ARANYSZÖVEG „Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy!" (2Mózes 34:6)
A HÉT SZAVA-JELLEM: Mindazok a tulajdonságok, amelyek egy személyre jellemzőek. Egy személy jellemét a cselekedetei, a gondolkodása és az érzései mutatják meg. Akinek jó a jelleme, az jól fog cselekedni, gondolkodni és érezni, például becsületes, tisztelettudó, felelősségteljes, gondoskodó és igazságos lesz. Gondolkodj el azon, milyen Isten jelleme!
A tanulmány alapja: 1Mózes 39:21-23; 40; 41; Pátriárkák és próféták, 218-223. o.
A börtön ajtaja hangosan csattanással becsapódott. A halvány fényben József az őt körülvevő masszív falakat nézte. Már megint elvesztette a szabadságát. Évek teltek el azóta, hogy Józsefet eladták a testvérei rabszolgának.
Ez idő alatt Isten segítette, hogy rabszolgából Potifár házának felügyelője legyen. Potifár annyira megbízott Józsefben, hogy „Józsefre bízta mindenét". (1Mózes 39:7) Micsoda szabadság ez egy rabszolgának! Most viszont a börtön falai valóban fogva tartották.
Ez igazságtalanság, hiszen ártatlan volt! Hogyan tudta volna bebizonyítani, hogy Potifár felesége hazudott, mert bántani akarta? Csak egy héber rabszolga, nincs se pénze, se befolyásos barátai, akik segíthetnének neki. Kivéve Egyet.
„De az Úr Józseffel volt." (1Mózes 39:21) József tudta, hogy ugyanaz az Isten, aki segített neki rabszolgaként, most is gondját viseli a börtönben.
Igazságtalan, magányos és kemény helyzetbe került. Ismerte azonban Isten gyönyörű jellemét, ezért elhatározta, hogy továbbra is bízik Benne.
Milyen Isten jelleme? Olvassuk el az aranyszöveget! (2Mózes 34:6)
Ki ne bízna egy ilyen barátban? Így hát József ott a börtönben eldöntötte, hogy bízik Istenben, aki teljesítette ígéretét, hogy gondoskodik Ábrahámról, Izsákról és Jákóbról, és aki mindig vigyázott Józsefre.
Józsefhez hasonlóan mi is bízhatunk Isten szavában. A Biblia azt ígéri: „Maga az Úr (...) lesz veled. Nem hagy cserben téged, és nem hagy el: ne félj hát, és ne rettegj!" (5Mózes 31:8) József még nem tudta, de ez a börtön lett az otthona a következő három évben.
„De az Úr Józseffel volt, és kiterjesztette rá kegyelmességét." (1Mózes 39:21, ÚRK). Milyen nagyszerű barát!
GONDOLKOZZ... MAJD BESZÉLJÉTEK MEG!
TEVÉKENYSÉG: Kérd Istent, segítsen, hogy megbízható barát legyél! Készíts egy listát az iskolai, gyülekezeti vagy a környékbeli barátaidról! Mindegyik név mellé írj fel olyan dolgokat, amit mondhatsz vagy tehetsz, hogy olyan barát legyél, akiben meg lehet bízni!
IMA: Köszönd meg Isten csodálatos jellemét!
MISSZIÓS KIHÍVÁS: Imádkozz a családoddal a barátodért, akit meghívtál a szombatiskolára a 9. hétre!
József nem üldögélt és zúgolódott a börtöncella egyik sötét sarkában. Nem! Inkább kereste az alkalmat, hogyan lehet áldás mások számára. A király foglyaival került egy börtönbe. Apránként összebarátkozott velük, kezdtek megbízni benne. Látták, hogy kedves, nyugodt és vidám. Látták, hogy nem udvariatlan és nem tiszteletlen a börtönőrökkel. Gyönyörű jelleme fényesen világított a tömlöc sötétségében. A börtönfelügyelője is észrevette, és mély benyomást tett rá. Mit tett? Olvassuk el! 1Mózes 39:21-23.
