Elutasított FIGYELMEZTETÉS

Látomásában, János apostol egy angyalt látott repülni az égen, aki a következőket kiáltotta: „Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város! mert az ő paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek.” (Jel 14:8) Mit jelent ez az üzenet?

Az 1830-as és 1840-es évek elején egy William Miller nevű komoly baptista farmert több gyülekezetbe is meghívták prédikálni. Ő jelentette be az első angyal üzenetét: „mert eljött az ő ítéletének órája” (Jel 14:7). Noha beutazta Új-Anglia teljes területét, prédikált szinte minden este, mégsem tudott eljutni az összes gyülekezetbe, ahova meghívták előadássorozatot tartani. Tömegek hallgatták a prédikációit. Sokan közülük átadták az életüket Istennek. Az egyházak létszáma növekedni kezdett, és azok, akik valamikor elfordultak a kereszténységtől, visszatértek a hithez. Néhány italbolt tulajdonosa bezárta az üzletét. Megnövekedett a templomba járók száma. Ez a szív keresésének és újjáéledésének ideje volt Amerikában. De az 1840-es évek elején az egyházak elzárkóztak az advent üzenet elől. Az első angyal üzenete visszhangzott az egész világon. Figyelmeztette az embereket, hogy féljék Istent, tiszteljék mint Teremtőjüket, és hirdették Krisztus közeli visszajövetelét. Eleinte általános kíváncsiság támadt az üzenet iránt, de mivel az az élet radikális reformjára szólította fel az embereket, egyre nagyobb ellenállásba és elutasításba ütközött.

Így a második angyal üzenete újra hangzik a világban az angyal által, akinek dicsősége beragyogja a földet. Ezek az üzenetek egységbe rendeződve tárulnak az emberek elé a földi történelem utolsó napjaiban. – Szemelvények E. G. White írásaiból, 2. köt., 154. old.

Gyakran a lelkészek voltak az elsők, akik ellenezték az üzenetet. Arra használták a befolyásukat, hogy elnyomják azt.
A különböző felekezetek és folyóiratok egyre ellenségesebbekké váltak. Millert megvádolták azzal, hogy fanatikus, és hogy hírnévért és vagyonért prédikál. Azokat, akik hittek az első angyal üzenetében, kiközösítették, és ahogy az elutasítás egyre nagyobb méreteket öltött, sokakat kizártak a gyülekezetből. Egy istenhívő, nyugdíjas lelkész, aki hirdette az üzenetet, ultimátumot kapott: „Hagyd abba az üzenet hirdetését, vagy elveszíted a nyugdíjadat!”
1844 nyarára minden nagyobb egyház Isten üzenete ellen fordult, és egyre világosabbá vált, hogy ezek alkotják Babilont. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a különböző keresztény egyházak ellenségesek Krisztus visszajövetelének gondolatával szemben, azoknak, akik lelkesen hirdették az első angyal üzenetét, szomorúan közölniük kellett a második angyal üzenetét is: „Leomlott, leomlott Babilon!”
Babilon a bibliai próféciákban a szervezett lázadás és az Istennel szembeni ellenállás jelképe. Ez a kifejezés különösen azokra a vallási szervezetekre vonatkozik, amelyek elutasítják és tagadják Isten törvényét.
Babilon tele van zűrzavarral, mert minden hamis eszmét, vallást vagy filozófiát elfogad. Különösen a jelenvaló igazságot gyűlöli. Valahányszor elutasítjuk a jelenvaló igazságot, csatlakozunk Babilonhoz, és valahányszor elfogadjuk és támogatjuk, elhagyjuk azt.
A katolikus egyház már jóval 1844 előtt szembehelyezkedett a reformátorok által hirdetett bűnbánattal. Így a katolikus egyház évszázadok óta Babilon része. 1844-ben azonban a protestáns egyházak utasították el határozottan Isten megtérésre való felhívását. Egyre többet harcoltak az ítélettel és Krisztus második eljövetelével kapcsolatos igazság ellen. Az adventisták azt mondták: „Készülj fel! Jön az ítélet!”, de a protestáns egyházak így válaszoltak: „Légy nyugodt! Minden egyre jobb lesz. A béke évei következnek.” Elutasították Isten figyelmeztető üzenetét.
A második angyal üzenete: „Leomlott, leomlott Babilon!” az igazság elutasításáról szól. Akik ezt tették, azt hitték, hogy az adventista prédikátorok az ellenségeik. Pál a következőket mondta a galáciabelieknek: „Tehát ellenségetek lettem-é, megmondván néktek az igazat? (…) De valamint akkor a test szerint született üldözte a Lélek szerint valót, úgy most is.” (Gal 4:16, 29)

