A Biblia helye AZ ÉLETEMBEN

Text de memorat

Aranyszöveg: „Az Istennek teljes beszéde igen tiszta, és pajzs az ahhoz folyamodóknak.” Példabeszédek 30:5

Noha a Biblia az egyetlen szent könyv, amelyet Isten szent emberei írtak (lásd 2Péter 1:21), Sátánnak is voltak írói, akik hamis „szent” könyveket készítettek, melyeket napjainkban a világ sok vallása használ. A muszlimok elkötelezettek a Korán iránt. A buddhisták könyve a Tipitaka. A hinduk ősi írásgyűjteménnyel rendelkeznek, beleértve az Upanisadokat is. A taoisták úgy vélik, hogy a Tao Te Ching, egy mindössze 5000 szóból álló dokumentum, ihletett írás. Egyes zsidók és más emberek a Kabbala néven ismert művek gyűjteményét tisztelik. A mormonoknak számos könyvük van, amelyeket szentnek tartanak. A legismertebb természetesen A Mormon könyve. Mi különbözteti meg a Bibliát a többi szentnek tartott könyvtől? A felsoroltak többsége jó erkölcsre tanít, és azt tanácsolja az olvasóknak, hogy tartsák tiszteletben az idősebbeket, továbbá tartózkodjanak az olyan dolgoktól, mint a lopás, a házasságtörés, a gyilkosság és a kapzsiság. Egyesek úgy vélik, hogy ezek a könyvek azért szentek, mert természetfeletti megnyilvánulásokhoz és csodákhoz kapcsolódnak. De a Biblia kijelenti, hogy Sátán jeleket és csodákat tud tenni azért, hogy megtévessze az óvatlanokat, és néha még a jövőt is megjósolja. (Lásd Jel 16:14; 5Móz 13:1–5.) A Biblia egy olyan tesztet kínál, amely minden szent írásra és minden úgynevezett „szent” ember szent kijelentésére alkalmazható: Ésa 41:22 „Adják elő és jelentsék meg nékünk, amik történni fognak; amik először lesznek, jelentsétek meg, hogy eszünkbe vegyük és megtudjuk végüket, vagy a jövendőket tudassátok velünk!”
Isten kihívást intéz azokhoz, akik isteneik szószólóinak tartják magukat: közöljenek információkat a múltról és a jövőről.
A Biblia ellenőrizhető és pontos információkat ad az ókori történelemről. Figyelmes régészek olyan bizonyítékokat találtak a bibliai történelemmel kapcsolatban, amelyek meglepik a kritikusokat. Egyetlen másik „szent” könyv sem tartalmaz ilyen megbízható adatokat a múltról.
Ezenkívül a Biblia számos nagyon konkrét jövendölést tartalmaz. Ezek többsége már teljesült és könnyen ellenőrizhető. Ismétlem, hogy egyetlen másik „szent” könyv sem tartalmaz ilyen tévedhetetlen profetikus információkat.
Ám a Biblia többel nyújt, mint helyes tényeket.
Zsolt 119:9, 11 „Mi módon őrizheti meg tisztán az ifjú az ő útát, ha nem a te beszédednek megtartása által? Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.”
Ami igazán egyedivé teszi a Bibliát, az az életet átalakító ereje, amely meg tud akadályozni minket abban, hogy bűnt kövessünk el. Az Isten törvénye iránti engedelmesség és hűség életünkben megnyilvánuló gyümölcsei is a Biblia ihletettségét bizonyítják. Csak az Istentől ihletett írások képesek erre, mert az Úr ereje kíséri a szavakat. Amit Ő mond, az meg is valósul. (Lásd Zsolt 33:9; Ésa 55:11)
Látod már, milyen fontos, hogy mit olvasunk?
„Valamikor természetes szeretetem volt az olvasás iránt, de mióta megtanultam értékelni Isten jóváhagyását, és megtapasztaltam szeretetének édességét, keményen kellett dolgoznom azért, hogy félretegyem a hiábavaló olvasmányokat, és Isten Szavához forduljak. Időnként úrrá lett rajtam az olvasás szeretete. Ilyenkor nagyon hamar pusztasággá lett a lelkem, és elszállt az Isten Igéje iránti szeretetem. Nehéz volt Istenre összpontosítanom az elmémet, vagy megfelelően közelednem Hozzá. Nem tudtam újra vigaszt vagy békét találni mindaddig, amíg alázatosan meg nem vallottam a bűnömet Istennek. Az általam ismert fiatalok közül sokaknak volt az enyémhez hasonló tapasztalatuk. De nemcsak tapasztalataim voltak ebben a kérdésben, hanem meg is mutatta nekem az Úr látomásban a haszontalan olvasmányok hervasztó hatását.” – The Youth’s Instructor, 1856. június 1.

