Prófécia A ZENÉRŐL

Pál aggódott amiatt, hogy sokan elfordulnak az evangéliumtól azok közül, akik hallották és elfogadták annak üzenetét. Többször figyelmeztette erre a híveket a Zsidókhoz írt levélben. „Annakokáért annál is inkább szükséges nékünk a hallottakra figyelmeznünk, hogy valaha el ne sodortassunk.” (Zsid 2:1)

„Vigyázzatok atyámfiai, hogy valaha ne legyen bármelyikőtöknek hitetlen gonosz szíve, hogy az élő Istentől elszakadjon; Hanem intsétek egymást minden napon, míg tart a ma, hogy egyikőtök se keményíttessék meg a bűnnek csalárdsága által:
Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen megtartjuk.” (Zsid 3:12-14)
Ez a tanítás különösen fontos számunkra ma, mert Sátánnak az idők végén is az a terve, hogy megtévessze a lelkiismeretes hetednapi adventistákat. Isten egy látomásban figyelmeztette Ellen White-ot erről a tervről a XX. század fordulóján. Abban az időben Ausztráliában élt, de a látomás és a sok általa elmondott ima hatására úgy érezte, vissza kell térnie az Egyesült Államokba, hogy megbirkózzon
egy válsággal. 1900 őszén érkezett haza. Pont időben.
Mialatt White testvérnő egy hajón utazott, Stephen Haskell, egy adventista úttörő a Generál Konferencia előadójaként és képviselőjeként részt vett egy tábori összejövetelen az indianai Muncie-ban. Feleségével együtt írtak egy levelet Ellen White-nak arról, amit ott tapasztaltak. A táborban látottak megriasztották őket.

A találkozókat egy evangélista vezette, aki korábban pünkösdi összejöveteleken vett részt, és lenyűgözte az ottani emberek lelkesedése. Átvette azt az istentiszteleti stílust, és a hangsúlyt az érzelmekre tette. A hangszereknek fontos szerepük volt az imádatban; dobot és nagybőgőt használtak – ugyanez a felállás megtalálható szinte minden kortárs zenei műfajban, amelyeket általában erős ritmus jellemez.
Haskell arról a veszélyről írt, hogy az őszinte embereket félrevezethetik ezeken a találkozókon. Felfigyelt a zenei stílus hatására. „Nagy erő kísért minden mozdulatot”, amely még a tudatuknál levő embereket is magával ragadta, akik egyszerűen csak hallgatták a ceremóniához tartozó zenét. „Hangszerkészletük egy orgonából, egy csellóból, három hegedűből, két fuvolából, három csörgődobból, három trombitából és egy nagydobból áll.” (Ellen G. White: The Early Elmshaven Years, 102. old.)
A zene hangos és kaotikus volt, emiatt nehéz volt kivenni, hogy mit énekeltek. Mindez persze a mikrofonok, hangerősítők és hangszórók létezése előtt történt, amelyek még inkább felerősíthetik a hangerőt.
Haskell levele aggasztotta Ellen White-ot, mert a történet hasonlított ahhoz, amit a januári látomásában látott. Továbbá hasonlónak tűnt azokhoz a fanatikus mozgalmakhoz is, amelyeket szolgálata kezdetén el kellett utasítania.
Körülbelül hat hónappal később, a Generál Konferencia 1901 márciusi ülésén a következő szavakat intézte a küldöttséghez: „Megmutatta nekem az Úr, hogy téveszmék és helytelen módszerek keverednek bele a tábori összejövetelekbe, és a történelem megismétli önmagát… Az Úr utasított, hogy mondjam el: ezeken az alkalmakon démonok vannak jelen emberi formában, akik minden ravaszságot bevetnek, amit csak Sátán felhasználhat az értelmes emberek kiábrándítására. Az ellenség úgy próbálta szervezni az eseményeket, hogy a tábori összejövetelek, amelyeknek egyébként a harmadik angyali üzenet igazságát kellett volna megismertetnie a sokasággal, elveszítsék erejüket és befolyásukat.” (Szemelvények E. G. White írásaiból, 2. köt., 37. old.)
Jézus figyelmeztetett: „Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket.” (Mt 24:4) Ez a figyelmeztetés különösen ránk nézve fontos, akik az utolsó időkben élünk. Krisztus olyan jóságos, hogy figyelmeztet minket a Prófétaság Lelkén keresztül az idők végének sajátos veszélyeire, amelyek vidám zene és megtévesztő tanok keverékébe öltözve ütik fel a fejüket az összejöveteleinken. Legyünk hát óvatosak!