Ha összehasonlítjuk a második angyal üzenetét az első és a harmadik angyal üzenetével, meglepő felismerésre juthatunk. A második angyal üzenete nyugodtabbnak tűnik. Ez az egyetlen a három közül, amelyet nem „hangos szóval” jelentenek be.
Az első angyal azt mondta „nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája” (Jel 14:7). A második angyal pedig: „Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város! mert az ő paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek” (8. vers). A harmadik angyal a következőket mondta nagy szóval: „Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi…” (9. vers).
A második angyal üzenete csendesebben kezdődött. Időbe telik, hogy megérjen és megnyilvánuljon az elutasítás gyümölcse, és csak a következményei alapján lehet pontosan megítélni azt (Mt 7:16). Azok az emberek és szervezetek, amelyek nem fogadják el az igazságot, mindig nyitottak lesznek a tévedésekre. A tévedések a gyomokhoz hasonlóak, amelyek egyre nőnek és egyre nagyobb kárt okoznak. A növekvő rosszat először elfogadják, majd támogatják. Az erkölcsi tisztaság ellenállásba ütközik, végül rossznak tartják, majd pedig üldözni fogják.
Ahogy a gyümölcs egyre inkább beérik, a második angyal üzenete hangos kiáltássá növi ki magát. Ez lesz az utolsó üzenet, a leghangosabb és a legsürgetőbb a három angyal üzenete közül. A hangos kiáltásként leírt pillanatig az egyházak tele lesznek hamis tanokkal, és szemet hunynak a legkegyetlenebb bűnök felett.
„És ezek után láték más angyalt leszállani a mennyből, akinek nagy hatalma vala; és a föld fénylett annak dicsőségétől. És kiálta teljes erejéből, nagy szóval mondván: Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan léleknek tömlöcévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöcévé.” (Jel 18:1, 2) Jeremiás elmagyarázza, mit jelent a próféciában a madarak kalitkába zárása. „Mint a madárral teli kalitka, úgy vannak teli az ő házaik álnoksággal; ezért lettek nagyokká és gazdagokká!” (Jer 5:27) Bár a babiloni hitehagyott egyházak nagyok és gazdagok, vallásuk képmutatáson és megtévesztésen alapul. Figyeljétek meg, hogyan jel lemzi Pál a vallásos világ végső állapotát: „A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén. Hazug beszédűeknek képmutatása által, kik meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretökben.” (1Tim 4:1, 2)
Minden igazsághoz szinte végtelen számú hazugság társul. Babilon tele van sok egymásnak ellentmondó hittel és hiedelemmel. Ezek az úgynevezett keresztény egyházak végül egyesülni fognak közös tévedéseik alapján. Ez rövid életű ébredést eredményez, amit természetfeletti jelek kísérnek.
Azok a démonok, akik hamis tanokkal (bor) tévesztik meg és egyesítik a gyülekezeti vezetőket, arra is törekszenek, hogy csodák által is megtévesszék őket. „Mert ördögi lelkek azok, akik jeleket tesznek; akik elmennek a földnek és az egész világnak királyaihoz, hogy egybe gyűjtsék azokat a mindenható Isten ama nagy napjának viadalára.” (Jel 16:14)
Az emberek túlnyomó többségét megtévesztik a hamis tanok és csodák. Az állam anyagilag támogatni fogja az egyházi intézményeket, és fegyveres hatalommal fogja az emberekre kényszeríteni azok hitét. Ez a fenevad képe.
A prófécia az egyház állammal való romlott egyesülését „paráznaságnak” nevezi (Jel 14:8). Amikor ez bekövetkezik, az üldözés feltartóztathatatlanul kezdetét veszi.

