JÓZSEF: EGYIPTOM KORMÁNYZÓJA

Text de memorat

ARANYSZÖVEG „Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére." (1Timóteus 2:3, 4)

A HÉT SZAVA - LEHETŐSÉG: Olyan élmény vagy időszak, ami lehetővé teszi valami új dolognak a megtanulását, megismerését vagy cselekvését. Például: Eriknek lehetősége volt megismerni Jézust, amikor egy keresztény barátjánál volt.

A tanulmány alapja: 1Mózes 41:46-57., 42. fej., Pátriárkák és próféták, 224-227. о.

Az emberek szabaddá tették az utat, és izgatottan suttogtak, miközben hallották a lovak ügetését és a kerekek forgását közeledni. A fáraó hintója érkezik! Hivatalnokok futottak előtte és azt kiáltozták: „Hajtsatok térdet!" Az emberek tiszteletteljesen leborultak, közben próbálták egy pillanatra meglesni Egyiptom második legfontosabb emberét, a fáraó kormányzóját. József, finomszövésű lenruhába öltözve, nyakában gyönyörű, csillogó aranylánccal, talán integetett vagy mosolygott, ahogy elsietett mellettük. Sok teendője volt, hogy segítsen ezeknek az embereknek! Mekkora hatalmat adott neki a fáraó, hogy elvégezze feladatát? Olvassuk el! 1Mózes 41:44.

TEVÉKENYSÉG: Képzeld el, hogy egyiptomi tudósító vagy! Játszd el, hogy épp József mozgalmas tevékenységét ismerteted az esti híradóban!

MISSZIÓS KIHÍVÁS: Mondd el valakinek, aki nálad idősebb, hogy mit tanultál az elmúlt héten (beleértve a tegnapi szombatiskolai barkácsolást)! Ahogy átviharzott egész Egyiptomon a küldetése során, József kormányzó talán elcsodálkozott, hogy milyen fordulatokkal teli volt az élete. Hatalmas Istene kiszabadította a verem mélyéből, megszabadította a rabszolgaságból, és kiszabadította a börtönből. Most 30 évesen Egyiptom kormányzója lett, csak a király volt nagyobb nála! Úgy nézett ki, mint egy egyiptomi, úgy beszélt, mint egy egyiptomi, egyiptomi nevet kapott, és egyiptomi felesége lett. A szívében azonban még mindig József volt, Isten gyermeke, aki Benne bízik. József ragaszkodott Istenéhez a nehéz időkben, és a körülötte élők látták, hogy Isten valóban létezik. Most szüksége volt Isten segítségére, hogy elvégezze az előtte álló hatalmas feladatot. Csak így tudja továbbra is bemutatni az egyiptomiaknak, hogy Isten mindenkit szeret, nemcsak őt. Tudta, hogy szörnyű éhínség közeledik, ezért „összegyűjtött a hét esztendő alatt minden élelmet, ami csak volt Egyiptomban" (1Mózes 41:48). Mozgalmas évek voltak ezek, tervezett, szervezett, magtárakat építettek és elraktározták a gabonát. Hét évvel később az emberek bőségben éltek, az állatok kövérek és jóllakottak voltak, és József hatalmas gabonatárolói megteltek. Mindezt annak köszönhették, hogy Isten annyira szerette az egyiptomiakat, hogy megmutatta a fáraónak a jövőt. Minden jól ment... egyelőre.

GONDOLKOZZ... MAJD BESZÉLJÉTEK MEG! 

  • Zsoltár 67:4 (EFO) azt mondja Istenről, hogy „Te vezeted a nemzeteket az egész Földön!" Hogyan mutatta meg Isten, hogy ő vezeti Egyiptomot?

IMA: Köszönd meg Istennek, hogy szeret téged és mindenki mást is ezen a világon!

A hét jó évnek hirtelen vége lett, ahogy Isten előre elmondta Józsefnek. A gabona elszáradt, a kertekben a növények kiszáradtak a tűző napsütésben, a föld pedig kőkemény és töredezett lett. Hamarosan az éhes, aggódó egyiptomiak a fáraó elé vitték a problémát, mert már minden ételt megettek az otthonukban. A király egy pillanatig sem késlekedett, pontosan megmondta nekik, mit tegyenek. Mit mondott nekik? Olvassuk el! 1Mózes 41:55.

