Tóparti csodák

E heti tanulmányunk: 4Mózes 27:17; Zsoltárok 104:1-9; Márk 4:35-41; 5

Jézus szolgálata nagyrészt Galileában zajlott, főként a Galileai-tenger partján, ami mintegy 21 km hosszú és 13 km széles tó. A legnagyobb víztömeg a területen, a környékbeli emberek életének központi helye volt.
Márk evangéliumának 4. fejezete végén Jézus és a tanítványai átkeltek a Galileai-tenger túlsó partjára. Vihar támadt, amit Jézus lecsendesített, szólt a szélnek és a hullámoknak. Márk 6. fejezete hasonló jelenettel ér véget, de akkor Jézus a vízen járva közeledett a csónakban ülő tanítványaihoz. A két tengeri jelenet között számos csodát tett a szárazföldön, és a tanítványok is elkezdték missziós tevékenységüket. Ezek a történetek képezik a heti tanulmány tárgyát.
E mozgalmas események közös jellemzője, hogy bemutatják az olvasónak, ki is Jézus. Ő az, aki képes lecsendesíteni a vihart, megszabadítani egy megszállottat, meggyógyítani egy asszonyt, aki csupán a ruhája szegélyét érinti meg, feltámasztani egy halott kislányt, de prédikált a szülővárosában, igehirdetői misszióba küldte a tanítványait, néhány kenyérrel és hallal ötezer embert vendégelt meg, vízen járt. Hatalmának e bámulatos megnyilvánulásai közelebb vitték a tanítványokat ahhoz, hogy megértsék: valóban Ő az Isten Fia.
 

EGW idézet

Jézus születésekor Sátán tudta, hogy Ő jött el, akinek megbízatása van uralmának megdöntésére. Reszketett az angyali üzenet hallatán, amely az újszülött király hatalmáról tanúskodott. Sátán jól tudta, milyen helyet töltött be Krisztus a mennyben, mint az Atya szeretett Fia. Az, hogy Isten Fia emberként jön el a földre, csodálattal és balsejtelemmel töltötte el. Nem tudta megfejteni ennek a nagy áldozatnak a titkát. Önző lelke nem foghatott fel ekkora szeretetet a megcsalt emberiség iránt. Az embereknek csak halvány elképzelésük volt a menny dicsőségéről és békéjéről, az Istennel való közösség öröméről. Lucifer, az oltalmazó kerub viszont mindezt jól ismerte. Mivel elvesztette a mennyet, elhatározta, hogy másokat is bukásra késztet, így szerez elégtételt magának. Ezt csak úgy érheti el, hogy aláértékelteti velük a mennyei dolgokat, és szívüket a földiekhez köti. – Jézus élete, 115. o.

Krisztus saját tapasztalatból ismerte meg az emberiség vágyait és szükségleteit. Isten egyszülött Fia elszakíthatatlan kötelékkel fűzte össze magát az emberek fiaival. Ezért „nem szégyenli őket atyjafiainak hívni” (Zsid 2:11). Ő áldozatunk, szószólónk és testvérünk lett, aki az Atya trónja előtti emberi formában és örök időkre eggyé lett velünk, akiket megváltott... Emberfiává lett. Mindezt azért tette, hogy az embert a bűn fertőjéből és lealacsonyító voltából megmentse és felemelje, hogy Isten szeretetét sugározhassa, és részesülhessen a megszentelt élet örömeiben. […]
Ez a szeretet páratlan! A mennyei király gyermekeinek neveztessünk! Ó, mily becses ígéret! A legmélyebb elmélkedésre méltó dolog! (…) Ez a gondolat meghódítja a lelket, és a szívet Isten akaratának rendeli alá. Minél többet foglalkozunk a kereszt fényében Krisztus jellemével, annál több kegyelmet, gyengédséget és megbocsátást látunk egybefonódva igazsággal és jogossággal. Annál érthetőbben és világosabban felismerhetjük Isten végtelen és örökkévaló szeretetének megszámlálhatatlan bizonyítékát, és annál inkább megérthetjük azt a bensőséges, szívbeli részvétet, mely az anyának elveszett gyermeke utáni szerető sóvárgását is végtelenül felülmúlja! – Jézushoz vezető út, 14–15. o.

Jézus, aki azt mondta: „...leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt” (Jn 10:17) – arra az életre támadt fel a sírból, amellyel önmagában rendelkezett. Az emberi meghalt, az isteni viszont nem. Krisztus isteni természetének volt hatalma a halál bilincseinek megtörésére. Krisztus kijelenti, hogy önmagában van élete, amellyel bárkit megeleveníthet, akit akar.
Minden teremtett lény Isten akarata és hatalma által él. Mindenki az Isten Fiában való életből nyeri életét. Bármennyire tehetséges és sokra is képes valaki, életét az élet Forrásától nyeri. Krisztus az élet kútfeje. Csak az, akié egyedül a halhatatlanság, aki a világosságban és életben lakozik, jelentheti ki: „...Van hatalmam letenni [az életemet], és van hatalmam ismét felvenni azt...” (Jn 10:18) – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 301. o.
 

1. Olvassuk el Mk 4:35-41 verseit! Mi történik itt, és milyen tanulságokat vonhatunk le az esetből arról, hogy kicsoda Jézus?

Márk 4. fejezetének elején Jézus hajóba szállt, hogy onnan tanítsa a parton összegyűlt sokaságot. Mk 4:10-12 szakasza szerint már kilépett a hajóból, és szűk körben beszélgetett a tanítványaival. A hosszú, tanítással töltött nap után a tanítványok a hajóhoz vezették Jézust úgy,
„ahogy volt”, vagyis teljesen kimerülten, fáradtan. Azonnal elaludt a párnán, valószínűleg hátul, a hajó tatján. Nagy vihar támadt a tavon, a hajót már a süllyedés fenyegette, amikor a tanítványok felébresztették Jézust. Drámai, ahogy a Mester parancsolt a szélnek és a hullámoknak, hogy némuljanak el. Azonnal nagy csendesség lett. Érthető, hogy a tanítványok felettébb megrémültek az isteni hatalom megnyilvánulása láttán.
 

