Isten csodálatos törvénye 2.

Text de memorat

Aranyszöveg: „Boldogok, akiknek útja feddhetetlen, akik az Úr törvénye szerint járnak.” Zsoltár 119:1

Tisztelni Istent a szavainkkal

Megtanultad kívülről az első és a második parancsolatot? Ma elolvassuk a harmadikat. Ezt is megtanulhatod. Úgy szól, hogy ne ejtsük ki hiába az Úr nevét. 2Móz 20:7

Mikor az emberek arra gondolnak, hogy hiába, vagyis indokolatlanul, leginkább a káromkodást értik alatta. Ez igaz is. Azok az emberek, akik kereszténynek tartják magukat, nem káromkodnak. Ezért könnyen azt gondolhatják, hogy soha nem hágják át ezt a parancsolatot. A keresztények természetesen szeretik Istent. Elvárható tőlük, hogy higgyenek a Tízparancsolatban, kedvesek legyenek másokkal és jót cselekedjenek. Mi van azonban akkor, ha az ilyen emberek szavai és tettei sokkal inkább hasonlítanak a Sátánéra, mint a Jézuséra? A nem keresztények látják őket és ezt mondják: „Ha így viselkedik egy keresztény, én nem akarok az lenni!” Kimondhatjuk, hogy ha valaki kereszténynek tartja magát, de Sátánhoz hasonlóan viselkedik, hiába veszi fel Isten nevét? Sok keresztény nem tudja, hogy az elterjedt szleng kifejezések és értelmetlen szavak egy része a káromkodásokból származik. Az „Isten” és „Jézus” szavak helyett olyan szavakat használnak, amik „csak” majdnem ugyanúgy hangzanak. De attól az még mindig Isten nevének hiába felvétele. El tudod képzelni, hogy Jézus ilyen szavakat használt volna? Használhatja ezeket Isten különleges népe? Tiszteljük-e Jézust, vagy hiába vesszük szánkra a nevét, amikor népszerű szleng kifejezéseket, vagy rövidített káromkodásokat használunk? Imáinkban is könnyen többször ejthetjük ki Isten nevét, mint szükséges lenne. Hányszor szerepel Isten neve a Miatyánkban? Mt 6:7-13 

Alkalmazás: Miután felvettük a „keresztény” nevet, meg kell próbálnunk úgy beszélni és cselekedni, hogy ne vegyük hiába a szánkra Isten különleges nevét. 

A legjobb nap

A negyedik parancsolat pontosan Isten törvényének a szívében van. Mindegyik törvény fontos, és Sátán mindet gyűlöli. De ennek megtartása jobban megmutatja másoknak, hogy szeretjük Istent és engedelmeskedünk a törvényének – beleértve a negyediket is – még ha mások nem is ezt teszik. Sátán azért gyűlöli a negyedik parancsolatot, mert ebben van Isten pecsétje, ami három részből áll. Ezek a következők: 1. a neve – az Úr, 2. a rangja – a Teremtő és 3. minek az Alkotója – a mennynek és a földnek. Győződj meg róla, hogy felismered a következő versben ezt a három részt, miközben megtanulod a negyedik parancsolatot. 2Móz 20:8-11

A teremtés hetedik napján Isten három dolgot tett: megpihent, megáldotta és megszentelte, vagyis elkülönítette a többi hat naptól. Ez tette nagyon különlegessé, szent nappá. Olyan áldás van rajta megtartói számára, mint egyetlen másik napon sem. A szombat egy különleges időszak, amit Isten azért különített el, hogy minden héten velünk legyen – mert szeret bennünket és a közelünkben akar lenni. Azt mondja, tegyünk félre mindent, amit máskor csinálnunk kell, hogy együtt lehessünk. Azt akarja, hogy ezt megjegyezzük! Istent egyrészt azért tiszteljük, mert Ő a Teremtőnk, és a szombat parancsolata erre emlékeztet bennünket. Ha nem hisszük, hogy Isten teremtette az embereket, és a majmoktól származunk, nem lenne észszerűbb a majmokat tisztelni? Mikor kezdődik, és mikor végződik a szombat? Mindig péntek naplementekor kezdődik, és a szombati naplementével ér véget. Honnan tudjuk ezt? 3Móz 23:32

Mindegy, hogy a földkerekség melyik pontján vagyunk, mindig tudhatjuk, mikor kell a szombatot megtartani. 

 Alkalmazás: Mit tehetünk azért, hogy a szombat mindig különleges legyen? Várjunk péntekig, hogy eszünkbe jusson a szombat? Nem! A szombatra való gondolás olyasmi, amit egész héten tennünk kell. Akkor nem marad minden előkészület péntekre. A Biblia előkészület napjának nevezi a pénteket (Lk 23:54), de sok szombati áldástól elesünk, ha fáradtak vagyunk, mert  pénteken végeztük el a felhalmozódott munkákat, amiket a hét folyamán kellett volna. 