Potifár házához hasonlóan itt a börtönben is megbíztak Józsefben. Kinevezték vezetőnek, és rábízták a többi foglyot. A börtönfelügyelő azért tette ezt, mert „az Úr Józseffel volt". (1Mózes 39:21) A 23. vers megint azt mondja: „az Úr Józseffel volt". Isten nagyon, nagyon szeretné, hogy mi is tudjuk, hogy velünk van, ezért ismételte meg ezt a fontos üzenetet. Szerinted a börtönfelügyelő bizalmat szavazott volna egy undok, hazudozó, káromkodó rabnak? Semmiképpen! Isten munkálkodott József életében, ő tette a jellemét olyan széppé, hogy bölcs és gondoskodó vezető lehessen. „És eredményessé tette az Úr, amihez hozzáfogott." (1Mózes 39:23) Talán József először nem sokat beszélt Istenéről a börtönben, de a börtönfelügyelő és a rabok mind látták, hogy József más. Tetteivel bemutatta nekik, hogy Isten kedves és jó. Hatalmas Istenünk a mi életünkben is munkálkodik, hogy barátságossá, kedvessé és vidámmá tegyen minket. Talán nem vesszük észre, de az emberek figyelnek és látni fogják, hogy szerető Istenünk valóban létezik.
HITBELI BESZÉLGETÉSEK: Milyen tulajdonságot fejlesztett már az életedben, vagy egy jóbarátod életében? Mondd el, ezzel bátorítsd gyermekedet!
TEVÉKENYSÉG: Írd le egy papírra azt a tulajdonságot, amiben leginkább szeretnéd, hogy Isten segítsen! Tedd az ágyad mellé, ez emlékeztessen, hogy imádkozz, kérd Istent, hogy munkálja benned ezt a tulajdonságot!
GONDOLKOZZ... MAJD BESZÉLJÉTEK MEG!
IMA: Dicsőítsd Istent azért, hogy a jellemed az Ő világosságát tükrözheti! Mondd el Neki, mennyire szereted!
Egyik reggel József észrevette, hogy két fogoly, akikről gondoskodott a király börtönében, különösen szomorú. Mindketten fontos szerepet töltöttek be a királyi udvarban, egyikük a fáraó főpohárnoka volt, a másik a fősütőmestere (pékmestere), míg egy nap a fáraó meg nem haragudott rájuk és börtönbe vetette őket. „Miért olyan szomorú ma az arcotok?" kérdezte József. (1Mózes 40:7) Ők azt válaszolták: „Álmot láttunk, de nincs, aki megfejtse." (1Mózes 40:8) József mosolygott. Isten meg tudja magyarázni! „Bizony, az álom helyes értelmezését egyedül Isten tudhatja - mondta József. - De mondjátok csak el, mit álmodtatok!" Elmondták, és Isten segítségével József elmondta nekik, mit jelentenek az álmaik. Olvassuk el! 1Mózes 40:9-22.
Mit kér a pohárnok Józseftől a 14. versben? A pohárnok csodás hírt kapott: három nap múlva visszatérhet a munkájához! Sajnos a pékmester azonban három nap múlva meg fog halni. Hát bizony pontosan ez történt! Isten adta a pohárnoknak és a pékmesternek az álmokat. Megmutatta Józsefnek, hogy mit jelentenek, hogy Isten tervét és hatalmát mások is meglássák. Amikor Isten megmutatja a jövőt az embereknek, ezt próféciának nevezzük. Isten sok próféciát megosztott az Ő népével a Bibliában, és ezek közül a legtöbb már beteljesedett. A többi majd a jövőben fog beteljesedni. A beteljesedett próféciák azt mutatják meg, hogy Isten valóban létezik, és mindig bízhatunk Benne. Néha a próféciákat álom formájában adta Isten, mint a főpohárnok és a pékmester esetében. Amikor nagyobb leszel, több nagy és fontos próféciát meg fogsz ismerni, amit Isten álom formájában adott. Ezek segítenek, hogy Józsefhez hasonlóan te is jobban szeresd Istent és bízz Benne.
GONDOLKOZZ... MAJD BESZÉLJÉTEK MEG!
TUDTAD? A pohárnoknak kellett megkóstolni a király borát, nehogy valaki megpróbálja megmérgezni.
IMA: Köszönd meg Istennek a próféciákat, amik segítenek, hogy tudd, Ő valóban létezik.
A fáraó gyors léptekkel járkált a palotában, mélységesen nyomasztotta két különös álma. A képek ott kavarogtak a fejében. Olvassuk el 1Mózes 41:2-7 verseit, hogy megtudjuk, mit álmodott a fáraó. Vajon mit jelenthettek ezek? Zavart és ideges lett, tudta, hogy az álmai fontosak, és a jövővel kapcsolatosak. De valahogy nem tudta megfejteni. Amikor a nap feljött, hívatta a varázslóit és a bölcseit. Ők biztosan elég okosak ahhoz, hogy meg tudják fejteni az álmai jelentését. Ezeket a királyi tanácsosokat egész Egyiptom legbölcsebb embereinek tartották. A csillagok és varázslás segítségével próbálták megjósolni a jövőt, de természetesen nem tudták. Amikor a menny Istene álmot ad valakinek, a világ összes varázslása sem fogja felfedni a jelentését. Milyen szomorú, hogy azok az emberek soha nem hallottak Istenről és nem ismerték az Ő erejét! Végül a bölcsek és varázslók csak remegve rázták a fejüket. Egyáltalán nem tudtak segíteni! A fáraó nagyon mérges lett, és a palotában eluralkodott a félelem. A főpohárnok hallott az álmokról és eszébe jutott József. Mit mondott a királynak? Olvassuk el! 1Mózes 41:9-13.