2. Olvassuk el Zsolt 104:1-9 szakaszát! Jahve képe mennyiben hasonlít a vihart lecsendesítő Jézushoz?

A Mk 4:35-41 verseiben feljegyzett történet beleillik egy gyakori bibliai mintába, ami a teofánia, Istennek vagy egy angyalának a megjelenése. Ezeknek az eseményeknek öt közös jellemzője van: 1) Isten hatalmának megnyilvánulása, 2) az emberek félelme, 3) a parancs, hogy „Ne félj!”, 4) a kinyilatkoztatás szavai, ami miatt megjelent Isten vagy egy angyal, 5) az ember válasza a kinyilatkoztatásra. Ebben a történetben megtalálunk négy jellemzőt az ötből: az isteni hatalom megnyilvánulása a tenger lecsendesítésekor, a tanítványok félelme, az emberi félelem. A „Miért féltek?” kérdés a „Ne félj!” parancs megfelelője. A tanítványok azt kérdezik:
„Kicsoda hát ez…?” – ami az emberi reakció. Hiányoznak viszont a kinyilatkoztatás szavai. A hiányzó részlet beleillik a kinyilatkoztatás/titok motívumba, ami az egész könyvet átszövi, aztán majd kiderül az igazság Jézusról. A tanítványok megkérdezik: „Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek néki?” Ez arra készteti az olvasót, hogy mondja ki a kinyilatkoztatásból hiányzó szavakat – Ő az Isten Fia, maga az Úr.
 

Gondolkodjunk Isten szeretetéről! Hogyan tanulhatunk meg az Ő hatalmára hagyatkozni, rábízni életünk minden dolgát?

EGW idézet

Annyira lefoglalta őket a menekülésért vívott küzdelem, hogy el is felejtették: Jézus is a fedélzeten van. Most, midőn látták, hogy munkájuk hiábavaló, és csak a halál vár rájuk, eszükbe jutott, kinek a parancsára indultak el a túlsó partra. Jézusban volt egyedüli reménységük. […]
Hirtelen vakító villám szeli át a sötétséget, s ők meglátják az alvó, a fejetlenségtől nem zavartatott Jézust… A villám fényében mennyei békét fedeznek föl arcán, tekintete elárulja: nem önmagával törődik, gyengéden szereti őket. Szívből felé fordulnak, s kiáltják: „Uram, ments meg minket, mert elveszünk.” (Mt 8:25)
Soha senki nem ejtette ki ezt úgy, hogy ne talált volna meghallgatásra. Miközben a tanítványok végső erőfeszítéssel megragadják evezőiket, Jézus felkel. Ott áll tanítványai körében, miközben a vihar tombol, a hullámok átcsapnak fölöttük, s villám világítja meg arcát. Felemeli kezét – amit oly gyakran tett, mikor irgalmasan cselekedett –, és így szól a haragos tengerhez: „Hallgass, némulj el.” (Mk 4:39) […]
Ahogyan Jézus hittel pihent Atyja gondviselésében, úgy kell nekünk megpihennünk Megváltónk gondoskodásában. – Jézus élete, 334–336. o.
 
Istenünk szavára hallgat a menny és a föld, s Ő pontosan tudja, mire van szükségünk. Mi csak rövid távolságot látunk be magunk előtt, de „nincsen oly teremtmény, amely nyilvánvaló nem volna előtte, sőt, mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szeme előtt, akiről mi beszélünk” (Zsid 4:13). Az Úr magasan trónol a föld nyugtalansága fölött. Isteni tekintete előtt nincs titok. Nagy és zavartalan örökkévalóságából rendeli el, amit jónak lát.
Az Atya tudta nélkül egyetlen veréb se hull a földre. Sátánt Isten iránti gyűlölete arra vezeti, hogy az állatteremtményeket is pusztítsa. Csak Isten védő gondoskodása óvja meg a madarakat, hogy öröménekükkel vidíthassanak bennünket… „Ne féljetek azért; ti sok verebecskénél drágábbak vagytok.” (Mt 10:31) – Bizonyságtételek, 8. köt., 272–273. o.

Nincs olyan nehéz helyzet, ami meg tudná változtatni mennyei Atyánkat. Nála nincs lehetetlen. Jézus végtelen szeretetet tanúsított irántunk, amikor önmegtagadó életet élt, majd kínszenvedést halt értünk. Jöjj Krisztushoz, ahogy vagy… Bízd magad teljesen az ő irgalmának gondoskodására. Nincs olyan belső vagy külső nehézség, amelyet hatalma által ne tudna megoldani.
Egyesek heves természetűek, de aki lecsendesítette a Galileai-tengeren dúló vihart, így szól a feldúlt szívedhez: „Hallgass, és némulj el!” Nincs olyan lázadó természet, amelyet ne tudna hatalma alá hajtani, nincs olyan heves vérmérséklet, amit ne tudna lenyugtatni, ha a szív az ő gondoskodására bízza magát.
Nincs oka az elkeseredésre annak, aki Jézus kezébe helyezi a lelkét. Mindenható Üdvözítőnk van. Jézusra, hited adományozójára és bevégzőjére tekintve mondhatod: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe.” (Zsolt 46:2–3) – In Heavenly Places, 17. o.
 

3. Olvassuk el Mk 5:1-20 szakaszát! Mit tanulhatunk a nagy küzdelemről, valamint Jézus hatalmáról ebből a lenyűgöző elbeszélésből?

A tavon töltött éjszaka feledhetetlen volt, de a következő reggel is, amikor a gadarénusok földjére érkeztek. A démonoktól megszállott ember története szívet tépő részletességgel olvasható az evangéliumban. Ez a minden köteléket letörő férfi a sírok között élt, kövekkel vagdosta magát, és „senki sem tudta őt megfékezni” (Mk 5:4). Ekkor találkozott Jézussal.
Azonnal odarohant hozzá. A tanítványokról itt nem esik szó, talán elfutottak. Amikor a férfi Jézus közelébe ért, leborult előtte. A görög proszküneó igét általában úgy fordítják, hogy „leborul”, „imád”. Úgy tűnik, az ember felismerte, hogy Jézus segíthet rajta. Ám amikor megszólalt, a benne lakó démonok kiabálni kezdtek Jézussal, aki a nagy lármában is meghallotta a férfi halk, segélykérő könyörgését. Amikor a démonok könyörögtek, hogy hadd menjenek át a disznókba, Jézus megengedte nekik. A mintegy kétezer egyedből álló konda aztán a partról a vízbe rohant, és mind megfulladtak. Ez anyagi csődbe vitte gazdáikat.
A történetben az a lenyűgöző, hogy a démonok pontosan tudták, kicsoda Jézus. Azzal is tisztában voltak, hogy tehetetlenek vele szemben, ezért kétszer is könyörögtek neki (Mk 5:10, 12), hogy tegye meg, amit kérnek tőle. Nyilván tudták, hogy hatalma van felettük.
Ennek a történetnek van két fontos jellemzője. Először is, tele van olyan elemekkel, amelyek az ószövetségi törvény szerint tisztátalanságra, ceremoniális szennyeződésre utalnak. Tisztátalanok voltak a sírok és a halottak (4Móz 19:11, 16), mint ahogy a vérzés (3Mózes 15) és a disznók is (3Móz 11:7).
Másodszor, a tisztátalanságok során túl látjuk a jó és a gonosz erők közötti pengeváltást. Jézus kiűzi a démonokat (két pont Jézusnak), a démonok elpusztítják a disznókat (két pont Sátánnak). A város lakói távozásra szólították Jézust (két pont Sátánnak), mire Jézus a tanújaként küldte vissza hozzájuk az immár egészséges embert (három pont Jézusnak). Bizonyos szempontból ez a férfi volt a legvalószínűtlenebb misszionárius, de egyértelműen lenyűgöző a története, amit elmondhatott.
 

