Tanulni és felejteni

(2Móz 1:1-10)

A bibliai iratok sorában az első ötöt Mózes könyveinek nevezzük. Mózes első könyvét, a Teremtés könyvét, az elmúlt héten fejeztük be. Hívhatjuk azonban a számtalan kezdet könyvének is. Sok emberrel kapcsolatban igyekeztünk megfigyelni, melyik oldalon álltak a Jézus és Sátán között zajló nagy háborúban. Találkoztunk ősatyákkal, akik azon voltak, hogy égve tartsák az igazság fáklyáját, amikor Sátán azon mesterkedett, hogy eloltsa azt. Elmondható, hogy még Jákób fiai is − Józsefet és Benjámint leszámítva − Sátán seregéhez csatlakoztak. De mire a borzasztó éhség miatt elmentek Egyiptomba eleségért, már megváltoztak, és Jézus mellé, a győztesek oldalára álltak. A tizenkét fivért a tizenkét ősatyának nevezzük. Leszármazottaik lettek Izrael tizenkét törzse. Tudtad, hogy az Új Jeruzsálem tizenkét kapuja róluk kapta a nevét? (Jel 21:12)

Mire e lecke végére érünk, már közel 430 esztendővel azután járunk, hogy Isten Ábrahám leszármazottainak ígérte Kánaán földjét. Amikor Jákób családja Egyiptomba költözött, ebből a 430 esztendőből 215 már eltelt. Mai történetünk végén már majdnem 215 esztendeje volt annak, hogy az izraeliták Egyiptomban laktak. A Kánaán földjén élő népek Sátán mellé álltak a nagy háborúban. Nagyon gonoszok voltak. Így hát nemsokára eljött az idő, amikor Isten népe birtokba vehette az országot. Ezen a héten megkezdjük Mózes második könyvének tanulmányozását. Mózes első könyvéhez hasonlóan ennek is van egy sajátos címe: a Kivonulás könyve. Erről a szóról a kijárat szó juthat eszünkbe, amit épületekben táblákkal jeleznek, hogy mutassák az embereknek, merre lehet elhagyni az épületet. A Kivonulás könyve annak izgalmas leírását tartalmazza, hogyan mutatta meg Isten a népének az Egyiptomból kifelé vezető utat. Minden ember meghalt már azok közül, akik József idejében éltek, és Egyiptomban új fáraó uralkodott, „aki nem ismerte Józsefet”. Hallott Józsefről, de nem akarta elismerni őt, mert József nem volt egyiptomi. És az izraeliták sem voltak azok. Gyarapodásuk, növekvő számuk riadalommal töltötte el. 

Alkalmazás: A Kivonulás könyve Izrael Egyiptomból való csodálatos megmenekülésének történetét beszéli el. De megmutatja a bűneink rabszolgaságából kivezető utat is. 

(2Móz 1:6-2:9)

Amíg József Egyiptom kormányzója volt, az izraelitáknak még adót sem kellett fizetniük. Az új fáraó azonban olyasmire kényszerítette őket, ami sokkal rosszabb volt, mint az adófizetés. Eltökélte magában, hogy megakadályozza a további növekedésüket. Mivel próbálkozott először? 2Móz 1:10-14

Minthogy ez a terv nem működött, egy ennél is szörnyűségesebb tervet talált ki. Sátán tudta, hogy Isten tervében az állt, hogy támaszt egy izraelitát, aki majd kivezeti népét Egyiptomból, és úgy gondolta, hogy ha megöl minden fiúgyermeket, azzal meg tudja gátolni ezt. 22. v. Ámrám és Jokébed az istenfélő zsidó családok közül való volt. Hitték, hogy Isten nemsokára szabadítót küld nekik. Két gyermekük volt: Miriám és Áron. Amikor ismét fiúgyermekük született, imádkoztak, hogy Isten oltalmazza meg attól, hogy az egyiptomiak a folyóba dobják. Három hónapig el is tudták rejteni. Ám a három hónapos gyermekek már igen nagy lármát tudnak csapni! Nagyon aranyosan gagyognak, de nagyon hangosan sírnak is. Amikor rejtegetése már túlságosan veszélyessé vált, mire határozta el magát Jokébed? 2Móz 2:3

Sok-sok ima szállhatott fel aznap abból a szerény hajlékból. Miriám figyelte, mi történik a gyermekkel. És egyszer csak történt valami, ami bizonyította, hogy Isten meghallgatta az imájukat! 2Móz 2:4-9. 