Sátán terveinek megvalósulása üldözést hoz Isten népére. Isten hűséges szolgáinak azonban nem kell félniük a harc kimenetelétől. – Szemelvények E. G. White írásaiból, 2. köt., 375. old.

Isten népének végső üldözése a világ minden részén be fog következni. Jézus ezt mondta: „Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket; és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért.” (Mt 24:9) Azok, akik elutasítják Isten törvényét, fel fogják jelenteni azokat, akik tisztelik a szombatot, és „a törvény és a rend ellenségeinek fogják nevezni, akik ledöntik a társadalom erkölcsi korlátait, felfordulást és erkölcsi romlást okoznak, és Isten csapásait hozzák a földre.” (A nagy küzdelem, 592. old.) Akháb királyhoz hasonlóan vádolni fogják Isten szolgáit, és üldözni fogják őket (1Kir 18:17).
„Nem tehetünk semmit az igazság ellen, hanem csak az igazságért.” (2Kor 13:8) Csak az Isten népe elleni támadás fenyegetése tisztítja meg őket. „Amikor közeledik a vihar, sokan, akik hitet tettek a harmadik angyal üzenete mellett, de az igazságnak való engedelmesség híján nem szentelődtek meg, elhagyják helyüket, és az ellenség soraiba lépnek.” (A nagy küzdelem, 608. old.) Amikor sok csodált vezető és tehetséges szónok távozik az igazság mellől, alázatos férfiak lépnek elő, hogy elfoglalják az üresen hagyott helyeket, és továbbra is nagy erővel fogják hirdetni az üzenetet.
Ráadásul az üldözés leleplezi a babiloni egyházak valódi lelkületét és képmutatását, a bűn elfogadását és megtűrését. És ahogy az üldözés közelgő vihara elűzi a hamis adventistákat Isten népe közül, ugyanaz a vihar fogja kihozni Babilonból is az igaz szívűeket. „De amikor a vasárnapünneplés kötelezésének kérdése mindenütt vita tárgya lesz, kiderül, hogy közeledik ez a kétségbevont és el nem hitt esemény, és a harmadik üzenet még soha nem tapasztalható hatást vált ki.” (I.m., 606. old.)
Isten népe ki fogja állni az utolsó üldözést (Jel 6:11). Néhányan pénzbírságot kapnak. Másokat száműznek. Egyeseket bebörtönöznek, másokat rabszolgákká tesznek. (A nagy küzdelem, 608. old.) Ez pozitív következménnyel is jár majd: hirdetni fogják az igazságot a bíróságokon, börtönökben és azokban az országokban, ahova a szenteket száműzik. Ezáltal Isten eljut azokhoz a lelkekhez is, akiket másképp nem lehetett volna megközelíteni. Néhányan az üldözők közül tárzusi Saulhoz hasonlóan meg fognak térni.
A szívek megkeményednek, valahányszor visszautasítják az igazságot. Pál apostol kijelentette: „De te a te keménységed és meg nem tért szíved szerint gyűjtesz magadnak haragot a haragnak és az Isten igaz ítélete kijelentésének napjára.” (Róm 2:5) „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratándja is.” (Gal 6:7) Azok az emberek és nemzetek, akik üldözik Isten népét, és nem térnek meg, el fogják viselni a következményeket. Jézus mondta: „Bizony mondom néktek, amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.” (Mt 25:40) Miután Néró elrendelte Pál kivégzését, Isten kiadta a rendeletet Néró elpusztítására (Az apostolok története, 496. old.). Jakab kivégzését és a Péter elleni merényletet az azokat elrendelő Heródes halála követte (ApCsel 12:23). Isten népének ebben a végső üldözésében e világ gonosz lakói átlépik az Isten irgalma és igazságos ítélete közötti határvonalat.
Isten irgalmas. Különleges figyelmeztetést küldött Lótnak, hogy meneküljön el Sodomából, mielőtt elpusztítaná. Így küld a még Babilonban élő népének is egy utolsó figyelmeztetést. „Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból: mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól.” (Jel 18:4, 5)

MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK
I. RÉSZ
1. Mutassátok be azt a folyamatot, amelynek során a protestáns egyházak Babilon részeivé váltak!