Milyen reményt nyerünk ebből a történetből Jézus hatalmával kapcsolatosan, ami segít, bármivel kell is majd megküzdenünk?

EGW idézet

Jézus parancsára a gonosz lelkek eltávoztak áldozatukból, és a megszabadított emberek nyugodtan, csendben, józanul, szelíden ültek a Megváltó lábánál. De a démonoknak Jézus megengedte, hogy egy disznónyájat a tengerbe sodorjanak. Gadara lakóit ez a veszteség érzékenyebben érintette, mint a Krisztus nyújtotta áldás, és könyörögtek a mennyei orvosnak, hogy hagyja el őket. Sátán éppen ezt akarta elérni. A veszteségért Jézusra hárítva a felelősséget felébresztette a nép önző félelmét, és gátat emelt, hogy ne hallhassák Jézus szavait. Sátán a veszteségekért, csapásokért és szenvedésekért mindig a keresztényeket okolja, hogy a vád ne azokat érje, akiket illet: őt magát és képviselőit. […]
A történteket Isten azért engedte meg, hogy a tanítványok tanúi legyenek Sátán kegyetlen hatalmának, amit az emberek és az állatok felett gyakorol. A Megváltó azt akarta, hogy követői tudják meg, milyen az az ellenség, akivel szembe kell szállniuk, hogy ne essenek áldozatul cselfogásainak. A környék lakóinak is meg akarta mutatni hatalmát, amellyel széttépi Sátán bilincseit, és megszabadítja foglyait. És bár maga Jézus eltávozott, az oly csodálatosan megszabadított emberek ott maradtak, hogy hirdessék jótevőjük könyörületét. – A nagy küzdelem, 514–515. o.

Bár Gadara népe nem fogadta be Jézust, Ő nem hagyta őket a sötétben, amit ők maguk választottak. Arra kérték, hogy távozzon el tőlük, de Ő nem hallgatta meg kérésüket. Hiszen nem tudták, mit utasítanak el. Ezért azok útján küldte el nekik a világosságot, akiket készek voltak meghallgatni.
A disznók elpusztításával Sátánnak az volt a célja, hogy az embereket elfordítsa a Megváltótól, és megakadályozza az evangélium hirdetését azon a vidéken. De pontosan ez az esemény rázta fel úgy az embereket, ahogy semmi más nem tudta volna, és a figyelmet Krisztusra irányította. Bár a Megváltó eltávozott, az emberek, akiket meggyógyított, tanúskodtak hatalmáról. Akik a sötétség fejedelmének eszközei voltak, a világosság csatornái, Isten Fiának követei lettek. Amikor Jézus visszatért a Tízvárosba, az emberek köré sereglettek, és a környező vidékről három napig ezrek hallgatták a megváltás üzenetét. – A nagy Orvos lábnyomán, 98. o.

A lelkek erőssége Istenben van, nem emberekben. A csendes bizodalom az erőssége mindenkinek, aki szívét Istennek adja. Krisztus nem csak alkalmanként érdeklődik irántunk, hanem erősebben és gondoskodóbban, mint az anya gyermeke iránt... Megváltónk emberi szenvedés és gyötrelem, bántalmazás, szidalom, gúny, visszautasítás és halál révén vásárolt meg minket. Mindig figyel rád, Isten reszkető gyermekére. Az ő védelme alatt biztonságban vagy... Emberi természetünk gyengesége nem akadályozza meg mennyei Atyánkhoz való menetelünket, mert Krisztus meghalt, hogy engesztelést szerezzen értünk. – Isten jiai és leányai, 77. o.

4. Olvassuk el Mk 5:21-24 szakaszát! Jairus mely tulajdonságai emelkednek ki leginkább?

A vallási vezetők, akik közé Jairus is tartozott, általában nem voltak Jézus barátai (lásd Mk 1:22; 3:2, 6; Lk 13:14), tehát ő valószínűleg kétségbeesésében fordult hozzá. Ezt azzal is kifejezte, hogy térdre esett Jézus előtt. A kérése érthető minden szülő számára: a lánya haldoklott, de ő hitte, hogy Jézus segíthet neki. Jézus szó nélkül elindult az apával annak otthona felé.