Az istenfélők példájának tanúsága bemutatja másoknak az Ige jellemformáló erejét. – The Review and Herald, 1911. október 5.

Nehéz lenne túlbecsülni Isten Igéjének csodálatos természetét. Egyrészt mert tiszta. Nincs egyetlen olyan mondat sem benne, amely lealacsonyítaná vagy erkölcstelenné tenné az embert. Nem kell aggódnod vagy szégyellned magad, ha valaki meglátja, hogy a Szentírást olvasod.
Péld 30:5 „Az Istennek teljes beszéde igen tiszta.”
Ebben a tekintetben a Biblia éles ellentétben áll a regényekkel, filmekkel és televíziós műsorokkal. Ezek a dolgok nem az igazság és a tisztaság forrásai, hanem lefokozzák és összezavarják értékítéletünket arról, hogy mi a jó és mi a rossz.
Vajon szégyellnénk magunkat, ha látnánk, ahogyan a szent angyalok fölénk hajolnak, és a vállunk mögül belenéznek abba, amit olvasunk vagy nézünk?
Másrészt Isten Igéje élő és teremtő erejű. Tanultunk már erről a korábbi leckék során. Megvalósítja azt, amelyért elküldték.
1Pt 1:23 „Mint akik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek ígéje által, amely él és megmarad örökké.”
Egy másik csodálatos dolog Igében az, hogy szilárd alapot biztosít a fiataloknak. A Biblia iránti szeretettel telt fiatalok hozzájárultak a társadalom megváltoztatásához, és az ellenállással dacolva életeket mentettek meg.
1Jn 2:14 „Írtam néktek ifjak, mert erősek vagytok, és az Isten ígéje megmarad bennetek, és meggyőztétek a gonoszt.”
Továbbá, Isten Igéje megszabadítja az embereket a függőségektől és a kísértésektől. Milyen csodálatos ereje van!
Zsolt 119:9, 11 „Mi módon őrizheti meg tisztán az ifjú az ő útját, ha nem a te beszédednek megtartása által? Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.”
Ha bármikor kételkedni kezdesz, összezavarodsz vagy elcsüggedsz, Isten Igéje bizonyosságot és bátorítást ad.
A Biblia nem egy közönséges tényeket tartalmazó könyv, mint azok, amelyeket a tétlen kíváncsiság kielégítése érdekében írnak. A világ tele van nem túl hasznos igazságokkal. A Biblia azonban semmi ilyesmit nem tartalmaz. Nem fogod megtalálni benne a hangyák „vérének” (hemolimfájának) színét, viszont olyan igazságokat közöl, amelyek kielégítik a lélek éhségét.
Jer 15:16 „Ha szavaidat hallattad, én élveztem azokat; a te szavaid örömömre váltak nékem és szívemnek vígasságára.”
Végső soron Isten Igéje virágzó. Növekszik és előre halad, dacolva az ellenállással. Azok, akik megpróbálnak ellenállni neki, semmit sem tehetnek ellene.
Ésa 55:11 „Így lesz az én beszédem, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem.”
2Kor 13:8 „Mert semmit sem cselekedhetünk az igazság ellen, hanem csak az igazságért.”
ApCsel 6:7 „És az Isten igéje növekedék; és sokasodék nagyon a tanítványok száma Jeruzsálemben; és a papok közül is nagy sokan követék a hitet.”
ApCsel 12:24 „Az Istennek igéje pedig növekedik és terjed vala.”
ApCsel 19:20 „Ekképpen az Úrnak igéje erősen nevekedik és hatalmat vesz vala.”
Engeded, hogy a te életedben is növekedjen, virágozzon?