Ha majd a helyes megvilágításban látod ezeket a dolgokat, akkor előadásaidon csak kedves, egyszerű énekek szerepelnek. – Evangelizálás, 509. old.

Az indianai egyházterület vezetői népszerűsítették a mozgalmat a konferencia egész ideje alatt. Azt hitték, hogy kiáradt a Szentlélek Jézus második eljövetelének előkészítésére. Azt hitték, hogy megkapják „a nyelvek ajándékát” és a „megszentelt testet”. Azt hitték, hogy Jézus nyomába lépnek saját „Gecsemáné-kerti” élményük révén. Ezek a vezetők azt gondolták, hogy a Bibliát követik, igeverseket idéztek, illetve Ellen White kijelentéseit.

Az Indianában tartott istentiszteleteket érdekes fizikai jelenségek kísérték. Láthattatok már olyan videókat, amelyeken „a Szentlélek örömével” betöltött emberek szerepelnek egy pünkösdista gyülekezetben. Bizonyos szempontból ezek hasonlítanak ahhoz, ami Indianában történt, amikor a legizgalmasabb ponthoz ért a zene.
Ha lelkiismeretes keresztény az ember, és követni akarja Jézust, akkor valószínűleg több hitre és mély tapasztalatra vágyik. Az emberek azért jöttek el a találkozókra, hogy szert tegyenek ezekre, amelyről azt hitték, hogy „megszentelt testet” ad nekik. Ezek imát, zajos hangszeres zenét és igehirdetést foglaltak magukba. Azt mondták az embereknek, hogy keressenek fizikai megtapasztalásokat. A dobok elősegítették ezt a fajta tapasztalatot. Néha egy-egy hallgató a földre borult. Ezt követően az emelvényre vitték, ahol egy kisebb csoport gyűlt köré, és ezt kiáltották: „Dicsőség Istennek!”, míg mások imádkoztak vagy énekeltek. Amikor ez a személy eszméletéhez tért, azt állította, hogy része volt a „Gecsemáné-kertjének tapasztalatában” – megkapta a „megszentelt testet” és a „nyelvek ajándékát”!
Ez a mozgalom azonban rövid időn belül véget ért, miután Ellen White leleplezte az 1901-es Generál Konferencián. Ha nem figyelmeztetett volna minket Isten arra, hogy ez a fajta élmény újra megjelenik majd, azt gondolhattuk volna, hogy ezzel megoldódott a probléma. Figyeljük meg mégis a prófécia részleteit!
Először is, ez közvetlenül a próbaidő vége előtt fog bekövetkezni. „Az Úr megmutatta nekem, hogy amikről beszámoltál az Indianaban történteket illetően, azok meg fognak ismétlődni a próbaidő lejárta előtt. Mindenféle elképesztő dolgokkal állnak majd elő. Dobok, zene és tánc kíséretében fognak kiáltozni. Értelmes emberek annyira megzavarodnak, hogy nem lesznek képesek helyes döntésekre; és mindezt a Szentlélek munkájának nevezik.” (Szemelvények E. G. White írásaiból, 2. köt., 36. old.)
Mi számít „a próbaidő végének”? Noé idejében találunk példát a próbaidő végére. Noé a legutolsó percig hívta az embereket, hogy lépjenek be a bárkába. Ezt követően családjával a bárkába vonult, és egy angyal bezárta az ajtót, így többé senki sem mehetett be. Hét nappal később megérkezett az özönvíz (1Móz 7:10, 16.). Egyesek azt gondolhatták, hogy akkor fognak belépni a bárkába, ha majd elkezd esni az eső, de az már túl késő volt.
Az emberek próbaidejének vége rövid idővel Jézus eljövetele előtt fog bekövetkezni. Hangzik az utolsó emberekhez intézett felhívás, amely arra fogja buzdítani őket, hogy tartsák meg a szent szombatot, kerüljék el a fenevad bélyegét és szabaduljanak meg az utolsó hét csapástól. A szent zene és a gondos prédikáció segíteni fog az embereknek abban, hogy Krisztus követése mellett döntsenek.
Sátán azonban meg akarja akadályozni az embereket egy ilyesfajta döntés meghozatalában, és hamisított üzenettel, illetve az általa ihletett zajos és ritmikus zenével fog közbeavatkozni. Az összezavarodott és csalódott hallgatók azt fogják hinni, hogy a Szentlélek kiáradása zajlik éppen, pedig valójában egy tisztátalan lelkületről van szó. Amikor kezdetüket veszik a csapások, már túl késő lesz a megtéréshez.
Másodsorban, ilyen zenét lehet majd hallani az adventista összejöveteleken is. „Inkább soha ne került volna zene az istentiszteletbe, minthogy úgy alkalmazzuk a hangszereket, ahogyan azt januárban bemutatta nekem az Úr a tábori összejöveteleink jövőjére vonatkozóan.” (Szemelvények E. G. White írásaiból, 2. köt., 36. old.)