Az éhes emberek boldogan követték a király utasítását, mert az elmúlt hét évben apránként megtanulták, hogy Józsefben megbízhatnak.  Látták, milyen bölcs és kedves. Ezért amikor József kitárta a gabonatárolók ajtaját és árulta a gabonát az éhező embereknek, ők nagyon hálásak voltak neki és Istennek. A fáraó és segítői megismerhették József gondoskodó Istenét. Most pedig mindenkinek lehetősége volt közelebbről meglátni József Istenének bölcsességét és jóságát. József segítségével Isten életben tartotta őket a szörnyű éhínség idején. Bizony őket is szereti. Lenyűgöző Istenünk azt akarja, hogy mindenki megtudja, mennyire szereti őket. 1Korinthus 13:4-7 szavai Isten szeretetét jellemzik: „A szeretet türelmes, jóságos (...). Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra (...). [A szeretet] mindent eltűr." Amikor tudjuk, hogy Isten mennyire szeret minket és Józsefhez hasonlóan mi is viszont szeretjük őt, akkor az embereket is szeretni fogjuk. Akkor lehetőséget akarunk adni nekik, hogy ők is megismerjék Istent.

GONDOLKOZZ... MAJD BESZÉLJÉTEK MEG! 

  • Olvasd el 1Korinthus 13:4-7 verseit! Mennyire vonzódsz azokhoz, akikből ilyen szeretet árad?
  • Képzeld el, hogy vásárolsz a sarki kisboltban és az eladó, aki kiszolgál, nem ismeri Istent. Hogyan tudnád neki bemutatni Isten szeretetét?

TEVÉKENYSÉG: Isten a barátját, Józsefet használta fel, hogy segítsen Egyiptomnak átvészelni a szörnyű szárazságot. Milyen katasztrófa vagy éghajlati jelenség van a közeledben? Tűzvész, árvíz, aszály vagy háborús menekültek? A családoddal keressétek meg az ADRA helyi honlapját, hogy megtudjátok, hogyan tudnátok segíteni!

IMA: Imádkozzatok 1 Korinthus 13:4-7 alapján, köszönjétek meg Istennek, hogy mindenkit ennyire szeret! 

Odahaza Kánaánban József családja elfáradt és aggódott. Gyomruk korgott az éhségtől, állataik lesoványodtak, mert az éhínség őket is elérte. Ekkor Jákób csodálatos híreket hallott! Isten valahogy eljuttatta hozzá az üzenetet, hogy Egyiptomban van eladó gabona. Mit tett Jákób? Olvassuk el! 1Mózes 42:2.

Egyiptom? Egyiptomba menjünk? A testvérek talán megremegtek, mert eszükbe jutott, hogy eladták Józsefet kereskedőknek, akik arrafelé tartottak. Vajon még mindig ott lehet? - talán ezen tűnődtek. A testvérek nem tudták, hogy Isten bámulatos módon munkálkodott odalent Egyiptomban, ellátta a népet étellel. Nem tudtak a fáraó álmairól, nem tudták, hogy ott József a kormányzó, és ő osztja a gabonát. Csak azt tudták, hogy gabonát kell szerezniük, különben a családjuk meghal. A tíz éhes testvér tehát felnyergelte a szamarakat, és elindultak délre Egyiptom felé, a legfiatalabb testvérüket, Benjámint pedig otthon hagyták az apjukkal. A dombokon túl, a poros sivatagon át végül eljutottak Egyiptomba. Róma 11:34 így szól: „Ki értette meg az Úr szándékát?" József testvérei nem tudták, Isten hogyan munkálkodik, és mi sem mindig tudjuk. Mégis mindig bízhatunk Benne, hogy Ő tudja, mit csinál. Isten küldhetett volna esőt Egyiptomba, mint máskor, vagy adhatott volna álmokat egyik hűséges gyermekének Kánaánban. Isten mégis úgy döntött, Józsefen keresztül munkálkodik egy istentelen országban, hogy sok-sok ember megismerje az igaz Istent, és hogy Ő mennyire szeret mindenkit. Mivel szerető Istenünk azt akarja, hogy mindenkinek legyen lehetősége megismerni Őt, ezért néha olyan dolgokat tesz, amit mi talán nem értünk. Mégis mindig bízhatunk benne, hogy jó oka van mindenre, amit tesz.

GONDOLKOZZ... MAJD BESZÉLJÉTEK MEG! 

