeretetével, míg a kisbaba fel nem nő. A gyülekezeti tagok is elkötelezhetik magukat, hogy Jézus szeretetére tanítják a gyermeket. Amikor Jézus felnőtt, karjába vette a gyerekeket és meg is áldotta őket. Olvassuk el! Márk 10:13-16. Milyen csodálatos dolog, amikor egy kisgyermek megkapja Isten áldását és Neki szenteli.
HITBELI BESZÉLGETÉSEK
Ha a gyermekednek volt bababemutatása, akkor mondj el néhány dolgot erről a napról! Ha volt babaszentelése a gyermekednek, ha nem, mondd el, hogy milyen értékes és mennyire jó érzés látni azt, hogy úgy dönt, Jézus barátja lesz.
TUDTAD?
A templomi paphoz hasonlóan az állam is feljegyez minden kisbabát, aki születik. Adnak a szülőknek születési anyakönyvi kivonatot. Kérd meg a szüleidet, mutassák meg a tiédet!
IMA
Köszönd meg Jézusnak, hogy olyan nagyon törődik a gyerekekkel, különösen veled! Köszönd meg az Ő áldásait! Milyen bibliai történeteket mondtak neked a szüleid, ami miatt követni akarod Jézust?
Hogy érezted volna magadat, ha Jézus a karjába vett volna és megáldott volna téged?

Simeon sietett a jeruzsálemi templom felé. Érezte, hogy a Szentlélek azt mondja neki, hogy most menjen oda! Simeon gyorsította a lépteit és imádkozott, miközben sétált. Simeon gyakran imádkozott. „Igaz és istenfélő ember” (Lukács 2:25, ÚRK) volt, buzgón imádkozott azért, hogy Izráel visszatérjen Istenhez. És figyelt, várt a vágyakozva imádkozott Megváltójuk megjelenéséért. Lélegzetét visszatartva pásztázta a szemével a templom udvarát, talán azon tűnődött, miért hozta őt ide a Szentlélek. És akkor Simeon észrevette őket. Meglátta Őt! Odasietett Máriához és Józsefhez, karjába vette a kisbabát, Jézust, és dicsőítette Istent. A Megváltó! Végre eljött a Messiás! Isten az Ő kedvességében megígérte odaadó barátjának, Simeonnak, hogy meg fogja látni a Messiást földi életében. Mit mondott Simeon Istennek most, hogy ott állt, a kezében tartva Isten Fiát? Olvassuk el! Lukács 2:30-32 Míg Simeon dicsőítette Istent, egy Anna nevű próféta lépett be a templomba. Anna, a 84 éves özvegyasszony éjjel-nappal Istennek szolgált a templomban, Ő volt a mindene! Amint meglátta a babát Simeon karjában, az arca felderült. A Messiás! Hálát adott Istennek, és terjeszteni kezdte a jó hírt. Ez a két alázatos hívő remélte és imádkozott érte, hogy meglássa és imádhassa a Messiást. Ezen a napon Isten megjutalmazta odaadásukat, minden reményük és álmuk valóra vált. Ahogy megismered Jézust, az neked is örömöt fog adni! Simeonhoz és Annához hasonlóan te is meg akarod majd osztani ezt az örömöt mindenkivel.
TEVÉKENYSÉG
Simeon és Anna dicsőítették Istent és hálát adtak Neki, hogy megláthatták Jézust mint kisbabát. Képzeld el, ha te is ott lettél volna a templomban! Írd le, milyen szavakkal dicsőítetted volna Istent Jézusért!
IMA
A dicsőítést, amit leírtál, alakítsd át imává! Hogyan ismerte fel Simeon és Anna, hogy ki ez a kisbaba?
Simeon megígérte, hogy Jézus világosság lesz, amit a nem zsidók is meglátnak. (Lukács 2:32) Szerinted ez mit jelent?