Az Isten törvénye iránti engedelmesség és hűség életünkben megnyilvánuló gyümölcsei a Biblia ihletettségét bizonyítják.

Hogyan tisztítja meg Isten az életünket? Ez a folyamat azzal kezdődik, hogy
Jézus életén, szeretetén és irgalmán elmélkedünk. A Biblia kinyilatkoztatja mindezeket.
Róm 2:4 „Az Istennek jósága téged megtérésre indít.”
Isten jóságát látva az megbánásra vezet minket, és vágyat ad a szentségre.
1Jn 1:9 „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.”
A bűnbánat és a bűnvallomás egy csodálatos folyamat kezdetét jelentik. Isten apránként, türelmesen felfedi, min kell változtatnunk az életünkben. Amikor engedelmeskedünk neki, segít jobban megértenünk a benne írottakat. A Biblia ezt „világosságban járásnak” nevezi.
1Jn 1:7 „Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.”
Persze, Sátán majd megpróbál összezavarni és elkedvetleníteni minket. Azt akarja, hogy azt gondoljuk, Istent követjük, amikor valójában a saját elképzeléseink és hajlamaink szerint haladunk.
Péld 16:25 „Van oly út, mely igaz az ember szeme előtt, de vége a halálnak útja.”
Ha kitartóan átadjuk magunkat Istennek és továbbra is imádságos lélekkel tanulmányozzuk az Igét, akkor nem fog megtéveszteni minket Sátán egyik csalása sem.
Zsolt 119:105 „Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága.”
Péld 6:23 „Mert szövétnek a parancsolat, és a tudomány világosság, és életnek útja a tanító feddések.”
A Biblia nekünk szól. A fény mutatja meg az utat, amelyen járjunk. Amikor megfedd minket és rámutat a hibáinkra, akkor azt jelenti, hogy ezen az úton kell járnunk. Más könyvekkel ellentétben a Biblia megtisztítja az életünket.
Dicsőség Istennek csodálatos ajándékáért! Méltó helyet adsz neki az életedben?

I. RÉSZ
1. Az I. rész utolsó bekezdésében Ellen White az olvasás szeretetéről írt. Te szeretsz olvasni? Mire szánod a legtöbb időt, mit nézel a leggyakrabban, miről beszélgetsz és gondolkodsz?

Néhány ezek közül teljesen haszontalan lehet. Mit kellene tenned velük kapcsolatban?

Talán egyes dolgok nem rosszak, de elvesznek az idődből, amit az Ige tanulmányozásával tölthetnél. Mit kellene tenned ezekkel a dolgokkal kapcsolatban?

2. Miért akar Sátán túlságosan lefoglalni minket, akár jó dolgokkal is, hogy ne tanulmányozzuk a Bibliát és ne imádkozzunk?

II. RÉSZ
3. A Biblia többek között azért csodálatos, mert elősegíti az elvhűséget azokban a fiatalokban, akik szeretik. Gondolj a Bibliában említett két ilyen fiatalra, és foglald össze, milyen nagyszerű munkát végeztek Istenért!

III. RÉSZ
4. Olvasd el 1Jn 1:7, 9 verseit! Magyarázd el saját szavaiddal, hogyan tisztítja meg Isten az életünket!

5. Hasonlítsd össze Zsolt 119:105 versét Péld 6:23 versével! Isten Igéjének melyik része adatott azért, hogy irányítsa a napi döntéseinket?