 
  • „Ó, milyen hatalmas Isten gazdagsága, milyen mélységes a bölcsessége, és végtelen a tudása!" (Róma 11:33, EFO) Milyen érzés neked tudni azt, hogy Isten ennyire bölcs, és hogy Neki mindig jó oka van arra, amit tesz?
  • Szerinted József testvérei ezt már megtanulták? Miért, vagy miért nem?

IMA: Az ujjaidat használva gondolj öt emberre, akik még nem ismerik Jézust! A külön-külön értük elmondott imádság után hajlítsd be egy ujjadat!

József felnézett a munkájából és látta, még egy külföldi pásztorcsapat érkezik, hogy engedélyt kérjenek a gabonavásárláshoz.  Az éhínség sok vidéket keményen sújtott. Isten olyan jó volt, hogy felkészítette Egyiptomot nemcsak a saját szükségleteik betöltésére, hanem arra is, hogy a szomszédaiknak is segítsenek. A pásztorok még közelebb jöttek. 
Lehetséges lenne? Képzeld el, mennyire meglepődött és megdöbbent József, amikor felismerte tíz bátyját! Természetesen ők egyáltalán nem ismerték fel őt, mert úgy öltözött és úgy beszélt, mint egy igazi egyiptomi. Mielőtt magához tért volna, már le is borultak előtte, ő pedig ott állt előttük. József ekkor döbbent rá, hogy régi álmai most válnak valóra! 
József gyorsan megszámolta őket, és észrevette, hogy Benjámin hiányzik. Talán ő is a testvérek kegyetlenségének esett áldozatul?  Ekkor József elhatározta, nem árulja el, ki is ő valójában. Még nem. Biztos akart lenni abban, hogy már nem ugyanazok az aljas testvérek, akik eladták őt húsz évvel korábban.  József próbára akarta tenni őket. „Kémek vagytok!" - mondta szigorúan. (1Mózes 42:9) Valójában háromszor vádolta meg őket azzal, hogy kémek.  És mind a három alkalommal egy kicsivel többet mondtak el neki. Mit tudott meg József a családjáról? Olvassuk el! 1Mózes 42:13
Milyen megkönnyebbülés! Ez a hír azonban nem győzte meg eléggé Józsefet arról, hogy a jellemük megváltozott volna. József még nem volt biztos abban, hogy megbízhat a testvéreiben, de egy dologban biztos volt: Isten szereti a testvéreit. Isten annyira szerette őket, hogy életben tartotta őket az éhínség idején, adott nekik még egy lehetőséget, hogy őt válasszák, és bocsánatot kérjenek, amiért olyan kegyetlenül bántak a testvérükkel. József imádkozott értük, hogy ezt megtegyék. Mivel Isten ennyire szereti az embereket, lehetőségeket ad nekik, hogy bocsánatot kérjenek olyan dolgokért, amit rosszul tettek. Talán néha úgy tűnik, hogy soha nem lesz erre lehetőség, de Isten meg tudja oldani.

GONDOLKOZZ... MAJD BESZÉLJÉTEK MEG! 

  • Mikor adott Isten lehetőséget neked, hogy bocsánatot kérj valakitől, akit megbántottál?
  • 2Péter 3:9 azt mondja, hogy Isten „nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen". (2Péter 3:9) Milyen érzés neked tudni azt, hogy Isten azt akarja, mindenki bánja meg a bűneit és megmeneküljön?

IMA: Köszönd meg Istennek, hogy szeret és lehetőségeket ad, hogy bocsánatot kérj azoktól, akiket megbántottál!

TEVÉKENYSÉG: Hajts félbe egy papírt! Kívülre rajzold le József álmát a búzakévékről! Belülre rajzold le József testvéreit, amikor meghajolnak előtte!

József további próbatétel elé állította a testvéreket. Látni akarta, hogy őszinték-e Benjáminnal kapcsolatban, és hogy törődnek-e apjukkal, Jákóbbal. József elmondta nekik, hogy börtönbe fogja vetni őket, míg egyikük elmegy a legfiatalabb testvérükért. Három rémisztő napra börtönbe zárták őket. Jaj, ne! Haza kellett menniük aggódó apjukhoz, és a gabonát haza kellett vinni éhes családjuknak. A börtönben keserves bűntudat gyötörte a szerencsétlen testvéreket, mert arra gondoltak, milyen kegyetlenül bántak Józseffel. Biztosak voltak benne, hogy ezért kerültek ebbe a szörnyű helyzetbe Egyiptomban. Ekkor József egy újabb tervvel állt elő. Az egyik testvérnek ott kell maradni a börtönben, míg a többiek hazamennek, elviszik apjuknak a gabonát és visszatérnek az öccsükkel. A testvérek beleegyeztek és átbeszélték a dolgokat. Nem tudták, hogy József minden szót ért, mert eddig csak egyiptomi nyelven beszélt velük, tolmács segítségével. Amit hallott, az megérintette a szívét, és kirohant a teremből, hogy elrejtse könnyeit. Mit hallott? Olvassuk el! 1Mózes 42:21, 22.