Néhány férfi mosolyogva nézte a ragyogó, fényes csillagokat, amelyek betöltötték a koromfekete eget. Ezek a bölcs, művelt emberek szerették tanulmányozni a csillagokat. Egy távoli országban éltek, Jeruzsálemtől keletre, és sok mindent szerettek vizsgálgatni. Még a bibliai tekercseket is tanulmányozták, próbáltak többet megtudni róluk. Ahogy fejtegették, az igaz Istent megismerték, és a próféciákat, amelyek azt jelezték, hogy Jézus hamarosan meg fog születni. Izgatottan várták! Egyik éjjel, miközben a csillagokat figyelték, a bölcsek észrevettek egy különösen ragyogó csillagot, ami valójában fényes angyalok csoportja volt. Isten álmában azt mondta nekik, hogy kövessék, mert el fogja vezetni őket a megígért Megváltóhoz, akiről odaadóan tanultak. Éjszaka követték a ragyogó csillagot, míg el nem értek Jeruzsálembe. Olvassuk el! Máté 2:2 A bölcsek meglepődtek, amikor senki nem tudta, miről beszélnek. Miért nem tudják az emberek? Nem tudnak olvasni? Nem érdekli őket? – ezen tűnődtek a bölcsek. Azt várták, hogy a város ünnepelni fog, amikor odaérnek. Amikor a hír a kisbabáról, a „zsidók Királyáról” eljutott Heródes királyhoz, nem örült neki! Elhitette a bölcsekkel, hogy ő is imádni akarja a kisbaba Királyt. Mit mondott, mit tegyenek? Olvassuk el! Máté 2:7, 8 A papok és vallási vezetők sem örültek. Felháborodtak, mert azt gondolták, Isten nem nekik mondta el a megígért Megváltó születését. Ezek a féltékeny vezetők nem voltak hajlandóak elfogadni a híreket gazdag ruhákba öltözött, messzi országból érkezett idegenektől. Ó, milyen áldásról maradtak le! Mégpedig azért, mert figyelmen kívül hagyták, amit Isten elmondott nekik a bibliai tekercsekben. Nem tanulmányozták ezeket olyan lelkesen, mint a bölcsek. A bölcsek odaszánták magukat, hogy a megígért Messiásról mindent megtudnak, amit csak lehet. Az odaadó tanulás minket is elvezethet arra, hogy Jézust imádjuk.
TEVÉKENYSÉG
Készíts csillag alakú süteményt vagy egészséges csemegét és csomagold be! Add oda valakinek, akinek kisbabája született! Helyette odaadhatod egy szomszédodnak, és elmondhatod neki Jézus születésének történetét.
IMA
Kérd Istent, segítsen, hogy időt tudj szánni arra, hogy többet tudj meg Róla! Honnan tudtak a bölcsek a Messiásról?
Miért akarták megtalálni?
Mennyire vagy elszánt, hogy többet tudj meg Istenről?

Ahogy sötétedett az esti égbolt, a bölcsek elindultak Jeruzsálemből. És Isten csillaga megint ott ragyogott felettük! „Amikor ezt látták, igen nagy volt az örömük” (Máté 2:10), és követték Betlehemig, egészen addig a házig, ahol a kisbaba, Jézus feküdt és aludt. A bölcsek kopogtattak és beléptek a barátságos otthonba. Itt volt Jézus, Isten Fia, a Megváltó, az újszülött Király. Letérdeltek és imádták Őt szeretettel és odaadással. Átadták Neki a szívüket. Átadták a többi ajándékot is, amit hoztak. Mik voltak ezek? Olvassuk el! Máté 2:11 Drága és értékes ajándékok voltak ezek, és mindegyiknek különleges jelentése volt Jézus számára. Aranyat adtak Neki, mert Jézus Király volt. Tömjént adtak Neki, mert Jézus pap lesz. A tömjén egy értékes parfüm, amit a papok elégettek a templomban az istentiszteleti szertartások során. És mivel Jézus egy nap meg fog halni, hogy megmentse az Ő népét, mirhát is adtak neki. Ez egy édeskés illatú parfüm, amit arra használtak, hogy felkészítsék a halott testét a temetésre. Jézus a Királyunk, Papunk és Megváltónk. Méltó arra, hogy Őt imádjuk. Talán nem tudunk drága ajándékokat adni Neki, de Neki adhatjuk az időnket, a képességeinket, adományunkat és más dolgokat is. És ami a legjobb, Neki adhatjuk a szívünket.