6. Gondolj egy nehéz helyzetre, amellyel a jelenben szembesülsz! Hogyan lehet Isten törvénye fény a lábaid előtt, és hogyan segíthet tudatában lenned annak, mit kell tenned?

Egy édesanya gyógyulása

Udai* hinduként nevelkedett Indiában. Miután keresztény lett, laikus lelkipásztorként kezdett el dolgozni a Gospel Outreach támogatásával. Arra vágyik, hogy segíthessen a barátainak elfogadni Jézust és mesélhessen arról, hogyan válaszolt Isten az értük mondott imáira.

Egyik nap arra gondoltam, milyen boldog és békés az életem, mióta megismertem Jézust. Rájöttem, hogy sok barátom, aki nem ismeri Őt, össze van zavarodva és problémákkal küzd. Prasad* barátomra gondoltam, aki feleségével, Rohanával* és két lányukkal együtt még mindig a hinduizmust követte. Az életük tele volt problémákkal, és hiányzott belőle az a béke, amelyet én Jézusban tapasztaltam. Egyik nap meglátogattam Prasadot, és bemutattam Jézusnak. Azt mondtam: „Prasad, ha elfogadod Jézust a barátodnak, jobb életed lesz.” De Prasad ezt válaszolta: „Nem hagyhatom el a hindu isteneket és istennőket, és fogadhatok el egy másik Istent. Egész életemben őket imádtam.” Akkor nem mondtam neki semmi mást, de tovább imádkoztam érte és a családjáért. Arra gondoltam, hogy talán elkezdhetném Istenről tanítani a gyermekeit. Ezt követően mindkét lány keresztény bentlakásos iskolába ment, ahol az igaz Istenről tanultak. Egyik alkalommal, amikor Prasad és a felesége veszekedtek, Rohana súlyosan megsérült. Prasad szörnyen érezte magát amiatt, hogy bántotta a feleségét. Több orvoshoz is elvitte, de egyik sem tudott segíteni rajta. A hindu istenek sem segítettek. Rohana sokféle gyógyszert kipróbált, de azok sem javítottak az állapotán. Időközben a lányaiknak eszükbe jutott, hogy az igaz Istenről beszéltem az édesapjukkal. Édesanyjuk állapota miatt kétségbeesetten vágytak Isten segítségére. Azt mondták az édesapjuknak: „Kérlek, hívd fel a barátodat, Udai lelkészt, és kérd meg, hogy imádkozzon az Istenéhez, az egyedül igaz Istenhez! Biztosak vagyunk benne, hogy segíteni fog anyán. Isten szeret minket, és meghallgatja az imáinkat. Segíteni fog nekünk.” Prasadot átjárta a reménytelenség és a tehetetlenség szörnyű érzése. Nem akarta beismerni, hogy a feleségének Isten segítségére van szüksége. Sokáig függött a hindu istenektől, de most magára hagyták a szükség idején. Végső kétségbeesésében eljött hozzám egyik reggel. „Udai barátom, el tudnál jönni a házamba és imádkoznál az Istenedhez a feleségemért? A lányaim szerint Ő az egyetlen igaz Isten. A feleségem súlyosan megsérült, és semmilyen gyógyszer vagy orvos nem tud segíteni rajta. Még a hindu istenek sem tudnak segíteni. Egész életemben bíztam bennük, és most nem tesznek semmit.” Képzelhetitek, mennyire örültem, amikor ezeket a szavakat hallottam. Az általam és a lányai által elmondott imák választ kaptak! Az otthonához siettünk, és láttam, hogy a felesége valóban nagyon beteg. Így szóltam hozzá: „Rohana, te nagyon beteg vagy, de a mennyek Istene rendkívül erős, és meg fogy gyógyítani, ha hiszel Benne.” Rohana így válaszolt: „Egész életünkben a hindu isteneket imádtuk. Most még csak tanulok az igaz Istenről, de már kezdek hinni Benne. Kérlek, imádkozz értem.” Mindannyian Rohana köré térdeltünk, én pedig a fejére tettem a kezemet, és imádkoztam érte: „Mennyei Istenünk, nézz Rohanára, aki most kezd tanulni Rólad. Ha megegyezik akaratoddal, kérlek, gyógyítsd meg őt!” Rohana rövid időn belül jobban érezte magát, és sikerült lábra állnia. Hamarosan teljes mértékben meggyógyult. Látva a csodálatos felépülést, Prasad és Rohana elfogadták Jézus Krisztust a Megváltójukként, és hamarosan megkeresztelkedtek. Köszönjük az Úrnak ezt a hatalmas csodát! 