5. Olvassuk el Mk 5:25-34 szakaszát! Mi késleltette őket út közben?

A történetet hirtelen félbeszakítja egy másik jelenet, ami részvétet kelt az olvasóban: egy asszony tűnik fel, aki tizenkét éve szenved súlyos betegségben. Jairus és az asszony története a második szendvicstörténet Márk evangéliumában (lásd Mk 3:20-35;  3. tanulmány). Itt az egymástól eltérő jellemű/személyiségű szereplők – Jairus és az asszony – egyaránt Jézushoz fordultak segítségért.
Az asszony hátulról közelítette meg Jézust, csak a ruhája szegélyét érintette, és azonnal meg is gyógyult. Jézus azonban megállt, hogy megkérdezze: „Ki érintette a ruhámat” (Mk 5:30, ÚRK)?
A nagybeteg asszony hirtelen meggyógyult. Csakhogy attól félt, Jézus megharagszik a történtek miatt. Az érzelmek vad hullámvasútját élte meg. Jézus azonban az asszony lelkét is meg akarta gyógyítani, nem csak a testét.
Most térjünk vissza Jairushoz (lásd Mk 5:35-43). A zsinagóga vezetője szintén érzelmi hullámvasútra került. Jézus nem engedte, hogy a szülőkön, valamint Péteren, Jakabon és Jánoson kívül más is vele tartson. Kijelentette, hogy a lány nem halt meg, csak alszik. Kiküldte a gyászolókat, a siratóasszonyokat, majd bement a szobába, ahol a halott gyermek feküdt. Kézen fogva megszólította: „Talitha, kúmi”, amit Márk evangéliuma így fordít: „Leányka, néked mondom, kelj föl!” A „Talitha” valójában azt jelenti, hogy „bárányka”, ez lehetett a kislány családi beceneve. A Márk evangéliumán végigvonuló kinyilatkoztatás/titok motívum elemének tekinthető az, amikor Jézus meghagyta, hogy tartsák titokban a történteket. Arra mutat, hogy kicsoda Ő valójában, ami végeredményben nem maradhat rejtve.

EGW idézet

Jézus... egy darabig a tengerparton maradt, tanított és gyógyított, azután betért Lévi-Máté házába, hogy részt vegyen a lakomán a vámszedőkkel. Itt talált rá Jairus, a zsinagóga vezetője.
Ez a zsidó vén nagy bánattal jött Jézushoz, lábához vetette magát, és így kiáltott: „Az én leánykám halálán van; jer, vesd rá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen.” (Mk 5:23)
Jézus azonnal elindult a főemberrel annak háza felé. Bár a tanítványok már olyan sok irgalmas cselekedetét látták, mégis meglepte őket, hogy Jézus hajlandó engedni az öntelt rabbi kérésének. – Jézus élete, 342. o.

A Megváltó áttörte magát a tömegen, és megközelítette azt a helyet, ahol a szerencsétlen asszony állt. Ő mindeddig hiába próbált újra és újra Jézus közelébe férkőzni. Most itt volt az alkalom, de nem tudta, hogyan szólítsa meg. Nem akarta feltartóztatni a lassan haladó Jézust. De úgy hallotta, hogy ha megérintik a ruháját, gyógyító erő árad ki belőle. Attól való féltében, hogy elszalasztja a gyógyulás egyetlen alkalmát, előretolakodott. […]
Krisztus ismerte az asszony minden gondolatát, és arra ment, ahol az asszony állt. Tudott nagy ínségéről, és alkalmat adott neki hite gyakorlására.
Az asszony az előtte elhaladó Jézus Krisztus felé nyúlt, és pusztán ruhája szegélyét sikerült megérintenie. Abban a pillanatban tudta, hogy meggyógyult. Erre az egy érintésre összpontosította egész hitét. Fájdalma és elesettsége azon nyomban megszűnt. – A nagy Orvos lábnyomán, 59–60. o.

Krisztus nem a saját tájékoztatása végett tette fel a kérdést [„Ki az, aki engem illete?”]. Tanítást akart adni a népnek, tanítványainak és az asszonynak. Reményt kívánt ébreszteni a megpróbált asszonyban. Tudatosítani akarta benne, hogy a hit hozott gyógyító erőt. Az asszony bizalma nem maradhatott észrevétlenül. Istent kellett hálás beismerésének megdicsőítenie. Krisztus tudatni akarta vele, hogy helyesli hitből fakadó cselekedetét. Nem akarta, hogy csak részleges áldással távozzon el. Tudnia kellett, hogy Jézus ismeri szenvedését; hogy szánakozva szereti, és helyesli, hogy hisz hatalmában: hiszi, hogy Krisztus minden bajától korlátlanul meg tudja szabadítani, aki hozzá jön. […]
Az asszony – látva, hogy nincs kibúvó – remegve lépett elő, és Jézus lábához vetette magát. A hála könnyeit hullatva elmondta neki ott mindenki előtt, miért érintette meg a ruháját, és miként gyógyult meg azonnal. Félt, hogy Jézus ruhájának megérintése vakmerő cselekedet volt. De egyetlen rosszalló szó sem hangzott el Krisztus ajkáról... „Bízzál, leányom – szólt kedvesen –, a te hited megtartott téged; eredj el békességgel!” (Lk 8:48) Ó, milyen vigasztalóak voltak ezek a szavak! Attól való félelme, hogy megsértette Jézust, nem mérgezte meg örömét. – A nagy Orvos lábnyomán, 60–61. o.

6. Olvassuk el Mk 6:1-6 szakaszát! Miért utasították el Jézust a szülővárosában?

Általában ha egy kisvárosból/faluból híres lesz valaki, a környékbeliek fürdenek a dicsőségben, de nem így volt Názáret! Jézus tanítói, gyógyítói sikere egyenesen bántotta, megdöbbentette őket. Nehezükre esett elfogadni, hogy az ácsból rabbi lett. Azt is némi ellenséges érzéssel figyelték, hogy legtöbb csodáját Kapernaumban tette (lásd Lk 4:23), ráadásul a családja is összetűzött vele (Mk 3:31-35).

7. Olvassuk el Mk 6:7-30 szakaszát! A tizenkét apostol kiküldése milyen szempontból áll szemben Keresztelő János lefejezésével?

Ez a harmadik szendvicstörténet Márk evangéliumában (lásd 3. tanulmány). Keresztelő János bebörtönzésével és elhallgattatásával éles ellentétet mutat a tizenkét apostol kiküldése, hogy hirdessék Jézus üzenetét. Jézus utasította őket, hogy ne vigyenek magukkal semmit az útra, másokra támaszkodjanak ellátásukat illetően. Ezzel a stratégiával a miszszionáriusok valójában rábízzák magukat azokra az emberekre, akik között szolgálnak, és így kapcsolatot alakíthatnak ki azokkal, akiknek szükségük van az üzenetükre.
Keresztelő Jánosnak azonban nem volt ilyen kötődése Heródessel és családjával. Haláláról sokkoló részletességgel számol be az Írás. A tervet kieszelő Heródiás hasznot húzott Heródes vegyes érzelmeiből és kéjvágyából. Heródiás lánya groteszk kérésével még csak tetézte a szörnyűséget, amikor Keresztelő János fejét kérte tálcán.
Keresztelő János zengő hangjának elnémítása időben egybeesett azzal, amikor a tizenkét apostol elkezdte hirdetni a megtérésre szólító üzenetet, amint János is tette. János halála előrevetítette Jézus halálát. Jánost megölték, eltemették, majd az a hír járta, hogy feltámadt a halálból (Mk 6:14-16, 29), amint ez később Jézussal történt (Márk 15-16. fejezet). A párhuzamos történetek Jézus és követői válsághelyzetére mutatnak előre.
 