A Biblia kijelenti: „Nincs hozzád hasonló, Uram, az istenek között, műveidhez fogható nincsen." (Zsoltár 86:8) Azoknak a varázslóknak és bölcseknek fogalmuk sem volt ezeknek a szavaknak az igazságáról, de ki akarták deríteni. Csak az egy igaz Isten, a menny Istene valóságos és hatalmas. Vannak olyan emberek, akik még soha nem hallottak Istenről, ezért most lehetőséget ad nekik, hogy felismerjék, hamis isteneik nem valóságosak és nem tudnak segíteni nekik.
GONDOLKOZZ... MAJD BESZÉLJÉTEK MEG!
IMA: Köszönd meg Istennek, hogy tudod, hogy Ő hatalmas és valóságos. Imádkozz azokért, akik nem tudják, hogy Ő létezik.
TUDTAD?
A hindu vallásban a tehenet szent állatnak tartják. Indiában néha feldíszítik és imádják őket az ünnepségeken. Vietnámban néhányan friss gyümölccsel teli tálakat tesznek isteneik szobrai mellé, hogy jól alakuljanak a dolgaik.
Becslések szerint 2017-ben 430 000 főállású keresztény misszionárius beszélt az embereknek Jézusról külföldi országokban.
A palotából futárt küldtek az üzenettel: a király most rögtön látni akarja Józsefet! Miután gyorsan megborotválták Józsefet és tiszta ruhát adtak neki, Egyiptom királya elé állt, meghajolt előtte, és magában imádkozott. A fáraó megkérte Józsefet, hogy mondja el neki nyugtalanító álmainak a jelentését. József tudta, hogy ő nem tudja megfejteni az álmokat, ezért gyorsan így felelt: „Nem én, hanem Isten ad megnyugtató választ a fáraónak." (1Mózes 41:16) És pontosan ez történt. Isten elmondta az álmok jelentését Józsefnek, József pedig elmondta a fáraónak. Elmondta, hogy a kövér tehenek és a telt kalászok azt jelentik, hét évig sok étel lesz Egyiptomban, mert nagyon jó lesz a termés. A hét sovány tehén és a hét kicsi kalász azt jelentette, hogy utána az éhség hét hosszú, kemény éve következik, egy szörnyű aszály (szárazság, amikor nincs eső) miatt. Képzelheted, milyen szörnyen hangzott ez a hír Egyiptom királyának! Míg ő remegett és reménytelenül nézett a jövőbe, József nyugodtan folytatta. „Most azért szemeljen ki a fáraó egy értelmes és bölcs embert, és állítsa azt Egyiptom élére." (1Mózes 41:33) Ezután még több bölcs tanácsot adott. Olvassuk el! 1Mózes 41:34-36.
József hátrébb lépett és várt. Ő, a rabszolga, bátor dolgot tett, tanácsot adott a királynak. A király arca azonban megnyugodott, ahogy ámulva nézte ezt az idegen foglyot, aki ilyen bölcs terveket vázolt fel, hogy megmentse országát. Talán mégsem olyan rossz a helyzet. Isten megint Józsefen keresztül munkálkodott. Mivel József Istennek szentelte az életét, ezért be tudta mutatni, hogy a menny Istene mennyire valóságos és csodálatos. Isten nekünk is tud adni bölcsességet, miközben másoknak Róla beszélünk.
GONDOLKOZZ... MAJD BESZÉLJÉTEK MEG!
TEVÉKENYSÉG: Találj ki dallamot Jakab 1:5 szövegéhez! Gyakorold és énekeld el a családodnak!
IMA: Tedd a kezedet Jakab 1:5 verséhez a Bibliádban, és közben kérd Istent, adjon neked bölcsességet, hogy vedd észre, amikor bátran beszélhetsz Róla!
