Hűség a nyomorúságban

Text de memorat

Aranyszöveg: „Mert látványossága lettünk a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek.” 1Korinthus 4:9

Ki volt Jób

Jób 1:1-11

Miért szakítjuk meg Mózes történetét Jób története kedvéért, amikor a bibliai iratok sorában tizenöt könyv található Mózes második (Kivonulás) könyve és Jób könyve között? Ennek oka az, hogy az alatt a negyven esztendő alatt, amíg Mózes Midián pusztáin legeltette a bárányokat, megírta a Teremtés könyvét, a nagy kezdetek könyvét, és megírta Jób könyvét is. Minthogy Jób történetének nagy része költői formában íródott, a többi költői könyv közé lett sorolva, nem pedig Mózes első és második könyve közé. Jób általános ismertségnek örvendett, és valószínűleg nem sokkal Mózes kora előtt élt. Ezért most megállunk és elidőzünk egy kevéssé Jób történeténél, ami segít jobban megérteni és megismerni szerető Istenünket. Azonkívül csodálatos példája annak, mit jelent a körülményektől függetlenül Istent szeretni és Őbenne bízni. Hogyan jellemzi a Biblia Jóbot a történet kezdetén? Jób 1:1−3

Istennek rendkívül érdekes találkozója volt az angyalaival, és ennek során Jóbról beszélt. Úgy tűnt, Sátán nem kapott meghívót, mégis ott volt. Mit kérdezett tőle Isten, és ő mit felelt erre? 6−8. v.

Amit Isten Sátánnak mondott, az csodálatos elismerés volt Jób felé, de Sátán gúnyt űzött belőle. Válasza körülbelül ezt takarta: „Még szép, hogy tisztel téged Jób! Miért ne tenné? Hiszen a tenyereden hordozod. De csak vedd el tőle a sok-sok áldást, és mindjárt Ellened fordul, sőt meg is átkoz Téged!” Sátán voltaképpen azt állította, hogy Istennek meg kell vesztegetnie az embereket ahhoz, hogy a szolgálatát, a Neki és ne a Sátánnak való engedelmességet válasszák. Mit válaszolt erre Isten? Az angyalok nagyon figyeltek. Hogyan fogja Isten bizonyítani Sátán szavainak hamisságát? Csak egy módja lehetett. Istennek hagynia kellett, hogy Sátán elvegye Jóbtól az áldásokat? 

Alkalmazás: Elhatároztad már, hogy a körülményektől függetlenül mindig szeretni fogod Jézust és egyedül Benne bízol? 

Sátán megpróbálja Jóbot

Jób 1:12-22

Mit válaszol Isten Sátán állítására, miszerint Jób csak azért hűséges Hozzá, mert sok áldással veszi körül? Tényleg csak egy módja volt annak, hogy az állítás hamis voltát bizonyítsa. Noha maga Isten nem akarta megtenni, meg kellett engednie Sátánnak, hogy elvegye azokat az áldásokat. Jób 1:12

Ekkor egymás után szörnyű dolgok következtek be… Először ezer ökrét és ötszáz öszvérét rabolták el, az állatokat legeltető szolgáit pedig megölték. Még be sem fejezték a hírnökök a rettenetes történésekről szóló beszámolójukat, amikor egy másik érkezett, hogy hírt hozzon a hatalmas tűzről, amelyben hétezer juh veszett oda, az állatokra vigyázó szolgákkal együtt. Máris ott volt a harmadik hírnök a legújabb hírekkel, miszerint Jóbtól háromezer tevét raboltak el, a szolgákat pedig megölték. A következő hír volt valamennyi között a legrosszabb. Jób hét fia és három leánya épp a legidősebb fiú házában vendégeskedett, amikor egy hatalmas forgószél kerekedett, amely belekapott a házba. Az összedőlt, és mind a tíz gyermek ott lelte halálát. Jób szíve összetört! Mit gondolsz, okkal hihette volna, hogy Isten kegyetlen, amikor hagyja, hogy ennyi csapás érje? Mennyi emberben van ez az érzés, amikor rossz dolgok történnek! Jób azonban nem vádolta Istent. Mit mondott? 20−22. v.

Az őrzőangyalok jól tudták, hogy nem Istentől valók azok a csapások. Sátán tette mindezt. Ahogy egyre közeledik a nap, amikor Jézus visszajön, Sátán nem csupán pusztítani akar: csodás jeleket tesz, nagy csodákat művel az emberek elhitetésére. Sok gyülekezeti tag is hagyja magát megtéveszteni általa. Mt 24:24; Jel 13:13

Isten újra egybehívta a mennyben az angyalokat, és Sátán is eljött. Mit mondott megint Jób hűségéről? 