*Álnév

Ha szeretnél többet megtudni a Gospel Outreach-ről vagy arról, hogyan segíthetsz Isten Igéjének terjesztésében a 10/40 földrajzi ablak északi szélességén, látogass el a goaim.1.org oldalra, vagy hívd az 1-509-525-2951 telefonszámot.

Kutasd a Szentírást!

Drága Gyermekek, attól tartok, hogy nem kutatjátok a Szentírást. Semminek sem szabad eltérítenie titeket attól, hogy engedelmeskedjetek ennek a parancsnak. A mennyországra való felkészüléshez adott idő értékes, és az Úr szent Szavának tanulmányozása a módja annak, hogy megtudd, mi a kötelességed az Úr iránt. Csak így járhatsz a mennybe vezető keskeny úton. Az Igét olvasva látni fogod, hogy nem kis dolog kereszténynek lenni. Gyakran kell tanulmányoznod az Igét ahhoz, hogy Jézus követője legyél. Fordulj az Igéhez tanácsért, útmutatásért, tudásért, és elégségesnek fogod találni mindehhez. Tökéletesen felkészít minden jó cselekedetre. Létezik valami rossz a fiatalok körében, ami órákig nem hagyott nyugodni engem: a történetek és az újságok olvasása. Kedves Gyermekek, amíg ezt teszitek, Jézus vallása nem találhat otthonra a szívetekben. Mi hasznotok származik ezeknek a könyveknek és újságoknak az olvasásából? Józanabbá tesz titeket? Felkészít a titokban elmondott imákra? Szépíti a keresztény jellemet? Megmutatja a világnak, hogy szereted a vallást és a Bibliát, és hogy sokat foglalkoztatja gondolataidat Jézus és a mennyország? Azt jelzi, hogy Istennel jársz, és közösségben vagy Vele? Válaszolj Isten előtt ezekre a kérdésekre! Minden esetben, amikor az emberek a könnyed és hiábavaló olvasmányokra szomjaznak, elhanyagolják Isten Igéjét, és nincs bennük vágy a szent és tiszta olvasmányok után. Minél többet olvassák ezeket a könyveket, annál jobban szomjaznak rájuk, és Jézus vallása háttérbe szorul. A nevet és a formát továbbra is megőrizhetik, de átokká válnak, amikor az élet kihal belőlük. Az elme, amelynek Istennél kellene időznie, egészségtelen izgalom hatása alatt áll, és az imára alig gondolnak. Bűn olvasni az ilyesfajta könyveket és újságokat. Megmérgezik az elmét, amelynek tisztának kellene lennie ahhoz, hogy Isten törvényének szolgáljon. Továbbá elvesztegetett időt jelent, az idő pedig nem a mienk. Isten kölcsönözte nekünk, és felelősek vagyunk érte. Az ítélet napján számot kell majd adnunk arról, mire fordítottuk. Befolyással rendelkezel másokra nézve. Nemcsak a saját lelkedben teszel kárt, hanem másokat is arra biztatsz, hogy kövessék a példádat, és ennek halál lesz a vége. Jézus kiszorul a gondolataidból, hiúság és ostobaság lép a helyébe. Összezavarodik az elméd, sőt egyenesen romlott lesz. Egyesek még a szülők közül is úgy érveltek, hogy ezek az olvasmányok ártalmatlanok. De elég ártalmasak ahhoz, hogy Isten Lelkét elszomorítsák, az emberi lelket pedig elpusztítsák. Hozzáértően kellene gyakorolnod Jézus vallását