II. RÉSZ
2. Miért hallatszik egyre hangosabban a második angyal üzenete, míg végül hangos kiáltássá erősödik?

3. Jellemezzétek Babilont a hangos kiáltás pillanatában!

4. Mit jelképeznek a madarak Jézus példázatában? Mt 13:3, 4, 19

Milyen párhuzamot látsz eközött a szakasz és Jer 5:27, illetve Jel 18:1, 2 között?

III. RÉSZ
5. Honnan tudhatjátok, hogy az üldözés megerősít-e majd titeket, vagy azt éri el, hogy feladjátok a hiteteket?

6. Gondoljatok arra, hogy az üldözés közeledtével sok tehetséges ember fogja elhagyni az egyházat! Miért veszélyes hát emberekben bíznunk, és őket követnünk ahelyett, hogy Isten Igéjét követnénk?

7. Milyen előnyei vannak az egyháznak az üldözés idején?

8. Milyen két érvet mond Isten az emberek Babilonból való kihívásakor?

Az európai álmok valóra válnak

1895 és 1896 telén éjszakáról éjszakára azt álmodtam, hogy Skandináviában vagyok a hittestvéremmel, Lewis Johnsonnal, ahol tábori összejöveteleken veszek részt. Most, amikor ezeket írom, nem az álmokra szeretnék túlzott hangsúlyt helyezni, hanem csak azt szeretném megmutatni, hogy néha ezen a módon is utasít minket az Úr.

Akkoriban már volt egy kijelölt körzetem, de szerettem volna további bölcsességet kapni ezzel kapcsolatban. Arra is felkértek, hogy írjak egy könyvet, amelyet majd idegen nyelvekre fordítanának, ezért arra gondoltam, hogy talán így elutazhatnék Skandináviába. Azt álmodtam, hogy tábori összejöveteleken veszek részt, és az elsőt egy épületben tartották sátor helyett. „Hol vannak a sátraitok?” – kérdeztem álmomban. Azt válaszolták: „Van egy kényelmes termünk a városban, ott fogjuk megszervezni az összejöveteleket.” „De hol van a szállásotok?” „Ó, az valamivel odébb van, abba az irányba, nagyon jó hely.” Azután azt álmodtam, hogy egy második tábori találkozón is részt veszek, de amikor odaértem, rájöttem, hogy ez sem tábori összejövetel. „Nem találtunk egyetlen táborhelyet sem” – mondták. Ezután beléptem egy imaházba, és meglepetten vettem észre, hogy a deszkákat, amelyekből állt, függőlegesen helyezték el, és nem vízszintesen. Azután azt álmodtam, hogy egy harmadik találkozóra megyek egy csónakon, amellyel egy keskeny csatornán keresztül utaztam, majd szélesebb víztömeghez értem, amit egy földsáv követett, ahonnan egy másik tóhoz értem. Ezután megtaláltam az imaházat, ahol az összejövetel zajlott. Amikor 1896 tavaszán részt vettem a tanácsüléseken, és különféle ügyekben intézkedtem, egy szó sem esett a Skandináviába való utazásomról, ezért azt mondtam magamban: „Olyan jól fogom megírni azt a könyvet, ahogyan csak tudom.” Nem sokkal ezután levelem érkezett O. A. Olsen lelkésztől, amelyben ezt írta: „Szeretnénk, ha Skandináviába utaznál. Megtennéd? Johnson testvér szeretné, ha odamennél, mert úgy gondolja, hogy a te bizonyságtételedre van szükség. Írtam a bizottság többi tagjának is. Mit szólsz?” Írtam neki az álmaimról, majd hozzátettem: „Ha ez az Úr akarata, akkor elfogadom.” Május 27-én hagytam el New Yorkot, és hét nap múlva érkeztem meg Southamptonba. Miután két napot töltöttünk Londonban, Göteborgba, Svédország egyik városába mentünk, ahol Wahlberg testvérnővel találkoztunk. Innen folytattuk utunkat Eskilstuna felé, ahová június 9-én érkeztünk meg. Később E. J. Waggoner lelkész is csatlakozott hozzánk. Bejelentettük, hogy a tábori találkozóinkra a svédországi Eskilstunában, a norvégiai Fredrikstadban és a dániai Koppenhágában fog sor kerülni. Amikor Eskilstunába értem, keresni kezdtem a táborhelyet, de nem találtam sehol. Megkérdeztem a testvért, aki üdvözölt minket: „Hol van a tábor?” Azt válaszolta: „Nincs táborunk.” „De úgy volt meghirdetve” – válaszoltam. „Igen” – mondta –, de nincs táborunk.” Amikor a szállásról kérdeztem, ujjával egy hely felé mutatott, amely pont úgy nézett ki, mint az, amelyiket álmomban láttam! Nem sok jelentőséget tulajdonítottam ennek, amíg a tárgyalóterembe nem értem, amely olyan ismerősnek tűnt számomra, mintha már jártam volna ott korábban. „Rendben van” – mondtam Johnson testvérnek. „Biztos voltam benne, hogy az Úr azt akarja, hogy ide utazz, mert másra sem tudtam gondolni” – válaszolta. Amikor megérkeztem Fredrikstadba, ugyanúgy megkérdeztem, hogy hol van a sátor. „Nem találtunk megfelelő helyet a felállítására” – válaszolták. Ezután megérkeztem a gyülekezethez, és rögtön észrevettem, hogy kívül és belül egyaránt függőlegesen elhelyezett gerendákból épült. Pontosan úgy nézett ki, mint amit az álmomban láttam. Mialatt Fredrikstadban voltam, levelem érkezett Ottosen testvértől, amelyben közölte, hogy Longbyba megyünk, és szeretné, ha Waggoner és Johnson testvérrel csatlakoznánk hozzá egy hajóútra. A koppenhágai találkozó előtti napon éppen egy ilyen utat tettem meg a vízen és egy húsz méter széles földsávon. Lehet, hogy Isten nem tanít mindannyiunkat álmokon keresztül, de kész rá. Szemei vigyázzák utunkat, amelyek az Ő kezében vannak. Vezetni fog minket, ha bízunk Benne!