Alkalmazás: Csak azért vagy keresztény, mert vágysz Isten áldásaira, vagy szereted Őt azért is, mert Ő teremtett téged, és meghalt érted, hogy elnyerhesd az üdvösséget? 

Az újabb próba

(Jób 2. fej.)

A következő gyűlés alkalmával Isten feltette Sátánnak ugyanazt a kérdést, amit legutóbb is. Emlékeztette arra, hogy Jób borzalmas veszteségei ellenére is hűséges maradt Hozzá. Hogy hangzott Sátán gúnyos válasza? Jób 2:3−5 

Ennek megcáfolására egyetlen mód volt: ha megengedi Sátánnak, hogy testi szenvedéseket bocsásson Jóbra. Mit mondott tehát Isten, és mit csinált Sátán? 6−8. v.

Már Jób felesége sem értette, miért tart ki Jób Isten mellett. Miért nem csinál inkább valami rossz dolgot, hogy aztán Isten engedje őt meghalni? Mit válaszolt Jób erre az utalástra? 9−10. v.

Ne feledkezz meg arról, hogy Jób „egyike volt kelet legnagyobb férfiainak”. Nem csoda tehát, ha nagyon sok barátja volt. Hárman, akik egészen máshol laktak, hallottak a szörnyű dolgokról, és elhatározták, hogy meglátogatják és megvigasztalják. Barátai megdöbbentek. Hét nap és hét éjjel csak csendben ültek vele a földön. Jób olyan szánalmas állapotban volt, hogy fogalmuk sem volt, mivel vigasztalhatnák. De jóllehet a három barát igazán sajnálta, úgy gondolták, hogy Jób bizonyára valami szörnyű bűnt követett el, amivel kiérdemelte ezeket a borzalmas büntetéseket. Hét hosszú nap múlva Jób szóra nyitotta a száját. Amikor abbahagyta a beszédet, a barátai is egyenként megszólaltak. Így kezdődik az a hosszú beszélgetés, amely a harmadik fejezettől a harminchetedikig tart. A barátok újra és újra oda tértek vissza, hogy Jóbnak bizonyára kellett valamit csinálnia, amivel kiváltotta Isten haragját, és ami miatt Isten ilyen szigorú büntetésekkel látogatja meg. Jób azonban egyre csak azt hajtogatta, hogy semmi olyat nem tett, amellyel rászolgált volna az őt ért dolgokra, és nem érti, miért engedi Isten, hogy ilyen rettenetes szenvedések sújtsák. 

Alkalmazás: Ha Jób helyében lettél volna, Te is hűséges maradtál volna Istenhez? 

Téves gondolatok

Jób barátait Elifáznak, Bildádnak és Czófárnak hívták. A mai napon azokat a fejezeteket ismerjük meg, amelyekben a velük való beszélgetésekről olvashatunk. Vannak olyan szerkesztésű Bibliák, amelyekben a fejezetek kezdetén meg van jelölve, ki és miről beszél. A harmadik fejezettel fogjuk kezdeni, amelyben Jób elmondja, mennyire nyomorultnak érzi magát, és azt kívánja, bár meg se született volna, és bár meghalhatna. A negyedik és az ötödik fejezetben Elifáz minden erejével azon van, hogy meggyőzze Jóbot: lehet, hogy sok jó dolgot művelt az életben, valami miatt mégis vétkesnek kell lennie, ha Isten így megbünteti. A hatodik és a hetedik fejezetben Jób továbbra is az ártatlanságát hangoztatja, meg azt, hogy joga van megkérdezni, miért történnek vele ilyen rettenetes dolgok. A nyolcadik fejezetben Bildád azzal áll elő, hogy Jóbnak meg kell bánnia a rossz dolgokat, amiket elkövetett. A kilencedik és a tizedik fejezetekben aztán a szerencsétlen Jób azon vágyának ad hangot, mennyire szeretne Istennel beszélni ezekről a kérdésekről. A tizenegyedik fejezettől a harmincegyedik fejezetig terjedő szakaszban aztán a barátok egymást felülmúlva győzködik Jóbot arról, hogy higgyen nekik. Egyre csak arról beszélnek, hogy ha nem lenne bűnös, Isten nem büntetné. Jób időnként megszakítja beszédeiket, és újra és újra tagadja, hogy úgy lenne, ahogy mondják. Minduntalan oda tér vissza, hogy Istennel akar beszélni. De egy pillanatra sem szűnik meg bízni Benne. A harminckettedik fejezetnél érkezik el az a pillanat, amikor a barátai feladják. Jób még ekkor is ellentmondott nekik, ők pedig semmiképpen sem akartak változtatni véleményükön. A vitába egy érdekes fiatalember kapcsolódik be. Sokáig csendben hallgatta őket, de sem Jóbbal, sem a három baráttal nem értett egyet. Nagyon nehezen tudta türtőztetni magát, hogy ne szóljon hozzá. Végül Elihu nem bírta tovább. Szólásra emelkedett, és hosszasan beszélt arról, miként látja a helyzetet (Jób 32:1−10,18−20). 