A hangszeres zene is lehet mennyei, és Istennek minden bizonnyal ez volt a terve. A szentélyben tartott istentiszteleten énekesek is részt vettek „kürtökkel, cimbalmokkal és az Isten énekének szerszámaival.” (1Krón 16:42)

Az istentiszteletre való hangszerek és zenei stílusok nagymértékben különböznek a démonimádathoz használtaktól. A dobok hipnotikus és érzéki ritmusát az ördögök megidézésére használják ezeken az alkalmakon. A hangos zene túlterheli az érzékszerveket, összezavarja az elmét, megnehezítve ezáltal a koncentrálást. Az ismétlődő zene szükségtelenné teszi a gondolkodást. Isten sohasem adott engedélyt az ilyen típusú zene istentiszteleten való felhasználására. Ez táplálhatja ugyan az érzéseket, de elnémítja a lelkiismeret hangját.
Ezeken a találkozókon a démonok ihlette zenei stílusokat a szent himnuszok és más spirituális énekek szavaira alkalmazzák – ez történt abban a táborban is, ahol „a megszentelt test” elérésére törekedtek. Ahogyan az egészségtelen összetevők egészséges ételekhez való hozzáadásakor romlik az ételek minősége, az ilyesféle kiegészítések károssá teszik az egészséges zenét – Isten igazságát pedig hazugsággá. (Róm 1:25) Mindez „lerombolja azt a komoly, ünnepélyes benyomást, mely a szent zene hallgatásával együtt jár”. (Szemelvények E. G. White írásaiból, 3. köt., 333. old.) A popzene ritmusát különféle dobok, basszusgitárok és más hangszerek által lehet hangsúlyozni. A dallam és az egyszerű harmónia könnyen elveszhet a hangos és durva, disszonáns hangjegyek között, amelyeket gyakorlatilag bármely zenéhez hozzá lehet társítani. Isten világosan figyelmeztetett minket, hogy a zene démoni stílusváltozatai a hetednapi adventista összejöveteleken is hallhatóak lesznek – közvetlenül a próbaidő lézárulása előtt.
Az ilyen stílusú zene és imádati forma csak a vezetőség jóváhagyásával kerülhetett az indianai táborba, amely támogatta és védelmezte azt. Isten szeretné, ha tudatában lennénk, hogy összejöveteleinken újra előfordulnak majd az ilyesfajta hamis ébredések.
Azok, akik teljesen átadják magukat Istennek, elkötelezik magukat amellett, hogy élni fognak „minden ígével, amely Istennek szájából származik” (Mt 4:4), védelmet kapnak az utolsó idők csalásaival szemben. „Az emberek cselekedeteinél a te ajkad igéjével vigyáztam az erőszakosnak ösvényeire.” (Zsolt 17:4)
Azok, akiknek napi imája, hogy „ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól” (Mt 6:13), védelmet nyernek.
Csakhogy a Sátán kezdeményezte hamis ébredések sokakat meg fognak téveszteni. „Tömegek ujjongnak majd azon, hogy Isten csodálatos munkát végez értük; pedig ez a munka más lélektől származik.” (A nagy küzdelem, 464. old.) Azok, akiket megtévesztenek, Évához hasonlóan arra fognak bátorítani másokat, hogy kövessék a példájukat.