Nehéz út

Ne áltassátok magatokat azzal, hogy amennyiben elfogadjátok Krisztust, megszabadultok a nehézségektől, a megpróbáltatásoktól vagy a konfliktusoktól. Ha az a benyomásotok, hogy a keresztény élete csupa könnyedség és pihenés, tanulmányozzátok Példaképünket. Krisztus, hitünk alapja, elviselte a gyalázatot. Élete csupa önmegtagadás és önfeláldozás volt. És amikor elfogadjátok Őt, elfogadjátok a vallással járó szenvedést is. Beleegyeztek a gyalázatba, az önmegtagadásba és az önfeláldozásba.

Krisztus elmagyarázta a tanítványainak, hogy a világban nehézségeik lesznek. Királyok és uralkodók elé hurcolják majd őket az Ő nevéért, minden lehetséges rosszal megvádolják majd őket, és azok, akik tönkreteszik az életüket, abban a hitben fogják ezt tenni, hogy ezzel Istent szolgálják. Azok, akik istenfélő életet éltek, minden időben elszenvedték az üldözés egyik vagy másik formáját. Sok prófétát és apostolt üldöztek, bebörtönöztek, sőt meg is öltek Krisztusért. Elszenvedték mindazt a megaláztatást, sértést és kegyetlenséget, aminek a kitalálására csakis Sátán tudta ihletni az emberi elmét. Ma a világ ugyanúgy ellenzi az igaz vallást, mint minden korban. Ugyanaz az Isten iránti gyűlölet és ellenségeskedés, amely Krisztus elutasításához és keresztre feszítéséhez, valamint hűséges tanúinak üldözéséhez vezetett, ma is ég az engedetlenség gyermekeinek szívében, és hamarosan végzetes erővel fog kitörni. Azt olvassuk, hogy az utolsó napokban Sátán nagy haraggal fog leszállni, tudván, hogy kevés ideje maradt. Az igazságtalanság minden eszközével arra törekszik, hogy elveszítse az értékes lelkeket. Azokat, akik megvallották ugyan Jézust, de nem követték önmegtagadóan, teljesen felkészületlenül fogja érni ez az időszak. Vallásuk a könnyedség és a kényelem vallása. Nem hordoznak semmilyen keresztet; nem vívnak ádáz csatákat az emberi szív természetes vágyai ellen. Amikor Isten elvárásai találkoznak saját vágyaikkal, önmagukat fogják választani. Ők nem ismerték meg Jézust, mert nem fogadták be alázatával együtt. Ezeket a személyeket inkább az igazsággal szembeszállók társaságában lehet majd találni, mint azokéban, akik szenvedni fognak az igazságért.