Alkalmazás: Vajon Jób akkor is bízott Istenben, amikor nem tudta, miért történnek vele ezek a szörnyű dolgok? Jób 13:15 és Jób 19:25−27 Van okunk örülni azért, hogy mindig bízhatunk Istenben, akkor is, amikor nem tudjuk, miért történik velünk ez vagy az? 

Isten megszakítja Elihu beszédét

Elihu egy jóindulatúbb magyarázattal szolgál a szenvedésre, de az ő gondolatmenete is csak részben helyes. Jób három barátja egyre csak azt erősítgette, hogy minden szenvedés Isten büntetése. Elihunak az a vélelménye, hogy Isten azért engedi meg a szenvedést, hogy az ember erősebb jellemet építhessen általa (Jób 33−35. fej.). Elihu beszéde közben − a 36−37. fejezetben −, viharfelhők kezdenek gyülekezni. Mindenkit megrémítenek a villámlások, a mennydörgések robaja. Miközben az eső szakad, a szél meg fúj, Elihu Isten fenségéről és hatalmáról szónokol; arról, hogy milyen gyámoltalanok is vagyunk mi Hozzá képest. Ekkor, mint valami mennydörgés robaja, a zúgó szélből egy Hang szólítja meg Jóbot. Isten egész idő alatt hallgatott és figyelt. A vita minden egyes részvevőjének ismerte a gondolatát. Jóbnak egy sor kérdést tesz fel, egyiket a másik után. De Jób egyikre sem tud felelni. Olvassunk bele ezekbe a kérdésekbe: Jób 38:4,5,12,22,35,39 A negyvenedik fejezetben Isten azzal zárja a kérdések sorát, hogy vajon valóban bölcs dolog-e az emberek részéről, ha vitába szállnak Vele, vagy ha megpróbálnak minden titok nyomába eredni (Jób 40:1-5).

De Isten ekkor előáll még néhány további kérdéssel. Mit érez a végén Jób? Jób 42:1-6 

Jób a végén magába száll! De nem úgy, ahogy a barátok neki előírták. Rádöbben, hogy ő is bűnös ember, ahogy mindenki más, és hogy sem ő, sem a barátai nem érdemelnek meg semmilyen áldást a jótetteikre való tekintettel. Mi sem érdemlünk meg semmilyen áldást. Ezután Isten Jób három barátjához fordul. Ők nagyon meg akarták magyarázni, miért kell Jóbnak átélnie annyi szenvedést, de a gondolatmenetük téves volt. Hogyan tekintett rájuk Isten? Gondolod, hogy meglepődtek ezen? Jób 42:7−8.

 

Alkalmazás: Jób barátai sokakkal egyetemben azt vallották, hogy a rossz dolgok Isten büntetései, amelyekkel az ember bűnei miatt sújt le. Több mint másfél ezer évvel később, amikor Jézus tanítványai megláttak egy vakon született embert, megkérdezték, vajon saját, vagy a szülei bűnei okozták-e a vakságát. Mit válaszolt erre Jézus? Jn 9:1-3 

Jézus két másik szerencsétlenség kapcsán is arról beszélt, hogy akik abban meghaltak, nem voltak nagyobb bűnösök, mint mások (Lk 13:1-5). 

A történet vége

Jób 42:7-17

Jób három barátja úgy vélte, hogy szenvedései Istentől való büntetések, amelyek bűnei miatt érik. Azzal érveltek, hogy meg kell bánnia és meg kell vallania azokat, mert Isten csak ezután áldhatja meg. Csakhogy éppen a három barátnak kellett megbánnia és megvallania a vétkeiket, amiket azzal követtek el, hogy nem az igazságot szólták, azt állítva, hogy Isten sújtja büntetésekkel Jóbot. Jób meg volt zavarodva, mert képtelen volt megérteni, miért hagyja Isten, hogy annyi csapás érje minden ok nélkül. De végig Istenben bízott. Több ízben is megerősítette, hogy akkor is Benne bízna, ha tudná, hogy Isten megöli őt (Jób 13:15).