A fáraó tudta, hogy Józsefnek igaza van: szüksége lesz egy bölcs emberre, aki átsegíti Egyiptomot a válságon. De hol talál ilyen embert? Csak ült és töprengett, és akkor eszébe jutott a válasz. Hát persze! Pont Józsefre van szüksége az országnak! Azt mondta a szolgáinak: „Találhatunk-e ehhez hasonló embert, akiben isteni lélek van?" (1Mózes 41:38) Azután mit mondott Józsefnek? Olvassuk el! 1Mózes 41:39-41. József szép jelleme, bölcs szavai és Istentől kapott képessége, hogy megmagyarázza az álmok jelentését, meggyőzte a királyt arról, hogy József hatalmas Istene valóban létezik és munkálkodik József életében. Ezt Potifár is hitte, a börtönőr és a rabok is látták, Egyiptom királya is tudta, és hamarosan egész Egyiptom meg fogja ismerni József Istenét. József szörnyű börtönéveinek végre vége. Meglepetésére gyorsan adtak neki kormányzói ruhát, és megkapta a király gyűrűjét. Egyiptomban megkoronázták, mint az ország második emberét. Valóban „az Úr Józseffel volt". (1Mózes 39:2)
GONDOLKOZZ... MAJD BESZÉLJÉTEK MEG!
PÉNTEK ESTE
TAPASZTALATOK MEGOSZTÁSA ÉS DICSŐÍTÉS
CSALÁDI NAPLÓ
IMA
Hívd össze a családodat! Köszönjétek meg Istennek az Ő lényét, mindenki nevezzen meg egyet az Ő csodálatos tulajdonságai közül!
A SZÜLŐKHÖZ
Józsefhez hasonlóan Isten aktívan fog munkálkodni a ti gyerekeitek életében is. Csak Isten tudja, egy nap milyen csodálatos lesz gyermeketek jelleme. „József vallása miatt a természete kedves maradt, együttérzése az emberekkel pedig szívből jövő és erős, megpróbáltatásai ellenére (...). Vidám, mert keresztény úriember. Isten készítette fel őt (...) a nagy felelősséggel, tisztelettel és hasznossággal járó élethelyzetre, ő pedig hajlandó volt tanulni." (Ellen G. White, 3. levél, 1879)
Amikor a régészek szorgalmasan ásnak és ókori városokból megmaradt tárgyakat keresnek, néha érdekes dolgokat találnak, amik segítenek megérteni, hogyan is éltek az emberek a történelem különböző időszakában. Az egyiptomi régészek találtak kincseket, amikből kiderül, hogy milyen lehetett az élete Józsefnek több ezer évvel ezelőtt. A régészek megerősítették, amit a Biblia ír Józsefről, hogy Egyiptomban másodikként uralkodott a fáraó után. József olyan hatalmi szimbólumokat kapott, mint a királyi pecsétgyűrű, finomszövésű lenruha, egy aranylánc a nyakába, és a fáraó második hintója. Ezek mind jelentőséggel bírtak az egyiptomi kultúrában. Forró viaszcseppet használtak a fontos levelek vagy dokumentumok lepecsételéséhez. Mielőtt a viasz lehűlt, József belenyomta a király pecsétgyűrűjét, ami egy lenyomatot hagyott a viaszon, például egy szimbólumot, rajzot, nevet vagy kezdőbetűket. Ez a pecsét azt jelezte, hogy a benne foglalt üzenet nagyon fontos, és hogy királyi tekintéllyel bír. A pecsét ugyanolyan jelentős volt, mint ma az aláírás. Az aranyláncot megtiszteltetésként adták, vagy egy háborús hőstettért, vagy az ország vezetésével kapcsolatos bölcsességért. József Istentől kapott bölcsességet, hogy Egyiptom hogyan vészelheti át az éhség éveit, és ezzel érdemelte ki az aranyláncot. Az is a tisztelet jele volt József felé, hogy megkapta a fáraó második hintóját. Ez ugyanolyan volt, mintha ma egy király vagy uralkodó odaadná valakinek a nagyon drága második autóját. Ezek az ajándékok mind azt jelezték, milyen fontos tisztséget kapott József Egyiptomban. Isten használta fel őt ebben a tisztségben, hogy megmentse Egyiptomot, és a családját.
Források: Susanne Binder, Joseph's Rewarding and Investiture (Genesis 41:41-43) and the Gold of Honour in New Kingdom Egypt," in Egypt, Canaan and Israel: History Imperialism, Ideology and Literature. Proceedings of a Conference at the University of Haifa, 3-7 May 2009, ed. S. Bar, D. Kahn, and J.J. Shirley (Leiden: Brill, 2011), 44-64.