 

A legkülönlegesebb nap

Fontos dolog: legyünk készen a szombatra, még mielőtt elkezdődne. Milyen dolgokat végezhetünk el a hét folyamán, hogy készen legyünk még  péntek naplemente előtt? Hét közben tanulmányozod ezeket a leckéket a szombatiskolához, de tervezel-e valamilyen tevékenységet szombat délutánra? Saját kedvtelésünk cselekvése helyett boldog nap lehet a szombatunk, ha Istennel töltjük az időt és tetteiről tanulunk. A szombat a teremtés emlékünnepe, és bár világunkat nagyban megváltoztatta a bűn, még mindig vannak csodálatos dolgok, amikből Isten művéről tanulhatunk. Ha nem is tudunk kimenni egy sétára a szabadba, könyvek és természetfilmek segíthetnek, hogy élvezzük a természetet, és tanuljunk róla. Másik jó elfoglaltság szombat délutánra, ha a világ más részein élő emberek történeteit olvassuk arról, ők hogyan tanulják Jézust szeretni. Mikor Jézus a földön járt, saját példájával mutatta meg: a szombat egy különleges idő arra, hogy Istennel és a többiekkel legyünk. Tehát a szombati terveink között szerepelhet betegek, vagy más helyhez kötött emberek, magányosak vagy elkeseredettek meglátogatása. A legtöbb ember nem hiszi, hogy a hetedik nap szent. Milliók ünnepelnek  vasárnapot. Még több millióan  pénteket. A legtöbb ember nem ünnepel egyetlen napon sem, de mindig voltak néhányan, akik a szombat parancsolata szerint a hetedik napon ünnepeltek. Az emberek az egész világon hallanak a szombatról: másoktól, rádióban, TV-ben, vagy evangelizációs előadásokon. Könyvekben, folyóiratokban és bibliatanulmányokban olvasnak róla. A szombatról szóló igazság sok módon éri el az embereket. Mit gondolsz, örül ennek Sátán? Nem! 

Alkalmazás: Jézus visszajövetele előtt a szombat megtartása lesz az Istenhez való hűség legerősebb próbája. Jézus azt akarja, hogy legyünk elővigyázatosak és ne feledkezzünk meg róla most sem. Ézs 58:13-14

Majd ha a nagy próba eljön, könnyebb lesz emlékeznünk arra, hogy a szombat megtartásával Teremtőnk iránti hűségünket mutatjuk ki. Te mit fogsz tenni? 

A szülők tisztelete

Az ötödik parancsolat az első, amit így nevezünk: „parancsolat ígérettel” (Ef 6:2). Fel fogod ismerni az ígéretet, ha megtanulod ezt a parancsolatot. 2Móz 20:12

Az ötödik parancsolat egyben az első, amely azt mondja el, hogyan kell szeretnünk és elismernünk a másik embert. Az elsők a szüleink, akik méltók erre. Közvetlen Isten után a szüleinket kell szeretnünk és tisztelnünk. A szülők felelősek azért, hogy gyermekeikről gondot viseljenek, és a gyermekek felelőssége, hogy tiszteljék szüleiket, amíg élnek. Hogyan? A lista első helyén az engedelmesség áll. Az egyetlen eset, amikor az engedetlenség megengedett, ha olyasmit kérnek tőlünk, amivel áthágnánk Isten bármely más parancsolatát. Milyen legyen az engedelmességünk? Azonnali, szíves és örömmel való. Így engedelmeskednek a gyerekek természetüknél fogva? Hányszor szólnak a szüleid, mielőtt megteszed, amit kérnek? Csak egyszer? Szoktál nyafogni, duzzogni, panaszkodni vagy vitatkozni? Valódi engedelmesség az, ha az ötödik felszólításra teszed? Az udvarias viselkedés és a megbecsülés kimutatása is jelenti a szülők iránti tiszteletet. Megköszönöd nekik azt a sok mindent, amit érted tesznek? Milyen gyakran kell emlékeztetniük téged, hogy rakd el a holmidat, hagyd abba a lustálkodást, csináld meg a házi feladatodat és vegyél részt a házi munkában? Csecsemőkorunkban függünk a szüleinktől. Ahogy múlik az idő, egyre több dolgot tanulunk meg egyedül csinálni, és nem mindig értünk egyet velük abban, mi a jó nekünk. Ez különösen a kamaszkorban jellemző. Ám ha megtagadjuk a szüleink tekintélyét, valójában Isten tekintélyét utasítjuk vissza. A gyerekek olykor azt hiszik, a szüleik nem értik meg őket. 

Alkalmazás: Teljesen természetes azt gondolni: „Én más vagyok.”, és igaz is, hogy nincsen közöttünk két egyforma ember. De mindenkinek törekednie kell kialakítania magában az érett gondolkodásmódot. 

Szeretni a többi embert – 1.