Ó, milyen nagy szükségük volt a testvéreknek Isten szeretetére! A bűntudat nehéz palástként telepedett rájuk. Sok éven keresztül őrizték szörnyű titkukat, és valahányszor rosszul mentek a dolgok, úgy érezték, mintha Isten büntetné őket. József tudta, hogy ez rossz gondolkodásmód. Azt is tudta, hogy valahányszor bűntudatot érzünk, Isten lehetőséget ad nekünk arra, hogy bocsánatot kérjünk. Ekkor Ő megbocsát nekünk és szeretetével tisztára mos. Isten szeretné, ha ezt az igazságot mindenki megismerné, mert szereti őket!

Isten megérti, hogy mennyire szörnyű érzés, amikor a bűntudat rátelepedik a szívünkre. Lehetőséget ad, hogy Hozzá forduljunk, elmondjuk, hogy sajnáljuk, amit rosszul tettünk, és ezt elmondjuk azoknak is, akiket megbántottunk. Isten nem megbüntetni akar a hibáinkért, hanem meg akar szabadítani minket a bűntudattól.

HITBELI BESZÉLGETÉSEK: Mondj el egy olyan esetet, amikor boldog voltál, miután a bűntudat helyét átvette a megbocsátás.

TEVÉKENYSÉG: Van-e valami, ami miatt bűntudatot érzel? Keress egy búvóhelyet, ahol egyedül lehetsz, ott mond el Istennek és kérd az Ő bocsánatát! Utána gyere „ki búvóhelyedről" a megbocsátás által kapott szabadságba!

IMA: Mondd el Zsoltár 32:1 versét válaszként imában Istennek úgy, hogy foglald bele a saját nevedet!

GONDOLKOZZ... MAJD BESZÉLJÉTEK MEG!

  • Hogyan szabadulhattak volna meg a testvérek szörnyű bűntudatuktól? Hogy érzed magad, amikor tudod, hogy valami rosszat tettél?
  • Hogy érzed magad, amikor bocsánatot kértél? Olvassuk el! Zsoltár 32:1.

József könnye folyt le az arcán. Hagyta, hadd folyjon. Aztán gyorsan letörölte a szemét, mielőtt visszament a bátyjaihoz, hogy eljátssza a szigorú egyiptomi kormányzó szerepét. Kiválasztotta Simeont, hogy ő maradjon a börtönben, „és szemük láttára megkötöztette". (1Mózes 42:24) Titokban azonban József elhalmozta testvéreit kedvességgel. Megparancsolta a szolgáinak, hogy töltsék tele zsákjaikat gabonával, tegyék vissza mindenkinek a zsákjába a pénzét, és tegyenek még plusz ételt is az útra. Miután mindent felpakoltak a szamarakra, a testvérek aggódva indultak haza hosszú útjukra. Amikor este megálltak, meglepő dolog történt. Olvassuk el! 1Mózes 42:27.

Megint elhatalmasodott rajtuk a rettegés, és azt mondták egymásnak: „Mit cselekedett velünk az Isten?!"  (1Mózes 42:28) A feszült testvéreknek fogalmuk sem volt róla, hogy szerető öccsük nem tudta rávenni magát, hogy pénzt fogadjon el az apjától és a bátyjaitól. Amikor végül hazaértek, az izgatott családnak elmesélték rémisztő történetüket. Amikor a többi testvér is megtalálta a pénzét a zsákjában, akkor félelem töltötte be a szívüket. Jákób annyira reménytelen volt, hogy ezt mondta: „József nincs meg, Simeon sincs meg, és még Benjámint is elviszitek?! Engem sújt mindez!" (1Mózes 42:36) Szegény Jákób! Bárcsak tudta volna, hogy József biztonságban van Egyiptomban, és megosztja Isten szeretetét az ottani emberekkel. Bárcsak tudta volna, hogy József szereti a testvéreit és lehetőséget nyújt, hogy megszabaduljanak bűntudatuktól. Bárcsak...

GONDOLKOZZ... MAJD BESZÉLJÉTEK MEG! 