Amikor Jézus közel járt ahhoz, hogy megfeszítsék, sokan azok közül, akik azt kiáltották: „Feszítsd meg!”, még csak nem is tudták, hogy miért teszik. Egyszerűen csak a többiek példáját követték. De nem tudták, hogy a démonok nyomdokain járnak. Pilátus megkérdezte: „Mit cselekedjem hát Jézussal, akit Krisztusnak hívnak?” (Mt 27:22) Abban a percben „a kavargó sokaság ismét a démonokhoz hasonlóan ordítozott. Emberi alakban maguk a démonok voltak jelen a tömegben, és tőlük csak ezt a választ lehetett elvárni: »Feszítsd meg!«” (Jézus élete, 733. old.) Ma is sokan követik a tömeget anélkül, hogy tudnák, mi okból teszik, amit tesznek. Ha tudnának a démonok munkájáról, vajon továbbra is a nyájszellem határozná meg a cselekedeteiket? Nem meglepő, hogy Mózes figyelmeztette az izraelitákat: „Ne indulj a sokaság után a gonoszra.” (2Móz 23:2)
Miért nem döntünk már most úgy, hogy nem hallgatunk olyan zenei stílust, amely kedves Sátánnak, és amely a lelkek megtévesztésére fog szolgálni az idők végén? Miért ne dönthetnénk úgy, hogy az isteni ihletésű zene iránti ízlésünket ápoljuk? Nem akarunk abba a csoportba tartozni, amely elfogadja a hamis evangéliumot, és csak akkor veszi észre a hibát, amikor már túl késő. Egyes próféciák beteljesedéséhez sem szeretnénk hozzájárulni.

I. RÉSZ
1. Hogyan akarja Sátán tönkre tenni vallásos összejöveteleinket?

2. A zene mely jellemzőiből derült ki a Muncie-i táborban, hogy nem volt benne jelen a Szentlélek?

3. Mi vonzza az emberi formában érkező démonokat a találkozóinkra?

II. RÉSZ
4. Miben áll a próbaidő lezárulása?

Miért akarja megakadályozni Sátán, hogy az emberek még a próbaidő lejárta előtt az igazság oldalán álljanak?

5. Olvassátok el 2 Krón 29:25-öt, a 98. Zsoltárt és Jel 15:2, 3-at! Egyes gyülekezetek tiltják a hangszerek használatát. Lehetnek a hangszerek az isteni ihletésű zene kísérői?

Olvassátok el Dán 3:7, 10, 15-öt és Jel 18:21, 22-őt! A gonosznak való hódolat magába foglalja a hangszereket is?

Mi a különbség?

III. RÉSZ
6. Mi védhet meg minket attól, hogy elfogadjuk a hamis tanokat? (2Tim 3:13-17; Zsolt 119: 9-11; 98-150)

Elég, ha van Bibliánk, és olvassuk? (Jak 1:21-25; Mt 7:24-27)

Mi másra van még szükség?

7. Miért akarja Sátán kereszténynek bélyegezni a zenéjét?

Növekvő érdeklődés

A Yountville-i tábor szeptember 17-án vette kezdetét. A 60 láb átmérőjű sátrunkon kívül még további 53 sátrat állítottak fel. Az általunk elfoglalt területet városi stílusban rendezték el, a sétányoknak még nevet is adtak: Jelenvaló Igazság, Törvény és Rend, Santa Rosa és Healdsburg utca stb.