A világ és a felszínes keresztények gyűlölni fogják azt a vallást, amely élő
tanúságot tesz a szentségről, és megfeddi a büszkeséget, az önzést, a kapzsiságot és más divatos bűnöket.

Az üldözés lelkülete nem azokkal szemben fog megnyilvánulni, akiknek semmi közük Istenhez, és ezért nincs erkölcsi erejük, hanem olyan hívőkkel szemben, akik nem tesznek engedményeket a világnak, és nem befolyásolja őket a világ véleménye, kedvezménye vagy ellenállása. A világ és a felszínes keresztények gyűlölni fogják azt a vallást, amely élő tanúságot tesz a szentségről, és megfeddi a büszkeséget, az önzést, a kapzsiságot és más divatos bűnöket. Ne csodálkozzatok hát, fiatal keresztény barátaim, ha a világ gyűlöl benneteket, mert mielőtt titeket gyűlölt volna, a Mestereteket gyűlölte. Amikor gyalázatban és üldözésben van részetek, valójában kiváló társaságban vagytok, mert mindezt Jézus is eltűrte, sok más dologgal együtt. Ha hűséges tanúi vagytok Istennek, akkor a veletek történt dolgok olyanok lesznek, mint egy-egy elismerés. Az örök koronát azok a hősies lelkek nyerik el, akik egyedül állnak az igazság oldalán.
Ha a világból származtok, a világ jóváhagyásának fogtok örülni, mert a világ szereti azokat, akik hozzá hasonlók. Sátán haragudni fog rátok, mert nem osztoztok a világ lelkületében, hanem feddhetetlen életetekkel és figyelmeztető szavaitokkal megdorgáljátok azt. De ne csüggedjetek! Úgy tűnhet számotokra, hogy mindazoknak, akik sodródnak az árral, kellemes életük van, mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a pusztulásba visz, míg az örök élethez vezető út keskeny és szűk, és sok nehézségen kell keresztülmennetek. De kitartó erőfeszítéssel elnyerhetitek az örök életet – az eljövendő, halhatatlan örökséget. És az utazás végén a béke, a dicsőség ezerszer megér minden erőfeszítést és áldozatot, amit csak megtehettek.
– The Youth’s Instructor, 1884. május 28.

MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK
1. Mit kell tennetek olyankor, amikor az a benyomásotok, hogy a keresztény élet könnyű és nyugodt?

Milyen volt Krisztus élete?

Mit fogadunk el akkor, amikor elfogadjuk Jézust?

2. Ismertessétek napjaink világának hozzáállását a hiteles valláshoz!

3. Jellemezzétek azokat, akik az igazságot ellenzők táborába fognak tartozni!

4. Ki az, akit nem fognak üldözni?

Ki az, akit üldözni fognak?