Elutasítottak már valaha úgy, mint Jézust, kerültél már nehezen felfogható válságba? Mit tanultál az efféle tapasztalatokból, ami segíthet a következő alkalommal, amikor hasonló történik?

EGW idézet

Jézus szavai a zsinagógában a hallgatók önigazultságának gyökeréig hatoltak. Meg kellett érteniük a keserű igazságot: eltávolodtak Istentől, eljátszották a jogot, hogy Isten népe lehessenek. Minden szó késként hasított beléjük, s tárta fel valódi állapotukat. Most megvetették a hitet, melyre az imént Jézus ihlette őket. Nem akarták belátni, hogy Ő, aki szegénységből, alacsony sorból származik, más lehet, mint közönséges ember.
A hitetlenségük rosszindulatot szült. Sátán irányította őket, és ők dühödten ordítoztak a Megváltó ellen. Elfordultak tőle, akinek küldetése a gyógyítás és helyreállítás volt, s ekkor megmutatkoztak bennük a pusztító jellemvonásai. – Jézus élete, 239. o.

A tanítványok üzenete ugyanaz volt, mint Keresztelő Jánosé vagy magáé Krisztusé. „Elközelített az Istennek országa.” (Mk 1:15) Nem volt szabad vitába keveredniük az emberekkel, hogy a Názáreti Jézus-e a Messiás, hanem a nevében kellett az ő irgalmas cselekedeteit véghez vinniük. […]
A tanítványoknak első misszióútjukon csak „Izrael házának eltévelyedett juhaihoz” (Mt 10:6) kellett menniük. Ha már ekkor hirdették volna az evangéliumot a pogányoknak vagy a samaritánusoknak, elvesztették volna befolyásukat a zsidók felett. A farizeusok előítéleteinek felszításával olyan vitába keveredtek volna, amely már munkájuk kezdetén elbátortalanítja őket. Még maguk az apostolok is lassan értették meg, hogy az evangéliumot minden nemzetnek el kell vinni. Míg fel nem fogják ezt az igazságot, addig nem készültek föl a pogányokért végzett munkára. Amennyiben a zsidók elfogadják az evangéliumot, Isten hírvivőként küldte volna ki őket a pogányokhoz. Ezért kellett elsőként hallaniuk az üzenetet. – Jézus élete, 350–351. o.

Mivel a vezetők nem hittek Jézusban, a nép sem fogadta el Üdvözítőjéül. Jézus a fájdalmaknak és szomorúságnak embere volt. Nem tudták elviselni, hogy komoly, önfeláldozó élete uralja őket. Inkább szerettek volna örvendezni annak a tiszteletnek, amit a világ nyújthat. De azért mégis sokan követték Isten Fiát, és figyelmesen hallgatták tanításait, élvezték drága szavait, melyek ajkairól áradtak. Beszéde rendkívül tartalmas volt, de azért mégis oly egyszerű, hogy a leggyengébb is felfoghatta.
Sátán és angyalai elvakították Jézus kortársainak a szemét, és elhomályosították értelmüket. Arra ingerelték a nép elöljáróit és az írástudókat, hogy az Üdvözítő életére törjenek… Láttam, hogy a vének és írástudók közül sokan hittek benne, de Sátán visszatartotta őket ennek a beismerésétől; jobban féltek a nép bosszújától és csúfolódásától, mint Istentől.
Sátán gyűlölte és cselszövése mindeddig nem hiúsíthatta meg a megváltás tervét. Mindinkább közeledett az az idő, mikor már beteljesednek azok, amikért Jézus a világba jött. – Tapasztalatok és látomások, 160–161. o.
 

8. Olvassuk el Mk 6:34-52 szakaszát! Jézus és a tanítványai milyen problémával szembesültek? Hogyan oldódott meg a helyzet?

Miután a tanítványok visszatértek misszióútjukról, Jézussal tartottak, hogy megpihenjenek a Galileai-tenger keleti partjának egy csendes helyén. Azonban már előttük odaért egy nagy, mintegy ötezer fős sokaság. Jézus látta, hogy olyanok, mint a pásztor nélkül való juhok. Egész nap tanította őket.
Este a tanítványok javasolták: küldje el az embereket, hogy élelmet vásároljanak. Jézus azonban azt mondta, hogy adjanak nekik ők enni. A következő párbeszéd rámutat, hogy a tanítványok emberi módon gondolkodtak a megoldáson. Jézus csoda folytán enni adott a tömegnek, mindössze öt kenyérből és két halból, így megoldotta a gondot.
A történet néhány jellemzője beleillik az akkor élők Messiásról alkotott elképzelésébe. A várakozás szerint a Messiás majd megszabadítja Izraelt az ellenségeitől, igazságot és békét hoz. Harci felhangot is kaphatott volna az, ha sok férfi gyülekezik a pusztában, mert lázadásra utalhatott volna (lásd Jn 6:14-15; ApCsel 21:38). Ezt a gondolatot erősíti az is, hogy Jézus „pásztor nélküli juhokként” utal a sokaságra. Ez 4Móz 27:17 versének részleges idézete, ahol Mózes azt kéri Istentől, hogy nevezzen ki egy vezetőt a nép élére, aki majd átveszi tőle a feladatot. Az Ószövetségben másutt is előfordul ez a szóhasználat Isten népének pásztorára vonatkozóan, általában akkor, amikor Izrael éléről hiányzott a vezető, a király (vö. 1Kir 22:17; 2Krón 18:16; Ez 34:5-6).
Jézus azonban nem tett eleget hamis várakozásuknak, hanem elküldte a tanítványait és elbocsátotta a sokaságot is. Majd ahelyett, hogy felkelést indított volna Róma ellen, mit tett? Elvonult egy hegyre imádkozni – nem egészen ezt várta tőle a tömeg. A Messiásról alkotott, széles körben elterjedt nézettel szemben, amely szerint a Messiás király lesz és felszabadítja Izraelt, Ő azért jött, hogy a bűn fogságából szabadítsa ki az embereket. A vízen járva bemutatta a tanítványoknak, hogy valóban Ura a természetnek. Azonban akkor nem uralkodni jött, hanem hogy életét adja váltságul sokakért (Mk 10:45).
 