(A Yolo Democrat újság így tudósított az eseményről: „A legtökéletesebb rend és harmónia uralkodott a táborban. Sohasem láttam korábban ilyen nagy számú boldog és elkötelezett embert egy helyen. Semmi felfokozott izgalom, csak őszinte odaadás volt tapasztalható.”) Egy 53 percig tartó összejövetelen 117 bizonyságot mondtak el, és mindegyik hű maradt a témához. A Yountville- i tábortalálkozó erősen befolyásolta a Kaliforniában végzett munka stabilitását. A fresnói M. J. Church elfogadta az üzenetet, és vállalta, hogy meg fogja azt ismertetni az emberekkel az ország azon részén, ahol él. Az egyik összejövetelen felállt, és a következőket mondta: „Öntözőcsatornát építek a King’s Riverből. 40 ember dolgozik rajta, de ezentúl abbahagyjuk a munkát az Úr szombatján.” A tábort követően Woodlandbe költöztünk abban a hitben, hogy a szárazabb éghajlat jót tesz majd az akkoriban tuberkulózisban szenvedő feleségemnek. 1873-ban a Santa Rosa-i Willis testvérnő Oaklandba költözött, mert türelmetlenül várta, hogy ott is történjék valami. Cronkite testvér Oaklandba költöztette a cipőboltját, Tay testvér és családja pedig elfogadták az igazságot. Ők kérték, hogy Oaklandban is szervezzünk találkozókat, így hát az első ottani összejöveteleket október 25. és 26. között tartottuk meg a 1055 Broadway utca 1055 szám alatti egyik teremben. L. M. Hall testvérnő, a két coloradoi Walling lánnyal együtt, akik White lelkész családjában éltek, november 12-én Santa Rosába jöttek, és az én otthonomban szálltak meg. December 28-án a White házaspár is megérkezett Coloradóból. Azon a télen különböző kaliforniai csoportokkal dolgoztak. Napában gyorsan zajlottak a templomépítési munkálatok, és a gyülekezet április 4-i felszentelésére készültünk. A prédikációt White lelkész tartotta, felesége pedig szabadon beszélt aznap délután a teljes hallgatóság előtt. A Walla Wallában (Washington) élő néhány hívő arra kérte a Generál Konferenciát, hogy küldjön nekik egy evangéliumi munkást. A Yountville-i táborgyűlésen az embereink megszavazták, hogy fizetnek egy lelkipásztort Walla Walla számára, amennyiben megengedik neki, hogy két-három hónapig Kaliforniában dolgozzon. A hívásra válaszolva I. D. VanHorn lelkész és felesége Coloradóba jöttek, hogy elkísérjék a White házaspárt Kaliforniába. 1874. január 2-án VanHorn lelkész elkísért Napába, ahol hétvégi összejöveteleket tartottunk, majd St. Helena és Woodland következett. Itt értesültem arról a mély érdeklődésről, amely Canright Watsonville-ben szervezett találkozóinak volt köszönhető. Sajnos problémái akadtak a torkával, és emiatt pihenésre és segítségre volt szüksége. Azt akarta, hogy azonnal jöjjek és segítsek neki. Január 22. és február 2. között Watsonville-ben tartózkodtam. Ez idő alatt kaptam egy táviratot, amelyben felszólítottak, hogy azonnal térjek vissza Woodlandbe, mivel súlyosbodott a feleségem tüdőproblémája. Miután Canright lelkész felépült annyira, hogy egyedül is tudjon boldogulni, azonnal hazaindultam. Watsonville-ben találkoztam Healey testvérrel és húgával, akik Minnesotában elfogadták az igazságot, és épp most érkeztek Kaliforniába. VanHorn lelkész Portlandbe (Oregon) hajózott, útban Walla Walla felé, ahová 1874. április 23-án érkezett meg. Új, hatvan méteres sátrát a város délkeleti részén, a Charlie Cabot tulajdonában lévő földön húzta fel. Bár Cabot katolikus volt, a területet, amelyen felállították a sátrat, egy gyülekezet építésére adományozta. Sőt, mindent megtett, hogy előmozdítsa az ügyet, elfogadta az igazságot, és 60000 dollárt ajánlott fel az egyháznak. A sátortól nem messze volt egy erőd, ahol katonai helyőrség működött. Köztük volt egy bizonyos Alonzo T. Jones, egy ohiói fiú. Míg a többi katona kártyázással és egyéb felesleges dolgokkal töltötte a szabadidejét, Jones történelemkönyveket tanulmányozott. Amikor felállították a sátrat, a kíváncsiság arra késztette Jonest és társait, hogy érdeklődjenek az esemény felől. „Mi lesz itt, előadás?” – kérdezték. „Igen – válaszolta VanHorn lelkész. – Gyertek be, és megmutatom, miről lesz szó.”