Sátán terve ismét kudarcot vallott. A fáraó leánya elhatározta, hogy örökbe fogadja a kisgyermeket. Valószínűleg nem tudta, hogy az asszony, akit megkért arra, hogy viselje a kisfiú gondját, maga az édesanya. A családnak ettől fogva nem kellett rejtegetnie. Sőt, az anyának még fizettek is azért, hogy nevelje fel saját gyermekét! Jokébed csak tizenkét évre kapta vissza a fiát. Utána elviszik a palotába, ahol nagyon erős kísértések veszik majd körül. Mennyire nagy gonddal tanította arra, hogy ismerje meg és szeresse Istent! Sok anyához hasonlóan neki is csupán néhány év adatott arra, hogy szeretett fia jellemét megalapozza a jövőre. 

Alkalmazás: Mennyire fontos, hogy milyen jellemet alakítasz magadnak? Most vagy később könnyebb nemes jellemet kialakítani? 

Úgy is lett: amikor Jokébed fia betöltötte a tizenkettedik évét, elvitték a palotába, hogy a hercegnővel, a fáraó leányával legyen. A Mózes nevet kapta (2Móz 2:10). Vajon emlékezni fog arra, mire tanította őt az édesanyja? Figyelmeztette azokra a kísértésekre, amikkel találkozni fog. Tanította, hogy soha ne tisztelje a bálványokat, és csak az igaz Istent imádja. A család minden nap imádkozott érte. Micsoda változás az egyszerű kunyhóhoz képest, amelyben addig élt! Ettől fogva egy hatalmas palotában lakott, amelyben annyi szépség és pompa veszi körül! Szolgák egész hada várta. Minden étkezés olyan volt, mint egy nagy lakoma. Hercegként bántak vele. A hercegnő a saját fiának tekintette. A fáraó számára ő volt a csillogó elméjű és ügyes unoka. A hercegnő gondoskodott róla, hogy Egyiptom legjobb tanítói álljanak mellette (ApCsel 7:22). A legjobb katonai kiképzésben volt része. Megtanulta, hogyan lehet kiváló katona. Mi több, ő lett az egyiptomi seregek parancsnoka. Valahányszor az ország háborúba keveredett, ő vezette az egyiptomi seregeket az ellenség ellen, és mindig ők nyertek. Nagyszerű vezető volt. Az egyiptomi nép szerette, és a fáraó azt tervezte, hogy ő lesz az utódja. Mózes azonban tudta, hogy ez nem lehet így. Miért nem? Mivelhogy az egyiptomi törvények megkívánták, hogy a fáraó ismerje és gyakorolja is azt a vallást, amit a bálványimádó papok tanítottak. Mózes ismerte ezeket a rendelkezéseket. A papok tanították saját vallásukra, de ő nem csinálta azt, amit mondtak neki. Semmi − sem fenyegetések, sem ígéretek − nem bírhatta rá arra, hogy megváltoztassa döntését, és ne az egyedül igaz Istenben higgyen és ne Őt tisztelje. Mózes jól tudta, hogy azok a dolgok, amiket Isten készített a Hozzá hűségeseknek, messze csodálatosabbak, mint az, hogy egy hercegnő fia vagy fáraó lehet. Túllátott a jelenen és az örök megjutalmazásra tekintett. Olvassunk erről a döntéséről: Zsid 11:24-26 

Alkalmazás: Mit értékelsz a legtöbbre: „a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét” vagy az örökkévaló mennyei jutalmat? Miről tanúskodnak tetteid: számodra mi az igazán fontos? 