E történet szerint is miért fontos a próféciák helyes értelmezése? Sokak tragédiáját okozta, hogy téves képet alkottak Krisztus első eljöveteléről. Azonban mennyivel nagyobb veszély rejlik abban, ha helytelen fogalmaink vannak a második eljövetelről?

EGW idézet

Amikor felvetődik a kérdés a szívedben: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek?” (Jn 6:5), válaszod ne a hitetlenség felelete legyen. Amikor a tanítványok meghallották a Megváltó utasítását: „Adjatok nékik ti enni” (Lk 9:13), minden nehézség eszükbe jutott. Megkérdezték: Elmenjünk a falvakba eledelt vásárolni? Így most is, mikor az emberek híján vannak az élet kenyerének, az Úr gyermekei megkérdezik: Elküldjünk valakiért a távolba, hogy jöjjön és megetesse őket? Ezzel szemben mit mondott Krisztus? „Ültessétek le az embereket” (Jn 6:10) – s ott helyben megetette őket. Amikor olyan lelkek vannak körülöttetek, akik szűkölködnek, tudjátok, hogy Krisztus ott van. Lépjetek érintkezésbe vele! Hozzátok árpakenyereiteket Jézushoz!
A rendelkezésünkre álló eszközök látszólag nem elegendőek a munkához, de ha hitben előre haladunk, bízunk Isten mindent megelégítő erejében, akkor bőséges források tárulnak fel számunkra. Ha a mű Istené, akkor Ő maga fog gondoskodni az elvégzéséhez szükséges eszközökről. Megjutalmazza a belé vetett őszinte, egyszerű bizodalmat… Ha a minden erő forrásához járulunk, s kinyújtjuk hitkezünket, hogy kapjunk, meg fogunk erősödni munkánkban még a legfenyegetőbb körülmények között is, és képesek leszünk átadni másoknak az élet kenyerét. – Jézus élete, 370–371. o.

Jóllehet a véges emberi elme képtelen megérteni a végtelen Isten terveit, és nem ismeri fel teljesen szándékai megvalósulását, de sokszor tévelygés vagy hanyagság az oka annak, hogy csak homályosan fogja fel a menny üzenetét. Nemritkán az embereknek – még Isten szolgáinak is – a gondolkozását annyira eltompítják az emberi nézetek, az emberi hagyományok és hamis tanítások, hogy csak részben tudják felfogni azokat a nagyszerű dolgokat, amelyeket Isten kinyilatkoztatott Igéjében. Így volt ez Krisztus tanítványaival is, még akkor is, amikor a Megváltó személyesen volt velük. Elméjüket átitatta az a közhiedelem, hogy a Messiás földi fejedelem, aki az egyetemes birodalom trónjára emeli Izraelt. Amikor Jézus megjövendölte szenvedéseit és halálát, még nem tudták, mit jelentenek szavai. – A nagy küzdelem, 344. o.

Mivel ilyen rövid idő áll már csak a rendelkezésre, népünk imádkozzon, őrködjön, és semmi esetre se hagyja elterelni magát az előttünk álló hallatlanul fontos eseményre való előkészülettől. Mivel látszólag megnyúlt az idő, sokan hanyaggá és közönyössé váltak, ami szavaikat és cselekedeteiket illeti. Nem veszik eszükbe a veszedelmüket, nem látják, nem is értik meg, hogy Istenük kegyelme rejlik a próbaidő meghosszabbításában, hogy idejük legyen megfelelő jellemet kialakítani az eljövendő halhatatlan életre. Minden perc a lehető legértékesebb... Istennek népe van a földön, akik hittel és szent reménységgel, figyelmesen követik nyomon a jövendölések gyors beteljesedését, s akik az igazság iránti engedelmességgel törekednek megtisztítani lelküket, nehogy amikor Krisztus megjelenik, menyegzői ruha nélkül találja őket. – Bizonyságtételek, 4. köt., 306. o.
 

További tanulmányozásra: Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2010, Advent Kiadó, „Hallgass, némulj el!” és „A hit érintése” c. fejezetei; Az én életem ma, „Isten mindenütt velünk van” című fejezet (336. o.).

„Mindenkiben, akit Isten nevel, olyan életnek kell megnyilatkoznia, amely nincs összhangban a világgal, szokásaival vagy gyakorlatával. Mindenkinek személyes tapasztalatra kell szert tennie, Isten akaratának ismeretére eljutnia. [...] Ő int: »Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten« (Zsolt 46:11)! Egyedül itt találunk igazi nyugalmat. Ez a gyakorlati felkészülés mindenkinek, aki Istenért munkálkodik. A rohanó tömeg közepette, az élet feszültségében, az intenzív munkában a világosság és béke légköre lengi körül az így felfrissült lelket. Az élet jó illatot lehel, isteni erő nyilatkozik meg, mely eléri az emberi szíveket” (i. m. 302. o.).
„Elégedetlen szívük kifogásolta: ha Jézus oly sok csodát tud művelni, amennyit láttak, akkor miért nem adhat erőt, egészséget, gazdagságot egész népének, miért nem szabadítja meg őket elnyomóiktól, s dicsőíti meg őket hatalomban és tisztességben? Azt állítja, hogy Isten Küldötte, és mégsem akar Izrael királya lenni. Ezt a rejtélyt nem tudták megfejteni. Elutasítását félreértették. Sokan arra következtettek, hogy nem mer előállni követelésével, mert Ő maga is kételkedik küldetésének isteni jellegében. Ezzel kitárták szívüket a hitetlenség előtt, és a Sátán által vetett mag meghozta a maga gyümölcsét: félreértést, elszakadást” (i. m. 320–321. o.).

Naponkénti tanulmányozásra: Zakariás 9 – Malakiás 1; Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, „A helyes és a helytelen nevelés” c. fejezet „Mítoszok és tündérmesék”, valamint „Krisztus tanítása” c. alfejezetei
 

1.    A prófécia szerint mit fog tenni a szamárháton ülő, szabadító Király?
 

2.    Mi történik, amikor az Úr nem kedvez többé az ország lakóinak?

3.    Milyen tárgyakra lesz még ráírva, hogy „az Úrnak szenteltetett”?

4.    Melyik az a nép, „amelyre örökké haragszik az Úr”?

5. Mi volt Jézus reakciója, amikor kíváncsiskodó kérdéseket tettek fel neki?

Általános áttekintés

Márk 5. és 6. fejezetének témái megegyeznek az 1. rész témáival. Az 5. és a 6. részben Jézus hasonló csodákat tesz: ördögöt űz, embereket gyógyít, hirdeti az evangéliumot. E heti tanulmányunk során elemezni fogjuk ezeket a két említett fejezet által érintett témákat.