VanHorn lelkész kibontott egy prófétai térképet, és történelmi tényekre hivatkozva beszélni kezdett a Babilont, Méd-Perzsiát, Görögországot stb. jelképező szimbólumokról. Jones további információkat fűzött VanHorn előadásához, jelezve, hogy jártas az ókori történelemben. Jones részt vett az összejöveteleken, majd csatlakozott a hetednapi adventistákhoz.

Mire nincs szüksége az igazságnak?

Az Úr megmutatta nekem, hogy amikről beszámoltál az Indianaban történteket illetően, azok meg fognak ismétlődni a próbaidő lejárta előtt. Mindenféle elképesztő dolgokkal állnak majd elő. Dobok, zene és tánc kíséretében fognak kiáltozni.
Értelmes emberek annyira megzavarodnak, hogy nem lesznek képesek helyes döntésekre; és mindezt a Szentlélek munkájának nevezik.

A Szentléleknek semmi köze ahhoz a zűrzavarhoz és hangzavarhoz.

A Szentlélek soha nem jelenik meg ilyen módon, ilyen tébolyszerű zsivajban. Ez Sátán találmánya arra, hogy elfedje ravasz módszereit, melyeket a napjainkra szóló őszinte, felemelő, nemesítő és megszentelő igazság hatástalanítására használ. Inkább soha ne került volna zene az istentiszteletbe, minthogy úgy alkalmazzuk a hangszereket, ahogyan azt januárban bemutatta nekem az Úr a tábori összejöveteleink jövőjére vonatkozóan. A napjainkra szóló igazságnak semmi ilyenre nincs szüksége a lelkek megnyerése érdekében. A zajok tébolya megbénítja a józan észt és megakadályozza azt az áldást, amit az összejövetel helyes levezetése egyébként jelenthetne. Sátáni erők keverednek a lármával és a zűrzavarral, és ezt nevezik a Szentlélek munkájának. Amikorra a tábori összejövetel befejeződik, elvégezetlenül marad mindaz a jó, amit a szent igazság bemutatása révén el kellett és el is lehetett volna végezni. A feltételezett megújulás résztvevői olyan benyomásokat nyernek, melyek következtében eltávolodnak az Úrtól. Nem képesek számot adni arról, amit előzőleg már ismertek a bibliai alapelveket illetően. Nem szabad bátorítani az ilyenfajta istentiszteletet. 1844 után ugyanez az áramlat áradt be sorainkba. Ugyanezek a dolgok történtek. Az emberek fellelkesedtek, és az őket késztető hatalmat Isten hatalmának gondolták… Nem fogom felidézni a történelem ama fájdalmas időszakát, mert az túl nehéz volna. Januárban mégis megmutatta nekem az Úr, hogy téveszmék és helytelen módszerek keverednek bele a tábori összejövetelekbe, és a történelem megismétli önmagát. Nagyon szomorú lettem. Az Úr utasított, hogy mondjam el: ezeken az alkalmakon démonok vannak jelen emberi formában, akik minden ravaszságot bevetnek, amit csak Sátán felhasználhat az értelmes emberek kiábrándítására. Az ellenség úgy próbálta szervezni az eseményeket, hogy a tábori összejövetelek, amelyeknek egyébként a harmadik angyali üzenet igazságát kellett volna megismertetnie a sokasággal, elveszítsék erejüket és befolyásukat. A harmadik angyal üzenetének