(2Móz 2:11-15)

Mózes megtanulta szeretni a hercegnőt, de egy pillanatra sem felejtette el, hogy ő zsidó. Szerette népét és vágyott arra, hogy segítse őket megszabadulni a kegyetlen rabszolgaságból. Ha alkalma nyílt, bátorította őket, hogy legyenek béketűrők és hűségesek. Isten angyalok által hozta mind az ő, mind Izrael vénjei tudomására, hogy Mózest választotta ki népe megszabadítására. Magától értetődő volt számára, hogy az izraelitákat egy hadsereg élén kell az egyiptomiak ellen vezetnie és háborúban kivívni a szabadságukat. Istennek azonban teljesen más terve volt. Meg akarta mutatni, nem pusztán az egyiptomi nemzetnek, hanem Kánaánnak és a többi helyen élőknek, hogy csak egy igaz Isten létezik. Meg fogja mutatni nekik, hogy isteneik nem valódi istenek. Egy napon, amikor Mózes negyven éves lehetett, arra lett figyelmes, hogy egy egyiptomi ver egy izraelitát. Sok ilyet látott már, de korábban nem mert beavatkozni. Ezúttal viszont a zsidó megsegítésére sietett, mégpedig úgy, hogy megölte az egyiptomit és eltemette a homokban. Egyedül Mózes és az izraelita tudtak a történtekről. De Mózes attól tartott, ha mások tudomására jut a dolog, azt jelnek veszik, hogy hadsereget alakítva harcban kell kivívniuk a szabadságukat. Így lett? ApCsel 7:22-29

Mózes okkal félt. A történtek híre eljutott a palotáig. A fáraónak is elmondták, mit tett. Az pedig arra következtetett, hogy Mózes a zsidókkal ellene vonul és el akarja foglalni a trónt magának. Nem csoda, hogy méregbe gurult. Mózesnek menekülnie kellett, hiszen halálra keresték. Ha megtalálják, megölik. Otthagyott mindent és idejében elmenekült. Merre vitt az útja? 2Móz 2:15 

Alkalmazás: Mózes megpróbálta a maga elképzelése szerint megvalósítani a dolgokat. Annak idején Ábrahám, Izsák és Jákób is így tett. De mindnyájan megtanultak bízni abban, hogy Isten majd véghez viszi a tervét. Lehet, hogy nekünk is meg kell tanulnunk ezt? 

(2Móz 2:16-25)

Mózes szerette Istent és hűséges is maradt Hozzá. Tudta, hogy őt választotta ki arra, hogy megszabadítsa az izraelitákat a rabszolgaságból és elvezesse őket Kánaán földjére. De amikor elmenekült Egyiptomból, tudatában volt annak, hogy a nép nem áll készen a szabadulásra. Bizonyára nagyon csüggedt volt, és biztosra vette, hogy elrontotta Isten tervét. Több mint háromszáz kilométert bandukolt, amikor Midián földjén megállt egy kútnál. Szomjas lehetett, de sehogyan sem tudott vízhez jutni. Hamarosan leányok egy csoportja érkezett a kúthoz a juhok megitatására. Jöttek pásztorok is, akik félretolták a leányokat, hogy előbb ők itathassák meg az állataikat. Mit szólt ehhez Mózes? 2Móz 2:16-17

Kellett lennie Mózesben valami tekintélyt parancsolónak, ami miatt a faragatlan pásztorok félreálltak és nem húztak vele ujjat. Amikor a leányok aznap délután a szokásosnál hamarabb hazaérkeztek, mi történt? 2Móz 2:18-20. 