PÉNTEK ESTE – TAPASZTALATOK MEGOSZTÁSA ÉS DICSŐÍTÉS
• Tégy úgy, mintha te lennél az egyik bölcs! Mondd el Mária és József történetét! • Képzeld el, hogy te vagy Mária vagy József! Mondd el a történetedet a bölcseknek! • Amikor besötétedik, menj ki és keresd meg az égen a legfényesebb csillagot! Képzeld el, milyen lehetett az angyalokból álló csillag! Milyen lehetett éjről éjre követni? • Hallgasd meg vagy énekeld el: „Jer, Isten népe áldjuk őt!” (Hitünk énekei, Advent Kiadó, 91. ének) Képzeld el, mit érezhettek a bölcsek, amikor a kis Jézust imádták! Te is imádhatod Őt ma este.
CSALÁDI NAPLÓ
• Mondd el vagy énekeld el az aranyszöveget! Nevezd meg a történetben azokat az embereket, akik hasonló szavakkal dicsőítették volna Istent! • A következő új gondolatot fedeztem fel ebben a leckében a dicsőítésről: …
IMA
Álljatok körbe a családdal, és képzeljétek el, hogy a jászolban fekvő kis Jézus körül álltok. Mindenki fejezze be a következő mondatot mint személyes imáját: „Drága Istenem! Köszönöm, hogy Jézus eljött azért, hogy…”
TEVÉKENYSÉG
Gondolj valakire, akinek most segítségre van szüksége! Mi a legjobb, amit adhatnál neki? Gondolkozz el és imádkozz ezért! Utána kérd a családodat, hogy segítsenek elkészíteni és eljuttatni az ajándékot! A bölcsek három ajándékot adtak Józsefnek és Máriának. Ezen kívül milyen ajándékot adtak Jézusnak?

Szervezzetek a családdal egy különleges szombatzáró áhítatot, majd valósítsátok meg! Válasszatok a következők közül, vagy alkossatok saját ötleteket! Vonj be minden családtagot, aki vállalja, hogy segít! 1. Olvassátok el Christina Rossetti „Karácsonyi ének” című versének részletét: Mit adhatok Neki, ó én szegény? Bárányt adnék, hogyha lennék pásztorlegény, s ha bölcs ember lennék, tenném, mit tehetek, – Neki adnám mégis a szívemet. 2. Öltözz fel úgy, mint egy angyal és olvasd el vagy énekeld Lukács 2:14 versét: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” 3. Öltözz fel bölcsnek, és válassz három tárgyat, ami az ajándékokat jelképezi, amit vittek! Akár be is csomagolhatod őket. Tartsd fel őket egyesével, mondd el a családodnak, hogy mi az, és hogy mi a különleges jelentése Jézus számára! (Utalj vissza a tanulmány pénteki részére!) 4. Énekeljetek több dicsőítő éneket a kedvenceitek közül! Ha a családban valaki tud valamilyen hangszeren játszani, kérd meg, hogy kísérje az énekeket! Akár adhatsz a családtagoknak valamit, például egy ütőhangszert, amivel a dal ritmusát tudják kísérni. Például két kanalat halkan összeérinthetnek, egy dobozra ráhúzott gumiszalagot pengethetnek, vagy egy befőttesüvegbe tehetsz rizst, hogy rázzák. 5. Egy felnőttet kérj meg, hogy írja fel a Lukács 2:25-32 szavait egy nagy lapra, hogy a családod ki tudja olvasni, mintha egy felolvasó színház lenne. Te: Élt egy ember Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve. Mindenki: Igaz és istenfélő ember volt. Te: Várta Izráel vigasztalását, Mindenki: és a Szentlélek volt rajta. Te: Azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát. Mindenki: A Lélek indítására elment a templomba, Te: és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, (…) akkor (Simeon) karjába vette, áldotta az Istent, és ezt mondta: Mindenki: „Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátta szemem üdvösségedet, amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára, hogy megjelenjél világosságul a pogányoknak és dicsőségül népednek, Izráelnek.”