világosan kell hangoznia. Meg kell tisztítani az olcsó és szánalmas emberi elgondolások hajtásaitól, melyeket a hazugság atyja tervezett, leplezve magát, mint a kígyó, akit Sátán eszközként használt ősszüleink megtévesztésére. Így igyekszik Sátán rátenni pecsétjét arra a munkára, amelyet Isten tisztán szeretne továbbvinni. A Szentléleknek semmi köze ahhoz a zűrzavarhoz és hangzavarhoz, ami januárban elvonult előttem. Sátán munkálkodik a zenei hangzavar közben, mely ha megfelelően vezetnék, Isten dicséretét és dicsőségét szolgálhatná. Kígyóméreghez hasonlóvá teszi hatását. A múltban történt dolgok meg fognak ismétlődni a jövőben. Sátán átokká fogja tenni a zenét annak alkalmazási módja által. Isten felhívja népe figyelmét (akik előtt ott van a világosság az Ige és a bizonyságtételek által), hogy olvassanak, gondolkodjanak és figyelmezzenek szavára! Az Úr világos és határozott tanítást adott, és azt mindenki megértheti. De a nyugtalan szív valami újnak a létrehozására idegen tanokat kelt életre és nagy mértékben lerontja azoknak a befolyását, akik jóra használhatnák erejüket, ha továbbra is erősen bíznának az Úrtól kapott világosságban.
„Annakokáért annál is inkább szükséges nékünk a hallottakra figyelmeznünk, hogy valaha el ne sodortassunk. Mert ha az angyaloktól hirdetett beszéd erős volt és minden bűn és engedetlenség elvette igazságos büntetését: Mimódon menekedünk meg mi, hogyha nem törődünk ily nagy idvességgel, amelyet, miután kezdetben hirdetett az Úr, azok, akik hallották, biztosítottak számunkra?” (Zsid 2:1-3) „Vigyázzatok atyámfiai, hogy valaha ne legyen bármelyikőtöknek hitetlen gonosz szíve, hogy az élő Istentől elszakadjon; Hanem intsétek egymást minden napon, míg tart a ma, hogy egyikőtök se keményíttessék meg a bűnnek csalárdsága által: Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen megtartjuk.” (Zsid 3:12-14)
– Szemelvények E. G. White írásaiból, 2. köt., 36–38. old 

 

MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK
1. Jellemezd a zenét, amelyet közvetlenül a próbaidő lejárta előtt lehet majd hallani!

Milyen hatása van az ilyesfajta zenének a racionális lényekre?

2. Mit nem tesz soha a Szentlélek?

3. Miért találta fel Sátán ezt a fajta zenét?

4. Mit jelent a jelen időre vonatkozó igazság?

5. Ki van jelen az ilyesfajta zenei alkalmakon?

Min dolgoznak teljes hatékonysággal?

6. Hogyan próbálja Sátán rányomni a bélyegét Isten munkájára?

7. Mivé lesz a zene akkor, amikor megfelelően választják ki?

8. Hogyan alakítja Sátán átokká a zenét?

9. Minek a megtételére szólítja Isten a népét?

10. Mi vezet a furcsa tanok megjelenéséhez?

Az elhervadt százszorszép

Brian Glass

Egy hervadt, sárga százszorszépet viselt fülbevaló gyanánt. Nem voltak fogai. Idegesen nézett körül, de nála fiatalabb kísérőjének magabiztossága neki is önbizalmat adott, így bátran szólalt meg.