Jób neheztelhetett volna három barátjára. De ahogy szembeszállt hamis érvelésükkel, mind többet megtudott Istenről, mind jobban megismerte. 

 

Istennek sok ezer esztendőn át gondja volt arra, hogy Jób könyve épségben megőrződjék, hogy eljusson hozzánk is, és mi is jobban megismerhessük Őt. Isten azt parancsolta, hogy a három barát menjen Jóbhoz, mutassanak be áldozatot Istennek, megvallva, hogy mind Jóbról, mind Róla téves dolgokat állítottak. Ezt követően Jób imádkozott értük. Mit tett Isten Jóbbal azután, hogy imádkozott a barátaiért? Jób 42:10

Újra adott neki fiakat és leányokat, éspedig ugyanannyit, mint ahányan a viharban meghaltak. Jób 42:11-15.

Ebből a beszámolóból kiderül, milyen nagy áldásokban részesült Jób. Valamennyi áldás között a legértékesebb az volt, hogy jobban megismerhette Őt, és beszélgethetett Vele. Milyen hosszú ideig élt még ezután? Jób 42:16.

 

Alkalmazás: Eljön majd a nap, amikor Jób megtudja, milyen gyűlések voltak a mennyben, és miért engedte meg Isten Sátánnak, hogy ártson. Mit gondolsz, örömmel gondol majd arra, hogy kiállta a próbát és hűséges volt Istenhez? Micsoda hite volt! Olyan hittel rendelkezett, amilyenre mi is szert tehetünk!

Tanulmányozásra

Jób könyve, 

Pátriárkák és próféták, 162–165. old.,

Előtted az élet, 154–156. old.

A zárójelben levő szavak közül válaszolj alább, amelyekkel együtt igaz lesz a mondat többi része!

1. Jób könyvét (Elifáz, Jób, Mózes) írta. Jób 1:1

2. Jób (feddhetetlen, becstelen, önző) ember volt. Jób 1:1

3. A történet kezdetekor Jóbnak (tíz, tizenkét, hét) gyermeke volt. Jób 1:2

4. Amikor az Istennek fiai megjelentek a mennyben az Úr előtt, földünk képviseletében (Ádám, Sátán, Jézus) volt jelen. Jób 1:6-7

5. Amikor Isten kérdéseket tett fel Jóbbal kapcsolatban, Sátán azzal vádolta Jóbot, hogy csak azért szolgálja Istent, mert (hűséges, feddhetetlen, lekenyerezett) volt. Jób 1:9-11

6. Sátán elpusztította mindenét, amije volt, kivéve (a gyermekeit, a feleségeit, a jószágait). Jób 1:13-19

7. Amikor Sátán elpusztította mindenét, Jób (megátkozta Istent, szembeszegült Istennel, áldotta Istent). Jób 1:20-22

8. Amikor Isten fiai másodízben is megjelentek az Úr előtt, Isten engedélyt adott Sátánnak arra, hogy (ártson Jóbnak, megölje Jóbot, ártson Jób feleségének). Jób 2:6

9. Jób (leprás, fekélyes, lázas) lett. Jób 2:7

10. Jób (felesége, barátai, gyermekei) eljött(ek), hogy megvigasztalja(ák) őt. Jób 2:9-11

11. Jób három barátja azt állította, hogy Jób (feddhetetlen, hív, bűnös). Jób 8:4-6

12. Jób (megértette, nem értette meg), miért érte annyi baj. Jób 23:8-9

13. Jób azt mondta, hogy ha (meggyógyítaná, megölné, bocsánatban részesítené) is Isten, ő akkor is Benne fog bízni. Jób 13:15

14. Jób és három barátjának beszélgetése után Isten Jóbhoz fordult és (kérdéseket tett fel neki, megválaszolta a kérdéseit). Jób 38:3

15. Isten elmondta Jóbnak, hogy az emberek soha (nem tudnak megmagyarázni mindent/nem tudnak bizalommal ráhagyatkozni) azzal kapcsolatban, amit Isten tesz. Jób 40:1-5

16. Jób (imádkozott a barátaiért, ledorongolta a barátait, egyetértett a barátaival). Jób 42:8

17. Isten a végén (kevésbé, ugyanúgy, jobban) megáldotta Jóbot, mint azelőtt. Jób 42:12