A tanulmány témái

Ezen a héten az Úr Jézus két csodájával fogunk foglalkozni. Az első: Jézus egy nem zsidó emberből kiűzi a tisztátalan lelkeket; a második: a zsidó közösséghez tartozó tisztátalan asszony esete.
1.        Jézus és a „légió”. Márk beszámol arról, hogy Jézus a gadarénusok – egy nem zsidó közösség – földjén jár, amikor „elébe méne egy ember a sírboltokból, akiben tisztátalan lélek volt” (Mk 5:2). E találkozás nyomán Jézus meggyógyítja az ördöngös férfit.
2.    Jézus és a két lány meggyógyítása. Amikor Jézus visszatért az Ő közösségébe, a zsinagóga egyik tisztviselője, Jairus odament hozzá, és „lábaihoz esék, és igen kéré őt, mondván: Az én leánykám halálán van; jer, vesd reá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” (Mk 5:22–23). Jézus megmentette Jairus leányát, és ezzel az alkalommal egy vérfolyásos aszszonyt is meggyógyított.

Magyarázat

Jézus és a légió

Márk gyakran oszt meg földrajzi részleteket az olvasóval, ha azt kívánja kiemelni, hogy Jézus a szülővárosától távol munkálkodott. Ezek a narratív elemek Jézus azon egyértelmű szándékát tükrözik, hogy a nem zsidó lakosságot a saját területén keresse fel. Márk 4:35 versében például ezt mondja tanítványainak: „Menjünk át a túlsó partra!” Márk 5:1ben a következő szociálgeográfiai megjegyzést találjuk: „És menének a tenger túlsó partjára, a gadarénusok földjére.”
A gadarénusok földje Dekapolisz területéhez tartozott (Tízváros, tíz görög nyelvű és kultúrájú város szabad szövetsége; Mk 5:20). Márk azt írja, hogy „vala ott a hegynél egy nagy disznónyáj, amely legel vala” (5:1), amiből arra következtethetünk, hogy pogány város lehetett. Kelly R. Iverson pontosan leírja Jézus misszióútját a „népek” területén: „Ez a jelenet egy sor utazás kezdetét jelzi, melyet Jézus szándékosan tett a nem zsidó lakosság körében. Az első, pogányokkal történt találkozásra a Galileai tengertől keletre fekvő Gadarában (Geraszában) került sor. […] A gadarai megszállott története Jézus hatalmára teszi a hangsúlyt, megnyitja a pogányokért tett misszióutak sorát, és előrevetíti a nem zsidó területeken végzendő munkát. Egy előkészítő küldetés, amely megteremti a későbbi visszatérés lehetőségét az elbeszélés keretében (Mk 7:31–37)” („Even the Dogs Under the Table Eat the Children`s Crumbs, in Gentiles in the Gospel of Mark, 2007, 20. o.).
Az Úr Jézus küldetése végzése során eljutott arra a pontra, amikor a zsidó környezetből átlépett a pogány környezetbe, és ezt az átmenetet éri tetten a 4. fejezet utolsó része és az 5. fejezet eleje. Van azonban egy közös elem, amit Jézus mindkét környezetben megtalált: az ördögi erők. Márk szerint Jézus a zsidók közt kezdi meg szolgálatát. Jézus első csodája egy zsinagógában történt (tehát zsidó környezetben), amikor is egy tisztátalan lélektől megszállott ember ekképpen kiáltott hozzá: „Mi dolgunk van nékünk veled, Názáreti Jézus? Azért jöttél-e, hogy elveszíts minket? Tudom, hogy ki vagy te: az Istennek Szentje” (Mk 1:24).
Most, amikor Jézus megkezdi küldetését a pogányok földjén, hasonló forgatókönyv szerint zajlanak az események. Márk 5:2 versében olvassuk: „És amint a hajóból kiméne, azonnal elébe méne egy ember a sírboltokból, akiben tisztátalan lélek volt.” Mind az írástudók zsinagógájában, mind a nem zsidó közösségekben voltak ördögi lelkektől megszállott emberek, akiknek szükségük volt a gyógyulásra. Az Úr azért jött, hogy viszszavezesse ezeket az embereket Isten országába.
Márk 5:7–9 szakasza egy párbeszédet örökít meg, amely Jézus és a tisztátalan lelkek közt zajlott. Ez a találkozás is a Márk 1:23–25 szakaszban leírt minta szerint történt: „És fennhangon kiáltva monda: Mi közöm nékem te veled, Jézus, a magasságos Istennek Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne kínozz engem!” (Mk 5:7). Érdekes, hogy az ördögök mindkét esetben felismerték, hogy kicsoda Jézus: „Tudom, hogy ki vagy te, az Istennek Szentje” (Mk 1:24); „Mi közöm nékem te veled, Jézus, a magasságos Istennek Fia?” (Mk 5:7). Megjegyzendő, hogy az evangéliumok egyes krisztológiai kijelentései ördögök szájából hangzanak el. Izrael – Isten népe – tanítói részéről nincs ilyen erős és fontos bizonyságtétel!
Elemezzük a Márk által lejegyzett információkat a sok ördög által megszállt emberről, aki azt mondta magáról, hogy „Légió” a neve, mivel sok démon lakozott benne. Egy római légióban többezer gyalogos katona szolgált, számuk 3000 és 6000 közt változott (ld. Robert H. Stein: Mark, 2008, 255. o.). Bármennyire is levert lehetett egy ilyen megszállott ember, nincs olyan ördögi erő, mely ellen tudna állni, vagy le tudná győzni a magasságos Isten erejét!
Ennek a megszállott férfinak kegyetlen és véráztatta sorsa volt. Márk 5:5 verse ekképpen írja le a szerencsétlenségét és a szenvedését: „Éjjel és nappal mindig a hegyeken és a sírboltokban volt, kiáltozva és magát kövekkel vagdosva.” Larry W. Hurtado pedig ezt írta róla: „A férfit teljesen fogva tartották a gonosz erők, és ember nem segíthetett rajta (5:2–4). Sírboltokban – a halottak »házában« – való lakozása zombivá, élő halottá tette őt. Tönkretette magát (5:5), és nyilvánvaló, hogy rettenetesen szenvedett. Mindez élő szemléltetése annak, hogy az Újszövetség hogyan jellemzi a Krisztustól elszakadt emberek sorsát: lelki szempontból halottak, a gonosz rabjai” (Mark, 1989, 83. o.).
Márk 5:4 verse szerint „senki sem tudta őt megfékezni”. „Senki”, egészen addig, míg meg nem jelent Jézus. A Megváltóval való találkozása után „az ördöngös, akiben a légió volt” (Mk 5:15), csöndesen ül a földön, rendesen fel van öltözve, és eszénél van. Ilyen felszabadító erőt csak Jézusban találunk. Aki megfeddte a vihart, és azt mondta a tengernek, hogy „Hallgass, némulj el!” (Mk 4:39), a tisztátalan lelkeknek is parancsolni tud: „Eredj ki, tisztátalan lélek, ez emberből!” (Mk 5:8). A sötétség minden ereje engedelmeskedik az Úr Jézus hatalmának.