„Azért jöttem, hogy édes orvosságot vegyek a gyermekem köhögésére.” Aprócska gyermeke felé mutatott, aki egy színes takaróba tekerve lógott a vállán. „Gyere, megnézem a gyermeket” – mondtam, és a sátramhoz vezettem, amelyet egy hatalmas mangófa alatt állítottam fel, alig néhány lépésnyi távolságra az iskolától. Nyugodtan megvizsgáltam az egyéves alultáplált és csenevész gyermeket. Adtam néhány gyógyszert az anyának, és elmagyaráztam neki, hogy rendszeresen vizsgálatra kellene hoznia, én majd megmérem a gyermek súlyát, és vitaminokat fogok adni neki. Az anyából ekkorra már kiveszett a félénkség, így mesélni kezdett a többi gyermekéről. „Aztán ott van Runilin” – magyarázta kis szünet után, és megváltozott a hangja. Megfeszült a teste, lehajtotta a fejét, oldalra nézett, és elgyötört hangon, szinte feszülten ejtette ki a szavakat. „Elég nagy volt már ahhoz, hogy választhasson. De nem most… Ha tudtam volna! Ó, szörnyen érzem magam.” Mély fájdalmában felsóhajtott. „Nem értem, nénike. Mit próbálsz elmondani nekem?” – kérdeztem. Arca eltorzult a fájdalomtól, ahogy a völgy felé intett. „Ott van eltemetve, a kertünkben. Még friss a sír. Ó, ha tudtam volna, hogy vannak gyógyszereid, élhetett volna még. Mindig itt voltál… Ha csak tudtam volna.” Átéreztem a fájdalmát, és csendben hallgattam. Arra a több ezer emberre gondoltam, akik szintén nem tudták. Ezrekre a következő völgyből és az azt követő völgyből. A sok ezer emberre a világból, akiknek eltorzul az arcuk a fájdalomtól, amikor rájönnek, hogy van valami, ami megmenthette volna szeretteiket a szenvedéstől és a haláltól. Csakhogy senki sem mondta még el nekik a jó hírt, ezért a szenvedés folytatódik. Senki sem mondta el nekik, hogyan szabaduljanak meg Sátán betegségétől és láncától. Senki sem hagyta el a komfortzónáját azért, hogy harcoljon értük. Ennek következtében férfiak és nők, csecsemők és már szaladni képes gyerekek halnak meg továbbra is bármiféle remény nélkül. Mi lehet fontosabb munka, mint az elfeledett emberekkel való törődés? Mi lehet sürgetőbb, mint az olyan tervek kidolgozása, amelyek reményt nyújthatnak mindazoknak, akik még sohasem reménykedtek? Hagyjátok abba a gondolkodást, és engedjétek, hogy megragadjon titeket a világ fájdalma! Mit ér a karriered, mit érnek a terveid, mit ér az életed ehhez a hatalmas szükséghez viszonyítva? A Fullness of Joy [Az öröm teljessége] című könyvben Eric B. Hare a következőkre bátorít: „Indulj el, és szánd életedet az emberiség nagy szükségének mezején végzett munkára, mert »ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem« (Jn 12:24).” Arra bátorítalak titeket, hogy még ma döntsétek el: úgy fogtok élni, hogy a létezésetek örökkévaló változást okozzon mások életében! Add az életedet azért, hogy olyan emberek reménykedhessenek, akiknek korábban nem volt semmi kilátásuk! És fedezzétek fel újra, hogy milyen az, amikor a fájdalomtól eltorzult arcokon újra mosoly jelenik meg, mert megbizonyosodnak Isten szeretetéről és az örök élet reményéről!

Mentsváram énnekem az Úr,
A zord viharban sziklavár.
Bár csapdos a hullám vadul,
Ott szívemben helyet talál.

Úgy, úgy bízom az Úrban, mentsváram Ő,
Mentsváram Ő, mentsváram Ő,
Ó, Jézusom Tebenned megnyugszom én,
Te zord viharban sziklavár.

A nap hevétől oltalom,
A zord viharban sziklavár.
Éji homályban fénytorony,
Ködoszlató meleg sugár.

Szavától tenger csendesül,
S a zord viharban sziklavár!
Lelkem e szirtre menekül,
S nem érhet engem semmi kár.