és a harmadik angyal üzenetét. Ne csak azért akarj hinni az igazságban, mert a szüleid is hisznek, hanem mert a Biblia ezt tanítja. Kutasd az Írást azért, hogy megalapozott reményed legyen. Drága Gyermekek, tapasztalatot kell szereznetek az Úr dolgaiban. Ismerkedjetek meg Isten Igéjével, hogy szükség esetén elmondhassátok másoknak, mit és miért hisztek. Van egy tapasztalatom ezzel kapcsolatban. Valamikor nagyon szerettem olvasni, de mióta megtanultam értékelni Isten jóváhagyását és megtapasztaltam szeretetének édességét, keményen kellett dolgoznom azért, hogy félretegyem a hiábavaló olvasmányokat, és Isten Szavához forduljak. Időnként úrrá lett rajtam az olvasás szeretete. Ilyenkor nagyon hamar pusztasággá lett a lelkem, és Isten Igéje nem érdekelt. Nehéz volt Istenre összpontosítanom az elmémet, vagy megfelelően közelednem Hozzá. Mindaddig nem tudtam újra vigaszt vagy békét találni, amíg alázatosan meg nem vallottam a bűnömet Istennek. Az általam ismert fiatalok közül sokaknak volt az enyémhez hasonló tapasztalatuk. De nemcsak tapasztalataim voltak ebben a kérdésben, hanem meg is mutatta nekem az Úr látomásban a haszontalan olvasmányok hervasztó hatását. Nem merek tovább hallgatni efelől, nehogy lelkek vérét találják majd a ruhámon.
Gyermekek, szeretném, ha ráébrednétek arra, hogy ez rossz dolog. Azt akarom, hogy ébredjetek fel, és fogadjátok meg Isten Szavának tanácsait. Lehet, hogy nehezetekre fog esni az Úr Szavának tanulmányozása, ha korábban ez nem volt szokásotok, de Isten segíteni fog nektek. Imádkozzatok, hogy bocsásson meg, amiért elhanyagoltátok Szent Szavát, majd könyörögjetek, hogy adjon szeretetet és érdeklődést iránta. Vegyétek ezt komolyan! Amikor elveszítem az Ige iránti szeretetemet, megrémülök. Tudom, hogy Jézust sem szeretem, ha nem tanulmányozom szeretettel a Róla tanúskodó könyvet.
– The Youth’s Instructor, 1856. június 1.

Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam. (Jn 5:39)

 

MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK

1. Melyik két dologról szerzel tudomást, ha Isten Igéjét kutatod?

Milyen gyakran kellene tanulmányoznunk az Igét?

2. Melyik, a fiatalok körében megfigyelhető rossz dolog nyugtalanította órákon át Ellen White-ot?

Melyek voltak azok a kérdések (szám szerint 6 kérdés), amelyeket a fiataloknak feltett az olvasással kapcsolatban?

Gondolj arra, mivel töltöd az idődet. Videójátékokkal? Internettel? Tv-vel? Filmekkel? Zenével? Sporttal? Bevásárlással? Barátokkal? Válaszolj komolyan ezekre a kérdésekre! Hogyan értékelnéd ezeket a tevékenységeket?

Mit tegyünk, ha azt tapasztaljuk, hogy valami elhomályosítja a Biblia iránti szeretetünket?

3. Példád hatással van a barátaidra is. Hogyan tudnád pozitív irányba befolyásolni őket?

4. Csak azért hiszel az igazságban, mert a szüleid is hisznek benne?

Miért nem?