  • Szerinted miért várt József, miért nem mondta el a testvéreinek, hogy ki ő?

TAPASZTALATOK MEGOSZTÁSA ÉS DICSŐÍTÉS 

  • Vond be a családodat egy mesélő körbe! Fogjátok meg egymás kezét, majd kezdd el József történetét! 
  • Miután elmondtál egy keveset, szorítsd meg a melletted ülő kezét, ő pedig folytassa! 
  • Addig folytassátok, amíg a történet végére nem értek. 

CSALÁDI NAPLÓ 

  • Ebben a történetben Isten hányféleképpen mutatta meg szeretetét az egyiptomiaknak? És József testvéreinek? 
  • Ezen a héten melyik volt a kedvenc részed a tanulmányból? Miért? 

IMA

Köszönd meg Istennek a kedvenc részedet ebből a történetből, és csodálatra méltó szeretetét irántad! 

A SZÜLŐKHÖZ

Megváltónk jellemének szépsége pedig a szívünkbe plántálva kellemes illatot áraszt körülöttünk. A szeretet, szelídség és béketűrés lelkülete, ami az életünket betölti, olyan hatalommal bír, ami meglágyítja és lecsendesíti a kemény szíveket, hogy megnyerje Krisztusnak a hit keserű ellenzőit." (Ellen G. White, Testimonies for the Church, 5. köt., 174. o)

Isten Krisztus „ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt. Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére az üdvözülők és az elkárhozók között."  (2Korinthus 2:14, 15) Gondolkodj el azon, mi tette József életét Egyiptomban olyanná, mint egy kellemes illatú parfüm! Hogyan adta tovább Isten szeretetét az egyiptomiaknak és a testvéreinek?

A PARFÜMÖKRŐL

  • A parfümkészítést művészetnek és egyben tudománynak is tartják. Szerinted miért?
  • Míg a történelmi feljegyzésekben az első parfümkészítő egy babiloni nő volt, a parfümkészítés Egyiptomban vált elsőként a kultúra részévé, ahol gyönyörű üveg- és kőedényeket készítettek, hogy abban tárolják a balzsamokat és olajokat.
  • A virágok közül a rózsa és a jázmin a leggyakoribb összetevője a parfümöknek. A pézsma (korábban szarvasból származott, ma már emberek készítik) és a vetiver (egy fás illatú gyökér) gyakori férfi parfümökben.
  • A parfümkészítők ma már kémiai anyagokból készült illatokkal szinte minden illatot tudnak utánozni, amit csak el tudsz képzelni: nedves füvet, kimosott ruhákat, ropogós almát... még a sajtos melegszendvicset is!
  • A parfümök gyakran illatcsaládokra épülnek. Négy fő típusa: virágillatú (virágok), friss (például víz vagy citrus), fás (például erdő), vagy keleties (például szantálfa vagy pacsuli).

A TE ILLATOD

  • Menj „parfüm sétára a házban, a kertben vagy egy közeli parkba! Állj meg a kedvenc tárgyaidnál és szagold meg őket! Ha lehet, gyűjts szép dolgokat, amiket bevihetsz: valamit, ami gyógynövényes, virágillatú, fás, édes...
  • Készíts egy papírra illatkönyvtárat, jegyezd fel az összes illatot, amit szeretsz, amiből finom illatú parfümöt lehetne készíteni! Miből lehetne szörnyű illatú parfümöt készíteni?
  • Készíthetsz „2Korinthus 2:15" felirattal egy üveg férfi vagy női parfümöt. Az illatok helyett milyen tulajdonságok kerülnének ebbe a parfümbe?

AZ IGAZI PARFÜM: KIHÍVÁS A SZOLGÁLATBAN

  • Olvassuk el újra 2Korinthus 2:15 versét! A családdal gyűjtsétek össze, hogyan lehetnétek olyanok, mint a kellemes illatú parfüm a településeteken! Akár énekelhettek egy idősek otthonában, meglátogathattok valakit, aki magányos, árulhattok könyveket egy helyi rendezvényen, együtt imádkozhattok valakivel, akinek valamilyen lelki fájdalma van, süthettek valamit és elvihetitek egy rászoruló családnak.
  • Válasszátok ki az egyik ötleteteket, és írjátok össze a tervet, hogy hogyan és mikor valósítjátok meg!
  • Gondolkodjatok azon is, hogyan tudnátok nemcsak bemutatni Jézust, hanem beszélni is Róla!