Mózesnek még napszállta előtt új otthona és új családja lett, amely az igaz Istent szolgálta. Valószínűleg nem sejtette ekkor, hogy pásztor lesz, nyájat legeltet majd negyven esztendeig, és feleségül veszi Cippórát, Jetró − más néven Reul − egyik lányát, és két fiúgyermeke fog születni. (2Móz 18:2-4)

Mózes negyven esztendőn át távol volt Egyiptom javaitól és világiasságától. Megtanult türelmesnek, kedvesnek és alázatosnak lenni. A Szentlélek sugallatát meghallva, felhasználta a műveltségét és képességeit, amikor megírta a Biblia első két könyvét, a Teremtés és Jób könyvét. 

Alkalmazás: Vajon jó oka volt Istennek arra, hogy a hadak vezetésétől a nyájak mellé, a pompás templomokból a zordon, magányos hegyek közé helyezte Mózest? Igen. Mózes természete szerint türelmetlen és hirtelen haragú ember volt. Hozzászokott ahhoz, hogy maga hozzon döntéseket és elvárta, hogy az emberek engedelmeskedjenek. Sok mindent meg kellett még tanulnia. Vannak nálad is olyan dolgok, amiket még meg kell tanulnod, vagy amiket el kell felejtened? 

(2Móz 3:1-4:28)

Mialatt Mózes a Sinai-hegy (más nevén Hóreb-hegy) lábánál a nyájat legeltette, egy nap egy égő bokorra lett figyelmes. A bokor égett, de nem pusztult el. Még inkább elcsodálkozhatott, amikor a tűzből egy hang szólt hozzá. Mit mondott neki? 2Móz 3:1-10

Nem csoda, hogy Mózes, miközben Isten szavaira figyelt, eltakarta az arcát. Számtalan gondolat cikázhatott a fejében. Isten még mindig használni akarja őt! De mi módon is vihetné végbe azt, amire megbízást kapott? Azonnal mentegetőzni kezdett. Negyven éve nem szólalt meg az egyiptomiak nyelvén: hogyan is állhatna így a fáraó és emberei elé és adhatná elő nekik Isten beszédét? Aztán mit mondana az izraelitáknak, ha megkérdeznék tőle, ki küldte? Miért hinne neki bárki is? Isten valamennyi kifogásra megfelelt, de Mózes még ekkor is úgy érezte, hogy nem képes eleget tenni egy ilyen nagy és ilyen fontos megbízásnak. Milyen csodajelek győzték meg őt és másokat arról, hogy Isten őt választotta ki a feladatra? 2Móz 4:1-9

De Mózes még ezután a jel után is azt kérte, hogy Isten válasszon valaki mást. Noha Istennek nem tetszett, hogy Mózes ennyire fél, beleegyezett abba, hogy fivére, Áron, a segítségére legyen. Mózes végül megadta magát: elfogadta, hogy vissza kell térnie Egyiptomba. Családjával együtt útra is kelt, ámde hamarosan arra a következtetésre jutott, hogy az Egyiptomban reá váró nehézségek nem elfogadhatóak a felesége és fiai számára, így hát hazaküldte őket. Maga pedig folytatta az útját, hogy találkozzon Áronnal. 

Alkalmazás: A másik ok, amiért Mózes nem akart engedelmeskedni Isten parancsának, a fáraótól való félelem volt. Ez próbára tette hitét. De amikor az engedelmesség útjára lépett, Isten elmondta neki, hogy az őt megölni akaró fáraó már meghalt. Időnként velünk is így cselekszik Isten: azzal próbálja meg a hitünket, hogy nem jön a segítségünkre addig, míg nem engedelmeskedünk Neki.

Igaz vagy hamis?

Mózes bálványokat tisztelt, úgyhogy ő lehetett volna a következő fáraó.

Mózes mindent megtanult, amire tanították.

Mózes kiváló katonatiszt és tábornok volt.

Mózest tanítói megpróbálták rábírni a bálványok tiszteletére.

Mózes hitt abban, hogy Istennek különleges terve van vele kapcsolatban.

Mózes az Isten iránti hűséget és az Ő tiszteletét választotta.

Mózes arra számított, hogy majd az izraeliták élére kell állnia és csatába kell vezetnie őket az egyiptomiak ellen, hogy ekképp szabaduljanak meg a rabszolgaságból.