5. Mit kell tenned, ha elsőre nehéznek tűnik számodra a Biblia tanulmányozása?

6. Mit árul el a Jézus iránti szeretetünkről a Biblia tanulmányozása iránti szeretetünk vagy annak hiánya?

Nem véletlen: delfinek

Az életben maradáshoz minden teremtménynek lélegeznie kell. Számunkra ez automatikus, egy delfin számára azonban nem az. A delfinek maguk irányítják a légzésüket. Hogyan maradnak tehát életben, mialatt alszanak? A Teremtőnek okos megoldása van erre. Csak az agyuk fele alszik, amikor pihennek. A másik fele ébren marad, és képes dönteni arról, hogy mikor szükséges levegőt venniük. Körülbelül kétpercenként vesznek levegőt. A delfinek sima bőre nagyszerű segédeszköz az úszáshoz, mert gyorsan kell úszniuk ahhoz, hogy elkapják a prédájukat vagy megmeneküljenek a ragadozóktól. De a bőr könnyen érdessé válhat. Ez nem jelentett nehézséget Istennek. A palackorrú delfinek bőrének felső rétege kétóránként lehorzsolódik. Ez kilencszer gyorsabban megy végbe, mint a mi esetünkben! A delfinek tudják, hogy akkor úsznak gyorsabban, ha közben magas ugrásokat hajtanak végre. Így, amikor gyorsan kell úszniuk, a lehető legkevesebb időt töltik a víz alatt. Ezt „futásnak” nevezik. Néha a delfinek mélyre merülnek – akár 500 méter mélyre is! A visszhang alapú helymeghatározó mechanizmusuk szintén a Teremtőt dicséri. Amikor egy delfinnek meg kell találnia a zsákmányát, vagy rá kell jönnie, mi áll az útjában, éles hangokat ad ki sorozatosan (széles sávú ultrahangimpulzusokat), melyek a delfin orrjárataiban jönnek létre, és a homlokán található nagy, „dinnyének” nevezett szervére koncentrálódnak. A hang a tárgynak ütközik, majd egy része visszatér a delfin receptoraihoz – pontosabban az alsó állkapcsához. Ez a receptor továbbítja a jelet a belső fül felé, amely idegi impulzussá alakítja azt, és továbbküldi az agyhoz. Eme információk felhasználásával a delfin meg tudja határozni bármely préda vagy ragadozó távolságát, méretét, alakját és mozgásának irányát. Ez a tájékozódási mód megfelel e lények szükségleteinek. Életük nagy részét sötét, homályos, víz alatti környezetben töltik, ahol nem lehet megfelelően látni a fény hiánya miatt. A hang előtt azonban nics akadály, mivel a hanghullámok négyszer gyorsabban terjednek a vízben, mint a levegőben. A delfinek másik hangja, a sípolás az FM tartományban hallható, sajátos füttyszó, amely a delfinek közötti kommunikációra nézve hasznos. Tudjuk, hogy a Teremtő különleges intelligenciával áldotta meg ezeket a melegvérű lényeket. Egyes ausztrál delfinek például szivacsdarabokat használnak, hogy megvédjék az orrukat a horzsolástól, amikor a tenger mélyén keresnek élelmet. Ez nem egy örökölt képesség, hanem az anyadelfin tanítja meg nekik. Nem véletlen, hogy ezek az erős lények törődnek egymással a bajban. Ha egy delfin megsérül vagy haldoklik, erősebb delfinek sietnek a segítségére, és együtt emelik fel a bajba jutottat a víz felszínére és megtartják, hogy lélegezni tudjon. Nem tudjuk pontosan, milyen érzéseik vannak a delfineknek, de ismerjük a Teremtő érzését irántuk: szereti őket. Minden teremtményét szereti, különösen az emberi fajt, hiszen eggyé vált velünk, hogy megmentsen minket. Dicsérjük Őt!

A szerző, Juanita Kretschmar engedélyével.