5. Melyik az a vallás, amelyiket gyűlöl a világ és a felszínes kereszténység?

6. Mit tartotok elismerésnek, amennyiben hűséges tanúi vagytok Istennek?

7. Mi lesz azoknak a sorsa, akiknek úgy tűnik, hogy nagyon kellemes életük van, mert sodródnak az árral?

8. Mi lesz a sorsa azoknak, akik a sok nehézség ellenére is a keskeny úton haladnak?

Rose - Beth Williams

Az amerikai nő csalódottnak érezte magát. Általában szervezett és hatékony volt, de ma történt vele valami, és nem tudott rájönni, hogy mi. Eleget kellett tennie néhány megbízatásnak, de valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag azon kapta magát, hogy rossz buszmegálló felé tart. A város másik végébe kellett volna mennie ahhoz, hogy megjavíttassa a szemüvegét, de furcsa módon valami arra kényszerítette, hogy a belvárosba menjen, és az ottani egyik muszlim étteremben fogyassza el ebédjét. Megpróbálta meggyőzni magát, hogy nincs értelme a feladataitól távoli étterembe mennie, de valami erős vágy a belváros felé tolta. Végül felszállt a városi buszra, imádkozva, hogy gyermekével együtt áldást jelentsenek valaki számára. Rose-t, akinek villamosmérnök a szakmája, a városközpontba hívták, hogy oldjon meg egy áramellátási problémát. Három kollégájával az étteremben ebédeltek. A többiek vidáman beszélgettek, de Rose nem figyelt rájuk. A múlt szebb napjaira gondolt. Tavaly még boldog édesanya volt. Aztán elvesztette mindkét gyermekét. Életéből elpárolgott az öröm, napjai pedig a sötétség és a szomorúság hosszú menetévé váltak. Férje külföldre utazott, hogy eltartsa első házasságából született lányát, aki az orvosi egyetemre járt. A magányos és elcsüggedt Rose számára már csak az emlékei jelentettek társaságot. Nappal dolgozott, éjjel pedig egyedül volt. Mialatt így elmélkedett, észrevett egy amerikai nőt karján egy gyermekkel, aki épp akkor lépett be az étterembe, és leült egy közeli asztalhoz. Rose a nő sáljára és hosszú szoknyájára nézve azt gondolta magában, hogy hívő asszony lehet. De vajon milyen vallású? Ezután a kisfiút tanulmányozta. Egészségesnek tűnt, és szőke haja volt! Mialatt őket figyelte, úgy érezte, hogy szíve megkönnyebbül a terhektől. Miután befejezte az evést, Rose odament az amerikai nő asztalához. Ahogy közeledett feléjük, a gyermek szégyenlősen elmosolyodott, majd édesanyja vállába rejtette az arcát, aztán ránézett, és újra elmosolyodott. Rose kinyújtotta a kezét, és megsimogatta a gyermek pufók arcát. Mivel nem ellenkezett, az ölébe vette, és megcsodálta a kék szemeit. Egy perc múlva visszaadta az édesanyjának, majd ezt suttogta: „Tavaly elvesztettem a gyermekeimet. Nem tudom elfelejteni őket.” Ezt követően kollégáival együtt elhagyták az éttermet. Aznap délután, miután befejezte a munkáját, Rose az úttesten haladt át egy piac felé, hogy ott nézelődjön, amíg megérkezik a busz, amellyel majd haza utazik. Menet közben hirtelen felismerte az előtte sétáló nőt. Az amerikai nő volt az a gyermekével! „Barátnőm, várj meg, kérlek!” – kiáltotta Rose. – „Én vagyok. Találkoztunk ma az étteremben, emlékszel?” Az amerikai hölgy megállt, és meglepetten megfordult. „Ó, igen! Emlékszem rád!” Rose-ből csak úgy dőlt a szó: „Annyira örülök, hogy újra látlak! Biztos vagyok benne, hogy Allah hozott össze minket ma. Fogalmad sincs, mennyire boldoggá tett, hogy a karomban tarthattam a gyermekedet. Minden nap gondolok a gyermekeimre. Soha nem fogom elfelejteni őket, és a te gyermekedet látva azt éreztem, hogy új erőre kapok.” Az amerikai hölgyet meglepte a nő szavainak és érzéseinek áradata, de be kellett látnia, hogy úgy tűnik, Isten hozta össze őket. Meglátva egy közeli éttermet, Rose megkérdezte tőle: „Van egy kis időd? Bemehetnénk beszélgetni.” „Természetesen! Menjünk” – válaszolta a másik. A következő néhány órában Rose, az amerikai hölgy és a kisfiú megismerkedtek egymással. Rose játszott a gyermekkel, segített neki sétálni a székek között. Nagyon örült a vele töltött időnek, és a veszteség fájdalma enyhült a szívében. Az amerikai nő is örült. Imája meghallgatásra talált. Isten arra használta, hogy megáldjon valakit általa. Vezetése révén megoszthatta a mennyország örömét egy szenvedő testvérével.