A hatodik parancsolatot könnyű megjegyezni, mert csak két szóból áll. 2Móz 20:13

Ez a parancsolat csak a gyilkosságról szól. Igaz? Nem igaz? Miért? Mert minden bűn magva az elménkben van. A makk nem ugyanaz, mint a tölgyfa, de ha elültetjük, tölgyfává lesz. Hasonlóan működik ez a gondolatainkkal is. A gondolatainkban élő csírák növekednek cselekedetekké. Mi lehet egy gyilkosság csírája? Rosszindulatú érzések, rossz viszony valakivel – ezek lehetnek ilyen magvak. Hogy meglepődtek az emberek, amikor Jézus azt mondta, hogy gyűlölni valakit egyenlő a gyilkossággal! Krisztus azt mondta, hogy Sátán emberölő volt a kezdetektől fogva. A gyilkosság magja volt az eszében, amikor irigykedni kezdett. Hazudott, végül harcba szállt Istennel és a hűséges angyalokkal (Jn 8:44). Mikor Jézus a világunkba jött, Sátán akkora gyűlöletre vette rá az embereket, hogy végül keresztre feszítették. Angyalaival napjainkban is megtesz mindent, hogy az embereket a maga oldalára állítsa Jézus ellen. Gyűlölnünk kell a bűnt, de nehéz elválasztani attól, aki elköveti. Természettől fogva gyűlöljük a bűnt és azt a személyt is, aki elkövette. Jézus azt akarja, hogy gyűlöljük a bűnt, de szeressük azt, aki a csapdájában van. Ha így teszünk, szeretni fogjuk ellenségeinket, ahogy Jézus mondja nekünk Mt 5:44 -ben. A hetedik parancsolat az otthonunk és családunk védelmét szolgálja. Olvassuk el és tanuljuk meg! 2Móz 20:14 

Világunkban a legtöbb boldogtalanság abból ered, hogy a férjek és a feleségek megszegik ezt a parancsolatot. E bűn magjai is az elménkben növekednek. Mt 5:27-32 

Alkalmazás: Nem könnyű tisztán tartani a gondolatainkat, ha gonosz dolgokat látunk és hallunk mindenütt a környezetünkben, otthonunkban, a TV-ben. Kikapcsolhatjuk a TV-t, de csak a bennünk élő Jézus tudja az elménket tisztán tartani. 

Szeretni a többi embert – 2.

Nyissuk ki Bibliánkat a 2Móz 20:15-17 igéknél és gondolkodjuk el az utolsó három parancsolaton! A nyolcadik azt mondja: „Ne lopj!” Ez a tolvajoknak szól, igaz? Igen, és neked és nekem is, mert nagyon sokféle módja van a lopásnak! Elvenni valamit, ami nem a miénk, vagy amit nem szabad – például egy sütit – az valójában lopás. Mi a helyzet azzal, ha engedély nélkül veszünk ki valamit anya pénztárcájából vagy fiókjából? Mi az, ha „kölcsönkérünk” valamit, és soha nem adjuk vissza, ha csalunk az iskolában, a dolgozatban? Vagy raboljuk mások idejét azzal, hogy sokáig időzünk náluk? Ellophatjuk valakinek a jó hírnevét, ha olyan történetet terjesztünk róla, ami vagy igaz, vagy nem? A kilencedik a hamis tanúságtételről szól, más szóval a hazugságról. Kiről mondja a Biblia, hogy a hazugság atyja? Jn 8:44

Van a hazugságnak több módja is? Az is lehet hazugság, ha meg sem szólalunk, csak ártatlanul nézünk, ha csak az igazság egy részét mondjuk el, amikor az egészet kellene. Egy hazugság általában megkönnyíti a következőt. Jákob nem akart hazudni az édesapjának, de miután egyszer megtette, két lehetősége volt: vagy beismerni, vagy folytatni. A legjobb, ha soha, egyetlen hazugságot sem mondunk! A tizedik parancsolat a kívánságról szól. Olyasmit akarni, ami nem a miénk, vagy amit nem szabad birtokolnunk. Ez olyan, mint az irigység. Mindkettő akkor kezdődött, amikor Sátán irigykedni kezdett a Fiúra, és meg akarta szerezni tisztségét. Önző vágyaink dédelgetése a többi parancsolat megszegéséhez vezet. A Biblia azt mondja, hogy elégedjünk meg azzal, amink van. Zsid 13:5

Isten mindig meg fogja adni nekünk, amire szükségünk van, és boldoggá tud tenni bennünket vele. 

Alkalmazás: Isten szeretettörvénye minden gondolatunkban és tettünkben segít nekünk. Minél jobban megismerjük Jézust, annál jobban megértjük, szeretjük és megtartjuk törvényét. Ő fogja élni azt bennünk. Milyen csodálatos! 

Tanulmányozásra  

2Mózes 20:1-17; Pátriárkák és próféták, 303-314. old.