Jézus és a két lány meggyógyítása

Evangéliuma 5:21 versével Márk egy új elbeszélő részt vezet be: Jézus közbelép Isten két lánya érdekében. Az egyik „egy asszony, aki tizenkét év óta vérfolyásos vala” (Mk 5:25), a másik pedig a Jairus lánya. Ez a szakasz Jézus munkássága útvonalának egy újabb földrajzi állomását említi meg – „Ismét általment Jézus a hajón a túlsó partra” (Mk 5:21) –, tehát újból zsidó környezetben végezte szolgálatát. Ezt a tényt támasztja alá az is, hogy a Megváltó a zsinagóga tisztségviselőjének, Jairusnak az érdekében lép közbe. Ez a fontos tisztséget betöltő ember ugyanazzal az attitűddel lép színre, mint Márk 5:6 versében az ördögöktől megszállt férfi: Jézus lábai elé veti magát (Mk 5:22). Jairus a következőt kéri a nagy Gyógyítótól: „Az én leánykám halálán van; jer, vesd reá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” (Mk 5:23, a szerk. kiemelése).
Ebben a pillanatban egy kétségbeesett nő szakítja meg az elbeszélés fonalát. Ne feledjük, hogy Jézus éppen egy megszállott embert gyógyított meg, és most egy tisztátalan asszony állt előtte, aki a betegsége miatt ki volt zárva Izrael népének vallásos életéből! „És hogyha sok napig tart az asszonynak az ő vérfolyása a havi bajának idején kívül, vagy ha a folyás a havi bajon túl tart: valameddig az ő tisztátalanságának folyása tart, úgy legyen, mint havi bajának idején! Tisztátalan az” (3Móz 15:25).
M. Eugene Boring bibliamagyarázó a vérfolyásos asszony szenvedésének egy másik dimenzióját tárja fel: „Lévén, hogy a zsidó vallásos-kulturális felfogás értelmében a hüvelyi vérzés miatt egy nő nem mehetett férjhez, továbbá ez a betegség válóoknak is minősült, a történet kulcsfigurája nem tölthette be női szerepét a házasságban: nem szülhetett gyermeket, nem válhatott anyává.” Nem mellesleg le is szegényedett, mivel minden pénzét az orvosokra költötte, eredménytelenül. Boring így folytatja: „Akárcsak a Márk 1:40 versében említett bélpoklos esetében, a vérfolyásos asszony élő halott volt, s a meggyógyítása visszahozta volna őt az életbe. Jairus lányához hasonlóan, aki beteg ágyában várta Jézus megmentő beavatkozását, emberileg a vérfolyásos asszonynak sem volt reménye a gyógyulásra” (Mark. A Commentary, 2006, 159–160. o.). Végül Jézus mindkettejüket megmentette: a testileg és társadalmilag
„tetszhalott” nőt (ne feledjük, hogy 12 éve szenvedett egy olyan betegségben, ami miatt a törvények karantént írtak elő) és Jairus 12 éves, időközben megpihent lányát.
Mindkét esetben érintés folytán történt a gyógyítás. A vérfolyásos aszszony megérintette Jézus ruháját, Jézus pedig megérintette a kislány kezét. A szerző megpróbálja megmagyarázni az olvasóinak, hogy nem magának az asszonynak az érintése eredményezte a gyógyulást, hanem a hit, a vérfolyásos asszony és a Jairus hite. Az első esetben Jézus ekképpen bátorítja az asszonyt: „Leányom, a te hited megtartott téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból!” (Mk 5:34); a második esetben a lány apját, Jairust bátorítja, hogy ne féljen, hanem higgyen rendületlenül (ld. Mk 5:36).

Alkalmazás

Márk, akárcsak a másik három evangélista, kitér egyes zsidó tanítók és zsinagógavezetők antagonizmusára Jézussal kapcsolatban. Ez az áthidalhatatlan ellentét azonban nem akadályozta meg az Úr Jézust abban, hogy részt vegyen a zsinagógai szolgálatokban és az emberekért végzett szolgálatban. Márk 1:21 verse szerint Jézus és tanítványai „bemenének Kapernaumba; és mindjárt szombatnapon bemenvén a zsinagógába, tanít vala.” Jézus első csodája, amiről Márk az evangéliumában ír, egy zsinagógában történt: „Vala pedig azok zsinagógájában egy ember, akiben tisztátalan lélek volt” (Mk 1:23), majd Mk 5:22 verse szerint Jézus a zsinagóga egyik vezetőjének („fő”) segít.
1.    Időnként megtörténik, hogy nem értünk egyet gyülekezetünk bizonyos vezetőivel. Milyen mértékben befolyásolnak ezek a nézeteltérések? Hatással vannak a hitbéli meggyőződéseinkre, gyülekezeti kapcsolatainkra? Az Úr Jézus példája hogyan segít megértenünk, hogy miként kell eljárnunk ilyen helyzetekben?
2.    Jézus elhagyta a saját gyülekezetét, hogy eljusson a pogány közösségekhez. Mit teszünk annak érdekében, hogy a gyülekezetünk falain kívül élők is elnyerjék Isten országát? Válaszod megfogalmazásakor vedd figyelembe Márk 6:34 versét („Jézus nagy sokaságot láta, és megszáná őket, mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok. És kezdé őket tanítani.”)!